Délmagyarország, 1982. szeptember (72. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-29 / 228. szám
2 Szerda, 1982, szeptember "2§; Pajzs '82 hadgyakorlat 0 Sntnen (MTI) Fontos szakaszához érkezett a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek Pajzs '82 hadgyakorlata. Azt követően, hogy a bolgár, a csehszlovák, az NDK, a lengyel, a magyar, a román és a szovjet parancsnokok jelentést tettek, kedden a Bolgár Népköztársaság területén megkezdődött a törzsek és a csapatok harci tevékenysége. A Pajzs '82 jelentőségéről Caemi Károly vezérezredes, honvédelmi minisztériumi államtitkár nyilatkozatában kiemelte, hogy a mostani hadgyakorlat szervesen illeszkedik a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői korábbi hadgyakorlatainak soróba. A Pajzs'82re, amelyen a Varsói Szerződés valamennyi tagállama részt vesz, a minden korábbinál több, korszerű technikai eszköz jelenléte a jellemző. A magyar gépesített lövész- és harckocsizó csapatok bevetésére a testvéri hadseregek szárazföldi, légi és légldeszant csapataival együtt került sor. Katonáink a gyakorlatban bizonyították be, hogy mesterei a technikának, és minden téren helytálltak. RÁDIÓTELEX GROMTKO ÉS SHULTZ TALÁLKOZÓJA Az ENSZ-közavűlés 37. ülésszaka alkalmából New Yorkban tartózkodó Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter kedden George Shultz amerikai külügyminiszterrel találkozott, A megbeszélés helyi idő szerint délután, magvar idő szerint az esti órákban kezdődött nz Egyesült Államok ENSZ-kéDviseletének épületében. PÚJA FRIGYES MEGBESZÉLÉSEI Pula Frlgves külügyminiszter találkozott az ENSZ-közgyűlés ülésszakán New Yorkban tartózkodó Nguven Co Thach vietnami. Willibald Pahr osztrák és Oerard Collins ir külügyminiszterrel. A megbeszéléseken részt vett Rácz Pál. a Magvar Népköztársaság állandó ENSZ-kénvlselő1e is. HAZÁNKBA ÉRKEZETT AZ AAPSO KÜLDÖTTSÉGE A Magvar Szolidaritási Bizottság meghívására kedden hazánkba érkezett az Afroazsiai Népek Szolidaritási Szervezetének (AAPSO) Nurt Abdul Razzak főtitkár vezette küldöttsége. ELUTAZOTT AZ SZMBT DELEGÁCIÓJA A Magyar—Szovjet, valamint a Szovjet—Magvar Baráti Társaság II. kétoldalú találkozója alkalmából Dmitrii Filipoovnak. a Komszomol KB titkárának. az SZMBT elnökhelyettesének vezetésével 20 tagú szovlet küldöttség tartózkodott hazánkban. A vendégek tegnap hazautaztak hazájukba. MAGYAR—FINN KÜLÜGYI KONZULTÁCIÓ Elutazott Budapestről Matti Tuovinen finn külügvi államtitkár. aki szeptember 26 28. közöli látogatást tett Ma-, gvarországon. Megbeszélést folytatott Nagv János külügvi államtitkárral a két ország baráti kapcsolatainak fejlesztéséről és a nemzetközi - helyzetről. mindenekelőtt az európai biztonsággal és együttműködéssel összefüggő kérdésekről. A finn államtitkárt fogadta Marjai József-, a Minisztertanács elnökhelyettese. A DALAI LAMA A PAPANAL II. János Pál páoa kedden magánkihallgatáson fogadta a kétnapos látogatáson Ró mában tartózkodó dalai lá mát. Púja Frigyes felszólalása az ENSZ-ben Púja Frigyes, a Magyar engedhetetlen beavatkozás zésért, a gyarmatosító törekNépköztársaság külügymi- miatt, s kifejezte reményét, vések és a faji megkülönnisztere, az ENSZ-közgyűlés hogy a folyamatban levő böztetés ellen. 37. ülésszakán elhangzott be- szovjet—amerikai tárgyalászédében kedden rámutatott: az ülésszak ellentmondásos, veszélyekkel terhes helyzetben kezdte meg tanácskozását, olyanban, amikor a békét és biztonságot fenyegető aknamunka erősödött, s néhány konkrét eseménnyel összefüggésben tovább nőtt a feszültség. A magyar külügyminiszter e kedvezőtlen fejlemények okát a szélsőséges imperialista köröknek abban a törekvésében látja, hogy megbontsák a két világrendszer között kialakult erőviszonyokat. Púja Frigyes a továbbiakban állást foglalt a politikai érintkezések, a kelet—nyugati párbeszéd intenzitásának fokozása mellett. Rámutatott, hogy a Magyar A Magyar Népköztársaság sok végül eredményekhez nagy mértékben érdekelt a vezetnek. kölcsönösen előnyös nemA magyar külügyminiszter zetközi gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi kapcsolaaz utóbbi hónapokban rendkívül feszültté vált közelkeleti helyzetről szólva a Magyar Népköztársaság kormánya és közvéleménye nevében a leghatározottabban elítélte Izrael agresszív és tok zavartalan fejlődésében — jelentette ki Púja Frigyes. Sajnálattal állapította meg. hogy a nemzetközi helyzet feszültebbé válása már tartósan érezteti ked terjeszkedő politikáját, bar- vezőtlen hatását ezen a terübár libanoni háborúját. és ]eten. s erélyesen visszautaegyüttérzését fejezte ki a sította a szocialista országok libanoni szörnyű tragédia ál- elleni gazdasági szankciók dozataival. Hatékony intéz- politikáját, kedéseket sürgetett az „A feszültebb nemzetközi ENSZ-ben. a Biztonsági Ta- helyzet és a kedvezőtlenebb nács és a közgyűlés határo- világpolitikai folyamatok elzatait rendszeresen megsértő lenére hiszünk abban, hogy Izrael megfékezésére. A a békés fejlődés lehetőségei Szovjetunió Leonyid Brezsnyev által előterjesztett hatpontos javaslata mindezeket az igényeket kielégíti — álNépköztársaság meggyőződé- lapította meg Púja Frigyes. ses híve a leszerelésnek, a fegyverzetek korlátozásának és csökkentésének. A Szovjetunió és az Egyesült Államok, a Varsói Szerződés és a NATO között a külügymiAz afgán és a kambodzsai kérdés mesterséges felszínen tartásáról a miniszter a következőket mondotta: Afganisztánt illetően a kulcskérdés az afgán belügyekbe niszter szerint erőegyensúly való beavatkozás megszünjött létre, amely a szocializmusért. a haladásért és a békéért küzdő országok és tetése a nemzetkőzi reakció erői részéről. — A Magyar Népköztármég nem merültek ki. Ezt diktálja a józan ész. ezt követeli a világ népeinek érdeke" — mondotta végezetül a magyar külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés általános vitájában. * Púja Frigyes külügyminiszter találkozott az ENSZközgyűlés ülésszakán New Yorkban tartózkodó Nguyen Co Thach vietnami, Willibald Pahr osztrák és Gerard Collins ír külügyminiszterLosonczi Pál portugáliai tárgyalásai érjól nemzetközi enveurópai biztonság Mindkét részről őszintén Magyar Népköztársaság kinyilvánított készség a kap- dekeinek, és egyben csoíatok fejlesztésére. az szolgálja a együttműködés bővítésére hülés. az — röviden ígv foglalható és egvüttműködés ügyét is. össze Losonczi Pál keddi, A két elnök eszmecserélisszaJ--»ni munkanapja. Az jével egy időben ültek tárElnöki Tanács elnöke — aki gyalóasztalhoz partnereikfeleségével Antonio Ramal- kel Losonczi Pál kíséretého Eanes köztársasági el- nek tagiai. Ábrahám Káinok és felesége meghívásá- mán építésügyi és városfejra hivatalos látogatáson tar- lesztési miniszter Jose Viatózkodik Portugáliában '— na Baptista közmunkaügyi, kora délelőtt folytatta hét- lakásépítési és szállítási mifőn megkezdett tárgyalásait niszterrel. Bajnok Zsolt álvendéglátójával. Ezekről hi- lamtitkár a Minisztertanács vatalos közleményt még Tájékoztatási Hivatalának nem adtak ki, Lisszabon- elnöke pedig Jose Alfia tában azonban tudni vélik, jékoztatási államtitkárral hogy pohárköszöntők tekintette át szakterülete mérvadó, időszerű teendőit. Szarka a békés Károly külügyminiszter-heélésnek lyettes és Melega Tibor miniszteramolyan hangvétele volt a Azaz: a békének, egymás mellet nincs más, ésszerű alternatí. külkereskedelmi vája, a béke és a biztonság helyettes előbb garanciája a megértés, egy- „kis plenáris ülést" tartott népiek történelmi vívmánya, saság kormánya üdvözli és rel. A megbeszéléseken a Erről az egyensúlyról nem támogatja a három indokímondhatnak le, ugyanakkor nai ország külügyminisztetörekvéseik arra irányulnak, hogy az erőegyensúlyt a legalacsonyabb szinten fenn. Aggodalmát fejezte kl a magyar külügyminiszter az utóbbi évek néhány európai fejleménye, főként a NATO reinek 1982. júliusi javaslatait a szomszédaikkal folytartsák tatandó érdemi párbeszédre, s elutasítja a korábbi rezsimek maradványaiból verbuvált „koalíciós kormány" tervét Kambodzsában, amely a Kambodzsai Népköztársaság nemzetközi helyzet és a kétoldalú kapcsolatok kérdéseiről, valamint az ENSZ-közgyűlés ülésszakának napirendjén szereplő témákról folyt eszmecsere. más jobb rendszeres teremtése. A nemzetközi megtsmerese. a párbeszéd megPaulo Mazques külügyi államtitkárral és Faria de Oliveira kereskedelmi államhelyzet titkárral — ezen részt vett megítélésének hasonlósága Gazdik Ede, hazánk lisszalehetővé tette, hogy a két boni nagykövete is —, államfő a magyar—portugál kapcsolatok kérdésében is majd a kül-. illetve a kereskedelemügy vezető tisztjobban megértse egymást, ségviselői külön-külön is Ez azért fontos, mert az elemezték kapcsolatainkat. 1974 zott közepétől kapcsolatok kibontako- A portugál lapok megküutóbbi lönböztetett figyelemmel kíévekben — részben a nem- sérik Losonczi Pál látogatázetközi helyzet kedvezőtlen sát. tárgyalásait. Az „O Diaváltozásai miatt — a kívánt- rio" négyhasábos cikkben nál lassabban kapcsolatokat fejlődtek. A szabályozó. foglalkozik a kapcsolatával, két ország hangsúlyozegyébként már meglévő ke- va. hogy „a kis országok retek jobb kitöltése — idéz- párbeszédeinek fontos jeve az Elnöki Tanács elnö- lentősége van a mostani bókét — megfelel mind a Por- nyolult nemzetközi helyzetItugál Köztársaság, mind a ben". 572 közép-hatótávolságú törvényes rendjének aláásánukleárts rakéta nyugat-eu- sát célozza. rópai telepítéséről szóló döntése. a SALT—II. szerződés ratifikálásának amerikai megtagadása, a nyugati fegyverkezési tervek, a lenPuja Frigyes a továbbiakban a Magyar Népköztársaság támogatásáról biztosította a népek harcát a társadalmi haladásért, a függetgyel eseményekbe való meg- lenségért, az önrendelkeLibanoni fejlemények 0 Bejrút (AFP) — közölték bejrúti diplomáA UA4 riai források —, így az ameszállása erősen valószerűtlenné vált A megegyezés ott-tartózkodó összes palesz- fért Tel tin férfit 15-től 50 éviko- *viv változatlanul ragaszko. * , : , .,„„,, dik ahhoz, hogy izraeli csarig. Néhányukat kilhallgatás , xpomásozhassanak a után az esti órákban szaba- P®™*_ állomásozhassanak a don bocsátották. A továbbra re ^ if- „t i is őrizetben tartott paleszti- wasningtont nok sorsáról nem érkezett jelentés. szén fekvő Bordzs el-Baradzsneh palesztin Inenekülttábort. s őrizetbe vette az hadügyminisztériumi forrásokból kedden kiszivárgott, hogy tekintettel a libanoni fejleméKedden kudarcba fullad- nyekre, az Egyesült Államok tak az Izraeli erők Bejrútból földközi-tengeri katonai jetörténő kivonulásáról szóló lenlétének növelése mellett amerikai—izraeli tárgyalások döntött A lengyel szakszervezetekről 0 Varsó (MTI) Az ország politikai helyzetének realista értékelése azt diktálja, hogy a tavaly december 13. előtti szakszervezeti struktúrák feladására van szükség — írta kedden a Rzeczpospolita, a varsói kormány lapja. Az 1980 augusztusát követő időszakban ugyanis a háromfelé szakadt szakszervezeti mozgalomhoz (a , ,Szol i da ri tás" - hoz, az ágazatiakhoz és az autonómokhoz) oly sok szenvedély tapadt hogy ezek alapján aligha lehet hozzáfogni a szakszervezeti mozgalom jövőjének kialakításához. Mindhárom szakszervezeti irányzat tagjai akkor cselekednek a leghelyesebben, ha a népi Lengyelország viharos történetének egyik lezárt szakaszaként kezelik az 1980 augusztusa után kialakult szakszervezeti mozgalmat — idézi a Rzeczpospolita egyetértöleg az erről a kérdésről kialakult egyik nézetet. Most arra van szükség, hogy megkezdődjék az új szakszervezetek, az új szakszervezeti struktúra kiépítése. Ennek alapja az első időszakban mindenképpen maga a munkahely legyen — hangsúlyozza a lap. Az új szakszervezetek létrehozását maguk a munkások kezdjék el, mégpedig mindenféle hamis barátok és tanácsadók „segítsége" nélkül. Művelődés és gazdaság Köpeczi Béla sajtótájékoztatója Országunk csak magas áldoaatos, kiemelkedő fonműveltségű, szakmailag jól- tosságú munkájukat az edképzett emberekkel tud előrelépni a szocialista társadalom fejlődésének útján. Ezért is választotta időszerű művelődéspolitikai kérdésekről tartott sajtótájékoztatójának központi témájául a művelődés és gazdaság kapcsolatát. Köpeczi Béla művelődési miniszter — mint ahogyan azt kedden, a Parlamentben rendezett sajtóértekezleten hangsúlyozta. A művelődéspolitika egyik, s napjainkban mind fontosabbá váló célja — folytatta —, hogy a gazdaság előtt álló feladatok megoldásából az államdiginél is jobban el kell isrendelkezésre á!l. Arrm azonban nem lehet számítani, hogy a közeljövőben. mernie társadalmunknak — adott gazdasági helyzetünkhangoztatta Köpeczi Béla. ben az állam növelje a müEzt követően a szabad velődés más területeinek idő hasznos eltöltésének lehetőségeivel foglalkozott. Kifejtette: az ötnapos munka- és tanítási hét bevezetése új, nagyobb feladatokat állított a művelődésért, kultúrálódásért felelős szakemberek elé. Törődniük kell egyebek között azzal az — ugyancsak a gazdasággal szorosan összefüggő, s újnak minősíthető — feladattal, hogy a megnövekedett szabad idejüket otthoni munkával eltöltő empolgárok megfelelő, kellően bereket szakmailag képezdotációját. Mind átgondoltabban kell elemezni, hogy ezt a támogatást milyen célokra használják fel; a cél az, hogy elsősorban a széles tömegeket érdeklő, érintő, valódi értékek feltárására, terjesztésére szánják ezeket az összegeket. Ugyanakkor meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy gazdaságosabban működjenek a művelődési intézmények; vállalatok, hogy munkájukat nagyobb önállóság, megnövekedett felelősségtumegalapozott tudással kér- zék is erre. Nagyobb lett dat, rugalmasabb gazdáijenek és kapjanak részt. Ennek az alapvető törekvésnek a megvalósítása érdekében foglalkozik a tárca nagy súllyal alsó- és középfokú oktatásunk tartalmi kérdéseivel — mondotta a továbbiakban, között kiemelkedő fontosságot tulajdonítanak a tantervek, tankönyvek korszerűsítésének. Minden tartalmi korszerűsítés, átfogó reform, vagy helyi változtatás azonban hiábavaló a pedagógusok nélkül. Az ő az emberek szórakozási igénye, erre több idejük is van — ezt megfelelő mértékben, kulturáltan kielégí- FaTtozva^KÖpeczT^Béía ki teni ugyancsak fontos feladat. Természetesen a működés jellemezze. Ideológia, kultúra és gazdaság összefüggéseivel fogvelődési, kulturális Intéz//"""T mények minden ilyen probEzeK léma megoldását nem vállalhatják. A gazdasági szabályozók és a kulturális élet kapcsolatáról szólt ezután a mifejtette azt az értékrendszert, mely meghatározza az emberek magatartását. A kultúra eszközeivel is szüntelenül alakítani, tudatosan befolyásolni kell, hiszen az egyes emberre jellemző eszmei nézetek, etikai tulajdonságok nem elniszter, hangsúlyozva: az hanyagolhatók a gazdasági oktatás céljaira továbbra is fejlődés szempontjából sem. minden szükséges eszköz (MTI) Fegyverrel és hűséggel Minden esztendőben, szeptember 29én. a pákozdi dombon, az emlékmű előtt meghajolnak a zászlók: koszorúk kerülnek az obeliszk talapzatára. Az ország népe 1843 emléke előtt tiszteleg. s köszönti a dicső elődök méltó örököseit, fegyveres fiait A népek történelme számon tart olyan csatákat amelyekre az utódok jogos nemzeti büszkeséggel emlékeznek. Ilyen volt Pákozd és Sukoró környékén a 134 esztendővel ezelőtti ütközet. a magvar szabadságharc első lelentős csatája, amikor a fiatal magyar honvédsereg fénves győzelmet aratott a polgári forradalom vérbe fojtására. a nemzeti függetlenség eltiprására szövetkezett ellenség felett. E győzelem emléke avatta szeptember 29-ét a fegyveres erők napjává Az ünpepek a fényüket, a meghitt bensőséges hangulatukat a múlt haladó hagyományaiból merítik a • maj hétköznapok alkotó tetteihez. Szeptember 29-e magába foglalia Dózsa kaszás parasztjainak. Rákóczi kurucainak. a vörössipkás honvédeknek az emlékezetét éppen úgy. mint századunk nagyszerű harcosaiét, a Magvar Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének dicső tetteit, az internacionalisták és a fasizmus ellen küzdök állhatatos küzdelmét, akik Madrid falai alatt és a partizánosztagokban egyaránt, hitet tettek a haladás, az igaz hazafiság és a nemzetköziség eszméié mailett. S ahogv az első gondolat az övék. a dicső elődöké, a következő már napjainké. a szocialista társadalmi rend a sok vérrel, a felszabadítóink történelmi küldetésével kivívott szabadság és béke fegyveres védelmezőié. A nép. amelv a maga teremtette fegyveres ereiében tekinti a forradalmi elődök jogos utódait .és ezernyi szállal kötődik alkotó munkájának védelmezőihez. ezen a napon tisztelettel és megkülönböztetett figyelemmel gondol katonafiaira, határaink védelmezőire, rendünk őreire, a néphatalom fegyveres szolgálatát önként vállaló munkásőrökre: mindazokra, akik hazánk külső és belső biztonságát, békéiét őrzik. A tegnap és a ma nagyszerű tettei összefonódnak, egvséget alkotnak. Haladó hagyományokban gazdag multunk folytatása napjainkban a haza felvirágoztatásáért. a vívmányaink megvédéséért végzett munka az "állampolgárok alkotó ereiének kibontakoztatása. meg az a iózan ítélőképesség is. hogv biztonsággal eligazodjunk a válságokkal terhes világunkban, a bonyolultabb hazai és nemzetközi politikai. gazdasági viszonyokban. Azok. akik a szocializmus fegyveres védel« \