Délmagyarország, 1982. október (72. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-27 / 252. szám

Vendéglátás, dolgozók, diákok étkeztetése Hiányok a felszolgálásban — Nem elégséges az olcsóbb ételek választéka 72. évfolyam 252. szám 1982. október 27., szerda Ara: 1,40 forint VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJÉTEK! ' [J/ A vendéglátóhelyek for­galmában az idén tovább növekedett az ételek és az alkoholmentes italok ará­nya. A munkahelyi, a gyer­mek- és diákétkeztetésnél a vállalatok jobban odafigyel­nek ma már a korszerű táp­lálkozás követelményeinek megfelelő nyersanyagok fel­használására, s javították a diétás ételek kínálatát is. Így összegezte a vendéglátó­ipar idei eredményeit Geí­lai Jmre, a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályveze­tője a vendéglátó vállalatok vezetőinek kedden megtar­tott országos tanácskozásán. Mint elmondta, az év végé­ig még várható vendéglátó­ipari bevételt figyelembe véve a forgalom éves nö­vekedése folyóáron 8,3 szá­zalék, ami 2,1 százalékkal magasabb a tervezettnél. Ezen belül az ételforgalom jobban. 9 százalékkal növe­kedett. A gyermek- é9 diák­élelmezést ebben az évben mintegy fíO ezerrel többen, a munkahelyi étkezési lehető­ségeket pedig 25 ezerrel töb­ben vették igénybe, mint tavaly. A szerződésre kiadott vendéglátóhelyek — me­lyekből ma már mintegy négyezer van az országban — beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. A főosztályvezető szólt ar­ról is, hogy bár az elmúlt évben üzletek százait hoz­ták rendbe a vállalatok, mégis nagyon sok még a tennivaló, mert sokhelyütt nem fordítanak elég gon­dot a vendéglátóhelyek kör­nyezetének kulturáltságára. Nincs még kellő változás a Jelszolgálók magatartásában sem. s még a magasabb osztályba sorolt éttermekben is előfordul, hogy a felszol­gált ételek, italok hőfoka nem megfelelő, s kívánniva­lókat hagv maga után a tá­lalás módja is. Nem növe­kedtek kellő ütemben az ol­csó. gyors étkezési lehetősé­gek, holott ezek iránt egyre növekszik a lakosság igé­nye. A jövő évi feladatokról a főosztályvezető elmondta: kívánatos, hogy a vállala­tok többet vásároljanak a t(*melóktöl. Felhívta a fi­gyelmet a zöldség és gyü­Kisszövetkezet, gazdasági munkaközösség Gyártás, szolgáltatás mölcs értékesítésének foko­zására. A tapasztalatok sze­rint ugyanis sokhelyütt még a raktárba sem enge­dik be a gyümölcsöt, nem­hogy a vendégnek kínálnák, holott a világ minden or­szágában elfogadott, hogy az éttermekben a gyümölcs széles választéka álljon a fogyasztók rendelkezésére. Nálunk ebben csak a szer­ződéses. illetve a magán vendéglátóhelyeken tapasz­talható némi előrelépés. Bár az utóbbi évben sokat ja­vult a ( korszerű alapanyagok felhasználása, tovább kell növelni a vendéglátásban a baromfi, hal, valamint az, olajjal készült ételek kíná­latát. Idén már 43 diétás, illetve kímélő menüt rend­szeresen felszolgáló étterem működik az országban, s to­vábbi elterjesztésük érdeké­ben a Belkereskedelmi To­vábbképző Intézet diétás­tanfolyamokat szervez a vendéglátás szakembereinek. A vendéglátó vállalatok­nak számítaniuk kell arra, hogy jövőre további 20—25 ezerrel többen veszik igény­be d munkahelyi étkezési le­hetőségeket. s mintegy 40 I ezerrel többen a gyermek­! és diákétkeztetést, A Belke­reskedelmi Minisztérium Ismeretes, hogy a kétszáz legnagyobb késztermékeket előállító magyar iparválla­lat szerszámainak 90 száza­lékát maga tervezi es gyárt­ja. Az is köztudomású, hogy a magyar ipari szerkezet gyengéi: a hiány és a ver­seny ezzel járó korlátozott­sága. Nincs megfelelő spe­cializáció, ezért nincs ele­gendő alkatrész és részegy­ség sem. Ezt felismerve hoz­tak létre 1980—81-ben 137 új vállalatot úgy, hogy meg­szüntettek trösztöket és nagyvállalatokat is szétbon­tottak. Ami mindettől vár­ható: növekszik a verseny, csökken a bürokrácia, egy­szerűsödik a döntéshozatal folyamata. Sokat várhatunk a kisvál­lalkozásoktól is. Amikor a rendeletek megjelentek, so­kan nem hittek abban, hogy ezek rövid idő alatt meg­alakulhatnak, és eredménye­sen gazdálkodhatnak. Túl sok tapasztalat ugyan nem áll eddig rendelkezésre, de annyi bizton megállapítható máris, hogy ezek a kisszö­vetkezetek. illetve más kis­vállalkozási formák segíte­nek a gazdaság általános gondjainak megoldásában. Csongrád megyében négy iDari "szövetkezet alakult át kisszövetkezetté. A Műszaki Kerámia Kisszövetkezet fon­tos háttéripari termékeket, hötechnikai és finomkerá­miai termékeket állít elő. A szegedi mérlegkészítők nem­csak gvártással. hanem javí­tással is foglalkoznak. Szen­tesen új dolognak szám't az éoítőiDari javítás. karban­tartás. Csongrádon pedig a Ruházati Kisszövetkezet ké­szít o'van termékeket, ame­lyek bővítik a választékot. A vállalkozókedvet biz.o­nvítja. hogv megalakult öt. úi kisszövetkezet. Közülük néhány munkája igen figye­lemreméltó, hiszen hiány­cikkeket gyártanak, illetve olyan szolgáltatásaik van­nák, amelyekhez eddig alig­alig lehetett hozzájutni. A Kultúrcikk Kisszövetkezet például szemléltetőeszközö­ket gyárt. A Neokorr gépko­csik alvázvédelmével foglal­kozik, a Fémszelekt a roncs­csá vált gépkocsik fémalap­anyagát dolgozza feL Érdemes szólni az ipari szövetkezetek kebelében ala­kult 11 termelő és szolgál­tató szakcsoport munkájáról is. Akad közöttük olyan, amelyik építéssel és terve­zéssel, de olyan is, amelyik geodéziai felmérésekkel fog­lalkozik, illetve talajmecha­nikai és statikai szakvéle­ményeket készít. Létrejöttek úgynevezett gazdasági munkaközösségek is. A Szegedi Vas- és Fém­ipari Szövetkezetben például négy. festést, lakatosmun­kát és tömegcikkek készíté­sét vállalják. S miután is­meretes, hogy az állami vállalatok szerződéses vi­szonyba léphetnek . vállalko­zókkal. azt is várhatjuk, hogy jó néhány eddig szinte beszerezhetetlen hiánycikk­nek számító háttéripari ter­mék gyártása ily módon megoldódik. Látható, hogy az idén január elsején be­vezetett új szabályozók a működési körre, a terme­lés volumenére, a foglalkoz­tatásra és a tőkeellátottság­ra vonatkozó korlátozások enyhítésével kedvező felté­teleket teremtettek a szö­vetkezetek fejlődéséhez. Új és rugalmasabban gazdál­kodni tudó formákat hoztak létre. Az eddigi kedvező ta­pasztalatok után joggal le­het arra számítani. hogv további kisvállalkozások alakulnak a közeljövőben, kevesebb lesz a hiánycikk, s gyorsabb a szolgáltatás. tervezi, hogy a SZOT-tal közösen országos étkezési jegyrendszert vezetnek be azoknak a dolgozóknak a számára, kik mozgó munka­köröket töltenek be. A főosztályvezető végeze­tül hangsúlyozta: az 1983-ra tervezett. 4.8 százalékos for­galomnövelést a nagyobb vállalati, üzleti önállóság — és egyben a nagyobb fele­lősségvállalás — jegyében kéli megoldani. Ehhez segít­séget ad az új jövedelem­érdekeltségi rendszer, amelynek bevezetése szintén Óriás daru magasodik az épülő szcged-rőkusi víztorony mellett, segítségével hamarosan megkezdik a felső víztározó építését. A messziről látható két torony szép látvány az úi városrészben, s a munka is érdekesnek ígérkezik a magasban Hogyan élnek? Népfronttanácskozás az idősek helyzetéről Az idős korúak társátiul- zetőséeévél közösen vég- napközi otthonát. A tanácsi mi-szociális helyzetéről, va- zett vizsgálatának tapasztala- információk megbízhatná lamint egészségügyi ellátá- tait vitatták meg. Elsőként tétele érdekében az eddigiek­sukról tanácskozott tegnao Szalai Imre, a vizsgálat ve- nél szélesebb aktívahálózat kedden délután a Hazafias zetőie fűzött szóbeli kiegészí- kiépítése szükséges. Népfront Szeged városi bi- tést a NEB írásos anyagához. Többen hozzászóltak. s zottsága. Az ülésen a népi Elmondta, hogv a kérdőíves mondtak véleményt a beszá­„cvc,.c.c=c vinci. ellenőrzési bizottságnak. a módszerrel, illetve ankétok mólóról. Bozóky István az a jövő év egyik fontos fel- népfrbnt városi bizottságával segítségével szervezett fett Északi városrészben nem­adata. 'és a Vöröskereszt városi ve- —-f"—1 — KGST cukoripari fel­Szolnokon, a Cukoripari Az ötnapos ülésszak Kutató Intézetben kedden adata az 193i_82. évi mun_ megkezdte munkáját a . . , ... . KGST hosszú távú együtt- katerv végrehajtásának er­múködési célprogram alap- tékelése. valamint a követ­ján megkötött cukoripari kező kétéves időszak mun­egyezményben részt vevő kaprogramjának egyezteté­országok képviselőinek har- se és kidolgozása. A részt­madik ülése. A tízéves idő- vevők megtekintik a szol­tartamú, 1990-ig szóló egyez- noki és a kabai cukorgyárat mény célja a répacukor- is. A tanácskozás munkájá­gyártás technikájának és ban Bulgária. Csehszlovákia, technológiájának a korsze- Jugoszlávia, Kuba, Lengyel­rúsítése, a nyersanyagátvé- ország. Magyarország, az tel és nyersanyag-minősítés, NDK és a Szovjetunió kül­létisztítás, automatizálás és döttségei vesznek részt, és a cukoripari energiagazdái- jelen van a KGST titkársá­kodás fejlesztése. gának képviselete. Bányászsiker A kedden hajnalig tartó műszak során teljesítette éves széntermelési tervét a Borsodi Szénbányák mákvölgvi üze­méhez tartozó albertteleni akna. A nagy múltú bányá­ból az év hátralevő részében a számítások szerint további ötvennyolcezer tonna szenet küldenek még felszínre. mérés célia annak megállani- régiben épült ötven helve­tása volt. hogv a városi ta- idősek napközi otthonának nács szakigazgatási szervei kihasználatlanságát kifogásol­hogvan szervezik és segí'lk ta. Elmondta, mindössze ti­az idős korúak szociális és zenöten járnak a iól felszc­esészségügyi ellátását. A relt épületbe. Véleménye sze­vizsgálatot széles körben vé- rint a 'tájékoztatás hiánvos­gezték. több mint ezer idős saga az oka a kis létszám­embert kérdeztek meg. s íev nak. Javasolta: a munkahely megbízható és reális képet ismertesse meg még a nvug­kaptak a városban lakó 60 díiba vonulás előtt dolgozói­év feletti idős emberek élet- val a szociális gondoskodás körülményeiről. különböző formáit. összességében megállani- Takács Imréné erszáaavú­tották. hogv az utóbbi időben lési kénviselő szerint a nvug­fokozott érdeklődéssel kíséri díi-előkésáítő bizottságok a közvélemény az idős korú- élén olvan embereknek kelle­ak helyzetét. Ezt egyrészt in- ne állniuk, akik lobban se­dokolia az öregek számának eítik az idős emberek beil­ugrásszerú növekedése. va!a- leszkedését nvugdíiba vonu­mint a társadalmi aondosko- lásuk után. Hangsúlyozta az dás terheinek fokozódása. Az üzemek, vállalatok kaocsolat­idős emberek ellátásának tartásának fontosságát kfi­színvonala általában iavult. lönösen a magánvosan élő de az intézményes gondoskn- idősek esetében. Elmondta, dás lehetőségei még mindig hogy bővíteni kellene a házi korlátozottak, s szúk réteget szociális gondozás hálózatát, érintenek. A segélyekkel s a legfontosabbnak ítélte a kapcsolatban hangsúlyozta, ió családi kapcsolatokat, hogv a jövőben sokkal diffe- Tóth Edit országgyűlési renciáltabban kell a pénz- képviselő hozzászólásában ar­osszegeket szétosztani, az il- ról beszélt: a munkahelyek letekes szerveknek pedig ne kampány lellegeel foglal­sokkal pontosabb és meg- kozzanak nyugdíjasaikkal, bizhatóbb információkat kell hanem folyamatoson töróa­szerezniük arról, kik iogo- ienek idős kollégáikkal, sultak segélyre. Fontos, hogv Suba Lajosné. az SZMT az idősekről gondoskodjanak munkatársa a segélyekről gyermekeik. Itt is vannak sjtólt. Javasolta, hoav ne csak azonbat problémák. szociális segélyben részesít­Hianyos a oronagandamun- sék a munkahelyek nvuedíia­ka. aminek következtében az saikat. hanem más jellegű idősek több mint 50 száza- iuttatásokat is adjanak, pél­léka nem ismeri az intézmé- dául kedvezményes étkezte­nyes gondoskodás egyik le- tést. hetőségeként létező öregek K. K YL-

Next

/
Oldalképek
Tartalom