Délmagyarország, 1982. január (72. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-12 / 9. szám

Kedd, 1982. január 12. 3 1 történelem a tévé tanítómestere A latin mondás szerint ugyan a történelem az élet tanítómestere, de a tévé jószerével úgyis már-már — maga az élet. Például legalább annyira fogékony a divatokra. A rosszakra és a jókra egyaránt. Utóbbiakhoz tartoznak Magyarország második világháborús szerepének históriai vizsgálatai is. „Pannónia emlékiratokat olvaá" — irta egy nyugati lap és meg kell állapítani —, hogy igaza volt Három— négy éve megszaporodtak a memoárok, és szerencsére többségükben eszmeileg olyan pozitív, a szélesebb látókört a differenciáltabb történelemszemléletet segítő alkotásokról van szó, melyek rá is szolgáltak a jó értelemben vett szenzáció minden divatmegnyilvánulására, könyvesboltok, pult alóli kincseitől feketepiacok csillagászati áron értékesített darabjaiig. Az 198l-es könyvhét memoárelágerek a Tények és tanúk-sorozatban Bárczy János Zuhanougrás című könyve volt A Horthy-hadsereg elitjéről, az ejtőernyősökről adott szuggesztív, esztétikailag is értékes képet a televízió — természetesen — rögtön felfigyelt: Szántó Erika és Hajdúfy Miklós Vádindítvány címmel kétrészes — valamit készített. Amelyhez a Zuhanóugrás is alapot jelentett de amire az alkotók támaszkodtak, s ami a produkciók minőségét alapvetően meghatározta — az egy tökéletes logikai és dramaturgiai paradoxon volt. „Bárczy János képzelt dokumentumgyűjteménye alapján" — imigyen volt olvasható a definíció a tévéújságban. Az ellentmondás első pillanatra szembeötlő: ami képzelt az nem lehet dokumentum (gyűjtemény pláne nem), ami meg dokumentum, annak a fikcióhoz semmi köze. Némi jóindulattal és elmélyültséggel persze világosabbá tehető a szándék: az egykori ejtőernyős tiszt emlékeivel és korabeli históriai adalékokkal ésszerű arányokban gazdálkodván, olyan filmet készíteni, amely az „áldokumentumregény" módszereivel mutat be valamit, ami „majdnem" így eshetett meg, s ha nem is pontosan így, de valahogyan eképpen történhetett (volna). A módszer nem új, a megvalósítás mégis félresikerült. Szerdán és pénteken este a televízióban a hitelességnek majdnem tökéletes látszatát keltő száztíz percnyi tobzódást láthattunk, az alábbi, propagált alkotói célzattal: „legfontosabbnak azt tartottuk, hogy a történetté '•színesedő" filmből ne vesszen el egyetlen máig ható tanulságokat hordozó tény sem. Hogy a filmnek »-aiaptulajdonsága- legyen, a szigorú hitelesség". A hitelességgel, nem lehet elégszer hangoztatni, a felszínen nem is volt semmi baj. (Az eredeti felvételek ügyes „bevágása" csak segített.) Viszont az egész olyannak tűnt, mint amikor valaki társaságban szemtanúként fontos eseményről számol be, mindent el akar mondani, de a szerencsétlen hallgatóság állandóan csak a szereplők tömkelegének ügyes-bajos dolgairól értesül, apró részletekbe veszően, s midőn felállnak, egyik rezignáltán mondja a másiknak: mindez nagyon érdekes, de mi is volt az az esemény? A példa ugyan túlzott, de nagyobb baj: a hitelesség hajszolása is az. (Tavaly nyár elején a veszprémi tévétalálkozón vetítették először a Vádinditványt, az eredeti repülőkatasztrófa színhelyén, a Veszprémi Állami Gazdaságban.) A kétrészes filmben rengeteg figura, rengeteg arc, rengeteg repülős-ejtőernyős „életszelet". Egymás hegyénhátán. Külön-külön (és kibontva !) valószínűleg mindegyik megállná a helyét, de így "együtt az elnagyoltság, sőt némi rossz ízű didaktikus tendenciózusság felé mutatnak. Nincsenek markánsan megrajzolt, határozott, karakteres arcélek (az eredetileg Bertalan — itt Barabás — Árpádot alakító Tordy Géza jó érzékkel kiválasztott színészi alkata és játéka pedig szinte kínálkozott erre), nincsenek megfelelően motivált, átgondolt és hatásos dramaturgiai pontok-ellenpontok sem. Az egész történet sietősen, egy sürgős határidőre készítendő önéletrajz ledaráltságával halad, rohan az előre sejthető végkifejlet felé: a Délvidék 1941-es visszacsatolásakor karrierizmus és politikai vakság vezette felelőtlenség pusztított el ártatlanokat, hamis, rossz célok érdekében. Mindez — a történelemben — tulajdonképpen így is történt. Am tudjuk, hogy van valódi és van — Veres Péter kifejezésével élve — „sültrealizmus". Kár a Vádindítványért, kár Bárczy János valóban kitűnő — mert differenciált, mély elemzést nyújtó — valódi dokumentumaiért. Sőt, még a Pozitív históriadivatért is. Igen. a történelem az élet tanítómestere. S a televízió — olykor talán mégsem maga az élet. Domonkos László Hallgat(-) rádiófigyelő Egyes műsorpk temetésé- megszületett a Krónika-csaról ritkán tájékoztatják a Iád; aztán évek során hekritikust, ezt abból gondo- lyet kapott a műsorokban a lom, hogy a rádió engem megszámlálhatatlan szolgálmég soha sem értesített ar- tatás. Nagy fegyvertény ez, ról: valamely műsor a végét különösen, ha arra gondojárja, s ekkor meg ekkor lünk, hogy a francia rádiólesz a temetése. Ezért volt ban például hét adó nyújt hát talán, hogy a szépséges, annyit, mint nálunk három; bár öreg Rádtólexikont oly ha arra szépen megdicsértem, s ki- másutt a vántan neki még sok-sok szép éveket. Ma már tudom, a nekrológot írtam, s ma már azt is tudom, hogy is ahol autósoknak szóló huvolt az igazi nekrológ, mert szonnégy órás adás is van. a műsor érdekesebb, izgal- A Magyar Hádió lehetősémasabb köntöst öltve szüle- gei ennél kevesebbek. Hátéit újjá. rom adón kell minden haliIlyen az élet — mondom, gatói igényt kielégítenie. Az hogy mondjak egy közhelyet, igények pedig differenciámelyek igazak, igazságokat lódnak is, meg növekednek takarnak, sajna. is.M Befejeződött egy év, kezdődött egy újabb. A rádióban — csuda tudja, miből gondolom — minden újabb esztendő próbatétel. Mióta feltaláltatott hazánkban is a televíziózás, kutya kemény versenyt kell futniuk a valahai tejtestvérrel. És .,. Régi rögeszmém. abban a reményben és azzal az elszánással készülnek mindig: győztesen hagyják el naponta (valamivel éjfél után, a Himnusz hangjainak csend ülésekor) a porondot. Félreértés ne essék, nem azt akarom mondani ezzel, hogy egy országban szükség van két kommunikációs eszköz között bármiféle versengésre. Mindkét cég ugyanazért a célért dolgozik. Tájékoztatnia kell az ország lakosságát az ország is a világ dolgairól. A rádió kétségtelenül nehezebb helyzetben a műsoridő azon periódusában, amikor a televízió is sugároz. Csakhogy a rádió a híres-nevezetes strasbourgi-Jelentés óta minden erejét összeszedve igyekszik megújulni. Volt kezdetben az információs műsorok forradalma, Mit várhatunk 1982-ben? Magam kissé elfogult vagyok, ami más szóval úgy is fogalmazható: rádiópárti. Túlzófokkal pedig így: hivő. Hiszek abban, hogy mindaz, amit például Schél Gyula mondott el a műsorújságban, s az is, amit Mester Ákos a hajnali műsorszerkesztők gondolunk, hogy egyéniségének szerepéről körzeti rádiózás gondol, továbbviszi a rádió, s ami annál fontosabb, a rádió hallgatóságának ügyét is továbbviszi. Apropos, erről a véletlen szócsavarról jut eszembe. Ebben a hatóságokkal anynyit vitatkozó világban, ebben az összefüggésben csak egyetlen igazi hatóság van, a hallgató. S a rádiónak is egyetlen igaziból parancsoló hatósága van csupán, a hallgat(-jhatósdg. Petri Ferenc klasszisokkal fejlettebb a miénknél; ha azt vesszük fontolóra, hogy van ország, Nem jóslat, prognózis lerntésétlaook az ezredfordulón a rádiótól szülő anyaggal helyettesíthető a műanyag padlóburkolók korábban fonással és szövéssel gyártott hordozóanyaga. Hulladékból új tennék Az év eleje óta önálló ter- nyegesen olcsóbban és termelőeszköz-kereskedelmi melékenyebben előállítható, vállalatként működik a Te- nem szőtt technológiával kémaforg Textilhasznosító Vállalat, miután kivált a MÉH Trösztből. A vállalat — amely a textil- és műanyaghulladékok hasznosításában eddig is vezető szerepet vállalt — a jövőben kevesebb kötöttséggel, rugalmasabban valósíthatja meg a népgazdaság számára egyre fontosabb feladatait. Az idén elsősorban a nem szőtt textíliák, és a hulladékból készült fonalak gyártásában kívánnak jelentősen előrelépni. A korábbi időszakban a győri Graboplasttal kialakított gyártmányfejlesztési együttműködés eredményeként az idén 600 ezer négyzetméter műbőrhordozó textíliát gyártanak. A léEgyik minisztériumunk tisztviselője azzal hárította el a mezőgazdasági termékek várható világpiaci árairól faggatózó kérdezőket, „ha tudnám, hogy hol. minek, mikor, mennyi lesz az ara, akkor gazdag és gondtalan ember lennék". Folytatva a gondolatmenetet, ugyanez a megállapítás lehet érvényes a termés-előrejelzésekre is. A mezőgazdaság ugyanis köztudomásúlag olyan üzem, amelynek az égbolt a teteje, és ezért sok, időnként hihetetlennek tetsző tényező határozza meg még a leghétköznapibb növény terméshozamát is. Egyáltalán nem, vagy csak nehezen lehet felbecsülni, hogy egyik évről a másikra mennyi lesz például az őszi búza terméshozama. Ez azonban nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az ország természeti adottságai alapján évtizedekre előre megtervezzék: hol, miből és mennyit lehet majd termeszteni, termelni. A Magyar Tudományos Akadémia. a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, az Országos Környezetés Természetvédelmi Hivatal, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság és jó néhány kutatóintézet, illetve egyetem munkatársaiból alakult tárcaközi bizottságnak A mezőgazdaság agroökológiai potenciálja az ezredfordulóig című 1300 oldalas tanulmánya négy klimatikus évtípusra 20 éves prognózist készített. Ezek szerint az ezredfordulón a természeti adottságokat legjobban hasznosító vetésszerkezettel gabonafélékből a jelenleginek mintegy másfélszerese, 20—22 millió tonna, lucernából, napraforgóból, takarmányborsóból és szójából az utóbbi években megtermett mennyiség többszöröse termelhető meg, miközben burgonyából és cukorrépából ls ki lehet elégíteni a hazai szükségletet. Félreértés ne essék, ehhez jelentős mértékű talajjavításra, megfelelő tápanyagellátásra és gépesítésre van szükség, de pusztán az agroökológiai adottságokhoz igazodó vetésszerkezettel rövid távon is 15—20 százalékkal lehetne növelni a terméshozamokat. Az ország körülbelül 1 290 000 hektáros gyepterületéből 600 000 hektáron vízrendezéssel, műtrágyázással, öntözéssel már az ezredforduló előtt is meg lehetne kétszerezni a szénatermést. Ennek eredményeként csökkenteni lehetne a szántóföldi takarmánynövény-termesztést. tehát nagyobb terület jutna a gazdaságosan exportálható növények (búza, kukorica) termesztésére. Ami a zöldségtermesztést illeti: az ország éghajlati viszonyai általában megfelelőek; kedvező terület- és faitakivélasztással a zöldségfélék terméshozamait az ezredfordulóig az utóbbi évek átlagának másfélszeresére lehetne növelni- Az időjárási szélsőségek (szárazság, tavaszi és kora őszi fagyok) miatt azonban sajnos továbbra is 25—30 százalékos termésingadozásra lehet számítani. Magyarország minden mérsékelt égövi gyümölcsfaj termesztésére alkalmas, de a talajtípus, a csapadékmenynyiség, a páratartalom, a napfényes órák száma, illetve a környezethez viszonyított magasság és a domborzat jelentősen befolyásolja a különböző gyümölcsfajok és és -fajták termésmennyiségét. Az ezredfordulón várhatóan hozzávetőleg 2.2 millió tonna gyümölcsre lesz szükségünk. A gyümölcsökben például az alma termésátlagának 50—80; a többi gyümölcsfaj termésátlagának pedig 100—150 százalékkal kell emelkednie. Ehhez azonban az ezredfordulóig mintegy százezer hektáron kell gyümölcsöt telepíteni. A történelmi borvidékeken az ökológiai viszonyok a zamatban gazdag, különleges és jó minőségű asztali borokat adó szőlő termesztésére kedvezőek, bár a termelési biztonságot a szélsőséges időjárás, főleg a téli, a tavaszi és a kora őszi fagy veszélyezteti. A jelenlegi, nemzetközi viszonylatban alacsony. 4.5 tonna körüli hektáronkénti országos termésátlag az ezredfordulóig megduplázódhatna, ha az 1—1.2 millió tonna szőlő megtermelésére alkalmas (130—140 ezer hektárnyi) szőlőültetvényt kedvező mikroklímájú lejtős vidékre, és a kevésbé fagyveszélyes alföldi területekre telepítik. A feltételek sora ezzel még nem ért véget: évente legalább 5000 hektár főleg nagy teljesítőképességű — minőségi szőlőt kell telepíteni. Az ország éghajlati és talajviszonyai általában kedveznek a nagyüzemi erdőgazdálkodásnak. Az egy hektár erdőterületre jutó évi fakitermelés tekintetében a KGST-tagországok között Magyarország az első helyen áll. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a lassan növő lombos erdők jelentős részét gyorsan növő akáccal, nemesnyárral újították fel, és ma már ezek foglalják el az erdőterület több mint egyharmadát. A második világháború óta több mint félmillió hektárnyi új erdőt telepítettek. Az agroökológiai lehetőségek felmérése során derült ki, hogy az elmúlt két évtizedben a hazai fakitermelésnek jelentős növelése mellett az erdőkben tartalék is képződött. E tartalékok és a folyamatosan képződő évi fanövedék olyan jelentős, hogy megfelelő műszaki feltételek és fafeldolgozó ipari kapacitás ' megteremtésével az évi fakitermelés az ezredfordulóra 20—30 százalékkal is növelhető. A januári jr • Magyar filmek Stuttgartban, Manilában Stuttgartban január 18. és tanak — Gábor Pál Ketté23. között rajzfilmnapokat vált mennyezet című filmjét rendeznek: a magyar „színe- „nevezték", A fesztivál ideket" Jankovics Marcell Küz- jén magyar filmhetet is rendők; Varga Géza Pál Fair deznek, amelyen bemutatplay és Reisenbüchler Sán- ják az Angi Verát, a dor Pánik című filmje kép- Mephistót. a Herkulesfürdői VÍ A*' manilai nemzetközi emléket * még hat ,tlm<* filmfesztiválra — amelyet A zsűrinek tagja l«z Kézdi január 18. és 29. között tar- Kovács Zsolt rendező is. Marosi Gyula „Szegény Édesanyám!" című kitűnő novellájára hívjuk föl elsőként a figyelmet. Marosi annak a prózaírói nemzedéknek a tagja, mely másfél évtizeddel ezelőtt a csellengő, helyüket nem találó fiatalok ábrázolásával robbant be az irodalomba. Számtalan színvonalas írásban — többek között Marosi műveiben — jelent meg ez a hőstípus. Az író most számvetést készített, mérlegelte a hajdani fiatalemberek életét. Mi lett az egykori lázadókból? — kérdezi, s a számvetésbe a vallomás személyessége vegyül. (A Tanulmány rovatban egyébként Imre László Marosi egész írói pályáját is megrajzolja.) — A januári Tiszatájban Döbrentei Kornél, Koncsol László, Pintér Lajos, Keresztury Dezső, Takács Imre. Aczél Géza és Kiss Dénes verseit olvashatjuk. Illyés Gyula Zsilinszky emléke című v-rse vezpti be azt az összeállítást, mriyeta Tiszatáj a magyar történelem e naev alakjának s*~ntelt. Vígh Károly — perdöntő dokumentumokra támaszkodva — jelöli meg Zsilinszky helyét nemzeti történelmünkben. 1044 márciusában — írja T. Bíró Zoltán — „eldörren az egyetlen fegyver, Bajcsy-Zsilinszky fegyvere a megszállókkal szemben, az ország becsületének jelképes védelmében, de nagyonis valóságosan megadva — ahogy Illyés írja: >»a gazda válaszát"." Lagzi István tanulmánya 'Harc a germán óriáskfevó °len) Zsilinszkynok az 19?0is években Lengyelországgal •apcsolatos nézeteivel fog'alkozik. Rendkívül érd-kes ez az Interjú, melyet Vígh Károly Barcs Sándorral, az MTI nyugalmazott vezérigazgatójával, az Elnöki Tanács tagjóval készített. Barcs 1939 és 1944 között szoros kapcsolatban állt Zsilinszkyvel, emlékezése sok eddig ismeretlen mozzanattal egészíti ki ismereteinket. Beszél Barcs Sándor személyes élményeiről, Zsilinszky antifasiszta tevékenységéről, bátor politikai kiállásairól, társadalompolitikai nézeteiről, a politikai és faji okokból üldözöttek érdekében tett lépéseiről és természetesen arról a nevezetes pisztolytűzről, mellyel Zsilinszky a lakájába törő németeket fogadta. A Hazai Tükörben Tóth Béla Tiszajárása, a gólyaélmények előző részben megkezdett sorolása folytatódik. — Az új Sütő-könyvről, az Évek — hazajáró lelkekről Annus József ír a Kritika rovatban. Horváth István válogatott prózakötetéről, Bálint Sándor összegyűjtött dolgozatairól, valamint Kosáry Domokos könyveiről (Művelődés a XVIII. századi Magyarországon, Széchenyi Döblinahenl Pomngáts Béla, Kósa László, Csetri La'os és Gergely András tollából jelent meg bírálat. Nagy Imrére, a híres erdélyi festőre emiékezik a Művészet rovatban Czine Mihály. Szépírói eszközökkel idézi meg Nagy Imre izgalmas egyéniségét, legendás alakját. „Nagy Imre is azt tette képeivel, amit Tamási Áron az írásaival: műbe örökített egy népet, történelme talán legnagyobb fordulása idején, öriási erőfeszítést, nagy erőfeszítést kívánt tőlük ez a roppant munka, de egyben a legnagyobb kárpótlást is adta. Sok mindenről le kellett mondaniuk — világvárosok tornyait csak ritkábban látogathatták —. de cserébe népük legteljesebb szeretetét kapták." — írja Czine. A folyóirat új számát Nagy Imre íróportréi illusztrálják. Az olvasók az előző, harmincötödik évfolyam tartalommutatóját — Gyuris György munkáját — is most. kapják kézhez.