Délmagyarország, 1982. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-13 / 61. szám

Nagyanyám hagyatéka Az alábbi írást az 1979-ben meghirdetett Kisteleki Kde-pál.vázatra nyújtotta be Kruppa Gézáné, Szegedről elszármazott budapesti lakos. Sorai nagyanyja visszaemlékezésén alapulnak. Ügy véljük, a leirt emléktöredékek közelebb hozzák az utókorhoz a 103 évvel ezelőtti szegedi „nagyárvíz" emberi megpróbáltatásalt, egyben példázzák a sznjról-szájra szálló szóhagyomány nemzedékeket túlélő szívós fönnmaradását. „Él-e még szomszéd?" — kérdezzük egymástól lakástatarozás, vendégjnrás, vagy hasonló házi megpróbáltatások idején. Most a tinédzser korba jutott unokám megkérdezte, honnan ered ez a családunkban meghonosodott szólásmondás. A felelet kapcsán felmerült bennem, hogy — mint a honismereti szakkörök gyűjtőmunkájához egy kavicsot — leírom a szájhagyomány útján immáron negyedik generációba átmentett történetet. Ezt a kavicsot az elmúlt száz év csiszolta kissé archaikus hangvételűvé, mert az eredetije tragikus körülmények között hangzott el a „vízkor". Így jelölik a szögedi embörök az 1879. évi nagyárvizet Sokan megírták a város történetének ezt a végzetes, fejlődésében azonban fordulópontot jelentő eseményét, hiszen a „nagy palóc'', Mikszáth Kálmán is itt élt újságíróként akkoriban. Az én történetem kisebb területre szorítkozik nagyanyám hiteles elbeszélése alapján, ki nem kis személyiségnek számított a város társadalmában — lévén több segéddel dolgozó papucsosmester. Rókuson a Hétvezér utcai házában élte át a nagyárvizet, azaz hogy nem is a hazában ... Vékonnyá kopott jegygyűrűje, fakult fényképe mellé álljon e történet hagyatékként elszármazott utódainak. 1879. március 12-ét megelőzően éjjel-nappal folyt a munka a töltéseken, a „torony alatt" a tanáeskozas. Mindhiába! 11-én este az udvaron a fű között csúszó kígyóként surranlak a tocsogó erek. Negyedóra múlva elérték a küszöböt és attól kezdve birtokukba vették a tájat. Elmenekülésre már gondolni sem lehetett, olyan Iramban emelkedett a víz. Nagyanyám és a környékbeliek, az egyszerű emberek bölcseségével nem a háztetőn, hanem az udvarokon álló eperfákon kerestek menedéket. Sok szoknyája bő zsebébe tette a pénzét, karjára akasztott kosárba pedig a kenyeret és a nagykést, mely utóbb összes ingósága maradt. — Hej, de sokat adnék ezért a nagykésért, ez azonban — mint Attila kardja — csak az elbeszélésben maradt fenn. Hideg szél fújt, nagyanyám a fán ülve látta, amint a nyitvahagyott ajtón keresztül megindult kifelé úszva a konyhaasztal, rajta az égve hagyott petróleumlámpa és a kétségbeesetten nyávogó macska. Az úszó bútordarab valami akadályba ütközött és felbillent — kialudt a fény, elhallgatott a macskanyávogás. — Éjféltájban a sötétben, zúgó szélben hangzott el a nevezetes kiáltás: „Él-e még szomszéd?" Időnként mint megkésett visszhang szólt a szomszéd udvar l'elöl ugyanez a kérdés. A dráma zenei aláfestésekent közeli-távoli tompa dörrenések hallatszottak, melyek egy-egy ház összeomlását jelentették. Soha ilyen hosszú éjszakát! Elgémberedett tagokkal várták a segítséget hozó világosságot. Katonák mentették a kiáltozó, könyörgő lakosokat, dél lett; mire nagyanyámhoz értek. Sírva csókolgatták megmentőiket. De jaj volt annak, aki nem fért már a csónakba, várni életveszedelemben a következő járatra! — Maréknyi ékszereket nyújtogattuk feléjük, de kivételt nem tettek az útjuk során. Amíg Uókusról a vár menedéket adó faláig értek, mennyi tragédiát lehetett látni! Egy úszó fakerítésen fekete gombolyag nyöszörgött. Egy átázott subájú ember volt. egyik kezével kapaszkodott, másik kezével bebugyolált csecsemőjét tartotta. A csónak fenekére fektetve pálinkát töltöttek a szájába. amitől felélénkült és bontogatni kezdte a bugyorját. Egyszerre felsírt keservesen, mert a csecsemő már halott volt. Odébb a Mars téren átevezve egyik lámpaoszlopról dermedt karú hullát fejtettek le. Felvenni már nem volt érdemes. Az egyik katona felismerte: „Ez bizony a Stefanovics Tekintetös Ür, a szőregi jegyző! Bár maradt volna Szőregön!" Legszörnyűbb jelenetet a városi kórház környékén láttak. Egy nagygazda házának rácsos ablakából kiáltoztak segítségért a cselédei. Gazdájuk — úgy látszik — már nem tudott visszatérni és ők bezárva maradtak. Az emelkedő vízből a rácson keresztül nyújtogatták ki kezüket, de nem tudták őket kiszabadítani. Végre a csónak a várhoz ért, a derék katonák étlen-szomjan fordultak vissza a többiekért. A hosszú várfal tetején a menekültek mint ázott verebek bújtak össze a hideg szélben. Az ég éppoly szürkés sárga volt. mint a víztenger körülöttük. Egy haldokló öregasszony is feküdt itt. dunyhástól hoztak a csónakosok. Szörnyűséges hírek cseréltek gazdát. De azt is mesélték, hogy a Dömötör-templom kórusán, mely szintén menedékhely volt — egészséges gyereket szült egy asszony az éjjel. A megmaradt lakosság egészséges életösztönére jellemzően a szárazon maradt utcákon a vízből kifogott deszkákból bódékat ácsoltak. A Tisza túlsó oldaláról. Újszegedről és Makóról érkezett az eleiem, és harmadnapon már megtartották a hetipiacot. Kapualjakban alkalmi kocsmák nyütak. ahol a főtt és fóieg a sült húsok illata életkedvet adott az ágrólszakadtaknak. A bornak meg életmentő szerepe volt az ivóvizhiány miatt. Kapitányi hivatal létesült az épen maradt Wodianer házban, őrjárat portyázott a közbiztonság okáért, de nem került sor a rögtönítélő bíróság munkájára, mert lopás nem történt. Egy hét múlva Temesvár felöl megerkezett Ferenc József császár kíséretével. Csónakja a Széchenyi téren keresztül jött a varhoz, ahol a nép megcsodálta, de nem nagyon éljenezte. Mint szabad királyi város lakosai, sosem voltak senki hűbéresei, nem szokták meg a hajlongást még szerencsétlenségükben sem. Néhány hét múlva a cuppogó, lábbelimarasztaló sárban felkereste nagyanyám a rókusi házát. Elég volt az utca sarkáig menni, mert odalátszott az iszapos romhalmaz, még az eperfa is eldőlt. Az új városkép kialakítása során a várat lebontották, tégláit szétosztották a károsultaknak. Nagyanyám a belvároshoz közelebb. a temető helyén. ebből építette fel az új emeletes házát. Ma is áll. vastag falaival, éppen százéves. Levágott sarkán is ablak van. innen ismertem meg a világot. A feltöltött utca földszintesnek mutatja, de az udvar felől eredeti szintű. Mint gyerekek, ruhateregetés idején jutottunk fel a titokzatos padlásra, ahol az imbolygó gyertyafény mellett látszottak a hatalmas téglák, benne a jellel. Anyánk áhítattal emlegette: „Ezek a vár téglái voltak." • Harmincnyolc éve jártam utoljára a padláson. A ház már nem a miénk.'elszármaztunk. Ha Szegedre utazom, rettegve figyelem, nem bontották-e le kedves szülőházam. a Jósika utca és Béke utca sarkán. KRUPPA GÉZÁNÉ Ajándék a Somogyikönyvtárnak Murbán Józsefné Kekezovich Tilda a szegedi könyvespalota legújabb donátora. Testvére, Dettre Béláné halála után úgy határozott, hogy a Dettre családnak nemcsak a könyvtárát, hanem a képeit, szobrait, eszperantista gyűjteményét, legszebb bűtorait is a köznek ajánlja föl. Az ajándék egy kisebb része Dettre Jánosé (1886—1944), az őszirózsás forradalom szegedi kormánybiztos főispánjáé volt. A hányatott sorsú Dettre 1919 őszén Jugoszláviába emigrált, ahol a Szabadkán megjelenő Bácsmegyei Napló főszerkesztője lett. Amikor 1925-ben kiutasítottók, visszatért Szegedre, és ügyvédi gyakorlata mellett a Délmagyarország hasábjain folytatta magas színvonalú publicisztikai munkásságát. Berey Gézával, a lap főszerkesztőjével együtt hurcolták el 1944-ben. Nem sokáig bírta, útközben bevette a magával vitt mérget. Erősen megcsappant hagyatékának kiemelkedő darabja Balázs G. Árpád róla készített, nagyvonalú portréja és Petri-Pick Lajos Klima Ila című szobra. Dettre János testvére volt Dettre Béla (1880—1951) százados, akit 1919-ben tanúsított magatartásáért a Horthy-bíróság 1921-ben elítélt. Népi demokráciánk alezredessé léptette elő. A Maros utcai munkásotthonban ismerte meg Kekezovich Violát (1903—1981), akivel hamarosan házasságot kötött. Dettréné Kekezovich Violának a munkásmozgalomban kifejtett tevékenységét államunk a Szocialista Hazáért kitüntetéssel ismerte el. Hagyatékukból Juhász Gyula és Móra Ferenc kéziratai, portréfotói, Dettrénének dedikált Balázs Béla-kötet és egyéb ritkaságok kerültek a Somogyi-könyvtár állományába. Képeik közöli — Károlyi Lajos, Heller Ödön, Nyilasy Sándor alkotásai mellett — tizenegy darab Kukovetz Nana-festmény van. A Dettre házaspár egész életében gyűjtötte a fehérek által 1919-ben. Szatymazon meggyilkolt művésznő munkáit. A könyvtár szerződésben vállalta, hogy az űj Dóm téri palotában együtt tartva, külön szobában helyezik el a gazdag hagyatékot. A nyilvánosság előtt is illesse köszönet Murbán Józsefnét, a mecénást. A. F. Feszi Frigyes hajdanvaló Vigadójának, az 1945-ös bombázást követő romhalmazának újjáépítése, a tervezéstől a megvalósításig 14 évet vett igénybe. A csaknem másfél évtized alatt az új Vigadó a sok huzavona után mégis valóságos nemzeti büszkeségünkké vált. A színek és a formák, a nemes anyagok és a freskók, valamint a szobrok egymásba fonódása valóban imponáló diadal. A kandelláberes csillárok régi szépségükben díszlenek. Lenyűgöző Than Mór — az egykori szegedi piarista diák — Tündér Zíona-freskója, amely uralja a díszes főlépcsősort. Sajnos több értékes alkotást (Lotz Károly freskó) nem sikerült megmenteni. A pesti Vigadó a hazai romantikus építészet legjelentősebb alkotása, Feszi Frigyes legmaradandóbb műve — szegedi műalkotásai: a Fekete-ház társtervezője, és az 1857-es királylátogatás alkalmával emelt díszkaput és tribünöket is tervei szerint készítették —, és ma sörözőjében legalább olyan drágán mérik az italokat, mint az egykori Hangli étteremben, de nem ugyanazon a helyen. Az épülethez két technikatörténeti érdekesség is kötődik, és mindkettő 100 éves. Az első: A Vigadóban 1882 februárjában újságíróbált rendeztek, jótékonysági céllal. A bálozók első nagy meglepetését okozta a Vigadó villanyvilágítása. Feszi terveinek megvalósításával még gázlánggal világítottak. A bűzös, kormoló ét kellemetlen szagú gázlángot, ha rövid időre is, de felváltotta az elektromos megvilágítás. Az áramot a Nemzeti Színházból vezették át, ahol azt Schenek István akkumulátorai biztosították. Az Edison-fénynek nevezett izzólámpák nagy ámulatba ejtették a bálozókat. A csodálkozás csak akkor növekedett, amikor úgynevezett kétcsatornás (ma úgj mondanánk sztereo) módszerrel a Nemzeti Színházból átjátszották Erkel: Hunyadi Lászlóját. A kétcsatornás átjátszás telefonvonalakon történt. Az Áder-fél» mikrofonokat két csoportban he lyezték el a színpadon. Ezt a berer.dezést Puskás Ferenc saját költségére állította fel, és az előbbi évben a párizsi világkiállításon már szép sikert ért el ezzel a rendszerével. (Szegeden is Puskás rakta le a telefon alapjait, de nem sokra ment vele, mert 1385-ben tíz előfizetőnél többet nem tudott gyűjteni. Eladta Nollendorf Jenőnek, akttői rá egy évre a Grassely és Ottvvay-cég vásárolta meg.) A korabeli bemutató igen jól sikerült. Az Ader-mikrofonnal sorba kapcsolt fejhallgatókon keresztül eljuttatott áram. annak erőssége az ellenállás-változásnak megfelelően változott, és így a mikrofon által felfogott hang mását hallgatták. Tehát száz évvel ezelőtt volt a Vigadóban az első sztereoközvetítés. Ézt a bemutatkozást 12 év múlva követte a Telefonhírmondó, szintén Puskás Ferenc alkotása. Aztán vagy 75 ' év telt el, mire megjelent a tudatos sztereózás. Híradástechnikai szakembereink Puskás nyomdokain haladva, ma is azon fáradoznak, hogy a híreket hogyan kell eljuttatni az emberek otthonába. A legújabb módszer szerint, még ez évben nálunk is megkezdődő televíziós teletextadásokon keresztül. BÁTYAI JQWO Takács Tibor Az édesapám nyolcvanéves Az édesapám nyolcvanéves és hogy várja ezt a tavaszt, emlékekből fáradt szivéhez most piros lobogót akaszt, mert az az övé, az a régi, mégegyszer át nem élhető tavasz, mely örökké kíséri, s még most is szívmelengető! „Amikor Tarjánt visszavettük, s virágos volt Kassán az út, s román golyó fütyült fölöttünk, s Fegyvernél lábamba szúrt..." Történetei védik, óvják, s lengeti a múlt lobogóját! 1981. Tulipánok Elfoglalták a tulipánok a legszebb, kerek virágágyat, kertünk ilyet még sose látott, vitézkedik a zöld lándzsás-had, kerek mádália a kertben az év első kitüntetése, amint lobognak zöld keretben s tüntet a piros omló vére, kiált a cirmos s pipiskedve tollászkodnak a hófehérek, lám, mindegyiknek jó a kedve, a szomorúság mégis éget: hiszen réghalt édesanyámra emlékeztet engem a sárga! Keresztury Dezső Egy keserű jóbarátnak Ha az élet megkeserít, . mert bántanak embertársaid, ha zűrzavar nyomaszt, adjon humorod vigaszt! Nézz túl köznapi körödön, s elönt valami halk öröm: sérelmeden túljutottál, több lettél egymagadnál, mosolygásodban számtalan társad, híved derűje van: gyümölcsfa, bőven termő maradj! Veled az erdő! Cselényi Gábor majd szól majd szól a kő majd szól ütőered kristálylapokra írva az élet dobpergése majd szól a csönd cseppkövek megfagyott zenéje majd szól a villany a pólusok feleselése majd szól a DNS ha ajkaidra alakká omló információ rádermed a szó Két centenárium a pesti Vigadóból