Délmagyarország, 1982. április (72. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-17 / 89. szám

8 Szombat, 1982, április 17: Milyen leszek, ha megöregszem? Kisdiákok vallomása A

z egyik délelőtt ellátogatott hozzám a gimnáziumba Radnóti Lászfló. a Magyar Rádió munkatársa. Épp akkor készítette a Kézfogás című műsorát, s hogy ezt még érdekesebbé. színesebbé tegye, egy bizarr ötlettel lepett meg: — Lehetséges volna egy-egy osztályt megkérdezni, hogy milyennek képzelik el magukat, ha öregek lesznek? Egy pillanatra meglepődtem, de felismerve érdekességét, nem ellenkeztem. Egy első és egy harmadik osztályt kértünk meg vallomástételre. A műsor sikerült, a tanulók több érdekesebb, fantáziadúsabb gondolatát beleszőtték az adásba. Természetesen nem mindet és mindenkiét Ezért is örültem, amikor pár nap múlva, a tanulók gondolatainak lényegét csokorba fűzve. Radnóti László átnyújtotta az egész anyagot. Bár a feladat a fantázia dolga volt. de mint minden hasonló írás. a tanulók vallomása is viszszatükrözte életüket, életkörülményeiket. s nem utolsósorban eddigi tapasztalataikat. Ügy gondolom. ezért tarthat számot érdeklődésre ez az összeállítás. Az első, ami szembetűnő: az idős kor és a magányosság közé nagyon sokan egyenlőségi jelet tesznek. Ezzel is magvarázható, hogy a magánytól félnek a legjobban. s gondolataik ebből keresik a kiutat. Az egyik tanuló ezt írja: „Szeretnék olyan életet élni, hogy idős ember koromban ne maradjak egyedül, mert szerintem a magány az. ami megmérgezi az öregkor napjait." Egy másik tanuló: „Nem tudnám elviselni. hogy otthon kelljen ülnöm egyedül. Bár lehet, hogy nekem már nem kell kérnem a segítséget. mert maguktól is segítenek az emberek, de az is lehet, hogy hiába kérem." ..Félek az egyedülléttől, a betegségtől." Némelyik talán a mai helyzetét vetíti ki a jövőbe: „A legrosszabb érzések közé tartozik, amikor az ember maga van egv lakásban, s amikor hazamegy, otthon nem várja senki, nincs kihez szólnia, nincs, aki egy kedves szót mondana neki..." Többen a magánvosságből ki- . vezető utat is megfogalmazzák. „Népes családot szeretnék magam körül — hangzik az önvallomás —. állandó gvermekzsivaijal." „Gyerekeket szeretnék, akik akkor is törődnek velem, ha már semmi hasznom nem veszik. Megpróbálom a gyermekeimet úgy nevelni, hogy kiérdemel iem tőlük azt a tiszteletet és bizalmat. hogy közöttük maradhassak." Ugyancsak a meleg családi otthon iránti vágv szólal meg a következő mondatokban: ..Szeretnék közel lakni a gyermekeimhez. de még jobb lenne, ha ott élnének velem. Én nagyon-nagyon szeretem majd az unokáimat. Azért szeretnék köztük lenni, mert biztosan félnék a magánytól és nem tudnám elviselni a csendet." A szomorkásabb hangok mellett szép számmal rajzolják meg az öregkor derűjét és békéjét. Az egyik fiú például így ír: „Vidám nagyapának képzelem magam. Nem kell majd gyötrődnöm a fizika- példákkal..." A másik: „Hetente kétszer megvek moziba és minden magvar filmet megnézek és igyekszem értékelni és megerteni az arra alkalmasakat. És hetente egyszer átmegyek a piroson ..." Ugyancsak derűs hang csendül fel B. Zs. írásában: ..Boldogan élvezem az öregkor gyönyöreit. Unokák, gyerekek serege vesz körül, ellátnak minden ióval, panaszaikkal hozzám fordulnak. Segítek megoldani a matematikapéldát. s amit én adtam nekik szeretetet, örömet s boldogságot, remélem, legalább egv részét visszakapom." B. A. így ír: . Vasárnaponként eljönnek a gverckek. és én valami finom süteményt sütök nekik.' S természetesen, néha sejteti magát az eljövendő anvósszerep. Finoman és derűsen: ..Nem leszek zsémbes öregasszony, akit nehezen lehet maid elviselni, bár sok mindenbe bele fogok szólni, és megmondom a véleményemet ... Terhére nem leszek senkinek. Boltba, piacra magam járok. Egy házban leszek a fiatalokkal, de sosem fogom őket zavarni. Viszont el fogom várni, hogy velem kedvesek és aranyosak legyenek, törődjenek velem és fogadják meg a tanácsaimat." No lám! Talán az anyóstípusok is már az iskolás korban kezdenek kialakulni? Most nézzünk egy másik témakört. A vallomásokból természetesen nem maradhat ki a társadalom viszonya, az idős korban is értelmes életvitel gondolata. Az egyik feljegyzésben ezt olvasom: „Az öregkor vidámsága vagy szomorúsága nagymértékben tőlem és a társadalomtól függ. Csak akkor lesz igazán szép az öregkor. ha békében élhetünk a földön." Egy kislány így fogalmaz: „Szerintem, amire én .öreg' leszek, már nem is lesz ennek a szónak gyakorlati jelentősége az életben. Az idősebbek is hasznára lehetnek a társadalomnak, ezért nem kell mellőzni őket... A fiatalok gondoskodni fognak az idősebbekről, s az idősebbek nem élnek vissza ezzel... Mert nincs annál szebb, mint az idős korban azt érezni. hogv szükség van még rám. hogy a társadalom, amiben felnőttem, dolgoztam és éltem, rriég igényt tart kis munkámra és szeretetemre. Ne kelljen azt a fájdalmat éreznem és eltűrnöm, amit a mostani idősebbek közül néhányan éreznek." S valamilyen, felnőttek által is megfogalmazott gondolatot rejt magában ez a mondat: „Ne legyen olyan, hogy aki egyszer búcsút mond a pályának. mert eljárt felette az idő. az belemerüljön a hétköznapok csendjébe és a feledésbe." A fiatalok többségénél az öregkorban is a tevékeny, a munkavégző ember az ideál. „Én nem szeretnék elsüllyedni a tehetetlenségben. a magányban" — írja egy diák. „Azt szeretném, ha minél több tennivalóm lenne, mert így nem érezném magam feleslegesnek. Tevékeny és pezsgő légkört akarok, s örülnék, ha lenne még 50 éves érettségi találkozónk." Ugyanez a gondolat tér vissza H. A. tollából: „Azt szeretném, ha. amíg élek. mindig legven értelme az életemnek, és ha meghalok. akkor is szeretettel gondoljanak rám. és ne annak örüljenek, hogy végre nem lógok az emberek nyakán." S előkerülnek a családi példák: „Ha a nyugdíjat megkapom, utána is dolgozok valahol, mint a 70 éves nagyapám. ö az én ideálom. mert még most is egymaga művel egv hatalmas kertet. Nem követem el azt a hibát, hogv céltalanná, tétlenné váljék az életem, öreg koromra is olyannak akarok maradni. amilyennek egy embernek kell maradnia, s amilyen ma akarok lenni ..." S itt-ott kicsendül az írásokból a dolgos ember becsvágya: „Nem leszek az az öreg, aki félrevonul elmúlni. Nem tudnék szemébe nézni az embereknek. ha így tennék. Keresem a lehetőségét annak, hogy hasznomat vegye a társadalom. Amíg csak tehetem, a derűs oldalát nézem a dolgoknak. Az öregség szerintem valami olyat jelent, mint a ma dolgozó ember számára a hétvége. Kipiheni a hét fáradalmait. de mindig kész arra. hogv hétfőn munkába lépjen ..." A lányok természetesen itt Sem tagadhatják meg önmagukat. „Ha megöregszem, nagyon rossz lesz., hogy nem olyan ruhadarabokat vehetek fel. mint amilyet akarok. Például: kinevetnének. ha 60 évesen egv most menő farmernadrágot vennék fel. Kénytelen leszek szoknvát viselni. amit pedig most. 15 éves fejjel. kifejezetten utálok. Sötétebb árnyalatú ruhát viselek, és nem ékszerezem föl magam, nehogv millió csörrenés hallatszék, ha megmozdulok. El sem tudom kézelni, hogy a hajammal mit csinálok. Szeretem szabadon göndörödni hagyni. Levágni sajnálom. Festéket majd nem használok. hisz ez csak fiatalabbnak való. A parfümöt illetően: szerintem borzasztó a pacsuliszagot árasztó nénike." S a következő idézetnél sem lehetne letagadni. hogy leány a szerzője: „Az idomaim megtelnek, de az idő előrehaladásával már nem kell az embernek olyan nagyon vigyáznia a vonalaira. Végre megengedhetem magamnak, hogy ínyencségeknek is éljek." S végül még egy bájos gondolat e témakörből: „Azt hiszem, még 60 éves koromban is szerelmes leszek a férjembe." Érdekes. hogy az öregkor nyugalmát a városi gyerekek közül sokan a ..hétvégi ház — hétvégi kert" mintájára képzelik el. Gyakorta visszatérő gondolat: „Jó volna egy kertes ház. ahol lennének háziállataim. Egv kutya mindenképpen, és nem baj. ha nem fajtiszta. Az udvarban csirkék, esetleg néhány kacsa." N. Zs.: „Falun fogok élni, egy kertes házban, és tagja leszek az ottani vadásztársaságnak ..." Ehhez hasonló: „Feleségemmel egv takaros kis kertes házban töltiük el hátralevő időnket. Sokat sétálok majd az erdőben, a mezon és a friss levegőn. Lesz egv nagy fotelom, abban fogok olvasni, zenét hallgatni és tv-t nézni." S még egy példát befejezésül: ..Én falun szeretnék megöregedni, mert ott nem kell a boltban sorba állni, villamosozni. s az autóbuszon egymás lábát taposni." Van az írásokban bölcs tanácsadás is. Íme: ,.A mai időkből tanulva. én nem mondanám a fiataloknak, hogy »Bezzeg. az én időmben!*" S természetesen, nem lenne igazában fiatal a fiatalság, ha itt-ott nem találkoznánk némi túlzással: „Mindig a fiataloké az élet, s ezért inkább az öregek alkalmazkodjanak hozzájuk, mint fordítva." Másutt: „Nem nekünk kell az öregekre hasonlítani, hanem nekik kell átvenni az újat és összeegyeztetni a régivel. S ha most eszembe jut a majdani saját öregkorom, akkor tudom, a mai eszemmel, hogy miként fogok élni. S amikor erre gondolok, sokkal megértőbb tudok lenni a nagymamámmal." Találtam egy meglepő írást is a tanulói vallomások között. Hangjával, gondolataival kiütött a többiek közül. Ezt szóról szóra idézem: „Őszintén szólva: félek az öregkortól. Amennyire a fiatalok most törődnek az idősebbekkel. már az is aggasztó... Ha most a felelősségérzetet az idő múlásával arányosan nézem, akkor a mi öregkorunkban, törvényszerűnek látszik. hogv a majdani fiatalokban annyi felelősségérzet sem lesz. mint a mostaniakban ... Befejezésként még egv témakör: a szeretet, a megértés tigve. A vallomások középpontjában ugyanis a szeretet, a szeretetre és megértésre vágvás gondolata áll. Szinte arra következtet az ember, hogy ez hiányzik ma legjobban az életükből. Nem véletlen. hogv ezt tükrözik vissza legmeghatóbban a vallomások. Idézzünk ezekből is néhányat! „Akkor leszek a legboldogabb, ha szeretnének és becsülnének engem" — írja H. Mónika. Egv másik kislány: „Én nagvon szeretem majd a kis unokáimat, és szeretném, ha ők is szeretnének, mert napjainkban olyan kevés szeretetet kap az ember." „Én azt szeretném — írja P. Á. —. ha mint idős néni megjelenek az utcán, ne kezdjenek el gúnyolni. Azt várom, hogy akkor is sok-sok szeretetet kapjak azoktól, akiket én is nagyon szeretek." E. T. vallomása: „Ugyanígy szeretni fogom az embereket, mint ma. Örülök majd annak, ha valaki rámköszön, és talán örülönk annak is. ha szidnak, vagy vén bolondnak neveznek, mert ígv legalább foglalkoznak velem. S a fiam, vagy a lánvom csak akkor tartson el. ha azt meggyőződésből teszi, és nem kötelességből." B. J. mondja: ..Szeretném, ha én is szívesen látott vendég lennék gyermekeim házában, nem pedig mindig bajt okozó, hívatlan öregasszony." S egy kislánv pedig kedvesen jegyzi meg: „örülnék, ha idős koromban sem feledkeznének meg névnapomról, születésnapomról. Nem kell nagv ajándék, elég. ha meglátogatnak, köszöntenek, és sok boldogságot kívánnak még. Nekem ez mindennél többet ér .. ." Záró akkordként hadd válaszszam az egvik diák megjegyzését: — Mindenki szeretne sokáig élni. de senki se szeretne öregnek lenni... 'BÁNFALVI JÖZSEF Czógler könyve Szeged egyik nagy jelentőségű tudományos műhelye volt a szegedi főreáliskola, ahol olyan neves tanárok tanítottak többek között, mint Csonka Ferenc, Vánky József, Lányi Béla, Czógler Alajos (Mohács, 1853—Budapest, 1893). Szép megjelenésű és igen tartalmas könyve szegedi tanárkodásának ideje alatt jelent meg, a Természettudományi Társulat (a TIT elődje) adta ki, 1882. áprilisában. A szerző a könyv kéziratával 1880-ban készült el. Czógler könyve ma is kitűnő olvasmány. A fizikusok életrajzát — a mű címe: A fizika története életrajzokban — és az életművet együtt tárgyalja, sőt a róluk szóló anekdotákat is ismerteti. A régi korok tudósainak életkörülményeiről többek között így ír: „A kiváló fizikusok nagy és általános többsége szellemi nagyságát nem formális nevelési és iskolázási rendszernek köszönhette, szellemüknek már gyerekkoruk óta szabad játéka volt, á kiváló fizikusok szabad emberek voltak, akik a szellem szabadságát és a tudományos meggyőződést sem egyházi, sem politikai, sem pedig társadalmi kényszernek nem vetették alá, az értelem szabadságának védelmére keltek, még akkor is, midőn előre láthatták, hogy a küzdelemben fel kell áldozni mindazt, amit közönségesen az élet boldogságának nevezünk." Ennek a jeles és korai fizikatanárunknak szavai egy kicsit a mának is szólnak, hiszen ma a felvételi vizsgákon éppen a pontok számítanak, és ki tudja, hogy ebben a légkörben hány rendkívüli tehetség kallódhat el, csupán azért, mert valahol, valamelyik bizottságnál a kellő számú pontot nem szerezte meg. Czógler Alajos Mohácson született, és egyetemi tanulmányainak befejeztével a szegedi főreáliskolához került, 1874-ben. Itt dolgozott és oktatptt 17 éven át, vallva azt is, hogy a fizikát a legelemibb kísérletek bemutatása nélkül nem lehet tanítani. Ebben a törekvésében jó segítőtársra talált Csonka Ferenc személyében — a hazai élelmiszerkémiai (paprika, ivóvíz, élelmiszer festékek) analízis egyik első megalapozója —, aki Czóglernél három évvel később jött vissza szülővárosába tanítani. Mind Czógler, mind Csonka — ez utóbbi a kémiában — oktatási rendszerükbe a gyakorlatokat is bevezették. Czógler sajnos 1891ben távozott Szegedről, ekkor a budapesti VI. kerületi főreálgimnáziumba helyezték. Tudománytörténeti munkássága különösen érdekes, és nekünk, szegedieknek külön büszkeség lehet, hogy ez a kincset érő munka itt született meg. Czógler a napi tanítási penzumon túl, az általa kezdeményezett szertárban töltötte szabad idejének jórészét. Itt búvárkodott, népszerű előadásokat tartott, és számos ismeretterjesztő cikket írt, többek között a korabeli szegedi lapokban is. Czógler írt fizika tankönyvet is, középiskolások számára, 1887-ben. Foglalkozott a fizikai mértékegységekkel és csillagászattal is. Egyik budapesti tanítványa, a később világhíres földrajztudós, Cholnoky Jenő azt vallotta róla, hogy az olyan középiskolai tanár az eszményképe, mint Czógler volt. Fia volt Czógler Kálmán (Szeged, 1884—Szeged. 1952) neves biológus, aki később ugyanabban a gimnáziumban tanárkodott, majd igazgatója volt, ahol apja. Móra Ferenc barátja, és a múzeum természettudományi gyűjteményének egyik megalapozója. Száz év távlatából önkéntelenül is adódik a párhuzam SImonyi Károly: A fizika kultúrtörténete — nemrégiben jelent meg második kiadása — című művével. E két alkotás a két pólus, és alighanem újabb száz évet kell várni ahhoz, hogy hasonló kiemelkedően nagy érték megjelenjen, a fizika tudománytörténetét feldolgozva. Mindkét mű tartalma és olvasmányossága miatt magasan kiemelkedik nemcsak a hazai, hanem a tudománytörténeti világirodalmi művek sorából is. BÁTYAI JENŐ Amatőrfilmesek fesztiválja B

orsod-Abaúj-Zemplén székhelyén, a Vasas Művelődési Központban találkoztak április 9—10—11-én huszonkilencedik alkalommal az ország amatőrfjlmesei, hogy mérlegre (egyék az elmúlt év termését. Hazánkban mintegy negyvenezer keskenyfilmes kamera forog közkézen, az emberek szívesen örökítik filmszalagra életük fontosabb eseményeit, úti élményeiket. A következő lépcsőfok a kifejezés, az önkifejezés igénye, vagyis egy tudatosabb és célratörőbb filmkészítés, amely magában hordozza — az alkotófolyamat minőségi változásából adódóan — az értékteremtés esélyét. Hogyan is kezdődött? A hivatásos és az amatőrfilmes fogalma két évtizeddel a film születése után, 1921-ben vált el egymástól; ekkor bocsátotta ki a francia Pathé-cég első könnyű 9.5 mm-es kameráját, amelyet két évvel később a Kodak színrelépése követett. A lelkesen forgató „civilek" szerették volna másoknak is levetíteni filmjeiket, így természetszerűleg keresték egymás társaságát, spontán módon alakulni kezdtek a klubok, a különböző szövetségek, majd nemzetközi fesztiválokat is rendeztek. Az 1937-es esztendőben 18 tagország amatőrfilmesei hivatalosan is szövetségbe tömörültek, megalapították az UNICA-t (Union Internacionale du Cinema d'Amateur). Az évek során egyre erősödő szervezet nevébe a közelmúltban került a d'Amateur helyett a non Prolessionel, amelynek esetlen magyar megfelelője, a „nem hivatásos", is jelzi, hogy a nem foglalkozásszerűen készített .filmek már a művészet mértékegységével mérhetők. A hazai amatőrfilmes élet jelentős fordulópontja volt 1931, amikor néhányan létrehozták az Amatör Mozgófényképezők Egyesületét, hogy aztán a háború megakadályozza a további munkát. Az újjászülelésre sokáig kellett várni. 1966-ban — 21 évi szünet után —a Népművelési Intézet támogatásával alakult meg a Magyar Amatőrfilm Szövetség, amelynek tagja lehet minden 16. évét betöltött magyar állampolgár. A szervezet tevékenyen részt vesz az UNICA munkájában, csak megbecsülésnek lehet tekinteni, hogy 1981-ben Siófok rendezhette meg az évenként sorra kerülő UNICA-fesztivált, amelyen minden tagország 75 perces programmal képviseltette magát. Persze, szerepet játszhatott ebben az, hogy 1979-ben a magyar program kapta meg a „Legérdekesebb nemzeti kollekció" különdíját.. Azért a gondokról sem árt beszélni. Az elmúlt két évben az amatőrfilmes-mozgalom tömegbázisa nem változott lényegesen, pedig történtek újszerű lépések. Ennek ellenére a megközelítőleg ezer főt számláló tagság mozgékonysága, aktivitása nőtt, a klubok társadalmi rangja emelkedett, jelezve azt az irányt, amely felé a mozgalomnak erőteljesebben kell törekednie. A földrajzi tájegységi szemléken túljutva, most végezték el a magasabb szintű számadást. A tematikai választék bőséges volt, hiszen megtaláltuk a néprajzi, a dokumentum-, a fikciós filmet egyaránt. A minőséggel kapcsolatban még korai ítélkezni, de a tapasztalatok azt bizonyítják, a fesztivál érdemes volt a figyelemre. KAKUK TAMÁS