Délmagyarország, 1982. október (72. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-06 / 234. szám

48 Szerda,. 1982. október 6. Magyar-afgán tárgyalások (Folytatas az 1, oldalról.) Babrak Karmai és kísérete. A huszonöt éve alapított Magyar Munkásmozgalmi Múzeum termein Esti Béla főigazgató vezette végig a vendégeket, bemutatva a magyar munkásság kialaku­lásának, osztállyá szervező­désének főbb állomásalt, életkörülményeit reprezen­táló kiállítási tárgyakat, fényképeket, korabeli doku­mentumokat. Babrak Kar­mai nagy figyelemmel szem­lélte azt a nagyméretű tab­lót, amely az oroszországi szovjethatalom megszilárdí­tását segítő kétszázezer ma­gyar internacionalistának ál­lít emléket A rövid városnézés késő délután a Halászbástyán fe­jeződött be. Itt Kelemen Lajosnak, a Fővárosi Tanács elnökhelyettesének kalauzo­lásával ismerkedtek a város­képpel, Budapest nevezetes­ségeivel. Az afgán párt- és állami küldöttség keddi programja a Magyar Állami Népi Együt­tes székházában ért véget, ahol megtekintettek a társu­lat előadásét Mitterrand—Kohl találkozó r Párizs (MTI) Mitterrand francia elnök éa Kohl nyugatnémet kancellár hétfő esti talál­kozója után egyöntetűen hangsúlyozta a két ország közötti együttműködés foly­tatásának fontosságát. Az elnök és a kancellár előbb négyszemközt tanácskozott, majd a csaknem egyórás megbeszélést vacsora követ­te, amelyen részt vett Plerre Mauroy miniszterelnök, va­lamint Claude Cheysson francia és Hans-Dletrich Genscher nyugatnémet kül­ügyminiszter is. A nyugat­német vendegek éjfél előtt visszautaztak Bonnba. KÍNAI—SZOVJET PÁRBESZÉD -fi- Külügyminiszter-helyettesi ,)*tínten kínai—szovjet kon­zultációk kezdődtek i .kedden Pekingben. Mint a kínai kül­ügyminisztérium közölte, a konzultációkra korábbi meg­beszélések alapján kerül sor a kínai fővárosban. A szov­jet felet Leonyid Iljicsov, a kínait Csien Csi-csen kül­ügymini&zter-helyettes kép­, viseli. AZ EL NEM KÖTELEZETTEK TANÁCSKOZÁSA 1 Az el nem kötelezettek mozgalma egysége erősítésé­nek, a békéért és a nemzet­'közi feszültség csökkentésé­ért folytatott harc aktivizá­lásának, valamint az impe­rialista- és gyarmatosítás­ellenes küzdelem fokozásá­nak kérdéseit vitatták meg az el nem kötelezettek moz­galmának külügyminiszterei New Yorkban, az ENSZ székhelyén megtartott ta­nácskozásukon. A találkozó után Mitter­rand elnök kijelentette: azt kívánja, hogy a két ország közötti kapcsolatok válto­zatlanok maradjanak, sót. tovább mélyüljenek, mind kétoldalú téren, mind a Kö­zös Piacon és az atlanti szö­vetségen belül. Az elnök rámutatott: a mostani találkozón még csak érintették a legfontosabb problémákat, és megtárgya­lásukat az október 21—22-én Bonnban tartandó csúcsta­lálkozón folytatják. A kül­ügyminiszterek és a had­ügyminiszterek további meg­beszéléseken készítik elő ezt a csúcstalálkozót. f RADIOTILÍ* | csak Genfben — felújítják a hadásza ti,-fegyverek kor­látozásáról és csökkentéséről a két nagyhatalom között fo­lyó tárgyalásokat. GROMIKO—SHULTZ ESZMECSERE Csaknem öt órán át tár­gyalt egymással hétfőn es­te New Yorkban Andrej Gromiko szovjet és George Shultz amerikai külügymi­niszter. Az amerikai CBS televíziós állomás a találko­zó légkörét a „szívélyes" jel­zővel érzékeltette. JUGOSZLÁV—BELGA MEGBESZÉLÉSEK A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom idő­szerű kérdéseiről, a két párt kapcsolatairól és tevékenysé­géről cseréltek véleményt kedden Belgrádban, a Ju­goszláv Kommunisták Szö­vetsége és a Belga Kom­munista Párt küldöttségei. A Németh Károly Prágában © Prága (MTI) Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára kedden reggel Prágába érkezett a CSKP Központi Bizottságának meghívására. A vendéget a csehszlovák főváros főpályaudvarán Mi­kulás Benő, a CSKP KB tit­kára és más személyiségek üdvözölték. Németh Károly nem sok­kal Prágába érkezése után látogatást tett Gustáv Hú­súknál. a CSKP KB főtit­káránál, Csehszlovákia köz­társasági elnökénél. Szívé­lyes, elvtársi légkörben esz­mecserét tartottak a két testvérpárt és -ország kap­csolatairól, amelyek megál­lapításuk szerint eredmé­nyesen, a CSKP és az MSZMP legutóbbi kongresz­szusán hozott határozatok szellemében fejlődnek. Kü­lön méltatták a Csehszlo­vákia Kommunista Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága közötti széles körű együttműködés és a párt­életre vonatkozó tapaszta­latcsere jelentőségét. Az MSZMP KB titkára a nap folyamán megbeszélés­re ült össze Mikulás Benó­val. Tájékoztatták egymást a kongresszusi határozatok végrehajtására irányuló pártmunka fejlesztésének ta­pasztalatairól. és megtár­gyalták a pártjaik e téren való együttműködésének el­mélyítésével kapcsolatos egves kérdéseket. Mindkét találkozón jelen volt Kovács Béla prágai magyar nagykövet ls. jugoszláv delegációt Mitja Ribicsics. a .IKSZ KB el­ívSkségének' éfríöke, a belgát Louis van Geyt. a Belga KP elnöke vwttet^uaj > HAMMER MOSZKVABAN Nyikolaj Patolicsev szov­jet külkereskedelmi minisz­ter kedden Moszkvában fo­gadta Armand Hammert, az „Occidental Petroleum Co." igazgató tanácsának elnökét. A találkozón megvitatták a szovjet külkereskedelmi vál­lalatok és az „Occidental Petroleum Co." üzleti kap­csolatainak állását. NATO-HADGYAKORLAT „Cross Eifel" fedőnévvel űjabb NATO-hadgyakorlat kezdődött kedden az NSZK területén Az október 15­ig tartó manővereken, ame­lyek a NATO „Autumn Forge" fedőnevű őszi had­gyakorlat-sorozatába illesz­kednek. több mint 12 ezer belga ég nyugatnémet ka­tona vesz részt. Szovjet—vietnama barátsági nagygyűlés Moszkvában tívan hozzájárul a lom ügyéhez. forrada- sok is. A kapcsolatok ren­dezése — figyelembe véve a * ' múlt terheit — nem könnyű A Szovjetunió és Vietnam feladat, de úgy véljük, meg­arra törekszik, valósítható, ha nyugodtan, mentesen, becsületes kölcsönös­© Moszkva (MTI) A hivatalos, baráti láto­gatáson Moszkvában tartóz­kodó Truong Chinh, a VKP PB tagja, az Államtanács iÓSZOmszédi előítéletektől elnöke kedden délután ba- ^^^^okf 'tarisorfenn igazi, becsületes kölcsönös­rátsági nagygyűlésen szólalt ^„"val és barátsá°Ln él- alapján fogunk hozzá, fel a moszkvai golyóscsap- nepnel - jelen- M? ennek hívei vagyunk _ agygyárban. . ^ kj Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta Leonyid Brezs­Hangsúlyozta: Vietnam- kedden Moszkvában azon a nyev. ban a szocializmus építésé- vacsorán_ amelyet a Truong A lovaDDtaKDan renaKivui nek és megvédésének dön- vezette vietnami időszerű feladatnak nevez­tő eleme a Szovjetunió er- párt_ és állami küldöttség te a délkelet-ázsiai helyzet kölcsi és anyagi támogatá- tjszteietére' adtak. Az SZKP megjavítását. Rámutatott sa. Meleg szavakkal köszön- KB' fötm^rn a Szovjetunió arra, hogy az indokínai or­te meg az SZKP, a szovjet Legfelsöbb Tanácsa Elnök- szágok és az ASEAN-tagál­állam és a szovjet nép Vi- „égének elnöke pohárkö- lamok közötti párbeszéd fej­etnamnak nyújtott segítsé- döntőjében hangsúlyozta, lődése jól szolgálná Délke­gét, majd biztosította a 'h g két orszagnak e ló- let-Azsia békéjének megőr­hallgatóságot, hogy a viet- rekvé„ét megerősítették a zését és megszilárdítását. A nami nép minden nehézség __ .. két országcsoport közötti ellenére felépíti az ország- Moszkvaoan K™aen i,„»u problémák megvitatására n a mindkét fél számára elfo­gadható megoldások kidol­gozására megfelelő fórumot biztosítana a délkelet-ázsiai ügyeket megvitató, Viet­nam, Laosz és Kambodzsa által javasolt nemzetközi ta­nácskozás. Egyéb külpoliti­kai kérdésekről szólva Leo­nyid Brezsnyev megállapí­totta, hogy a nemzetközi helyzet veszélyesen bonyo­lulttá vált. Az imperializ­mus. elsősorban az ameri­kai imperializmus agresz­szív erői űj, soha nem lá­tott méretű fegyverkezési hajszába kezdtek, „keresz­teshad iáratot" hirdettek a szocializmus és a népek fel­szabadító harca ellen. Ami a kétoldalú kapcso­latokat illeti, a keddi tár­gyalások hozzájárultak ezek továbbfejlesztéséhez —­mondotta Brezsnyev. Sokol­dalú együttműködésünk a szovjet—vietnami testvéri­ség dicső hagyományain alapul. E testvériség kiáll­ta a próbát a szocializmus ügyének védelme Idején, és a békés alkotómunkában is. ban a szocializmust, és ak- szovjet—vietnami tárgyalá­Magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok © Washington (MTI) egyik visszatérő motívuma­A magvar—amerikai gaz- ként bírálatok hangzottak el dasági tanács héttőn és ked- az Egvesült Államok kormá­den tartotta nyolcadik ülés- nvának a kétoldalú kereske­szakát Washingtonban. az delem fejlődését gátló koilá­Egyesült Államok Kereske- tozó intézkedései ellen. delmi Kamarájának épületé­ben. vevő Az ülésszakon részt «=»« konstruktiv jelleget magyar küldöttséget Molnár . ~ ... József, a Tannimpex vezér- ' ijazgatóia vezette, az ame­rikai delegáció vezetője pe­dig Michael A. Samuels, az Egyesült Államok Kereske­delmi Kamarájának nemzet­közi ügyekkel foglalkozó al­elnöke volt. Az amerikai kormányt Raymond Wald­mstui,' kereskedelmi 'mi­nisztérium államtitkára és A washingtoni tanácsko­zásról kiadott hivutalos köz­lemény a megbeszélések húzta résztvevők egyetértet­tek abban, hogv a kereske­delmi együttműködésnek még nagy tartalékai vannak, s azok kiaknázása további munkát igényel a vállalatok még nagyobb számának be­vonásával. A magvar és ame­rikai üzleti körök képviselői a közlemény szerint abban is megállapodtak, hogv a ta­,,,, nács következő ülésszakát jö­SeSunftu^ai^Sr vő ev júniusában Budapes­foglalkozó államtitkár-helyet- ten rendezik meg. tese képviselte. ] Veress Péter magvar kül­kereskedelmi miniszter és Malcolm Baldrige, az Egve­sült Államok kereskedelmi minisztere a tanácskozáshoz intézett üzenetben biztosítot­ta a két kormánv támogatá­sáról a gazdasági tanács cél­kitűzéseit A tanácskozás résztvevői az amerikai külkereskedelmi iog felieménveit és a magvar külkereskedelmi szabályozó­rendszer fejlődését tekintet­ték át. Szóba került ezen kí­vül a magyar nénzügvi po­litika. a Nemzetközi Valuta Alap világgazdasági szerepe, a mesterséges üzemanyagok előállításában és a biztosítás­ban való együttműködés le­hetősége. A felszólalások BREZSNYEV­TAVIRAT Leonyid Brezsnyev szov­jet államfő és Nyikolaj Tyi­honov miniszterelnök üd­vözlő táviratban fejezte ki jókívánságait Helmut Kohl­nak abból az alkalomból, hogy az NSZK szövetségi kancellárjává választották. A távirat egyebek között hangsúlyozza: „Kifejezzük reményünket, hogy az or­szágaink közötti kapcsolatok, amelyek a történelmi je­lentőségű moszkvai szerző­dés megkötése eredménye­képpen a stabilitás és az enyhülés fontos tényezőjévé váltak oz európai kontinen­sen, a Szovjetunió és a Né­met Szövetségi Köztársaság népeinek javára, a béke megszilárdítása és a nem­zetközi biztonság érdeké­ben továbbfejlődnek." SZOVJET-AMERIKAI FEGYVERZET­KORLÁTOZÁSI TÁRGYALÁSOK Kedden Genfben, az eu­rópai közép-hatótávolságú nukleáris fegyverzet korlá­tozásáról folyó tárgyaláso­kon. teljes ülést tartott a Szovjetunió és az Egyesült Államok küldöttsége. Mint ismeretes, szerdán, kéthó­napos szünet után — ugyan^. A világsajtó hosszú időn ** át úgy írt a Perzsa­öböl térségében folyó el­keseredett harcokról, mint egy elfelejtett há­borúról. A minősítés nem állja meg többé a helyét. Irak és Irán két éve tar­tó, terméketlen konflik­tusa újabb fordulathoz látszik közeledni. Az irá­ni csapatok Mandali vá­ros körzetében elfoglal­tak egv stratégiai fontos­ságú. Bagdadtól mindösz­sze !)6 kilométerre levő utat. Egy Bagdad elleni támadás lehetősége, kato­nai értelemben, nem üres képzelgés többé. Anélkül, hogy a feszült helyzetet dramatizálni akarnánk, megállapítható: a kibontakozóban levő iráni offenzíva folytatása súlyos következmények­kel járhat a térség egészé­re, sőt más térségekre nézve. Egv esetleges kato­nai fordulat a konfliktus földrajzi és politikai ki­szélesedéséhez vezethet. Az arab országok nagv többsége félreérhetetlenül tudtul adta, hogy Irak mellett sorakozik fel. A bagdadi rendszer katonai Veszélyes fordulat megrendülését hadüzenet­nek tekintenék. Szintén világos, hogy a világ, s főleg a fejlett tőkés or­szágok olajellátása szem­pontjából kulcsfontosságú térségben még a kisebb változások is kihatnak a világpolitikára. Érdemes megjegyezni, hogv a Gro­miko—Shultz találkozóról a nyugati jelentések egyetlen olyan pontot em­lítettek, amelyben a két nagyhatalom álláspontja közel esik egymáshoz, s ez az iraki—iráni konf­liktus azonnali befejezésé­nek szükségessége. Persze' a békés megol­dásra leginkább a hadvi­selő feleknek lenne szük­sége. A gyötrő állóháború már súlyos anyagi és em­berveszteséget okozott a gyarmati múlt örökségé­vel bajlódó két, közép­keleti országnak. Az olaj­ipar bázisainak kölcsönös bombázása, a határ men­ti városok elnéptelenedé­se, a menekülttömeg, a belső erőforrások felmor­zsolódása évtizedekre vet­heti vissza mindkét álla­mot a fejlődésben. A há­ború jelen szakaszában Irán nyomul előre, pedig a teheráni vezetésnek, az elmúlt hetek fejleményei fényében, ugyancsak fon­tos lenne a fegyverzaj el­ülte. Az újból elharapózó merényletek erősödő bel­politikai feszültséget sej­tetnek. Irak hosszú Ideje kész 1 már a megbékélés­re, az iráni álláspont azonban hajlíthatatlannak tűnik. A bagdadi kor­mánv a Biztonsági Ta­nácshoz fordult. Az ENSZ­testület felszólította a két szomszédos országot, hogy csapataikat vnniák visz­sza a nemzetközileg elis­mert határok mögé. Irak a harctéri erőviszonyok módosulásának hatására ezt megtette, Irán viszont elutasítja a közvetítést, a korm-»-nmissz'imot. Í6v a konfliktus kiszámíthatat­lan veszélyeket tartogat. Győri Sándor Közéleti napló HAZANKBA ÉRKEZETT A BRAZIL SZÖVETSÉGI KÜZTARSASAG ALEL NÖKE Kedden hivatalos látoga- nács elnökhelyettese, az Or­tásra hazánkba érkezett An- szagos Tervhivatal elnöke, tonio Aureliano Chaves de Délután, az Országházban Mendonca. a Brazil Szö- megkezdődtek a tárgyalások iT&gS^etS Faluvégi Lajos Anton.o repülőtéren megjelent Falu- Aureliano Chaves de Men­végi Lajos, a Mini&zterta- donca között , NYIKOLAJ TALIZ IN LÁTOGATASA A magyar—szovjet gazda- se. a bizottság társelnöke sági és műszaki-tudományos kedden Gyöngyösre és Tá­együttműködési kormányközi piószentmártonba látogatott bizottság budapesti üléssza- Elkísérte útjára Marjai Jó­kán részt vevő Nyikolaj Ta- zsef miniszterelnök-helyettes, lizin, a Szovjetunió Minisz- a bizottság magyar tagoza­tertanácsának elnökhelyette- tának elnöke. KITÜNTETÉSEK AZ NDK NAGYKÖVETSÉGÉN Kedden — a Német De- működésben végzett kiemel­mokratikus Köztársaság meg- kedő tevékenységükért nyol­alakulásának közelgő 33. év- can vehették át a Népek fordulója alkalmából — ki- Barátsága Ligája érdemér­tüntetéseket adtak át az met. Harminckilencen a Né­NDK budapesti nagykövetsé- pek Barátsága Ligájának gén. Magyarország és az dísztűjét kapták meg. A ki­NDK népei barátságának tüntetéseket Rudolf Ross­ápolásában, elmélyítésében, a meisl, a Német Demokra­gazdasági, kulturális, társa- tikus Köztársaság magyar­dalmi és tudományos együtt- országi nagykövete adta át MOHA- ÉS TOBOZKOSZORÚK — a közelgő halottak napjára — már most nagy választékban kaphatók, 5. sz. Komócsin téri (új Hungária mellett) és 7, sz. Tarján Szolgáltatóház, Csongor téri VIRÁGÜZLETEINKBEN. VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! Szegedi Városgazdálkodási Vállalat

Next

/
Oldalképek
Tartalom