Délmagyarország, 1982. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-17 / 64. szám

6 Szerda, 1982. március 17. Kéziiabda-MNK Bravúros Volán-győzelem Szarajevó készül A XIV. téli olimpia 1984. február 8-án meg­szólalnak majd Szarajevóban a fanfárok, hogy hirdessék a XIV. Téli Olimpiai Játékok megnyitását. Bár a nagyese­A magyar szempontból védekezett, s fokozatosan ményig még majdnem két balsikerrel végződött kézi- növelni tudta előnyét. 16. esztendő van hátra, az elő­labda-világbajnokság után a perc: 9-4. Néhány ellőtt sze- készületek már nagy erő­sportág idei hazai műsora az gedi támadás következmé- vei folynak a boszniai nagy­MNK csoportmérkőzéseivel nyeként a bajnokcsapat va- városban, megkezdődött A 12-es dön- lamelyest csökkentette hát­tőbe jutott csapatok előbb rányát, 25. perc: 10—8. két hatos csoportban oda- A szünet utáni vendégtá­vissza alapon körmérkőzést madást a bravúros védések vívnak, majd a csoportelsők s^át bemutató Bartalos Z. osszecsapasanak győztese lesz hárította s így Tenke növel­a KEK-szereplésre jogosító te a hazaiak előnyét, 14-11. Vasutas­sportvezetők tanácskozása Március 16—18. között Sze­termében tanácskoznak a kupavédő. A Szegedi Volán A remek csapatjátékot nyúj- ""i sával Jugoszlávia negyedik különösen az utóbbi évek­„„<.-,, SO a, ideeenben meenvert <A _N lagosan 1,1 tatrisius-iun. n. A város fekvése kiválóan alkalmas a téli sportok szá­mára. 535 méter magasan fekszik a tenger szintje fe­lett, klímája mérsékelten kontinentális: a január-feb­ruári középhőmérséklet át­Vucsko, a XIV. Téli Olimpiai Játékok emblémája Szarajevó, 450 ezer lakó- jelentősebb iparvárosává. vasutasok szakszervezete ál- SC az idegenben megnyert tó szegediek ellenállhatatla- - krirh^telö t.i ,«.„(,. két mérkőzés utan tegnap, nui játszva bemutatták a J Koroeoieio kedden este az újszegedi sportág szinte valamennyi Sportcsarnokban a Bp. Hon- skáláját: a mintaszerű véde. véd együttesét látta vendé- kezés után átlövésekből bé­gül. és biztos győzelmet arat- játszásokból indítósokból va a szegedi közlekedésiek szerzett gólokkal jelentősen 2000 egyesületek elnökei és gaz­dasági vezetői. A tanácsko­zás első napján gazdasági témájú előadás hangzott el, ma, szerdán pedig az idősze­legnagyobb és egyik légér- ben óriási építkezések szín­dekesebb városa. Okmányok helye, teljesen új csatorna­1244-ben tesznek először em- rendszer is kiépült. Gondos­rú sportszakmai és politikai pontveszteség nélkül állnak elhúztak. 56. perc: 30-22 A lejtőit évente 190—220 na­pon át vastag hótakaró bo­rítja. feladatokat vitatják meg a résztvevők. A rendezvényso­rozat zárónapján, csütörtö­kön Páder János, az OTSH elnökhelyettese sportmozgal­munk helyzetéről tájékoztat­ja a vasutas sportvezetőket. Alsóvárosi MÁV—Bajai SK Ma, szerdán délután 4 órá­tól érdekesnek ígérkező lab­az A csoport élén. SZ. VOLÁN SC— BP. HONVÉD 33-28 (14-11) 1500 néző. vezette: Brecs­ka. Soltész. Sz. Volánt BARTALOS Z. — Tenke E (3) LELE (6), Oláh B. (5), SZABÓ L. (8), méter magas hegyeken min­dig van elegendő hó. A Ja- , ,. , ... > ­horina és a Blasnica északi htest rola- A varos mar a kodtók a völgyben épült va­15. és a 16. szazadban vi- ros fustmentesiteserol. A há­rágzott: az óváros bazárne- zak felnyúlnak a hegyoldal­gyede, a mecsetek, a szállók ra, ahol a festői „Mabalas" és üzletek — nem kis ál- lakónegyedet képezik. A nagy munka már a múlt dozattal helyreállítva —vár- A város tarka, romantikus nyáron megkezdődött. Bul- ják majd a látogatókat. Sza- és meghitt. Vonzó, mint a védekezésébe néhány hiba dózerek, baggerek és önkén- rajevó a második világhá- Vucsko nevű kis rókakö­csúszott, és ezt a rutinos baj- tes ifjúsági brigádok vág- borút követően ugrásszerű- lyök, a XIV. Téli Olimpiai nokcsapat ki is használta, tak neki az olimpiai lesik- en fejlődött, lakossága ek- Játékok máris mindenütt lát­valamelyest le tudott dolgoz- ló és sífutópályák élőké- kor nőtt majd hatszorosára, ható jelképe. tömény izgalmat hozó hajrá­ban a szegediek bal oldali ni hátrányából, de hozzá kell szítésének. Épül a 70 és 90 tenni, hogy az ötgólos hazai méteres ugrósánc, nemkülön­__ győzelem ezen az estén nem ben a jégcsatorna a szán­TOTH G. (10). Hubai (2). tükrözte a két csapat közti kó- és bobversenyzőknek. Az Csere: Oláh Z. (kapus). Lu­kács dr., Borbás. Kiállítások: 16. illetve 8 perc. A telt ház lelkes buzdítá­sától kísérve a Volán SC kez­és vált az ország egyik leg­feá ti) különbséget. A Volán SC 50 ezer nézőt befogadó „Ko­ezen a találkozón akár ki- sevo"-stadiont a megnyitó­ütéses győzelmet is aratha- ünnepség számára felújít­tott volna. ják. A „jegeseknek" új csar­A Volán SC csapatában ez- nokok is épülnek. darúgó-mérkőzés színhelye dett Az első perc két gólt is ÚUa! ne™ akadt R.venge Az olimpiai falut a •»___ r-i i ' " r)n,nt trfliompnnviíin +iiHíi«iiilr 1- i t—'^ars r* lesz a Szabadság téri pálya, hozott: előbb Cseri, a gól A megyei I. osztályú baj- utáni kezdést követően pe­pont. valamennyien tudásuk senyek színhelyétől 6—28 ki­nokságban szereplő Alsóvá­rosi IV^ÁV a területi bajnok­ság Körös csoportjábun ve­zető Bajai SK-val játszik előkészületi mérkőzést. Teke NB I Rangadót nyert a DÉLÉP SC dig Tenke volt eredményes, l-l. Mintegy .öt percen át felváltva estek a gólok, 12. perc: 4-3. A Volán SC fe­gyelmezetten. keményen, jói legjavát nyújtották. A játékvezetésről vagy jót, vagy semmit — ezúttal sem­mit, feltűnően sokat téved­tek mindkét csapat terhére. HL Gy. Lengyel salakmotorosok Szegeden Verseny: csütörtökön és vasárnap tékok idejére. Labdarúgó megyei II. osztály Hat mérkőzés, harmincegy gól Gólokban bővelkedett a gólt a vendégegyüttes játé­labdarúgó megyei II. osz- kosai „hoztak össze", tály tavaszi nyitánya. Há- Mórahalom—Pitvaros 5-1 rom találkozón 5-1-es, egy (l-l). Mórahalom, 100 né­mérkőzésen 5-2-es, míg egy ző, vezette: Jakus. Az első összecsapáson 4-1-es győze- félidőben a hazai fölény még lem született. Mindössze a gólokban nem realizálódott, Nagymágocs—Székkutós szünet után a nehéz pálya né 435, Lőrincxné 433. Ko- rangadón született egy gól. jobban feküdt a Mórahalom­vácsne 431, illetve Hankó Meglepő biztonsággal nyert nak. Zs. 443, Sallainé 431, Né- a Bordány, a Tisza-Űj, a A Csanytelek szabadnapos Mihálytelek. Ügy tűnik „ki- volt. lábalt" a Mórahalom is. Az újonc Szóreg pedig ismét jó játékkal lepte meg el­lenfelét A teke NB I legutóbbi for­dulójában a DÉLÉP SC női együttese Budapesten fek­tette kétvállra az FTC együt­tesét Eredmények: Nők: DÉLÉP SC—FTC 5a, 2481:2472. Pontszerzők:Öhát­meth A. 418. lométerre fekvő Űj-Szaraje­vóban rendezik be és gon- Kezdődik a motorosidény! pelnek majd a Szegedi Vo­doskodnak megfelelő közle- Hamarosan, a gondoltnál ta- Ián—Békési Volán közös kedési lehetőségekről a já- lan sokkal korábban rendez- csapatban az idény nyitó nek salakmotorversenyt Sze- salakmotorversenyen a deb­geden. Holnap, csütörtökön receni csapat ellen. Bemele­délután 3 órakor edzés jel- gitésnek tehát kiváló a csü­legú vetélkedés lesz a Vo- törtök délutáni edzőverseny Ián SC Napos úti pályáján úgy a motorosoknak a va­— ingyen! Tehát csupán szó- sárnapi szezonkezdőre, mint rakozásból megtekinthető a a kedves nézőnek, nemzetközi edzőverseny. Megjegyezzük: a március Nemzetközi rangját a Stal 21-én rendezendő csapat­Torun Szegeden tréningező bajnoki futamokra a jegyek tizenkét fős gárdája adja. A elővételben a Szeged Nagy­lengyel vendégek mellett a áruház információs irodájá­13 9 3 1 39 16 21 Békési Volán motorosai is 13 7 4 2 38-25 18 rajthoz állnak holnap, éspe­13 7 3 3 31-1617 dig azok a salakosok is, i3 4 7 218-1411 akik vasárnap, március 21­13 5 2 6 31-23 12 A bajnokság állása: 1. Bordány 2. Tisza-Oj 3. Mihálytelek 4. Nagymágocs 5. Szőreg 6. Szegvár 7. Csanytelek 8. Domaszék 9. Pitvaros 10. Székkutas 11. Mórahalom 12. Csanádpal. 13. Postás 14. Balástya 13 10 3 - 48- 8 23 12 4 4 4 12-16 12 13 41 1 13-21 10 13 3 4 6 19-34 10 13 4 1 8 13-24 9 13 3 3 7 27-39 9 13 2 4 7 15-34 8 13 1 2 10 11-35 4 törölve én délelőtt 10 órakor szere­ban, Marx téren, az autó­busz-pályaudvaron és a Vo­lán Utazási Irodában vált­hatók SZEOL AK—Postás 6:2, 2448:2364. Pontszerzők: Tom­páné 466. Ábrahám. M. 436, Bernáthné 404, Szabóné 392, illetve Pozsonyiné 440, Kő­vári 431. Férfiak: FTC—DÉLÉP SC Bordány—Szegedi Postás 5-1 (0-1). Szeged, 100 néző, vezette: Ricsán. Az első já­5:3, 5190:5137. Pontszerzők: tékrészben a hazai gárda Sütő 933, Csányi B. 895, Ma­tiszlovics 874, illetve Deák 900, Révész 884, Naschitz K. 869. meglepte a bajnokság éllo­vasát. Szünet után vitatható góllal egyenlített a községi Kosárlabda NB II Rangadót nyertek az SZVSE tanyai Napirenden a Munkahelyi olimpia Súlyemelő Savaria Kupa Balázsfi harmadik Figyelmet keltő eredményt értek el a SZEOL AK súly­emelői a Szombathelyen megrendezett Savaria Kupa kétnapos versenyén. A 90 kg-osok súlycsoportjában (19-en indultak) Balázsfi Zoltán 327,5 kg-mal (147,5; 180) a harmadik helyen vég­zett. Illés János a 82,5 kg­osok között (17) 305 kg-jával (140; 165) a negyedik lett. A két szegedi sportoló több ne­ves utónpótlás válogatottat, lletve első osztályú verseny­tót előzött meg. Különösen Balázsfi összetett egyéni csúcsa figyelemre méltó 12,5 kg-mal teljesített többet a felnőtt első osztályú szintnél. A 100 kg-osok (10) súly­csoportjában 302.5 kg-mal Papp Istvánné elnökleté- sportprogramot összeállítani, vei ülést tartott az SZMT Ujabb munkahelyekre kell testnevelési és sportbizottsá- kiterjeszteni a munkaközi ga. Első napirendi pontként tornát. Megfelelő propagan­a Munkahelyi olimpia 1981. dával szeretnék ösztönözni a évi ÉDOSZ és közlekedés SZOT pályaépítési akcióját, eredményeiről hallgattak Jól fel szeretnének készülni tájékoztatót a résztvevők, az OSN megyei sportünne­Bányai János, az ÉDOSZ pén való részvételre. A sport­..... A legutóbbi fordulóban Csere: Szügyi (2), Balázsik sportbizottság vezetője el- bizottságnak a jövőben is garda, a pályavalasztok csa- igencsak kitettek magukért (2). Oláh (—). Edző: Láng mondotta, hogy a tömegtest- komoly feladatot kell hogy patkapitónya, Paulik, rek- az SZVSE kosaras lányai, Imre. nevelési mozgalom változa- jelentsen a szakmaközi szer­lámáit, ezért a kiállítás sor- rangadó jellegű mérkőzést Sz. Tanárképző—HVSE tosabbá, színesebbé tette a vezetek, az mb nélküli üze­sára jutott. A megcsappant nyertek, visszavágva ezzel az «»-« (30-26). Női mérkő- ^munkát. Ha mértékle- mek sportmunkájának segí­zes. Szeged. Vezette: Öze, lesen ls> ae emelkedett a sportba bekapcsolódók szá­ma. Céljuk továbbra is a Sz. Tanárképző: Hegedűs rendszeresség és folyamatos­Éva (15), Nemes (24), Dom- ság biztosítása. A közleke­bóvári (16), Baba (7), Bódi dési, dolg?zók tömegsport­„ ' , , „ munkájáról Kakuszi László (2). Csere: Rokk (4). Hege- adott számot. Az előző elő_ dús G. (4), Csaba (8). Ed- adáshoz hasonlóan méltatta szakmunkástanulók ző: Pungorné Kiss Rozá- a Munkahelyi olimpia jelen- kívüli sportjára is. ,. tőségét, pozitívan szólt a 1 ' fogadtatásáról. Egy monda­H. Zalka SE—SZVSE 80-77 tót érdemes idézni, amely a hazaiakat teljesen megzavar- vereségért. A szegediek 5fr . Cromon. ta ez, s a vendegek kihasz- végig egyenletes jó teljesít­nálták helyzeteiket. ményt nyújtottak, különösen Tisza-Üj—Szegvár 5-1 áll ez a megállapítás a má­(1-0). Üjszentiván, 200 né- sodik félidő első tíz percére, ző, vezette: Kiss J. Az erős Az SZVSE férficsapala szélben küzdelmes mérkő- ugyan közelebb állt a győ­zésen a határozottabb kapu zelemhez, de a sorsdöntő előtti játékkal nyert a pálya- pillanatokban elkövetett hi­választó. bák vereségét okozták. A tése és ellenőrzése. Az ed­digi elért sikerekhez és az eredmények megtartásához a további jó együttműködés szükséges az MTSH-val, a KISZ-szel, az MHSZ-szel és a népfronttal. De megfelelő figyelmet kell fordítani a tanórán Mihálytelek—Csanádpalota vasutasoknak egyébként ez (39-42). Férfimérkőzés. Sze- MindenkinckP érdeme.s a tö­5-2 (3-2). Csanádpalota, 150 már a harmadik olyan fias- ged. Vezette: Farkas, Öze. megsportért tenni, nem mind­néző, vezette: Varró. Jóira- kóia. amely a mostanihoz SZVSE: Vezsenyi (9), eSy- hogy milyen generáció mű mérkőzésen az erővel hasonló fegyelmezetlenkedé- Aradszki (2), Jakab (9), RÉ- nag^mSnkaMrá­jobban bíró csapat nyert. sek miatt következett be. VÉSZ (21), VARGA (20). sú utódok' vehetik át az idő­Góllövők: Tóth (2), Dömö- A Tanárképző Főiskola női Csere: Kiss (6), Almádi (6), sebbektől a stafétabotot." tör. Gyulai, Szekeres, ill. együttese a HVSE csapatát Szép (4). Edző: Valaczkay A Munkahelyi olimpia ten­Erdélyi, Kelő. fogadta. A főiskolás lányok József. nivalóiról Faragó István, az __ SZMT sportbizottságának folul- HVSE—Sz. Postás 80-74 . „ , .. . . mondott velemenyt. Nagymágocs—Székkutas 1-0 minden tekintetben fölül- HVSE—Sz. Postás (1-0). Székkutas, 150 néző, múlták ellenfeleiket, csupán (30-41). Férfimérkőzés. vezette: Molnár. A kiegyen­lített találkozón szerencsés góllal nyert a vendégcsa­pat. Szöreg—Domaszék 4-1 Bólint József. (2-1). Szóreg. 150 néző, ve­(135; 167,5) a zette: Laczkó. A hazai együt­a különbség volt kc/déses. SZVSE—BKV Előre 79-65 (37-33). Női mérkőzés. Sze­ged. Vezette: Perjési. Kom­lóssy. • SZVSE: dr. Révész (18), Krékits (4), Körmöczi (18), Sze­ged, 100 néző. Vezette: Per­jési. Komlóssy. titkára Kiemelte, hogy elsősorban meg kell szilárdítani a mun­kahelyeken az eredménye­Sz. Postás: Budavári (8), ket, még mindig a munka Simor (6), Mészáros (13), vezérfonala kell, hogy le­KÁLMAN (33), Józsa (6). gyen a résztvevők számának Csere: Velcsov (2), dr. Hor- növelése. Kerülni szükséges váth (6). Edző: Mustos Já- a kampányszerűséget, igye­hetedik helyet szerezte meg. tes fölénye ellenére húrom Kovéts (13), Barabásné (22). nos. kezni kell mindig vonzó Vetélkedő ifihorgászoknak A szegedi Hermann Ottó Hor­gász Egyesület az idén is meg­rendezi az ifjúsági korcsoportú horgászok vetélkedőjét. A teszt­lapok kitöltéséből és barkácso­lásból álló próbán a jelentke­zők két korcsoportban (I. kres.: 1969-1972, n. kres.: 1366—1968) mérik össze felkészültségüket. A versenyre Amit a horgászok­nak tudni kell és a Horgászati alapismeretek című könyvekből lehet f elkészülni. A vetélkedőt március 21-én, vasárnap dél­előtt 9 órától a Béke épület (Rerrich Béla tér) tantermében bonyolítják le. Jelentkezni már­cius 19-én déli 12 óráig az egyesület irodájában (Hunyadi sgt. 63.), és a helyszínen leket. Az értékes jutalmak az első három helyezett vesz a megítél döntőn.

Next

/
Oldalképek
Tartalom