Délmagyarország, 1982. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-17 / 192. szám

Kedd,\ 1982. augusztus 24. 3 Tanácskozás a térkép­szerkesztésről A földtani térképezés és térképszerkesztés történeté­ről kezdődött hétfőn, teg­nap nemzetközi tanácskozás Budapesten, az MTESZ szék­házában. Az augusztus 18­ig tartó szinpózionon ^or­szág tudósainak 49 előadá­sa hangzik el. A budapesti rendezvény egyben a Földta­ni Tudományok Története Nemzetközi Bizottságának tizedik, jubileumi ülésszaka is. A nemzetközi tanácskozás résztvevői plenáris ülésen át­tekintik a földtani térké­pezés módszereinek fejlődé­sét az első bányavázlatoktól a mai űrfelvételekig, me­lyeket számítógépek segít­ségével értékelnek a szak­emberek. A tanácskozás el­ső napján a geológiai tér­képkészítés kezdeti lépései­ről emlékezett meg több angol, csehszlovák, francia, kínai, magyar és szovjet fel­szólaló. A tanácskozás résztvevői házi kiállításon ízelítőt kap­nak NDK-beli, magyar, szov­jet és angol szakemberek legérdekesebb munkáiból. A többi között bemutatják azo­kat a magyar városokról ké­szült mérnökgeológiai tér­képeket is. amelyeken a földtani adottságok mellett a környezetvédelmi szempon­tok és a geológiai viszo­nyok alapján feltüntették a város fejlesztésének lehető­ségeit. Pécs * llj busz­pályaudvar Pécsett elkészült az or­szág legnagyobb és legkor­szerűbb autóbuszpályaudva­ra. A 12. számú Volán Vál­lalat központi állomása több mint ezerkétszáz járatot in­dít és fogad naponta. A for­galmat a vezérlőteremből automatikákkal irányítják, az utasok tájékoztatását számítógépes videomonito­tok segítik. A százmillió forintba került közúti pályaudvart — alkot­mányunk közelgő ünnepe al­kalmából — hétfőn avatta fel Urbán Lajos közlekedés­és postaügyi minisztériumi államtitkár. Egy hónap múlva nyit az Qszi BNV Egy hónap múlva, szep­tember 17-én egyidejűleg négy nemzetközi szakvásár nyílik a kőbányai vásárvá­rosban. Az öszi BNV ezút­tal is a fogyasztási cikkek seregszemléje lesz. Mind az Öszi BNV. mind a két, illetve háromévente megrendezendő . szakkiállítá­sok iránt nagy az érdeklő­dés. Az öszi BNV-n az eddigi jelentkezések alapján a ma­gyar kiállítókkal együtt negyvenegy ország és Hong­kong cégei mutatják be fo­gyasztásicikk-újdonságai­kat. Sokévi szünet után is­mét részt vesz a vásáron Vietnam, Algéria és Görög­ország, új kiállítók Costa Ri­ca Ecuador. Honduras és Kenya. A vásár legnagyobb kiállítói a szovjetek, a ju­goszlávok és a csehszlová­kok. valamint az NSZK-be­liek. az indiaiak és a bra­zilok. Fokozatok KESZ-progremok az új iskolaévben Az augusztus 30-án kezdő- tanulóból álló csapatok mé­dő iskolai évben is gazdag, rik össze tudásukat, adnak a tizenéves fiatalok életkori számot a napi politikában sajátosságait figyelembe ve- való jártasságukról. Emellett vő, ugyanakkor a politikát az idén is megrendezik a £em nélkülöző KISZ-progra- „Ki tud többet a Szovjet­mok várják a diákokat. A unióról?" vetélkedősorozatot, napokban formálódnak a melynek iskolai selejtezőit KISZ Központi Bizottsága novemberben, decemberben mellett működő középiskolai tartják. és szakmunkástanuló tanács- Decemberre hívják össze a , nál az 1982 83-as diákév koliégiumi diáktanács titká- krózuus4 ebben az.u országban kozponti rendezvenyeivel, rok országos tanácskozását, — hat munkaidőben sporol találkozóival kapcsolatos veg- amelynek napirendjén A kulturálódásnak aligha­nem sok fokozata van. Föl­tehetően legalább annyi, mint a gazdagodásnak. Mert anyagi javak birtokában könnyebb meg- és beszerezni a szellemieket, a szellemiek tulajdonosa pedig — ha elég­telenül és gyéren is sokszor — anyagiakra is átválthatja birtokolt .tudását. Hiába, ké­rem, elvben tőke ez is. az is, hát illenék is tőkeként funk­cionálnia a társadalmi pra­xisban. Morog a kezdő mérnök, ke­vesli fizetését, mondván: jó­val kevesebbet kap, mint a vele egykorú szakmunkások. Megnyugtatjuk: a diploma nem minden. Az elméleti tu­dás csak úgy ér valamit, ha gyakorlati ismeretek is tár­sulnak hozzá. Majd ha azt is megszerzi, tíz év múl­tán ... (A mérnök elhiszi. Igaz, neki is éppen most il­lenék családot alapítania, szülővé válnia, mint szak­munkás. s immár hat-hét éve kereső kortársának. Ha nem kap szülői segítséget — s azért nem minden szülő Hulladékgyűjtési akció A népfront új kezdeményezése A Hazafias Népfront már cióval ugyanis részben ép­korábban is kereste annak pen azt kívánják elérni, hogy lehetőségét: hogyan, miként gyarapodjon a helyi tanács lehetne a lakosságot arra fejlesztési alapja, olyan fel­ösztönözni. hogy szabaduljon adatok, beruházások válja­meg a környezetében fel- nak megvalósíthatóvá, arr.e­gyülemlett. számára már ér- l.vekre egyébként nem jut téklelen dolgoktól. Az elkép- elegendő pénz. S valóban: a zelések nyomán az idén kí­sérletképpen akciót kezde­ményeztek a hulladékbe­gyűjtés társadalmi támoga­tására. Ennek színhelyéül Vas megyét választották, s amint az adatokból nvesen zárult a kezdeménye­zés. 1982 első felében 780 tonna fémhulladékot. 80 ton­na papírt. 57 tonna textíliát és 17 tonna üveget gyűjtöt­tek össze a megyei lakosok Csak érzékeltetésül: a 780 tonna fém 3122 tonna vas­érccej egyenértékű, magya­rán ennyivel kevesebb nyers­anyag beszerzéséről kell gondoskodni. A kezdeti jelentős eredmé nyek annak az ösztönző, cselekvésre serkentő ténynek is köszönhető, hogy a MÉH­től kapott összeggel az adott település közössége rendel­kezik, így a bevétel közvet­lenül szolgálhatja az ott élők közösségi összefogásra a te­ellátásának. települési körül- lepülések fejlődéséért tenni ményeinek javítását. Az ak- kész lakókat. leges tervek. _ talokat ízig_vérig érintö A tanév első nagy politi- mindannyiukat érdeklő kér­rendezvénye októberben dés a diákönkormányzat a budapesti országos szak- szerepei munkástanuló napok ese- 'ÚJ kezdeményezés az or­menysorozata lesz. A buda- szágos „Diákfórum 1983", pesti szakmunkásképző isko- ameiyet jövő év februárjá­lak mellett az ország min- ban rendeznek meg, s az den megye,ebol erkeznek iden apriiisban megtartott majd fiatalok, hogy a külön- VII. országos diákparlamen­változatos rendezve- ten elfogadott feladatok ed­nyeken velemenyt csereije- di„, végrehajtását elemzik, nek politikai, mozgalmi, kul- értékelik. „Tankönyveink te­tű ralis tevekenyseguk ta- ritéken" címmel is országos pasztalatairol. Az esemeny- diákkonferenciára hívják hez kapcsolodoan tanacsko- össze az él.dekelteket, s ezen zast ,s rendeznek: A szak- a tanácskozáson összegzik munkástanulók erdekvedel- majd a tankönyvek érthető­me címmel. ségével, használhatóságával A tizeneves d.akiíjusag kapcsolatos feimérés ered. mozgalmi munkajanak tó- m£nyeit yábbfejlesztéséről az ezzel Az új tanévben is meghir­kapcsolatos feladatokról tar- detik az immar hagyomá. tónak országos ertekezletet tanulmányi munkához októberben a kozepfoku tan- köl6dő versenyeket, így az intézeti pedagógus KISZ-tit- országos középiskolai tanul­karok reszere. mányi, az országos szakmai Januarban es februarban umutmányi, a szakma kiváló rendezik meg a d.akpoli- tanulója> a szakmunkásta­tikusok országos vetelketdő- nulók országos tantárgyi ta­jet, amelynek országos don- nulmányi versenvét és a kö­tojere apnlisban kerül sor iskolások országos szá­Sikloson, a Táncsics Mihály mítástechnikai versenyét. Gimnáziumban. Az ország Meghirdetjk a középiskolák­ig megyejebol es a Buda- ban az Irinyi János kémiai az Arany Dániel matemati­kai, az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati, a Kazinczy Ferenc szépkiejtési versenyt, valamint a szakközépiskolá­sok országos orosz nyelvi vetélkedőjét. A kulturális rendezvények­nek ugyancsak hagyományos programja az országos diák­napok. A jövő év február­jában. márciusában tartják az iskolai és a megyei diák­napokat, fórumot teremtve a középiskolás amatőr művé­szeti mozgalmaknak. Sop­ronban. Keszthelyen. Pécsett, j Székesfehérvárott. Egerben. Sárospatakon és Gyulán — áprilisban és májusban mu­tatkoznak be a diáknapok legsikeresebb együttesei, sze- i replői. A sportrendezvények sorá­ból kiemelkedik a jövő év januárjában Baranyában megrendezendő „Show-haj­tás a jégen" című program szervezői a téli sportok ked­velőit invitálják játékos, je­ges versenyekre. pestről érkező, három-három megye városai és falvai el­sősorban a szűkös költségve­tés miatt el- vagy abbama­radt felújításokat, rekonst­rukciókat kívánják e támo­gatással befejezni. Érdekes­a most közzétett ség: nem egy tanács több kitűnik: eredmé- bevételhez jutott így. minta községfejletsztési adó es egyéb források jóvoltából. . Ilyen előzmények után a Hazafias Népfront országos elnöksége most azt tervezi, hogy a hulladékgyűjtési moz­galmat 1983 tavaszától Bu­dapestre és a többi megyére is kiterjeszti. Persze nem a MÉH feladatát kívánják át­vállalni, s nem akarnak „versenyezni" az úttörőkkel sem. A gyűjtéssel megbízott vállalat dolgozói és a gyere­kek egész évben kutatják a fölöslegessé vált tárgyakat, a HNF felhívása viszont csak egy-egy alkalomra, ponto­sabban hétvégére szólítja hasznos társadalmi munkára. energiáival, hogy esténként és a hétvégeken megkeresse például a lakásravalót.) Tízegynéhány éve dolgozik immár mérnökünk. Jó ké­pességű, de még nem annyi­ra, mintha az eltelt tíz év­ben a szakmájával foglalko­zott volna mindenekelőtt, s nem például villanyszerelés­sel, maszekban. Immár töb­bet is keres, mint a nálánál valamivel idősebb szakmun­kások egy része. De még mindig kevesebbet, mint a legtöbb rakodómunkás. Meg­nyugtatjuk: a kereslet-kíná­lat törvényei érvényesülnek a munkaerő árában is. Mérnök még csak akad, de rakodó­munkást — aki nélkül meg­állna az élet — a föld alól sem lehet kevesebbért kerí­teni ... (A mérnök elhiszi. Igaz, sok mindenre kellene neki is a több pénz: világot látni, művelődni, tájékozód­ni. Hát munkaidőben felve­szi a rakodómunkás-menta­litást: becsülettel elvégzi, amit rábíznak. Hogy ez egy mérnöktől nagyon kevés? Hogy neki kellene inkább öt­letekkel. kezdeményezésekkel előhozakodnia? Olyanokkal, amik igazán nem megbízá­sokból, hanem saját kútfőből születnek? Rendben van. de ennyiért? Akkor már inkább valamilyen kisvállalkozást szervezünk, például műszaki tanácsadásra, s így munkán­kat jobban megfizethetik. Akár saját vállalatunknál is.) A mérnök többnyire nem irigvkedik a rakodóra. Nem sainálja tőle a pénzt, legföl­jebb kevesli a magáét. A ra­kodónál már bonyolultabb a dolog. Igaz. sokszor mulat a mérnök pénzén: — Lám. ér­demes volt neki ennyit ta­nulnia?! —. de sokszor irigy, li a mérnök (az igényes szakmunkás, hivatali előadó stb.) autóját, szebb lakását, jobb ruháit stb. Azokat a javakat, amelyeket birtok­lóik többnyire nem a na­gyobb jövedelmükből — minthogy az nincs nekik —, Hazaérkezett a szakszervezeti delegáció Vasárnap hazaérkezett a az SZMT titkán, és Sulyok Szovjetunióból a Csongrád József, a MEDOSZ megyei megyei szakszervezeti dele- bizottságának titkára Odesz­fíácjó. A küldöttség a Szak- sza térségében tanulmányoz­szervezetek Odessza Terüle- ták az élelmiszer-gazdaság ti Tanácsának meghívására fejlődését, a szakszervezetek ötnapos látogatást tett te; melést. gazdálkodást se­Odesszában. Kovács Sándor, gítő tevékenységét. hanem nagyobb igényeiktől vezéreltetve, megkoplalva akár, szerezték be. Divat volt egy időben szembe állítani az anyagi és a szellemi javak birtoklását, lenézve az előbbit, fölérté­kelve az utóbbit. Géltáblává vált sok minden életünk so­rán. Volt egy időben bot­ránykő (az egyénre is veszé­lyes botránykő) a nyakken­dő. Aztán, egy nyakkendőssé vált világban, immár nem veszélyes és közösségi mére­tekben úgy-ahogy tolerált botránykő a hűtőgép (frizsi­derszocializmus), aztán a probléma elévültével (hiszen hogyan is lehetne másként panellakásainkban akár reg­gelig eltartani az este vett tejet?) jöttek az újabb bűn­bakok, az autó (kicsi vagy kocsi?) és a kerítés. Már nem annyira csicsás, egyre inkább hasonlít immár a kerítésre. Igaz, most sem olcsó, de tisztes és korrek! keretet teremt a háznak, a portának, kinyitva a világra. S a kerítés áltól teremtet: nyitottság alighanem hat előbb-utóbb a fejekre is. Kezdjük az autóval, ami minden harmadik családban van ma már. s békés (legföl­jebb egyre drágább) haszná­lati cikk, közlekedési eszköz lett, amely csak elfuserált suhancokból vált ki időnként dührohamot, hogy szeggel essenek neki, hogy letörjék antennáját, tükrét. De valóban igazi esz­köz lett? Országútjainkon időnként még mindig föllán­gol a márkaharc. (Egy tra­bantos csak ne siessen, ha még oly sürgős is a dolga. Hogy jön ahhoz, hogy meg­előzzön egy ezerhato® La­dát?!) És vannak, akiknek élet­szükséglet az autó, az általa biztosított mozgékonyság, él­ményszerzési lehetőség. (Nem tudom, faluhelyen körzeti orvos hogyan láthatná el ma­napság nagyszámú betegeit autó nélkül?) S nem csoda, hogy sok tízezer ember ma nálunk sokszor erején felül is szán anyagiakat autója fönn- és megtartására. És ez nekünk, valamennyiünknek jó. Mert esküdni mernék, ha egy mérnök végigcsatóngolja Európát, hát sok mindent lát, amiből profitálhat vállalata, az ország is. Mérnök, szak­munkás, vagy bárki, aki a látottakat, a megszerzett új ismerteket hasznossá fordít­hatja az itthoni mindenna­pokban. Sőt, az sem baj, ha valaki csak áruházakat lát. Hátha fölvetődik benne: itt­hon is lehetne így dolgozni, szép és jobb, többet tudó ter­mékeket gyártóni. Sőt, az sem baj. ha valaki (legyen akár segédmunkás, akár mér­nök) azt látja, ott dolgozni (többet és keményebben) kell. A baj csak ott kezdődik, ha azért vallja ezek után. hogy jobb nálunk, itthon, mert itt megengedhető a lezserség . .. És a kerítés? Mintha az is megszelídült volna korunkra. Szóval, úgy érzem, egyre inkább kölcsönhatás érvé­nyesül gazdagodásunkban. Anyagi javakat szerzünk meg, amelyek — így, vagy úgy — előbb-utóbb kulturál­tabb viselkedésmintákat és életmódot kényszerítenek ránk. S most jó szívvel ír­nám le: kulturális javakat szerzünk meg, amelyek előbb-utóbb anyagi javak forrásává válnak életünk­ben. Jó szívvel írnám le, de nagyon, túlzottan is közve­tett igazságokkal vigyázni kell. Mert ha túlontúl is tá­vol állnak a mindennapi praxisban szerzett egyéni ta­pasztalatoktól. hát részletes és mindenre kiterjedő argu­mentáció kíséretében sem mindenki ad hitelt nékik. Hát még ha csak odavet­jük. S talán éppen az a baj, visszapilTan tó bogy a >avak anyaS' haszna mind az egyen, mind a társadalom számára csak nagyon közvetve jelentkezik. S főként az egyén számára. (Sok értelmiségit, vagy akár „csak" alkotó szellemű, ér­telmes embert — példán' rendszeresen újító szakmun­kást — hallottóm már pa­naszkodni : a legszüksége­sebb könyveket sem tudja megvenni. Nem telik rá. De senkit nem hallottóm azért siránkozni, mert még nincs meg vágyott kerítése. Majd meglesz, ha valóban annyi­ra fontos a számára. Mert hát kerítést egyszer kell csi­náltatni, könyvét, szakirodal­mat pedig hetente, havonta beszerezni.) Gazdagodunk. Anyagi és szellemi javakban egyaránt. Igaz. a mostani gazdasági helyzetben mindegyikre ke­vesebb jut, mint korábban, s e javak konvertálhatósága is sokszor egyirányú marad. Pedig alighanem éppen eb­ben a helyzetben van egyre hagvobb szükségünk a szel­lemi javakra, s arra, hogy azok valóban átváltódhassa­nak, átváltódjanak társadal­mi méretekben anyagi javak­ra is. De ehhez, az egyéni csatornákat is tágítani kelle­ne. S bekalkulálni, hogy ha már a kultúrának ára, oly­kor egyre borsosabb ára van, hát azok számára be kellene kalkulálni a minimálisan szükséges vásárlóerőt, akik­nél a megszerzett szellemi javak értékké, értékteremtő tényezővé válnak. Válhatnak, társadalmi méretekben is. Szávay István Elhunyt Mona Gyula Mély fájdalommal tudat- ként kezdett dolgozni. 1949­juk, hogy dr. Mona Gyula ben lett a nagykanizsai párt­elvtárs, az MSZMP KB Po- iskola vezetője. és ettől lilikai Főiskolájának rektor- kezdve különböző pártokta­helyettese, egyetemi tanár, tási intézményekben tanár­augusztus 15-én, 54 éves ként — 1963-tól 1968-ig a korában, szívroham követ- pártfőiskolán dolgozott. Meg­keztében elhunyt. szerezte a filozófiai tudomá­Dr. Mona Gyula temetése nyok kandidátusa címet, augusztus 25-én, szerdán 1969—1980-ig a Központi Bi­15.00 órakor lesz a Farkas- zottság agitációs és propa­réti temetőben. Elhunyt elv- gandaosztályának helyettes társunk barátai, munkatár- vezetője volt, majd 1980. július 1-től haláláig a po­litikai főiskola rektorhelyet­tese. Egész életében kom­munista elkötelezettséggel szolgálta a szocializmust, a nép ügyét, halálával nagy veszteség érte a hazai po­litikai oktatást és propa­gandát. sal 14 óra 30 perctől róhat­ják le kegyeletüket a rava­talnál. MSZMP KB Politikai Főiskola * Dr. Mona Gyula munkás­családból származott, s 6 maga is fiataléin, bányász-

Next

/
Oldalképek
Tartalom