Délmagyarország, 1982. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-24 / 197. szám

8 Kedd,\ 1982. augusztus 24. 3 Esős búcsúztató Egy vasárnap délutáni, búza- és körteillatú borozgatás közben meg­mutatták nekem a három éve el­hunyt Barna Kovács utódnevelésre szánt, kézzel írott ..Parancsolatait". Ez a Barna Kovács kilencvennégy esztendős korában tette le a poharat, az írásos emléket a kilencvenedik születésnapjára alkotta, s így kezdte szétfolyó, hosszú betűkkel: ..Én már nemsokára meghalok, sokat éltem, tanultam az élettől, nem akarom, hogy ivadékai m a parancsolatom nélkül éljenek Isten segedelmével. ' Kint ülünk az udvaron, a nagy körtefa alatt, a kert hátulján, majd­nem a kerítésnél fordult a nagygaz­daság aratógépe. Vurös bort ittunk, kadarkát, a lesiobbikból valót. El­hunyt Barna Kovács dédunokája, ugyancsak Barna Kovács Antal tör­ténelemtanár hozta elő a házból a parancsolatot, előbb ő olvasott fel belőle néhány mondatot, aztán a ke­zembe adta. rámutatott arra a hely­re. amit föltétlenül érdemes meg­nézni. Csend volt és nyugalom, a verebek majdnem rászálltak az asz­talra pogácsát enni. és özvegv Bar­na Kovácsné sírdogálni kezdett a kicsi zsámolyon amit az unokája, a tanár édesapja hozott ki neki a csipogó kérésére. Fogtam a kétrét haitott kockás ív­papírt és elolvastam azon a részen, amit a tanár aiánlott. „Adtam én a gyerekeimnek, iva­dékaimnak becsületet, mást nem ad­hattam. de azt jó szívvel és kész­séggel. Hagyom most Rájuk. hogv az én életemből őrözzék meg azt. ami jó és tanuljanak az én Gyönge­Üllő ségeimből. Továbbá hagvom Rájuk az üllőt, amelyiken én hatvan esz­tendeig dolgoztam avégett, hogv a kemény vasat kalapáljam, szelídít­sem. továbbá a vas mindig megtet­te nekem amit én. Ember akartam. Isten adott hozzá erőt az akaratom­nak. hála érte örökkön örökké. A más szerszámot, amivel küzdöttem, adják oda jóravaló kovácslegénvnek. de az üllőt, amit vettem verejtékes munkával Rozok nevű cseh mester­től fiatal kóromban, az tanítsa az én emberségemet amíg életet ád az Ür ennek a családnak." Magam elé tettem a papírt az asz­talon. beleittam kicsit a poharamba és elérzékenvüjten szóltam. — Ez nagyon szép. halljátok. Pa­rancsolat. ahogyan az öreg irta. — Parancsolatot írt! — kottyant bele az özvegy. — Parancsoló ember volt. Isten nyugosztalja szegényt ha­ló poraiban. Kértem, hogy többet is mondhat­na elhalt uráról, de hallgatott, zseb­kendőt vett elő. rányomta a szemé­re. Akkor a tanár szólalt meg csen­desen. — Legutóbb, arra én is emlék­szem. a ház végében állt a kovács­műhely. ahol aztán nagvbátyámék. ugyancsak Barna Kovácsék építkez­tek. Az öreg megengedte ezt. de ki­kötötte. hogv az üllőt nem szabad a helyéről elmozdítani. Nagy gondban voltak ezért, nem tudták elképzelni, hogyan építsék körül a megkopott, roppant nehéz vasalkotmányt. Meg­ígérték az öregnek, hogy az építke­zés idejére beállítják a hátsó kam­rába. aztán, ha elkészül az úi haz. beviszik a verandára, őrizze ott a múltat. Ebbe bele is ment az öreg. mindennap kijárt a kamrába, nézte, simogatta az üllő vasát, vigyázott, nehogy rákapjon a rozsda. — Tán most is ott van még — jegyeztem meg. — Most nyolc éve. még az öreg életében, elkészült az úi ház. az ül­lőt. nem tudom, hánv ember segít­ségével odavitték a verandára, nagy­néném körülrakta virággal, a háta mögött kis paraszti futószőnyeg dí­szelgett. — Megnézhetném? — Nincs már ott — mondta szo­morkásán a tanár. — Amikor nagy­bátyám legidősebb fia megnősült, mezőgazdasági mérnök, és innen a második faluban építkezett, elkérte az üllőt az apjától. És elmondta szépen sorjában, hogv a mérnök tágas előteret építtetett a házához, kővel rakatta ki egyik sarokban a falát, teherautót küldött az üllőért, odaállította a köves sa­rokba modern dísznek. A vasát és tönkjére húzott erős abroncsot be­kente vékonyan megvédő lakkal és őrzi büszkén a déd parancsolatát. — Ha arra jár. benézhet hozzájuk, szívesen veszik a látogatót, aki va­lami szépet talál ebben az utolsó Pa­rancsolat-ügvben. Ormos Gerő Nagy László felvétele Amilyen örvendetes nézőrekordot hozott Szegednek az idei szabadtéri, olyan szomorú volt a búcsú, bár ezért különö­sebben nem fájhat a fejük a fesztivál vezetőinek. Mint legutóbb beszámoltunk róla — s helyszíni fölvételünk is tanúsítja — szakadó eső- cs nem előadás tett oontot a nyár­szezon végére: tulajdonképpen ez az egyetlen előadás ma­radt ei. az Állami Népi Együttes Lakodalmasáé, ötezer-há­romszáz jegyet váltanak vissza, ennyivel csorbul tehát a statisztika a végelszámolásnál SZEGEDI TUDÜS JAPÁNBAN Japánba utazott dr. Ber­náth Gábor tanszékvezető egyetemi tanár, a Szegedi Orvostudományi Egyetem gyógyszerészi vegytani in­tézetének igazgatója. Nem­zetközi konferencián tart előadást a szerves szintézi­sekről Tokióban és Sappo­róban. CSILLAGÁSZAT AZ OKTATÁSBAN „Csillagászat az iskolai ok­tatásban" címmel háromna­pos nyári akadémia kezdő­dött hétfőn Székesfehérvá­ron. a Velinszky ifjúsági ház­ban. A Művelődési Minisz­térium és a TIT tovább­képzésén az ország minden megyéjéből érkezett föld­rajz és fizika szakos szak­felügyelők, valamint csilla­gász-szakkörvezetők ismer­kednek a csillagászat és a kozmikus világkép iskolai terjesztésének gyakorlati módszereivel. IFJÚ FIZIKUSOK TALÁLKOZÓJA Hétfőn Egerben megnyílt az ifjú fizikusok hatodik országos találkozója. A tech­nika házában mintegy 150 középiskolás diák tanácsko­zik; valamennyien kimagas­ló eredményeket értek el is­kolájukban fizikai tanulmá­nyaik során. Felhős idő A várható időjárás Ma­gyarország területén kedd estig: általában gyengén, időnként — főként reggel és kedden délután — erőseb­ben felhős idő várható. Ked­den délután az északnyuga­ti. nyugati országrészben ki­sebb záporok is valószínű­ek. Délutánra 21 és 26 fok között valószínű a hőmér­séklet. ELTŰNT KUTATÓK Augusztus 15-én nyoma veszett három angol sark­kutatónak az Antarktiszon. A kutatók július közepe' óta tartózkodtak a déli sarkvidé­ken, s egy héttel ezelőtt minden rádió-összeköttetés megszakadt velük. A chilei légierő a hét végén meg­kezdte keresésüket, de egy­előre nem bukkantak a nyo­mukra. NEMZETKÖZI HORGÁSZVERSENY A Magyar Országos Hor­gász Szövetség osztrák, lu­xemburgi, lengyel, román és két magyar csapat részvé­telével nemzetközi horgász­versenyt rendez augusztus 29-én, vasárnap reggel 8 órától a ráckevei Duna cse­peli szakaszán, az evezőspá­lyán. Az izgalmasnak ígér­kező versenyre minden hor­gászatkedvelő érdeklődőt szí­vesen lát a rendezőség. Mikrobiológusok vándorgyűlése Jellem' — Igazán komolyan gondolod, hogy nem iszol többet? — Igen, és már meg is tettem az első lé­pést ... Vásároltam egv zsebkést, amelyen nincs dugóhúzó. A mikrobiológia különfé­le ágazataiban folyó kutató­munka legújabb eredmé­nyeit összegzik a Magyar Mikrobiológiai Társaság hét­főn Debrecenben megkezdő­dött háromnapos nagygyű­lésén. Az orvostudományi egyelem elméleti tömbjében, mintegy 250 elméleti és gya­korlati szakember részvéte­lével megrendezett tanács­kozáson 150 előadásban szá­molnak be a legújabb ered­ményekről. Különösen je­lentősek azok a kutatások, amelyek az emberi, az ál­lati és a növényi kóroko­zók, baktériumok, vírusok és gombák okozta fertőzések korai diagnosztizálására, az új kórokozók felismerésére és az általuk okozott fertőzé­sek elleni védekezés haté­konyabbá tételére, ennek so­rán új oltóanyagok kifej­lesztésére irányulnak. A plenáris ülések mellett öt szekcióban tanácskoznak a kutatók. A tanácskozás első nap­ján megemlékeztek a szác évvel ezelőtt született Ró­bert Koch-ról, a mikrobio­lógia egyik megalapítójáról, a tuberkulózis bacilusának felfedezőjéről. A plenáris ülésen átadták az idei Manninger-emlékér­met dr. Klement Zoltán egyetemi tanárnak a növé­nyi mikrobiológiai kutatások terén* elért eredményeiért, és dr. Nász István egyetemi ta­nárnak, akadémikusnak az adenovírusokkal kapcsolatos kutatásaiért, illetve tudo­mányszervező és tudomány­politikai tevékenységéért Hazaérkeztek az egészséges gyermekek Hétfőn hazaérkeztek a fő­város VIII. kerületének káp­talanfüredi úttörőtáborából a megfigyelés- és vizsgálatso­rozat alapján egészségesnek ítélt gyermekek. Ebben a tá­borban csak a VIII. kerületi Bacsó Béla üteai, Vajda Pé­ter utcai, Jázmin utcai és Dugonics utcai általános is­kolák tanulói nyaraltak. Káptalanfüreden további 17 úttörőtábor működik, ám az azokban nyaraló gyermekek biztonságban vannak, egész­ségesen töltik el a vakáció hátralevő idejét, szüleiknek tehát nincs okuk aggodalom­ra — hangsúlyozták az Egészségügyi Minisztérium illetékesei. A Veszprém megyei KÖJÁL folytatja a vizsgálatot a shi­gella sonnei kórokozótól szár­mazó fertőzés okának meg­állapítására — erre azonban egyelőre nem sikerült fényt deríteni. VÍKENDTÁBOR. ISKOLÁSOKNAK Víkendtábort szerveznek a szegedi általános iskolák harmadik és negyedik osz­tályos, hálózsákkal rendelke­ző tanulóinak Rúzsán, szep­tember 3. és 5., 10—12, va­lamint 17—19. között. Je­lentkezni holnap és holnap­után, délután 1 és 6 óra között az Üttörőházban le­het. részvételi díj: 150 fo­rint. SZIMPÓZIUM Veszprémben hétfőn meg­kezdődött a II. nemzetközi kézművesipar-történeti szim­pózium. A tanácskozásra tíz európai országból és az Egyesült Államokból érkez­tek tudományos kutatók. Közlekedési balesetek Fájó szívvel tudatjuk. hogy a szeretett édouanya. nagymama, testvér és rokon. KECSKÉS JÓZSEFNÉ ' Fazekas Irén éTotétiek 74. évében elhunyt. Te­metése 1982. augusztus 24-én 15 órak.rr les-/' a Belvárosi temető rsvatalozojaból. A gyászoló csa­lád. 30 805 M-ty • fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen édesanya, Tvuüvmama. OZV. VARCJA MARTONNE Veréb Margit életének 58. éveben türelemmel viselt hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése atte. 25-én 11 órakor lesz az. Alsóvárosi teme­tő kápolnájából. A gyáezolrt család SzéJ u. 80. 19 724 Fájdalommal tudatjuk. hogy szeretett édesanyánk ÖZV. MISKOLCZI MATYASINE Kálmán Magdolna 92. évben elhunyt. Temetése aue. 25-ÍTI 15 órakor lesz a kis­kund oroz s mai temetőben. Gyá­s-.oJ.14k . fia. lánya. veje. unokái és d'1unok4i. 19 723 Mily . fájd.Hornival tudatjuk, hogy s;eretett. íírjc.n SZŰCS ANTAL életének ,7«. evét* n 'rövid szen­vedés után űrökre itthagyott. Kívánságára elhamvasztjuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. Gyászolják felesége és utoúadju. 19 722 Gyászközlemények Ezúton mondunk köszönetet a hozzátartozóknak, ismerősöknek, hara tolanak. munkatársaknak, akik szeretett férjem. OVOV.4I ISTVÁNT utolsó útjára •elkísérték. A gyá­szoló család. Fájó szívvel tudatjuk. hogy szeretett édesapánk. HÚU1 JÓZSEF ' augusztus ál-én elhunyt. Tenié­té«e auguszt us, 25-éit du 5 óra­kor lesz a röszkei temető rava­talozójából. A gyászoló rsalad. Hátas szívvel mondunk köszö­netet azoknak az ismerősöknek, jó barátoknak és mindazoknak, akik drága kislányunk TÓTH ANIKÓ tanitunó temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyez­tek, . bánatunkban melletünk álltak. Külön köszönetemet, fe­jezem ki a szegedi Tarján 4. sz. Általános Iskola igazgatós agá­nak és nevelő testülcténok. K6­szönet az isko'a részriöl' a vi­gasztaló gyászbesz-tlárt. tanítvá­nyainak megjelenésükért, a párt­biz-'emgrak, a DÉLÉP SC ve­zetőségének. sporttársainak meg­jeleniúü.kér!. Köszönet a koszo­rúkért. a mély együttérzésükért és a részvéttáviratokért. A gyá­szoló család, Makó. Fájó szívvel tudatjuk, hogy jó édesanya, nagymama, déd­niama és testvér OI.AH ISTVÁNNÉ Vőneki Márta volt domas/ékj lakos, eleteitek BT. évében, hnsszu szenvedés után elhunyt. Temetése au­gusztus 25-en 15 óraikor lesz a/. Alsóvárosi temető kápolnája­bői. A gyászoló csalad. 19 720 Tudattuk, hogv JD TANÁCS JÁNOS hamvasztás Utáni búcsúztatása 1982. augusztus 26-án 13 órakor lesiz a Belvárosi temető rava­latozójából. Tanács csalad 4, ' 19 713 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoku isme­rősöknek. barátokr.d'k. a Mí­Vt d-otgozoinak, a Köz-ép fa&or 7-F lakóinak, a dom-begyházi rokon-oknak, ismerősöknek es barátc-knak. akik felejthetetlen halottunk. MAG A.NDR AS temetésén megjef-enl-ek. rész­vétükkel. és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Köszönetet mondunk az Idegklinika A osztály orvosai­nak és ápolóinak áldozatos munkájukért. A gyászoló csa­lád. 19 706 Mély fajdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, nagy­apa, NÉGYÖKRÜ ILLÉS életének Bl. évében csendesen elhunyt. Tem-etése augusztus 24-én 15 órakor lesz. a tápéi te­mető ravatalozójából. A gyá­szoló család. 19 718 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BAI.OGH BOLDIZSÁR szabómester ha-m-vasztás után-i búcsúztatása augusztus 27-én 11 órakor lesz a Belvárosi terrétő ravatalozójából. A g.vá­szolo család. 19 715 Mély fáidalommal tudatjuk, hogv H felejthetetlen édesanya, nagymama. I SILI.AG JANOSNÉ Mészáros Julianna életének 82. éveden. hosszú szenvedés után elhunyt. Ham­vasztas utáni búcsúztatása au­gusztus 24-én 15 orakor lesz a az Alsóvárosi temető kápolná­jából. A gyászoló család. 19 687 Mely fájdalotrmíál tudatjuk, hogy a legdrágább férj. édes­apa n-j-ivana. SZAKAI, ANDRIS 59 éves korában. türelemmel viselt. súlyos szenvedés után 1 elhunyt. Temetése augusztus 25-én 13 órakor lesz a Belváro­si temető ravatalozójából. A gyászoló család, Közép fasor 15, A. 19 717 Tegnap, hétfőn reggel Sze­geden, Makra Imre Zoltán 26 évp.s helybeli (Bethlen G. u. 53.) lakos motorkerékpár­ral az Izabella-híd rókusi állomás felőli feljárójánál a bal oldalba sodródva fel­borult, és egy szemben sza­bályosan érkező autóbusznak ütközött. A motoros sérülé­sei súlyosak. Egy autóbusz műszaki hi­bája miatt történt karambol Bordány és Szeged között. Kiss István 29 éves szegedi (Retek u. 14.) lakos. Szeged irányába vezette autóját, egy kanyarban ráfutott kocsijá­val az úttesten szétfolyt olajra, megcsúszott, és egy fának ütközött. Sérülés sze­rencsére nem történt, a kár azonban jelentős. A karam­bol oka, hogy az autóbusz műszaki hibájának javítása után nem gondoskodtak az olajszennyeződés megszün­tetéséről. Szegeden, a Lenin kör­úton eg.V autóbuszt vezetve, figyelmetlenül kanyarodott balra, a Kígyó utca irá­nyába Farkas Antal 45 éves mezőtúri lakos, és egy vele egyirányúan közlekedő vil­lamosnak ütközött. Az uta­sok közül szerencsére senki sem sérült meg. Az 55. számú bajai úton, a 8. kilométerszelvényben volt baleset. Kisistók Jenő 54 éves domaszéki (Tanya 1038.) lakos személygépkocsi­val figyelmetlenül kanyaro­dott balra, és elütött egy szemben közlekedő motor­kerékpárost. A motoros, Len­gyel Tibor 22 éves kisszállá­st lakos súlyosan megsérült. Deszken, a 43-as főút át­kelési szakaszán az egyik derékszögkanyarban történt súlyos baleset. Gyomoréi István 43 éves győri lakos egy kamiont vezetett Makó irányába, az Alkotmány ut­ca 52. számú háznál, a jobbra ívelő kanyarban át­tért a bal oldalra, és össze­ütközött egy szemben, sza­bályosan közlekedő teher­gépkocsival. A vétlen teher­autó-vezető, Fejős Péter Pál 28 éves szegedi (Csaba u. 50.) lakos súlyosan megsé­rült. A kár jelentős, leg­alább 80 ezer forint. A Tisza védőgátján itta­san közlekedett kismotorjá­val a györpölési és a nagy­fai szivattyútelep között Tö­rök Imre 42 éves szegedi (Tápéi rét 47.) lakos, a bal oldalban egv telefonvezeté­ket tartó oszlopnak ütkö­zött, és súlyosan megsé­rült. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: P. Nagy István - Főszerkesztő-helyettest Sz. Simon István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelőt kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, ta­nácsköztársaság u : 13. Sajtóház. 6740 - Tele'on: (2-633 - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28 672«. Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magyar Posta. Előrizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dlj egy hónapra M forint, ai Index; 25 953 . ISSN; 0133-025 x 5 0 ó IN í: § ? -j T t*T ""MZ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom