Délmagyarország, 1983. március (73. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-05 / 54. szám
8 Szombat, 1983, március 5. Kitérő A z öreg most is görnyedten áll az eldobált villamosjegyek, félig szívott cigaretták között, botját azonban hetykén a karján hintáztatja, nem támaszkodik rá. Mert ő megmutatja! De meg ám! Ne féltse ót Iduka, mint a gyereket. A múltkor is hogy kárált: meg ne próbáld, verd ki a fejedből! Jaj, istenem, bánom, hogy említettem egyáltalán. Megvagyok én már anélkül, hagyd a csudába. Tudod, hány éves vagy, vén szamár? Nyolcvanhat múltál, öregem ... ö nekivágott mégis. Pontosan a terv szerint: egy pihenövel a villamosig, ott ügyes helyezkedés a járdaszigeten, hogy közel kerüljön az ajtóhoz, aztán a bot, a kapaszkodás, már fönt is vagyunk! A megállókat számolni kell pensze, no meg ügyelni, nehogy a kitérőt Is belevegye. A tér sarkán kell leszállni, szemben a patikával. Onnan egy szuszra elcsoszoghat a szökökútig. a kényelmek fehér padon kinyújtóztathatja a lábát, aztán fürgén át a Petőfi utcán, befordulni a második sarkon, s úgyszólván helyben is van. A járda fölé magasodó otromba bádoglapon olvashatja: „Jól jár az órája — Ha Feiber az órása!" Itt a villamos! Most vigyázzunk, úgy ni 1 No, még egy kicsit, már jó is. Ráadásul épp az ajtó mellett várja egy üres hely. Hiába, ma szerencsés napja van. Nem volt. látogatás, délelőtt mégis beszökött Idukához. Egy nővér észrevette ugyan, de nem szólt. Iduka örült nagyon, a színe is visszajött, könnyedén ült föl az ágyban. — Zoli bácsi! Nahát! Jó napot, Zoli bácsi! Tán csak meg tetszik ismerni? Vagy nem? A nő csontos arca váratlanul tárult eléje. Az imént még sehol nem volt, most meg itt vigyorog a szeme előtt, még a dohányszagű, bántó lehelet is megcsapja. — Takácsné... — nyögi az öreg a szomszéd ülésről áthajló vénasszony felé. — Igen. igen. én vagyok. A Kati. De régen is láttam magukat. És Iduka néni? Jól van? — Köszönöm kérdését... Nincs valami jól. Beteges. — Ugyan, ne mondja. É6 mi a. baja? — A nyolcvan év, Katikám. a nagy idő. Az a mi bajunk. Amúgy a szíve, de javulgat. Ma is voltam bent nála, pedig nincs látogatás, de az építkezés miatt lebontották a kerítést, arról az udvar felöl... — Kórházban van? — Hogyne, már régen. Aztán mindig az óráját emlegette, hogy az neki ott bent mennyire hiányzik. Itthon megvolt nélküle. Mondom, elviszem én akkor a Fájberhoz. Arról meg hallani se akart. Hogy én már nem tudok villanyosra szállni, meg elüt az a sok autó. De én csak elhoztam. Azt mondja a Fájber, szerdára kész is lesz. De hál tudja, milyenek ezek az iparosok: nem lett kész. Jöjjek pénteken. Na, máma péntek, eljövök. De ha most se készült el vele, visszavonom a megbízást. Ez a Fájber ... Akár az apja. De hát akkoriban még könnyen beugrottam két nap múlva, egy hét múlva ... — Nem itt akart leszállni, Zoltán bácsi? — A patika? Hát már volt a kitérő? — Igen, de nem álltunk meg, a másik már bent állt — Jaj istenem! Állítsa már meg ... Szóljon,, hogy ne induljon, várjon! Remegve igazgatja a lábát, hadonászik a bottal,, közben hol a Takácsné. hol a vezető felé kiált, nehogy elinduljon a kocsi. — Ez a Takácsné... — motyogja. amikor lent megtámaszkodik. s háta mögött elcsatlog a szerelvény. — Mindig ennyit fecsegett. Soha nem szerettem, ha átjött Idukához. Szerencse, hogy elköltöztek. Mikor is? Pár éve, de tán régebben. Mindegy, no. Illetve nagyon is nem mindegy: bár soha ne ismertem volna. Most majdnem fönnmaradtam miatta. És azt se érkeztem végiggondolni, mit mondok a Fájbernak, ha megint nem készül el az óra. Mert megmondom! Meg én! Talán így: Fájber úr, maga az apjától csak a hazudozást tanulta... No, ez azért erős egy kicsit. Talán finomabban is lehetne: rendben van kérem, adja vissza az órát, majd keresek egy tisztességes mestert... Vagy: Fájber úr, végeztünk, én önnél most jártam utoljára! így, igen, röviden és határozottan. Tudom biztos, eltátja a száját. Lepottyan a szeméről a nagyító! Fájber úr, végeztünk... — Jó társasága van az öregnek: magával dumál... Két suhanc engedett utat neki. Röhögtek. — Impertinens! Taknyos, jampec ... gigerlik! — találta meg végre a szót, amelyet aztán hangosan utánuk vágott. Bizony, későn. A két kamasz rég befordult a sarkon, mire ő megállt, megtámaszkodott, és a szót megismételhette volna. A padon átvette a leckét: — Fájber úr, végeztünk! Éh önnél utoljára jártam... És punktum! Esetleg még a hosszú pultra is ráütök a tenyeremmel, így! Nem durván, nehogy-kárt tegyek, csak éppen ... De ez talán fölösleges is. A hangot kell jól eltalálni. A hangot! — Parancsol? — kérdezte a pad másik végén üldögélő szemüveges úr. — Semmi, semmi... — kapta oda a fejét, majd ruganyosan fölállt. a bottal irányba fordította 'magát és elindult. Az ormótlan reklámtábla fényben fürdött. A délutáni nap átreflektorozott a szemközti ház tetején, csillogott a szomszédos áruház kirakata, de Feiber úr feketeüveg cégtáblája is. Ablakában ott ingott hangtalan a nagy álló óra, alatta a gravírozott tábla: PONTOS IDÖ. Megállt az ajtó előtt. — Fájber úr, amennyiben ... — Ijedten gombolta be a kopott felöltő legfelső gombját, kalapját is megigazította. — Persze, ha mégis elkészült, úgy természetesen ... A gorombaság különben sem volt kenyerem soha. És akkor holnap a látogatásra már vihetem ... Jól elmagyarázom majd. hogy vigyázzon rá. Ha elszundít napközben, no meg éjszakára is. Legjobb azt betenni a neszesszerbe, vagy mégis inkább a karján hagyni... • Keze a kilincs felé nyúl. Nem találja. — A kilincs? Merről is? Ez nem 1 is az ajtó... Ez egy" rács. Vasrács. És nincs rajta semmi kilincs... - És mit mond az a fekete betűs tábla ott az üveg mögött: ZÁRVA... Hiszen éppen ez az: ha kiírja, akkor miért nem enged be? Hiszen a „zárva" azt jelenti, hogv . .. Vagy a „nyitva" jelenti.. . Már nem is tudom, ez a Fájber teljesen összezavarja az embert... Fájber úr. végeztünk ... Én önnél utoljára ... Előbb csak egyik kezével markolt a rácsba, majd hirtelen odakapott a másikkal is. A bot .pattogva bukfencezett a lépcsőről a járdára. Az öregember rákulcsoíódott a vpsrács két apró téglalapjára, teste rángatózni kezdett, mintha a hideg vasból erős áram futna izmaiba. Térdre ereszkedett. Karjai hihetetlenül megnyúltak, ujjai azonban görcsösen tovább markolták a pálcákat. Szemben vele, odabent az üveg mögött némán lengette a pontos időt a nagy óra sétálója. Fönt, az otromba reklám bádogon pillanatra megrebbent, majd surrogva felröppent egy balkáni gerle. ANNUS JÓZSEF Somlay és Csortos Néhány nap különbséggel most volna száz esztendős a magyar színháztörténet két kimagasló egyénisége: Somlay Artúr és Csortos Gyula. Somlay 32, Csortos 38 éve halott. Legendák maradtak volna csupán, ha a filmszalag nem őrizné meg játékukat számunkra. így még az ifjú nemzedék is láthatta-láthatja őket a Filmmúzeumban, a televizióban. Színészóriások voltak. Somlay 1883. február 28-án született. A Vígszínház színésziskoláját végezte el, majd a Felvidéken és Erdélyben játszott. Szinte követhetetlenül sokat változtatott színházat. 1905—1907-ig a Vígben lépett fel, aztán jött Miskolc, maid ismét a főváros, a Nemzeti, a Renaissance. s újra a Víg. Haláláig a Nemzeti Színház tagja volt. Legnagyobb sikereit modern művekben aratta, új színjátszó stílust hozott az akkori színházi életbe. A klasszikus .szerepekkel csak élete vége felé barátkozott meg. Leghíresebb színpadi szerepel közé sorolhatjuk a Bánk bán Tiborcát, az Űri muri Szakhmáry Zoltánját, Tennessee Williams Hattyúdalának Thomasát, Wilder A mi kis városunk című darabjának Rendezőjét, Hauptmann Naplemente előtt-jének Clausen tanácsosát, Lear királyt. KareninL Csortos Gyula 1883. március 3Telefon D i élután három körül járt az idő, egy könyvet olvasgattam. Lassan rám ereszkedett az ebéd utáni szendergés, mellnek biztos előjele, hogy tízszer is elolvastam már egy sort, de egyetlen szócskát sem értettem. Megadom magam esy negyedórai szunyókálásra. gondoltam, de ekkor csörömpölni kezdett a telefon. Ásítva léptem a készülékhez, felemeltem a kagylót. — Igen?! Meleg tónusú, kissé remegő, érzéki, a várakozás feszültségével teli hang szólalt meg. Ügy éreztem, máris ígér és igenel, ajka szinte cirógatta fülemet (milyen nagyszerűek ezek a mai készülékek). — Na, Gyurikám?! Az álom pillanatok alatt kiröppent a szememből. A felkiáltójeles kérdőjelet követő felajzott, felcsigázott várakozást, annak minden izgalmát tapintani lehetett, mint a kezemben markolt kagyló hűvöset. Tudtam, hogy ezt a hevületet csak „Gyurikám" csillapíthatja, csak ő olthatja el, mégpedig epedve várt. bizonyosra vett szavaival. Ugyanakkor eszembe villant, hogy esetleg „Gyu„ rikám" talán egészen mást mond — egyetlen pillanat és itt a letörés. a 'kiábrándultság. Milyen regiszteren szólna akkor ez az igéző, elbűvölő hang? De legfontoHerceg Árpád Táltos álmot ne várj! Lehalkítod a rádiót, megágyazol, ablakot nyitsz a surranva érkező éjszakának, úgy üríted ki a hamutálcát is, mintha nem mosta volna el dalainkat az eső, mintha barackfa virággal fogaim között még most is csak fütyörésznék — Vetkezel, megfürödsz, ágyba bújsz, mint az a nő, aki hívás nélkül jött ide, éppen csak fölugrott, mert véletlenül erre járt, mint akinek vakon tárcsáztam telefonszámát, és forgattam közben varázsgyűrűmet: azonnal itt teremjen! Látom, hogy megint nagyon megszerettél. De a naprendszernek ezen a vidékén már. keményebben koppan a szó, gyakran szíven üt a gondolat, s hiába gyúródnak gerincemen most is a hetvenes . évek történetei: táltos álmot itt ne várj, nem vagy külön, lezárt szobában beteg gyerek — Ébredj hát, mintha beszéltem volna hozzád, mintha mesét mondtam volna három nap három éjjel, öltözz, hallgassuk meg a reggeli híreket s kávénkat kavarva majd megérted: röpülni', röpülni, röpülni kell! És annak örülniük, ha szárnyalni látom az embert — án született. A lexikonok 250 szerepét sorolják fel. a legváltozatosabb figurákat keltette életre Debrecenben, Szegeden, Temesvá. ron játszott, 1907-ben került az akkor megnyílt Népszín ház-Vígoperához. A következő évben már a Magyar Színház tagja, egyetlen évadban tizenkét főszerepet játszott, köztük A Sasfiók Flambeauját. Ettől kezdve nála is nehéz követni a színházakat, amelyekben részben éves szerződéseket, részben szerepeket vállalt. A Vígszínházban óriási sikerrel játszotta a Színészt Molnár Ferenc Testőrében, Jánost, Bródy Sándor A medikusában. 1927-ben szerződött a Nemzeti Színházhoz. Szerepei nagyon sokfélék voltak, a tragikustól a legalpáribb bohózatig. de a sok közül alig néhány akadt, amely kielégítette. A felszabadulást súlyos betegségben érte meg. Utoljára 1945 májusában lépett színpadra. Csehov A medve című . darabjában Szmirnov szerepében. 1945. augusztus 1-én hunyt el. Filmjei felsorolhatatlanok. A kamerák előtt is volt Liliom, 1919-ben. A felejthetetlen, újra és újra műsorra tűzött Hyppolit, a lakáj 1931-ben készült. Aztán a sok közül néhány: Lila akác, Az új földesúr, Légy jó mindhalálig. Az aranyember, A 111-es, János vitéz, Havasi napsütés, A szűz és a gödölye, Szerelmi láz. sabb. hogy mit válaszoljak, mégpedig azonnal, hogy a hosszú szünet ne fokozza még tovább a hallhatólag gyújtópontig hevült érzelmi töltetet? Kissé elhúzva a szavak végeit,, ezzel lassítva a beszéd ritmusát, kényszerítettem, hogy végighallgasson, — Az ön hangjához, mely telített, az alt izgalmas mélységeiben fellelhető, ott vibráló titokzatossággal és forró érzékiséggel, közepes magasságú, teltkarcsú, tojásdad arcú. melegbarna szemű, hullámos gesztenyeszín hajú, teltpiros ajkú alakot képzelek. Valamit vár Gyuritól, és ez a várakozás a csodák varázslatos világát rejti magában, melyeknek kulcsa — sajnos — nála van. Kár, hogy nem én vagyok a Gyurikám . .. — Ó . ..! Nem a 17-209? Az alt kissé elcsuklott, kiábrándultsága dőlt. zuhogott a dróton át. Sajnáltam nagyon a szép hang tulajdonosát, vigasztalni szerettem volna, de legszívesebben megsimogatni (sajnos, enynyire azért még nem tökéletes ez a találmány). A tőlem telhető leglágyabb hangon mondtam: — Alig van különbség! Ez a 17-902. De éppen ezért, a piciny különbség miatt szívesen átvállalom a hívást, ha Gyurika esetleg . . Közbevágott. — Önben túlteng a romantika, .. mit szólna, ha magas lennék és szőke, kemény szálú, lógó. sima hajjal, csúnya arccal es vizenyős kék szemekkel? Hangi a semmit nem változott, buján áradó színei éppoly ingerlőek. Ennek a nőnek ez lehet a természetes hangja. Valóságos kincs! Fantáziám kezdett meglódulni. — Nem hiszem, hogy Gyurika ennyire igénytelen ... — Hát... higgye csak, de nekem Gyurit kell megtalálnom. Elnézést! " — Kár... Letette. Mit lehet más tenni, mint Gyurikának szerencsét kívánni. Alvás már csak éjjel lesz. Egy könnyed hangvételű regény is kezdődhetne így; vagy egy téves kapcsolásból kiterebélyesedő romantikus szerelemről szóló elbeszélés: vagy egy bohózat; vagy egy kis karcolat, de akkor eyr csattanós befejezés. Ebben a pillanatban kemény durranással becsapódott a bejárati ajtó. Megvan! Itt a csattanó! Hazajött a feleségem. BANKI MIHÁLY