Délmagyarország, 1982. július (72. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-14 / 163. szám

72. évfolyam 163. szám 1982. július 14., szerda Ára: 1,40 forint VILÁG AWKo PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Lázár György Bukarestben ést tartott Megkezdődtek a magyar—román tárgyalások f CRHWi® Mórahalom íejlodése - A fiatalok művelődési, szórakozási (ehetőségei Lázár György és Constantin Dascalescu román kormányfő a hivatalos tárgyalások megkezdése előtt (MTI fotó — Telefotó — KS) Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke kedden Bu­karestbe utazott. Constantin Dascalescunak. a Román Szocialista Köztársaság kor­mányelnökének meghívásá­ra hivatalos, baráti látoga­tást tesz Romániában. A kíséretének tagjai: Veress Péter külkereskedelmi mi­niszter. Kovács Gyula. az Országos Tervhivatal elnök­helyettese. Roska István kül­ügyminiszter-helyettes. Tóth Dezső művelődési miniszter­hez ettes és Rajnai Sándor. a Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövete, aki a rorpán fővárosban csatlako­zott a kísérethez. A búcsúztatásra a Fe­rihegyi repülőtéren meg­jelent Sarlós István. a Minisztertanács elnökhelyet­tese. Púja Frigyes külügy­miniszter. továbbá állami életünk több más vezető sze­mélyisége. Ott volt Octavi­an Gavris. a Román Szocia­lista Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes üg:, vivője. Lázár György kedden dél­előtt érkezett meg Bukarest­be kétnapos hivatalos, bará­ti látogatásra. Az Ótopeni repülőtéren meghívója. Constantin Dascalescu ret­inán miniszterelnök fogadta és üdvözölte. Az érkezésnél jelei, volt az állami élet több más képviselője. Ott volt Rajnai Sándor. Magyar­ország bukaresti nagyköve­te és Victor Bolojan. a Ro­mán Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. A fogadtatás után Lázár György és kísérete szállás­helyére hajtatott. Kedden a déli órákban Lázár György és Constantin Dascalescu megtartotta első tárgyalását. A hivatalos megbeszélésen magyar rész­ről részt vett Veress Péter külkereskedelmi miniszter. Roska István külügyminisz­ter-helyettes. Kovács Gyula, az Országos Tervhivatal el­nökhelyettese. Tóth Dezső művelődési miniszterhelyet­tes és Rajnai Sándor. ha­zánk bukaresti nagykövete. Román részről Nicolae Constantin külkereskedelmi -s nemzetközi, gazdasági együttműködési miniszter. Anetg Spornic. az állami tervbizottság miniszteri ran­gú államtitkára. Ion Stefa­nescu. a szocialista műve­lődési és nevelési tanács el­ső elnökhelyettese. Constan­tin Oancea külügyminiszter­helyettes és Victor Bolojan. a Román Szocialista Köztár­saság budapesti nagykövete jelen. A két kormányfő tájékoz­tatta egymást országaik bel­ső helyzetéről, tárgyalt a kétoldalú kapcsolatokat érintő" legfontosabb kérdé­sekről, és a nemzetközi hely­zet időszerű problémáiról. Délután Lázár György üzemlátogatáson vett részt N colae Constantin kíséreté­ben. Megtekintette Bukarest egyik legnagyobb gépipari tizemét. az Augusztus 23. Gépgyárat, amely dízelmoz­donyokon kívül olajbányá­szati és vegyipari berende­zéseket is gyárt. . A rgi-id gyárlátogatás után. a Vtotoria palotában • Lázár György és Constantin Dasca­lescu folytatta tárgyalását. Este Constantin Dasca­lescu hivatalos vacsorát adott Lázár György tiszte­letére. A vacsorán részt vett losif Banc. az RKP KB Po­litikai Végrehaitó Bizottsá­gának tagja, a KB titkára és Gheorghe Petrescu minisz­terelnök-helyettes. Ott vol­tak továbbá a két kormány­fő kíséretének tagjai. A hivatalos vacsorán Constantin Dascalescu és Lázár György pohárköszön­tőt mondott.. A tárgyalások ma. szerdán .folytatódnak és> 'befejeződ­nek. • • • ­A Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottsága tegnap, Szegeden ülésezett A testü­let az előterjesztések között először meghatározta a sze­ged-tápéi Tiszatáj Mgtsz veszteségrendezésének mód­ját. Döntött az állami elő­vásárlási jog gyakorlása, va­lamint a méltányossági ki­sajátítás pénzügyi fedezete biztosításának kérdésében is. Módosította a testület a megyei tanács idei fejlesz­tési tervét, jóváhagyta a megyei tanács munkaügyi és tervosztályának ügyrend­jét. A végrehajtó bizottság megvitatta és elfogadta a Mórahalom nagyközségi ta­nács vb munkájáról készült beszámolót. Mórahalom nagyközség az átlagosnál jobban fejlődött az elmúlt öt év alatt. Erősödött né­pességmegtartó szerepe, bi­zonyos mértékig felgyorsult a „városiasodás" folyamata, ami tükröződik a lakásépí­tésben és a kommunális fej­lesztésekben. A testület sor­ra Vette, hogy a nagyközségi végrehajtó bizottság irányító munkájának hatására milyen területeken, melyek voltak az elmúlt évek kimagasló eredményei. Például 1976­lól Mórahalmon 274 családi húz épült, ami bizonyítja az agglomerációban betöltött egyre jelentősebb szerepét/ A nagyközségi- tanács bizto-' Vállalatok félévi gyorsmérlege Uktív kiiíkeres Az év első felében a gép­ipar exportfeladatait teljesí­tőképességének megfelelően i határozták meg, aminek az ágazat megfelelt, s most elő­ször a kivitel fő hordozójává vált. Nem csökkent az élel­miszer-gazdaság szerepe sem külpiaci értékesítésünkben. A többi népgazdasági ág vagy az átlagos helyét tölti be kereskedelmi kapcsolata­inkban, vagy a korábbi gon­dokkal küzd a dekonjunktú­ra miatt, mint például a ko­hászat, a vegyipar és a könnyűipar. A Külkereske­delmi Minisztériumtól ka­pott tájékoztatás szerint kül­kereskedelmünk 1982. félévi dollárelszámolású egyenlege aktív, mintegy 5 milliárd forinttal. Az utóbbi egy hó­nap erőfeszítésének további növelésére van azonban szük­ség, mert a többlet nem az export növekedéséből, ha­nem az import csökkenésé­ből adódott. Szocialista kivi­telünk 4,1 százalékkal, beho­zatalunk 8 százalékkal, tehát tervszerűen növekedett a fél évben. Partnereink üteme­sen, határidőre szállítottak, a lengyel import is ponto­san érkezik. A Transelektro, amely a gépipar kivitelének nagyobb részét bonyolítja le az év el­ső felében, 7 százalékkal szállított több árut külföld­re, mint a múlt év azonos időszakában. A szocialista exportban átmeneti vissza­esés után az év végéig tel­jesítik valamennyi kötele­zettségüket. A szocialista or­szágokból származó behoza­tal jelentősen, 26 százalék­kal növekedett. A dollárel­számolású piacra 6 hónap alatt 2 milliárd forint érté­kű árut szállítottak, ami megfelel az éves terv idő­arányos teljesítésének. Ked­vezőtlen viszont, hogy a tőkés behozatal a vártnál is nagyobb, alkatrészekre, anya­gokra 15 százalékkal több valutát adtak ki, mint ta­valy ilyenkor. Számos, ko­rábban is stabil piacnak szá­mító közel-keleti és afrikai országban árproblémák me­rültek fel. Ugyanakkor a vállalat ütemesen szállítja indiai, török és más meg­rendelőinek az eröművi nagy­berendezéseket, a gázturbi­nás egységeket és a nagy­kazánokat. A Meirimpex a kivitel időarányos teljesítésével le­maradt, amit a következő hónapokban fokozott erőfe­szítéssel, szervezettebb mun­kával igyekszik behozni. Ni­gériába. Ecuadorba. Mexikó­ba és Peruba komplett ok­tatási berendezéseket, isko­lai felszereléseket, Nyugat­és Észak-Európába számí­tástechnikai programokat és szervezéstechnikai terméke­ket szállítottak. A teljes ki­vitel 40 százalékát kitevő automatikaelemeket és -ve­zérléseket, valamint ellenőr­ző műszereket — amelyeket a földgázvezetékekhez sze­reltek fel — nagy tételben küldtek a szovjet és a bol­gár vállalatoknak. Automa­tikaelemekből rövidesen a tőkés piacra is exportálnak, mert egy osztrák céggel ve­gyesvállalatot alapítottak hazánkban. A vállalat egy másik kezdeményezése: 44 millió forint befektetéssel egy téesszel közösen Nyír­egyházán termelőüzemet sze­reltek fel az elmúlt hóna­pokban, a világpiacon igen keresett laboratóriumi fel­szerelések sorozatgyártására. A Terimpex forgalmában is erősen éreztette hatását a több éve tartó piaci recesz­szió. Ezért a vállalat fokoz­ta piackutató munkáját, amelynek során kiderült, hogy például a darabolt ser­téshús, a tarja, a lapocka, a karaj és a dobozolt sonka a keresett cikkek közé tarto­zik. Ennek megfelelően a gyártókat, a pápai és a ka­posvári húskombinátot egy­aránt az ilyen jellegű áru­alapok növelésére ösztönzik. A Generalimpex sok vál­lalatot megnyert exportprog­ramjához, és ma már köze! 70 cikkcsoport külpiaci érté­kesítését vállalja. Ipari part­nerei zömében az ipari és a mezőgazdasági szövetkezetek, kisüzemek, amelyek rugal­masan képesek alkalmaz­kodni a mind gyakrabban változó igényekhez. Egyes mezőgazdasági termékek, já­tékok, kempingbútorok és bőrkonfekció-úruk kivitelét növelték a leggyorsabban. Ezekkel a termékekkel új piacokon is megjelentek, így az USA-ban és Japánban. Nemrég konzervek több száz­ezer dolláros exportjára szer­ződtek amerikai cégekkel, az első szállítmányt éppen a napokban indították útnak. A Hungarocoop szövetke­zeti külkereskedelmi válla­latnál is — amely éves ter­vét időarányosan teljesítet­te. bővítette a szocialista or­szágokkal lebonyolított vá­lasztékcserét. szervezte az áruházi heteket — érezhető volt már a hazai külkeres­kedelmi vállalatok közötti verseny erősödése. (MTI) sítja a lakásépítéshez a terü­letet és nemcsak egy-két szintes magánházak készül­nek, hanem a központban négyszintes épületeket is fel­húztak. ami városias külsőt kölcsönöz a településnek. A kommunális fejlesztések eredményeképpen 24 kilo­méter hosszú járda épült és a nagyközség vezetői szerint szükség lenne a főutcákon a szennyvízcsatorna bővíté­sére is. Gondot okoz ugyan­akkor az alacsonyan fekvő területeken megjelenő bel­víz. melynek elvezetését egyik fontos feladatának tartja az irányító testület. Sokat javult az elmúlt évek­ben az egészségügyi és szo­ciális ellátás. Szakorvos gyó­gyítja a betegeket. Ugyan­akkor a megoldatlan kérdé­sek közé sorolható; kicsi a bölcsőde, hiányzik az öregek napközi otthona, kevés az általános iskolai tanterem. A kereskedelemben és a szolgáltatásban jó az alapel­látás színvonala, a lakosság elégedett az áruválasztékkal. A megyei tanács végre­hajtó bizottsága elismerését fejezte ki a nagyközség ve­zető testületének, ugyanak­kor rámutatott arra, hogy a jövőben méginkább előre kell lepni a lehetőségek ki­használásában, a tanácsi pénzek célszerű felhaszná­lásában. Megvitatta a vb az ifjúság művelődési, szórakozási és sportolási lehetőségeinek helyzetéről készült beszámo­lót is. Az ifjúsági tör­vény megjelenése óta elő­ször foglalkozik a testület azzal a kérdéssel, hogy a Csongrád megyei fiatalok szabad idejük hasznos eltöl­téséhez milyen környezetet, körülményeket találnak. Az MSZMP KB 1970-es ifjúság­politikai határozata alapján alkotott ifjúsági törvény szabja meg a fiatalok mű­velődésével, szórakozásával és sportolásával kapcsolatos állami feladatokat. Hosszú lenne felsorolni, hogy az ifjúság érdekében a taná­csok mire mennyi pénzt köl­töttek. Csak távirati stílus­ban a legfontosabb létesít­ményekről: a IV. ötéves tervben öt községben műve­lődési ház készült, a követ­ke?,ő tervciklusban Szegeden, Csongrádon, Szentesen avat­lak új ifjúsági házat, Ma­kón pedig a régi épület át­alakításával úttörőházat hoz­tak létre. Bővítették a már­télyi ifjúsági és képzőművé­szeti tábort. A verseny-, il­letve tömegsportnak a le­hetőségei is javultak az el­múlt években. Különösen Szeged gazdagodott létesít­ményekkel. A legfontosabb beruházások: a szegedi fe­dett játékcsarnok, a ver­senyuszoda, valamint a DÉLÉP sporttelepének épí­tése. Az iskolai testnevelés teltételei azáltal javultak, hogy tornatermek és sza­badiéri sportpályák készül­tek, amelynek a költségfe­dezete terven felül az el­múit tervciklusban 12,5 mil­lió forint volt. Figyelemre méltó az a társadalmi ösz­szefogás — különösen a köz­ségekben —. ami hozzáse­gítette az iskolákat. hogy tornateremmel rendelkezze­nek. Ha a társadalmi mun­kát említjük, szólni kell a szegedi úttörő vízitelepről és evezős pályáról, a csongrádi lőtérről, a szentesi kajaktá­rolóról is. Ebben az ötéves tervben olyan új beruházás nem kezdődik, ami tovább gazdagítaná a fiatalok mű­velődési és sportolási lehe­tőségeit. annál fontosabb fel­adat a meglévő intézmény­hálózat. eszközök jobb ki­használása és a megnöve­kedett szabad idő tartalma­sabb eltöltéséhez a feltételek biztosítása. A végrehajtó bizottság át­tekintette, hogy milyen a művelődési házak munkája, milyen programokat biztosí­tanak az ifjúsági házak és klubok, hogyan alakul a könyvtárlátogatás, az ama­tőr művészeti mozgalom és miképpen él ifjúságunk a szórakozási és turisztikai le­hetőségeivel. Szó volt az új városrészek, lakótelepek sport intézmény-helyzetéről is. Megállapította a testület, hogy a különböző erőfeszí­sek ellenére még mindig kevés a sportolásra és moz­gásra alkalmas szabad terü­let és az iskolák — általá­ban a megfelelő feltételek hiánya miatt — csak elvétve nyitják mgg 'kapuikat a -la­kosság előtt. A végrehajtó. IHzöttság rámutatott: a sza­bad idő tartalmas eltöltésé­nek feltételeit nemcsak á tanácsok biztosíthatják; ha­nem a különböző állami, tár­sadalmi és tömegszervezetek is keressék ennek a módját. Végül a testület megvitat­ta a tanácsi beruházások ta­pasztalatairól készült beszá­molót. Csongrád megye te­rületén a tanácsi beruházá­sok aránya a VI. ötéves tervben meghaladja a 20 százalékot, ami azt jelenti, hogy a különböző építkezé­sek, fejlesztések közvetlenül elősegítik a lakosság életkö­rülményeinek javulását. Nem közömbös — és köz­véleményünk állandóan fi-; gyeli is —, hogy a tanács fejlesztési forrásait milyen hatékonysággal használja fel, hogyan alakulnak a beru­házások, időben elkészül­nek-e a megrendelt létesít­mények, lakóházak. .. A ta­pasztalat szerint a tanácsi fejlesztések megvalósultak, amiben közrejátszott a kö­rültekintő tervezés, a hasz­nos együttműködés, a helyi lehetőségek jobb kihasználá­sa. Továbbra is gondot je­lent azonban a hatékony­ság. A tanácsi beruházások jelentős része a tervezettnél később és ezért drágábban fejeződött be. Még mindig elmarasztalható a telepsze­rű lakásépítésnek az óvodák, iskolák, kereskedelmi üzle­tek, szolgáltató egységek építésének üteme. A vb el­sősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy a beruházás résztvevői — tehát a meg­bízók, tervezők, kivitelezők — korrektebb munkát vé­gezzenek, szerződési kötele­zettségeiket tartsák be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom