Délmagyarország, 1982. november (72. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-06 / 261. szám

40 Szombat, 1982. november fi. Szabóék világa C

sengetés után Szabó János szabadkozik, hogy éppen bevégezte a vacsorát, és lefekvéshez készülődik. Mindezt a lakótelepi otthonba későn kopogtató látogatónak mondani se kellene, hiszen a nagyszobában már máshol is csülkére rántották a rekamiét, lámpa alá sorakoztatták az álmosságidéző, félbehajtott újságokat. Az érkező Szabóéktól is elsomfordálna Illedelmesen, ha a tálalói szieszta nem egyezne éppen a kíváncsiskodása céljával. A fiatalember nyakig temetkezett a Munkásőr úisáeba. Ekkora véletlen maradásra invitálja a látogatót, sőt még a notesz is előkerül. Hogy mégis sora legyen a haladásnak, Szabó János nadrágot vesz a beszélgetéshez, Betti, az iskolás sört hoz, Inci, a feleség pedig látványra tárja a nagyszobát. Alig hogy belekezdünk a dolgok sorolásába, máris kevésnek bizonyul egyik kezünk. Szabó János nemcsak rajparancsnok a munkásőr-zászlóaljban hanem iskolai főpatrónus a Zalkában, lépcsőházi küldött a szövetkezetben, ifjúsági vezető, fizetésőr, pártvezetőség és díjas szocialista brigád tagja, s nem utolsósorban brigádvezető a Szegedi Építőipari Szövetkezetben. — Ez a legfontosabb —mondja az utolsóra —, ha itt nem állja a helyét valaki, magában a többi nem sokat ér. A személyes példamutatás a lényeg. Mi az építőkémiai kirendeltségen vagyunk, s biztos nem jártuk volna be az országot, ha hitvány munka jönne ki a kezünk alól. Rögtőn szóba is kerül Blaha Lujza vityillója Balatonfüreden, ahol most az OKISZ-üdülőt burkolták, a gyulai húskombinát tanvágóhídja, a soponyai gyermekváros, a nagymágocsi öregotthon és még több hely, ahol Szabó János brigádja letette a névjegyét Visszakanyarodunk a társadalmi megbízatásokhoz. A fiatalember arra a legbüszkébb, hogy az ügyek intézésénél mindig nyílik az ajtó az acélszürke egyenruha előtt Ilyesmi után szinte kívánkozik a kérdés: — Hogyan lesz valakiből munkásőr? — Hogy másból hogyan lett, azt nem tudom, de belőlem úgy, hogy a párttaggyűlésen jártattam a számat — Éspedig? — Tíz éve én még csak olyan tagdíjfizető ember voltam a pártban, s ez sehogyse tetszett. Fölszólaltam, hogy én nem azért lettem tag, hogy negyvenöt forinttól megszabaduljak, adjanak nekem valami munkát. Ezután mondta az egyik öreg szaki — azóta meghalt már szegény —, hogy na, elvtárskám, ha ennyire fölverte a patkót, csinálja. Jöjjön közénk a munkásőrségbe. Be is álltam, akkor Bálint László volt a századparancsnok, aki most vezérigazgató. — Sok időt leköt a szolgálat? — Nem annyira. Nincsenek ennek látványai. Igaz, öt évet levertem a koszorúzó díszszázadban, mégis az apróbb cselekedetek adják az élményt. Az ilyenfajta ember, mint én is, aki szeret mindenről tudni, könnyen talál magának feladatot. A múltkor is jövök haza a szolgálatból, hát egy dagadt sofőr összeakaszkodott két rakodóval. Elmehettem volna mellettük, de nem állhattam, hogy veszekedtek. A rendőr dolga az ilyen, de nem bírtam ki, hogy egyenruhában rájuk ne szóljak ... Máskor meg részeget kellett hazatámogatnom. Nem hagyhatom ott, mint a többség, mert szitytyós. Hátha éppen nem az, mondjuk, rosszul lett. .. Volt már ilyenből halál... A múltkor is, nem találta az egyik gyerek az iskoláját itt, a telepen. Nagy időbe került, míg visszavittem a kisegítőbe. Emiatt például elkéstem az évnyitóról ... — Mit szól ehhez a feleség? Szabóné elmosolyodik, látszik az arcán, nem is tudja, mit szabad mondania erre. Aztán kitudódik, hogy asszonyi türelem szükséges, hogy mindig jusson főtt étel az asztalra, ki legyen mosva, varrva, vasalva az egyenruha. A jó segítség észben tartja még a brigádtagok fizetését is. Ahogy szokták mondani, idővel beszerveződik a hátország' ismeretlen katonái közé. De ezt teszik a gyerekek is. Beáta, a hetedik osztályos tanuló még csak néha viszi be apának a vacsorát, de azért ő is tudja, mire mérik a napot. Neki meg öccsének, Jánosnak — ki rajtitkár a kisdobosoknál — a lépcsőházi klubban jut ki a mesélésből, játékból, vetítésből. Mert a dolgok menetéhez tartozik az is, hogy a lépcsőház küldötte addig járt-kelt, kilincselt, míg a koszos lomtárból szép kis játékszoba nem lett. Ráment majdnem fél év, de most már, ha esik az eső, vagy hideg a tér, a ház apraja-nagyja oda sereglik. Szabó János végtelenül büszke is rá, hogy a lépcsőházban mindegyik gyerek köszön neki. A felnőttek is megkönynyebbülve veszik tudomásul, hogy valaki kicserélte az összetört tetőüveget, újból elhúzta olajfestékkel a fal alját, s ég a villany, szinte minden szinten. Ennyi önzetlen munka után az sem meglepő, hogy otthon a spájzra a tolóajtót, a szomszéd szerelte föl, s inkább csak szellemi kikapcsolódással üti agyon az időt. Ahogy a család megjegyezte: „állandóan bújja az újságot meg a könyvet". Elvégezte a marxista középiskolát meg ki tudja, mennyi szemináriumot. Azt is elmondja, hogyan szokott rá a szellemi mannára: — Nem sokkal az ellenforradalom után inassuliba jártam Pesten. Ott szokás volt, hogy a Népszabadságból el kellett mondani a vezércikk tartalmát. Minden napot így kezdtünk. — Unalmas lehetett vagy nem? — Muszáj volt. most már úgy látom, akkor kellett is, még közeli volt az ellenforradalom hatása. — Az ötvenhatos eseményekből Szabó János mire emlékszik? — Gyerekfejjel arra, hogy Szabadszálláson föl akarták akasztani az apámat, mert téeszelnök meg párttitkár volt, de a katonaság megvédte. Ügy, hogy tudom, mit jelent az ellenforradalom ... Békésebb vizekre evezünk. — Miként került Szegedre? — Katona voltam a Zalkában, onnét az egyik barátom elvitt Balástyára disznótorba, és úgy. A többi meg: Szabóné, mint csólyospálosi nagylány, akkor éppen a Vetró-kereszt.nél lakó keresztanyjáékhoz volt hivatalos erre a torra és házasság kerekedett a találkozásból. Szegedre honosodtak mindketten. A fiatalasszony most a Bérkert utcai bölcsődében dajka. Lakásuk szép, rendezett, gyerekeknek külön birodalom jutott, színes tévét néznek, ahogy mondani szokás: jól megvannak. Mikor már benne vagyunk az élet sűrűjében, előkerül piroskék mappából a díszes zászló — rajta a század legjobb rajának kijáró elismerés, s kiderül, hogy a jó katonából jó munkásőr formálódik. Szabó János tagja a télen Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett Gera Sándor zászlóaljnak. Ez onnan indult, hogy katona korában mindössze hárman kapták meg ezer közül a Haza Szolgálatáért Érdemérmet. Hihetné bárki, hogy Szabóék erre a legbüszkébbek. Aztán ki tudja miért, oda lyukad ki a beszélgetés, hogy a legnagyobb öröm az, mikor apa el tudja intézni az iskolának a buszt a kiránduláshoz, s rábeszélte Minorics Vilmost is a munkásőrségre. MAJOROS TIBOR Köz-napi FENYEGETÉS Húszévi házasság után a feleség egyre többet zsémbel a férjével azon, hogy unatkozik mellette. A férj egyszer kifakad: — Hagyd ezt a szöveget, fiacskám, mert ha sokáig ismételgeted, teszek róla, hogy arról panaszkodjál, milyen rossz az embernek egyedül, mért nincs, aki untassa ... „TAKARÖ" Fizetésnap előtt a büfében: — Mit kér? — Elnézést, hogy csak bámészkodásra futja ... ŐSZINTE BEVEZETŐ Részlet egy munkavédelmi előadásból : — Az eddig elmondottak szemléltetésére és a maguk untatására most juszt is levetítek néhány olyan diafilmet, ami merő kitaláció alapján készült, a valóságos üzemi helyzethez semmi köze. de tudományosan megalapozottnak tartják a szakemberek... APRÓHIRDETÉS „Vezető beosztásba keresünk ügyintézőt és portást." UTAK — Honnan jössz? — Az üzemi étteremből. — És hová mész? — Enni! BESZÁMOLTATÁS Az igazgató közismerten lógós beosztottját kéri a sokadik türelmi időszak végén: — Mondja el röviden, hogy tett eleget a korábbi kéréseimnek, különös tekintettel... hm ... különös tekintettel az idegeimre. RENDNEK PEDIG ... Részlet egy munkásszálló házirendjéből: „A szállásról való eltávolítást von maga után a viselkedés vagy magatartás tanúsítása." EZ A HÉT IS... A hétfő reggeli hivatali kávépartira betoppan a főnök. A ráérős fecsegést hirtelen abbahagyó kollégákra dörren: — Milyen nap van ma? — Hé-hé-hétfő — hebegik többen is. — Bi-i-i-zony. Aztán holnap kedd, holnapután szerda, majd csütörtök, aztán víkendelő péntek — ragozza a morcos hivatalvezető, végül felcsattan: — Megy az idő, maguk meg nem csinálnak semmit, csak itt kávézgatnak ... SZÓRAKOZOTT PROFESSZOR Szakad az eső. A jeles profeszszor esernyő nélkül, csuromvizesen érkezik az egyetemre. A portás tisztelettel köszönti, majd bátorkodik megkérdezni: — Mán bocsánat, professzor úr, mér nem tetszett ernyőt hozni ebben az esőben? — Ügy tudtam, hoztam. 7 ? — Akkor vettem észre, hogy nincs nálam, amikor itt, a kapu előtt le akartam húzni. VÁLÓOK — Miért akar elválni a férjétől? — Azért, ügyvéd úr, mert egy ideje már semmi okot nem találok arra, hogy veszekedjek vele... SZABÓ MAGDOLNA Kezdődik • vadászidény Zoli P

anaszkodó nemzedék a mienk. Vannak, akik hét határt képesek bejárni, csak ragadjon rájuk valami, ami miatt sopánkodni lehet. Maholnap már nem az a karakter, aki jól megmondja a magáét, netán az asztal sarkát is mec meri veregetni, hanem az. akiből reggeltől estig csordogál a szánni való keserűsée. Akinek baja nincsen, kitalálja, sirámok siráma ha elapadna benne, akkor menne csak az orvoshoz. A jeremiádok versen vét. is megrendezhetnénk már. résztvevőben biztosan nem lenne hiány. A hősi szánalom veretes nagydija aranyat érne Akiről én beszélek, annak van oka a panaszra, de zokszó is ritkán hagyja el a száját. Titkolja a baját? Ahhoz színésznek kellene lennie. Elfelejti talán? Feledni nem nagyon lehet. Zoli erős ember. Legyőzi nem tudja, tenni nem tehet ellene, együtt él vele. Tanár akart lenni, géplakatos és hegesztő lett belőle. Most harmincegy éves. és nyugdíjas. Pályájának ez a váza, de csak a váza. — Akinek álma a katedra, nehezen felejti. — Nem volt nehéz lemondanom róla. A menzán nem főznek diétásán, biciklivel nehéz lett volna bejárnom. A szakmámat is megszerettem annyira, amennyire a tanárságot szerethettem volna. Olvasni, olvasni! — ennyi maradt belőle. El nem tudom sorolni, mi mindent kipróbáltam. hogv a sorok egvbe maradjanak előttem, de nem megy. A tévét olyan közelről nézem, hogv kézzel elérem Ha fölirat nincsen, föl tudom fogni a képet. Magnó, rádió, lemezjátszó. inkább nekem való. — Szemüveg? — Darabos a látásom. erre nincs=n szemű reg. — Eoiszkóo? — Lem tudom, mi az. — A oetűt ve'i'ti ki a könvvbó! Akkora is létezik alig nagyobi) mint az úton járók régi lámrása. — Meg tudnám csinálni? — Lerajzolom. Biztosan. — A rajzot nem látom. — A Somogvi-könvvtár hangszalagra veszi az irodalmi müveket. a szalagot, kölcsönözni lehet. — Az is ió lenne. Megpróbálom az eoiszkópot is mert olvasni iobb. mint hallgatni. Most az újságcímet is csak rutinból olvasom. Azt mondja, a szemfenékről időnként rétegek válnak le. azért nem áll össze benne a kép. Igen erős fénnyel hegesztik vissza, szinte belelövik a sugarat a szembe. Zsibbaszthatnák közben, de inkább kiállja. Negyven lövést egymás után. rezzenetlen ül. Picike mozdulat máshová vinné a sugarat. Tétlenül hosszú a nap. — Ki beszél itt tétlenségről? Megvan a műhelvem dolgozhatom benne. — Azt mondtad, nem iól látsz. — Dolgozni akkor is lehet. Vaskaput. kerítést, amit kérnek. Kigondolom az anvagot leszabom, a barátom oedig megcsinália. A szántóföldön a csotrogányt is elvezetem. csak üljön mellettem valaki, aki iól lát. Akkor vagvok csak naav baiban ha ion valaki szemben az utcán, és nem ismerem meg Rámköszön, hogv szervusz. én is szervuszt mondok neki. Csakhogy magáznom kéne. és nem tudia. hogy én nem látom. Félek mindig, sértődés lesz belőle egyszer. — Sokszor látlak a művelődési házban. — Ha az* mondom, hogv haza járok ha ide iövök. semmit nem túloztam. Nekem nagvon ió itt lennem. Mindig közösségi ember voltam, ezt a jót most se hagvtam el. A ház fölúiításánál sokat tudtam segíteni, leginkább a szervezéssel. Ahány klub van Balástván. mindnek tagia vagvok. Ha netán a nyugdíjasoknak is lesz klubja egvszer. joggal beiratkozhatom abba is. El kell foglalnom magamat mindenkénnen. Teniszpálya készült oszlonok és hálók után jártam. — Te nem teniszezhetsz — Segíteni ió. Annviszor megesik. hozzám jönnek az emberek, és panaszkodnak. A legtitkosabb gondjaikat is elmondják. Elgondolom sokszor, hol van az ő bajuk az envémhez. de nem mondom. Vigasztalni sokkal iobb. mint magamban maradni. — A nősülés? — Eddig elmaradt. Talán azért mert otthon mindent megkapok Három család lakik egvütt ha magamat is bele számítom. Ritka az ilyen de nagvon ió. Társaságban azért rámjön mostanában az az érzés, hc-gy magányos vagvok. Azt nem mondom, hogv föl se veszem de nem tört le. Beosztottam az életemet, de az nem fért bele. hogv a tragédiát keressem magamnak Fekszem otthon az ágvon nvugodt vagvok egv szerrsak végigfut valami robbanásféle raitam Nem tudom mi az csak azt tudom hogv tenni kell valamit. Kövezték a Hunvadi utcát, mentem a tanácshoz. hogv segítenék. Embereket hívogatni én is tudok. — Az orvosok? — Hálás vagvok nekik. Mindig őszinték hozzám, soha nem mondiák. hogv könnven meggvógvulok. Azt se. hogv meggvógvulok. Tudnom kell. mire számíthatok, hogy igazodni tudiak hozzá. Ha hitegetnének, becsapnának és készületlenül hagynának. Az eleién elmondták, hogv a cukorba! nem betegség csak nem lehet kigyógyulni belőle, és kellemetlen következményei lehetnek. Kicsi koromban megtanítottak rá. 'hogyan kell élnem Mindig betartom. amit tanácsolnak az utolsó szótaeig. A csalódás engem beleverne a földbe, és arra sincsen orvosság. A kelést is. fekvést is úgv osztom be magamnak miniha a klinikán lennék, hogv ne kellien robbantanom az életmódomat. ha karbantartás miatt be kell feküdnöm Könnvű is bíznom az orvosokban mert mindig akad egv-eav beteg aki megiárta már Svájcot is a baiával. meg az NSZK-t is némelvik dicsekszik is vele. mégis a szegedi klinikán kötött ki. Mindent megtesznek amit tehetnek a többi raitam múlik. Régóta ismerem Azt hiszem Balástván Bitó Zoltán a legerősebb ember HORVÁTH DF.ZSÖ