Délmagyarország, 1982. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-09 / 33. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 72. évfolyam 33. szám 1982. február 9., kedd Ára: 1,40 forint MSZM P SZEGED VÁROSI Bt Z OTTS ÁGÁ NA K LAPj A » A Mecsekben Szénkutató fúrások Befejező szakaszához ér- földtani zárójelentésbe foe- lékok előkutatása alapján a kezett a mecseki szé nmeden- laliák. A széntelepek elhe- szakemberek úgy vélik, hogy ee úgynevezett felderítő ku- lyezkedését. méretét, anya- Máza-Váralja déli körzeté­tatása. Az Országos Földta- gának minőségét leiró tanul- ben, mintegy húsz néffvzet­ni Kutató és Fúró Vállalat Tnány alapján elkezdődhet az kilométeres területen, lefi­szakemberei az idén sűrített új mecseki szénbányák tele- alúbb akko kokszolható fe­_ tavalyi kilenc- pitesenek elokeszitese, a bá­fúrásokkal. a ezerrel szemben mintegy ti­zenkétezer métert kitevő mélyfúrás-sorozattal gyűjte­nek újabb adatokat a Máza­Váralja környékén lelt szén­telepek jellemzőiről. Nem­csak a fúráspontok számát növelik, hanem az egyes fú­rások mélységét is. hogv a Mecsek sajátos kőzetgyűrő­déseinek. töréseinek néha rendkívüli geológiai feladvá­nyait is megoldhassák. A laboratóriumi vizsgálatok eredményei értékes tudniva­lókat tárnak fel az egvetlen hazai feketeszén lelőhely tartalékairól, azok gazdagsá­gáról, kokszolhatóságáról. al­kotóelemei nék összetételéről. A kutatómunkába bekapcso­lódtak a Magvar Állami Földtani Intézet szakembe­rei is. akik a rétegtani kér­dések tisztázása után. a fú­rásminták alaposabb elemzé­•éwei a területi komplex föld tara vizsgálatát is elveg­ei. A fcMwftő tartatás révén •sert ismereteket jövőre kete kőszénvagyon pihen a ték még alaposabb kutatása. Mecsek mélyén, mint amenv­A hazai fekete kőszén tarta- nyit eddig feltártak. Hévízen KGST állandó bizottság megbeszélése Hétfőn, tegnap megnyílt Hévízen a KGST gépipari együttműködési állandó bi­zottságának 87. ülése. A megnyitón Méhes Lajos, a Magyar Szocialista Munkás­párt Politikai Bizottságának tagja, ipari miniszter üd­vözölte a résztvevőket — Bulgária. Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország. Ma­gyarország. az NDK, Romá­nia. a Szovjetunió. Vietnam és Jugoszlávia delegációját. A magyar küldöttséget Gá­Zárszámadáa Elemi károk után ­nyereség Zsombón Kedvezőtlen idő Valy Zsombón azonban sikerrel zárták az esztendőt a Gyümölcsös Szakszövetkezetben, és felte­hetően a tagok kisgazdaságá­ban is. A falu kultúrotthonában gyűltek össze tegnap, hétfőn a szakszövetkezeti tagok kül­döttei, hogy meghallgassák a tavalyi év eredményeit tár­gyaló beszámolót, amelyet Vass Zoltán, a gazdaság el­nöke terjesztett elő. A mint­egy 33 millió forint közös vagyonnal rendelkező szö­vetkezet tavaly 1 millió 722 ezer 755 forint nyereségre tett szert. Mintegy 400 hektáron foly­tatnak közös szántóföldi nö­vénytermesztést: ennek az ágazatnak az összeredménye közel 200 ezer forint. Vesz­teséges volt az árpa és a bimbóskel termesztése, jó eredményt hozott a lucerna. Veszteséges volt az elemi ká­rok miatt a gyümölcster­mesztés: összesen 187 ezer forinttal haladták meg a rá­fordítások a bevételt Ered­ményesen dolgoztak a mel­léküzemágak: a szállítás, az ipari és építőipari tevékeny­ség jelentős jövedelmet biz­tosított a gazdaságnak. 1981-ben bővítették a mű­helyt, befejezték a fólia ház építését, megoldották a hid­roforház vízellátását, épüle­teket, gépeket vásároltak. A tagok gazdaságából össze­sen 26 millió 784 ezer fo­rint értékben vásároltak föl terményeket: többek között 2369 darab sertést, 124 ezer i liter tejet, 700 tonna fűszer­paprikát. 1600 tonna para­dicsomot. 400 mázsa szamó­cát, 133 tonna almát, s 36 tonna őszibarackot. A ta­járt ta- gok a szakszövetkezetek út­is, végül ján vásároltak műtrágyát. vetőmagot, terményeket 2 millió 406 ezer forint érték ben. bor András ipari miniszter­helyettes vezeti. Az ülés napirendjén sze­repel a KGST-tagországok együttműködésének elmélyí­tése a külszíni fejtőberen­dezések és csőfektető gé­pek, az energiatakarékos kohászati és energetikai be­rendezések, továbbá a Die­sel-motorok gyártása terén. Megtárgyalják a kőolaj- és gáztermelő berendezések részegységeinek és alkatré­szeinek. valamint az édesví­zi haltenyésztő berendezések gyártásszakosításának kér­dését. Egyezményeket készí­tenek elő korszerű háztartá­si edénymosogató gépek, va­salógépek. porszívók és pad­lókeféiő gépek, környezetvé­delmi műszerrendszerek, cukor gyári, hűs- és tejipari berendezések., takarmányke­verő gyártósorok, S egyebek között kőolaj- és gázterme­lő berendezések kifejleszté­sére. A bizottság áttekinti a számjegyvezérlésű szerszám­gépek területén kialakult együttműködés helyzetét is. A munkásőrség egységgyűléseiről Politikai demonstrációk voltak Borbély Sándor összegezése Az elmúlt hetekben or­szágszerte megemlékeztek a munkásőrség megalakulásá­nak 25. évfordulójáról. A testület munkájának értéke­lése, elismerése mellett, tör­ténelmi számvetés készült a negyedszázaddal ezelőtti kor­szakról. és az azóta megtett útról — erről nyilatkozott Borbély Sándor, az MSZMP KB tagja, a mun­kásőrség országos parancs­noka: — A munkásőrség megala­kulásának körülméa yei röl nem is lehet anélkül szólni, hogy azt össze ne kötnénk az ellenforradalmat követő konszolidációval, pártunk ak­kor megújult politikájának idén a negyedszázaddal ez­előtti szép hagyományt fel­elevenítve sok helyen csa­patzászlóval, zeneszóval vo­nultak végig a munkásőrök a települések főútvonalain. Mindenütt a lakosság nagy tetszése kísérte őket. A munkásőrök nagy megbe­csülésnek tartják, hogy aZ MSZMP Központi Bizottsága nevében Kádár János elv­társ levélben köszöntötte a testűletet. Az alapító mun­kásőrök negyedszázados szol­gálatuk elismeréseként meg­hatottan vették át a jubileu­mi emlékjelvényt. jövő — A munkásőrszolaálat tel­jesítése. az önként vállalt hi­vatás egyfajta társadalmi rangot jelent. Erre utalnak azok az információk, ame­lyek szerint mind nagyobb számban öltik magukra az a jelen feladatairól, a terveiről. Gyűléseinken részt vettek kibontakozásával, és annak mindazok, akik segítették a negyedszázados eredményei- munkásőrség megszervezését, vei. A munkásőrség rendez- az első egységek kiképzését: vényein, — az egységgyűlé- a pártszervezők, a társ fegy­seken — erről a politikáról veres erők és testületek kép- acélszürke egyenruhát két­beszéltünk. viselői, a veit karhatalmis- kezi munkások, szellemi dol­„ , . , . , ták. akik közül sokan mun. gozók és mások. Fontosnak tartom kiemel kásörök & munkásőr- „ ,a „ 7án„ha m, hogy mi nem a testületet parancsnokok lettek. Meg_ -Szocialista hazankban ünnepeltük, hanem azt a po- emlékeztünk érdemeikről valoban társadalmi rangot is Utikát méltattuk amelyet megköszöntük szolgálatukat! raunkásörnek lenni. népünk az MSZMP vezetésé- A testűit letszama termé­vei megvalósított, amelynek — Milyen társadalmi ér- szetesen kötött, s nem tu­mindvégig aktív részesei dekiődés kísérte a munkás- dunk minden jelentkezőt voltak a munkásörök is. ÖTÖk egyscggyúléseit? azonnal felvenni. De a mos. így emlékeztünk meg a 25 _ Most mar hogy ^ g™. tani egységgyüléseken is évvel ezelőtti történelmi ese- séggyűlések befejeződtek, ezt ««?. t?tt1ftc €sküt mények sorában a munkás- is meg tudjuk ítélni. Egy- ?,yanK ' -lk mi7 őrség megalakulásáról; , A rendezvények fórumot adtak seggyülésekét mondtam. ^ TÍ a résátvevők nagy száma arra, hogy szólás körű társa- aiapján — országszerte több dalmi nyilvánosság előtt fel idézzük az ellenforradalom tanulságait, a párt és az or­szág vezetői nagy tömegek­százezren — elmondhatom, hogy ezek a városokban, a falvakban az üzemekben — politikai nagygyűlések vol­Szakszervezeti vezeti látogatása Szegeden A Bányaipari Dolgozók olajbányászok élet- és mun- jai az olajmező több léte­Szakszervezette Központi Ve- kakörülményeiről, valamint sítményét keresték fel. Min zetőségének több tagja tett a szénhidrogén-termelés mű­látogatást tegnap, hétfőn szaki feltételeinek folyama- sősorban, hogy Szegeden, az olajmező köz- tos fejlesztéséről. Dr. Jura- nek, dolgoznak pontjában, illetve a dél-al- lovics Aladár, az NKFV al­kel együtt elemezzék az tak A párt Központi Bi­azéta megtett utat, szól janak aottsága, a kormány tagjai és ^•BaunwMMMMMw más közéleti vezetők, nagy számban részt vettek, és szé­les tömegekhez szóltak idő­szerű kül-, bel-, és gazda­ságpolitikai kérdésekről; az irányító pártbizottságok ve­zetői pedig a helyileg fon­tos tennivalókról. ­denütt arról érdeklődtek el­miként él­a központi szociális létesítményektől tá~ földi szénhidrogén-medence győi üzemének vezetője, az vol eső munkahelyeken. Jó j 1981-ben elért termelési okuk volt erre a szakszer­eredményekről, és az üzem vezeti vezetőknek, hiszen Iá­idei feladatairól számolt be, togatásuk első számú célja Baros József üzemi szak- az volt, hogy a ma, kedden szervezeti titkár pedig a helyileg aktuális szakszer­több üzemében. A vendége ket — közöttük Havrán Istvánt, a BDSZ elnökhe­helyettesét — az NKFV al­győi üzemének központjá­ban Pápa Aladár vezérigaz­gató, Pozsonyi Ferenc vszb­titkár és az algyői üzem ve­zetői fogadták. A szakszer­délelőtt Szegeden sorra ke­rülő szakmai szakszervezeti vezeti munkáról adott tájé- elnökségi ülésen a bányá­szok — közöttük az olajo­sok — élet- és munkakörül­ményeinek alakulását ala­koztatást a vendégeknek. Délután a bányászszak vezeti vezetők tájékoztatást szervezet központi vezetősé- pos ismeretekre támaszkod­kaptak a Szeged környéki gének Szegedre érkezett tag- va tekintsék át Tulajdonképpen ma nincs az országnak olyan része, ahol a mai és a jövőbeni feladatokról ne esett volna szó. Talán nem túlzóm el. ha azt mondom eleme volt ez is a szocialista demokrácia ki­teljesedésének. S az emberek százezrei nemcsak tájékozódtak a po­litikában, hanem hitet tettek mellette. kinyilvánították egyetértésüket a szocialista országok közössége és a Szovjetunió békepolitikájá­val. a proletár internaciona­lizmussal. Szó esett a munkásőrség negyedszázados fejlődéséről is. S a társadalom figyelme, megbecsülése most a mun­kásőrök. — mint olyan em­berek, akik önzetlenül szol­gálják a nép érdekeit — fe­lé fordult. Zalaegerszegen, Szegeden. Szolnokon például fel. A fiatal nemze­dék tagjai tettek esküt most arra, hogy megőrzik és gaz­dagítják a forradalmi ha­gyományokat. A munkások, parasztok, értelmiségiék leg­jobbjai között vonzó a mun­kásőrszolgálat. S ennek megvan a magyarázata. A társadalom egyre szélesebb tömegei azonosulnak a szo­cializmussal, fejlődik és erő­södik a szocialista nemzeti egység, és ez a döntő. A munkásőrség közösségei is ezt a célt szolgálják. — Milyen új feladatok állnak a testület előtt? — Feladataink azonosak a negyedszázaddal ezelőttivel: védeni és erősíteni a népha­talmat. aktívan részt venni az építőmunkában. Ebben nincs és nem is lesz válto­zás, ezt tesszük ma is. A megemlékezéseket — mint a munkásőrség életének egyik állomását — befejez.tük. To­vább folytatjuk munkánkat. Elsősorban a munkahelye­ken. a termelésben. Végül is a bányákban a munkapadok — a tervezőasztalok mellett lehet és kell a legtöbbet ten­ni a politikáért. A munkás­őrök értik ezt. Erre vall, hogy már a napokban több helyen társadalmi műszako­kat. munkaversenv.akciókat kezdeményeztek. A társada­lom továbbra is számíthat a munkásőrök példamutatasá­ra. A testületben is megkez­dődött az 19R2-re meghatáro­több ezer ember köszöntötte zott politikai és munkásőr őket. Ez volt a jellemző az kiképzési program végrehaj­egész országban. A munka. tása. Az idén is sokrétű ki­helyeken, a párttaggyűlése- képzés vár ránk, készülünk ken, a társadalmi és az ifjú- harcászati gyakorlatokra, lö­sági szervezetekben. a fegy- vészetekre, a korszerű hír­Enyedi Zoltán felvétele Az algyői gázüzemben tett látogatás során Havrán István — képünk jobb oldalán —, a BDSZ elnökhelyettese Müller József részlegvezetővel és Pápa Aladár vrzérigazgatóval beszélgetve idézte föl a tíz- tizenöt évvel ezelőtti algyői munkakörülményeket. veres erőknél és testületek­nél is megemlékeztek a munkásőrökről. Az ország közvéleménye a sajtó, a rá­dió, a televízió, a filmhíradó adó eszközök megismerésére és alkalmazására stb. Semmi kétség, a munkás­őrök most megújultan fog­ják megvalósítani, ami rá­jóvodából figyelemmel ká- jmk vár etotoen az évben és a sérhette az eseményeket. Az jowoben ». (VTFIj y

Next

/
Oldalképek
Tartalom