Délmagyarország, 1982. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-02 / 27. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 72. évfolyam 27. szám 1982. február 2.," kedd' Ára: 1,40 forint AZ M SZMP SZ E G E I* fr Á^Ö S r B IZOT TSÁGÁNAK LAPJA A belvizek ellen Útjavítások — Megenyhült az idő — Erős szél Csongrád megyében jelen­leg mintegy 9 ezer kétszáz hektárt borít belvíz. Ebből körülbelül 3000 hektár a ve­tés. 2600 hektár a szántó, a többj rét, legelő és egyéb te­rület A napokban megeny­hült az idő, ennek követ­keztében mintegy ezer hek­tárral növekedett a belvíz­zel borított terület. A hosszan tartó lágy segí­tett a belvíz elleni küzde­lemben, megnövekedett ez alatt az idő alatt a csator­nák befogadó képessége. Az is javítja a helyzetet hogy jelentősen apadt a Tisza, a csatornákból lefolyó belvizet könnyen fölveszi. Néhány szivattyútelep azért műkö­dik a megyében: összesen 16 darabot működtetnek kü­lönböző helyeken. Azok a termelőszövetkeze­tek, amelyek területén már végrehajtották a komplex melioráció munkáit, nyereg­ben érezhetik magukat, hi­szen vetéseiket nem fenye­geti annyira a belvíz. Né­hány olyan részen, ahol nincsenek csatornák, baráz­dákkal, hevenyészett árkok­kal könnyítik meg a belvíz lefolyását. További csapadék még nö­velheti a vízzel borított te­rületeket. Ez a mostani esz­tendő az első hetek alapján, és a belvíz szempontjából mégis átlagosnak tekinthető, hiszen volt már ennél több terület is. kevesebb is víz alatt. Könnyebb lett a közleke­dés is. szárazak az útburko­latok. A főútvonalak ed­dig is hó- és jégmentesek voltak, a mellékútvonalakon azonban vigyázni kel.lett a közlekedőknek. A közúti igazgatóság szakemberei mostanában a fagytól kiká­tyúsodott utak bejárásával, a hibák fölmérésével és ki­javításával foglalkoznak. Hot-mix típusú, egyébként meglehetősen kis teljesítmé­nyű aszfaltkeverő gépen ké­szül a lyukak, kátyúk tölté­sére szolgáló anyag. A főút­hálózat elsőbbséget élvez, igyekeztek fönntartani a burkolat jó minőségét. Hétfőre virradó éjszaka és reggel tovább tombolt a. vi­har a Dunántúl északi vidé­kein. Az Észak-dunántúli Áramszolgáltató VallaLat te­rületén 30 vezetékszakadás és szigetel éstörés történt. Szerencsére a távvezetékek sértetlenek maradtak, azon­ban többszaz meghibásodás történt a kisfeszültségű ve­zetékeken. lasszer Srafat hazánkban Megkezdődtek a tárgyalások Utánpótlás és szakmaszeretet Ifjúságpolitika az ipari szövetkezetekben Az MSZMP Központi Bi­zottságának és a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak meghívására hétfőn a Palesztinai Felszabad] tasi Szervezet küldöttségének élén hivatalos, baráti láto­gatásra hazánkba érkezett Jasszer Arafat, a PFSZ vég­rehajtó biztotságának elnö­ke. A palesztin delegáció tagjai: Abdel Mohszin Abu Majzer. a PFSZ végrehajtó bizottságának tagja, a szer­vezet szóvivője. Szahar Abu Nizar. az El-Fatah Forradal­mi Tanácsának titkára, Mohammad Dzsihad ezre­des, katonai vezető a PFSZ­ben. • A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Sarlós István, az MSZMP PoLitikai Bizottsá­Reggel Az Ipari Szövetkezetek Csongrád megyei Szövetsé­géhez tartozó 56 szövetkezet az ötödül ötéves tervidő­szakra előirányzott, célkitű­zésekét" oly rfiódon teljesítet­te, hogy. közel 50 százalékos termelésnövekedést ért el a foglalkoztatottak csökkenő létszáma ellenére. Ami a jö­vő gazdasági terveit illeti, a termelés növekedési üteme ugyan mérsékeltebb lesz. de ez természetesen nem jelen­ti azt. hogy kevesebbet kell produkálnia a szövetkezetek mintegy 11 ezer dolgozójá­nak — bedolgozók nélkül —, akiknek 40 százaléka fiatal. Továbbá nem jelenti azt sem, hogy nincs szükség utánpótlásra, méghozzá szakképzett, jól kvalifikált, fiatal szakemberekre, a szö­vetkezeti oktatás. tovább­képzés fejlesztésére, a taka­rékosságot. hatékonyabb ter­melést célzó javaslatokra, ötletekre. Egyebek között ezeket a kérdéseket elemez­ték gazdasági vezetők, fia­talok egyaránt a KISZÖV megyei ifjúsági parlament­jén a minap. Ügy tűnt, a több tucatnyi szakmát képviselő és a fia­tal munkatársak kéréseit, észrevételeit tolmácsolni hi­vatott 55 küldött érti. vál­lalja saját szövetkezetének nemcsak sikereit. hanem gondjait, feladatait is. A Szegedi Univerzál Szövetke­zet képviselője' szenvedélyes hozzászólásában a vegyipari szakmunkások utánpótlását kifogasolta. Jó oka van rá, hiszen a szakmák nomenkla­túrájából jó néhány vegy­ipari szakma feltüntetése hi­ányzik. A Szegedi Vas- és Fémipari Szövetkezet kül­döttét a vasasszakma félté­se vezette. Szóvá tette az általános iskolák közömbös­ségét: hiába kezdeményez­tek táiékoztató. szakma-nép­szerűsítő összejövetelt nyol­cadikosokkal. nem sikerült. Beszélt a szakmunkástanu­lók megbecsüléséről. Mint mondta. . az idősebb sza­kik" többet tehetnének az ..inasokért", már ami a szakma megszerettetései il­leti. Sajnos, gyakran előfor­dul. hogy afféle tedd ide­t«dd oda munkával bízzák meg leendő kollégáikat, akik közöl aztán nem csoda, hogy l keveset látnak viszont mun­katársként. Horváth Jánosnak, a KI­SZÖV elnökének az írásbe­li beszámolóhoz — amely jórészt és indokoltan gazda­sági jellegű kérdésekkel fog­lalkozott — és az intézkedé­si tervhez fűzött szóbeli ki­egészítője szinte minden kérdéssel foglalkozott. ami az ifjúságpolitika témaköré­ben jelenleg aktuális és fon­tos a szövetkezetekben. Az utóbbi években a szövetke­zetek életében történt szer­vezeti, működési változások ellenére a KISZ jogosítvá­nyai. így az érdekképviselet, a véleményezési, egyetértési jogok megfelelő gyakorlása, nem mondhatjuk el, hogy maradéktalanul érvé­nyesül. Hogy ez iav van. az néhol a gazdasági vezetők, néhol a KISZ-esek hibája", A fiatalok nem használják ki maradéktalanul lehetősé­geiket, pedig friss ambíció, jukra. energiájúkra nagy szükség lenne, ..még inkább szerénység, mintsem kezde­ményezőkészség tapasztalha­tó körükben". A vezetőségek és a KISZ-alapszervezetek kapcsolatának rendszereseb­bé válása érdekében a szö­vetkezeti vezetők is több gondot fordíthatnának a fia­talokra. Külön szólt a vezetők kö­telezettségeiről. A tapaszta­latok szerint megfelelően tájékoztatják a fiatalokat (hogy a fiatalok javaslatait megvizsgálják-e. figyelembe veszik-e. erre példa nem állt rendelkezésére), javítani kell viszont az intézkedések előtti eszmecserén, a dönté­sek előtt meg kell hallgat­niuk a fiatalok véleményét is. Megállapította, és ezz.el a megyei KIS ŐT bizottság képviselője- is • egyetértett, hogy összességében fejlő­dött, gazdagodott az ipari szövetkezetek ifjúságpoliti­kai tevékenysége, amelynek további javítása a szövet­kezeti mozgalom egyik fon­tos feladata. A vilával gazdagodott be­számolót és intézkedési ter­vet elfogadták a küldöttek, s megállapították azt a há­rom legfontosabb kérést, i amely teljesítése túlnő a j megye hatáskörén; a szó- j iietkezeti szektorban foglal- | koztatolt fiatalok is része­süljenek lakásépítési, lakás­hoz jutási kedvezmények­ben (mint például az állami ipar munkásfiataljai, enge­délyezzék a gyesen levő kismamák bedolgozói rend­szerű foglalkoztatását, az OKISZ tanfolyamainak, to­vábbképzéseinek tematikájá­ban szerepeljenek ifjúságpo­litikai témák is. A parlament nyolc küldöt­tet választott az OKISZ or­szágos tanácskozására, eev­egy küldött képviseli a me- j gye ipari szövetkezetének fiatalságát, az Építési és Városfejlesztési, valamint az Ipari Minisztérium ágazati parlamentjén. Hogv szeren­csével járnak-e? A KI­SZÖV-klubban megtartott tanácskozáson részt vett Szamosi Pá Iné. az OKISZ közgazdasági főosztályának vezetője, aki egyetértéséről biztosította a küldötteket, s tájékoztatót adott az OKISZ eddigi, biztató lépéseiről többek között a lakáskérdés ügyében. M. E. Még ezer vagon almát ex­portál az idei télen a Hun­garofruct Zöldség-Gyiimölcs Szövetkezeti K ülkeresíkede 1­mi Vállalat nagykanizsai ki­rend eltsege. A Baki Tangaz­daság gutorföldi, a Zala­egerszegi AG egervári és a ) Nagykanizsai ÁG hűtőházá­ban tárolt gyümölcs szállí­tása március végéig tart. A zalai alma folyamatosan ke­rül a csehszlovákiai, len­gyel. NDK-beli és a szovjet piacokra. gának tagja. a Hazafias Népfront Országos tanácsá­nak főtitkára. Gyenes And­rás, az MSZMP KB titkára és Házi Vencel külügymi­niszter-helyettes fogadta. Jelen volt Abdallah Hijazi. a PFSZ budapesti irodájá­nak vezetője. A megérkezést követően Sarlós István meg­beszélést folytatott a palesz­tinai delegációval. A szívé­lyes légkörű, az imperializ­mus elleni harcban vállalt kölcsönös szolidaritás szelle­mében megtartott, tárgyalá­son véleménycserére került sor a magyar és a paleszti­nai arab nép kapcsolatáról, a PFSZ-szel kialakult együttműködésről. Sarlós l6tván tájékoztatást adott (Folytatás a 2. oldalon.) Üjabb ketreces tojóháza­kat adott el a Komplex Külkereskedelmi Vállalat •. szovjet partnerének, a Trák- > toroexportnak. A napokban alóírt 42 millió rubeles szer- ' ződés alapján az idén 138, 1 kétszintes berendezést szál- • lítanak a Szovjetunióba. A , Rába mosonmagyaróvári , üzemében készülő tojóhá­zakból már tóbb mint egy , évtizede exportálnak. art • annak idején éppen a szov- . ,iet -partnerek igényére, kő- ' zös munkával fejlesztették . ki. Eddig több mint 2500 , ilyén . farmot létésítétt a Komplex a Szovjetunióban,. ! amelyekben 73 millió tojót ; helyezhetnek el Az idén | .szallítandó tojóházakba csak­i nem 8 millió csirkét telepí­tenek. A szovjet piacon kí­vül ezek a toióházak kere­settek más szocialista orszá­gokban. Csehszlovákiában és Romániában is. valamint: több közép- és közel-keleti, > valamint ázsiai országban.. A Rába egyébként folyama­tosan fejleszti, korszerűsíti a farmok technológiáit. Kétnapos hétvégi piheni után, hétfőn reggel újra el­indultunk reggel munkába, a gyerekek iskolába; a kicsi­ket szüleik vitték óvodába vagy a bölcsödébe. Párás, kö­dös reggeleken világító lám­pákkai megindultak a troli­buszok. villambigk: iitttsvkt kai telt buszok.' Fázósan vá­rakoztak az utasok a megálr lóhelyeken, akik pedig gya­log járnak, jobban siettek a csipás, szeles időben. Képe­ink Szegeden, a Csongrádi sugárúton ás az Északi vá-' rosrészben készültek. Somogyi KArolvné felveveid

Next

/
Oldalképek
Tartalom