Délmagyarország, 1983. március (73. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-27 / 73. szám
Szerkezet... E ntschuldigen sie bitté, aber wie kann man nach Nadlak fahren — szólnak rám egy autóból, valahol a Széchenyi téren. Egyszerű a helyzet. Magyaráznám, itt, rögtön balra kanyarodik, aztán csak egyenesen tovább, s akár meg se álljon a határig. Mondanám, de közben belém villan: lezárták a hidat. S máris bonyolultabb minden, mert kerülőutakról kellene szólni gyatra németséggel az idegennek, az ö sokkal gyatrább helyismeretére támaszkodva. i Dolgom akad a Belvárosban, aztán, sietve indulnék az Északi városrészbe. Egyszerű, trolira szállok a Széchenyi téren, s pillanatok múlva kint lehetek, a város keresett fertályán. Azaz: hogyan is megy mostanában a troli? Hídlezárás, terelések, forgalomátszervezések. Jó, jó, aki naponta járja és így járja ezt az utat, megtalálja. Megtalálja a legkézenfekvőbb és legpraktikusabb megoldást. És aki csak a sokéves megszokás szerint próbálna közlekedni...? Negyedik évtizede élek ebben a városban. Legalábbis megkezdtem a negyediket. Zötyögtem még a Vásárhelyi sugárút macskakövein, gyerekként, kerékpáron, amikor a szülői féltés útnak engedett. Féltés, mondom, attól a három autótól, öt motortól, amikkel találkozhatott az ember útközben. S gyermeki örömmel villamosoztam végig úgy hét-nyolc évesen — büszke bérlettulajdonosként a város villamosvonalait, hogv közben megláthassam Dorozsmát éppúgy, mint a Tisza pályaudvart (akkor még oda is járt villamos), vagy Fodorteleptől átdöcöghettem a hídon a mai sportcsarnok helyéig, mert a négyes és ötös vonal kombinációja akkor erre is lehetőséget adott. Sok év telt el azóta. Ma már aligha jut időm rácsodálkoznom a városra, sugaras-gyűrűs, könnyen bejárható, áttekinthető és megismerhető szerkezetére. Futok én is napi dolgaim után. Legföljebb azt látom, ami három évtizede csak lehetőség volt, ma kitöltött és kiteljesedett rendszer. Kitöltött és kiteljesedett rendszer a körutak, sugárutak ésszerű hálózata, a sok tízezer embernek otthont adó lakónegyedeket közrefogva. Egy város vérkeringése, amihez Immár két híd ís tartozik, szerves egységbe fogva a folyó két partját. És a part, ahol lépcsősor húzódik, tavaszi napozásokra alkalmasan, és út, hogy — ha csak kis mértékben is — tehermentesítse az észak—déli irányt. Szerkezet, utak. És még emlékszem, amikor a Volán átszervezte, „decentralizálta" a helyi buszközlekedést. Aztán megjelent a troli, egészséges konkurrenciaként és életerős újszülöttként. Élettel telt meg szinte egy-másfél évtized alatt az árvíz után rajzpapíron megszületett, akkor még jószerével üres városszerkezet, bennünket szolgálva. Sok megyeszékhelyen voltam kénytelen megfordulni, munkám ügyében. Szinte mindenütt nehéz közlekedni, eljutni valahova, s tájékozódni. Lokálpatriótákat — szakembereket — hallottam másutt panaszkodni önnön hazájukra, városukra, mert hiányzik belőle, ami tán egyike a legfontosabbaknak: a szerkezet. Szerencsénk volt a romboló, valahai, múlt századi árvízzel? Alighanem. Mert otthont kaptunk általa, megtervezett, megszerkesztett otthont, amit városnak hívnak. Ahol nem akad bele minduntalan belvárosi sétája, sietése közben az ember a többi járókelőbe, mint Pécs szűk járdáin, ahol nem kell hoszszában végigvillamosoznia tíz kilométereket, mint a Diósgyőrrel egybenőtt Miskolcon ... S okan vallják: Szeged tán a leginkább lakható város, a nagyobbak közül Magyarországon. Lakható, mert áttekinthető, mert bejárható, mert kényelmes a gyalog járó embernek éppúgy, mint a buszon, trolin, vagy autóval járónak. Kényelmes, mert könnyen bejárható ésszerű érrendszere révén, mert sikerült az, ami kevés városnak állt módjában. hogy önnön fejlődését eleve kialakított, okos keretek közt biztosíthassa, hogy tartalommal tölthesse meg azt a szerkezetet, amit okos elődök eleve elterveztek. Szerkezete van a városnak, s tán lelke is. Lelke, amely bejárhatóságából és áttekinthetőségéből következik. Lelke, mert segít bennünket, mindennapjainkban. Segít sétáinkban és rohanásainkban egyaránt. S hogv mennyire? Azt tán csak akkor méltányoljuk, amikor a meglevő szerkezet néhány hétre kényszerűen megbomlik. Azért, hogy újra szolgálhasson bennünket. Sz. I. Variációk seprűre, ásóra, gereblyére Kétezer-ötszáz társadalmi munkás dolgozott tegnap Szegedért Mozgalmasabb volt az élet a városban tegnap, szombaton délelőtt, mint azt általában megszoktuk a hét végi első pihenőnapon. Az idei esztendő első nagyszabású társadalmimunka-akciójat szervezte meg március utolsó szombatján az MSZMP Szeged városi Bizottsága, a Szeged megyei városi Tanács, a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsa, a Hazafias Népfront és a KISZ Szeged városi bizottsága. Fiatalok, felnőttek fogtak ásót, gereblyét, s egyéb szerszámokat, s áldozták fel szabadnapjukat, hogy szebbé tegyék szűkebb pátriánk gondozásra szornló parkjait, tereit. Reggel 7 órától, délután 1 óráig dolgo' zott a kétezer-ötszáz fős „csapat", a város különböző pontjain, e borús-hideg, tavaszinak korántsem nevezhető napon. Műgond és ecsetkezelés Hat óra múlt néhány perccel. A hivatásos időjósok esővel, rosszabb esetben havas esőivel fenyegetőznek a rádióból. Visszatért a tél. A város fölött palaszürke felhőtakaró, hideg szél fúj. Fél órával később gyülekezni kezdenek az asszonyok a tarjáni temető sarkánál. — Esni fog? — Talán nem. Egyikük végigsimít a pihenőpark karosszékének fabordáin. — Vizes! Be lehet ezt festeni? — fordul a társnőkhöz. — A férjem szerint fölösleges, később lepereg róla a festék. Meg kellene várni, amíg megszárad. A Komplett Ruházati Vállalat dolgozói. Évek óta ők csinosítják, tartják rendben az itteni játszóteret és a pihenőparkot — Smirglire, lányok — szólítja fel a didergő, bár ezt titkolni igyekvő asszonycsapatot Lörincz Rózsa, a vállalat munkaverseny-felelöse. — Csak az a kár, hogy nem hoztunk magunkkal teát... Hét órakor nekifognak a munkának. Az űjszegedi liget bezzeg hangos. Több mint ötszáz ársadalmi munkás szorgoskodik. A víztorony előtt leveleket gyűjtenek kupacokba a lányok. — Boszorkányoknak, szögedi boszorkányoknak való feladat — mutat a seprűjére Fodor Margit védőnő. — Most is védőnők vagyunk — teszi hozzá Engi Edit —. csak most a környezetet védjük. — Minden társadalmi munkán ott vagyunk — ezt Vecsernyés Györgyi mondja, aki asszisztens az ifjúsági rendelőintézetben. Tóth Tamás ott Tóth Tamás itt is. Az imént Tarjánban találkoztunk, most itt tolja a kismotort, lelkesíti a fiatalokat a városi KISZ-bizottság titkára. — Ki a brigadéros? — kérdezem Prágai Tibort, a városi tanács általános elnökhelyettesét — Természetesen a Marika. (Marika: Bányainé dr. Birkás Mária, a másik elnökhelyettes, aki dr. Csikós Ferenc társaságában festőművészeket megszégyenítő műgonddal próbál újból fehérre varázsolni egy padot) Brigadéros ide, brigadéros oda. a tanácstitkár ecsétkezelése kiforrottabbnak tűnik ... Prágai Tibor közben mosolyogva panaszkodik, a drótkefe nyele hólyagot tört a tenyere. Az itt . is őrködő egészségügyi szolgálatot azért nem keresi fel. Dolgozik tovább. Az út közepén padtámlák nagy halomban. Két férfi jő. felemelnek egyet, megindulnak vele a Vigadó bejárata felé, ott ugyanis ülőkét kell cserélni. Egyikük előveszi a vasfűrészt, mert másképp nem tudják eltávolítani az összerozsdásodott tartócsavart. — Szakemberek? — kérdem tőlük, pontos mozdulataikat látva. — Asztalosok vagyunk — mondja Barta Sándor —, a városgazdálkodásitól jöttünk. — Irányítani a munkát — teszi hozzá Kerekes Ferenc. a társ. — És kit irányítanak? — Egymást — nevetik el magukat. A főhadiszálláson is nagy a sürgés: — Két gereblyét az eszkávénak! A mezőgazdasági gépgyártók módosították a termelés szerkezetét, és így lehetővé vált, hogy a korábbinál nagyobb arányban foglalkozzanak az utóbbi években igen keresetté vált mezőgazdasági kisgépek előállításával. A MÉM adatai szerint a kiskert-tulajdonosok és a háztáji gazdák a tavalyinál jobb ellátásra számíthatnak. A motoros kapákból, kerti gépekből bővül a választék, és a tavalyinál nagyobb számban árusítják a különféle típusokat. A kereskedelem mindent egybevetve 45 ezer kisgépet értékesít Ezek főként hazai gyártásból származnak. az importarány jelentősen mérséklődött; mindössze 3 ezer külföldi gép kerül a boltokba. ezeket jórészt Csehszlovákiából szerzik be. A tavalyinál összesen 15 ezerrel több kisgép vár eladásra. Tarjániak, vigyázat, frissen mázolva! Üj padokon pihenhe tünk Gedóban — Két kosarat a Vidiának! A kertmozi bejáratánál gereblyéző asszonyok. — Gyakorolunk — mondja Szemendrei Istvánná —. ezt a tudományt otthon is lehet hasznosítani. •+- Nem láttak még senkit a kórházi és a rendelőintézeti dolgozók közül? — kérdezi valaki.' — ök csak félóra múlva jönnek, sokan , éjszakások voltak közülük! És még mindig palaszürke az ég. lóg az eső lába, s hideg szél fúj. V^n aki persze ez ellen is védekezik. Belsőleg. Egy férficsapatban kézről kézre jár egy sörösüveg. Le merném fogadni, hogy jófajta kisüsti kotyog a palack hasában ... Létra, ablak — hidegzuhany Dóm tér: városunk egyik büszkesége, ahol a legtöbbet „forog" az idegen. Megcsodálva az itteni építészeti remekeket, s az árkádok alatti nemzeti panteon szobrait. — Minden évben háromKi mit tud? — lapátnyélbe fogódzkodva Üjszegeden szor „fürdetjük meg" a szobrokat — mondja Kelemen Zsuzsa, a városgondnokság munkatársa, a tisztítóakció szakmai vezetője. — Ez az első alkalom, hogy társadalmi munkában a diákok segítenek nekünk. A Tömörkény Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 60 tanulója jött el. Egv-egv szobornál négyöl fős „csapatok". Ketten a létrát tartják, ketten vizet hordanak, a harmadik végzi az érdemi munkát: nagy kefével súrolja-sikálja éppeij nemzetünk egyik nagy írójának. kőbe formált emlékét. — Mikor keltetek ma? — Hát elég korán, már háromnegyed hatkor — válaszolják kórusban. '— Kicsit fázunk, meg a víz is hideg — mondja a létrát tartó lány. — Én bezzeg nem — szól le a létra legrrv-gasabb fokáról. hatalmas kefével a kezében a másik. — Mindjárt cserélünk, s akkor rnked sem lesz hideged. (Folytatás a 3. oldalv 73. évfolyam 73. szám 1983. március 27.; vasárnap Árai 1,40 forint VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!'
