Délmagyarország, 1982. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-13 / 189. szám
Aratják a kendert, szántják a tarlát A hét elején a kalászosok utolsó hektárjait vágták a kombájnok Csongrád megyében. A múlt hétről néhány hektár zab és mintegy 100 hektár rozs maradt talpon. Utóbbiból 5 ezer 300 hektár termett a megyében. Ezt az igénytelenebb gabonafajtát főleg a gyengébb minőségű homoktalajokon termesztik, ahol viszonylag kevés ráfordítással elfogadható termés1 ad. A kalászosok betakarítása az országnak ezen a részén befejezettnek tekinthető. Elhúzódott némiképp a szalma begyűjtése. Sokszor esett az eső az utóbbi hetekben. s a gabona a lábán jóval rövidebb idő alatt megszárad, mint a renden alló szalma. Mivel lassabban haladt a szalma behordésa. várni kellett a tarló szántásával. tárcsázásával. Ez a munka is megkezdődött. és ezen a héten már teljes gőzzel folyt a járásban. A július végi. augusztus eleji esőzések, amelyek a szalma munkálatait késlel. tették, segítették a másodveresek fejlődését. A megyei mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály operatív jelentése megállapítja,, örvendetes. Jiogy a tervet meghaladóan közgl 7 ezer hektáron került másodvetés a földbe. Teljes ütemben halad a kender aratása. A lucernatáblákon a harmadik kaszálási, takarítják be' a rendsodró gépek. Sokfelé megkezdték az alaptrágyázást és a szántást. Megkezdődött a paradicsomszezon. Jó termés ígérkezik idén, a mórahalmi, domaszéki. bordányi földek elegendő esőt kaptak, a kivaló fajták jó hozamot ígérnek. Remélhetőleg nem lesz fennakadás a feldolgozás során. Folyamatban van a hagyma betakarítása. Ugyancsak most szedik a friss fogyasztásra és konzerválásra egyaránt alkalmas sárga húsú paprikát. Az értékesítés körül ezúttal is vannak viták, ám ezekhez már szinte hozzá is szokhattunk. Ugyancsak vannak nézeteltérések az őszibarack felvásárlása, minősítése és ára megítélésében. Most is azok iárnalc legjobban, akik nem állnak le vitatkozni a szövetkezeti ke-eskedelemmel. hanem el* adjak maguk a termést, ahogyan éppen elkel a piacon, Készülődnek az őszi alma szüretére. Tavaly voltak értexesítési gondok, idén is lehelnek. annak ellenére, hogy most már központi állásfoglalás szerint is ki lehet selejtezni azokat a táblákat. amelyeken nem gazdaságos a termelés. A megvéber ez nem nagy területei érintett. Öttömös. Rúzsa körzetében ió termést várnak. Az almásokban a Golden Delicious faitát szokták először szedni. e munka megkezdésével azonban még várni kell. Készülődnek áz őszi betakarításra a gépműhelyekben. Bár sokrétű munka foiyik most . is a gazdaságában. ez az időszak mégiá egyfajta átmenetet képez az aratás és az őszi hónapok munkacsúcsa között. Ha elemi csapások nem érik a termést, az ideit feltehetően a .l.obb esztendők között tartják maid számon. Igaz. erről még nagyon korai beszélni hiszen sok napot tölt a szabad ég alatt az idei nu nka gyümölcse. Sokféle szervezeti formában a nagyüzemi közöstől a részesművelésen át a háztáiiig. egyéni gazdaságokig sokféle módon terem az élelem. Egv dolog azonban mindegyikben közös: a ió termés közös nemzeti vagyonunkat gyarapítja. Szalámigyár ás Húskombinát f . Új termékek, jobb minőség Nem kisebb versenytársa van a magyar húsiparnak a nyugati piacon, mint az Európai Gazdasági Közösség sok, a miénknél kedvezőbb feltételek mellett termelő nemzetgazdasága. Az utóbbi időben már az is érzékelhetővé vált, hogy az ottani munkanélküliség hatására jelentősen csökkent a fizetőképes kereslet, s ez azt jelenti, hogy kevesebb árut vásárolnák, termékeinket — köztük a húsipariakat is — igen nehezen tudjuk értékesíteni Nyugat-Európában. Lobkovitz Sándor, a szegedi Szalámigyár és Húskombinát termeltetési és kereskedelmi igazgatója mondja: Ünnepségek alkotmányunk napján Tisztavatás, tűzijáték, vízi és légi parádé Budapesten Nagygyűlés, munkás-paraszt találkozó Opusztaszeren Augusztus 20-án — immár hagyományosan — a Kossuth Lajos téren ünnepélyesen avatják néphadseregünk új tisztjeit, ismét megrendezik a Parlament előtti Duna-szakaszon a vízi- és légiparádet, este pedig színpompás tűzijáték nyújt látványosságot — tájékoztatták az újságírókat tegnap, csütörtökön Budapesten, a Magyar Néphadsereg és a Magyar Honvédelmi Szövetség képviselői a Magyar Néphadsereg Művelődési Házápan. A már esztendők óta kialakult programnak megfelelően az ünnepnapon délelőtt 10 órakor kezdődik a tisztavatás a Parlament és az Állami Zászló előtt. Az idén először tesznek esküt a néphadsereg közápiskolai katonai kollégiumából a főiskolára került ifjú tisztek. A tisztavatást követően fél tizenkettőkor kezdődik a vízi- és légiparádé, amelynek rendezője a Magyar Honvédelmi Szövetség budapesti szervezete. Az idén immár huszonegyedik alkalommal veszik birtokukba a Dunát és a légterét a Parlament előtt az MHSZ sportolói, és a szövetséggel együttműködő szervek képviselői. A víziés légiparádé résztvevői mar javában készülnék a bemutatóra. A 21 órakor kezdődő tűzijáték színpompás fénykoronát varázsol majd Budapestre. A Nitrokémia Ipartelepek dolgozói és a Magyar Néphadsereg katonái különös gonddal készítik elő az alkotmánynapi tűzijátékot. A petárdákat és a röppentyűket ' hagyományos helyükről: a gellérthegyi Citadelláról, a keleti Sétányteraszokról, valamint a Gellért-rakparton elhelyezett kilövöállomásokról bocsátják fel. A félórás programban felhasználásra szánt robbanóanyag súlya meghaladja a 10 tonnát. Több mint 1600 különböző űrméretű és színhatású petárda kilövését tervezik. (MTI) • A Hazafias Népfront Országos Tanácsa és megyei bizottsága, a megyei tanács és az SZMT augusztus 20-ári ismét megrendezi Opusztaszeren az Arpád-emlékünnépségét és a munkás-paraszt találkozót. Az eseménysorozat reggel 9 órakor térzenével kezdődik. A Magyar Néphadsereg hódmezővásárhelyi helyőrségének fúvószenekara fújja majd a talp alá valót. Hegyes György vezényletével. Fél 10-kor kerül sor Tóth Valéria, szegedi szobrászművész doniborművének leleplezésére a bejárati épületben. Avató beszédet Tóth Dezső művelődésügyi miniszterhelyettes mond. Az ünnejSi nágVgyűlés T0 órakor kezdődik. A szónok Óvári Miklós. az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. a K'B titkára • lesz. A nagygyűlés után kezdődik a kulturális program. Délelőtt néptáncegyüttesek szórakoztatják a közönséget. Délután újabb táncbemutató lesz. Két órakor lépnek színre a bábosok, majd a Skála Áruház, a MÉSZÖV és a Kisteleki Áfész rendez divatbemutatót. Az Öpusztaszerre látogatók színpompás lovasbemutatóban is gyönyörködhetnek délelőtt 11 órától este 6-ig. A Volán az ünnepségekre utazók érdekében kisegítő járatokat indít majd Sándorfalváról. Szegedről. Dóéról. Csengeléről, Kistelekről és Baksról, s a délutáni órákban gondoskodik hazaszállításukról is. — 1982. első félévében igen . feszített terrrjclteiesi tervet .kellett teljesítenünk. Örömmel mondhatom, hogy sikerült az előirányozottnak megfelelően dolgoznunk. Ez azí jelenti, ' hogy ' elégendő alapanyag állt. rendelkezésre ahnoz, hogy a húskombinát ebben az esztendőben is megfeleljen a követelményeknek, teljesítse mindazt, amit elvárnak tőle: megfelelően ellássa a lakosságot készílmenyeiv.el, s külhoni piacokon is megjelenjen rangos termékeivel. — -42, hogy a lakosságot ellássak jó minőségű húskészítményekkel, gondolom, kiemelt feladatot jelent. — Belföldi ellátási feladatainknak maximálisan eleget tettünk. Tőkehúsból kielégítettük az igényeket, Budapestre is mintegy 2 éá fél ezer tonna tőkehúst szállítottunk, jó minőségben. Ügy terveztük, hogy 2425 tonna hentesárut állítunk elő. Az elképzeltnél 5,2 százalékkal többet értékesítettünk ebből a népszerű termékcsaládból. Nem tudom, hogy a Délmagyarország olvasói ismerik-e ezt a fogalmat: keret. Magyarán arról van szó, hogy országos hatáskörű szervek szabályozzák a húselosztást. Vannak viszont olyan termékeink, amelyek kívül esnek ezen a körön. Ilyen például mindhárom, most a Szegedi Ipari Vásáron nagydíjat fivért -gyárt-márfVunk, s hogy egy régebbi terméket is mondjak példának. a disznósajt, de ide tartoznak az összes hurkafélék is. Az első félévben ilyenfajta készítményekből 24 tonnányit sikerült értékesítenünk. Hozzá kell tennem, hogy lényegesen többet tudnánk szállítani ezekből az olcsó gyártmányokból, ha a kereskedelem többet rendelne. — Kin múlik? — Ha arra gondol, hogy nincs jó kapcsolatunk a partnerekkel, téved. Á rendelés mennyisége a boltvezetőkön múlik. Elmondom, hogy nemrégiben meghívtunk 40 háziasszonyt a gyárba. bemutattuk nekik új termékeinket. Ök maguk tették szóvá, hogy nem értik, miért nem lehet ezeket minden boltban és minden időben megvásárolni. Előfordul, hogy a húsipar választékára is panaszkodnak a vásárlók. Mit, gondol hány féle terméket' állitunk elő? — Két-három tucatnyit. '— Jöval többét, mint ai „ön által becsült Szám dupláját. Magam is vásárló, vagyok, s bizony sokszor szeretném, ha nagyobb választékkal találkoznék a boltokban. Néhány pillanatig azon töp' rengek, vajon mit lehetne tenni. Azt persze gyorsan eldöntöm: semmiképp sem vállaikozhatom arra. hogy valamennyi bolt vezetőjét meggyőzzem arról, érdemes nagyobb választékot tartani. Pillanatnyilag ez van. Hogy miért, ők tudják. — A ceg reklámja a szalámi. .. — A közismert külpiaci nehézségek miatt 300 tonnával kevesebb téli szalámit tudtunk értékesíteni. Ezt a szalámi mennyiséget jórészt itthon értékesítettük. Nagyon jól tudjuk, hogy mit vár tőlünk az ország. Nekünk is hozzá kell járulni, és nem kis mértékben a külgazdasági egyensúly javításához. Nyugodtan mondhatom, hogy vállalatunk mindent megtesz a cél érdekében. Exporttervünket minden vonatkozásában teljesítettük. Már most elkezdtük a következő esztendő tervezését. Szerződésekkel kötjük le a megfelelő áruálapot. Az viszont, hogv élő állatot, vagy feldolgozott húsrészeket ex. portelünkre.. • a tőkés piac igényétől függ. Ismeretes, hogy az élő juh és a juhhús ára tavaly jelentősen csökkent a világpiacon. Ez számos gondot okozott a termelőknek és az exportőröknek egyaránt. Mi minden erővel azon vagyunk, hogy ezt a dinamikusan fejlődő ágazatot a most mutatkozó recesszió ne sorvaszthassa el. Ezért a gazdaságoknak átlagosan több mint tíz forint felárat fizetünk a juhhús kilójáért. —.4 szegedi húskrém, a tápéi májas és a dorozsmai nyelves a Szegedi Ipari Vásáron fődíjat kapott... — Reméljük, hogy a szakmai zsűri ítélete is meggyőzi a fogyasztókat arról. hogy ezeket az olcsó termékeket érdemes az étrendjükbe állítani. Mi ki tudjuk elégíteni a vásárló igényeit, és minden mennyiségben. P. F. Ma este a téren A hattyúk tava A magvai—szovjet, kulturális, művészeti csereegyezmény kereteben hazánkban tartózkodó permi balett, budapesti koncert programjai utan. ma. péntek este mutatkozik be S/egeden, a szabadtéri játékokon A világszerte nagv megbecsülésnek elismerésnek örvendő szovjet balett képviselői olv: n sorozatot folytatnak, melvnek révén a lassan negyedszázados fönnállásához érkező szegedi fesztivál közönsége előbb megismerte, maid megkedvelte a klasszikus balett művészetet. A Játékok 1959-es fölúiitása óta ugyanis föllépett Szegeden a Moszkvai Sztunviszlavszk: i és Nyemirovics-Dancsenko Színház, majd a Nagyszínház társulata. a grúz. a kijevi, a novoszibirszki balett: a rigaiak pedig 1968-ban. a minszkiek pedig 1971-ben éppen A hatvtyúk tavával. Erre a zenére. Csaikovszkii muzsikájára táncolnak ma este is a permiek. Máriusz Petipa és I. Ivahov klasszikus, hagyományos koreográfiáiénak szellemében. Az előadást Vlagyimir Rilov dirigália. a díszlettervező Szemion Gancevics: a jelmeztervező Henrik Arutjonav. Odette-Odilia szerepében Ljubov Kunakovát látiuk Siegfried herceg Szeraei Alekszandrov, a varázsló Valcntyin Markor, az udvari bolond Vjacseszlav Sepeljev lesz. Képünkön: az előadás egvik látványos pillanata. (A permi balettről összeállítás lapunk 5" °ldalan-> Nagy uá^ió íelvetele 72. évfolyam 189. szám 1982. augusztus 13., péntek Ara: 1,40 forint VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!