Délmagyarország, 1982. július (72. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-16 / 165. szám

2 Péntek, 1982. július 9. 138 Ifjúságpolitikai kérdések a LEMP KB ülésén • Varsó (MTI) A legfontosabb ifjűságDO­13 likai kérdésekről kezdett tanácskozást csütörtökön a LEMP Központi Bizottsága. Az ülésen jelen vannak a szövetséges pártok és a szo­cialista ifjúsági szövetségek vezetői is. Megnyitó beszédében Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára hang­súlyozta. hogy az éppen egy evvel ezelőtt tartott rendkí­vüli koneresszus határozatai teljes mértékben megőrizték időszerűségüket. A kong­resszus megerősítette, hogy a LEMP hű a szocialista alapelvekhez, és a Lengyel­ország létét szavatoló szocia­lista szövetséghez. síkra szállt a reformokért, a szo­cializmus ellenségeivel szem­beni harcért, a megújulá­sért. A mosfeni KB-01ésnek is ebben az irányban kell fontos lépést tennie — je­lentette ki Wojciech Jaru­zelski. A Lengyel Egyesült Mun­káspárt az eddiginél na­gyobb figyelmet fordít majd a fiatalok politikai nevelé­sére — állapította meg az a referátum, amelyet Wojciech Jaruzelski. a LEMP KB első titkára a Politikai Bizottság nevében terjesztett elő a Központi Bizottság teljes ülésén. A LEMP Politikai Bizott­ságának referátuma leszöge­zi. hogv a párt a fiatalságot a társadalom szocialista át­alakításában tudatos, felelős partnernek kívánja tekinte­ni. A beszámolóban ezután Wojciecn Jaruzelski részle­tesen fog'alkozott a munkás­és falusi fiatalok, a fiatal családok jelenlegi problé­máival. Aláhúzta az ifjúsá­gi szervezetek és a párt 550 ezer fiatal tagjának felelős­ségét az ország előtt álló feladatok megoldásában. A LEMP első titkára le­szögezte a jxárt nem ismé­telheti meg azt a hibás po­litikát. amely túlzott, irreá­lis reménvek keltésével, majd az Ígéretek nem telje­sítésével hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalok egy jelentős hányada a „Szolidaritás" be­folyása alá került, és ezzel akaratlanul is a szocialista Lengyelország érdekelt sér­tő politika támogatója lett. A jövőben a . lengyel fiata­loknak egyaránt tisztában kell lenniük kötelességeik­kel ér jogaikkal. Jaruzelski befejezésül le­szögezte: A fiatal lengyelek ideológiai és erkölcsi meg­nyeréséért folytatott harcban fontos sz'repe van vala­mennyi szocialista Ifjúsági szervezetnek. A LEMP KB ma. pénte­ken folytatja tanácskozását. Haderocsöhkentési tárgyalások Szeptemberben folytatódnak a megbeszélések Gustáv Husák fogadta Czinege Lajost • Prága (CTK) Gustáv husák, Csehszlo­vákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának fő­titkára. köztársasági elnök csütörtoköpi Prágában fo­gadta a Czinege Lajos had­seregtáoornok. honvédelmi miniszter vezette magyar katonai küldöttséget, amely hivatalos, baráti látogatáson tartózkodi < Csehszlovákiá­ban. A szívélyes, elvtársi lég­körben lezajlott megbeszélé­sen nagy-a értékelték a két testvéri hadsereg együttmű­ködését a Varsói Szerződés keretébea. A találkozón leien volt Martin D-ur hadseregtábor­nok. nemzetvédelmi minisz­ter, Antonin Brabec vezér­ezredes, a csehszlovák nép­hadsereg jjolitikai főcsoport­főnöke. valamint dr. Ko­vács Béla. a Magyar Nép­köztársaság prágai nagykö­vete. Iráni—iraki háború ElSenlmondó jelentések a hadi helyzetről # Bagdad, Teherán, Nicosia (MTI, AFP) Bagdadi jelentések szerint esütörtóK délelőtt befejező­dött az liánt csapatok kive­rése az iiaki területekről. Irán cáfolta ezeket a híre­ket. A hírügynökségek csütör­tökön sem az iraki, sem az iráni katonai jelentéseket nem tudták megerősíteni, ugyanis egyik ország sem enged újságírókat a harcok térségébe. Továbora sem Ismert, mi a végcélja az iráni erők ál­tal indított. Ramadan elne­vezésű nodműveletnek. Az iráni fegyveres erők egyesí­tett vezéi karának szóvivője azt állította, hogy az iráni erők céija Irak második legnagvoob városának. Bas­rának elerése, s csapataik jelenleg is iraki területen tartózkodnak, beássák magu­kat, és megerősítik elfoglalt állasaikat. A szóvivő el­mondta hogy csapataik nem keltek át a Shatt al-Arab folyón, hanem szárazföldi úton közelítették meg a más* fél mill'.ós Basrát. Az írna iráni hírügynök­ség beszámolója szerint csü­törtökön délelőtt feltartóz­tatták az iraki ellentáma­dást. és az ütközetben tíz iraki harckocsit tettek harc­képtelen ne. Teheráni lapjelentések szerint az iráni csapatok szerdán hét kilométerre megközelítették Basrát. Az újságom azí állítják, hogv az iraki egysegek alig tanúsí­tottak ellenállást, s az elő­renyomuló irániaknak „csak" aknamezŐAön és hadiakadá­lyokon ke'iett átkelniük. * A legújabb iráni offenzí­va meghiúsíthatja azokat a tervekei. hogy Bagdadban tartsák mea két hónap múl­va az el nem. kötelezett or­szágok csúcstalálkozóját — ez a véleménye a mozgalom­hoz tartozó országok Nico­siában ülésező küldötteinek. Mmt ismeretes, korábban Irán és Szil la is azt követel­te, hogy a csúcstalálkozó színhelyét változtassák meg. • Bécs (MTT) Csütörtökön lezárult Bécsben a közép-európai fegyveres erök és fegyver­zetek kölcsönös csökken­téséről folyó tárgyalásso­rozat XXVII. fordulója. A sorrendben 313. plenáris ülésen mind a szocialista országok, mind pedig a nyugati fél képviselője megvonta a lezárult tár­gyalási szakasz mérlegét. Mint -avíttéit KöVWö' ' 'tótájékoztá'fön " isiherfették." Valérián Mihajlov nagykö­vet. a í>.<K>'iél' Vüldml'ség-tWi" zetője felszólalásában ismé­telten rámutatott arra. hogy .-> szocialista országok febru­árban b3lerjesztett átfogó javaslata alapján gyakorla­tilag kialakítható lenne a tervezett haderöcsökkentés első szakaszáról szóló meg­állapodás. Ennek elmaradá­sa a nyugati országok vona­kodó magatartásával magya­rázható. Mihajlov nagykövet a to­vábbiakoan kifejtette, hogy a NATO-tagországok közel­múltban ismertetett szerző­désjavaslata megkönnyítheti ugyan $ két csökkentési .sza., kusi közötti kapcsolatié- • •femtést. de nagy hiánya, hogv nem- ad választ a tár­gyalások több más fontos kérdésér s. így mindenek­előtt az első haderőcsökken­tési szakaszra, amelyben — TANÁCSKOZÁS A LESZERELÉSRŐL Tegnap, csütörtökön a le­szerelés, a fegyverkezési ver­seny megállítása, a bizton­ság és az együttműködés kérdéseiről kezdődött ta­nácskozás Moszkvában, a szocialista országok baráti társaságai, ismert leszere­lési szakértői részvételéveL ÜJ FRONT SZOMALIABAN A Szomália északi részén két hete harcoló felkelők új frontot nyitottak az ország észak-nyugati, Etiópiával határos részén fekvő tarto­mányokban. A Szomália Megmentésének Demokrati­kus Frontja (SDSF) nevet viselő szervezet erről telex­üzenetben tájékoztatta a Reuter hírügynökség nairo­bi irodáját. Eddig a harcok Mogadishutól északra foly­tak. „ELHERVADT A VOROS SZEGFŰ" A portugál parlament szerdán este megszavazta a Legfelsőbb Forradalmi Ta­nács feloszlatásáról szóló döntést. Ezzel eltűnt a por­tugál politikai színtérről az 1974-es „vörösszegfűs" for­radalom utolsó intézménye is. A döntést a kormány­koalíció pártjai a szocialis­tákkal összefogva vitték ke­resztül, míg a kommunisták a határozat ellen szavaz­tak. SHUITZ KINEVEZÉSÉRŐL Az amerikai szenátus kül­ügyi bizottsága szerdán es­te kétnapos vita után egy­hangúlag jóváhagyta George Shultz kinevezését az Egye­sült Államok külügyminisz­teri posztjára, és a végleges döntés meghozatala végett az ügyet átutalta a szenátus­nak. SZOVJET-AMERIKAI TÁRGYALÁSOK Csütörtökön Genfben a Szovjetunió és az Egyesült Államok küldöttségei teljes ülést tartottak az európai nukleáris fegyverzet csök­kentéséről folyó szovjet­amerikai tárgyalásokon. mint korábban arról beszá­moltunk — csak a Szovjet­unió és az Egyesült Államok csökkentené közép-európai haderőinek létszámát — nem ír erő semmilyen köte­lezettségvállalást a tárgya­lásokon közvetlenül részt vevő többi ország számára, mégpedig sem haderőik lét­számának leszállítására, sem a jelenleg' szint befagyasz­tására vonatkozóan. " A NATO-tagországok1 ja­vaslata bizonyos tekintetben kifejeze" visszalépést jelent a bécsi tárgyalások ménété­ben — folytatta felszólalásá­ban a szoviet küldöttség ve­zetője. A Hofburgban folyó munka eredeti mandátumá­val ellentétben a nyugati előterjesztés így említés nélkül hagyja a fegyverzet csökkentésének kérdését, és nem könnyíti meg a lét­számvita megoldását sem. Mindezek ellenére Mihajlov nagykövet kifejtette. hogy jelenleg két javaslat, egy keleti és egy nyugati terve­zet fekszik a tárgyalóaszta­lon. amejvek közül az előb­bi megkönnvíthetné a meg­állapodás kialakítását. A szocialista országok állás­pontja szerint továbbra is megvan a lehetőség n bécsi tárgyalások eredményes be­fejezésére Á bécsi haderőcsökkentési tárgyalások újabb fordulóia szeptember 28-án kezdődik. Hétköznapok a Szovjetunióban (A.) Kísérleti faivak Belorussziában A természeti feltéte­lek, a sok mocsaras, erdős terület miatt történelmileg a kis falvak rendszere ala­kult ki Belorussziában. A 20—úÍMtö" házbői 'álló' köksé­gek a jellemzők ínég hlrrta is, bú? a mezőgazdasági la­kosságnak a nagyobb fal­vakba tömörülése megkez­dődött a kollektivizálás után, a kolhozok, szovhozok meg­erősödésével. Jelenleg azon­ban még mindig 27 ezer fa­lu található a köztársaság­ban. Ez viszont jelentős mér­tékben megnehezíti a falu­si lakosság ellátásának, élet­körülményeinek javítását. Ezért a mezőgazdasági né­piesség nagyobb települé­sekre történő koncentrálódá­sának folyamatát a kolho­zok is segítik, és ehhez tá­mogatást kapnak az állam­tól. Az építőipari bázis meg­teremtésétől függően kísér­leti falvakat hoznak létre, ahol — többek között — házgyári elemek felhaszná­lásával korszerű, két-három­négyemeletes házakat épí­tenek. N ugat-Bejrútot ugyan változatlanul izraeli ostromgyűrű veszi körül, de az elmúlt napokban megszaporodtak a diplomá­ciai kezdeményezések ls a libanoni válság rendezé­sére. Annyi már bizonyos, hogy a legégetőbb problé­ma a Nyugat-Bej rútban kö­rülzárt 6—8 ezer palesz­tin harcos sorsa és álta­lában a palesztin mozga­lom jövője. Feltűnést keltett az a levél, amelyet erről a té­máról Reagan elnök inté­zett Fahd királyhoz. köz­vetítésre kérve Szaúd-Ará­biát. Ríjad közismerten egyetértett az amerikai rendezési elképzelésekkel, azaz a palesztinok eva­kuálásával. A bökkenő csupán az. hogy egyelőre nincs arab ország, amely befogadná őket, noha Sza­űd-Arábia állítólag jelen­tős anyagi áldozatokra ls kész lenne, ha p>éldául Szíria beengedné a nyu­gat-bejrúti palesztin erő­ket. Egyre fontosabbá válik az időtényező is. Izrael ugyan szemmel láthatóan Rijadba hosszú időre berendezke­dik Bejrútnál és a többi megszállt libanoni terüle­ten, ennek ellenére Begin és kormányának „héjái" mind sűrűbben hangoztat­ják, hogy türelmük a ren­dezési tárgyalások tekin­tetében véges. Nyilvánvaló, hogy a szíriai és a palesz­tin erőkre mért csapást az izraeli hadvezetés ma­ga sem tartja olyan meg­semmisítő erejűnek, amely­ből bizonyos idő eltelté­vel ne lehetne kilábalni. Tel Avivnak tehát az a törekvése, hogy minél gyor­sabb rendezést erőszakol­jon ki. A libanoni kormánydön­tése valamennyi idegen erő kivonását sürgette. bele­értve az izraeli megszálló­kat, a szíriai és a palesz­tin alakulatokat. Egyszer­smind nemzetközi béke­fenntartó alakulatok át­meneti libanoni állomá­soztatását javasolták, leg­alábbis addig, amíg a pa­lesztinok el nem hagyják az országot. Két fontos tényező köz­ben tovább bonyolítja a li­banoni helyzetet. Az egyik az amerikaiak álláspont ja: az USA változatlanul nem hajlandó tárgyalni a PFSZ-szel, holott Jasszer Arafat épp>en a közvetlen párbeszédet sürgette. A másik gond az arab ál­lamok körében tapasztal­ható megosztottság. Meg­hiúsult a csütörtökre Tu­néziába javasolt csúcsta­lálkozó terve. Ebből saj­nos arra lehet következtet­ni, hogy a libanoni hely­zet, a palesztin mozgalom megítélése változatlanul vi­tatéma az arab világ­ban. Az pedig a mostani ** tragikus körülmé­nyek közepette azoknak kedvez, akik a közel-ke­leti rendezést, a libanoni kibontakozást a maguk hasznára kívánják fordí­tani. A Pax Americana, a washingtoni recept ellen­szere ugyanis kizárólag az egységes arab föllépés le­hetne. Gyapay Dénes Ilyen kísérleti falu Minszk megyében — a már említett — Sznov község, amelybe mi is ellátogattunk. A jól gaz­dálkodó Kalinyin kolhoz már 1955/ •6ix épít tagjai, szakembérei í"észére laká­sokat Ezek a házak, épüle­tek má'r egy új, korszerű villanegyedet alkotnak a községben. összesen 650 család lakik ezekben a kor­szerű, közművesített, veze­tékes földgázzal ellátott la­kásokban. A kolhoz nyere­ségéből évente 2 millió ru­belt fordít lakásépítésre, s azt tervezik, hogy jövőre további 76 lakást adnak át. A kísérleti jelleg — többek között — azt jelen­ti, hogy többféle építési módot, eljárást alkalmaz­nak. Hagyományos módon téglaépületeket emelnek, újabban házgyári elemek felhasználásával is építkez­nek. Az épületek között lát­tunk ikerházakat, kéteme­letes. négylakásos, továbbá városias, három-, négyeme­letes épületeket. A lakók tapasztalatait, észrevételeit figyelembe veszik a továb­bi építkezéseknél. Sznovban általános a vélemény, hogy az ottani igényeknek a négy­lakásos, emeletes épületek fe­lelnek meg, amelyekhez meg­felelő nagyságú kert tarto­zik, ahol gazdasági épüle­teket. istállókat is lehet épí­teni a háztáji állattenyésztés céljaira. A kolhoz a családiház­építéshez is nyújt támoga­tást. Megcsodáltuk a díszes, a belorusz népi építő- és fafaragóművészet jegyeit magukon viselő faházakat, amelyek a kertekben virág­zó gyümölcsfák mögött so­rakoztak. A mintegy 5000 lakosú falu maga Is átala­kulóban van. A főtéren a községi szovjet énülete és a kolhoz irodaháza mellett épülőfélben találtuk az eme­letes művelődési házat, a 10 osztályos általános Is­kola felújított épületeit, és kissé távolabb a közénisko­la négyemeletes, kisebb vá­rosnak is díszére váló mo­dern épületét, mellette pe­dig a városi igényeket is kielégítő uszodát. A húsz tantermes kö­zépiskola helyiségeit járva láthattuk, hogy milyen gaz­dag felszereléssel, a legmo­dernebb technikai eszközök felhasználásával folyik eb­ben az intézményben az ok­tató-nevelő munka. Kabi­netrendszerü az oktatás az átlag 30 fős osztályokban. A 40 pedagógusnak mindaz rendelkezésére áll — szem­léltető- és kísérleti eszkö­zök, képek, tablók, dia-„és filmvetítőgépek —, amivel a tanülók számára érde­kessé és élvezetessé tehetik az ismeretek, az adott tan­tárgy elsajátítását Ipari tv és tv-stúdió mű­ködik az iskolában. Egyszer­re hat tanteremben tudnak saját műsort vagy filmet sugározni. A technikai fel­szereltség olyan magas szín­vonalával találkoztunk itt, ami a pedagógusmúlttal ren­delkező társaink körében is csodálatot váltott ki. Ven­déglátóink elmondták, hogy az eszközök, a felszerelés jó része állami költségvetésből származik, de jól tudták és tudják kamatoztatni azt a támogatást, amit anyagiak­ban. munkában, egyes esz­közök elkészítésében. javí­tásában a kolhoz nyújt szá­mukra. Ez a támogatás érthető is, hiszen az iskola jórészt mezőgazdasági szakembere­ket. gépészeket, szerelőket képez, akik elsősorban a kolhozban találnak mun­kát. A 600 tanuló Sznov község és a környező ki­sebb-nagyobb falvak lakó­ja. akiknek szülei a mező­gazdaságban, elsősorban a Kalinyin kolhozban dolgoz­nak. A tízosztályos álta­lános iskola megtekintése során is érzékelhettük, hogy az általános műveltség alap­jainak elsajátíttatása mel­lett mennyire fontos cél­nak tekintik a politechnikai képzést, illetve a szakmun­kások képzését a szovjet ál­talános iskolákban. Az Is­kolához gyakorlati foglal­kozások céljait szolgáló tan­termek, műhelyek is tar­toznak. Itt is elsősorban mezőgazdasági szakmunká­sokat, traktoristákat, gép­szerelőket, állattenyésztési szakmunkásokat, többek kö­zött fejőnőket képeznek. Az iskola mellett mezőgazdasá­gi tangazdaság működik, ahol a 9. és 10. osztálvosok gyakorlatban is elsajátítják a mezőgazdasági munka csín­ját-bínját. Tamasi Mihály (KBvetkezik: BELORUSZ ÉRDEKESSÉGEK)

Next

/
Oldalképek
Tartalom