Délmagyarország, 1983. április (73. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-29 / 100. szám

8 4 Péntek, 1983. április 29. A meglepetés A tanárnő gondba merülten né­zett ki az ablakon, kicsit izgatta a talá'kozás. Volt diákja, Konkoly megígérte ugyanis, hogy mindennél előbb való a régi iskola hívása, és pontosan ott lesz a megbeszélt idő­re. A tanárnőt nem is a pontosság foglalkoztatta, inkább a múltbéli és a mai Konkoly alakjának az össze­egyeztetése. Tűnődött: változnak-e sokat a gyerekek, vagy maradnak olyannak, amilyennek akkor mutat­ták magukat? Konkoly diák emlék­képén nem sokat fakítottak az évek. Ba lagás utáni cselekedetei, amely­nek szórványai eljutottak a volt osztályfőnökhöz, továbbra is a ne­hezen kezelhető tanulók közé illesz­tették. Nem szerette a leckét, pus­kázott órákon, másokkal másoltatta le a saját házi feladatát. Magatar­tása sohasem tartozott a példásak közé, lógott a gyakorlatról. Örök­ké futva érkezett, es a tantestület­ben is jól ismerték az óra késéséről kiállított hamisított apai nyilatko­zatokat. Mégis inkább az maradt meg róla, hogy sohasem úgy szólt, ahogy szerették volna. Annak ide­jén a tanárit is körbejárta a fiatal szaktanár kesergése, aki az isme­retfölmérő kérdésekre hallott vála­szok után elképedt. A másodikos középiskolai osztályban uralkodó si­ralmas állapotra nem a várt: „ret­tenetes időket látok közeledni", ha­nem a „de más lenne itt az élet, ha egy ifjú feleség" idézetet kapta az önként jelentkező Konkolytól. Most, hogy újra idéződött a múlt, a tanárnő nyugodtabban várta az érkezőt. Remélhetőleg, ennyi idő alatt a rakoncátlan tanulóból jó diák lett, s elmondja a mostani másodikosoknak, miként is fordul más irányba a szekér, ha megem­berelik magukat. Konkoly Károly időközben elpár­tolt az olajban vicsorgó fogaskere­kek, zakatoló füstös szerkentyűk világától. A hálátlan pauszpapír kö­rözése helyett filléres festőként ecsetelgette a kívánságokat. Néha­napján vászonra vetette látomásai­nak és rózsaszínű ábrándjainak da­rabkáit is. Az osztályfőnök — lé­vén rajztanár — éppen ezért is kí­sérte figyelemmel volt tanítványa sorsát. Amikor csak tehette, meg­nézte a képeit és el is mondta is­merőseinek: a diák Konkolyon nyomát se lehetett fölfedezni a mai festőnek. Hacsak! S újra kezdett derengeni az iskolába mindig slamposan ér­kező Konkoly ábrázata. Félretapo­sott, bokszmentes cipőben, térdben dudorodó nadrágban járt. Lógott, lötyögött rajta állandóan az ing, a kabát. A haja sohasem igazodott az iskolai szabályzathoz, és egyszer meg, másfél hétig elsummantotta a borotválkozást is. A tanárnő ismét maga előtt látta a torzonborz Konkolyt, amint éppen rágógumit pukkant. Évekkel ezelőtt is pontosan olyan igénytelen volt, mint akkor. Lila nadrágjának felét eltakarta a bizonytalan színű, meg­nyúlt pulóver, amely szórakozottan kérkedett elő pepita zakója alól. — Te jó isten — kapott fejéhez a ta­nárnő —, lesz mit hallanom majd a kollégáktól a bohó Konkoly mi­att. Az c„ak erősítette az aggodal­mát, hogy nemrégiben is végtelenül viharvert szerelésben találkoztak. Nem mintha lényeges lenne az öl­tözék a mai világban, de a megje­lenés, minden hiedelem ellenére, még mindig sokat .számít. A szóra­kozott festők életében még az sem ritka — villant át a tanárnő agyán —, hogy egyenest a csupa festék műhelyből lépnek az utcára, s kéo­telenek valamit is adni maguk a. Most már mindegy, a beszélgetést bejelentette, lényegtelen, hogyan je­lenik meg Konkoly ... Az erős kopogtatásra riadt, és aj­tónyitás után meg kellett fogódz­kodnia. A lila nadrágos, torzonborz, keszeg festő helyett öltönybe bújta­tott, hajdani Konkolyt formáló alak rázott vele kezet. A tanárnő nem is tudta tartani a véleményét. — Ezt a meglepetést! — Nem tehettem mást. tanárnő! Beszélgetés közben többször is fölhozta. — Nagyon megkomolyodott. Ká­roly — s mikor ezt kimondta, min­dig kiültek arcára a boldogság ró­zsái. — Ilyenkor érzi talán a ne­velő. hogy a volt diákok tisztelik az iskolájukat. Maga mintája lehet ennek. Már megbocsásson, de ál­modni se mertem volna, hogy a hajdani slampos diákomat mint jól öltözött embert látom újra ná­lunk. — Tanárnő, kérem, bocsásson meg — horgasztotta le a fejét Kon­koly Károly —, az asszony reggel beáztatta a másik ruhám. Majoros Tibor 1.. a Roosevelt téri szöltőkú t. A szegedi Elektromos Szö­vetkezet dolgozói összesen 84 darab százwattos, színes iz­zót szerelnek a reflektorokba. A Városgazdálkodási Vál­lalat emberei pedig kifestik a medencét 20-25° KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthe­tetlen halottunk, Illyés Gyula elhunyta alkalmából részvé­tük kifejezésével, a temeté­sen való részvételükkel mély­séges fájdalmunkat enyhíte­ni igyekeztek. A gyászoló család JUHÁSZ GYULA KÖLTÉSZETÉRŐL A költő születésének 100. évfordulója tiszteletére a Somogyi-könyvtár Vár utca 6. szám alatti gyermek­könyvtárában hat részből ál­ló előadássorozatot indított. A program utolsó rendezvé­nyére ma, pénteken délután 5 órakor kerül sor, amikor dr. Péter László irodalomtör­ténész A pálya csúcsán cím­mel tart előadást Juhász Gyula költészetének kitelje­sedéséről. TUDOMÁNYOS ÜLÉS A Magyar Gyógyszerészeti Társaság megyei szervezete előadóülést rendezett teg­nap, csütörtökön az orvos­egyetem gyógyszerészt udomá ­nyi karának (Eötvös utca 6.) előadótermében. Ez alkalom-, mai a résztvevők két elő­adást hallgathatnak meg, a gyógynövény- és drogismeret, valamint a gyógyszerészi ké­mia szakterületeiről. KOMMUNISTA MŰSZAK AZ AUTOFELÜGYELETNÉL A KPM Autófelügyeletének szegedi dolgozói ma, pén­teken délután 2 órától 6 órá­ig kommunista műszakot tar­tanak. Ez idő alatt ingyene­sen megvizsgálják a sze­mélygépkocsikat, s műsza­ki állapotukról véleményt mondanak. A műszeres ..vizs­gálatok mellett korlátozott számban üzemanyag-fogyasz­tási méréseket is elvégeznek. A MÉM KÖZLEMÉNYE Az erdőben és az erdő kö­zelében elrendelt általános I tűzgyújtási tilalmat a MÉM 1983. április 30. napjától fel­oldja. A minisztérium fel­hívja a lakosság, a kirándu­lók figyelmét arra. hogy aZ erdőben csak a kijelölt és a kiépített tűzrakóhelyeken, szélcsendes időben szabad tü­zet gyújtani'. A tüzet, ne '•:«gyják felügyelet nélkül, és eltávozás előtt azt teljesen oltsak eL SZEGEDI TANÁR SIKERE A zenetanárok országos zongoraversenyén, Szekszár­don. Dombiné dr. Kemény Erzsébet, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tanára a Zeneművészek Szakszerve­zetének különdíját nyerte a legjobban előadott Kodály­műért. JÓGAKLUB Közgyűlést tart holnap, szombaton délután 3 órai kezdettel a Bartók Béla Mű­velődési Központban műkö­dő jógaklub. Zoltai Miklós elnök értékeli az eddigi munkát, k s az új tanfolya­mokról, előadásokról, nyári táborokról tájékoztatja az érdeklődőket. Ezúttal • ve­hetik át tagsági igazolványu­kat is a résztvevők. AKTFOTÓK MÁSODSZOR Másodízben hirdették meg az országos aktíotópályáza­tot. melynek anyagából a szentesi Móricz Zsigmond Művelődési Központ rendez bemutatót a Kossuth téri Kisgalériában. A kiállítást Féjja Sándor tudományos munkatárs nyitja meg ma, pénteken délután 6 órakor. A tárlat egy hónapig látható hétfő kivételével naponta 10 és 13, valamint 15 és 18 óra között. Várható időjárás ma estig: Napközben nyugat fe­lől átmeneti erős felhősödés­re és elszórtan kisebb eső­re, záporra, néhány helyen zivatarra lehet számítani. Az élénk szél mérséklődik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet pénteken nyuga­ton 20, keleten 25 fok körül várható. AZ ARÁNYEMBER A PIROS ISKOLÁBAN Az Aranyember című szí­nes. szélesvásznú magyar filmet vetítik holnap, szom­baton délelőtt 10 órától az Űrhajós utcai IV. számú ál­talános (piros) iskolában. Intézkedés — Ok nélkül panasz­kodik uram, hogy sem­milyen intézkedést sem teszünk a vonatok ké­sése ellen. Hát nem vette észre, hogy a pá­lyaudvari váróterembe még három padot állí­tottunk be? MŰSOR A FOTYKÁBAN Vidám műsoros est lesz ma. pénteken este fél 9-től a Potyka csárdában, ahol föllép Aradszky László, Ambrus Kyri. Lorán Lenke, Keleti Pál és Szegedi Molnár Géza. AZ ÉLETUTAM KÖNYVPREMIERJE Tápai Antal szegedi szob­rászművész Életutam című, gazdagon illusztrált emlék­kötete a napokban jelent meg a Somogyi-könyvtár gondozásában. A könyv pre­mierjét ma. pénteken délután 5 órakor rendezik meg a szegedi Juhász Gyula Mű­velődési Központban. Az idős mesterrel egykori tanítványa, Lapifi András szobrászmű­vész beszélget pályájáról, éle­téről, szobrairól. COUNTRY ÉS DZSESSZ Countryzene és dzsesszmu­zsika között válogathatnak az érdeklődők a mai napon: es­te 7 órától a DÉLÉP In­ter klubjában vendége Bródy János lesz, a házigazda pe­dig a Bonanza együttes. Egy órávaL korábban kezdődik az Ifjúsági Ház dzsesszklubjá­ban az AACM-The Great Black Music elnevezésű prog­ram, amelynek vendégeként a Szegedi Avantgarde kvar­tett lép föl. SZÁMÍTÁSTECHNIKAI FÓRUM Tegnap, csütörtökön dél­után a DÉLÉP Vár utca 1. szám alatti klubjában fóru­mot tartottak a számítástech­nikai és mikroelektronikai kisvállalkozóknak. A fóru­mot a KISZ Csongrád me­gyei bizottsága és a Számí­tástechnikai Szakmai Klub rendezte, azzal a céllal, hogy a kisvállalkozók kicserélhes­sék tapasztalataikat, választ kapjanak kérdéseikre. Hunkavéde'mi ellenőrzések A SZOT munkavédelmi felügyelői és szakszervezetek megyei munkavédelmi fel­ügyelőségeinek munkatársai a napokban több területen tartottak átfogó vizsgálato­kat. Az SZMT munkavédel­mi felügyelői is fölkerestek több szegedi és környékbeli vállalatot, üzemet, termelő­szövetkezetet és állami gaz­daságot, hogy tájékozódja­nak néhány fontps kérdés­ben. Az országosan egyeztetett vizsgálatnak egyik témája az volt, hogy a három éve a gazdasági vezetők jog- és hatáskörébe adott új beru­házások, üzemek átadását miként végzik, helyesen al­kalmazzák-e a munkavédel­mi előírásokat, követelmé­nyeket. A gyakorlati életben végrehajtják-e a műszaki előírásokat. Érdekes és új­szerű volt a vizsgálat másik területe: azt tekintették át, hogy a vállalati gazdasági munkaközösségek tevékeny­ségében mennyiben tesznek eleget a munkavédelmi elő­írásoknak, milyen a zrende­zettség és az ellenőrzés,,, Vé­gül azt is vizsgálták, hogv a szerződéses formában mű­ködő üzletekben az alkal­mazottak munkakörülmé­nyei milyenek. A vizsgála­tokat hamarosan összegezik, és közzéteszik tapasztalatai­kat. Harmincéves a Tisza-kutatás Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyám, nagymama, dédma­ma. ÖZV. RICZE ISTVANNÉ rövid, de súlyos betegség után. április 26-án. 88 éves korában elhunyt. Temetése május 2-án 12 órakor lesz a Belvárosi teme­tőben. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, szomszédoknak, jó ba­rátoknak. az MSZMP Szeged városi Bizottságának, pártalap­szervezetének és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, BIEBERT ANTALNÉ búcsúztatásán megjelentek, rész­vétükkel és virágaikkal fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. K lön mondunk köszönetet körzeti orvosának és a III. sz. belgyógyászati klinika orvosai­nak és ápolóinak áldozatos munkájukért. A gyászoló csa­lád. 22 824 Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerősök­nek, volt munkatársainak, a ház lakólnak és mindazoknak, akik felejthetetlen édesapám, VAS ILLÉS temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló fia. 22 826 Gyász­közlemények Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, barátoknak, sporttársaknak, a SZEOL AK. a DÉGAZ. az OTSH, a városi sportfelügyelőség és más sport­hivatalok vezetőinek és munka­társainak. akik felejthetetlen szerettünk. SELMECZI MIHÁLY temetésén megjelentek, koszorú­ikkal, virágaikkal és igaz együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. 23 508 Mélységes fájdalommal tuda­tom. hogy egyetlen Jó testvé­rem, SZIGETI MARGIT elhunyt. Csendben eltemettük. Részvétlátogatás mellőzését ké­rem. Gyászoló testvére. 23 491 Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, testvér és rokon, CSIK GYÖRGY életének 65. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 2-án 14 órakor lesz a Bel­városi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 22 >25 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSALA MARGIT postai nyugdíjas, életének 90. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése május 3-án de. 11 órakor lesz a Belvárosi te­mető ravatalozójából. Gyászoló gondozója. 23 505 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek. szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, GYÖRGY ANDRÁS temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk a körzeti kezelőorvosának és az T. betklinika orvosainak és ápolói­nak áldozatos munkájukért. Gyászoló család. 23 493 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, jó bará­toknak és munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk, FÖLDI BÉLA temetésén részt vettek, mély fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család. 23 507 Tudatjuk, hogy DÖRMÖ LAJOS hamvasztás utáni búcsúztatása május 2-án 13 órakor lesz a Bel­városi temető ravatalozójából. A gyászoló csalad. 23 501 Szegeden tartotta a Ma­gyar Tudományos Akadémia Tisza-kutató Bizottsága teg­nap. csütörtökön, a tizen­negyedik konferenciáját. Ez alkalommal megemlékeztek arról is, hogy harminc év­vel ezelőtt kezdődött meg a folyónak és környezetének feltérképezése, beható Kuta­tása. Dr. Bodrogközy György, a Tisza-kutató Bizottság elnö­ke nyitotta meg a tanácsko­zást, ahol dr. Csizmazia György titkár számolt be az utóbbin idők munkíjáról. Dr. Bodrogközy György el­mondotta, hogy kezdetben kisebb expedíciókat indítot­tak, és egymástól függetlenül dolgoztak különböző munka­csoportok. Két évtizede öl­tött szervezett formát ? fo­lyó „vallatása". Azóta a ter­mészetföldrajzi, a hidroló­giai, a botanikai és zoológiai munkacsoportok összehan­goltan tevékenykednek. Olyan komplex vizsgálatokat folytatnak, amelyek szorosan kapcsolódnak a társadalmi igényekhez. A kutatók segí­teni kívánnak abban, hogv vízlépcsők létrehozásával együttjáró természetátalakí­tások az ember javát szol­gálják, mégpedig sok vonat­kozásban. Különös figyel­met szentelnek a környezet­védelemnek. amelyhez szo­rosan hozzátartozik az élő vizek tisztaságának megóvá­sa csakúgy, mint a folyó völ­gyében levő természeti érté­kek megmentése. A kutatá­sok ma már nem szorítkoz­nak csupán a nyári időszak­ra, hanem folyamatosan, egész évben figyelemmel kí­sérik a Tisza völgyében be­következő változásokat. Az idei tervekről szólva a bizottság elnöke elmondotta, hogy a Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozó tőserdői te­rületen, valamint a Bodrog­zugban folytatnak hidroló­giai, botanikai és zoológiai felmérést. A tőserdői kör­zetben a kutatások célja a lájrekonstrukció előkészíté­se az eredeti növényzet visszaállítására. A Bodrog­zugban az eredeti állapotban fennmaradt őshonos fafajok és az olyan ritkuló virágok megmentése a feladat, mint a tündérrózsa, a tündérfá­tyol vagy a víz alatt élő ro­varfogó rence. Az idén 12 tagú munkacsoport kezdi meg e kis természeti körzet növény- és állatvilágának l'eltérkéoezését. A tanácskozást ma. pénte­ken fejezik be, s a két nao alatt 22 előadás hangzik el. íü i'-í •'••'.'ií^túí.Xs-.-. •,v hfíMAfíYAi DEímOYAh A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságinak napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István — Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Feleiö9 kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Ta­nácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 - Telefon: 12-633 - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dfj egy hónapra 34 forint, m Index; 25 053 - ISSN; 0133-02S a

Next

/
Oldalképek
Tartalom