Délmagyarország, 1982. szeptember (72. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-25 / 225. szám

8 ••..•fi. r; i m® Szombat, 1982. szentember 18. 8 i • I; • Harminc fillér Pakunénak szokása volt, hogy amit. akart, azt elkezdte mondogatni. Nemcsak úgy hébe-hóba, amikor eszébe jutott, hanem folyton és kitartóan. Amíg az ura meg nem unta. Most veszekedni támadt kedve. — Volt a sublóttakaró alatt harminc fillér, az összes pénz a háznál, azt is elkártyáztad. Sóra, ecetre tartogattam, hogy ha már egy garast se hozol a házhoz, tudjak valamiből kotyvasztani. Estébe hajlott már a májusvégi nap. a kicsi szobában kezdett megtelepedni a félhomály. Az ember az ablak négyszögénél ült és szuszogva olvasott. Ha nem akadt munka semerre, vagv a kalendáriumot böngészte, vagy az Aller Képes Családi Lap-ját. amelyet Balog, a hátsó szomszéd járatott. Hogy viszonozhassa a kölcsönző szívességet, még a télen ő is megrendelte a Veronika. a fegyencbáró asszonya című füzetes regényt Ahogy meghozták az új folytatást, abba temetkezett bele. Nem látott nem hallott, csak falta az izgalmakat. amelyek elkábították, s nem gondolt a nyomasztó gondokkal. Nem vett tudomást az asszony dohogásáról sem. Azt meg csak ingerelte a hallgatás. — Zsfrozóm sincs, ami volt a bögre alján, azt belegvúrtam réggel a bodagba. de téged ez sem érdekel. Tőled megehet a fene mindannyiónkat, te a gyerekeiddel sem vergődsz. akár éhen is dögölhetnek. Kártyázni, arra van eszed, de arra nincs, hogy ne kacsmald el a háztól azt a pár nyomorult krajcárt is. Olvass, csak olvass, én meg bolonduljak meg ugye ... A végét már emelt hangon mondta, hogy biztosan meghallja, akinek szólt. Reccsent a kanapé, annak jeléül, hogy meghallotta, s indult a hatás. Az ember kinézett a lapok mögül. Kissé leszegte a fejét, hogy a pápaszem fölött jobban lásson, aztán vállat rándítva csak annyit mondott — Én nem nyúltam a pénzedhez. Ezzel csak szította a parazsat. Pakuné odament hozzá és a kezét csípőre kapva ráförmedt: — Micsodaaa? Még azt mered mondani, hogy nem te voltál? Hát ki a szent szakramentom? Süljön le a képedről a bőr, amikor így tudsz hazudni. Mondtam már. elegem van belőled, most már csakugyan elegem. Ezt nem tűröm tovább, azt se bánom, ha szeded a sátorfádat ... — Hagyd már abba! — szólt közbe az ember még mindig visszafogott tónusban. — Értsd meg, nem tudom, miről beszélsz. — Hát ebből végképp elegem van! — süvítette az asszony, s odáig ment, hogy kiütötte az ura kezéből az olvasmányt. — Eridj a házamból, én ilyen gyalázatos emberrel nem vagvok hajlandó egy födél alatt élni. Aki elissza, elkártyázza az utolsó filléreket is. ahelyett, hogy ragasztana hozzájuk, az én előttem nulla, az is volt mindig. Takarodj innen, de azonnal! Itt el kell mondani, hogy a pirinkó ház Pakuné öröksége volt, az ember csak egy nyikorgó talicskát hozott bele az esküvő után. meg néhány földművelő szerszámot. S mivel az aszsz.onv ezt már többször a feléhez vagdosta, rosszul esett neki. Mégis békíteni próbálta. — Csillapodj már. na! Akár hiszed, akár nem. én nem nvúltam ahhoz a pénzhez. Fölállt, át akarta ölelni az asszonyt, de az kitért, előle és sikítozni kezdett. — Ne merj hozzám nyúlni! Te, te élhetetlen, jobban utállak mint a bűnömet, soha többet nem akarlak látni, és még a percet is átkozom, amikor összeálltam veled. Az embert cserben hagyta a nyugalma. Elkapta az asszony két csuklóját, magához rántotta, s fojtott dühvel mondta a szeme közé: — Hagyd abba, csak annyit mondok! Ha még egvszer kiejted a szádon, hogy ez a te házad, nem állok jót magamért. Nem. bizonyisten. Hiába beszélt, Pakuné már belelovalta magát a szitkozódásba. Egyre bántóbb szavakat vagdosott az urához, mire az végképp kijött a béketűrésből, s fölkapta az asztalon heverő kést. — Te... beléd mártom ... Az asszony nekibőszült: — Csak bátran! Mártsad csak, mártsad! öld meg azt, aki az igazságot mondja, ide szúrjál ni! — rántotta szét mellén a kacabájt — bánom is én, legalább vége lesz ennek az átok életnek, jaj nekem, teremtő úristen!... Berohantak, a gyerekek. Palesi meg Miska rémülten bújtak az anyjukhoz, belefúrva maszatos képüket a szoknyája ráncaiba. Ríttak, ahogy kifért a szájukon. — Elmegyek, de engem nem látsz többet — hullott le megadóan az ember keze. s a kés is kiesett belőle. Rendben van. válassz. melyik kölönc kell. s élj, ahogy tudsz. De mégegyszer mondom, színét se láttam annak az átkozott pénznek. Csendes és erőtlen volt a hangja, s az egész ember kissé megroggyanva nézett a semmibe. Miska kikukucskált az anyja mögül és riadtan nézte, mi történik, Palcsi csak hüppögött. Az anvia csokorba ölette a felüket, és még mindig gyűlölködve sziszegte : — Eredj a fenébe! A gyerekeket nem adom, fölnevelem én őket magam is. Te csak kártyázz kedvedre, ne törődi mivelünk. majd megsegít az irgalmas isten. Az ember csüggedten fordult ki az ajtón és ment. amerre vitte a lába. Elgondolni sem tudta, hová tűnhetett az a pénz. Vasárnaponként. szokott csak eljárni a 48-as körbe, néha kártyázgattak is, de mióta összeházasodtak. ötször vagy hatszor fordult elő. hogy elvitt néhány garast az asszony tudta nélkül. Végül is persze mindig elismerte és kétszer annyit adott vissza. Most azonban fogalma sem volt, mi történhetett, mi hozta úgv ki sodrából az asszonyt. Nem tudta, mit tegyen, fölkösse magát, vagv nekimenjen a Tiszának. Alig csapódott be' utána a kiskapu. az asszony rögtön fölhagyott a cirkusszal. Kifújta az orrát, megtörölte a szemét és rávigyorgott a csemetéire. Cirógatta, puszi Iga tta őket, aztán hopp. magasba akarta lendíteni az alig hétéves Miskát. de bizony nehéz volt az ülepe. Mókázott nekik, forgatta őket, hogy elhessentse arcukról a sírás nyomait. Aztán neki a kenyereskosárnak. jókora szeleteket kanyarított. És csak úgy ragyogott a gyerekek öröme láttán. Nem először csinált ilyen kalamajkát, s mindig jól sikerült. A békesség végett az ember mindig megadta magát, sőt néha azt is magára vállalta. amit nem követett el. Jámbor természete irtózott a legkisebb zsörtölődéstöl is. Tulajdonképpen csak egy hibája volt az ő szemében, az. hogy mindig ragaszkodott a kialakult napszámbérhez. mire mások rendre elhalászták előle a munkát. Mondogatta ugyan neki, hogy a nagy rátartiságával csak éhezteti a családját, ám hiába, nem tudott a természetén változtatni. Már három éjszaka nem aludt otthon az ember, s Pakuné ezen eltűnődött. Ilyen még nem fordult elő. Máskor is ellódult hazulról, ha kizökkentette a nyugalmából, a válás is igencsak szóba került végső megoldásként, de másnap mégis megjött. és mentek tovább a hétköznapok. Most mi van vele? Lehet, hogy csakugyan nem vitte el azt a pénzt? De akkor ki? Fölidézte, milyen durván sértegette az urát. s lassacskán kezdte megsejteni, hogy ezúttal túllőtt. a célon. Attól még messze volt, hogy önhibáját elismerje, csak éppen foglalkoztatta az eset. s az, hogy hová tűnhetett az a pénz. A negyedik nap az utcán beszélgetett Balognéval, amikor megütötte a fülét, hogy az ott hancúrozó gyerekek egyike azt mondta a másiknak: — Hű. te még nem ettél csokoládét? Én már ettem. bor-, zasztó jó volt, Paku Miska adott mindenkinek egy harapást. Volt neki három szelet, de nagyok ám! Pakunénak hirtelen melege lett. Honnan volt az ő Miskájának csokoládéja? Kissé elszorult a torka, amikor odakiáltott Toncsinak, a nagyobbik fiának. — Gyere csak ide! A másodikos gyerkőc ott termett előtte, és ártatlan szemmel nézett föl rá. — Tessék, édesanyám. — Mondd csak Palcsi, csakugyan volt Miskának csokoládéja? — Volt hát. — Aztán hol vette? — Vette a boltban. — Honnan volt rá pénze? Palcsi megvonta a vállát. — Azt mondta, cserebogarat fogott a búzában, s a patikában megvették tőle 30 fillérért. Pakuné úgy érezte. meginog alatta a föld. Többé nem volt kétsége afelől, hogv ki a bűnös, magához intette hát Miskát is. A kis tuskó leszegett fejjel állt meg tisztes távolban. — Gyere közelebb, és nézz a szemem közé! Te loptad el a pénzt a sublót sarkából? De ne hazudi, mert kitaposom a beled! — Én. neem — mondta bizonytalanul a gyerek és tovább nézte konokul a földet. Az anyja nyakon vágta. — Te loptad el? — Én neem. Kapott még egyet, de akkor már Pakuné remegett mérgében. — Mikor nyúltál hozzá, te alávaló bitang? Miska válasz helvett elkezdett bömbölni, sikítozni, mint akit nyúznak. Az anvia nekiment volna, de Balogné útját állta, mint a gyöngék oltalmazó angyala. — Ne bomolj, Tera. ilyen kisgyereket! Már megkapta a magáét. — Megkapta? — tört ki Pakunéból a mélységes keserűség. — Te is tudod, hogv negyedik napja elment az apjuk, és semmi hír felőle. Tudod-e miért? Ráfogtam. hogy neki kellett kártyára az a 30 fillér, amit ez a kis piszok csokoládéra költött Hát hogyne verném agyon. Ismét neki akart menni a fiának. de a szomszédasszony nem engedte. Lefogta a kezét és hazatámogatta. Lefektette, vizes ruhát rakott a homlokára és megpróbált lelket verni bele: — Nyugodj meg Tera, majdcsak megjön, majdcsak megjön ... F. NAGY ISTVÁN „Rómáról jut eszembe..." Legendák, történetek Amikor a római feleségek különösen türelmesek a férjeikkel. azt mondják ráiuk: ..víz van a szálában". Ez már' olvan mindennapos mondás Olaszországban. hogv nincs szüksége történeti magyarázatra, mindazonáltal tartozik hozzá egv kis legenda Neri Szt. Fülöp sokat prédikált a római nőknek a türelemről. Csapatostul mentek hozzá tanácsért mit tegyenek, hogv ne legyen a családban veszekedés. Ö így válaszolt: gondoljátok azt hogy víz van a szátokban, vagv mikor halljátok, hogy férjetek iön haza. igyatok akarattal egv kis vizet, tartsátok a szátokban. Sok közmondása iár ma is szálról száira. ennek a szegén vek szentiének. Beteg vagv rászoruló mindig kapott tőle segítséget. A Magvar Akadémiához közel van egv kis templom, amelvet „Síró-Mária- templomnak" hívnak. Aki Rómában iárt. láthatta. hogv a házak falában kis fülkékben szentek szobrait vagv oltárt helyeznek el. II ven kis utcai oltár előtt ment egvmásnak a középkorban két feldühödött ember. Egvik meghalt, a másik elmenekült. Nagv tömeg gvült össze a Madonna-szobor előtt, hogv a szerencsétlenül iárt emberért imádkozzon. Ekkor vették észre, hogv a Máriaszobor vérkönnveket hullatott. A most „Síró-Mária+templomnak" nevezett szentélvben ma is őrzik a kis szobrot és az olaszok csodatevőként tisztelik. Másik verzió és ez az elfogadhatóbb. hogv azért híviák így a templomot, mert a zsidóüldözés ideién ide bezárt emberek ajkáról igen sok iaiszó hangzott el a templomban. Az egyetlen római gótikus templomban, a Minerva-temploma fölé épített Mária-temnlomban van Michelangelónak egv keresztet tartó Krisztusszobra. Ez azon kevés szebor közül való. amely Krisztust mezítelenül ábrázolja. E túl reális ábrázolást nem tartották templomba illőnek és bronzkendőt illesztettek a szoborra. Bronzcipőt is húztak rá. de csak az egvik lábára, hogv Krisztus előretartott lába a hivők csókjai következtében el ne kooion. És most. a legendák, meg a Krisztus-szobor után. következzék valami viláaibb. eviláaibb római mendemonda, ami Svéd Krisztina királvnő nevéhez fűződik. Mikor Krisztina királvnő először ment Rómába, ámult a sok szökőkút láttán, azt hitte, hogv az ő tiszteletére állították valamennyit, és kérte, hogv záriák eL Megmagyarázták neki. hogv azok hétköznap is működnek. < A másik történetet szintén róla mesélik. A Pincio-heaven. a Medici-villa elótt van egv Dagv kehelv. benne mohával benőtt golvó. amelyből víz buavog. A rómaiak szerint ez volt az az ágvúgohvó. amellyel az Angyalvárból lőtt a királynő a Medici-villára. és eltalálta annak egvik kapuját, amelyen — és ez igaz — hatalmas mélyedést mutogatnak az örök. az ágyúgolyó nyomaként. A panteonhoz közel van eev kis templom, melynek oltárképét nem szépsége miatt. de azért kell megnézni, mert a világon nincs még egv oly rövid idő alatt festett kép. mint ez. A festő csupán néhány óra hossza alatt készítette el. Szt Lőrincet ábrázolja. A festőt a nép ígv nevezte el: „Csináldávorsanlukács". TIMARNÉ MAKKÁR ERZSÉBET Andrássy Lajos Ritornelce szomorúságról Mit nékem csillagfényes éi. ha Te az orgonák közt nem futsz már elém? Néma a part s a víz; nincs éneke. Emlékeimből raklak össze még. s egy halk szavaddal boldoggá tehetsz! De hallgatsz már konok s szemed sem ég. Került az álom: éreztem kezed. — s arcom csak nyirkos orgonához ért..; Mért élek is? — már meg sem kérdezed. Bezzeg jános STÉHLIK JÁNOS FESTMÉNYE Idő-rianás idő-rianás hirtelen délután világom megrepedt ablakok rajtuk keresztül szökik a fénv arcunkon kialszanak a csillagok felébredni nem lesz maid álom 'oltsd el a fájdító tüzeket az se lesz mit magadra szabnál nem lesz megváltó üzenet a papír sebhelyes arca hisz elvérzik végképp maid a szó aritmiás szaggatott tükörkép ami csak eltévedni jó pedig egv esélv kötne még a Földhöz ha meghal is minden mozdulat hogv ami dal volt dalnak megmarad s ha múlunk is legalább sorsunkhoz volt közünk