Délmagyarország, 1983. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-16 / 13. szám

Vasárnap, 1983. január 16. 5 Á Babits-centenáriumon v Vers- és prózamondó országos verseny Az idén lesz száz 'eszten­deje — november 26-án — hogv Szekszárdon megszü­letett Babits Mihály költő, író. műfordító és irodalom­szervező. a 20. századi ma­gyar költészet egyik legje­lentősebb alakja. A cente^ nárium alkalmából a Mű­velődési Minisztérium, a Népművelési (Intézet. a KISZ Központi Bizottsága, a Magyar Rádió. a Tolna megyei tanács és a megyei művelődési központ orszá­gos Babits Mihály vers- és prózamondóversenyt hirdet. A nemes vetélkedőn min­den olyan 14. életévét be­töltött előadó részt vehet, akinek nincs hivatásos elő­adóművészi működési enge­délye. nem tagja színház­nak. vagv színházi stúdió­nak, s nem nyert felvételt, illetve előfelvételi a Szín­művészeti Főiskolára. A jelentkezők Babits Mi­hály gazdag életművéből válogathatnak, tehát versei­ből. prózai munkáiból, mű- , fordításaiból, stb, de ezen túl. a Nyugat nemzedéke költőinek alkotásaiból, sőt a tőlük napjainkig ívelő ma­gyar lírából is. A verseny felfutásos rendszerű, a me­gyei elődöntők után a kö­zépdöntőket a rádió közve­títi az ország hat városából. Az országos döntőt a rádió és a televízió egyaránt su­gározza. Az országos vers- és pró­zamondó versenyre jelent­kezni személyesen vagy Írásban lehet Szegeden a Csongrád megyei tanács Művelődési központjában (Arilis 4. útja 26—28.). A pályázóknak föl kell tüntet­niük a nevet, életkort, fog­lalkozást. lakcímet, s esetleg amatőr színjátszó-csoport tagságot. A jelentkezők bővebb felvi­lágosítást is ott kaphatnak. Jelentkezési határidő 1983. január 31. Porszívóból vetögép Ha az ember óva int má­sokat a felesleges fogadko­zásoktól, könnyelmű ígére­tektől. akkor ugye indokolt­nak látszik, hogy először is magára terjessze ki az in­telmet. Nem tesz hát foga­dalmat a Postaláda mai szerkesztője. Nem ígéri, hogy elkerüli az ismétlése­ket, nem állítja, hogy a mai összeállításban sikerül majd megakadályoznia levelezési rovatunk gyakori témáinak v'sszaköszönését... Effajta ígéretek helyett Inkább azt a törekvést szeretné érvé­postaláda: társszerzőnk v, v» a^ olvasó jobb lenne, ha ki-ki a kor­osztályának megfelelő társn­agban szórakozhatna. Ez ionban — szerintünk — nem csupán a klubvezetők, rendezők szigorán múlik, hanem a szülök felelősség­éi zetén is. Vagy tizenöt tagú gyerek­csoport „szórakozik" rend­szeresen az Északi varos­rész 3M. számú épület A lépcsőházában, sok kellemet­lenséget okozva csínyjeivel a< ottlakóknak. Villanykap­csolókat rongálnak. tábl?­... mérték az ellenőrök. Nem alatt találja meg. Talán egy üvegeket törnek ki, kiköti* nyesitenl mely az orokzol- pa(üóközelben, hanem más- éve oda költözött. A vállalat a lakások ajtajait a lépcső dek eseteben is u.i szint, uj fé, méter magasságban, által hirdetett 46. szám alatt házi korláthoz, csereberélik motívumot igyekszik felfe- ah az nagykönyvben bort mérnek. Oda ne menj.?- ,ábtörl6ket - ahoey „-„ dezni. E szándék - ez mar írva Akkor hat? nekj mert aki sokáig bent a 'abtorloket s ahogy no most latszik - nem válhat Jobb tippiink nem Iévén> a van> elveszti az emlékezöke- nek- marka helyett mas »1­TS6™ » 'eisovarosi 133- fcls6varosjak levelét eljut- pességét. .koholt is isznak. „Azt gon­134-13;,-os epületek lakot- tatjuk a Csongor téri „tav. nak esetében. Esetük a táv­hőközpontba". Jó lenne, ha Az MTI jelentése alapján dolom, ezek a gyerekek még fűtéssel ugyanis nélkülöz J^ütee" me'ge^ezésre'jufö írtunk ianuár 4"én arró1 " i#hatók"_ véli level­minden újdonságot. Negy- njuk Q,y sokszor közread- ..Guberálók — nagyban" cí- uonk, a haz egyik lakója, venketten írtak ala a leve- lunk már n|vasól panaszo. míj cikkben, hogy mágne- csakhogy ő már tehetetlen. i&rfiF/KttóbW hő". kafbeSn úgySfönik "mlr-m^r Stkkel táV°lítják el 3 hU"a- A SZÜ1Ők ÍS? fokellenörzéskor, december semmi 'újjal nem 'szolgálha- dekbo1 a femet, s azt kulon A. István gyermeke nap 18-án az előírásos 20 fokot tunk az olvasónak. Becsületes megtalálók Sokan, gyakran panasz- trolin felejtett táskáját. Ól­kodnak: egyre közömböseb- vasónkat az SZKV alkalma­bek az emberek, kevés h?i- zottai is készségesen, udva­landóságot mutatnak mások riasan segítették az elveszi­problémáinak megértésére, tett táskát megtalálni. értékesítik. A levélíró pon- közis, s furcsa szokásról pa­tosabb fogalmazást igényelt naszkodlk otthon. Ha az volna, hiszen a mágnes nem uzsonnakörtét nem eszik vonzza sem az alumíniumot, meg időre, el kell dobniuk. se a rezet. Igaz, ami igaz. . ..Micsoda pedagógia ez? — „Olajos" jeligével érkezeit méltatlankodik levélírón*, a levél, amelynek írója szt — Hogy neveljem én ígv s teszi szóvá, hogy a húszon- gyereket takarékosságra?" évesek diszkóiban egyie Kár. hogy olvasónk nem ir­Sok évvel ezelőtt talál­koztam az eLsövel Röszkén: Nagy Zoltán készítette, be­adta egy ifjúsági pályázat­ra, és nyert is vele. Az öt­let sem egészen új, állító­lag az Ezermesterben is volt szó egyszer egy tepsis-por­szívós megoldásról, de a röszkeiek szerint az lassú. Amit Tóth István szerkesz­tett. nyolc éve dolgozik már. Annyira egyszerű. el se nagyon lehetne rontani, és annyira ötletes, hogv pénzt is lehet vele keresni. Ha a porszívó hozza a ház­hoz a pénzt, azt meg kell nézni közelebbről is. — Kezdjük a lényeggel: mennyit lehet keresni vele? — Vetési szezonban ösz­szejön az évi kereset. — Mennyit kell érte dol­goznia? — Körülbelül ötven kilo­méter hosszú retekágyat ve­tek be vele. Reggel kezdem, és van ügy. hogy este li­kőr is jár a gén. — Tudja, hogy a kukori­cavetőgép is ezen az elven működik? — Két éve már tudom, de akkor még nem tudtam, amikor készült. Van egy henger, ötcentinként ly,u­kat fúrtunk rá. A belsejé­ből kiszippantja a porszívó a ievegöt. ennélfogva oda­tapad a retekmag a lyuk szójához. Minden lyukhoz csak egy. Fordul a henger, egy kis pöcök lepiszkálja a mago't, beleesik a csorosz­lya által vágott kis barázdá­ba. és kész. Mindig egyfor­ma távolságra lesz egyik mag a másiktól, szabályos lesz tehát a retek is. — Valamikor a röszkeiek nagv leleményeként, futott be" a köztudatba az az öt­let. hogy télen selyempapí­rosra ragasztgatják a magöt. szintén egyyforma távolság­ra, tavasszal csak le kell te­ríteni és homokot hinteni rá, v — Nagy ötlet volt. de kinek van rá ideje? Az idő­pont is változott, tavasz he­lyett novemberben vetünk. Méregből csináltam a gé­pet. mert egyszer egy hét­tel később tudtuk csak el­vetni a retket. Kárunk lett belőle, mire a miénk jó lett, csak filléreket kaptunk érte. — Ha egv hét ennyit szá­mit akkor nagv baj van. Akinek november vegén vet. sokkal rosszabbul iár. mint akinek a hónap elejen. — Éppen azérú. hozták előre novemberre, hogy ne számítson. A mag nyugal­mi állapotában lehet késni, csak tavasszal nem. — Itt a porszívó. mire kell akkor a villanymotor? — Kinek van kedve húz­ni-vonni? Hajtja a gép. Megtoldom a szarvát . egy csövei, én az útról vezetem, rá se kell lépnem az ágyra. — Beszéljünk őszintén: a munka hozza a pénzt, vagv az ötlet? — Drága a napszóm, ha csak a munkát vesszük, az se rossz befektetés, de itt inkább az ötlet számít. — Porszívó minden ház­nál van. akármelyik ügves lakatos készíthetne hasonlót, és elverhetné maga elől a piacot. — Eddig még nem ver­te. Van egv másik is a fa­luban, de az csak magának dolgozik. Szentmihálytelek felét, én vetem be retekkel. Szeptember elején mér ké­szül a lista, kihez mikor megyek novemberben. — Szép háza van. A por­szívó hozta az árát? — A kettőnek nem sok köze van egymáshoz, az üz­let csak mostanában van föllendülőben. Amióta ma­gas sátrakat, csinálnak fó­liából. azóta lehet ősszel vetni. A földet mindenki maga készíti előr a magot is ő adja, én csak vétele — Kockázat? — Egyikünknek sincsen. Ha a mag jó, kikel. — A gép nem hibázhat? — Eltömődhet, ha a mag nem tiszta. Figyelni kell. különben nagy a kár. Ha csak minden második kelne ki. vagy ha csak minden második helyre kerülne mag, ugyanakkora befekte­téssel fele lenne a hasion. Centire ki' van számítva minden, hogv a pénzre is számítani lehessen. Régebben a böllér és a pörzsölő járt házról házra. Ahol még vágnak. legföl: jebb leszúrni jön idegen, porzsolni gázpalackkal akár­ki tud. Retekországban a vetőgépes ember jár már csak porszívós szerkezete­vei. Szépségversenyt bizto­san nem nyerne vele. de a haszna elvitathatalan. És nem baj az, ha egy ötlet­ből pénzt is lehet csinálni. Mire hazaérek, üzenet vár Mihólytelelfről: megint bai_ van a retek fölvásárlásával. Bonyolultabb dolog ez. mini, a vetés, egy-két jó ötlet ide is elkelne. Horváth Dezső Kiveszőben az udvariassag. Konkoly László (Budapes- gyakrabban látni 13—14 éves ta meg. melyik iskolában a figyelmesség, mondják s ti körút 17 A) pedig arról kislányokat. Egyetértünk: fordul elő ilyesmi, valljuk meg, van is ebben tudósít, hogv „december 20­némi igSzság. Mégis, miként án kis FlAT-kocsim oldala- x j Olvasóink levelei tanúsítják, ról leszakították a védő gv­, . ~ , , . , mtlecet, ami nem dísznek (gyakran tapasztalni az el- van rajta hanem mert a lenkezőjét is. szerencsére parkolási hely olyan kicsi, i'szép számmal akadnak még. Az ember úgy védi. ahogy magyarország foglalkozott a Ívet szellőztetéssel lehetne lakik önzetlenül, az ellen- tud-ía- mivel csillaggarázs- Bercsényi utca 18. számú mérsékelni, de teljes mer­Válaszol az illetékes , „December 15-én a Dél- len a páralecsapódás. me­szolgáltatás reménye nélkül, készségesen sietnek a pórul­jártak segítségére, anélkül, hogy ezért bármiféle elisme­rést várnának. Komlódi Jánosné szegedi (Bite Pál utca 1.) olvasónk sem tudja, kinek köszönhe­ban tartja a kocsit. Decim- lakóépület alászigetelési lékben nem lehet megszún­t«er 24-én reggel lemegyek munkáinak hiányosságaival, tetni. cs láfom, hőgy a védőléc az A panaszos. Paréj Zoltánná ablaktörlő alá van helyezve! ,; .,,.,'. ,„„„ „ 1933-ban a lakás padoza­J'0"' A lakóépület 1983-ban tának javítasa megtörténik. Gondolom overekcsinu le- ^1VJltdsrf Kai. j./> dt a komfort nélküli lakás uonaoiom, gyerencstny te tasl munka beinditasa előtti korszerűsítését a lakás mé­hetett, mert ha felnőtt Vi»- evben az épületeket alászi- „f ""r,US„ ™ te volna el, nem hozta vo! na vissza! De az a szüli, . _ . , , , ...... ...... , . . , . hegy a falak a felújítás ti. hogv visszakapta elveszí- tiszteletet es egy barati kez- megkezdéséig ki tudjana* ' T, l—" 1?" ,/•'C. t ' tett, több száz forintot érő szorítást megérdemel, hogy száradni. Az alászjgetelése- ^fóóa/J!d;n"\ Jrt!1®* ,pd* utazási bérletét A becsülő- ayermem> ity módon vezet. ket vegyi technológiával ve- : 1a LSója ~ tes megtaláló gesztusa — ír- „ - • ' , , gezzük a technológiából ük , igazgatója, já Olvasónk - felért egy ka- * * arra: ami a máse. azt hQdy totó rácsonyi ajándékkal. Bujdos nem szabad elvenni. Ezelőtt szigeteléstől' függő rosszabb Mátyásné szegedi (Tanya 25. évvel én is így cselekei- állapot. Ezért' vizsgáltuk a utca 2.) olvasónkat új év tem a fiammal, aki szintén lakás használatában beálló petés.^wSliteh tudja, hogy a máséhoz nem változásokat is, ugyanis a üregedről jöZTa trofi- szabad nyúlni. Azt hiszem, tübbi béllötól hasonlb busz végállomásán leadta a ez a gyerek is megtanulta." nasz'nem érkezett. A panaszos lakása szoba­reteiből adódóan nem tud­..... ... , ... juk megoldani. Ezért téli előbbre hozásanak célja. időszakban a konyha jelen_ legi használati módja mel­pecemljer Jjj-én Sorokban címmel tettünk közzé egv. a sándorfalvi nyilvános tele­fonnal kapcsolatos panasz;. A Szegedi Postaigazgatóság műszaki igazgatóhelyettese. Vojnár László kivizsgáltatta az ügyet. Megállapításuk szerint: „a távbeszélő-ké­szülék üzembe helyezése óta konyhás, komfort nélküli, hibátlanul működik. Az ál­1982-ben a bérlő gáztűzhe- lomás használhatatlanságóra Minek nevezzelek? lyet szereltetett be a kony­A cfmbeli kérdést tehetné ígéret azonban nem volt lég- hába, ami közvetlenül a fel Papos Béláné Vajda ut- bői kapott: a Légió utca szabadba nyílik. A gáztűz­cat olvasonk, ha lakohazu- ügyet nem vették le a na- . , . . . . kat szemügyre veszi. A nát- pirendről. hely használata miatt so fronton Selyem utcai- Gyorsnak nem tarthatják nVe§esen nagyobb a párale­nak, az első fronton Vajda Tasnádi Sándorék azt az el- csapódás, mint a többi la­névTáWu allta]tÍJLactaíl j.srást' amelynek harmadik kásban. (A fürdőszoba hiá- tek. A fülkékből egyébként ucvtctuia a íla^dívcll. d cifP he>fT?n l\Anrr\<! ntnn Q ... . számún pedig még ennél is 13 szám alatti negyedik ^ m * mosnak' fvrde"fik a tajékoztató feliratok nem furcsább elrendezés alakult emeleti lakásuk a főszerep- a konyhában.) Ilyen esetben hiányoznak, ki: a ház egyik vége ar Se- lője. Tehetetlenségükben for- a külső levegőre nyíló aitó lyem utcában van, a másik dultak a Postaládához. A használatával elkerülheted a Vajda utcaban. Olvasonk levelezési rovat munkatársai nyilván tudja, hogy az át ke- pcdig az IKV vezetőihez, resztelesre amiatt volt szúk- Minek nevezzelek" A leg­seg, mert a Kereszttöltés ut- alkalmasabb helyre tett cai tízemeletes szalagház megállónak nem — monJ­kettevagta a Vajda utcát, s hatják a Gyöngyvirág utcai ez gyakorta félrevezette a tízemeletes házak lakói a helyismerettel nem rendel- 8.as trolipótló autóbusz kezoket. Való igaz, a cím- Makkosházi utcai megálló­változás az ottlakóknak is Nem a szerkesztőse­okoz nemi gondot — sok günknek eljuttatott pana­hivatalnak intézménynek szos levélből jutott tudomá­kell uj lakcímüket bejelen- sunk.ra először — elhangzott teniük. Ám legalabb az uj ugyanis a körzet tanácstagi címet jeleznek egyertelmu- íeiölő gyűlésén is — hogv en a táblák! tett panasz valószínűleg on­nan adódik, hogv tájékozat­lanság miatt a közönség a készüléket nem a kezelési lé- útmutatónak megfelelően használja. Erről műszerészek a helyszínen is meggyőződ­összeállítottá: Pálfy Katalin a busz Csongrádi sugárúti Minek nevezzelek? Járdá- és következő megállója kö­r.ak aligha, mofcdhatná Bú- zótt túl nagy a távolság, fő­úrit And,rás. aki'a Légió ut- ként, ha azt is meggondol­od már két éve tervezett, s juk, hány csalód lakik a ígért járdaépítése ügyében négy tízemeletes házban, s kérte segítségünket. > Hosszú hápv a mostani megálló kő­utcáról, 2119 méteres járdá- zelében. A környék lakóinak ról van szó. s mint megtud- kérését ezúton továbbítiuk tuk, csaknem ^40 ezer fo- a Szegedi Közlekedési Vál­rintbá kerülne. Nem kap- ialathoz. valamint a tanács lunk rá határozott vála /'.. vb éoítési és közlekedési mikor lesz a tanácsnak eny- osztályához: vizsgálják fé­nyi pénze a külterületi, utca lül. vav-e mód az utasigé­járdaépitésére. A korábbi nyek teljesítésére. Észrevételek — sorokban Kajtor Istvánné azt kérdi, lannak tűnik. Sőt. Szeren­milyen tájolási szempontok esetlennek. alapján nevezik a Rózsa Nagy Ferenc a Delta egy Ferenc sugárúti paneles csa- hirdetését olvasván fogal­ládi házas lakótélepet Észak- rr.azta meg levelét: „A Del­b'jszegednek. A térképre la kereskedelmi vállalat, ha néztünk, s igazat adtunk ol- esetleg keresi a 309. számú vasónknak: az elnevezés nyomtatványboltját, azt a eiegge megmagyarázhatal- Csongrádi sugárul öl. szám Kutyabaj Utasra várók. Korosodó, rűcskéknek szoktuk be­gondosan ápolt hölgy kó- cézni. El is hataroztam, zeledik, és egy nőstény • hogy felhagyok jószándé­boxert vezet. Még meg kú kajánságommal, és sem szólal, amikor kiol- nem kérdezek tovább. Kis vasom tekintetéből szándékát. Ugye beengedi kérő szünet után váratlanul megszólalt. Tudja, a Tisza-par-ku­tyuskámat is a kocsiba? ton sétáltattam Nórát. Az állatorvoshoz men­nénk. Baleset érte sze­gényt. — Hogyne, természete­sen — válaszoltam —. tessék helyet foglalni. Mi­lyen természetű baleset érte a kutyust? A hölgy nem válaszolt. amikor egyszercsak he­gyezni kezdte a fülét. Va­lamit észlelhetett, mert idegesen izgett-mozgott. nyüszített, majd hirtelen futásnak eredt. Aztán vei tem észre, hogy egy ron­da korcs üldözi. — És nagyon összemer­Aztán beszélgettünk ta Nórácskát? — kérdez tem álrészvéttel. — Nem. Nem harapott bele egyet sem. Csak baj történt. Közben megérkeztünk az állatorvoshoz. Eskü rossz időről, jó időről, közlekedésről, fiatalok vi­selkedéséről. Bennem tovább bujkált a kisördög, s megkockáz­tattam: — A kutyust illetően alatt vallom, hogy udv közlekedési baleset vagy riasan köszöntem el, tán valami rossz szom széd ...» — Ö, dehogy . előzékenyen nyitottam aj­tót, de bevallom, figyel- j mem nagy részét Nórának Ujabb csend követke- szenteltem. Akármilyen zett. Szemét lehunyta, ar- erősen próbáltam rá !:.-i cán enyhe pír jelent meg. centrálni. nem láttam be Lopva néztem szépen tegnek. Még kevésbé bo1 festett szempilláit. Kislá­nyok esetében ezt sep­dogtalannak. C'sóka Dániel

Next

/
Oldalképek
Tartalom