Délmagyarország, 1982. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-24 / 70. szám
49 Szerda, 1982. máreins 24. Harminc év a pályán Ezzel a címmel rendezte meg hétfőn este Szegeden, a Bartók Béla Művelődési Központ. Kovács János érdemes művésznek, a Szegedi Nemzeti Színház tagiénak előadóestiét melvtöbb szej»rpr.tból is rendhagyónak volt. mondható. Maga a ténv. hogy filmekről, tévéjátékokból és persze nem utolsó sorban a színpadról országosan ismert színművész. a diploma kézhezvétele után. három évtizedet egyetlen munkahelyen tölt eL s ez történetesen a szegedi színház, sem hétköznapi dolog. Hát még. hogv az alkalmat nem eevéb kínálta a rendezőknek: Kovács János ősztől a Vígszínházhoz szerződik, ahol az elmúlt hónapokban már több emlékezetes közreműködésével vívta ki a szinház és a közönség elismerését. Az egyébként sem túlságosan izmos szegedi prózatársulat vele kétségtelenül szegényebb lesz. Szemrehányás mégsem érheti, múltia Szegeden önmagáért beszél. Hétfői búcsúest.ión fölelevenítette azokat az éveket, melyek a színházművészet varázsos világába vezették, beszélt emlékezetes szerepeiről, rendezőiről, partnereiről köztük Barta Mária érdemes művészről; akivel nem kevesebb mint 18 esztendőt töltött el színpadon, a szegedi kollektívában, akivel tengernyi közös feladatot oldott meg. s aki meghívottként vállalkozott arra. hogy bemutassa a résztvevőknek egyik leghűségesebb partnerét. Kovács Jánost — túlnan a rivaldán, ahol a színész „kulisszatitkai" is megmutatkoznak. N. I. 0 Fiimpiakátokj Ifjúsági dijak átadása Filmplakátokból nvilt. ki-1 állítás kedden Budapesten a | Vörös Csillag mozi előcsar- ; nokában. A tárlaton, a szocialista országokbeli grafikusok mutatják be legjobb alkotásaikat A több mint 200 darabból álló kollekció egyik érdekessége, hogv közülük csaknem félszáz olvan filmekhez készült, amelyeket Csehszlovákiában, az NDKban és hazánkban is műsorra tűztek. így adott az összehasonlítás lehetősége, annak eldöntése, melyik művész fantáziáját, mozgatta meg legélénkebben a vásznon pergő alkotás. Tájékoztató lelkészeknek Tegnap, kedden délelőtt Szegeden, a Hazafias Népfront megyei bizottsága, a megyei római katolikus papi békebizottság, valamint a protestáns és egyéb egyházak lelkészi békebizottsága a népfront városi székházában tájékoztató értekezletet rendezett lelkészeknek. A tanácskozáson részt vett Szabó Sándor, a Csongrád megyei tanács elnöke. Molnár Sándor, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkara, valamint dr. Udvardy József, Csanád egyházmegye püspöke és Varga István megyei egyházügyi titkár. Nagy Tibor apát kanonoknak, a Katolikus Papi Bérbizottság elnökének megnyitója után Szabó Sándor részletesen ismertette megyénk VI. ötéves tervét fontosabb gazdaságpolitikai és településfejlesztési céljait. A beszámolót követő hozzászólások után Rapcsák Péter esperes mondott köszönetet a tájékoztatásért. Engedményes szénvéssr A hazai termelésű szénés brikett ez évi tavaszi árengedményes árusítása a lakosság számára április 1-én kezdődik. Április 1-tól — amíg az erre biztosított mennyiség el nem fogy, — a lakosság a hazai szénfajták többségét mázsánként 11 forinttal, a hazai brikettet mázsánként 5 forinttal olcsóbban vásárolhatja meg. Ilyen áron összesen 1 millió 250 ezer tonna —r a tavalyi mennyiségnél mintegy 20 százalékkal több — szén és brikett áll a vásárlók rendelkezésére. A dolgozók és a nyugdíjasok részletfizetést biztosító tüzelőutalványai a kedvezményes árú szén és brikett vásárlására is felhasználhatók. Az Állami Ifjúsági Bizottság által adományozott 1982. évi ifjúsági díjakat kedden a Parlamentben Hetényi István pénzügyminiszter adta át. Ez évben 8 kollektíva és 12 személy részesült az ifjúság nevelésében, az ifjúságpolitikai feladatok megvalósításában végzett kiemelkedő tevékenységének elismeréseként a díjban. Ifjúsági díj kitüntetést kapott a nógrádi szénbányák kányási aknaüzemének „Március 21-e" ifjúsági szocialista brigádja; az Építőipari Tudományos Egyesület ifjúsági szerveze. tének vezetősége, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat nyíregyházi 433-as könyvesboltjának Váci Mihály szocialista brigádja, a miskolci gyermekváros nevelói. nek kollektívája, az egri Hámán Kató megyei úttöröház vezetősége, a Kincskereső című folyóirat szerkesztősége, a Magyar Televízió KISZ kísérleti filmstúdiójának kollektívája, az orosházi festők csoportja. Benkó Sándor előadóművész. Csukás István író. Fazekas László tanár, a hódmezővásárhelyi Kossuth Zsuzsa Szakközépiskola igazgatója, Földi Józsefné pécsi nevelőszülő, dr. Hammerl László, a magyar sportlövő-válogatott szövetségi kapitánva. Jankovics Marcell filmrendező, dr. Lábdy András, a szombathelyi városi tanács •csoportvezető főorvosa, Matécz János, a barcsi épületgépgyártó vállalat szakmunkástanuló-felelőse. Miezl Ferenc, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanszékvezető tanára. Simon Zsuzsa főiskolai tanár, színművésznő. Szathmáry Miklós vezérőrnagy és Szénást Imre hosszútávúszó. A kitüntetések atadásánál jelen volt Aczél Györav. az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese iá. * Kedden a Magyar Tudo. mánvos Akadémián átadták az idei ifjúsági, illetve alkotó ifjúsági dijakat. Az ifjúsági díjat 11. alkalommal ítélték oda magas színvonalú tudományos dolgozatokért, tanulmányokért, doktori vagy kandidátusi értekezésért, az alkotó ifjúsági díiakat pedig a kutatásokat elősegítő eredményekért. Az MTA főtitkára a benvúitott pályamunkák alapián 25 fiatal kutatót, illetve technikust és szakmunkást düazott. A díiakat Köpeczi Béla, az MTA főtitkárhelyettese. az ifjúsági bizottság elnöke adta át. Díjat kaptak: Medqyesy Péter, a Szegedi Biológiai Központ növényélettani Intézetének tudományos segédmunkatársa. Harsány i László, a Természettudományi Kutató Laboratóriumok tudományos segédmunkatársa, Zimányi László, a Szegedi Biológiai Központ biofizikai intézetének tudományos segédmunkatársa. Hajtó János és Zentai György. a Központi Fizikai Kutató Intézet tudományos kutatói, Szekeres Miklós, a Szegedi Biológiai Központ növényélettani intézetének tudományos munkatársa. Dajkó Gábor, az Atommagkutató Intézet tudományos segédmunkatársa. Láng László. a Mezőgazdasági Kutatóintézet segédmunkatársa. Maksai Gábor, a Központi Kémiai Kutató Intézet tudományos munkpíar.—. Horrach Balázs, az Állatorvostudományi Kutató Intézet tudományos munkatársa. Polónyi Ágota, a Központi Kémiai Kutató Intézet tudományos munkatársa. Sándor Péter, a Központi Kémiai Kutató Intézet tudományos munkatársa. De. zsény Zoltán, a Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézet tudományos segédmunkatársa. Kroó András, a Matematikai Kutató Intézet tudományos munkatársa. Csaba László, a Világgazdasági Kutató Intézet tudományos munkatársa. Pálné Kovács Ilona ós Cseszkó Ferenc, a Dunántúli Tudományos Intézet tudományos kutatói. Bagó Eszter. Bánky András és Róna Ágnes, az Ipargazdaságtan! Kutatócsoport tudományos kutatói, Losoncz Miklós, a Világgazdasági Kutató Intézet tudományos munkatársa. Schmidt Gábor technikus. Berevné Wootsch Katalin és Nagy GVörgy, a Központi Kémiai Kutatóintézet szakmunkásai. (MTI) Az idős pedagógusok A nyilvántartás szerint április elején kért napra Bu- veleket adnak át az egykor 614-en vannak a városban, dapestre és Szentendrére végzetteknek. (Az idős pedaValamennyien nyugdíjasok, utaznak — természetesen gógusok figyelmébe ajánlhass valamennyien a nemzet kedvezménnyel, hiszen a tó. hogy az oklevél adomáama bizonyos napszámosai szakszervezet városi bízott- nyozásáért kérelmet kell bevoltak egykoron: neveltek és sága a költségek jelentős ré- nyújtani a lakóhely szerinti tanítottak, fegyelmeztek és szét magára vállalja. Heti 2 művelődésügyi osztályhoz, személyiségeket formáltak, órában német nyelvtanfo- életrajzzal, indoklással, a tagenerációk sorát adták az lyam működik a klubban, nári oklevéllel és a legalább országnak, évtizedeken ke- van sakkszakosztály, zene- harminc évi szolgálatot igaresztül. A nyugdíjas pedagó- barátok köre, természetjáró- zoló iratokkal együtt Az gusokkal törődni, gondjaikra kör és bizony jó lenne az ügyben a szakszervezet minfigyelni, különböző foglala- idős tanárnőknek egy kézi- den szükséges segítséget és tosságokkal a lehetőségek munkakör is. Ez a kérdés bővebb felvilágosítást megszerint kellemessé, emberi- azonban már a nyugdíjas .. vá tenni igazán jól megér- pedagógusok klubjának demelt pihenésük éveit — egyik legnagyobb gondját Természetesen végesek, ezt tekinti legfőbb feladatá- érinti: a gimnáziummal kő- korlátozottak a lehetőségek nak a Pedagógus Szakszer- zösen használt helyiség nem vezet városi bizottsága. felel meg ilyen célra. egyébElsősorben a legidősebbek, ként is sűrűn programa 80. év fölöttiek azok, egyeztetésekre kényszerülnek akikről a legfontosabb gon- a helvszüke miatt. (Valamelyik, megfelelő adottságokamelyekkel a szakszervezet élni tud, hogy segítse a tanári pályáról vtsszavonultakat. Annál inkább felhívhadoskodni. A szak^rve** 1yi^"m'^felelő""adoltsá"gok- tó az illetékesek figyelme rendszeresen látogatja őket, - 7* . , • . arra. hogy bizony a Pedagóa Kossuth Zsuzsanna Egész- kai rendelkező szegedi lSko- ^J ^ légügyi Szakközépiskola la igazán „besegíthetne , harmadikos tanulói révén végtére is nyugdíjasai minmegszervezte ápohisukal, s ^ intézménynek anyagi helyzetükkel is ki- avM emelten foglalkozik. Leg- tannak. És főleg - lesznek.) utóbb 38 ezer forintot asz- Szívesen vennék — részben tottak ki a legalacsonyabb a rendezvények jellegének bővítése, részben anyagi nyugdíjban részesülők között, s szociális segélyt is .„..,.„ hri elsősorban ők kapnak (500 okok miatt - szocialista brie» 1200 forint közötti ösz- gádak patronáló segítseget szegben) — a tagdíjbevétel ^ 14-16 százalékát. A ny^f^ tónárok klubA jobb egészségi állapot- jának léte egyben ellsmeban levő nyugállományú ta- rés ia a szakszervezet részénárok fokozottan igénylik a ről azért az áldozatos munközö6séget. Ebből a célból káért, amit oly hosszú időn működik már második éve at a pedagógusok végeztek. a nyugdíjas pedagógusok Az erkölcsi jutalom egyik klubja, a Ságvári gimnázium formája az az ünnepség is, epületében, ahová eddig amelyet évente rendeznek, Gregor József operaénekes amikor jubileumi arany, például éppúgy ellátogatott, gyémánt, vas és rubin oklemint dr. Ágoston György gue Szakszervezet is rászo. rul bizonyos segítségre. Hogy ezt továbbadhassa mindazoknak, akiknek munkája nem üres szó ez — valóban felbecsülhetetlen, a jövő szempontjából. esl@s@feic és okaik A megyei KBT megbeszélése % Mégha gyalogos is, a mai és az idegen átmenőforga- vánjuk arra buzdítani olvaember csak nagy ritkán lom. Határátkelőhelyeinken sóinkat, hogy merüljenek mondhatja, hogy sétál, megy tavaly 870 ezer gépjármű alá a számok tengerebe. Rövagy szalad. Általában köz- lépett , be. illetve ki. köztük vidre fogva, egy a lényeg: lekedik. Hovatovább ebbe, 72 ezer kamion. Az útháló- jóllehet kevesebb baleset az egyetlen igébe sűrűsöd- zat hossza számottevően történt tavaly, mint az előnek a helyváltoztatásra nem változott, miként mi- ző esztendőben — összesen utaló szavak. Mi tagadás, nösége sem javult különö- 707 végződött személyt sékicsit hivatalosan hat a kl- sebben. Sokat jelentett per- rüléssel —. azért még kofejezés, de a motorizáció ko- sze. hogy SzeReden klszélerát megelőző békés nyuga- kitették, korszerűsítették a lomban született igéknél Nagykörutat és a Csongrádi hűségesebben fedi a tartal- sugárutat. hogy forgalomba mat. Ezért is használták oly helyezték a csongrádi Tiszasűrűn a Megyei Közlekedés, hidat. A KPM szegedi igazbiztonsági Tanács tegnap gatósága több mint 350 mildélelött. Szegeden, a Tisza- lió forintot fordított az több vezetői engedélyt vonszállóban rendezett testűié- utak javítására. Bővült — tak be. A rendőrség szigoti ülésén. A megye közle- a trolivonal meghosszabbí- rította az ellenőrzést, az orkedésbiztonsáaának tavalyi tásának köszönhetően — a száeosak mellett több helyi kedesotztonsaganak tavam tömegközlekedés hálózata akciót is szervezett. S bár eredményeit, gondjait is. A tervnek megfelelően céljuk elsősorban nem a merhették meg a tanácsko- folytatódott a fénysorompók büntetés, hanem a megelőzés résztvevői, a testület a forgalomirányító jel- zés. az ellenőrzések aikalüewezető elnöke Simon Jó- z61ámpak létesítése. Mind- inával számos szabálysértőt Ügyvezető elnöke Atmon jo- ^^ ismeretében _ áU „csíptek fülön". Hasznosan zsef tájekoztatojaból. rántseni lehetünk elégedettek. Különösen akkor nem. ha tudjuk, meglntcsak emelkedett az Ittas állapotban előidézett balesetek száma. Dacára annak, hogy a korábbinál 10 százalékkal Á postai szolgáltatásokról totta meg a beszámoló — kamatoztatta prevenciót lemondható, hogy úthá- szolgáló lehetőségeit a me. lózatunk. jelzőeszközeink és gyei KBT széles körű. köbiztonsági berendezéseink zel 700 . tagot számláló akmegfelelőek. alkalmasak a timihálózata is. Jó eredforgalom biztonságos lebo- ™én.nyel f rultak a külön.... boző. gyalogosokat és gépnyotitasara. járművezetőket egvaránt . , ,, Nemrégiben. kéthetente mozgósító versenyek, számolnunk. Az előző évi- megjelenő Reflektor címet A tanácskozás résztvevői nél jóval több viszont a viselő rovatunkban már tá- megvitatták és elfogadták jékoztattunk az elmúlt esz- az MKBT idei feladatait tendő baleseti helyzetéről, összegző határozati íavasla. A tanácskozáson részletesen tot. Maid dr. Kelemen Mikfoglalkoztak a baleseteket lós, az MKBT elnöke iutalelőidéző okokkal, felemlí- mat adott át annak a 27 tettek számos adatot. Te- aktivistának, aki hatékokintettel korábbi híradá- nyan tevékenykedett a kozsunkra. ezúttal már nem ki- lekedés biztonságáért. Megtudhattuk többek között, hogy az elmúlt évben a korábbinál mérsékeltebb ütemben nőtt Csongrád megyében a gépjárműállomány. így is 93 ezerrel kell segédmotor és a kerékpár. Egyre jelentősebb a hazai Kétnapos tudományos ese- témája az új postai szolgálménysorozat kezdődött ked- tatások, köztük a televíziós den a Posta Kísérleti Inté- újság. Angol, belga, francia zete és az érdekelt. az szakemberek beszámoltak a MTESZ tagegyesület szer- távközlő hálózatra épülő új vezésében a postás művelő- információs szolgáltatások dési központban A tanács- tapasztalatairól. kozás, az előadássorozat és Az üzerrü kísérletekről kerekasztal-konferencia professzor, a JATE pedagógiai tanszékének vezetője, dr. Bánfalvi József, a Radnóti Miklós Gimnázium igazgatóis vagy Fenákel Judit, a Szegedről elszármazott írónő. Átlagosan 70 résztvevővel tartják meg a klub rendezvényeit, amelyek egyáltalán nemcsak „szobaprogramokra korlátozódnak: kirándulásokat is szerveznek, Uj lloda Kőszeg új szállodája, a szállodához étterem éspreszHotel Park a napokban fo- szó ls tartozik. Még a tagadta első vendégeit. Az vasszal megépítik a kéziExpressz kezelésében levő, labda- és a teniszpályát, s 66 szobás és 203 ágyas szál- felújítják az évek óta haszlót egy volt laktanya át- nálaton kívüli úszómedenalakításával hozták létre. A cét bolgár kutatók mondtak véleményt. Szó volt a tudományos előadásokon a telefonkészülékek fejlesztéséről is, a magyar eredmények Ismertetése mellett NDKbeli és olasz előadók is felszólaltak. Néhány új szogáltatást angol és francia kutatóintézetek mutattak' be. Az esemény másnapján 11 ország szakembereinek részvételével vitát rendeznek, az új postai szolgáltatások fejlesztési irányzatairól. Intourist sajtótájékoztató Az Intourist, a Szovjet- ködő információs hivatal heunió Idegenforgalmi köz- lyettes vezetője a sajtótájépontjaiban száz szállodával, koztatón egyebek közt beszákempinggel és motellal ren- molt arról, hogy a szociadelkezik, ' amelyekben egy- lista országokkal a követkeszerre mintegy 50 ezer szál- ző esztendőkben 20—25 szálóvendéget tudnak fogadni: zalékkal kívánják növelni A tervek szerint 1985-ig az utasforgalmat. Ennek még 33 Intourist-száliodát megvalósításahoz az idegenépítenek fel. 40 ezer vendég forgalom minden ágazataszámára. Az idegenforgalmi nak és formájának fejleszlétesítmények bővülésével tését határozták el, bővítik jelentősen fejlődik a Szov- a szolgáltatásokat, és emelik jetunió idegenforgalma — a vendégfogadás színvonamondották azon a sajtótájé- lát. Az idegenforgalom fejkoztatón, amelyet kedden a lesztésének 1990-ig terjedő Néprajzi Múzeumban tar- ,, , .. tottak. Borisz Fjodorovics tóvlatl Programja szerint Latisev, a Szovjetunió Mi- mintegy száz különböző lénisztertanácsa mellett, mű- temtmény építését tervezik. i I