Délmagyarország, 1983. április (73. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-30 / 101. szám
4 Szombat, 1983. április 30• • _— — Ünnepségek, kitüntetések, juialmak május l-e alkalmából A munka ünnepe alkalmából további ünnepségeket, megemlékezéseket tartottak. A május elsejének tisztelgő ünnepségeken jelen voltak a párt- és állami szervek képviselői Is. A kiemelkedő munkát végző közösségeknek, dolgozóknak kitüntetéseket, elismeréseket, jutalmakat adtak át. Kőolaj- és földgáztermelök Városgazdálkodási vállalat Az NKFV szegedi üzemének dolgozói a szocialista i nunka verseny ben elért eredményeiékért Elismerő Oklevél kitüntetésben részesüllek. Az oklevelet Papa Aladár, a vállalat vezérigazgatója adta át dr. Juratavics Aladar szegedi, üzemigazgatónak. Az olajbányászok az elmúlt évben az előirt kőolaj- és földgázmenynyiséget túlteljesítették. Eredmenyes tevékenységükhöz nagyban hozzájárult a szocialista munkaverseny, társadalmi akcióik is minden eddiginél nagyobbak voltak. Harmincezer óra társadalmi munkát végeztek, amelyből a várospolitikai célok megvalósításához 12 ezer munkaórával járultak hozzá. Az észerű, takarékos anyag- és energiagazdálkodással több mint 11 és fél millió forintot takarítottak meg. Az algyői olajmező központjában megtartott ünnepségen kitüntetéseket és jutalmakat adtak at. A Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetésben részesült Papp György, a pártbizottság titkára és Sipos János gyűjtöállomás-kezelő. A vállalat Kiváló Dolgozója kitüntetést harmincan vették át. A szocialista brigádok közül az olajtermelési üzemegység Kun Béla nevét viselő brigádja (vezetője Nagy Zoltán) és a szállítási üzemegység Április 4. nevet viselő brigádja (vezetője: Fleisz Sándor) kimagasló munkájával kiérdemelte a Vállalat Kiváló Brigádja címet. A szocialista brigádok közül 72 kollektíva kapott valamilyen fokozatot, és összesen 600 ezer forintot osztottak ki a munkaversenyben jó eredményt fölmutató brigádtagok között. Az olajtermelési üzemegység élüzem címet, az üzemfenntartási és szállítási üzemegység pedig elismerő oklevelet kapott. A város legrégibb szolgáltató vállalata — melynek juge'ődje 1912-ben alakult, s a jelenlegi szervezeti tormájában 1972 óta működik — tegnap, pénteken tartotta megemlékező ünnepségét a Vörös Csillag Filmszínházban. Horváth Imre szb-titkár megnyitója után Mécs Ernő. az EVM csoportvezetője méltatta a Városgazdálkodási Vállalat jó munkáját, melynek elismeréseként auiyújtotta a Kiváló Vállalat kitüntetést Kovács Miklós igazgatónak. Ezt követően az igazgató tartott ünnepi beszédet, s köszönetet mondott a vállalat minden dolgozójának az elmúlt évben végzett munkájáért. majd szólt azokról a feladatokról, amelyeket a várospolitikai célkitűzések megvalósítása é^ a laKossági szolgáltatás érdekében végeztek 1982-ben. A vállalat az előírt át bevételi tervét 118,9 százalékra teljesítette, s az 511 millió 237 ezer forintos bevételűknek köszönhetően több mint 49 millió forint nyereséget értek el. 4 3 százalékkal többet, mint 1981ben A vállalati munkavégzés javítása érdekében végzeit beruházások értéke elérte a 42 millió forintot, melyből többek között folytatták az új forgalmi telep építését, és megkezdték a központi vároei szeméttelep beruházását. A távhőszolgáltatás fejlesztését szolgálta, hogy felújítottá^ a Bécsi körúti fűtőműi ct, és az Odessza városrész úgynevezett gravitációs vezetéket, s új műszereket szereltek fel. Tavaly összesen 7,1 millió fr.rint értékű beruházási összeget fordítottak a távhőellátás javítására. ÜJ gépekkel bővítették a jármú- és munkagépparkot, összesen 8,6 millió forint értékben. A beszéd után kitüntetések következtek. Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült Sisák Géza főmérnök és Turcsányi István villanyszerelő. SZOT-oklev'éllel tüntették ki Ktss Dezsöné fűtőt. Laczi Antalné betanított munkást és Stamme.r Árpádné munkaügyi előadót. Végül Perjési József, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának munkatársa köszöntötte a vállalat dolgozóit, és gratulált a kitüntetéshez a párt-, a szakszervezet és az állami szervek nevében. vetkezet pártszervezetének titkára méltatta május 1. jelentőségét és a szövetkezet eredményeit. Az OKISZ által adományozott oklevelet Gerendás József, a szövetkezet elnöke vehette át A megye és a város párt, tanácsi és szakszervezeti vezető testületeinek nevében pedig Vajda György, az MSZMP Csongrád megyei végrehajtó bizottságának tagja köszöntötte a sikeres kollektívát. DTiVIZIG gépüzeme Kőolajkutatók Universal Isz A Kőolajkutató Vállalat szegedi üzemének dolgozói két helyen is ünnepeltek, képviselőik a vállalat központi ünnepségén. Szolnokon voltak, ahol a Kőolajkutató Vállalat tavalyi eredményei alapján megkapta az „OKGT Érdemes Vállalata" elismerő oklevelet. A szegedi Üzemben tegnap került sor az ünnepségre, ahol Batofcr Tibor főmérnök mondott ünnepi beszédet, méltatta a kollektíva sikereit, majd jutalmakat és kitüntetéseket adott át. A Vállalat Kiváló Brigádja címet nyerte el RD—66 fúróberendezésnél dolgozó II Rákóczi Ferenc nevét viselő brigád, valamint a gépműhely Münnich Ferenc nevét viselő szocialista brigád. Harmincegy szocialista brigád nverte el a brigádkitüntetés valamely fokozatát és vele együtt 350 ezer forintot kaptak. A szolnoki ünnepsegen Szász Sándor főfúrómester és Hajdú imré főfúrómester a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetésben részesült. A szegedi ünnepségen 29-en kapták meg a Kiváló Dolgozó kitüntetést. Kenderfonógyár A Kenderfonó és Szövőipari Vállalat Szegedi Keaderfonógyára május 1-i ünnepségét a gyár kultúrtermeben tartotta. A gyár kollektívája ezen az ünnepségein kapta meg 1982. évi jó munkájáért a Kiváló Gyár kitüntető címet S hogv milyen kiemelkedő eredmenveket mutathat fel a Szegedi Keisderfonógvár? Csökkentette az önköltséget, mintegy 17 millió forinttal (ezeri belül is a műanyag hulladék hasznosítása 4 millió forint közvetlen anyagköiUég megtakarítást jelentett). A beadott újítások előkalkulált gazdasági eredménye közel 800 ezer forint; csökkent, továbbá g J>alesetek száma, és a már említett hulladékhasznosítással 10 millió forint értékű uazai beszerzésű polipropilén granulátumot váltattak ki. A kitüntetéseket a jól végzett munkáért Kapas Sándorné gyárigazgató adta át. Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott Bús Sándor targoncavezető, Takó István simítógépes és Kozma György né cérnázógépes. A szegedi Universal Ipari Szövetkezet az elmúlt évben végzett eredményes munkájáért elnyerte a KISZÖV vándorzászlaját. A szövetkezet 1932-ben minden tekintetben jó eredményeket ért el, különösen kitűnik az egy főre jutó termelési érték növekedése, amely 12.6 százalékkal v'ölt jobb a megelőző esztendeinél. A nyereségük is 19 százalékkal növekedett, összesen 246 millió forintértékű árut gyártottak. Többféle újdonsággal is dicsekedhetnek. közülük említést érdemel háromféle kozmetikai cikk. a Medea after sawe. a Médea parfüm desodor és a Médea sampon. Különösen ez utóbbinak van nagy sikere, az idén már több mint 1 millió flakont rendeltek a szegediektől. A, nemrégiben kikísérletezett fertőtlenítőszereik is keresettek. elsősorban kórházakban, klinikákon a sebészorvosok becsülik nagyra. A szövetkezet ünnepségén kitüntették és megjutalmazták a munkában élenjárókat. A Szövetkezet Kiváló Dolgozója kitüntetést négyen vették át. többen kaptak Kiváló Feltaláló kitüntetést, amelynek arany fokozatát immár másodszor vehette át dr Laczkó István elnök. A Béke nevet viselő szocialista brigád elnyerte a szövetkezet kiváló brigádja címet. A KISZÖV Vándorzászlaját dr. Marion Anna. a KISZÖV elnökségének tagja ad'a át a szövetkezet vezetőinek. Az elmúlt 16 év alatt immáron nyolcadszor gyűltek össze az Élüzem cím elnyerésének megünneplésére tegnap, pénteken délután az Alsótiszavidéki Vízügyi igazgatóság gépüzemének dolgozol. Temesvári Mihály, a gépüzem főbizalmija köszöntötte a megjelenteket, majd Dobi László gépüzemvezető értékelte azt az eredményes munkát, amelynek elismeréseként ismét elnyerték az Élüzem kitüntető címet. Beszédében hangsúlyozta, eredményeik egyik záloga, hogy az üzemi demokráciát olyan fórumnak tekintik, ahhol dolgozóik a mindennapok termelőmunkája során kapcsolódhatnak be a munkaszervezésbe és a vezetésbe. Az állami hitelek csökkenése tette szükségessé, hogy növeljék termelőtevékenységüket, s ez nagy segítséget nyújtott abban, hogy meg tudják őrizni az ár- és belvízvédelem eddigi színvonalát. Több fővízkivételi művet építettek, szakosított szivatytyújavítási tevékenységüket szivattyú aggregátumgyártással bővítették, valamint Csongrád megye téeszei részére az elmúlt esztendőben 210 kilométer hosszú talajcsövet fektettek le és építettek ezekhez szivattyútelepeket. A beszédet követően dr. Simády Béla, az ATIVIZIG igazgatója gratulált a gépüzem dolgozóinak az Élüzem cím elnyeréséhez, majd 11 dolgozónak nyújtotta át a Vállalat Kiváló Dolgozója jelvényt, illetve részesített tíz dolgozót igazgatói dicséretben. Az egyéni jutalmazásokat követően a szocialista brigádok munkáját értékelte és ismerte el oklevelekkel. Aranykoszorús szocialista brigád kitüntetést kapott: az Alsó-Tisza, a József Attila, a Puskás Tivadar és a Széchenyi István szocialista brigád. Ezüstkoszorús brigádérem kitüntetéssel jutalmazták a XII. Pártkongresszus, a Tisz—Maros, a Vörös Csillag és a Dózsa György szocialista brigádokat. Bronzkoszorús brigádérmet nyert el az Április 4., a Gagarin. a Lenin, a Tolbuhin és az Űrhajós szocialista brigád. További elismerések A Szegedi Ruhagyárban tartott ünnepségen számos dolgozó részesült különböző elismerésekben kiemelkedő munkájáért. Közülük— újítási tevékenységéért — miniszterhelyettesi dicséretet kapott Komáromi Károly. * A Csongrád megyei Moziüzemi Vállalat Hódmezővásárhelyen tartott május 1-i ünnepségén Kiváló Dolgozó Kitüntetést kapott Németh Lajosne, a vásárhelyi Terv mozi üzemvezetője. A Vállalat Kiváló Brigádja címet a műszaki osztály dolgozóit tömörítő Komarov szocialista brigád nyerte el. * Élenjáró Üzemegység kitüntető címet nyert el kiemelkedő munkája elismeréseként a MAV számítástechnikai üzemének szegedi területi üzemegysége. Unnep_ ségükön az elismerést a számítástechnikai üzem vezetője. Perei József adta at. Szegedi Nyomda Tegnap, pénteken délután tartották az ünnepi megemlékezést a Szegedi Nyomda dolgozói. Dobó József igazgató ünnepi beszéde után kitüntették a jó munkát végző dolgozókat. Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetésben részesült Farkas János szedőtermi üzemvezető. A nyomda dolgozói stílszerűen ünnepi kiadványnyal május elsejei üzemi újsággal köszöntötték a munka ünnepét, s az újságban mellékletként ott van a 25 évvel ezelőtt kiadott, első üzemi lap is. A munka ünnepe alkalmából hatan részesültek a Vállalat Kiváló Dolgozója kitüntetésben, s a szocialista munkaverseny értékelésénél 23 brigádot részesítettek jutalomban. Föiavatták a domaszék! óvodát Társadalmi összefogással épült MEDIKEMIfl Isz Nyole százalékkal növekedeti a MEDIKÉMIA Ipari Szövetkezet termelése 1982ben. Termékeik a piacon igen keresettek, jó minőséziieK. tőkés importot helyettesítenek. A sikert nehéz körülmények között érte el a kollektíva. Korszerűtlenek a telephelyek, importgondok jelentkeztek év közben, s az anyagellátás sem volt zavartalan. Ezeken a gyártás átprogramozásával. három műszakos munkával segíteni tudtak. A szövetkezetben negyedévenként tej-mékrangsort készítenek. Ez a felmérés arra szolgál, hogy folyamatosan ellenőrizzék termékeik gazdaságosságát, s ahol keli. változtatni tudjanak. 1982-ben mintegy 12 millió forintos gépberuházást valositottak meg. Ezzel emelni tudták az autóápoló aeiosclok termeléséi. Felkészültek tőkés exportra is: termékeik megfelelnek a tőkés piacokon érvényes maauaősetú követelmeSzűcs- és Szabóipari Isz nyéknek. Csökkentették a tőkés importból származó anyagok mennyiségét termékeikben. Széndioxiddal töltik az aerosolos palackokat freon hajtógáz helyettesítésére; átvették a British PetroL fékfolyadékgyártási technológiáját. Az elmúlt évben 35 millió forint nyereséget értek el. Ez az összes árbevétel 13,5 szazaléka. Nyereségüket annak ellenére növelték, hogy az energiaárak és a szállítási költségek is jelentősen növekedtek tavaly. Tegnap, pénteken délután tartott ünnepségükön Pálmai Antal elnök ismertette a szövetkezet tavalyi eredményeit. Dr. Lendvai István. az OKISZ elnökhelyettese adta át Pálmai Antalnak a Kiváló Szövetkezet címet tanúsító oklevelet. Hárman lettek kiváló dolgozók. Kiváló Munkaért miniszteri kitüntetésben részesült Homik András tmklakutos és dr. Bozöki Ferenc főmérnök. került növelniük konvertibilis elszámolású exportjukat. Ebben nemcsak a termék-^ szerkezet-váltás játszott közre, hanem az is, hogy több külkereskedelmi vállalattal is fölvették a kapcsolatot, termékeik jobb értékesítése érdekében. Emellett az INTERAG RT közvetítésével létrejött üzlet keretében a szövetkezet tavaly egy tíztagú brigádot küldött ki Ausztriába, finomkonfekció gyártása céljából. így megismerhették az osztrák piacot, amelynek révén újabb üzletek megkötésére nyílt lehetőségük. Jelentősen javította tehát tavaly a szövetkezet exporttevékenységét. s emellett sokat tett a lakossági szolgáltatások fejlesztése érdekében is. Mindezért a Kiváló Szövetkezet elismerő címmel tüntették ki óket. Az eredmények a szövet- A tegnap, pénteken, az újkezet vezetőit igazolták. Ta- szegedi Liget vendéglőben valy jelentős mértékben, tartott ünnepségükön Koltaitötob mint 60 szazalékkai si- né Marki Veronika, a szoSok vállalatnak, szövetkezetnek kellett, s tán még többnek kellett volna változtatnia tavaly megszokott módszerein. A Szegedi Szücsés Szabóipari Szövetkezet azok között a cégek között volt. amelyek felismerték, alkalmazkodniuk kell a piaci igényekhez, ha versenyben akarnak maradni. A szövetkezet a piaci információk alapján úgy döntött, hogy nem az általuk megtermelt mennyiség növelését tűzik ki célul, hanem a minőség javítását, annak érdekében, hogy termékeik versenyképesek maradhassanak. Ügy változtatták meg termékszerkezetüket. hogy a szakmailag igényesebb, értékesebb szőrméből készült gyártmányokra tértek át. Ilyen termékekre volt ugyanis elsősorban kereslet. Van már óvodája Domaszéknek is! Megdolgoztak érte a község lakói, a munka nagyobbik részét ugyanis társadalmi munkaban végezték. A kisgyerekes szülök községi vezetők, szocialista brigádok, kisiparosok összesen 60 ezer órát dolgoztak térítés nélkül az építkezésen. A terveik is társadalmi munkában készültek. A domaszékiek maguk ástak az alapokat, motoros kocsijaikon hordtak a téglát. A falat a Szőlőfürt Szakszövetkezet építő brigádja rakta. 8 kőműves kisiparos is részt vett a munkaban. A lakosság együttes tevekenységevel készült az aljzatbeton. Ket kisiparos szerel le a villanyt, egy kisiparos a vízhálózatot, egy másik a központi fűtést. Három asztalos is tevékenykedett. Valamennyien jutányos áron dolgoztak, Bodó Sándor. Csamangó László és Török László pedig egyáltalán nem i.s számlázta az általa végzett munkát. A Szőlőfürt Szakszövetkezet is csak a gépek üzemeltetési költségét számította be, emberei társadalmi munkában tettek rendet az óvoda udvarán. A község négy varrónője készítette a függönyöket. Segített a DÉMÁ.SZ egyik szocialista brigádja. Az építkezés fó kivitelezője a mórahalmi községi tanács költségvetési üzeme volt. Segítettek az általános iskola felső tagozatosai. különösen a hetedik osztályosok, tanáruk, Vörös Géza vezetésével. Az ünnepélyes átadásra mindenkit meghívtak, aki három napnal többet dolgozott az ovoda építésénél. 267 ilyen ember van a községben. Farkas Józsefné községi tanácselnök föllélegezhet: tömérdek szervező munkája fekszik az épületben neki is, munkaiarsainak is. Maguk is kijártak. súroltak-sikáltak még az utolsó napokban is, hogy az ünnepre készen legyen az óvoda. * Majus 9-e.n veszik át végleg az óvodát, és egy napot sem várnak: a kisgyerekek már a nyárra birtokba vehetik második otthonukat. Vezető óvónő már van. augusztus 31-ig szerződéssel képesítés nélküli szakemberek foglalkoznak a gyerekekkel, szeptembertől pedig idén végzett fiatal óvónőket szeretnének fölvenni. Tegnap, pénteken a társadalmi munkások jelenlétében avatták föl az új létesítményt. A Himnusz hangjai után Szabó Lőrinc ima a gyermekért című versét hallgatták meg az egybegyűltek. Farkas Józsefné mondott rövid köszöntőt, majd Szabó G. László, a Csongrád megyei tanács vbelnökhelvettese avattá föl az űj óvodát. A szövetkezeti pávakör adott műsort, majd a művelődési házban folyta•lodűíi az unneples. A