Délmagyarország, 1982. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-06 / 55. szám

8 Szombat, 1982. március CL' Lábhoz tett ostorral? Gyanakodva fogadnak. — Beszélgetni lehet — mondják —, de ne írja meg! Nem is oldódik a nyelvük, míg meg nem ígérem: a nevük semmiképpen sem szerepel majd az újságban. Amit pedig elmondtak, azt a járás bármelyik falujában, bármelyik szorgalmas fóliakertész elmondhatta volna. A gyanakvás oka is kiderült később: a hetvenes évek első felében állatokat tartottak, és keményen megadóztatták őket — Akkor is volt ismerőseim a tanácsnál. Kijött egv héttel korábban. hogy most már mi is a progressziv adó aló esünk. Az állomány felét azonnal elhajtottam a vásárba, de még így is fizetni kellett. Azóta sem tartok eladásra jószágot A fóliával is úgy vagyak: ha egyszer visszahozzák a jövedelemadót, abban az évben még leszedjük a termést aztán soha többé! — Mostanában támogatják a kistermelést... — Maximum élni hagyják. , * A gazdát egyébként jövetelünkre ébresztettek. „Éjszakai műszakot" tartott a fóliaházban. — Muszáj éjszakázni? — Ezekkel a növényekkel igen. A paradicsom, de főleg a paprika nagyon kényes. Igen szűk határok közt kell tartani a hőmérsékletet. ráadásul ezek változnak is, ahogy fejlődik a növény. — Mennyit költenek fűtésre? — Attól függ, milyen hideg van. És milyen technikával van iölszerelve az ember. Nekünk vannak olaj- és kokszos kazánjaink. Attól is függ. meleg vizet keringetnek-e. vagy- légbefúváaos a rendszer. — Ehhez komoly szaktudás kell. Hol lehet -megtanulni? — Legtöbbször a saját, kárunkon. Természetesen van segítség. Mi például Szegedre jártunk: ott dolgozik egy ember, valamikpr a téeszben csinálta, de aztán kilépett, maszek lettAmi megtanulható, tőle tanultuk. Van. amit nem lehet megtanulni: szívvel-lélekkel kell csinálni. Igaz. tudás nélkül sem megy. Egv évben, kettőben szerencséje lehet az embernek, de a növényeket meg kell ismerni. — Mikor kezdik a munkát? — Egy idény nagy iából novembertől augusztusig tart. Novemberben elvetjük a magot. műanyag cserepekbe, tasakokba. A kiültetés időpontja attól függ. rdilyen hideg van, mennyi a napfény. Hetekkel el tudiuk húzni. Tavaly először ültettünk paprikát februárban. — Munkaerő? — Ilyenkor lehet napszámost kapni, tavaszig, míg nincs a téeszben náunka. Idősebb asszonyok jönnek, ők tudnak és szeretnek dolgozni. A jó férfiriapszámos ma már igen ritka. Télen még eljönnek, a fóliaházban meleg van, hem fáznak. Lesik, hogy öntöm-e már a pálinkát, bort. mikor hívjuk őket ebédelni. De amikor rásüt a nap a íóliaházra. van benn 40—45 fok, nem jön tovább egy sem. magunk maradunk. — A költségek? Válasz helyett szétnézünk a fóliaházban. A gazda szerint a primőr növényeknek olyan körülményeket kell biztosítani a fólia alatt, mint a skabad földben, nyáron. Dupla fólia — kiváló hőszigetelő a kettő közti légréteg —. csövek, kazánok. A talajban is meleg vizet keringetnek. A tasakokban harmadik-negyedik levélben a palánták. "Ezek a „bölcsődések". A szomszédban. az „óvodásoknál" hűvösebb van: edzik a paradicsompalántát ültetésre. Mindenfelé hőmérők: a vasvázon, a talajon, a tasakok között — Egy deka holland paradicsommag 2 ezer 200 forint. Elképedésemet látva hozzá te— Tudok ennél drágábbat is: van olyan uborkamag, amelyből egy kzem 4 forintba kerül. És száz szemből hetven, ha kikelt. — Nem lehet reklamálni? Termelőnél, importőrnél ? Elneveti magát: — Ugyan ... * — Hol adják el a primőrt? — A zömét szabadpiacon. Van persze szerződésünk a ZÖLDÉRT-tei a biztonság kedvéért Jártak kinn. mondták, gyönyörű az áru. Kértem. mondjanak árat Tisztességes emberek voltak. azt felelték, annyit tudnának ajánlani, amennyiért csak kinevetném őket. — A sok munka, az állandó készenlét nem jár túl sok lemondással ? — De igen. Augusztustól októberig van egy kis szünet, egyébként órára be van táblázva az időnk. — Miért csinálják mégis? Egy ipari üzemben kevesebb erőfeszítéssel, kevesebb felelősséggel is biztosítani lehet a megélhetést — Egy gyárban én csak betanított munkás lehetnék. Ha roszszul dolgoznék, és mondjuk a főmérnök meglátná, lehordana, mint a pengős malacot. Ha meg jól dolgoznék, ő tartaná helyettem a markát a kitüntetésért. Itt én vagyok a főmérnök is, meg legtöbbször az utolsó segédmunkás is. Magam döntök és magam hajtom végre. Ha sikerül, magamnak örülök, de ha belebukom, az is egyedül az én baiom. — A fóliás hajtatás a kisüzemekben ma főleg a tüzelőolajra épül. Mi lesz, ha felemelik az árát? — Akkor számolunk: lehet-e szénnel helyettesíteni ? Megéri-e, és meddig? — És megéri? — Ha a magunk munkáját nem számoljuk, akkor még igen. * Azért, hogv az adóhivatal elvigye, egy fillér árát sem hajlandó dolgozni — jelentette ki a fóliás gazda. Százötvenezer forint bruttó bevétel fölött ugyanis kivethető a progresszíven emelkedő adó. A hatóságot — a jogszabályok értelmében — nem érdekli. hogy mennyi ebből a ráfordítás. A jogszabályok szerint a szabadpiacon értékesített áru értékét becsléssel is meg lehet állapítani. Más kérdés, hogy politikai megfontolásokból mostanában nem élnek ezzel a lehetőséggel. Vagy ha a községek élnek is. a járási hivatal legtöbbször hatályon kívül helyezi. A dolgot persze lehet bonyolítani : hiszen helves-e. ha valaki 2,70-es dotált fűtőolajból profitot szerez? Nem. Ellenben: megérdemli-e a nagyobb jövedelmet, aki szakértelemmel, felelősséggel. műszakpótlék nélküli éjszakázással, 16 órás munkaidővel állít elő olyan terméket, ametvet máskülönben senki nem állítana elő? Igen. Helyes-e. ha valaki napszámosokkal végeztet munkát, és kevesebbet fizet nekik, mint amekkora értéket a munkájukkal hozzátettek a termelőeszközök értékéhez? Nem. Helyes. ha valaki télen is munkaalkalmat, jövedelmet biztosít a falusi dolgozóknak, s megszervezi a termelőmunka egy adott szeletét? Igen. Helyes-e. hogy ezen az áron tisztes életszínvonalat lehet elérni? Igen. Helyes-e, hogv ez a bérből és fizetésből élők jövedelméhez viszonyítva meggazdagodásnak tűnik? Tudja az ördög! Emiatt bizonytalan aztán a szabályozás is. Jól érzi a fóliás gazda, hogy némely, nála sokkalta kevesebbet kereső adóhiv^talnok lábhoz tett ostorral várja, hogv újra a nyakába csördíthessen. Azt is. hogy ezt viszonylag népes társadalmi rétegek — a maguk szempontjából jogos — öröme kísérné. Am a dolgok végső soron mégis csak egyszerűek. Minél nagyobb az adó. annál kevesebb árut termelnek. És egyelőre minden egyéb megfontolással szemben ez a legfontosabb összefüggés. TANÁCS ISTVÁN Kerámia-kötéltánc A társadalom egyre sürgetőbb kihívására a hazai iparművészet egyelőre bizonytalanságával reflektál. Hiába érzi és tudja, hogy lépésváltásra van szüksége, alkalmazkodni kell a megváltozott körülményekhez, figyelemmel kell kísérnie az életmód váltásait, kapcsolatot kell teremtenie a tömeges közönségigény és a művészet legfrissebb törekvései között. Ezeket a bizonytalanságokat nemhogy eloszlatja, de megerősíti a hosszú előkészületek után a napokban megnyilt vásárhelyi kerámiabiennálé. mely a Finomkerámia Ipari Művekhez tartozó gyárak — Alföldi Porcelángyár, a pécsi Zsolnay gyár, a romhányi és hollóházi, valamint a budapesti üzem — tervezőinek munkáit mutatja be a dising iránt érdeklődőknek. S van-e, aki érzéketlen marad a mindennapi tárgyak esztétikája iránt, akad-e olyan ember a XX. század utolsó harmadában, aki ne lenne igényes arra. milyen tárgyak veszik körül, milyen eszközök simulnak kezéhez, mik teszik otthonná lakását?! A mesterségben megtestesülő kultúra képviselői az ipari keretek között készülő tárgyak, használati eszközök. A vásárhelyi kerámiabiennálé egy országos vállalat anyaghoz — mégpedig az agyaghoz, a porcelánhoz, a szaniterhez — kötött, és az étkezési kultúrát,, a fürdőszoba-berendezési igénveket, valamint a dísztárgyakkal szembeni közönségelvárásokat igyekszik fölmutatni. S ennél a pontnál máris benne vagyunk a problémák mély vizében. A kérdések szinte sorjáznak a látogatók agyában: miféle mechanizmus működteti a tervező—gvár —kereskedelem—vásárló kapcsolatát; s ebben a bonyolult, sok áttételes kapcsolatrendszerben miként hatnak egymásra a fogaskerekek; miként oldható fel az az egyre élesedő ellentmondás, hogy a társadalom mindinkább igyekszik sorozatgyártással, nagyüzemi keretek között, perfekt, célszerű, olcsó, a technológiához jól alkalmazkodó, precizen funkcionáló tárgyakat készíteni, az egyéni igény viszont mind nagyobb a nem sorozatban gyártott, szabályostól eltérő iránt, a szándékoltan nem célszerű, a kifejezetten díszítő, környezetformáló és határozottan egyedi. jórészt drága iparművészeti tárgyak iránt?! Ügy gondolom, a tömeges lakásépítés újfajta feladatok elé állította mindazokat — tervezőket, kereskedőket, lakosokat egyaránt —, akiknek valamilyen közük van a megváltozott életformához, az átalakult főzési, étkezési szokásokhoz, az otthonlét és az otthoni teendők átstrukturálódásához. Szociológusok, pszichológusok, tervezők közreműködésével végeztek tíz évvel ezelőtt nagyszabású reprezentatív felmérést e téren, és ma is sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy vizsgálataik eredményei és javaslatai nem kaptak helyet — legalábbis meghatározó mértékben — a magyar iparművészet egészében. Mint a vásárhelyi kerámiabiennálén szereplő alkotók munkái bizonyítják, a tervezőművészek érzik ennek a szükségnek szorítását, de az is kiderül, hogy még mindig meghatározóbb a fentebb említett bonyolult kapcsolatrendszerben a lakosság ízlésének lépéshátránya, a kereskedelem kényelmi szempontja és a gyárak technológiai rugalmatlansuga. Tény, hogy a legfrissebb divatok jobban kedveznek az üvegből és rozsdamentes acélból készült konyhai edéntféknek, tárgyaknak, mint a sokak számára kissé avíttnak tűnő porcelánok és kerámiák. Ez utóbbiról azonban mégsem mondhatunk le. Persze nem úgy, hogy egyenétkészletek hagyják el a nagy gyárak szalagjait, s nem úgy, hogy dísztárgynak minősítsük' a művészileg elrontott használati tárgyat (a vázát, amelybe nem lehet virágot tenni; a hamutartót, mefy tisztíthatatlan; a kávéskancsót, melyből az abroszra csorog a fekete). A mai, iparban dolgozó tervezőművésznek úgy kell alakítania elképzeléseit, hogy alkalmazkodjon a technikai-technológiai lehetőségekhez, kijefejezze a funkciót, összekapcsolja a használhatóságot a szépséggel. Nem egyszerű feladat anyagot, funkciót, formát és díszítést úgy ötvözni, hogy rugalmasan alkalmazkodjon egy gépsor technológiai lehetőségeihez. Olyan apróságokra is figyelni kell például egy csésze megtervezésénél, mint a méret, a stabilitás, a fül elhelyezésével a fogás, a kiöntés és a tisztíthatóság követelménye. Egy biztos, a kiállító iparművészek szinte valamennyien fölisnierték a rendszerben való tervezés szükségességét és létjogosultságát. Ez a rendszerszemlélet arányokban és léptékekben éppúgy jelen van, mint az egymáshoz szervesen kapcsolódó elemek és a díszítőmotívumok struktúrájában. Tulajdonképpen kétféle meghatározó stílus jellemzi az első FIM-biennálét. Az egyik — a szecesszió — egy friss, mai divathoz igyekszik alkalmazkodni, a másik a geometrikus stílus, egy régebbi törekvés hullámveréseként értékelhető. (A népies hangvételű tárgyak immár csak jelzésszerűek és kicsit ki is rínak a tárlat egészéből.) A szecesszió nosztalgikus hangvétele a finom porcelán anyagában, a kávézás-teázás szertartásában. a burjánzó virágok és indák aranyozott, rózsaszínes-lilás motívumaiban van jelen, kicsit a kispolgári ízlésvilág stíluselemeire emlékeztetve. A geometrikus stílus képviselői pedig hasábokat, hengereket, ívelt és tört formákat igyekeznek kellemes otthoni tárggyá formálni. Ezek viszont erőtlenek, fáradtak. Az edények kollekcióiból három készlet érdemel külön figyelmet. Veress Miklós fehér porcelánból készült finom vonalú, lekerekített étkészlete sajátosságát a kiöntők plasztikájában és a fedők eredeti fogóinál éri el. Hasonló törekvés tapasztalható Orosz Mária készletén, kár, hogy fehér porcelán, kehely formájú kollekciójának tányérai nem sikerültek. Sikota Győző finom színek tónusaiból építi elegáns, ívelt formájú tárgyait. Németh Olga rusztikusabb teáskészletei anyagszerűek, finoman díszítettek. Ambrus Éva gazdag étkészletének legfőbb erénye, hogy a dekoráció pontosan alkalmazkodik a változó méretekhez, formákhoz. A dekorációk között a pálmát Seregély Mária szecessziós mintája vitte el. de figyelemre méltó Máté Márta kék-fehér sordísze. A szaniteráruk és burkolóanyagok meglehetősen szürkék, jellegtelenek. Tuza László mattfehér fürdőszoba-berendezése és Hegedűs Erzsébet sötétbarna virágmintás csempéje mellett Szelényi Attila sokoldalúsága érdemel figyelmet. Eredeti kísérlet Antal Andrea pozitív-negatív variációkra épülő csempesora és Tuza László plasztikus falburkolója. A kisplasztikák és dísztárgyak alig képesek továbblépni az üzletekben látható kommersz kínálaton. Sokak összefogására van még szükség, hogy elmondhassuk: „...Az ipari formatervezés alkotótevékenység. melynek célja az ipar által előállított termékek formai tulajdonságainak meghatározása. Ezek a formai sajátosságok nem csupán külső jellegzetességek, hanem azok a. strukturális és funkcionális kapcsolatok, melyek a rendszert összefüggő egységgé alakítják át, mind a gyártó, mind a felhasználó szempontjából..." Azaz egyszerűen: szép, jól használható edényekben főzzünk, olyanokból étkezzünk, s ilyenekkel vegyük körül magunkat! TANDI LAJOS Felső képünkön Veress Miklós első díjas készletének egy részlete; lent N. Szonntagh Éva porcelán kisplasztikái és Hegedűs Erzsébet csempéi — Nagy László fotói