Délmagyarország, 1983. március (73. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-25 / 71. szám

120 Csütörtök, 1983. március 31. Nemzetközi ifjúsági tekeviadal Szegeden Á magyar válogatottak Jugoszlávia legjobbjaival mérkőznek Mától Kőolaj Kupa súlyemelő­verseny Ma, pénteken délután 4 órától az újszegedi Sport­csarnokban rendezik a Kő­olaj Kupa országos súly­emelőversenyt. Pénteken az I—II. korcsoport versenyzői mérik össze tudásukat. Más­nap. szombaton délelőtt 10 órakor ugyancsak a Sport­csarnokban a serdülő és út­törő I—II. korcsoport me­zőnye küzd a Kőolaj Ku­páért, délután 4 órakor pe­dig a területi csapatbajnok­ság első fordulóján Kecs­kemét, Békéscsaba. Kisúj­szállás és a Szegedi Építők Spartacus legjobb súlyenjelői lépnek dobogóra. Rangos esemény színhelye lesz március 26-án, szomba­ton és március 27-én. vasár­nap a DÉLÉP SC Kossuth Lajos sugárúti tekecsarnoka. A magyar ifjúsági férfi és kai vezetője, az esemény egyik szervezője a követke­zőképpen foglalta össze 3 XI. magyar—jugoszláv ifjúsági tekeviadal esélyeit: — Az elmúlt évi felnőtt Az el6Ö versenynapon, szombaton délután 1 órától előbb a nők összecsapására kerül sor, azt követőeri 3 órától pedig a férfiváloga­tottak mérik össze felké­983. MÁRCIUS 25., PÉNTEK — NÉVNAP: ÍREN, IR1SZ A Nap kel 5 óra 38 perckor, és nyugszik 18 óra 3 perckor. A Hold kel 13 ora 44 perckor, és nyugszik 4 óra IS perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 243 cm (áradó). női tekeválogatott országok világbajnokságon szerepelt szültségéket. A vasárnapi közötti találkozón fogadja Jugoszlávia hasonló korú legjobbjait. 1981-ben Jugo­két lfiemelkedő tudású teké­zőnő, Kovácsné Kiss Erika és Grampsch pályára lépé­szláviában déli szomszéda- se felénk billenti a mérleg ink győzelmeket arattak, azaz itt az alkalom a visz­szavágásra. A magyar együttes szak­vezetői már kijelölték a ke­reteket. A nőknél Kovácsné Kiss Erika (DÉLÉP SC), Grampsch, Szőke. Garai (va­lamennyien BKV Előre), Hu­domietzné (Kőbányai Porce­lán), Hankó (FTC) és Krak­kó (Tatabányai Bányász) kö­zül jelölik ki a pályára lépő együttest, míg a férfiaknál Karsai (FTC), Pete. Kalmár, Sallai (valamennyien H. Ezüst Nyíl). Rendes (Ózdi Spartacus). Molnár K.. Szak­ter (Ceglédi KÖZGÉP) és nyelvét. A férfiak viadalán viszont a vendégek az esé­lyesek, ugyanis soraikat erő­síti az elmúlt évi felnőtt VB bronzérmese, Liovics. visszavágó programja reg­gel 8 órakor a női viadallal kezdődik, majd 10 órától a férfiak lépnek pályára a DÉLÉP Kossuth Lajos su­gárúti automata tekecsarno­kában. Napos úti pályán Országos salakmotoros CSB Szombaton délután 3 óra- hoz állt. a debreceniek vi­kor, a Napce úti versenypá­lyán megkezdődik az idei Molnár Cs. (Eger) vár játék- országos salakmotoros csa­lehetöségre. Tót Zsolt, a DÉLÉP tekeszakosztályának techni pathajnokság. A nyitóver­SC senvt új rendszerben bo­szont a csehszlovák Dukla Praha együttesét győzték le. A Szegedi Volán SC salako-, sai kitűnő erőben vannak, hiszen jól sikerült a csapat nyolítja a Magyar Motoros lengyelországi felkészülése. Holnap délután SZVSE—Mindszent A hét végén folytatódik a ván változtatni, azaz. ha nem területi labdarúgó-bajnokság jön közbe rendkívüli ese­küzdelemsorozata. Holnap, mény, a: Lipcsei — Deák, szombaton az SZVSE ottho- Szilágyi, Nagy Z.. Miklós —­Szövetség, hiszen 4 csapat A holnapi országos (Borsodi Volán. Debreceni patbajnoki küzdelemre Volán. Békési Volán, Sze- vételben gedi Volán) 4-4 versenyző­vel és l-l tartalékkal küzd a bajnoki pontokért. Ki­élezett küzdelem várható a szombati első fordulón, hi­szen a borsodiak és a debre­csa­elö­is lehet jegyeket vásárolni a Volán Utazási Irodában. A Napos úti pá­lyára a Marx térről indul­nak különjáratú autóbu­szok. Az országos salakmotoros nában fogadja az utolsó he­lyezett Mindszent együttesét. Az őszi idényben, Mindszen­ten 0-0 volt az eredmény, azaz az utóbbi fordulókban jó formába lendült vasuta­Földeák. Barna. Krenács Széli. Simát, Nagy L. össze­tételű tizenegy kezdi a játé­kot. míg Pozsár, Hegyest, Karácsonyi és Szamosszegi g kispadon vár játéklehető­ceniek is kitűnő formában csapatbajnokságot VB-rend­vannak. A Borsodi Volán szerben bonyolítják le és a legutóbb legyőzte a lengyel szombati, szegedi versenyen Gdansk együttesét, ahol a nagy hírű Plech is start­az egesz magyar 6tarthoz áll. élgárda sok ezúttal mindkét bajnoki ségre. A szakosztályvezető pontot megszerezhetik. Kiss Péter szakosztályve­zető elmondta, hogy Kanalas Antal vezető edző az elmúlt vasárnap Mezőtúron kitű­nően játszó, meglepő döntet­lent elért csapaton nem kí­egvébként jó játékot ée győ­zelmet vár együttesétől. Az SZVSE—Mindszent mér­kőzés holnap, szombatoij dél­után 3 órakór kezdődik az SZVSE Kossuth Lajos sugár­úti sporttelepén. Ifjúsági és serdülőbajnokságok Az országos ifjúsági és serdülőlabdarúgó-bajnok­ság szegedi csoportjában a tavaszi IV. forduló mérkőzé­seit rendezték. Eredmények: Ifjúságiak: SZEOL AK—Mind­Serdülök: 1. SZEOL AK 2. B.-csabai E. 3. HMSE I. 18 18 1 - 123- S 37 19 18 - 1 127- 9 36 18 11 4 3 77-15 26 ÜJ ELNÖK A VASAS I.AHDARlJGO­SZAKOSZ TALY ABAN Ülést tartott a Vasas SC el­nöksége. Megvitatta a birkózo­és a labdarugó-szakosztály Je­lentését a végzett munkáról, cs az elért eredményekről. Berzi Sándor egészségi állapota miatt Fürjész első, Pillér pedig har­madik lett súlycsoportjában. Eredmények. 71 kg: Bajnok: FUrjész István (SZEOL AK). 78 kg: ... 3. Pillér (SZEOL AK). SZVSE­SAKKGYOZELMEK Az SZVSE OB II-ben szereplő A megyei I. osztályú ifjúsági bajnokság XVIII. fordulójának eredményei: Kinizsi-Húsos—Al­sóvárosi MAV 1-4 (1-3), Makó— szent S-0 (3-0,. HODGÉP MET- ^Jlva'^2-2 " (0-1)12 cscng?fd­HIPOND SE II.-Bekés 2-2 (l-l), szentesi Kinizsi 6-1' ,3-1, lisza­Orosházi MTK-Szolnoki SI 0-0, 0j KSK-Mártély 3-0 (1-0), Békéscsabai Elore-Spartacus-H Kszv SE-Kiskundorozsma 1-0 Kun Bela SE 1-2 (l-l), Gyulai „_m SE—Szarvasi Főiskola-Sparlacus 2-0 (0-0), Nagyszénás—H. Szabó L. SE l-l (0-1), DÉLÉP SC— SZVSE 2-1 (2-1). A Füzesgyar­mat—Sz. Dózsa mérkőzésről nem érkezett jelentés. HODGÉP-METR1POND SE I Serdülők: SZEOL AK—Mind­kérte elnökségi tagsága. Illetve sakkcsapata folytatta kitűnő labdarúgó-szakosztály elnöki szereplését. Eredmények : SZVSE (1-0). Kistelek—Fábiánsebestyén 4-1 (2-1). A megyei II. osztályú ifjúsági bajnokság legutóbbi fordulójá­nak eredményei: Székkutas— Szabadnapos: Mihálytelek 2-2 (1-2), Nagymá­gocs—Csanádpalota 4-0 (2-0). Domaszék—Szőreg 0-0. Bordány —Ambrózfalva 4-0 (1-0), Asoll­tlsztsége alóli felmentekét. Ké­rését az elnökség elfogadta/ egyben az elnökség tagjai sorá­ba választotta Meráth Józsefet, a Nikex vezérigazgatóját, és megbízta a labdarúgó-szakosz­tály elnöki tisztének ellátásával. ATADTAK A SPORTSZEKUSÉGI DIJAKAT Csütörtökön Háza Rózsa ünnepélyes keretek közölt ad­ták at az 1982. evi sportszerüsé­gl dijakat és okleveleket, össze­sen nyolcat. A sportszerűség! díj nyertesel: Dr. Hargitay And­rás uszó (Bp. Honvéd). Néhai Makó László hegymászó (Ener­gia Vasas SC). Görgényl And­rás gyorskorcsolyázó (Rozma­ring SE). Elismerő oklevelet ka­pott: Bor Nóra kajakozó (BSE). Csapláros László motorcsónak­versenyző (Bajai Vízügy SC). Gaszper András, a kazincbarcl Eger 7.5—5.5 (l függő). Papp, Tenlt, Dankó. Diamant, Aradi és Tornyai megnyerte Játszmá­ját, Magyar, dr. Kárpáti és Far­kas döntetlent ért el, míg Her­pai Játszmája függőben maradt. SZVSE—Bp. Láng Vasas 9.5—3.5 (1 függő). Győzelmet arattak: dr. Berecz, Linczer. Tenk. Ma­gyar. Farkas. Fekete, Dobos, i Magyar Sajtó Remiztek: Herpal. Dankó, Dia­Ferenc-termében mant. Szögi és Aradi. Dr. Kár­páti Játszmája függőben maradt. A kitűnő képességű fővárosi együttes ellen idegenben elért győzelem kiemelkedő ered­mény. Az SZVSE, mindössze egy ponttal leszakadva a lista­vezetőtől. a harmadik helyet foglalja el a táblázaton. Rl?OND%E7"n-Bék?ff-Pl"aT halóm-zákányszé* VÓ! íitva Békéscsabád ri^ tlu™'- ros-Csanytelek _ 1-1_ (0-l)_, Al_gy Algyő —Mórahalom 2-2 (2-1), Sz. Pos­Előre Spartacus ,H: ®éla SE 2-0 (0-0), Gyu- tas-Szégvár' 2-2* (l-l) lai SE—Szarvasi Fotskola-Spar­tacus 3-0 (2-0). DÉLÉP SC— SZVSE 3-1 (0-1). A Füzesgyar­mat—Sz. Dózsa mérkőzésről nem érkezett jelentés. Szabad­napos : Orosházi MTK. TABLAZATOK Ifjúságiak: 1. SZEOL AK 2. HMSE I. 3. Kun B. SE 2* 15 4 1 82-10 34 18 14 3 2 67-18 31 A középiskolai labdarúgó-baj­nokság legutóbbi fordulójának eredményei: Asotthalml Erdő­gazdaság—600-as Ipari Szakmun­kásképző Intézet 7-0. Fodor J DSK—Radnóti gimnázium 1-2. Radnóti—Erdőgazdaság 0-5, Pol­lák A. DSK—601-es számú DSK (Makó) 6-0. 603-as SZ. 1SZKI— 20 12 3 5 60-20 27 Fodor J. DSK 3-0 Horgászhírek PALYAVALASZTOK SIKEREI A megyei III. osztályú labda­rügó-bajnoksag legutóbbi for­dulójában Jól szerepeltek a pá­kai Ságvári Eiuire Gimnázium lyaválasztó csapatok, vendég Divják ként csupán Tömörkény együt­testnevelő tanara. György birkózó (PMSC), Kato- lése tudott nyerni. Eredmények: na István mllttary lovas (kis- (zárójelben az ifjúsági csapa­kunhalasi Határőr Dózsa SC). ' ' ASSZONYTORNA A Szegedi VSE tömegsport­bizottsága április 1-től asszon y­(3-1). Opusztaszer—Pusztamér­ges 2-0 (5-1). Öttömös—Üllés tornát szervez, a Kossuth Lajos 2-1 (3-3). Szatymaz-Csengele sugárúti sporicsarnokában. Az 6-4 (10-0), Fo-ráskut-Pusztaszer érdeklődök a munkanapokon reggel 8-től. délután 4-lg jelent­kezhetnek a sportegyesület hl­\alall helyiségében (Kossuth La­jos sugárút 74IC személyesen, vagv a il-707-es telefonszámon. VASARNAP DELEI.OTT: DELBP SC—SZARVAS A Luxemburg—Magyarország EB-Belejtezőmérkőzés miatt a IIÉLEP SC labdarúgó-csapata már március 27-én. vasárnap délelőtt lejátssza a Szarvasi Fő­lskola-Spartacus elleni területi bajnoki mérkőzését. (Eredetileg délután 3 Orakor kezdődött vol­na a találkozó). Egyébként a válogatott összecsapást vasár­nan délután 3 órától közvetíti a televízió. Ft'RJESZ ISTVÁN VIDEKBAJNOK A közelmúltban Debrecenben rendezték a felnőtt I. osztályú vidékbajnokság küzdelmei!. A SZEOL AK versenyzői közül A szegedi horgászok nem nyes! A kötelező napi jegy kis örömére április l-töl új — ára 80 forint — egy. il­vízzel gyarapodik az egyéb- letve öt alkalomra valtható. ként szűkös terület. A A jegyet minden alkalom­Csongrád megyei IB kezeié- mai a horgász tölti ki, de sében levő Maty-éri evezős- ezt már a vízpartra érke­pálya úgynevezett felvonuló- zése előtt meg kell tennie, o-íé): (6P7ekeRöszák7-RTzÖsaké5n-í sávjában (az E5-ös út felőli Jegyeket az IB irodájában részen) lehet majd horgász- (Hunyadi J. sgt. 63. sz.) le­ni az említett naptól. Meg- het váltani szombat kivéte­kötés: a vízterületre semmi- lével naponta délelőtt 8­lyen engedély nem érvé- tői 12 óráig és délután 2-től 4 óráig. 5-0 (0-3). Totózóknalc 13. hét 1. Ascoli (13.) — Napolt (14.) 2. Avellino (10.) — Sampdoria (7.) 3. Cagliarl (11.) — Verona (3.) 4. Catanzaro (16.) — Pisa (12.) 5. Fiorentina (6.) — Roma (1.) 6. Genoa (9.)— Inlernazionale (4.) 7. Torino (5.)— Juvenlus (2.) 8. Atalanta (13.) — 1 Cremonese (4.) 9. Catania (3.) — 1 x Cavese (5.) 10. Foggia (18.) — x Palermo (11.) 11. Lecce (10.) — x 1 Monza (19.) 12. Pistoiese (16.) — x i Bologna (15.) — 13. Reggiana (17.) — Perugia (14.) x 2 +1 Arezzo (7.) — x 2 Campobasso (12.) A Hermán Ottó SE szoká­sos hóvégi horgászbörzéjét március 28-án délután 5 és 7 óra között tartja a MÁV Művelődési Házban (Rákó­czi u.). • Az egyesület a tavaszi ha­lasítás ütemtervének meg­felelően a héten 20 mázsa két- és háromnyaras pon­tyot telepít a Keramit, a Gu­mis és a Tejes nevü vizé­be. Tilalom nem lesz, de a horgászrend betartasát fo­kozottan ellenőrzik. SZAZ ÉVE született Halasi Andor <1883— 1969) iró, kritikus és műfordító. A Tanácsköztársaság idejen részt vett az irodalomszervezés­ben, s ezért később kiszorult a fővárosi irodalmi életből, vidéki lapok munkatársa lett. 1930-ban kinevezték Budapestre járásbtró­nak. Műfordítóként is tevékeny­kedett. főleg angolból fordított, többek között Thackerey Wilűe, Dickens műveiből. O szerkesz­tette a Tanácsköztársaság 40. év­fordulójára készült visszaemlé­kezések „Pirkadása a magyar égnek" című antológiáját. SZAZ ÉVE született Pikler Blanka (1883— 1957) bibliográfus. szerkesztő. Szabó Ervin politikai munka­társa. a magyar könyvtárügy és könyvtárosoktatás fejlesztő­je, a Feministák Egyesületének titkára. ZENÉS SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Pillán gókisasz­szony — Kodály-bérlet. MOZIK Vőrős Csillag: délelőtt 10 óra­kor: Hatásvadászok (színes ma­gyar dráma), negyed 4 órakor: Modern Robinson és családja (színes m. b. amerikai kaland­film. II. helyárral), fél 6 és há­romnegyed 8 órakor: Vad faj­zat (színes m. b. olasz, csak 16 éven felülieknek). Fáklya: háromnegyed 3. ne­gyed 6 és fél 8 órakor: Hatásva­dászok (színes magyar dráma). Filmglóbusz '83: fél 10 óra­kor: Orizetbevétel (színes fran­cia) . Filmtéka (Móra Ferenc Múze­um díszterme): A vágy titokza­tos tárgya (színes m. b. francia, csa/k 16 éven felülieknek. II. helvárral. este 6 orakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTAR Dugonics tér 1. az. (13/53-as) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BA1.ESETI. SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­melveket Szegeden a II- Kórház (Tolbubin sgt. 57.) veszi fel, se­bészeti felvételi ügyeletet az I. Kórház (Kossuth Lajos sgt. 42.), urológiai felvételi ügyeletet a n. Kórház tant. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Ma 13 órától 19 óráig a Lenin krt. 20 szám alatti kör­zeti gyermekorvosi rendelőben, 19 órától 24 óráig a Gyermek­klinika ambulanciáján, 0 óra és reggel 8 óra között a Gyermek­klinikán. (Korányi fasor 18.) és a Városi Gyermekkórházban (Üjszeged, Odesszai krt. 37.) történik a sürgős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 19 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt 1. szám alatt. Telefon: 10-100 FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 22 órától reg­gel 6 óráig, szombat reggel 7-től hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14-420. S. O." S. LELKISEGÉLY­SZOLGALAT Mindennap este 7-től reggel 7 óráig. Telefon: ll-ooo. BELGRÁD 2. 18.15: Művelődési adás 18.45: Zenei adás 19.00: Tudományos beszélgetések 19.30: Tv-hiradó 20.00: Balettműsor 20.50: Zágrábi körkép 21.05: Dok.-adás 21.55: Boldog ember — angol játékfilm ÚJVIDÉK 16.40: Müsorkalauz — magyarul 17.00: TV-hlradó magyarul és szerb-horvátul 17.45: APristinai Televízió gyermekműsora 18.15: Ismeretterjesztő müsoi 18.45: A Szarajevót Televfzi, népszerű műsora 19.15: Rajzfilm 19 30: Tv-híradó magyarul 20.00: Galaktika — amerikai tudományos­fantasztikus tv-film­sorozat 21.06: A Belgrádi Télevizió szórakoztató, zenés műsora Í1.45: Tv-híradő szerb­horvátul BUKAREST 14.25: Német nyelvű adás 16.30: Országutakon 16.35: A volánnál — autóvezetőknek 16.45: A legkisebbeknek 19.00: Tv-híradó 19.15: Gazdasági figyelő 19.30: Az emberi test 19.45: Eey dal 20.00: Vllághíradó 20.30: Megszámozott vagonok • játékfilm 21.15: Tv-hiradó BUDAPEST 1. 8.00: Tv-torna (ism.) 8.05: lskola-tv 10.50: Képújság 13.50: lskola-tv (ism.) 15.55: Hírek 16.00: Felelet — Déry Tibor regényének tv-film­váitozata — 7. (ism.) 17.10: Az akarat és . . . az OKBT filmje 17.25: Természetbarát 17.45: Csalt — Horgásztizperc 17.55: Képújság 18.00: Ablak 19.10: Tv-torna 19.15: Esti mese 19.311: Tv-hiradó 1. 20.00: V. Stuart: Csillagüzött szerető — sci-fi vígjáték 21.05: A fele sem igaz! 21.35: Kodály Zollán: magyar népzene — 2. 21.40: Pénteki randevú — 6. 22.40: Tv-hiradó 3. 22.50: Ez a Maxim BUDAPEST 2. 19.35: Tavaszi fesztivál '83 21.40: Tv-híradő 2. 22.00: Mai témák külföldi tv­műhelyekből — New York-i maraton — NSZK dok.-dráma 23.35: Képújság BELGRÁD 1. 8.40: Művelődési adás 8.55: Tv-naptár 9.05: Orosz nyelv 9.35: Pihentető 9.45; Postaláda 10.00: Horvát űtleirók 10.30: Hírek 16.15: Látóhatár — magyar nyelvű krónika 16.30: Videooldalak 16.40: Horvát útirajzírók 17.00: Magyar nyelvű tv-napló 17.10: Orosz nyelv 17.40: Hirek 17.45: Adás gyerekeknek 18.15: Tv-naptár 18.45: A zöld terv iskolája 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó 20.00: Tejútrendszer — film­sorozat 21.00: Könnyűzenei adás 21.45: Tv-napIO 22.00: Pénteken 22-kor — kulturális mozaik 23.30: Hírek KOSSUTH 8.37: Franck: D-dúr vtmós­négyes 9.33: Ispilangl rózasi 10.65: Héíszínvlrág 10.35: Táguló kör — Fodor József versel 10.40: Rafael Arié opera­áriákat énekel 11.00: A Bánk bán 150 éve 15.45: Hét végi panoráma 14.02: Így volt megírva — J a n n Isz Ritszosz görög költö versei 14.20: Madarász Katalin cigány­dalokat énekel 15.05: Révkalauz 15.35: Mozart: g-mofl szimfónia K. 18J. 16.00: Húszas stúdió 17.05: A Sebő-együttes összes felvétele 17.30: Mi közünk hozzá? 17.55: Bruno Nicolai zenekara Morricone filmzenéiből játszik 19.15: Maros Rudolf müveiből 19.35: A tulipános Fanfan — Gérard Philipre emlékezünk 20.30: Operettkedvelőknek 21.30: Házról házra 22.30: A dzsessz világa 23.30: Két capriccio 0.10: Melódlakoktél PETŐFI 8.05: Lehár Ferenc saját művelt vezényli 8.35: Slágermúzeum 9.21: Háttérbeszélgetés 10.00: Zenedélelőtt 11.35: Tánczenei koktél 12.40: Népi muzsika 13.15: Kubai dzsessz- t felvételekből 14.00: A Petőfi rádió zene­délutánja 15.00: Dallamról dallamra 17.30: ötödik sebesség 18.35: Slágerek mindenkinek 19.40: Régi nóta. híres nóta 20.35: Olthy Magdára emlékezünk 21.35: Ritmus! 22.05: Népdalkörök pódiuma 22.30: Engedje meg! 23.20: Périchole — részletek Offenbach operettjéből 3. MŰSOR 9.00: Osztályfőnöki óra a középiskolák I—II. osztályosainak 9.30: Shirley MacLaine és Joel Grey zenés játékokból énekel 10.00: Népdalok a Dunántúlról 10.25: Új Melódia lemezeinkből 11.05: Purcell: Arthűr király ötfelvonásos drámai opera 12.50: Garai Gábor: Delfin és medúza 13.12: Zenekari muzsika 15.13: Rádiószínház — Keserükút 16.00: Edda Moser Mozart­áriákat énekel 16.20: Ü1 kamarazene felvételeinkből 17 05: Concertino Piaga '82 17.35: Töltsön egy órát kedvenceivel 18.35: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Bárdos Lajos kórus­műveiből énekel 19.05: Zempléni Mária népdalokat éneke] 19.35: Budapesti Tavaszi Fesztivál — az I Musld dl Roma kamarazenekar hangversenye Kb. 20.25: Világújság Kb. 21.30: Opera­művészlemezek Kb. 22.30: Olenn Gould Beethoven bagatelleket zongorázik 22.57: Zenei panoráma

Next

/
Oldalképek
Tartalom