Délmagyarország, 1982. december (72. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-18 / 297. szám

8 Szombat, 1982. december 18. 8 A fantázia tábornagya Jancsó, a filmkészítő T

alálkozásunk estéién a tél közeledtét ielzö eső oászttázta a várost. Budát megülte a nvirkos köd. A várbeli utcák elnéptelenedtek. Jancsó Miklóssal a Várszínházhoz közeli Korona cukrászdában randevúztunk. Mint mindig, ezúttal is Dontos volt. Betegen, lázasan érkezett az egész nani forgatásról. Zsebében pirulák. hangia rekedt. A cukrászda félreeső asztalához húzódva figyelte a vendégeket. akik ezen az estén Jancsóra kíváncsian zarándokoltak lel a Várba, ö ugyanis a főszereolőie a Korona Pódium ..Az obiektívról szubjektiven" című estiének. Jöttek fiatalok és idősebbek, farmerban és nyakkendősen, sötét őltörtthétt; Meetélr a'cukrászda ..nézőtere". Jancsó érdekli az embereket. .Jancsóról beszélnek, munkáiról vitáznak. Jancsót ismerik szerte a világban. Ennek bizonyítéka mostani megbízása is. Eav olasz cég tíz nemzetközi hírű rendezőt kért fel. hogv készítsen a kontinens tíz különböző kultúrcentrumként ismert városáról filmet. ígv Déldául az Oscardíjas Alain Itesnais Párizsról. A. Tarkovszkii Leningrádról. Carla Lizzani Velencéről. Berlanga Barcelonáról forgat filmet: Budapestet Jancsó Miklós mutatia be. nemcsak a kamera mögül, mint rendező, hanem .személyesen" is. mivel ő a film narrátora. — Mi az. amiről minket, magvarokat legjobban ismer a világ? A zenénk és a zeneművészeink. Liszt. Bartók. Kodálv neve sehol a kontinensen nem cseng idegenül. Hát akkor mutassuk meg fővárosunkat zenével. Magyar zeneművekre felépített montázs ez a film — mondia Jancsó Miklós. A film egyébként az öG lettel ielentkező olasz pég és a Macvar Televízió közös produkció ia. — Egv másik televíziós filmie. eddigi legnagyobb lélegzetű munkája. első filmsorozata már elkészült. Bemutatásra vár Gvurkó László Faustus doktor boldogságos pokoljárása című regépvéből forgatott nyolcszor egyórás filmle. — Gvurkó regénye hazánk elmúlt harmincöt évének történetéről szól. S mint már sokszor elmondtam. engem érdekel, izgat ez a néhánv. életünkben, történelmünkben ielentős évtized. Érdekel. mert magam is végigéltem. Van erről mondanivalóm. Ezért csináltam az Allegro barbarót és a Magyar rapszódiát is. Ügy érzem, ha mi nem írunk, nem beszélünk, nem csinálunk filmet erről a korszakról, a nálunk fiatalabb generáció mór aligha tudia hűen feldolgozni. Pedig emlékezni kell azokra az évekre! — A Faustus doktor... sikerkönyv. Napok alatt felkerült a hiánycikkek listáiára. és a nagv érdeklődésre való tekintettel, az idei téli könyvvásárra ielenteti meg a Magvető úiabb kiadásban. Aki már olvasta a könvvet. valószínűleg hűen szeretné a történetet viszontlátni, ezzel naevobb felelősség hárul a filmet készítőre? — Mindig felelősség filmet vagv televíziós műsort csinálni. Gvurkó a barátom, szeretném, ha a regénye a kéDernvőn is sikert aratna A televíziós munkát élvezem. Mint filmrendezőnek, nem adatik meg hogv azonnal úgv lássak egv-egv ielenetet. ahogyan az maid a néző elé kerül. A televíziós stúdióban előttem van a monitor, a felvett ielenet. számtalanszor visszajátszható. Nagv segítség ez a rendezőnek és a színészeknek is. Legutóbbi játékfilmem. a Boccaccio Magyarországon forgatásánál már a filmgyár stúdióiába is bevittem a képmagnói. — Az elmúlt néhánv évben sok mindent csinált, ami Jancsó pályáján úiat^ jelentett. A már említett első televíziós sorozat mellett például a Bábszínházat az Astoria Szállóban. Először rendezet szabadtéren. a Gyulai Várszínházban. Színpadra állította Verdi Otellóiát a firenzei Operaházban. Legutóbb pedig a Budapest Sportcsarnokban rendezte a húszéves születésnapiét ünneplő Omega együttes koncertshow-műsorát. — Mindig izgat olyasmi, amit még nem csináltam. — Most van még 11 ven? — A cirkusz. Szívesen megpróbálnám. Igazi cirkusz. Légtornászokkal. zsonglőrökkel, akrobatákkal. bohócokkal. Talán lesz erre lehetőségem. — Egvik külföldi kritikusa a fantázia tábornagyának nevezte. Találónak tartia? — Sok mindennek neveztek már. a legkülönfélébb jelzőket aggatták rám. Szeretném, ha egyszer ígv nevezne valaki: filmkészítő. Nem művész. Egyszerűen filmcsináló vagvok. akinek munkája a filmkészítés. Hiszen a film nem eev ember alkotása. Sokak ötlete, odaadasa. munkáia hozza létre. — Gvakran támadták a kriti. kák. Tán egvetlen filmrendezőről sem írtak annvi lót és annyi rosszat, mint Jancsó Miklósról. — Mindenkinek ioea van leírni, amit gondol. Elolvasom. Elfelejtem. Senkire nem haragszom. Ha lehetőségem van. dolgozom, s a munkámhoz igyekszem olvan embereket megnyerni, akik hisznek bennem, talán szeretnek is. Barátok között szeretek dolgozni azért ragaszkodom annyira munkatársaimhoz és egves színészekhez. — És Hernádi Gyulához ... — Mi egvütt gondolkodunk egyfelé nézünk, egvet látunk, hiszünk. egy nvelven beszélünk. — Miiven munkára készül az úi esztendőben? — Foglalkozom egv látékfilmmel. amelyet magvar—francia koprodukcióban forgatnánk. S. E. Hamidor P

aku Palcsi dél tájon, térdig érő hóban vezette haza Hamidort. Manilát kötött a nyakára, s húzatta magát vele. Nem győzte csoüálni, mekkorát változott. Akár a hátára is ülhetett volna. Az okos nézésű izgő-mozgó jószág alig fért a bőrében. Hiába szólt rá, képtelen volt egy helyben maradni. A nyelvét hosszan kilógatta, mintha dicsekedne vele, s hegyezett füllel hol erre, hol arra akart eliramodni. A tanyán még csak türtőztette magát, nem volt túl hebehurgya. Amikor útravalóul ráripakodott a gazda, hogy viselkedjék rendesen, és fogadjon szót Palcsinak. ártatlan pofával ásított egyet, majd az eget kezdte szemlélni mint aki unja a prédikációt. Ügy tett, minthg kettőig se tudna számolni. de mihelyt elindultak övé volt a világ. Magabiztos egv kutya volt, annyi szent. Ezért különösen tetszett Palcsinak. Eszébe jutott az a szopiorú szemű csatakos kuvasz, amelyiket tavaly télen akart hazacsalogaini az érpartról, de olyan félős volt az istenadta, hogy a veréb röptétől is félrerebbent. Gyámoltalanul, reszkető inakkal mérlegelte, hogy hihet-e a hívó szónak, aztán mégis eloldalgott vinnyogva. Palcsinak úgy tűnt. hogy sír. Mikor elmondta otthon, milyen bizalmatlan volt a rossz bőrben levő állat, az édesapja megjegyezte: rengeteg botot kaphatott szegény, ha az éhes hasát is le tudta győzni. Hamidor hírből sem ismerte a vonakodást. Mire elérték a falut többször is hasra rántotta Palcsit. Mondogatta ő neki, hogy lassabban kiskutyám, ne rohanj úgy a betyár mindenedet, de hiába. Annyit ért el, hogy a madzag kicsúszott a markából, s csak nézte, mint ugraszt szét az ő szép kutyája egy varjúcsapatot. Rendesek voltak a gazdáek. ahol nyáron libapásZtöricodotl. Hajnikor jkjHF volt _kölyökkutya, es o bolondult erte. Ölelgette az ugrabugra kiscsikót, meg az aranyosan mafla szopós borjút is, de a két pajkos kutyust — Hamidort és Bezlét — eldögönyözte volna egész nap. — L.átom. megértitek egymást. A kocsiszín mögötti gyepen hempergőztek; s Palcsi nem vette észre Zsófika nénit. Kicsit restellkedve ugrott föl, és kapkodta rendbe magán az inget, s lesütött szemmel állt a gazdasszony elé. Az fölemelte az állát. hogy a szemébe lásson, és azt kérdezte anyáskodva: — Szeretnéd az egyiket? — Hát... — Szólj szeretnéd? Palcsi maszatos képén fény suhant át: — Ha énnekem ilyen kiskutyám lehetne... — Akkor vedd úgy, hogy Hamidor a tied. Mivel jól viseled magad, karácsonyra hazaviheted. Addig hadd nevelődjenek az anyjuk körül. Ennyi az előtörténete annak, hogy kutya kerülhetett a Pakuportára. Sokkal mozgalmasabb volt a megérkezés. Amint becsörtettek a kiskapun, Palcsi nagyot kurjantott, hogy jöjjön ki mindenki, mert megjöttek. Erre ugyan nem volt szükség, a robajra úgyis kiszaladt volna a család. A zárt gangon Hamidor azonnal fellökte azt a stelázsiszerű tákolmányt, amelyen mindenféle kacatot tároltak. Kibújva a romok alól, az udvarra vette az irányt s akkor látta meg Pakuné. összecsapta a kezét: — Jesszusom. ez vadállat! Palcsikám fölfal bennünket. Mind a négyen ott álltak a szabadba nyíló ajtóban, s megnyúlt arccal, vegyes érzelmekkel próbálták követni, mit művelt Hamidor, a számára ismeretlen környezetben. Legelső dolga volt körülszaglászni mindent. Aztán föllendült a tyúkól tetejére, ahonnan pillanatok alatt lerugdosta nemcsak a havat, hanem a cserepeket is. Aztán Balogék cirmos macskáját akarta elkapni, ám az idejében átlendült a mezsgyefalon. Megugatta, aztán usgyi a kerítésnek hol három tyúk kodácsolt halálra rémülten. Fellökte a malacok vályúiát, prüszkölve, fúitatva rohangált egyik sarokból a másikba. A nyomában porzott a hó. Dőlt. csörömpölt, amihez hozzáért. Időnként hirtelen lefékezett, megvetette irgalmatlan tappancsait. és cefetül megrázta magát. Csinálta a műsort. s láthatóan örömét lelte benne. — Gyönyörű szép. ugye? — nézett föl Palcsi a szüleire. — De kisfiam, azt mondtad, kiskutyát hozol. Ez. ez ... — A nyáron az is volt. ígv megnőtt — dicsekedett a fiú, és dagadt a melle. — Milyen fajta? — fordult Pakuné az urához, aki vakargatta hátul a füle tövét. — Ez valamilyen nagy dög — Az a sok olvasás! Attól vugy ilyen éles eszű. Én is látom. mekkora. — Alighanem íarkasivadék. i/'dgy a' fene tudja. Pakuné összébb rántotta magán a lélekmelegítöt, és befelé indult: — Nem marad ez meg nálunk, elűzi a hasa. Áztass neki Palcsi egy kis kenyérhéjat. A hidegtől borzongva ülték körül a meleg kemencét. Már megpuhult a kiszedett Luca-pogácsa, s nekiestek. Mikor elfogvott Paku Pál előre ment az ablakhoz olvasni. Kint fehérlett a havas kocsiút, ám az este már lopakodva falta a nappali fényt. Hiába vette kézbe a könyvet a betűk egybemosódtak. — Csak rontod a szemed — mondta Pakuné. Inkább ülj ide közénk'... Irtózatos dörrenés rázta meg a falakat. Mintha- bomba esett volna a házra. F.rtetienül néztek egvmásra. s hegyezték a fülüket. De csak egymás sniszoaését hallották. — Nna! — szólalt mee véffre a esnlért faié, ol,raa nvomatAV. kai mint aki meglelte á rejté1" nyitját. — Mit na? — fakadt rá ingerülten az asszony. — Ez nálunk volt... — Hű, de okos vagy megint. De mi a fészkes fene volt. ami volt? — Az asszony suttogásában riadalom érződött. Ekkor még erősebb robaj zúzta szét a feszült várakozást. Azt hitték, eljött a világ vége. Miska bőgni kezdett mire az anyja, hogy csend legyen, az ölébe vonta a fejét. Körülnéztek, álltak a falak. Fönt a gerendák is megvoltak a helyükön. Az óra egvkedvűen ketyegett a falon, majd sercegve nekikészülődve ütni kezdett: egy . .. kettő .. . három . .. négy. Már nem látták egymás vonásait, a sötét ijesztő méreteket öltött. — Uramisten — lehelte Pakuné. Palcsi szuszogott. Miska pityergett. Megnézzük — szólalt meg elszántan az apjuk. — Palcsi te vagy a nagyobb, velem jössz. Gyújtom a lámpát. Hosszan kotorászott az asztalon, s amikor végre sercent a gyufa, remegett ujjai végén a láng. Üggyel-bajjal helyére illesztette az üveget, aztán ax imbolygó világot a fiának nyújtotta: — Fogd és menj előre! Ne félj, a sarkadban vagyok. Baj nélkül értek a konyhába. Óvatosan nyitották a következő ajtót és a gangra lopakodtak. Semmi. De alighogy 'ezt megállapították, jelentkezett a „valami". Hirtelen támadt dübörgés közben Paku Pál elvágódott, és a lámpa kiesett a kezéből. Koromsötétben próbált föltápászkodni. — Gyújtsatok világot! — nyögte. Már ott tapogatózott az aszszony is. S amikor ismét láttak valamit a falra akasztott lámpa világánál, ő kiáltotta el magát: — A kutya! A kutya! — Azannya... — Valami van a fején. Hamidor megvadult a hangoktól és eszét vesztve kezdett rohangálni. Neki a kiskapupak. aztán vissza, irány fejjel a kijárati ajtó. Azt a ribilliót! Mintha rájuk' akárt volHa dőlni a mindenség. — A bolondbirka — kiabált Pakuné. — Beledugta a fejét a locsoló fazékba. Ó. az esztelenje. — Fogjátok meg. le kell szedni róla! — acsarkodott .az ember. — Jóka-t tudsz mondani! — vágott vissza az asszony. — Öszszetör mindent. Merő csatatér volt a gang, folyt a vér. éles üvegcserepek röpködtek szerte. Időtlen időbe telt. mire a kutyát sikerült leteperni. Ráfeküdtek mindnyájan, de nem boldogultak vele. Rúgott, nyüszített, vonaglott, s hiába próbálták lehúzni fejéről a vastag cserépedényt. Péter nagyot rikkantott: — Édesapám, hozom a nyújtófát. S amikor lesújtott vele a fazékra. s az ezer darabra húllt szét. Hamidor mint a villám cikázott ki az udvarra, s eltűnt a havas estében. Pakuék nem látták többé. F. NAGY ISTVÁN Bisztray Ádám Veress Miklós Égi biciklista A kapa élét megfénvezték a szíjas agyagban szikrázó kövek, egv másik éberségben csak őt kerestem, de éneklő, halk és sejtelmes hangia soha nem szólított. Túl a sövénven fürj vezette csibéit, föld-színű szárnyuk rebbent, s én tudtam. sátoros haját ölelte kendő lebeg s virrad egy iuháría-ágon. Füst-homálvú hegvek hullámzottak körül, s megérinthetetleniil hátráltak a messziségbe.' elfutó árok mentén a ka Ián" kék szemében egymagam égi biciklista lobogtam a fehér incben. karba tett kézzel vitt a foltozott kerék. A Nap lebukott, még fecskék forogtak fejemnél szelet támasztó puha tollal?, fekete-fehér, glória. Hajnal reménye mindig megcsalt, alkonyé biztatott. Gyerekkori filmtekercs A szem egv furcsa kristály átvetül raita maid a Dráva-parti kastélv honnét egy tank kihait Gesztenvevirág-csillár a poros útig ér csörög az ötven fillér hogv fagvlalt vagv kenvér S már hozza a komornyik a taplót és kovát mert a film nincs tovább és sötétek a tornvok és alattuk a fák forog a kacsaláb t *