Délmagyarország, 1983. február (73. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-05 / 30. szám

30 Szombat, 1983. február 5. Korszerű műveltség — avagy az éhség állapota Á

tmeneti időszakban élünk, ellentmondásokkal teli Karban. A szocializmus jelen szakaszában a jellemző tünetek között figyelemre méltó helyei foglal el a műveltség presztízsének emelkedése — szellemi tartalékaink kiaknázásának szükségessége társadalmunk létkérdése. De milyen is az idealizált műveltségeszmény, s vajon hány ponton találkozik a mai müveltseg röntgenképével?! Gyermekkorom emlékeiből, mini egy retusált fénykép sejlik föl a kisközség köztiszteletben álló. tdösödö házaspárja, a bíró fetj és a pedagógus feleség. Csodájukra jártak, hisz klasszikus zenét hallgattak, kezükben kottával, sétáikon és kávézás közben nemetül csevegtek, eredetiben olvasták az ókori görög költőket, szobáik falát védett festmtnyek díszítettek. Ok voltak a műveltség megtestesítői, kedves emberek, akiknek magatartásán, viselkedésén mégis érződött a csak kiváltságosoknak Járó, műveltség táplálta felsőbbrendűség. Másik modellem kortársam. Mindenütt a társaság középpontja, tarsolyában a kultúra, a művelődés, a művészet legfrissebb információi, felszínen hányódó kérdések. Sőt, pletykák a művészeti élet kulisszái mögül, szinésztörténetek, zajló vagy robbanás előtti irodalmi botrányok. Sokak számára ő testesíti meg a korszerű műveltség típusát. Mintha ma, a tájékozottság, az informáltság és a műveltség közé egyenlőségjelet tenne a közvélemény egy része. De vajon az arisztokratikus, vagy más néven régi humán, műveltségmodell és a mai jól értesültség. bennfentesség között van-e és hol új tartalmú, korunk kihívásaira válaszadó képességgel tendelkező szocialista műveltségeszmény? Tiszta képlet bizonyára r.incs — öröklött eszményekből. társadalmi és egyéni adottságokból következő állapotok és a töltérképezett jövőhöz igazított elképzelésekből ötvöződik mai műveltségképünk. „A fejlett szocialista társadalom építésének egyik lényeges teltétele, hogy a szocialista állam és társadalom kulturális-nereló funkciója mind teljesebben kibontakozzék, és jelentőségében egyenrangúvá váljék a gazdasagi étntö funkcióval. Hosszabb távon magának a gazdasági fejlődésnek az ütemét is jelentós mértekben a dolgozók szocialista öntudata, általános és szakműveltsége. önállósága és alkotóképességé határozza meg" — olvasom egy akadémiai tanulmányban. Tény, hogy a rohamosan változó kor, mindenekelőtt a tudományban robbanásszerűen átrendeződő értékek irritálják a daukus műveltségeszmény tarthatatlanságát. A tudományostechnikai forradalom korunk realitása — kihívására minden társadalom olyan mértékben lesz kepe* pozitív módon válaszolni, amennyire és amennyiben arra az iskolai és iskolán kívüli oktatási rendszere képessé teszi. Objektív jelenségként kell elfogadnunk az ismeretanyag exponenciális növekedését, s ennek fényében csak egymásba kapcsolódó egységként szemlélhetjük az iskolai oktatási rendszer egészét, a szakmai továbbképzési fórumokat, valamint az egyéni kezdeményezésre és igényre bízott önképzést. S ha ez igaz, akkor nemcsak jogosak, de szükségesek is az általános, közép- és leisőoktatással szemben mind nyaki abban jelentkező kritikák, az állandóan újratermelődő értékmódosulások és -módosítások, a reformtörekvések. S még nem is szóltunk arról, hogy a társadalom egyes szféráinak — gazdaság. politika stb. — elsődlegessége mennyire hátráltatja a társi űalmi tudat és annak részterületei fejlődésének ütemét. A szférák szinkronja és harmóniája lehet csak záloga a szocializmusnak. mint emberközpontú, közösségié épitő társadalomnak. A dilemma ma igen kegyetlen. AKI müveit szeretne lenni, annak a fölgyorsult idö szorításában kell szakmai ismereteit újra és újra megújítani, fölfrissíteni és kiegészíteni; általános műveltségét gyarapítani, személyiségét gazdagítani könyvek. lpmezek, tár.atlátogatasok, előadások stb. segítségével: politikai-közéleti érzékenységét ébren tartani a napi információáradat folyamatos telex-tévé-geppuskaropogásai közben. Kezdjük a végén. Sajnos vagy nem, ténykérdés, hogy napjaink müveit ségforrása televlzlócentrikus. El kell ismernünk, hogy a tevé szolgáltatja a legfogyaszthutóbb — képet és hangot ötvöző — információkat. Tudnunk kell, hogv a korszerű műveltség ntm zárhatja ki, sőt igényli a napi tájékozottságot, az Információk nem csupán a szűk szakmai igenyekhez kötődő Ismeretét. Része a naprakész tájékozottság, de gondoljunk bele, hogy koíunkban egyetlen hónap alatt olyan Információözön lep el bennünket. amilven régen emberöltő alatt sem őseinket. Ezeket a naponta folyamatosan érkező ismereteket, híreket — éppen mert felszíni jelenségként jutnak el hozzánk — kötni kell meglevő tudáshoz, értékelni és szelektálni szükseges, feldolgozni, szervesen beépíteni tudatunkba. Mindezt úgy. hogy amihez kapcsoljuk, az az ismeretanyag az emberiség története során halmozódott fel (csak zárójelben jegyzem meg, hogv az egész emberiség szellemi ismeretei ebben a szazadban megduplázódtak!), óriási a felelőssége ebben a szituációban a tc megkommunikációs eszközöknek. A tévé, a rádió, az újság és a könyvek egyelőre készételeket. gyakran konzerveket kínálnak. De az egyén felelőssége sem kisebb, akit meg kell tanítani a valasztás művészetére. üog.v érdeklődése, igénye, képessége és ízlése szerint el tudjon igazodni ebben az áradatban. Am egymásra epül-e ez a hatalmas erőtartalékokkal rendelkező tömegkommunikációs struktúra? A televízió, rádió híradása fölkelti-e ^z érdeklődést, hogy a másnapi újságokban keressük a háttéranyagokat. a bővebb elemzéseket: a tévésorozatok nyomán ki tudja-e elégíteni a könyvkiadás az alapművek iránti keresletet; a kiállítások gyarapodásával a rr.űpártolás aktív bekapcsolódást jeier.t-e a művészeti közéletbe?! A Magyar Tudományos Akadémia két esztendővel ezelőtt megjelentette a távlati műveltsegkoncepció alapjául szolgáló tanulmánygyűjteményét. Az egyáltalán nem a sci-fi birodalmában járó elképzelések igen konkrétan fogalmazzák meg az ezredtől duló műveltségképének legkarai.teresebb jellemzőit. Kiderül, hogy az anyanyelv magabiztosabb birtoklása mellett egyre fontosabb az idegen nyelvek ismerete: kiderül, hogy a matematika; mely kétezer éve alapvető része volt a műveltségnek, 2000ben szükségszerűen ismét az lesz: a természettudományok igencsak differenciálódnak; a történelemtanítás a nemzeti tudat formálására koncentrál; az esztétika az értékel; befogadására alkalmas, nyitott személyiség modelljét tűzi ki; a szomatikus képzés a test és a szellem harmonikus összhangját szeretné megteremteni; a technikai ismeretei; birtoklása pedig a gépekkel és eszközökkel segített világunkban készít fel a magabiztos eligazodásra. Ebben az összefüggésrendszerben az egyik kutató fölveti az izgalmas kérdést, hogy miután az orvostudomány fölfedezte gyakorlati célját és feladatát, a terápiát: a természettudomány megalkotta alkalmazásának mindennapi területét, a technikát; a társadalomtudományok még adósak terápiájukkal és technikájukkal... Az előbbiekből talán kikövetkeztethető, hogy a szocializmus művelt embere képes kezelni, értékelni, világképébe fogadni, és alkalmazni az új ismereteket. Míg gyermekkorban a tanár — az oktatási rendszer keretében — építi ezt a világképet, addig felnőttkorban önállóan kell ezt végezni, építve az ösztönző munkalehetőségekre, a tömegkommunikáció hatásaira, olvasmányok. utazások élményeire, természettudományi és társadalmi impulzusokra. A korszerű műveltség aktív műveltség, célirányos. mobil és problémacentrikus. Ahogv Marx György fogalmazza: „A műveltség nem jóllakottság hanem éppen az éhség ailapota." TANDI LAJOS A

hazánkat ért háborús veszteségek jellegét és mértékét koncentráltan ' mutatta a főváros, Budapest képe a felszabadulás pillanatéban. A főváros két purtját összekötő hét Duna-híd pusztulása fizikailag is elszakította egymástól az ország központjának két felét. A kereken 40 000 budapest i épületnek mindössze 26 százaléka maradt épen, de alig volt budapesti ház, amely a főváros c stromát nyomtalanul túlélte volna. A belváros 528 háza közül csak 35, a Vár és a Krisztinaváros 789 épülete közül csupán 4 maradt épen. A fővárosban 1494 épület semmisült meg teljes mértékben, a súlyosan sérült házak száma 9140 volt. Sérült minősítést kapott 18 686 ház. az öszszes házak 47 százaléka, 13 588 család otthona teljesen elpusztult. Az ostrom után másfél millió köbméter romtörmelék hevert az utcákon. Az újjáépítés egyik legelső feladata a leginkább nélkülöző néprétegek élelmiszer-ellátásának biztosítása volt. A főváros szociális ügyosztálya mindjárt az ostrom utáni napokban három főzőhelyen indította meg a munkát: január 25-én már 20 népkonyha működött, 1945 júniusának végén pedig immár 124 hatósági és 278 üzemi főzőhely dolgozott. A helyzet (Jsszel romlott: a főváros ekkor nem tudta beszerezni a lakosság téli elláBudapest 1945 tásához szükséges gabonaneműeket, zsírt, olajat, burgonyát. Az első megválasztott polgármester tragikus képet testett az élelmezési helyzetről, és a fővárosi tiszti főorvos 1946 januárjában a lakosság helyzetét katasztrofálisnak nevezte. A kenyérfejadag csak 1946-ban emelkedett 20 dekagrammról 25-re. Részben ezzel is összefüggött. hogy a főváros lakosságanak egészségi állapota leromlott. A halálozási arányszám 1945 márciusában 69,4 ezrelék, a normálisnak ötszöröse volt. A legyengült szervezetű lakosságnak nem állt rendelkezésére a megszokott ápolási lehetőség sem, hiszen a kórházak és klinikák az ostrom alatt súlyos károkat szenvedtek. Az óriási üvegkár miatt 1945-ben a kórházak ablakainak legnagyobb része hiányzott: a végleges üvegezés csak a hazai üveggyárak üzembe helyezésével, 1946 második felében kezdődhetett meg. de a legtöbb kórháznál még ekkor is csak a dupla ablakok egyik felére futotta az üvegből. A kórházak felszerelésében még nagyobb károk történtek. Sok esetben a németek és a nyilasok a kórház teljes felszerelését nyugatra hurcolták, más esetben vidékre hordták, anol az o legtöbb esetben veszendőbe ment. A műszerek, fehérneműk és gyógyszerek pótlása igen hosszú ideig kilátástalan volt. A főváros újjáépítésében üzemek és iparosok, kis- és középvállalkozók ezrei vettek reszt. Ácsok, lakatosok, takácsok. bognárok, asztalosok, pékek, hentesek és mészárosok. nyomdászok, szabók, vendéglősök, szűcsök, tímárok, szíjgyártó- és nyergesmeste*rek, kocsmárosok, drogitták, hajóépítők szövők, könyvkötök, kárpitosok, műszerészek. Cipészek, kozmetikusok, rézművesek. bádogosok, vízvezeték-szerelők, fényképészek, redőnylakatosok, s ki tudja még hány meg hányféle mesterember működési adatai sorakoznak az albumban, amelyet 1948-ban bocsátottak a közönség elé az újjápítés hőskorának összegzéséül. A kommunisták vezetésével, az o szorgalmukkal, akarásukkal, hitükkel valósult meg az a csoda, amellyel — a külföldnek is nagy ámulatára — néhány esztendő alatt eltűnt a „rom-Magyarország". A demokratikus átalakulás olyan szunnyadó energiákat szabadított fel, amelyek történelmi mértékkel mérve szinte pillanatok alatt meg tudták valósítani az ország, s benne fővárosának újjáépítését. F. T. Ritka cigány Ki kell egészítenünk a mondatot: ritka az olyan cigány, mint Jóska. Az olyan is ritka, mint az apa-Jóska, és folytatódhat a sor a nagypapáig, akit a legkisebbik Jóska, ha jó kedve van, öreg cigánynak nevez. Mondanom kellene az asszonynépet is. de annyian vannak, nem győzöm fölírni. Jóska egészen más néven került be az állami gondozottak otthonába. A közhiedelem sze- v rint cigánygyerekek ritkábban jutnak oda. mert ha valamelyik körül baj van, a terebélyes család valamelyik tagja fölvállalja. Az meg még ritkább, hogy cigánycsalád fogadjon örökbe valakit Bakson ez történt — de több nyomravezető bizalmaskodnának helye nincs, a vezetéknevet is elhallgatjuk. Az öreg cigányékhoz mentünk először tévedésből, de majdnem kitessékellek bennünket. Megnézni a Jóskát? Szó se lehet róla. Kik maguk? El akarják vinni? Az egész Magyarország kicsi ahhoz, hogy odaadjuk érte! Baks öszszes pénzéért se. Időbe tellett, amíg megbékéltek velünk. A nagymama és a nagynéni el is kísért bennünket, hogy könnyebb legyen bejutnunk. Jól jött a segítség, náluk nélkül talán most is a kapuban állnánk. Vasvilla is állt az'ajtóban, belülről. A verekedős Miért a félelem? Azt hiszem, rnlnaen örökbefogadó szülőben megfordul a gondolat, mi lesz, ha kideríti az igazi anya, hova lett eldobott gyermeke, és elkezdi a zsarolást. A cigányok jobban ismerik a fajtájukat, valamivel talán jobban is félnek. Jóska is fél, anyjához-nagvanyjához úgy bújik, hogy közben sikolt is; Ne vigyenek el! Nem megyek el! A nagymama szűkszavú bölcsességgel felel a nagy kérdésre, miért éppen cigánygyereket íogaatak örökbe. Az ilyennek is élni kell. Még jobban kell szeretni. mint a többit, mert elkívénia a szeretetet akkor is, ha eldobták. Kemény cigányátok következik most arra az asszonyra. aki megszüli a gyereket, de föl nem neveli. A fogadó mama se szokott hozzá a körülményes okfejtéshez, nem is nagyon érti. miért firtatom a részleteket. Ha egyszer nem lett gyerekük tizenhét ev után se. hozni kellett. Onnan kellett hozni, ahol van. A.i.iajaj, kismillióan vannak ott szegenyek. szobáról szobára mehettek, es válogathattak. — Miért cigányt kértek? — Ez volt a legszebb. Ez hasonlított legjobban az uramra. Meg énrám is. — Könnyen adták? — örültek, hogy elhozzuk. Veszélyes kölök volt, kilenc gyereket megharapott, amíg mi ott voltunk. — A verekedőset szeretik? — Láttuk, hogy fürge is, szép is ez lesz jó nekünk. Harapott minket is, de majd megcsillapszik. — Ügv hallottam, két gyerekei kértek? — Kaptunk is. de a másik, a Kálmán, az a családból való. — Hol van? — Ajjajaj! Nem lehet- ezeket egybe engedni, mert a Kálmán karmolós. Amíg el nem hagyja, a mámikáéknál van. Óvoda, iskola Jó sora van tehát Jóskának. Jómódú családhoz került, oda, ahol minden megvan, csak a gyerek hiányzott. — Az uram még akar egy harmadikat is. Hogy lányunk is legyen, de csak nagyot adtak volna. "Az óvodában hallottam, az új papa viszi mindennap Jóskát, es ha leheti, ő is megy érte. Hatalmas nagy ölelgetések. csókolgatások vannak, így búcsúznak reggel, és így találkoznak este. — Ki találta ki az óvodát? — Minden cigánygyerek oda jar. nem kellett azt kitalálni. Hazahoztuk, láttuk, hogv szobatiszta. negyednapra vittük is. Jóska nem harap, nem karmol az óvodában. Ö a kedvenc. Hol ez kapja föl. hol az, fekete szeme kifényesedik az örömtől. Három és fél éves. jós kellene ide aki életének további állomáséit' előre tudná mondani, de itt egyik cigányasszony se jósol. Azt mondja inkább a mama. amit szeretne. — Az óvodából biztosan megy az iskolába, és el is végzi mindet. — Maga hány osztályt járt? — Egyet se. csak az uram. — Mi lesz belőle? — Mi lenne? Kupec! Mesterlegény' Kiderül, a kettő most egyet jelent. — Más nem is lehet? — Ami akar. minden lehet. Lakatos is. Próbálni akarom csak. meddig ér a fantázia, mondogatom, tanárt is, orvost is, irot is láttam mar. — Cigánvbul? — Abból. Eláll a fogadó mafna szava, és nézi fogadott gyerekét. Hullámzik az arcán, ami belül is huliamzik. Egyszer hiszi, aztán nem. hogy Jóskából orvos is lehetne. Orvos, cigánybul? — Csak az iskolát nem szgbad abbahagyni. — Az. hiányozna csak. högy abbahagyja! Egy napot kl nem maradhat! Nem tudom, ártottam-e vele, vagy használtam, de azt, hiszem p kupecjövendő mellé más álomképek is jöttek azóta. Csikó, kettő Jóska, a család szeme fény*, tehát válogat. Mehet az óvodába lovas kocsival is. autóval is, és biciklivel is. Vázon utazni nem szeret, a biciklit mindig leszavazza, ha az apja itthon van. Az autót se szereti olyan nagyon. A lovakat inkább. Fuvaroz az apja. Fifikás fuvaros. Rossz lóval ki nem állna falu csúfjára. Melyik a rossz? Amelyik csúnya. Az erőset keresi, és a szépet. Inkább többet ad érte, de szép legyen. Hadd lássa a világ, hogy szép lóval is lehet fuvarozni. Kicsi Jóska beilleszkedett. 6 Is a szép lovat szereti. Biz.tosan van ennél nagyobb öröm is, da nem derült ki. Hasonlít uz apjara. a> anyjára, és szereti a lovat! Mi mást tehetne a boldog apa. elmegy a vásárba, és vesz kél szép csikót a fiának. Nem hintalovat, hanem elevent. Olt van az istállóban Rigó és Vezér. Amikor akar, föl is ülhet rájuk Jóska. Próbát teszünk, megkérem az a iszonyokat, cigányul szóljanak hozzá. Mi lehetne más a kérdés, ha nem az, hogy kit szeretsz? Jóska magyarul válaszol: énanyukámat. énapukámat. éndajki, nénit. Tanítják cigányul, nótát i3 tud már. táncol is, de a szót csak érti. Ha erőltetik, rájuk szól; ne beszéljetek llven csúnyán! Nem baj, majd megtanul. Ml re elköszönünk, kicsire zsugorodik össze a félelem: hátha megse hoztunk bajt a házra. Nem firtatom már a jövőt, de az asszony ide kanyarodik vissza még a kapuban is: — Azt szeretném, ha okos lenne. Dolgos legyen, ne csavargó. Csavargó nem is lehet, mert nein engedjük. Ha én élek, az az egv b'ztcs, hogv minden iskolát ki keli neki járni. Azért írtam csak le. h^gy el ne felejtsék. Ha szép nadrágot lát a boltba* az új mama, vesz belőle egyszerre tizet. H. D,