Délmagyarország, 1982. július (72. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-24 / 172. szám

60 Szombat, 1982. július 24. pÉi#ÉiÍi i TLZ MÜ FRITZ MIHÁLY ÉREMSOROZATABOL A magyar múlt mosolya Nagyenyedi demokritus I. Teleki Mihálynak két asz­tali embere volt: Vida István, ki tordaj hadnagyságot viselt (láttam leírva képét, mely alá ez volt írva: STEPHANUS VIDA. BONUS DUX TORDAE;), n má­sik' volt Kubunyi. Ezek bolon­doskodtak Teleki előtt, éjjel pe­dig tanácsosai voltak. Vida tré­fál közül sok most is emlékezet­ben van. Felírok ide néhányat, hogy el ne felejtődjenek olyan könnyen. Mikor Teleki Mihály a maga méltóságának csaknem felső pontján ült, de nem volt temp­lomos ember, mondta Vida: — Uram, egy nagy gonoszsá­got cselekszem Kigyelmed ellen, s azután elbúvom bátorságos helyre, hogy Kegyelmed enge­rrfet meg ne találhasson. — Hova, hová tudnál előlem elbúvni, kurafia? —kérdezte Te. leki. — Én bizony csak a gernve­szegi templomba — felelte Vida. Hallván ezt Teleki, elfordult tőle. mert tudja, mit tesz a Vida István vágása. Látá Vida. hogy Teleki „ritka­ságok házát" készít, s ahol vala­mi régi ritkaságot, monétát (= pénzt) vagy egyebet kap, erővel is kifacsarja, senki nem merté megvonni tőle. mint Oloszteleken is Dániel Ferenc kedve- ellen odaadta a siclust (= régi • pénzt). Vida István is csináltatott holmi mesterember­rel egy nagy durva pallóst, dur­ván Attila nevét reáüttette, víz­zel megöntözte, míg erősen meg­rozsdásodott. azután tisztftatta hamuval féltül, és a maga házá­ban a fogasra tette. Ezt s rajta az Attila nevet meglátta (Vida is úgy akarta) egy nemes ember, s hogv magának gráciát vadász­szon. béfutta Telekinek. Paran­csolta legottan Teleki Vidának. hogy küldje Gernyeszegre azt a régi pallós vasat, ó vonogatta magát, s azt írta, hogy emléke­zetre tartja; ha felküldi, tudja, hogy onnan soha ki nem vájhat­ja. De nem szűnt meg 'Teleki, míe megáévá nem tette. Vida magában örült, de végre valaki megmutatta Telekinek, hogy az a ritkaság álnok raritás. Vida egv szobában hált Tele­kivel a különös beszélgetésért. Amikor Telek! elaludt. Vida bé­butl az ágy alá. a hátával emel­getni kezdte Teleki ágvát. mind­addig, míg az felserkent. Felser­kenvén monda: — Kl vagv? Uram Jézus. Uram Jézus, ne hagyj el! Azalatt, míg az álmos inas gyergyát gyújtott. Vida a maga ágyába ment s tetette magát, hogy mélyen alszik. Elaluván Teleki, ismét az ágy alá buti Vida, s cselekedék szintén úgy. Akkor annál inkább megrémült Teleki inast is kiáltott. Jézust Is imádott. De akkor rajta érte Vidát. Vida elüté tréfával, mond­ván: — Uram imádság nélkül fekü­vék le az este, s azért kísért az ördög. Most is elébb kiáltott inast és aztán Jézust. Felfogadja Telekinek Vida. hogy ma a fejedelemmel, az ak­kori szokás szerént, kezet fog tizenkétszer, s még sem veszi észre a jámbor Apafi. Véghez is vitte köntös változtatásokkal. Tizenkettődször szász papok jöt­tek a fejedelemhez Ebesfalvára udvarolni. Ezeket mind addig késleltette, míg a szomszéd fa­luból a káplán köntösét elho­zatta, és abban ment bé a szász papok között a fejedelemhez és kezet fogott véle a fejedelem. Így csúfolkodtak a jámbor egy­ügyű fejedelemmel. Kemény Sámuel kímélte a feleségét Macskás! Katát feleségül el­vette Kemény Sámuel a sok jó­szágért, noha nem volt igen for­más és időske is volt a kisasz­szony, sőt egyik ágon harmadik ízig atyjafia. De hozzáment Kati. szült is egyet, s az meghalván, nem lón maradéka. A jószág­igazgatásban az asszony nagyon megkönnyebbítő báró Sámuelt, úgy hogy ennek az úrnak egyéb dolga nem volt, csak a paripák, kopók, agarak és a pipa. De ő is kíméleni kívánván az asz­szonyt, előkapott egy frajt (= szolgálólányt). Rajta érte az asz­szonv keményen fogta Keményt. Szegény Kemény Sámuel nem tudta magát, egyébbel menteni, hanem ezt mondta: — Csak tégedet akarlak kí­mélni, feleség. — Ugyan, ne kíméljen kegyel­med engemet! — mondta Kati. Jeles komédia Kassán a jezsuita páterek egv derekas komédiát csináltak, minthogy affélékben igen tudó­sok. Többi között másunnak kért drága paszomántos köntösökbe" öltöztettek tizenkét tolvajt, azt akarván kikomédiázni, mint tol­vajkodnak a cifra köntösükben az olasz, franc, ánglus és német lopók. Sokféle mesterséges lopá­soknak csuda mesterségü mód­jaim is megtanították őket, me­lveket produkáltak a teátromon, de azután a városban az urak szállásain is. Végre mind a ti­zenketten azon köntösökben el­szöktek. s e napig oda vannak :i jezsuiták pedig háromezer fo­rintnál többet fizettek azoknak akiktől az öltözeteket kerettek és hozatták. E jeles komédia! • Ze/k Zoltán Emlék Tíz éve már.'tl Gyalog mentem Szinérváraljára. Halk-suhogva jött utánam az eperfák nyája. Tíz éve már... Emlékszem még, nem egyedül mentem. Szurokarcú szénégető jött szótlan mellettem. Ö, ha oly szót tudnál, tollam, ha tudnál oly rajzot, hogy megmutasd a világnak e füstlepte arcot, szőrrel vadult orrát, fülét és fekete száját — a munkának, a nyomornak e borzalmas táját.. Szótlanul ment mellettem és az eget nézte, honnan az alkony lecsapni készült, mint a vércse. Én nem szóltam. Mit mondhatnék, hogy megértsen engem? Talán nem is tud beszélni már emberi nyelven, tán csak a tűz szavát érti, a kormot, a lángot, s amit sziszegnek, sikongnak üszkös fahasábok ... Ó, ha fölgyújthatnám mostan — gondoltam — a tájat... s láttam mar, amint a lángok borzasan szétszállnak s karmaikkal belekapnak az erdő hajába ... hallottam már, egyetlenegy üvöltéssé válva szólnak hozzá. Szól a láng s az aláhulló pernye... Ha így szólnék akkor talán megértene engem .., így merengtem. Tíz éve már, Szinérváraljára mentünk s halkan jött utánunk az eperfák nyája. (A költő kötetben még meg nem jelent verse.) Pákolilz István Győri László Fenyegetettség Igaz, ' hogy a legeslegvégsö pillanatban, de mégiscsak helyrebillent a Világegyensúly: elsurrant a fütyöri feketerigó, hoppon maradt a vérszomjas macska. Holnap másként is történhet. Félelmetesen nyugtalanít a véget nem érő fenyegetettség. Albérlők Ahol mi lakunk, arra van észak. Ahol a lámpa ég. Gyújtjuk a lámpát: éjszaka, süvölt a szél, a sarkvidék, és megmart ebként ugat a fóka, a rozmár agyara töri a lélek nagy jegét. A szobában a lámpafény, mint a fákon a zöld moha. Virraszt, világít, arra ég, amerre észak csillaga. Lakások, házak pólusa, vakít a kiadó szoba: lépteidet hogy el ne vétsd. 55 Rómáról jut eszembe... Vizet a kötélre! ! 55 V*. Sixtus pápa 64 évesen, kol­duló ferences barátból lett pá­pa. 1585-ben lépett a pápai trón­ra. Öt évi uralkodása alatt Ró­ma út- és térrendszerét megre­formálta. 27 szökőkutat építtetett. E munkákban mestere Domenico Fontana volt. aki leveleiben ar­ról panaszkodik, hogv nem tud eleget tenni megrendelőié köve­teléseinek Igen költséges volt az obeliszkek felállítása Róma ha­talmas terein. Éppen a Szt. Péter téri obeliszk felállításával kapcsolatban me­sélik a rómaiak a következő le­gendát! Az obeliszk először nem a mai helyén állott, hanem ott. ahol a hajdani sekrestye volt. Ez.t egy emlékkcivün ma is ol­vashatjuk. A 25 méteres. 350 tonnás oszlop elmozdításához csörlős, 'csigás szerkezetre volt szükség, hogv a kötél iól csúsz­hasson raita. Az összes kötél egyidőben történő működésbe ho­zásához 800 ember és 75 ló ere­iére volt szükség. A munka előestéién a pápa ál­dást osztott, megáldotta a mes­tert. aki a munka napján misét hallgatott. Fontana a munka ne­hézségéré gondolva és a veszély­től félve lezáratta a Szt. Péter tehtt. csak a munások tartózkod­hattak ott. Kitűzték a táblát, melyen az állott, hogv senki meg ne mukkanjon, ne moccanjon, ne zörögjön Aki megszegi, halállal büntetik. Hogy hatásosabb le­gyen a tilalom, még bitófái is ál­lítottak fel a téren. Az építész állvánv tetejéről irá­nyította a munkát, arnelv ötven­két fázisból tevődött össze. Az ötvenkettedik fázisnál már füg­gőlegesen állott a hatalmas kő­tömb. de még az. alapra helye­zés hiányzott. Ekkor mindenki ereiben szinte megfagyott a vér. A kötél, melv az obeliszket kö­rülfonta engedni kezdett és az oszlop könyörtelenül lassan ol­dalra dőlt. Cgv tűnt. hogv 'a helyzet reménytelen és a halálos csendben a téren valaki elkiál­totta magát: Vizet a kötélre! Egy genovai tengerész kiáltott, hisz ő igen jól ismerte a ken­derköté] természetét. így akadá­lyozta meg a katasztrófát. Ta­nácsa parancs lett: s vízzel átita­tott kötél összehúzódott, rövidebb lett. az oszlop kiegyenesedett mint a haióárboc. Arról nem szól a fáma. hogy szereztek és honnan hirteleniében annyi vizet és fő­leg. hogy vitték fel olyan ma­gasra. Bresca tengerész akármilyen leleményes is volt, halálbünte­tést érdemel, mert a törvény az törvény, ő pedig megszegte. A végén mégis győzött a józan ész. mert mérlegelték hogy nemcsak az obeliszket. de az építész éleiét is megmentette (mert ha nem is esett volna rá a kőtömb, tejét vették volna, ha a munka nem sikerűik A ten­gerészt a pápa hívatta és meg­kérdezte, mi a kívánsága. Bresca szerényen annyit kért, hogy minden húsvét vasárnapra a szertartáshoz szükséges pál­mát ő és leszármazottai szállít­hassák Genovából. Azóta is S. Remo kicsinv ki­kötőjéből húsvét előtt minden évben elindul a pálmát vivő hajó Ripa Grand" felé És bár­mily furcsának tűnik is. ez a kis üzlet a Bresca-családnak jó jövedelmi forrás lett. TIMÁRNÉ MARKAR ERZSFLBET

Next

/
Oldalképek
Tartalom