Délmagyarország, 1983. április (73. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-07 / 81. szám
6 Csütörtök, 1983. április 7. Labdarúgószerda -győztes a Vasas Toborzó A SZEOL AK atlétikai szakosztálya tehetségkutató akciót szervez 1970—72-ben Született lányolk és fiúk részére. A sportolni vágyó fiatalok április 11-én és 12-én, délután 3 órától jelentkezhetnék a Tisza-parti stadionban Guba • Pálné edzőnél. Tornafelszerelést vinni kell. Kézilabda NB I KK Közép-európai Kupa mérkőzésen Veronában a Vasas együttese Váradi és Kiss László góljaival 2-1 arányban győzött, s 8 pontjával megnyerte a kupát. NB I Haladás VSE—Rába ETO 2-1 (2-0) Szombathely, 16 000 néző, vezette: Huták. Góllövő: Dobány, Hegyi, illetve Szabó O. A két szomszédvár csapatainak küzdelme ezúttal is igen jó iramú. változatos mérkőzést hozott. A gólratörőbben játszó Haladás teljesen megérdemelten fektette kétvállra a bajnokot. MNK Régen látott izgalmakkal szolgált a szerda délutáni DELEP SC—Bp. Spartacus 34-29 (15-13) kispesti és újpesti Magyar Népköztársasági Kupa labdarúgó-mérkőzés a legjobb négy közé jutásért. Mindkét pályán a 120 perces küzdelem sem volt elegendő a továbbjutás eldöntésére, a Bp. Honvéd és az Ú. Dózsa 11-es rúgásokban harcolta ki az újabb fordulót a Ferencváros, illetve a Tatabánya ellen. Különösen a Bp. Honvéd—Ferencváros rangadón volt feszült a helyzet, csak 28 (!!!) büntető lerágása után dőlt el a csata a Honvéd javára. Az MNK-ban így a Bp. Honvéd, az Ü. Dózsa és a Csepel került a legjobb négy közé, az elődöntő negyedik résztvevője a később sorra kerülő Békéscsaba—Vasas találkozó győztese lesz. Ü. Dózsa—Tatabánya 2-2 (0-2, 2-2, 0-0) — büntetőrúgásokkal 4-1 az Ü. Dózsa javára Megyeri út, 1500 néző, v.: Büki. Góllövők: Kisznyér (1 l-esből). Sarlós, illetve Weimper, Schmidt. Csepel—PMSC 3-1 (2-0) Csepel, 1500 néző, v.: Szávó. Góllövő: Budavári (2), Vincze. illetve Nagy. Bp. Honvéd—Ferencváros 2-2 (l-l, 2-2, 0-0) — 11-esekkel: 12-11 a Bp. Honvéd javára Kispest, 18 000 néző, v.: Palotai. Góllövők: Garaba, Kozma, illetve Nyilasi (2). EURÓPAI KUPAK Az európai labdarúgókupákban az elődöntőket játszották tegnap. A Bajnokcsapatok és a Kupagyőztesek Európa Kupájában, valamint az UEFA Kupában 12, versenyben maradt együttes mérkőzött a finisbe jutásért. Lapzártáig mindössze két eredmény érkezett: a KEKben Austria Wien—Real Madrid 2-2, az UEFA Kupában Bohemians Prága—Anderlecht 0-1. Szőreg újabb veresége . Városi sportcsarnok, 1200 néző, vezette: Lázár, Veszter. DÉLEP SC: FARKAS — Dobó (2), Steer (4j, Paku (7), BARABÁS (5), Noel (2), TAMÁS (13). Csere: Busa (kapus), Fekete Sz., Balogh (ÍJ. Edző: Felleg vári Zoltán. Bp. Spartacus: Kádi — Paku S. (ÍJ. Péter (1). Décsi, Jánovszki (1), Sáfrány (5), STILLER (8). Csere: Tamás I. (kapusj, WAGENBACH (10). Szalka (2), Török (1). Edző: Bíró Károly és Adorján János. Hosszú utat tett meg a csapat, amióta jó pár évvel ezelőtt kiesett az NB ll-ből. Most, fennállásuk első NB l-es mérkőzéséin' i&íy3zeríltn mutatkozott be Fellegvári Zojtán csapata. Fél perc telt el,,, és Barabás megszerezte az' együttes első legmagasabb osztálybeli gólját. A gyors gól sem nyugtatta meg azonban a csapatot, és csak 7-6-nál vezettek másodszorra a nyitó gól után. Az első játékrészt két gyors, de reménytelen indítás zárta. Szünet után is nagy iramú volt a mérkőzés,' bár mindkét csapat több biztos helyzetben hibázott. A - DÉLÉP tartani tudta 3—4 gólos előnyét. Egyik oldalon Tamás, a másik oldalon Wagenbach volt elemében. (Az utóbbi inkább büntetőkből szerezte góljait.) A befejezés előtt 43 másodperccel Farkas büntetőt védett, majd két gyors DÉLÉP-gólt és győztest, hazai bemutatkozást ünnepel.„hetjsMt. názök. , A». DÍX.ÉP csapata megérdem'eft győzelmet aratott és most várj|k a további sikereket. Imre László Ökölvívás Dózsa Kupa és sparfakiád A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában a szűiregiek ism,ét csak vereséget szenvedlek, ezúttal Asotthalmon, és ezzel már az 5. helyre csúsztak vissza. Zákányszék—Algyő 3-2 (1-0). Algyő, 2J0 néző. vezette: Chmilotszki. Kltúnő Játékvezetés mellett kimagasló egyéni teljesítménynek köszönhette győzelmét a vendégegyüttes. Góllövök: Fábián B. (3), illetve Papp, Vígh. Bordány—Csanádpalota S-0 (3-0). Bordány, 400 néző. vezette: Engi. A szellemesen és nagy akarással küzdő hazaiak mar az első percekben eldöntötték a mérkőzés sorsát. Góllövök: Farkas J. (3), Hajdú, Kádár. Mihálytelek—Domaszék 1-0 (0-0). Domaszék, 50 néző. vezette: Kovács H. Kiegyenlített első félidő után kerekedett felül a vendégegyüttes. Góllövő : Beretka. Sz. Postás—Csanytelek S-l (1-0): Szeged, 100 néző, vezette: Laczkó. végig,, kiegyenlíteti küzdelemben helyzeteiket jobban kihasználtak '»• postásadé) A hazaiak gó«Ow»i: -Kovácsi" Keresztes. Szegvár—Mórahalom 4-2 (3-2). Szegv ár, 250 néző, vezette: Szőke- A szegváriak Javuló játékkal biztosan nyertek a helyenként keményen játszó vendégekkel szemben- A hazaiak góllövői: Vígh (2), Katona. Gémes. Asotthalom—Szőreg 5-1 (2-1). Asotthalom, 300 néző, vezette: Veress. A rangadón a hazai csapat biztosan szerezte meg a győzelmét. Nagymágocs—Székkutas 5-0 (3-0). Székkutas, 150 néző, vezette: Molnár I. A végig nagy fölényben játszó vendégeknek csak az első negyedórában volt egyenrangú partnere a székkutasl gárda. Pitvaros—Ambrózfalva 2-2 (2-0). Pitvaros. '500 néző, vezette: Molnár J. Változatos, jé iramú mérkőzésen csak az utolsó 10 percben sikerült kiegyenlíteniük a vendégeknek. Góllövők: Gémies. Kovács L.. Illetve Kulcsár, petkó (ll-esből). A bajnokság állása: X. Bordány 20 12 5 3 43-20 29 2. Asotthalom 20 9 9 2 51-24 27 3. Nagymágocs 20 12 2 8 38-26 2' 4. Mihályt. 20 12 1 7 46-26 25 5. Szőreg 20 11 3 6 37-30 25 6. Szegvár 20 7 9 4 55-37 23 U. Csanytelek 20 7 9 4 30-20 23 8. Zákányszék 20 10 3 1 34-31 23 9- Mjiraliajow 20 8 5 7 13-35 21 lö. Pitvaros 20 7 7 6 '27-33 2) 11. Algyő 20 7 5 8 42-34 19 12. Domaszék • 20 6 3 11 27-37 12 13. Székkutas 20 4 4 12 19-47 12 14. Csanádp. 20 4 4 12 23-56 12 15. Sz. Postás 20 4 2 14 21-54 10 16. Ambrózf. 20 3 3 11 21-47 9 * Három büntetőpont levonva EÜFELOl Igazán nem panaszkodhatnak az ökölvívást kedvelő szegediek, a napokban, illetve július 13. ós 17- között jelentós eseményekre kerül sor a városban. Mától vasárnappal bezárólag 16 egyesület 80 ökölvívójának részvételével bonyolítják le a hagyományos Dózsa Kupá viadalt, ami egyben országos harmad- és negyedosztályú egyéni és csapatverseny is lesz. Ma. csütörtökön, pénteken és szombaton délután 5, vasárjjaap. délelőtt 10 órakor kezdődnek a versenyek az újszegedi Sportcsarnokban. j . • Közel három hónap múlva olimpiai, világ- és Európa-bajnok vendégei lesznek Szegednek, ugyanis itt rendezik a szocialista országok belügyi és állambiztonsági minisztériumai sportszerveinek XXIII. ökölvívó-spartakiádját. A nagyszabású, igen színvonalasnak ígérkező versenyen a Szovjetunió, Bulgária. Csehszlovákia, a Koreai NDK, Kuba, Lengyelország. Mongólia, az NDK, Románia és Magyarország sportolói indulnak. A négynapos eseményre kedvezményes jegyet lehet elővételben vásárolni Szegeden. a Helyőrségi Klubban, a Centrum Áruházban és a Hunyadi téri Dózsa-pályán. A 150 forintos belépővel valamennyi összecsapást megtekinthetik az érdeklődők. Horgászhírek A szegedi Hermán Ottó HE oktatási bizottsága az idén is mégrendezi az ifjúsági horgászok vetélkedőjét. Az elméleti és gyakorlati próbákon a lányok és a fiúk két korcsoportban (I. kres. 1970—73, II. kres. 1967—69) mérik össze -tudásukat. A versenyre Amit a horgászoknak tudni kell és a Horgászati alapismeretek című könyvekből lehet felkészülni. Az egyesületi selejtezőből — április 9-én, szombaton délelőtt 9 órától a Béke épület (Rerrich B. tér) tantermében bonyolítják le — korcsoportonként két-két versenyző jut a megyei döntőbe. Jelentkezni az egyesület Hunyadi J. sgt. 63. szám alatti irodájában és a helyszínen lehet. * A Maty-éri evezőspálya felvonulósávjában létesített hoi-gászvízre. napi és öt alkalomra szóló jegyet lehet váltani. szombat és vasárnap kivételével naponta reggel 8tól 12 óráig valamint délután 2-től délután 4 óráig az IB irodájában (Hunyadi Jsgt. 63.). A napijegyet az irodaban töltik ki a kért időpontra, a blokkban levőket pedig a horgász, de a vízpartra 'érkezés előtt. ' SZEOL AK VÍZILABDA-SIKEREK A SZEOL AK Budapest I. osztályú bajnokságában szereplő serdülő vízilabdacsapata jól kezdte az idényt, az V. fordulót követően listavezető. Veres Iván edző tanítványai a következő eredményeket érték el: SZEOL AK—Cegléd 15-10, —Bp. Spartacus 7-7, —Tipográfia 16-2, —BVSC 24-0. —Vasas SC 11-10. SZEGEDI JUDOS AZ NDK-BAN Krajkó Zoltán, a SZEOL AK tehetséges cselgáncsozója legutóbb Kaposváron, az országos rangsorversenyen az első helyet szerezte meg a 75 kg-osok mezőnyében. (Ugyanezen a versenyen Martonosi 5. lett.) Nagyszerű eredményeivel kivívta a válogatott szakvezetőinek elismerését. Krajkó április 14—18. között az ifjúsági válogatott tagjaként az NDK-ban nemzetközi versenyen lép tatamira. SZANTO LUKACS DUPLÁZOTT Szántó Lukács, a Szegedi Épitók-Spartacus válogatott kerékpározója a közelmúltban két versenyen is az első helyet szerezte meg. Eredmenyek. Területi hegyi verseny. Pécs. Juniorok: 1. Szántó Lukács. Serdülők: ... 7. Katona György. Dunántúli kritérium verseny. Felnőttek: 1. Szántó Lukács. Juniorok: ... 4. Kosztolányi György. Ifjúságlak: ...4. Szabó Lajos. Úttörők: ... 5. Gábor László (valamenynyíen » Szegedi Epitök-Snartacus versenyzői). BIRKOZOEREDMÉNYEK Országos serdülő kötöttfogású verseny. Püspökladány. 53 kg: ... 2. Bodai. 3. Márkus 62 kg: 1. Kocsis. 2. Vámos. 67 kg: ... 2. Katona. 72 kg: ... 3Várnagy 78 kg: 1. Bata. +78 kg: 1. Domonkos. (Valamennyien az SZVSE sportolói). TÖMEGSPORT Az Építők sportbizottsága felszabadulási tömegsportversenyt rendezett Szegeden. Az eseményen három sportágban — asztalitenisz, sakk. teke — több mint száz dolgozó vetélkedett. Eredmények: Asztalitenisz. Férfiak : 1. CSOMILI5. 2. DELEP L. 3. DELEP II. Nök: 1. DÉLEP. 2. Alföldi Porcelán II.. 3. DELTERV. Sakk. Férfiak: 1. Alföldi Porcelán, 2. FÜTOBER, 3. DÉLTERV. Teke: Férfiak: 1. DELEP I., 2. DÉLÉP II.. 3. KPM Igazgatóság. Nök: 1. DELÉP, 2. FÜTÖBER. 3. TBV központ. TISZA-UJ KSK—TAPÉ A DÉLÉP-PALYAN A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában a Tisza-Uj KSK — mivel a CSLSZ illetékeseinek döntése értelmében nem fogadhatja ellenfelét pályáján — a DELEP Szöregi úti stadionjában mérkőzik a Tapéval. A találkozó április 9-én, szombaton délután 1 órakor kezdődik/előtte az ifjúsági csapatok összecsapására kerül sor. ÜTTÖROSAKKOLIMPIA A közelmúltban Szegeden rendezték az uttörö-sakkolimpia küzdelmeit. A lányok mezőnyében Barta Tímea (Kodály iskola) végzett az első helyen. 2. Jáky Nóra (Tanárképző Főiskola II. számú gyakorló iskolája), 3. Sprok Anikó (Mező iskola). DÉLÉP-VERESÉG Változatlanul gyengélkedik a DÉLÉP SC NB Il-es női röplabdacsapata, legutóbb hazai pályán szenvedett 3:0 (14, 9. 8) arányú vereséget a Gyomaendrőd együttesétől. A szegediek — Hosszú. Karkas, Nagyné, Wagner, dr. Milassin. Báráiíy, csere: Frank. Daróczl, Pávó, Kasza — edző: Nagy László — összeállítású enervált gárdája csak az első játszmában tudta kétessé tenni a mérkőzés kimenetélét. A szegedi ifik viszont 3:0-ra nyertek. BALÁZS BAJNOKI CIME A 200 éves fennállását ünnepelő Budapesti Műszaki Egyetem sportegyesülete, a MAFC rendezte a súlyemelő egyetemi és főiskolai bajnokságot. A versenyen szép szegedi siker született, Bala/.s Mihály (SZEOL AK). a József Attila Tudományegyetem jogtudományi karának harmadéves hallgatója a 100 kg-os súlycsoportban 350 kg-mal első lett. A második helyet Ladányi, a SZEOL AK atlétája szerezte meg 262,5 kgmal. A 82,5 kg-os súlycsoportban Gtiba 215 kg-mal a harmadik. TarnóczF 207.5 kg-mal a negyedik lett. (Mindketten a Juhász, Gyula TK hallgatói.) A csapatversenyben a JATE a 4— 5.. a Juhász Gy. TK a 8. helyen végzett. 1983. ÁPRILIS 7.. CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: HERMÁN A Nap kel 6 óra 13 perckor, és nyugszik 19 óra 21 perekor. A Hold kel 4 óra 4 perckor, és nyugszik 12 óra 56 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 520 cm (áradó). SZÁZHATVAN EVE született Vas Gereben (1823— 1868), eredeti nevén Radákovics József, az 1850—60-as évek népszerű írója. A szabadságharc idejen Arany Jánossal közösen szerkesztette a Nép Barátja című lapot. Világos utáin fogságba vetették, de csakhaimiar szabadlábra került, s egymásután jelentette meg laza szerkezetű, jóízű magyarsággal megírt regényeik HATVANÉVES Pödör Béla (sz. 1923.) Liszt-díjas karnagy, érdemes művész, á Magyar Nephadsereg Művészeti Együttesének vezető karnagya. Zeneszerzőiként kórusművek, kantáták, ara/tóriumok, népdalkórusok alkotója. ZENÉS SZÍNHÁZ Délelőtt fél 11 óraikor: Don Carlos — Nyugdíjas-bérlet. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor: Hét merész kaszkadőr (színes amerikai, IU. helyárral), negyed 4 óraikor: Elefánt sztori (színes japán természetfilm), tél 6 órakor: Keresztapa I—II. rész (szirtes m. b. amerikai, csak 16 éven felülieknek, III. dupla hely árral). Fáklya: háromnegyed 3, negyed 6 és fél 8 órakor: Hét merész kaszkadőr (színes amerikai, III. helyánral). Filmtéka (Móra Ferenc Múzeum díszterme): örökmozi (magyar. este 6 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. (13'57-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti és urológia) felvételi ügyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Ma 13 órától 19 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben, 19 órától 24 óráig a Gyermekklinika ambulanciáján, 0 óra és reggel 8 óra között a Gyermekklinikán (Korányi fasor 18.) és a Városi Gyermekkórházban (Újszeged, Odesszai krt. 37.) történik a sürgős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 19 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged. Hunyadi János sgt 1. szám alatt. Telefon: 10-100 FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 22 óráitól reggel 6 óráig, szombat reggel 7-től hétfő Céggel,,7, Aráig;. szeged. Zöld Sándor u. 1—3. Télefon: 14-420 S. O. S. LELKISEGÉLYSZOLGALAT Mlnderenao este 7-től reggel 7 óráig. Telelőn: u-ooo. Efíf/J PÉNTEK DÉLELŐTT BUDAPEST 1. 8.00: Tv-torna 8.05: Szünidei matiné 11.20: Képújság 8.00: 8.05: 11.15: 14.45 15.55 16.00 16.40 46.45 17.30 17.35 17.45 13.25 19.10 19.15: 19.30: 20.00: 20 .55: 21.55: 22.25: 18.45: 19.05: 20.00 20.45 20.55 21.15 22.00 22.15 8.50 9.05 9.45 10.00 10.20 16.50 17.00 17.15 17.40 17.45 18.15 18.45 19.15 19.30 21.05 22.05 18.15 18.45 19.00 19.30 20 00 20.30 17.00: 18.15 18.43 19.15 19.30 20.00 21.00 22.00: BUDAPEST L : Tv-torna Szünidei matiné Képújság : Iskolatévé : Hírek • : Üzembe helyezés — 3. : Képújság : Csak gyerekeknek : Tv-börze : Kikapcsoló : Pedagógusok fóruma : Bűvös kockázat : Tv-torna : Esti mese : Tv-híradó : Mint oldott kéve — 5. : Panoráma : Telesport. Labdarugó kupanap Tv-hiradó 3. BUDAPEST 2. Sorstársak A mi képernyőnk — a pécsi körzeti stúdió műsora Gólyavári esték Kikapcsoló Tv-híradó 2. Fekete a feketén — olasz filmszatíra 1. Tévéhíradó 2. Képűiság BELGRÁD 1. Művelődés Tv-naptár A reprodukció Energiaforrás Rajzfilm Videooldalak Magyar nyelvű tv-nap)ó Expedíció a ház ajtaja előtt Hírek Gyermekeknek Tv-naptár Eurogól Rajzfilm Tv-napló Vetélkedő Tv-napló BELGRÁD 2. Tudomány Érdekes utazás A fiatalok szava Tv-hiradó Kultúra G. Bürhner: Woyzeck — a szarajevói Nemzett Színház előadása Zágrábi körkép ÜJVIDÉK Tv-híradó magyarul és szerb-horvátul Ismeretierjesztő műsor Eurogól Rajzfilm Tv-hfradó 2. magyarul Panoráma Emerson Fltipaldi története — brazil dok. film Tv-hiradó 2. 6zerb-horvátul KOSSUTH A magyar munkásmozgalom dalaiból : Rinaldo de Capua: A cigánylány, Irodalmi évfordulónaptár; Szabó Pál Szólj, szólj, sípom 1 A TenJtes kapitanya — I. Verbunkosok, nóták : Ep testben . . . Riport A kápolna titka — 2Fllmtükömkép Töltsön egy órát kedvenceivel Benedek a törvény előtt Szabó Pál novellája Bemutatjuk új kórusfelvételeiniket Régi híres énekesek műsorából Százszorszép klub Garai Gábor: Delfin és Medúza Czövek Lajos: Hortobágyi képek Évszázadok mesterművel Olvastam valahol. .. Délutáni Rádiószínház. Ez mind én volnék? avagy tán túl későn vacsoráltam az este ? Alpár Géza nótáiból A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye Zuzana Ruzickova Domenico Scarlattiszonátákat csembalózik Történelmi operákból Emlékezetes dzzsesszhangversenyek Ma Lek Miklós táncdalaiból PETŐFI Nóták Napközben Zenedélelőtt A Népművészet Mestereinek felvételeiből Kapcsoljuk a szolnoki stúdiót Éneklő Ifjúság A tavaszhoz Beszélgetés dr. Garend Lászlóval Szine, java Technika. Jel és zaj". Idősebbek hulláijihosszán Tw&'&odó' — szünidőre k&ÉülSdve Hétvégi panoráma Slágerlista Humorimpex A rock and roll csillagai — 1. Akik a SUNN lemeztársaságnál kezdtek Népdalkörök pódiuma A dzsungel könyve 3. MŰSOR 9.00: Joaohlm Grubich orgonahangversenya 10.21: Magyar művészek operafelvételeiből 11.05: Szimfonikus zene 13.07: A Beaux Arts trió felvételeiből 14.03: Klasszikus operettekből 14.41: Handel-múvek 16.00: Zenei lexikon 16.20: Déki Lakatos Sándor Népi zemeikara játszik 16.54: popzene sztereóban 18.00: Dupla vagy semmi 19.65: A zeneirodalom remekmű veiből 19.50: Kilátó 20.35: Bemutatjuk John Abercrombte dzsessztriójának ..Gateway" című lemezét 21.20: Operaest Charles Gounod müveiből 22.22: Napjaink zenéje PÉNTEK DÉLELŐTT KOSSUTH 8.37: Nóták 9.05: ..Vár egy új világ..." — fejezetek a szocialista irodalom történetéből 10.05: Zenélő Dominó: ö az! 10.35: Juhász Gyula versei 10.40: Vass Lajos: Bodrogközi muzsikaszó — népdaLkantáta 11.00: Kilátó 11.45: Fuvószene 12.45: Hétvégi Panoráma PETŐFI 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája 8.35: Magnóról magnóra 9.21: Intermikrofon 10.00: Zenedélelőtt 11.35: Tánczenei koktél 12.40: Népi muzsika 8.27 ; 8.38 9.20: 9.44 10.05 10.40 11.26 11.41 12.45 13.00 14.00 14.24 13.05 15.28 16.00 16.10 16.20: 17.05 17.27: 19.15 19.40 Kb. 21.50: 22.30: 23.20: 8.05: 8.35: 10.00: 12.35: 13.00: 13.20: 13.23: 14.00: 16.00: Bit 18.35: 19.55: 20.35: 2Ü.45: 22.35: 23.20: Közlemények A szőlő metszése és zöld munkái címmel Füleki László mezőgazd. mérnök tart előadást ma du. fél 5 órakor a kertbarátoknak, a Postaigazgatóság 1. emeleti társalgójában. Értesítjük fogyasztóinkat, hogy Tápén a Budai N. A. utca, Árvácska utca sarkán levő transzformatorállomást és a Körös soron kiépített kisfeszültségű szabadvezetéki hálózatot 1983. április 7-en feszültség alá helyezzük. A fenti időponttól a transzformátorállomás és a kisfeszültségű szabadvezetéki hálózat érintése, megközelítése életveszélyes és szigorúan tilos. DEMASZ Szeged Északi kirendeltsége.