Délmagyarország, 1982. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-13 / 61. szám

Szegényház A Munkák és napok-ból Az anyagomról és a munkámról M

agas körű anyám nyaranta szülőföldemen gazdálkodik. Télen nálam kuporog. Hanem februárban, ahogy ablakán benéz az első felhőtlen nap, fogja az ajtó kilincsét. Izgalmán látom, menne hazafelé. Számolja a napokat. Busánénak odahaza ilyenkor már csipognak első kelésű csirkéi. Horváthnénak néma kiskacsái, ö meg itt téblábol a városi lakásban tétlenül. Mondja is: — Mennék, fiam! — Hideg van még. a föld fagya sem ereszt. — De hát Dudásnénak valasztási malac röfög már az óljában. Recskiné húzza a rónát a máknak. Pirongatom, mert a szép szavas marasztalás nem fog rajta. — Talán most akarsz meggazdufni ? Magatok bíró korotokban annyi volt a földetek, ami a körmötök alá akadt. Hanem most, herefölded a kevermesi határban, répatáblácskád Kunágota szájában, cirkod a dombegyházi kertek alatt. Semmi ésszel mondható nem fog rajta. Áprilisban már költözünk. Aztán nagy rohantomban. szinte csak úgy egy-egy fél napra esek haza nyolcvanéves anyám látására. Háza körül tengernyi, férfikéz után kiáltó tennivaló. A kémény kalaptégláját szétszivta a fagy, csörmelékje eltömte a füstjáratot. A nagykapu leesett a sarokvasáról, a kerítéseket kutyák, disznók luggatták át. Kapok ásóra, kapára. Ám az ásó nyelét téli álmában megették a szuvak. Na, egy jó fogású nyelet bqlé! Fogom a baltát. Életlen, mint a bot. Elő a köszörűkövet. De annak teknőjében nem áll meg a víz. Fenekelni kell. Kapom a fűrészt, hogy deszkát vágjak hozzá. A fűrészről az egerek leették a madzagot. Megelevenedik a népmesei világ. Ugrok a boltba, a spárgára nemet intenek. Megyek a kenderföldre, de harsogó zöld a levele. Sötétedik, amikor fáradtan leülök a falu hónaljában. Gondolatban körülsántikálom. Bajok nélkül is szeretem akárhányszor birtokba venni. Itt minden az enyém. Minden gondja, baja. öröme. Semmim sincs benne. Csak az emlékeim. Érhetek haza olykor akár késő éjszakai órákban, lefekvés előtt körülfutom. Minden a helyén? Szorongok. Lélekszáma csökken. A lakosok szaladoznak széjjel. Máshová húzza őket az élet. Bár sokuknak magam nyúltok segédkezet. Hogy a jó eszűek el ne kallódjanak. De más kijáratokon ls elszivárog a fiatalja. Sajnálom. Kár ezért a szorgalmas, meleg éRaljú faluért. Fájna, ha elmúlás környékezné, ha paréj verné föl az udvaruk földjét, ha bedeszkáznák egykor értelmesen néző ablakszemeit házainak. Ragaszkodásom selyemszálaival szeretném együtt tartani, megújítani, paradicsomi állapotokat palántálni belé. Megtartó meleget lehelek magamból, hogy megragasszam őket. Tudom. jámbor óhajok. Nemcsak megüresedett házak árválkodnak az utcákban, újonnan épültek is feszítenek. Hanem a kupai határoknak háttal, a falu legvégén, holdvilág derengésében révülök ré egy. félig lerombolt épületre. De hisz ez volt a szegényház! Riadt arcok suhannak föl a romok közül. Csupa Julis néni. Időtlen korú, csont. bőr. Mosolvtalan. egvpöndölyös. mezítláb Járó. Tiszta. Téglával súrolta kezét. lábát. Senki sem tudta, mi a böcsületes neve. honnan került közénk. Megbízásból zsebkendőbe kötött három tojással is elment a messzi tízkilométerekre levő piacra. Fáradalmát olykor köcsögnyi aludttejjel is honorálták. Panaszkodni nem hallotta senki. Neki is lehetett pedig élettörténete, vágya. Szikszal Károly illusztrációja szomorúsága. Temetéseken ő vitte a fátyolos keresztet, amiért a gyászkendőt, a karjára akasztottat, magáénak tudhatta. Többre nem vihette. A jövedelmező siratóasszonyságot nem érhette el. Lehet, hogy pipiskedett utána? Miből élt. nem lehetett tudni. Nem koldult. Ami ételneműt naponta a kötényébe, löktek, hazavitte. a karólábú ágyakkal telirakott tágas szobában társaival megosztva ette. Mögötte Kuka Béla arca sejlik föl. Böcsületös neve, foglalkozása volt. Jó kezű kovácslegénynek ismerték, aki az üllőt úgy tudta megcsöngetni, tüzes vasaiból a felsistergő szikrák virágcsokrokba rendeződve kápráztatják a keze munkájára várókat. Egyszer, okát senki sem tudta adni, megcsábult. Mármlnthogy megbolondult. De a népek szerették, a goromba szót Kuka Béla mentségére szépítették. Amikor megcsábult. a szerszámok többet nem engedelmeskedtek neki. Kipotyogott a kezéből a hidegvágó. a menetfúró, a lovakra fordítva akarta fölverni a patkót. Kovácsfújtatója kigyulladt, attól leégett a műhely. Keserves tehetetlenségében idős anyját verte napjában többször is. A szomszédok fenyegették: — Megállj, mert téged is megver ezért az Isteni Attól kezdve kicsi házuk egvszem ablakát párnával tömte el. hogy ha püföli az anyját, meg ne lássa a mennyben lakó. Hangtalanul cselekedett. Nem tudott beszélni. Innét Kuka a neve. Amikor őszülő fejjel az anyjáról ls elárvult, magában nem tudott élni. A község szegén vei közé esett, a sfnylődőbe. Hírhedett nagy erejét semmire sem használta. Nyaranta kidöntött faderékon ült. csalinak megnyálazott lába szárán fogdosta a legyet. Kupacba dobálta. Dicsérték. Hasznosnak tartották. Miből élt? Nem tudni. Dolgozni, lopni nem járt. A szegényház udvarából mint község halottját, festett koporsóban kisérték utolsó útjára. A kántor seppegve imádkozott fölötte. csak a temető kisharangia Jajveszékelt érte. — Ringy-rongy. ringy-rongy — kiabálta. Jobb halottak után a templom harangjai kondultak. — Ködmön-mente. ködmönmente! Selyem-bársony, selyembársony! — adták tudtul mindazoknak. akiket illetett. Pucor Jani. Annak is volt tisztességes neve. De mivel csak böndője megtöltésével vergődött világ életében, hát ezt a nevet ragasztották rá. Valamikor haspártiságát érteni lehetett. Községi hivatalt viselt az apja. Sintérül szolgált. Disznóvészkor könyékig járhattak a zsírban. Amikor a tápláló szülék elhaltak. Pucornak nem volt akkora észbeli képessége, hogy a magas hivatalt elörökölje.' A község szegénye maradt. Annak törvénye szerint élt Esténként szerénven húzódott meg a kocsmazugokban, érdeklődő szemmel nézte az italozókat. Soha nem kért semmit De ha kínálták megitta a lúgot is, csak forró ne legyen! A kocsmárosok kegyeletesen öntögették össze neki a sört. bort. pálinkát ami darabban maradt záróra után. Pucor bevette. Olykor haza is vitt belőle a többieknek. A szerencsétlenek furcsa viselkedése könnyen tolta szánkra csúfolásukat. Ám a felnőttek egykét pofonnal térítettek bennünket az egyenes útra. Mondták: még mi is oda kerülhetünk! A község nem engedte őket koldulni. Azt szégyelte volna. A Vilimek. Elevenen hussan fői emlékük a félig lebontott ház porködeiből. Az eltartó apa tudós kanásza volt a falunak. Kint lakott a legelő szélére rakott oásztorházban. Valami külföldről vásárolt, Szultán nevezetű törzskan halálra pocskolta. Sok kiskorú gyerek maradt utána. Leginkább lányok, akik apjuknak bojtárul szolgáltak, de ott cseppent még egy éppen járni tanuló kisfiú is. Gyásznak gyász, meg gond. Szaladni új kanász után. A falu két napig nem maradhat pásztor nélkül. A kijárós disznók széthányják az ólakat. Az új pásztornak meg lakást kell adni. Így az árvák beköltöztek a szegényházba. A lányok — a természet törvénye szerint — fölserkentek, férjhez mentek. A fiú? Ahogy fehér fotópapíron csöndeskésen hivódik elő a kép. úgy jelenik meg előttem a maga valóságában. Félárbocos fehér gatyaszarban. nyakatlan kötött ingben, mint aki most kelt ki az ágyból. Méterekre áll meg előttem, köszön. — Hallom, a kutya fog valakit. Örahosszája látom, nézi a házam. Előbb nem ismertem meg. bátyám! — Én sem magét, ne is haragudjon. — Nem csudálom. Amikor maga elment, bugyuta kölök voltam. Az idő elkötyög fölöttünk. Én vagyok a kis Vilim. — És Itt lakik? — Itt. Itt lakok családostul a magaméban. Ahogy a szarvára fogyatkozott hold, meg a távoli lámpafüzérek derengésében kérdő szemöldököm fölszalad, emberem szava megered. — Na, Igen. Maga erről nem tudhat. A ház úgy az enyém, hogy megvettem. Tíz év óta Itt állt, romlásnak indulva, lakatlanul. A falu tartogatta, hogv köllhet ez még. De lakót az élet nem teremt belé! Erőszakkal sem lehetne embert belehajtani. — Én meg. bár nem itt születtem, itt csöpörödtem föl, vágyódtam rá. Mikor a tehetségem kinőtt, megvásároltam. Belülről raktam egy új házat, olvat. amiért nem kell elpiruljak. Mert amúgv nehézgépkezelő vagyok. Építettem. Szégyellie magát az élet, ráöltöm a nyelvemet! — Most. ahogy a romokat bontom helyére tágul a kiskert. Szilvafákat ültetek oda. Aoém. nyugodjon, szerette a szilvát. A magáéról nem szedhetett soha. Néha a férgeséből löktek néki egv-egy kalappal a gazdák. Most majd. ha esszük a termést, rágondolunk. — Szóval, akkor nem kell többet szegényház? — Hát hogy köllene. kinek köllene? — Ebben biztosak lehetünk? — Rajtunk nem múlik! Kezet rázunk. Sietős a dolgom. Madzagot fonok a fűrészre, deszkát szabok, vizesvályút fenekelek, baltát köszörülök, ásónvelet faragok, leállítom a kerítésoszlopokat. Azóta nem járnak át anvám kertjébe a szomszédok jóságai. TÓTH BÉLA N

egyvennyolc-negyvenkilencben Dénes Leóval — Szeged akkori tanácselnökével — arról ábrándoztunk, hogy a Stefániát telerakjuk a munkásmozgalom hőseinek, mártírjainak a szobraival, trébelhetek, kikalapálhatok. vagy ötvenet. Már a Lenin—Sztálin-szobrot is erre a technikára terveztük (két milliméteres lemezből). Dénes szerint ,.Ez nevelésügy ts: hadd lássák a fiatalok, mit lehet két kézzel csinálni." Az anyagalakítás világában éltem, fejlődtem. Közel hetven év műhelygyakorlatának az eredményeként már a kalapácsom talpa is az ujjhegyemként érzékeli a képlékeny, engedelmes vagy keményen visszarúgó anyag jelzéseit. Kifejlődött bennem az anyagban gondolkodás készsége és valami belső akctófigyelem is, de a munkámban a legeredményesebb órák a legönfeledtebbek is, ezért, éppen ezekről nem tudok beszámolni. Sajnos, a formaalakítás területén legszegényebb a szókincsünk. Mégis, hogy ne csak lássák a fiatalok, mit lehet két kézzel csinálni, megpróbálom elmondani azt ls, hogy hogyan csinálom. Szeretném megfogalmazni egy termékeny mozduiat szellemi fedezetét is. Szerettem volna eljutni az anyagalakítás határáig, úgy, hogy a munkám minden eleme személyiségemnek is része legyen. Egyéni módszert teremteni, technikát, amivel behatolok egy nemes anyag belső tulajdonságaiba, hogy az anyagot humánummal telítve, kihozzam annak minden lehetőségét. A munka maga és a munkához való viszonyom is tartalma legyen a művészetemnek. Szóban ts. technikában ts szeretnék- közölni lényegeset magamról is és a munkámról is. Nem plasztikai elemekben, hanem technikaiakban elmondani munkám minden érzelmi kísérőjét, gyarapodó vagy ellobbanó indulataimat, a munkám hőfokát, örömét, hogy alkotásomban a munka teljessége tükröződjön. Az új anyagok, új gépcsodák formateremtő technológiái. ' új esztétikai kategóriákat teremtenek. A munka új régióit teremtik meg: szélesítik a munkaskálát, új izgalmakkal, örömmel, sikerélménnyel telítik belső turtalmát. Munkaelemek és emberi érzéseink egyre inkább közelítenek egymáshoz. Emberjellegek és munkajellegek végül is fedik egymást és megszűnik a munka, mint érzelmi ráfizetés létezni. Kapunk tőle annyit, mint amenvnylt adunk belőle. A robotból, testi-lelkt teherből szocialista társadalomban a munka esztétikai Jellemzőinek fejlődésével lehet élvezet, öröm és felszabadulás. Nem hiszem, hogy az egyéni és társadalmi fejlődéssel együtt fejlődő munka, csoportosan vagy társadalmi szinten vizsgálható. Az emberben egész életén keresztül változó struktúra csak egyénben, az egyén részeként, kvalitásai alapjaként vizsgálható. Egyénben rejlő változást, belső igazságot csak egyének vallomásaiból állíthatunk össze és csak hipotézisek halmozásával közelíthetünk meg. Ezért teszek vallomást a munkáról. A dolgozó a munkaszituációkra pillanatnyi diszponáltsága szerint reagál az érzéseivel, de a munkával legszorosabb összefüggő érzések közé akaratlan keverednek, átfolynak a személyi kapcsolatok, viszonyok érzései is. A munkatárs iránti érzések indukálódnak és pozotiv vagy negatív irányban módosítják a munkaérzéseket. (Mit módosítanak a munkamodellen, ha például gyűlölöm Pusztai bácsit.) Csuk azok az érzések munkaelemek, amiket á munka fázisai mozgatnak. A gyűlölet és szeretet emberi érzés, de szövődhetik a kettő kibogozhatatlanul, mégis vannak tiszta érzelmi és indulati csúcsai a munkának,, umik karakteradóak. vonalakkal rögzíthetőek és mint egy szép zenei etűd, lekottázhatnak. Előbb-utóbb minden belső történés, az állandóan változó munkaérzések széles skálája is rögzíthető lesz vonalakkal. Ha majd meg tudjuk rajzolni a ..teljes munka" modelljét, akkor reá tudunk kottázni minden részletmunkát. Mint ahogy a nyolcórai munka produktivitását egy vonallal lehet Jelezni, úgy lehet majd jelezni, hogy melyik munka milyen érzésskéla mellett mennyi érzelmi ráfizetéssel, idegi és kedélyi megterheléssel jár. Az én anyagom... Az elvénült kőkorszakok után ö nyitotta meg a fémkorszakok sorát. Vörösén csillog, melegen őnthető, hidegen formálható, képlékeny és engedelmes. ötezer év óta modern anyag. Az én anyagom babilóniai időkben, bibliai földeken született. Véi) idők új eszméinek, új vágyainak ösztönzője, új lehetőségek teremtője. Gazdasági mozgósítóerő. társadalmi erjesztő. Diadalútját ötezer év óta Járja. Az én anyagom a legszebb szoboranyag. Melegítés közben ég benne a rubin bíbora, mellette sötétlik a viharfelhők kékje. Nemes patináját tengerkékre, smaragdzöldre. komor feketére érleli az Idő. Az én anyagom nekem kínálta fel ötezer év óta feltáratlan lehetőségeit. Mindig új, mindig izgalmas. Sugall és inspirál. Néha adakozó, vezeti a kezem, máskor makacsul uzsorázza kl az erőmet, önként adta kalapácsom alá éles. kemény kontrasztokban Apám akaraterejét, de úgy kellett belőle kicsikarni a kislányom domború, lágy formáiban tükröződő meleg életőrömét. Ebben az anyagban teljesül kl az én világom. Benne éltem át Lenin emberségét, Dante keserűségét. Ereztem benne Michelangelo vadságát. Madách krisztusarcát kovácsolva Ádámként lobogtam. forrtam. dideregtem, Benne lettem gazdagabb Juhász Gyula szomorúságával, Móra jóságával, Erkel magyarságával. .. Belőle hallottam kl Vietnam Jaját. Izeneteket közvetít, emlékeket ébreszt. Amíg formázom, ö alakít rajtam. Megtanít legyűrni az indulataimat. Magas fokú készenlétre. rögtöni reagálásra szoktat és mire meghalok, hozzásegít, hogy megértsem magam. Az én anyagom a kapocs embertársaim felé. Jele: Cu. atomsülya 63,1. fajsúlya 8.921. 1207 fokon olvad, húzási szilárdsága 42 kilogramm. 100X200 centiméteres táblákban kerül forgalomba és 1 milliméteres vastagságban dolgozom fel. Régi ára házhoz szállítva. egy tábla 1650 forint. Üj ára? TÁPAI ANTAL Szepesi Attila Bolond Istók írva nevem falevélre patak habjára s a szélre járom a városokat kóró hátán lovagolva leskelek utcasoron keménykürtőn bedudálok s mint a bagoly huhogok éjjel a házereszen ül vigyorogva a sok golyhó ha megállok előtte , bár tudom én ha legyint rám foga koccan u félsztől mert mind sejti kopott gúnyám bíbor maradéka s rejt a bohócsüvegem rozsdaütött koronát