Délmagyarország, 1982. július (72. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-24 / 172. szám
a VILÁG PROLETÁRJAJ, EGYESÜLJETEK! 72. évfolyam 172. szám 1982. július 24., szombat Árai 1,80 forint AZ M SZT ÉGÉD VÁRÓS I BIZOTTSÁGÁNAK L A PJ A Á vásárban 500 térnek újdonság — a színpadon ogy romok régiség — a városban sok ozor vendég Fesztivál, ünnepi hetek Tegnap este immár hetedszer került színre a dómszínpadon Kodály " Zoltán Háry János eímű daljátéka. Szeged, a fesztiválváros délelőtt egy másik eseményre is figyelt. Ünnepélyesen megnyílt a Szegedi Ipari Vásár. amely több mint százesztendős hagyományra tekint vissza. Újabban kétévente rendezik meg. A megnyitón —. amelyen ott volt dr. Komócsin , Mihály, az MSZMP KB tagja, a megyei partbizottság első titkára, Török Józsgf,. a Szeged városi pártbizottság első titkára. Szabó Sándor, a megyei tanács elnöke. , Papp Gyula, a városi tanács elnöke. valamint a szomszédos megyek képviselői, a megye és a város testvérkapcsolatokat ápoló külföldi területeinek és városainak delegátusai — dr. Csikós Ferenc. a vásár igazgatótanácsának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket'. ' A városi tanács végrehajtó bizottsága és a vásár igazgatótanácsa nevében üdvözölte többek között a testvérvárosi és -megyei delegációkat. A szovjetet, melyét Oleg Georgijevics Kokoljov. a lengyelt, amelyet Kristina Pleíak. ,a finnt, amelyet Paavo Koponen és a jugoszláviait, amelyet •Schaffer Mihály vezet. Ünnepi beszédet Ballai László. = Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága •gazdaságpolitikai osztályának vezetője mondott. — Megtisztelő feladatnak kelj. eleget tennem. hogy megnyissam az 1982. évi Szegedi Ipari Vásárt. Örömünkre szolgálhat mindanynyiunknak. Szeged városának. hogy folytatva az évszázados tradíciót. ismét megrendezi az ipari vásárt. Napjainkban nemzetközt kitekintésű vásárt szervezni nemcsak jelentős feladat, hanem felelősségteljes küldetés is. Gazdasági fejlődésünket ugyanis ma sokkai inkább, mint valaha meghatározza a részvétel a nemzetközi munkamegosztásban, az alkalmazkodási készség a külgazdasági, a piaci viszonyokhoz. E követelménveknek pedig olyan körülmények kőzött, kell eleget, tenni. amikor. az enyhülési folyamat megtorpanásának, a nemzetközi politikai élet / feszültségéinek, a gazdasági kapcsolatokra gyakorolt kedvezőtlen hatása hazánkban is egyre inkább érvényesül. — Az elmúlt három-négy évben a .magyar gazdaság a legnagyobb eredményt a külső egyensúlyi helyzet javításában, helyreállításában érte el. Eredményeink értékét növeli, hogy azokat a tőkés világ évek óta tartó válsága, erősödő protekcionizmusa. irányunkban fokozódó diszkriminációja közepette értük el. A külgazdasági helyzet azonban továbbra is rendkívül bonyolult. nehéz. A külgazdasági egyensúly" megszilárdítása a következő években is gazdaságpolitikánk kiemelkedő feladata marad. Az idei népgazdasági terv fő célja a külgazdasági egyensúlyi helyzet' javítása, a lakosság életszínvonalának megvédése. az elmúlt évinél és a tervben feltételezettnél is nehezebb külső gazdasági körülmények között érhető el. Áz éves terv irányvonalának érvényesítése érdekében ezért jelentős gazdasági szervezőmunka folyik, főként az export fokozása, a minél nagyobb kereskedel•mi aktívum elérése céljából. Ügy gondoljuk, hogy ez a vásár a termelés és a fogyasztók találkozásának igazi fóruma lesz. jól szolgálja gazdaságpolitikai céljaink megvalósítását, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok megőrzését és továbbfejlesztését. A vásár megrendezésére abban az időszakban kerül sor, amikor a környező országokban nagyobb jelentőségű hasonló árubemutatót nem tartanak. Ezért jó alkalom kínálkozik arra, hogy a Szegeden kiállító szervezetek felhívják termékeikre a fogyasztók, az üzletemberek figyelmét. A rendezők ezúttal is hűek maradtak sok évtizedes hagyományaikhoz. és arra törekedtek, hogv a vásár az újdonságok bemutatója legyen. Hallottuk, közel 600. pontosan 597 kiállító ielerrt meg a vásáron, és közel ötszáz új terméket ismertetnek meg a látogatókkal. A kiállítók száma a szegedi vásár történetében ismét csúcsot jelent. Ennek a rendezvénynek különös jelentőséget ad az hogy nem csupán Csongrád megve iparának eredményeit tárja a nyilvánosság elé. hanem egyre szélesebb körben lehetőséget ad az ország más területein tevékenykedő vállalatok termékeinek bemutatására, megismerésére. A vásáron csak-, nem minden fontos iparág képviselteti magát. Elsősorban a fogyasztási cikkekkel, de teret kaptak a termelőeszközök is. Jelentős a mezőgazdasági ágazat és szolgáltatói szektor kiállítóinak száma, és ieleh vannak a bel- és külkereskedelmi vállalatok is. A vásár érdekességeként említhető az is. hogv itt mutatják meg munkáiuk eredményeit a szélesebb nyilvánosság előtt az országos nagyvállalati, illetve a tröszti szervezetekből nemrég kivált, önállóvá lett iparvállalatok. Gazdasági fejlődésünk, az életszínvonal alakulása, az előttünk álló időszakban attól függ. hogy mennyire tud.iuk növe'ni gazdaságunk alkalmazkodó képességét. Ebből a szempontból mindén vásár egyúttal mérce is, ahol alkalom nyílik arra. hogv megmérjük, a magvar termékek mennyire állják meg helyüket a nemzetközi versenyben. milyen mértékű erőfeszítéseket kell (Folytatás a 3. oldalon) . Josef Havlin látogatása Szegeden Megbeszélés a megyei pártbizottságon Balról jobbra: dr. Komócsin Mihály, Josef Havlin és dr. Kovács Béla Tegnap Szegedre látogatott Josef Havlin, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára, akit elkísért dr. Kovács Béla, hazánk prágai nagykövete. Délután a megyei pártbizottságon dr. Komócsin Mihály, áz MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára fogadta Josef Haviint, dr. Kovács Béla társaságában. Ismertette Csongrád megye politikai, társadalmi, művelődési helyzetét, majd időszerű politikai kérdéseket vitattak meg. A csehszlovák vendég később megtekintette a tegnap megnyílt Ipari vásárt, este pedig a Szabadtéri Játékok nyitóelőadásán Kodály: Háry János daljátékát. Öntözéssel védik a legelőket Ballai László megnyitó beszédét mondja Csongrád megye nagy állattenyésztő gazdaságai a rekkenő hőségben intenzív öntözéssel védik a legelöket a kiégéstől. A szőregi Tisza-Marosszög Tsz-ben szakaszosan árasztják el a 350 hektáros legelőt. Napi negyven-ötven milliméter mesterséges csapadékot permeteznek ki a szórófejes berendezésekkel, így a szokatlan hevességű kánikulában is üde. zöld, dús legelőn járathatják a mintegy 900 szarvasmarhát A szövetkezetnek a Tiszán saját vízkivételi műve van, amelylyel másodpercenként ezer liter vizet továbbítanak a csatornahálózatba. Az értékes törzs.tenyészettel, az ország legnagyobb magyartarka tehénállományával i rendelkező mindszenti Lenin Tsz határában ugyancsak folyamatos öntözéssel hűsítik a mintegy ezer hektáros legelöt és a kaszálót. Na este A trubadúr Az idei szabadtéri' játékok második napján, ma este, Verái népszerű operáját, A trubadúrt mutatják be a Dóm téren. A darab másodszor szerepel a fölújitott Játékok? miisorán, előzően majd két évtizede. 1963-ban ment, esőáztatta • előadásokkal; -módosított szereposztással, teltát nem túl szerencsés csillagzat alatt, mely körülmények remélhetően most kedvezőbben alakulnak. A karmester Pál Tamás, a rendező Mikó András, a tóbb szereplók Tokody Ilona• (Leonóra), Vlagyiszlav Pjavkc (Manrico), Miller Lajos (Luna), Irina Arhipova (Azucena) és, Gregor József (Ferrándó). Képünkön a kolostori jelenet (az előadás közreműködóiröl lapunk 4. oldalán). k i 1