Délmagyarország, 1982. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-24 / 70. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! M SZMP VÁR OS I 72. évfolyam 70. szám 1982. március 24., szerda Ara: 1,40 foriní Lázár Gförgy látogatása Tolna megyében L&zár György, az MSZMP gyében nem egészen t.ízmil- kezdi meg a villamosener­Politikai Bizottságának tag- liárd forintot költöttek be- gia termelését, ja. a Minisztertanács elnöke ruházásokra. a hetvenes A változáshoz tartozik kedaen kétnapos látogatás- években viszont már ennek egvebek között az is. hogy ra Tolna megyébe érkezett, több. mint ötszörösét. A míg 1960-ban egv városa Délután Szekszárdon. az megye lakói közül jelenleg volt a megyének. Szekszárd. MSZMP székházában, ame- több mint harmincötezren azóta három település — gye vezetőinek társaságában dolgoznak az iparban. kö- Dombóvár. Bonyhád. Paks K JÓZSe'!'- a. ™eevei rü.Ibflül, , ötszór , annvian. _ kaDOtf városi rangot. A pártbizottság első titkara es mmt a felszabadulas ideién. . .... Császár József, a megyei ta- A fejlesztési programok ta,ekoztato kllert arra IS­nács elnöke fogadta és tá- egyik kiemelkedő ténve. hogy a gyarapodás sűrített jékoztatta Tolna megye po- eredménye a már működő bizonyos faita gondokat is, litikai társadalmi és gazda- Szekszárdi Húskombinát. Ez különösen a lakásellátás te­Rstn h»iv7Atomi az ország egyik legkorsze- ... , . . ,. , rübb élelmiszeripari üzeme. ruleten szeretnének lavulast Készítményeinek jelentős elérni. részét exportálja. Nemcsak A Minisztertanács elnöke, a megvenek, az orszagnak ma. szerdán elsősorban a sági helyzetéről, fejlesztésé­nek további feladatairól. Az eszmecserén különösen sok szó esett a megve fel­gyorsult fejlődéséről. Ennek jellemzéseként elmondták a megye vezetői, hogv a hat­is büszkesége a Pakson épü­lő első magyar atomerőmű. megye iparával vanas években ebben a me- amelynek első egysége idén ismerkedik. (MTI) Új bánya A villamos távvezeték építésével és a felvonulási terület tereprendezésével megkezdődött a fenyőfői bauxitbánya állami nagybe­ruházása — jelentették be kedden Kincsesbányán a ki­vitelező hét vállalat koope­rációs értekezletén. Az 1,3 milliárd forint értékű bá­nyaépítésből az idén két­százmillió forint értékű munkát végeznek el. A Zirctől huszonöt kilo­méterre, Bákonyszentlászló mellett létesülő új bauxit­bánya a tervek szerint 1984 közepétől részlegesen ter­mel, 1985 decemberétől pe­dig évente hatszázötvenezer tonna bauxitot ad. (MTI) Á dunai hajózásról A hajózás fokozott bizton­ságát elősegítő intézkedése­ket, ajánlásokat vitatnak meg egvebek között a Du­na-bizottság 40. ülésszakán, amelyet a keddi plenáris ülésen Radovan Urosev nagykövet, a bizottság elnö­ke nyitott- meg a szervezet budapesti székházában. A március 30-ig tartó ülésszakon részt vésznek nagyköveteik vezetésével a tagországok — Ausztria. Bulgária, Csehszlovákia. Ju­goszlávia, Magyarország. Ro­mánia és a Szovjetunió — delegációi; a magvár kül­döttséget Roska István kül­ügyminiszter-helyettes ve­| zeti. Az ülésszak munkáiá­| ban részt vesznek az NSZK I közlekedési minisztériumá­nak szakértői, valamint az ENSZ európai gazdasági bizottsága és a Nemzetközi Távközlési Unió képviselői is. A nyitó plenáris ülés után, s a következő napok­ban munkabizottságokban tárgyalnak a nemzetközi vi­ti út' zavartalan hasznosítá­sát. á dunai hajózás felté­teleinek további iavitását segítő nautikái, hidrotechni­kai és hidrometeorológiai kérdésekről. Az ülésszak végül érté­keli a bizottság elmúlt évi tevékenységét. gazdálkodá­sát. meghatározza további tennivalóit, s a következő ülésszakig összeállítja mun­katervét. (MTI) A rendszer neve: GITR Építők együttműködése Az ÉVM vezetőinek értekezlete ErSsödött a partnerek kell fordítani az egyenlete- az új budapesti otthonokat, együttműködése, szervezett sebb ütemű munkára és a Hasonló módon erősítik az tebbé vált a beruházások le- minőség javítására, hogy az együttműködést a7 építőkkel bonyolítása — állapították éves átadási feladatnak leg- a megyei, városi tanácsok is. meg az Építésügyi és Várc>6- alább 40—45 százalékát tel- A VI. ötéves terv lakásépíté­íejleszfcósi Minisztérium ve- jesítsék az első félév végéig, sei előirányzatainak teljesí­zetői, akik kedden Szabó Já- A Budapesten előirányzott tése érdekében azonban va­nos államtitkár elnökletével 13 468 lakás építését tovább- lamennyi érdekeltnek több tartott értekezletükön össze- ra is 15 megyei ÉVM válla- segítséget kell nyújtania a gezték a nagyberuházások és lat dolgozói segítik több magánépítőknek. Különösen * lakások építkezésenek mint 4000 új otthon átadása- fontos a telekellátás javítá­sra iní/ift vaj Némiképpen javítják sa, etóközamivesített építési idén az átadások ütemét, s területek kialakítása, hogy felkészülnek a gondokat az egyéb kedvezmények, tá­megcldó nagy változásra is. mogatások ösztönző hatását A Fővárosi Tanács ugyan- ne fékezzék a telekellátási is a Pénzügyi források átcso- goI,dok; Az áUami és a ma­ganlakasepités fejlesztesere működési készség erősödésé, portosításaval lehetővé teszi, tett intézkedések szerint szá­vel párosulva lehetővé tette, hogy az év végére csaknem molni lehet azzal, hogv a hogy ütemesen, az előírt ha- megduplázzák a félkészhá- VI. ötéves tervben előirány­taridőre és a megadott költ- zak állományát, amelynek zott 370—390 ezer lakásból ségkereten belül teljesítsék eredményeként a jövő év ennek felső határát közelít­az építési feladatokat. Igya január 1-től a tervidőszak hetjük meg, s mintegy 385 múlt évben a terveknek végéig télen—nyáron egyen- ezer új otthon épül fel. letes ütemben adhatják át (MTI) múlt évi tapasztalatait, va­lamint az idei feladatokat. Elsősorban a nagyberuhá­zások lebonyolításában ter­jedt el a korszerű, úgyneve­zett hálódiagrammos építés­szervezés, amely az egy ütt­Gabonaprogram hosszú távra Sajátos helyet foglal ei az felette van az országos át­ország mezőgazdasági társu- lagnak. lásainak sorában a Gabona A társulás egyébként 127 és Iparinövények Termelési millió forintos árbevételt ért Rendszere, amelynek terüle- el tavaly, amelyből 80.5 mil­megfelelöen fejezték be az átadásra tervezett öt nagy­beruházás építését, s az elő­irányzottnál is kedvezőbb a tavaly megkezdett nagy léte­Mitmények — a mányi bá­nyaüzem építésének, a szol­noki papírgyár rekonstruk­ciójának, az Árpád-híd szé­lesítésének és a Flórián tér rendezésének — kivitelezése. Az idén újabb három nagyberuházás, a mecseki kokszolható széntermelés fejlesztése, a Dunai Vasmű kokszolóművének és a fe­nyőfői bauxitbányának az építése kezdődik meg, s a folyamatban levő húsz nagy­beruházásból hatot kell be­fejezni. Az építőipar teljesítette múlt évi lakásátadási fel­adatait: 77 ezer új otthon építését fejezte be. Ebben a mennyiségben azonban nem szerepel az álandó lakásként ugvancsak hasznosítható 37Ó0—3800 hétvégi ház. Vég­eredményben tehát több mint 80 ezer új otthon épült a múlt évben, s ennek 64 százaléka városban — ebből 22 százalék Budapesten —, a többi a községekben. Válto­zatlanul sok gond azonban, hogy az átadások az év vé­gére torlódnak, amj valósá­gos melegágya a hibáknak. Ez pz ütemtelenség tovább gyűrűzik, s a lakáselosztás tervszerűségét is akadályoz­za / Az idei népgazdasági terv ugyancsak 77 ezer új otthon átadását irányozta elő. Eb­ből 41 ezer lakást építenek fel az építésügyi ágazathoz tartozó szervezetek. Ám a korábbinál nagyobb gondot ti központja négy esztendő­vel ezelőtt alakult meg Sze­geden. Az egész termelési rend­szer és ezen belül a területi központ tavalyi munkájáról, továbbá az idei tervekről tegnap, kedden délelőtt ta­nácskoztak Szegeden a tag­gazdaságpk és a GITR kép­viselői. Részt vett a testület ülésén Kiss Lajos, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának csoportvezetője is. Bozsik Zoltán, a rendszer igazgatója és Kolozsvári Pál igazgatóhelyettes ismertette liót tett ki a vetőmagvak és kukoricánál az alkatrészek forgalmazása, egyaránt 33, továbbá 38 milliót a szakta­nácsadói tevékenység érté­ke. Ami a rendszer partneri felfogását tükrözi. „ tavalyi 15,3 milliós bruttó nyeresé­géből 7,2 milliót juttatott künk gazdasagainak vissza a társgazdaságoknak sebb kiszolgálására — a re, kukoricából a 4.39 ton­náról 6,08-ra, vagy szójából a négy évvel ezelőtti 1,39 tonnáról 2,08-ra növekedett a hozam hektáronként. A és a szójánál a napraforgó­nál 45 százalékkal vettek le többet a taggazdaságok a földekről tavaly. mint a rendszer megalapítusakor. A rendszer — eppen vidé­telje­kö­termelésfejlesztési célokra. zeljövöben. májusban alkat­Vidékünkön 1978 őszén 17 részraktárt nyit Kiskundo­mezögazdasági üzem alapi- rozsmán. Ennek áz a jelen­totta meg a területi közpon­tot, 15,5 ezer hektárral. Je­lenleg 20 gazdaság 37 ezer hektárral tagja a rendszer­nek — a Szeged környékiek közül a rúzsai Napsugár, a balástyai Alkotmány és a tősége, hogy főleg a gabona­termesztés berendezéseit tartják üzembiztos állapot­ban. A rendszer gazdaságai­nak ugyanis hosszú távon kell berendezkedniük a ga­bonaprogram további szaka­a vállalkozas vezetosegenek kiskundorozsmai József At- szúnak végrehajtásához. beszámolóját, a termelési és a pénzügyi terv teljesítésé­ről. Jellemző., hogy a vállal­kozás fennállása óta 70 szá­zalékkal növelte a területét, éB évi átlagban 5—'8 száza­lékkal emelkedett a terme­lési érték. Ez pedig jócskán tila termelőszövetkezet, ör- szolgálja többek között vendetes, hogy őszi búzából raktártér bővítése is. a kezdeti 3,32 tonnáról 4,21- T. J Ezt a Magvar—szovjet barátsági nap A Hazafias Népfront me- propagandát fejtenek ki. lalat MSZBT-taigcsoport alt­gyei bizottsága tegnap, ked- amelyben a helybeliekkel tíváival, valamint a szocia­den magyar—szovjet barát- ismertetik a testvéri szov- lista brigádok képviselőivel sági napot rendezett. Ebből jet nép gazdasági, társadal- is találkozott, akiknek elő­az alkalomból a megyébe mi és politikai eredményeit, adást tartott ..A szocialista érkezett Logvinov Vladimír, Délután Szentesre, a Ba- országok együttműködése, a budapesti Szovjet Kultúra romfifeldolgozó Vállalathoz különös tekintettel a koz­és Tudománv Háza képvi- vezetett a szovjet vendég mosz kutatásának és meg­selöje. akit Mindszenten a útja. ahol Mag Pál igazgató, hódításának területére", művelődési házban Kovács országgyűlési képviselő. Tő- Ezután a vállalat igazga­Jánosné. a járási nártbizott- rök János, a vállalat nárt- tója kalauzolta végig a ven­ság titkára. Marton György, vezetőségének, titkára. Vass dögét a gvár területén, mi­_ „ * -'-»<-- György, az MSZBT-tagcso- közben táiékoztatást adott port ügyvezető elnöke. Ve- a termelési eredményekről. rasztó József, a népfront A barátsági nap befe.iez­szentesi városi bizottsága- tével a szovjet, vendég nak titkára fogadták. Szentesről visszautazott. Bu­Logvinov Vladimír a vál- dapestre. Ültetik o korai burgonyát a helybeli Lenin Tsz elnöke és Papp Sándor. a nagy­községi tanács elnöke fogad­tak. Dr. Pálinkó János, a nép­front nagyközségi bizottsá­gának elnöke köszöntötte a vendéget, majd Papp Sán­dor ismertette a vendéggel a település történetét. Be­szélt a több mint 8 ezer la­kosú község életéről, a szo­ciális ellátottságról, a hely­beliek gazdasági, társadalmi tevékenységéről. Ezután a termelőszövetkezet elnöke ismertette a mezőgazdasagi nagyüzem eredményeit, be­szélt a kereskedelmi, ven­déglátói és ipari tevékeny­ségükről. a tagok munka­c-s életkörülményeiről. Ki­rály Endre a helyi MSZBT­tagcsoport tevékenységét mutatta be a vendégnek. Mint hangsúlyozta a Lenin Termelőszövetkezet pártfo­gásával működő MSZBT­tagcsoport tagjai széles körű Az Idegenforgalmi Világszervezet tanácsiíozasa Kedden délelőtt a Fórum Szállodában a budapesti ta­vaszi fesztivál keretében megkezdődött az Idegenfor­galmi Világszervezet (WTO) európai regionális bizottsá­gának ülése. Juhár Zoltán belkereskedelmi államtitkár megnyitó beszédében el­mondta, hogy Magyarország, mint a WTO alapító tagja, erőteljesen támogatja a szervezet munkáját, tevé­keny résztvevője a nemzet­közi idegenforgalomnak. Ennek egyik bizonyítéka, hogy tavaly 14,8 millió kül­földi látogatott hazánkba, s több mint 5,5 millió ma­gyar állampolgár utazott külföldre. Magyarország jól kihasználta a nemzetközi együttműködés lehetőségeit, elsősorban közös vállalatok alakítása útján. Róbert C. Lonati. a világ­szervezet főtitkára felszóla­lásában az idegenforgalom világméretű -fellendüléséről beszélt •HSÉfitiiSM Még mindig késik az igazi tavasz, hiszen fagyosak még az éjszakák. Üllés és Rúzsa határában azonban hatalmas táblákon sok-sok embert láttunk tegnap dolgozni: ültették a korai krumplit. Aki azt akarja, hogy korán szedhesse az új burgonyát, igyekszik minél előbb földbe tenni a csíráz­tatott gumót, kockáztatva azt is, hogy a tavaszi fagyok árt hatnak. Képünk Ullés határában készült

Next

/
Oldalképek
Tartalom