Délmagyarország, 1982. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-31 / 203. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 72. évfolyam 203. szám 1982. augusztus 31., kedd Ara: 1,40 forint MSZMP SZEGED VÁR OSI BIZOTTSÁGÁNAK LA P J A Munka a szovjet űrállomáson Az egyhetes vendéglátás és a látogató expedíció távozá­sát követő munkák elvégzése után pihenéssel töltötte a hétfőt a Szaljut—7 szoviet űrállomás két űrhajósa. Berezovoj és Lebegyev va­sárnap rövid időre elhagvta az űrállomást: a Szojuz T—7 űrhajót helyezték át a Szal­jut—7 hátsó dokkoló nyílá­sától az űrállomás orr-részé­ra' aS vo^S^" ho^v! nyitotta meg' Egyebek kö" sze™t ~ ^ponta tíz-tizen­zavartalanu° tudják működ- ^i* ^azásT™ % 'T, "H .rTTí .,„ „ mezogazaasagi es varo hulladék. A résztvevők az ura'lomas haitómu- kommunális fejlődés követ- megállapították: utánpótlást keztében megszaporodtak a Napirenden II vizek védelme Vizeket érő szennyeződé- veszélyes hulladékok keze­sek. hatásuk és az ellenük lését és ártalmatlanítását el­váló védekezés címmel kez- végezni. S nem kis feladat­dődött kétnapos tudományos ról van szó. mert hiszen ülés hétfőn, tegnap Verőce- jelenleg már csupán a fővá­maroson. A tanácskozáson rosban és az azt övező Pest több mint száz kutató, víz- megyében évente mintegy ügyi és a vizek védelmével 130 ezer tonna szennyező­foglalkozó szakember előtt anyag képződik, melyek jó­csaknem harminc előadás része rontja a vizek minő­hangzik el. Az ülést Stefa- ségét is. Á gyógyszergvárak­novits Pál akadémikus ban például — a felmérések nyitotta meg. egkezidött az új iskolaév Országos megnyitó - Köpeczi Béla ünnepi beszéde Az 1982—83-as oktatási év iís társadalomszemléletre A párt Központi Bizottsá­országos tanévnyitó ünnep- kell nevelnünk, nemcsak a ca idén áprilisban határoza­ségét vasárnap délután tar- csalódások elkerülése végett, tot hozott a közoktatás to_ tották Debrecenben, az új­kerti általános művelődési központban. Az ország egvik legkorszerűbb integrált ok­tatási-nevelési intezménvé­ben megjelenteket, köztük haném mindenekelőtt azért, hogv az iskolából kike-ülő tiatalok a magukénak val­lott nagy értékek nevében küzdjenek p haladásért, a vabb fejlesztésére — mondot­ta a továbbiakban — A Művelődési Minisztérium en­nek alapión cselekvési prog­ramot készít amely megha­óért és a szépért, önmaguk lározza feladatokat. az iskolakezdő első osztálvo- es a közösség, nemzetünk ia­zavartalanul tudiák működ­tetni az űrállon veit. s úiabb. szállító Progressz teherűrha­jót is fogadhassanak. Az át­dokkoláskor az űrhajóval el­távolodtak az űrállomástól s miután a Szaljut—7 távirá­nyításra 180 fokos szögben elfordult, ismét megközelítet­ték és összekapcsolták vele a Szojuz T—7-et. veszélyforrások. A védekezés , ... , ellenük ma már társadalmi ladek°k műszakilag összefogást kíván, hiszen a szennyezett vizek gyakran károsítják az élővilágot, emberi környezetet. A szakemberek a többi között leszögezték: a terme­lők felelősek és kötelesek a a technika jelenlegi színvonalán a hul­szabá­lyozott. biztonságos átmene­ti tárolása is megoldható, az csupán az anyagi ráfordítás mértékében van különbség. A kétnapos eszmecsere kedden, ma fejeződik be. • • Ülést tartott a járási pártbizottság Tegnap, hétfőn délután a ság a tájékoztatást tudomásul (szegedi járási hivatal). Tóth szegedi járási hivatal épüle- vette. Jánosné (Sándorfalva). Biró tében kibővített ülést tartott Ezt követően a iárási pórt- Sándor (Közalkalmazottak az MSZMP szegedi járási bi- bizottság az alkalmazotti ré- Szakszervezete szegedi iárási zottsóga. Szabó Lajosnak, a teg helyzetéről, munka- és tanácsi hivatali alaoszerveze­iárási pártbizottság titkárá- életkörülményeiről. eszmei- tének titkára). Nyiriné Fejti nak megnyitó szavait köve- politikai fejlődéséről, a kö- Anna (Üyés-Fqrráskút). dr. tőén dr. Somogyi Ferenc, a r.ükben végzendő politikai Végh Gyula (Csongrád me­pártbizottsóg első titkára munka feladatairól szóló ie- gyei pártbizottság, osztálvve­adott tájékoztatást az lentést vitatta meg. amelv- zető-helvettes) és dr. Rvsz MSZMP Központi Bizottsága nek írásos anyagához Szabó Márk (Deszk). A vitát Szabó 1982. június 23-i üléséről, a Lajos, a pártbizottság titká- Laios foglalta össze. s a KB-nek a külgazdasági kap- ra fűzött szóbeli kiegészítést, pártbizottság az elhangzottak csolataink alakulásáról, fei- A jelentés vitájában felszó- alapián módosított. előtör­lesztésének feladatairól szóló lalt Szűcs Istvánná (Móra- jesztett határozati javaslatot határozatáról. A pártbizott- halom). Karsai Arpádné dr. elfogadta. A iárási pártbizottság ez­után elfogadta a pártbizott­ság és a végrehajtó bizottság második félévi üléstervét és tudomásul vette dr. Somogvi Ferenc beszámoló i át a vég­rehaitó bizottságnak a párt­bizottság két ülése között végzett munkájáról. A párt­bizottság ülése dr. Somogvi Ferenc zárszavával ért véget. Csongrád megyében Szolidaritási akciásorozat A Hazafias Népfront Csöng- gyeimet fordítani azokra az' rád megyei és Szeged városi imperialista törekvésekre, béke-barátsági bizottsága teg- amelyek a fegyverkezési ver­nap, hétfőn délelőtt az őszi seny fokozásával a katonai szolidaritási akciósorozat erőfölény megszerzésére irá­előkészítéséről tanácskozott, nyúlnak. A szolidaritási ren­Dr. Szél" Éttának, a népfront dezvények hivatottak arra is, városi béke-barátsági bizott- hogy megyénk lakói megis­sága elnökének megnyitója merhessék napjaink időszerű után az ülés első napirend- nemzetközi kérdéseit, támo­jeként dr. Bodnár László, a gatásukról biztosíthassák a JATE Nemzetközi Jogi Tan- haladásért, a nemzetközi székének adjunktusa adott függetlenségért, a népek tájékoztatást az aktuális nem- egyenjogúságáért küzdő erő­zetközi kérdésekről. Részié- ket. tesen foglalkozott a palesz- Szeptember 7-én Derek­tiH-kérdéssel, mely világpoli- egyházán tartják a koreai tikai jelentősége miatt érde- barátsági napot. 9-én pedig mel különös figyelmet. Hang- chilei szolidaritási napot súlyozta, hogy napjainkban rendeznek Szentesen és a palesztin felszabadítási és Csongrádon. Szeptember 15­a namíbiai függetlenségi én Szegeden rendezik meg a mozgalmak melletti szolida- nicaraguai barátsági napol, ritásnak kell fokozottan ér- Október 11-én a Szegedi Or­vényesülnie a szocialista or- vostudományi Egyetemen tar­szágok — így hazánk — tar- lanak afrikai szolidaritási sadalmi akcióprogramjaiban gyűlést. 19-én és 20-án pedig is. Szólt továbbá az USA ál- Szegeden Lipcse megye mu­tál támogatott Izrael agresz- tatkozik be. Novemberben szív politikájáról, a karib- szintén a megyeszékhelyen tengeri helyzetről és a kö- az Ikarus gyáregységében zép-amerikai államok balol- palesztin szolidaritási gyűlést dali mozgalmainak erősödé- szerveznek, amelyet a Ter­séről. tel' együtt rendezendő-, hason­A tájékoztató után a ta- ló lakóterületi rendezvény nácskozás résztvevőivel dr. követ. Szél Éva ismertette az őszi Mindezeken kívül megyénk szolidaritási akció rendez- gyáraiban, üzemeiben, szö­vénysorozatának tervét. Az vetkezeteiben és intézmé­antifasiszta világnaptól — nyeiben a párt-, a társadal­szeptember 1-től — az év mi és a tömegszervezetekkel végéig tartó programsorozat közösen szervezett helyi szo­legfőbb célja fokozott fi-, lidaritási akciókra kerül sor. Finn-magyar tudományos együttműködés Finn—magyar tudomány­politikai szeminárium kez­dődött hétfőn Helsinkiben. A 3 napig tartó szemináriu­mon a két ország tudo­mánypolitikai irányelveit, a tervezés és végrehajtás rendszerét, hasonlítják össze. Megvizsgálják a Finn és Magyar .Tudományos Aka­démia hosszú távú együttmű­ködésének kérdéseit is. sokat — és ielképesen az ország minden tanulóiát — Acs István. Debrecen város tanácselnöke köszöntötte, majd Köpeczi Béla művelő­dési miniszter mondott tan­évnyitó ünnepi beszédet Köpeczi Béla bevezetőjé­ben meleg szavakkal köszön­tötte a pedagógusokat — pá­.yakezdöket és nyugdíjaso­kat —. a gyerekeket és szü­leiket, majd így folytatta: — Azt akarjuk, hogy az iskolák munkáját belső nyu­galom. állandósáa, követke­zetesség jellemezze. Ezt az állapotot fel kell használ­nunk nrra. hogy emelkedjék az oktatás színvonala, növe­kedjék eredményessége iob­ban érvényesüliön hatása. Az elmúlt években új tan­tervek készültek, és eddig soha nem tapasztalt szám­ban jelentek meg úi tan­könvvek. A korszerűsítést viták kísérték és kísérik. Ezekre figyelünk, és az ok­tatás továbbfejlesztésénél i't Ihásznál 1ük a tapasztala­tokat. Megtererntlük a lehe_ tőséset arra is. hogv p pe­dagógusok az általanos tár­gyakban választ haSsa'rtaz a­tankönyvek között. Nem be­csültük le p tankönyvek ie­lentőségét. de a vitákra utalva túlzásnak tarr. uk. hogv sokan a tankönyve- te­kintik az. oktatás egvetlen forrásának és eszközének. Mi a pedagónust állítjuk az első helyre, ö az aki ->•» is­mereteket közvetíti az ő munkáidtól fiion azek ered­ményes elsajátítása, ő fedte igazán fokozni a műveltség­Sényt és igényességet. Vizsgálatok és közvetlen tapasztalatok egyaránt azt bizonyítíák. hogv bal van az ismeretek elsajátításává! Az általános, sőt a középiskolá­ból kikerülők közül sokan nem tudnak helvesen írn' fogalmazni beszélni Ma az élet minden terü­letén a minőséget tartíuk el­! södlegesnek. a minőségtől oedia elválaszthatatlan ? tu­dás. Éppen ezért: tanulók­tól és pedagógusoktól az oktatásügy valamennyi mun­kásától meg kell kívánni az ertelmes fegyelmet. amely nem tesz engedélyt a mű­veltség rovására: a szocia­lista humanista nedaeógta eszközeit és módszereit úgy alkalmazza, hogv követel­ményeket támaszt, és tel le­ütésüket az egész. tár*ada- j óm érdekében számonkéri j — Az elmúH évtizedekben | 'örténelmi eredményeké' ér- ! tünk el az úi társadalom j építésében, de ugyancsak j történelmi jelentőségű fel­adatok állnak előttünk. Reá­<ára — hangsúlyozta a mi­niszter. majd kifeitette: — Ebben az évben vezet­jük be a heti 5 napos taní­'ási rendet, amely körül sok vita volt. szülők és pe­dagógusok körében egv­etant. Némelyek a túlterhe­léstől félnek, mások az eset­leges lazaságoktól. Az aggo­dalmak nem indokolatlanok. Az új munkarendet gondos előkészítés előzte meg ki­alakításánál tekintetbe vet­tük az oktatásügy szakértői­Jiek. a társadalmi szerveze­tek képviselőinek vélemé­nyét. Egv év múlva meg­vizsgáljuk a tapasztalak kat. Most mindenkitől pzt kérem, rogy dolgozzék a célok meg­a •'égrehaitás ütemét és eszkö­zeit. Mindezt széles körben megvitatjuk, s elfogadása jián mindenkitől, aki az ok­tatásügyünkben érdekelt. Kériük: támogassa a műve­lődési kormányzatot ennek vegrehaitásában. Az idei eredményekről >zólva Köpeczi Béla felhív­ta a figyelmet arra hogy fokozódó gazdasáqi nehézsé­geink ellenére a^ oktatás áljaira fordítandó anvaai eszközök nem csökkennék a gondok enyhítésére azonban a társadalom további nat­hatós közvetlen segítségére te szükség van. — Minden úi tanév kezde­te úi elhatározásokat szül anulóban. pedagógusban. . _ -.„ülőben. A megújulásnak valósításáért. Az 5 napos Aben az évente vissza,ér6, munkahét bevezetése össz­társadalmi vivmánv és ér­dek. amelv néniink művelő­désében minőségi változást hozhat." Az úi helvzet külö­n."; felelősséget ró az okta­tási és a közművelődés, 'n­'ennényekre. amelyek szá­-Tara most megnövekedtek az. együttműködés lehetősé­ge' Iskolák könyvtárak, nruzf umok. .művelődési ott-, hó-rk sbortT*tes.'tménvPi- n rádió a-. televízió, és a ss'tó íti.y.erű összefogására van szükség ahhoz, hogv a iöhb szabad időt egész társadal­munk de különösen az f'ú­kulturált módon t"d a "elhasználni. Ezzel a változással úi helvzetbe kerti1' p csal?'' te 0 hosszabb hétvége tegyen mindenekelőtt, a csalin* — mutatott rá Köneczi Bé1- — a csatáriban végzet' sözös munkáé a közös művp'ödé­p közös spórakozásá és p n herésp Erősítse a gver­mek és szülő Vü-»ött> ka'wso­te'ozat a csatád egység-*' ás összetartozását harmóná 'át .Elgondolkodtató és cselek­vésre ösztönző hangulatá­ban kérem: tegyenek meg mindent, hogy a következő tanév valamennyi óvodában, általános és középiskolában egyetemen és főiskolán ered­mén-es legyen — mondotta b- íeiezésül a művelődési mi­niszter. * Termát) reggel az ország óitalanos és közéviskoláiban. * alammt az ipari szakmun­1 árképző intezetekben meg­kezdődött az 1982183. tanév, heggel 8 órakor mindenütt kicsendült a Himnusz és a aszlonak való tisztelgés után az intézmények vezetői ' nnepélyesen köszöntötték a kis es nagydiákokat. mind­a.ókat akik később elfoglal­ók helyüket a nádban Ké­peink a csengetés e'őtt és e csengetés u'án készültek Azóta már megyénk iwlj­mennyi iskoláidban lezajlátt az első tanítási nap A hosz­v< v vakáció után ismét meg­kezdődött a tanítás lüüifás €1 fÖIŰJÍtOtt Dózsa iskolában Lapunk múlt pénteki szá- tanév első napján a tanítás mában. Véghajrá a Dózsa a József Attila sugárúti ál­iskolában címmel megjelent talános iskolában. Nos. a cikkünkben még csak az szakértőkből álló bizottság iskolafelújítást vállaló épí- pénteki és tegnapi, hétfőn tők. a CSOMIÉP dolgozói- reggeli ellenőrzése igazolta nak igyekezetéről, reménvé- a bizakodókat: a Dózsa is­ről adhattunk hírt — hogy kola 14 tanulócsoportja teg­tudniillik a műszaki átadá- nap visszaköltözhetett az son dől el, kezdődhet-e az ú j épületbe. Iparvállalatok az export fokozásáért Mit tesznek a hazai ipar- b.ilkoznak, másutt a koope­vállalatok, hogv az év eleji ráció szélesítése révén szál­terveikhez képest nagyobb lítanak több terméket, kül­mértékben növeljék export- földre. Tény. hogy sokhe­jukat gyorsabban bővítsék lyütt hozzányúlnak a tarta­eladásaikat? A módszerek lékokhoz, többnyire azonban különbözőek. Akad. ahol a ott sikerül az exportot na­termékszerkezet korszerűsí- gyobb mértékben növelni, tésével és új gyártmányok ahol- nagyobb kockázatot is kivitelének növelésével pró- vállalnak. A1egnyí/ta/< a szabolcsi alrnaszedő táborok Szabolcs-Szatmárban hét- benépesülnek az úttörőtábo­főn megnyitották kapuikat rok és az üdülőházak is. az almaszedő táborok. Az A hétfői tábornvitás al­évtizedes gyakorlatnak meg- kalmából 2 ezer 200-an ér­felelően az almatermelő keztek. hogy egy hetet tölt­gazdaságok legjelentősebb senek el a szabolcsi kertek őszi munkájukhoz egyetemek gyümölcsének betakarítasá­és főiskolák hallgatóinak se- val. Hét turnusban október gítségét is igénybe veszik. Az idén 17 termelőszövetke­zet és állami gazdaság ren­dezett be tábort a Szabolcs­ba érkező fiatalok számára. Sokhelyütt téliesíthető szö­vetkezeti -üdülőkben helye­közepéig mintegy 20 ezer fiatal segíti majd az alma­szüretet. A* számítások szerint a jónak ígérkező termés csaknem tíz százaléka a diá­kok munkájának eredmé­zik el a diákokat, s ismét nyeként kerül biztonságba. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom