Délmagyarország, 1982. július (72. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-24 / 172. szám
60 Szombat, 1982. július 24. pÉi#ÉiÍi i TLZ MÜ FRITZ MIHÁLY ÉREMSOROZATABOL A magyar múlt mosolya Nagyenyedi demokritus I. Teleki Mihálynak két asztali embere volt: Vida István, ki tordaj hadnagyságot viselt (láttam leírva képét, mely alá ez volt írva: STEPHANUS VIDA. BONUS DUX TORDAE;), n másik' volt Kubunyi. Ezek bolondoskodtak Teleki előtt, éjjel pedig tanácsosai voltak. Vida tréfál közül sok most is emlékezetben van. Felírok ide néhányat, hogy el ne felejtődjenek olyan könnyen. Mikor Teleki Mihály a maga méltóságának csaknem felső pontján ült, de nem volt templomos ember, mondta Vida: — Uram, egy nagy gonoszságot cselekszem Kigyelmed ellen, s azután elbúvom bátorságos helyre, hogy Kegyelmed engerrfet meg ne találhasson. — Hova, hová tudnál előlem elbúvni, kurafia? —kérdezte Te. leki. — Én bizony csak a gernveszegi templomba — felelte Vida. Hallván ezt Teleki, elfordult tőle. mert tudja, mit tesz a Vida István vágása. Látá Vida. hogy Teleki „ritkaságok házát" készít, s ahol valami régi ritkaságot, monétát (= pénzt) vagy egyebet kap, erővel is kifacsarja, senki nem merté megvonni tőle. mint Oloszteleken is Dániel Ferenc kedve- ellen odaadta a siclust (= régi • pénzt). Vida István is csináltatott holmi mesteremberrel egy nagy durva pallóst, durván Attila nevét reáüttette, vízzel megöntözte, míg erősen megrozsdásodott. azután tisztftatta hamuval féltül, és a maga házában a fogasra tette. Ezt s rajta az Attila nevet meglátta (Vida is úgy akarta) egy nemes ember, s hogv magának gráciát vadászszon. béfutta Telekinek. Parancsolta legottan Teleki Vidának. hogy küldje Gernyeszegre azt a régi pallós vasat, ó vonogatta magát, s azt írta, hogy emlékezetre tartja; ha felküldi, tudja, hogy onnan soha ki nem vájhatja. De nem szűnt meg 'Teleki, míe megáévá nem tette. Vida magában örült, de végre valaki megmutatta Telekinek, hogy az a ritkaság álnok raritás. Vida egv szobában hált Telekivel a különös beszélgetésért. Amikor Telek! elaludt. Vida bébutl az ágy alá. a hátával emelgetni kezdte Teleki ágvát. mindaddig, míg az felserkent. Felserkenvén monda: — Kl vagv? Uram Jézus. Uram Jézus, ne hagyj el! Azalatt, míg az álmos inas gyergyát gyújtott. Vida a maga ágyába ment s tetette magát, hogy mélyen alszik. Elaluván Teleki, ismét az ágy alá buti Vida, s cselekedék szintén úgy. Akkor annál inkább megrémült Teleki inast is kiáltott. Jézust Is imádott. De akkor rajta érte Vidát. Vida elüté tréfával, mondván: — Uram imádság nélkül feküvék le az este, s azért kísért az ördög. Most is elébb kiáltott inast és aztán Jézust. Felfogadja Telekinek Vida. hogy ma a fejedelemmel, az akkori szokás szerént, kezet fog tizenkétszer, s még sem veszi észre a jámbor Apafi. Véghez is vitte köntös változtatásokkal. Tizenkettődször szász papok jöttek a fejedelemhez Ebesfalvára udvarolni. Ezeket mind addig késleltette, míg a szomszéd faluból a káplán köntösét elhozatta, és abban ment bé a szász papok között a fejedelemhez és kezet fogott véle a fejedelem. Így csúfolkodtak a jámbor együgyű fejedelemmel. Kemény Sámuel kímélte a feleségét Macskás! Katát feleségül elvette Kemény Sámuel a sok jószágért, noha nem volt igen formás és időske is volt a kisaszszony, sőt egyik ágon harmadik ízig atyjafia. De hozzáment Kati. szült is egyet, s az meghalván, nem lón maradéka. A jószágigazgatásban az asszony nagyon megkönnyebbítő báró Sámuelt, úgy hogy ennek az úrnak egyéb dolga nem volt, csak a paripák, kopók, agarak és a pipa. De ő is kíméleni kívánván az aszszonyt, előkapott egy frajt (= szolgálólányt). Rajta érte az aszszonv keményen fogta Keményt. Szegény Kemény Sámuel nem tudta magát, egyébbel menteni, hanem ezt mondta: — Csak tégedet akarlak kímélni, feleség. — Ugyan, ne kíméljen kegyelmed engemet! — mondta Kati. Jeles komédia Kassán a jezsuita páterek egv derekas komédiát csináltak, minthogy affélékben igen tudósok. Többi között másunnak kért drága paszomántos köntösökbe" öltöztettek tizenkét tolvajt, azt akarván kikomédiázni, mint tolvajkodnak a cifra köntösükben az olasz, franc, ánglus és német lopók. Sokféle mesterséges lopásoknak csuda mesterségü módjaim is megtanították őket, melveket produkáltak a teátromon, de azután a városban az urak szállásain is. Végre mind a tizenketten azon köntösökben elszöktek. s e napig oda vannak :i jezsuiták pedig háromezer forintnál többet fizettek azoknak akiktől az öltözeteket kerettek és hozatták. E jeles komédia! • Ze/k Zoltán Emlék Tíz éve már.'tl Gyalog mentem Szinérváraljára. Halk-suhogva jött utánam az eperfák nyája. Tíz éve már... Emlékszem még, nem egyedül mentem. Szurokarcú szénégető jött szótlan mellettem. Ö, ha oly szót tudnál, tollam, ha tudnál oly rajzot, hogy megmutasd a világnak e füstlepte arcot, szőrrel vadult orrát, fülét és fekete száját — a munkának, a nyomornak e borzalmas táját.. Szótlanul ment mellettem és az eget nézte, honnan az alkony lecsapni készült, mint a vércse. Én nem szóltam. Mit mondhatnék, hogy megértsen engem? Talán nem is tud beszélni már emberi nyelven, tán csak a tűz szavát érti, a kormot, a lángot, s amit sziszegnek, sikongnak üszkös fahasábok ... Ó, ha fölgyújthatnám mostan — gondoltam — a tájat... s láttam mar, amint a lángok borzasan szétszállnak s karmaikkal belekapnak az erdő hajába ... hallottam már, egyetlenegy üvöltéssé válva szólnak hozzá. Szól a láng s az aláhulló pernye... Ha így szólnék akkor talán megértene engem .., így merengtem. Tíz éve már, Szinérváraljára mentünk s halkan jött utánunk az eperfák nyája. (A költő kötetben még meg nem jelent verse.) Pákolilz István Győri László Fenyegetettség Igaz, ' hogy a legeslegvégsö pillanatban, de mégiscsak helyrebillent a Világegyensúly: elsurrant a fütyöri feketerigó, hoppon maradt a vérszomjas macska. Holnap másként is történhet. Félelmetesen nyugtalanít a véget nem érő fenyegetettség. Albérlők Ahol mi lakunk, arra van észak. Ahol a lámpa ég. Gyújtjuk a lámpát: éjszaka, süvölt a szél, a sarkvidék, és megmart ebként ugat a fóka, a rozmár agyara töri a lélek nagy jegét. A szobában a lámpafény, mint a fákon a zöld moha. Virraszt, világít, arra ég, amerre észak csillaga. Lakások, házak pólusa, vakít a kiadó szoba: lépteidet hogy el ne vétsd. 55 Rómáról jut eszembe... Vizet a kötélre! ! 55 V*. Sixtus pápa 64 évesen, kolduló ferences barátból lett pápa. 1585-ben lépett a pápai trónra. Öt évi uralkodása alatt Róma út- és térrendszerét megreformálta. 27 szökőkutat építtetett. E munkákban mestere Domenico Fontana volt. aki leveleiben arról panaszkodik, hogv nem tud eleget tenni megrendelőié követeléseinek Igen költséges volt az obeliszkek felállítása Róma hatalmas terein. Éppen a Szt. Péter téri obeliszk felállításával kapcsolatban mesélik a rómaiak a következő legendát! Az obeliszk először nem a mai helyén állott, hanem ott. ahol a hajdani sekrestye volt. Ez.t egy emlékkcivün ma is olvashatjuk. A 25 méteres. 350 tonnás oszlop elmozdításához csörlős, 'csigás szerkezetre volt szükség, hogv a kötél iól csúszhasson raita. Az összes kötél egyidőben történő működésbe hozásához 800 ember és 75 ló ereiére volt szükség. A munka előestéién a pápa áldást osztott, megáldotta a mestert. aki a munka napján misét hallgatott. Fontana a munka nehézségéré gondolva és a veszélytől félve lezáratta a Szt. Péter tehtt. csak a munások tartózkodhattak ott. Kitűzték a táblát, melyen az állott, hogv senki meg ne mukkanjon, ne moccanjon, ne zörögjön Aki megszegi, halállal büntetik. Hogy hatásosabb legyen a tilalom, még bitófái is állítottak fel a téren. Az építész állvánv tetejéről irányította a munkát, arnelv ötvenkét fázisból tevődött össze. Az ötvenkettedik fázisnál már függőlegesen állott a hatalmas kőtömb. de még az. alapra helyezés hiányzott. Ekkor mindenki ereiben szinte megfagyott a vér. A kötél, melv az obeliszket körülfonta engedni kezdett és az oszlop könyörtelenül lassan oldalra dőlt. Cgv tűnt. hogv 'a helyzet reménytelen és a halálos csendben a téren valaki elkiáltotta magát: Vizet a kötélre! Egy genovai tengerész kiáltott, hisz ő igen jól ismerte a kenderköté] természetét. így akadályozta meg a katasztrófát. Tanácsa parancs lett: s vízzel átitatott kötél összehúzódott, rövidebb lett. az oszlop kiegyenesedett mint a haióárboc. Arról nem szól a fáma. hogy szereztek és honnan hirteleniében annyi vizet és főleg. hogy vitték fel olyan magasra. Bresca tengerész akármilyen leleményes is volt, halálbüntetést érdemel, mert a törvény az törvény, ő pedig megszegte. A végén mégis győzött a józan ész. mert mérlegelték hogy nemcsak az obeliszket. de az építész éleiét is megmentette (mert ha nem is esett volna rá a kőtömb, tejét vették volna, ha a munka nem sikerűik A tengerészt a pápa hívatta és megkérdezte, mi a kívánsága. Bresca szerényen annyit kért, hogy minden húsvét vasárnapra a szertartáshoz szükséges pálmát ő és leszármazottai szállíthassák Genovából. Azóta is S. Remo kicsinv kikötőjéből húsvét előtt minden évben elindul a pálmát vivő hajó Ripa Grand" felé És bármily furcsának tűnik is. ez a kis üzlet a Bresca-családnak jó jövedelmi forrás lett. TIMÁRNÉ MARKAR ERZSFLBET