Délmagyarország, 1982. január (72. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-22 / 18. szám

jh ÍlG)0 9 72. évfolyam 18. szám 1982. január 22., péntek Ara: 1,40 forint Tárgyalt a Minisztertanács Közös közlemény a KGST vb üléséről A Balaton védelme - Melléktermékek, hulladékok hasznosítása VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A Minisztertanács csütörtöki ülésén a ba'htoni üdülőkörzet fejlesztésére, vízgaz­dálkodásának javítására, valamint környe­zetének védelmére hozott határozatai vég­rehajtásáról szóló jelentéseket vitatott nvg. Megállapította, hogy a határozatok­ban kitűzött célok eléréséhez az üdülőkör­zet gvorsan növekvő igénybevétele miatt további jelentős erőfeszítésekre van szük­ség. Ezért úgy foglalt állást, hogv a VI. ötéves terv időszakában rendelkezésre ál­ló. a korábbiaknál lényegesen nagyobb összegeket fokozott céltudatossággal, min­denekelőtt a Balaton vízminőségének vé­delmét szolgáló beruházásokra kell fordí­tani. Kötelezte az érintett minisztériumok és illetékes szervek vezetőit, továbbá So­mogy. Veszprém és Zala megve tanácsa elnökeit, hogv a kormányhatározat végre­hajtására tegyenek összehangolt intézke­déseket és folyamatosan ellenőrizzék azok végrehajtását. A Minisztertanács megtárgyalta a Gaz­dasági Bizottság tájékoztatóját a VI. öt­éves terv melléktermék- és hulladékhasz­nosítási programjának 1981. évi végrehaj­tásáról. Megállapította, hogv a program időarányos része teljesült: csaknem min­den területen növekedett a begyűjtött hul­ladékok mennyisége. A program megvaló­sítása érdekében a legfontosabb feladat a már megkezdett melléktermék- és hulla­dékhasznosítási fejlesztések késedelem nélküli befejezése, illetve az újabbak terv­szerű előkészítése, továbbá valamennyi ér­dekelt szerv irányító és szervező tevé­kenységének erősítése. (MTI) Szakszervezeti aktíva Szegeden Dr. Komócsin Mihály előadása időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről Csütörtökön délután Sze- nvezö is iárul a gazdaság várasoknak megfelelő irány­geden, a szakszervezeti szék- fejlesztéséhez, a körnvezet­liázban gazdaságpolitikai ak- védelem költsége. Olvan tivát rendezett a Szakszer- költségek eaész sora. ame­vézetek Csongrád megyei lyek korábban nem ielen­Tanácsa. A gyűlés résztve- tettek jelentős összeget, ma Tőii dr. Ágoston József, az már viszont igen. SZMT vezető titkára kö­Jogos a kérdés. amelv gyakran elhangzik: leptünk­e előbbre, s miben, az el­_ .. - múlt "három esztendőben? Erre igennel válaszolhatunk. szöntötte. majd dr. Komó­csin Mihály. az MSZMP Központi Bizottságának tag első titkára tartott előadást időszerű politikai kérdések­ről. A népgazdaság jelenlegi helyzetéről szólva részlete­sen elemezte az okokat. amelyek kiváltották az utób­bi három évben a gazdasá­gi fejlődés ütemének mér­séklődésével és ami miatt ma vtiltak a lakosság életviszo­visszafogottabb a felhalmo- nyai. Ha kis mértékben is. zás. s a beruházási tevé- de sikerült javítani azener­kenvség. Emlékeztette a giagazdálkodásunkat: bár gyűlés résztvevői t az szerényen, de javult a ter­MSZMP KB 1978. decembe- mékszerkezet és munkánk ri határozatára, amelv fel- hatékonysága. Igaz azonban, adataink rangsorában váltó- hogy döntő fordulatot nem zást eszközölt. Korábban értünk el. mert az eredmé­Ezt jelzi az. hogy jelentő­sen megjavítottuk gazdasá­gunk egyensúlyát, ezen be­lül a legkritikusabb ponton a külkereskedelmi egven­súlyt. Megőriztük, némikép­pen javítottuk is az élet­színvonalat. Különösen 1981-ben sok tekintetben ia­mindig úgy alakult, hogv viszonylag magas gazdasági növekedési ütem mellett va­lósítottuk meg az életszín­vonal emelését, s évről év­re fokozatosan változtattuk a gazdasági és termelési nyek nagy része a könnven feltárható és felhasználható tartalékokból adódott. Gazdaságunk tehát kimoz­dult arról a holtpontról, amelyen volt 1978 végén. Előrehaladunk, s ez az elő­szerkezetet igazodva a nép- rehaladas most érthetően a gazdaság által felvetett kö­vetelményekhez. A' rangsor­ban 1979-től első helyre ál­megváltozott helyzetben nem olyan látványos gazdasá­gunk mennyiségi növekedé­Irtottuk a népgazdaság, mint korábban volt. ezen belül különösen a kül­gazdasági egyensúly javítá­sát. ézzel együtt az életszín­vonal terén elért eredmé- éltékelte az nvek megtartását, az élet- teljesítését. Előadása további részé­ben dr. Komócsin Mihály 1981. évi terv Hangsúlyozta. ban fejlődött. Nagyon jelen­tős. hogy a hatékonyság ja­vult minden főbb gazdasági területen a növekedés a munka termelékenységének emelkedéséből •lármázott. Kezdeti eredményeket ér­tünk el az ésszerű energia­takarékosságban. Az 1982. évi gazdasági munka feltételeiről szólva részletesen beszélt arról, hogy a fő célok változatla­nok : a külgazdasági egyen­súly javítása, az életszínvo­nal megőrzése. A VI ötéves tervben az eredetileg meg­jelölt mértéktől eltérően lassúbb előrehaladást ter­vezhetünk az egyensúlyi helvzetiink javításában. A mezőgazdaságban, ha az Időjárás nem lesz rendkí­vüli dolog, minden remé­nyünk megvan arra hoav további fejlődést érjünk el. több állati te-méket és ga­bonát termeljünk. Az ipari termelés és ennek kapcsán a nemzeti jövedelem emel­kedését szerényebb mérték­ben valósítjuk meg. Az el­múlt évihez mérten a belső felhasználást némileg visz­szafogjuk. Tavaly ugyanis a tervezettnél nagyobb mér­vű volt a beruházás, a la­kossági jövedelem növeke­dése is. Befejezésül hangsúlyozta, hogy az 1982. évi céljaink reálisak, teljesíthetők en­nek megfelelően szervezzük tevékenvségiinket és váriuk dolgozóink helytállását is. Nyilatkozat a lengyel helyzetről A Kölcsönös Gazdasági berendezéseket; a hidrauli- A végrehajtó bizottság jó­Segítség Tanácsának Végre- kus, pneumatikus és villa- váhagyta az 1982—1983-ra hajtó Bizottsága 1982. január mos motorok egységesített szóló munkatervet, a KGST­19—21. között Moszkvában sorait és egyéb, általános nek a nemzetközi gazdasági tartotta 102. ülését. gépipari rendeltetésű termé- és tudományos-műszaki szer­A7 ülésen a KGST-tagor- keket; a mezőgazdaság komp- vezetekkel való 1982. évi szagok vb-képviselői, kor- "ex gépesítéséhez és azélel- kapcsolataira vonatkozó in­mányfő-helyettesek. illetve a miszeripari nyersanyagok tézkedéseket. valamint a ta­KGST és a JSZSZK kormá- feldolgozásához szükséges nács folyó évi költségvetését, nya közötti egyezmény ér- géprendszereket. Megvizsgálták a gazdasági telmében a Sz. Gligorijevics, Azokból a feladatokból ki­,J.U"''SZií'V •SzÖVet^gL.Veg.I indulva, amelyeket a kom­és munkáspártok tudományos-műszaki együttműködés egyéb kérdé­seit is. rehajtó Tanács (kormány) munjsta _ tagja. Jugoszlávia állandó tűztek ki a KGST-tagálla- A végrehajtó bizottság ülé­képviselöje — vettek részt. mok lakossága élelmiszer se a barátság és a kölcsönös Az ülésen, amelyen részt szükségleteinek teljesebb ki- elvtársi megértés szellemé­vett Nyikolaj Fagggejev. a elégítésc terén, a végrehajtó ben ment végbe, tanács titkára is. Marjai Jó- bizottság intézkedéseket ha- * zsef, a Magyar Népköztársa- gyoit jóvá az élelmiszeripar- A záróülésen Marjai Jó­ság vb-képviselő.je elnökölt, nak a szükséges nyersanya- 7ser a' végrehajtó bizottság A végrehajtó bizottságnyi- Sokkal és anyagokkal tör- elnöke megállapította: az latkozatot fogadott el azzal ténő ellátása, az. iparág kor- ülés munkája minden szem­kapcsolatban. hogy az Egye- szerű, nagy teljesítményű gé- pontból nagyfontosságú volt­sült Államok és más NATO- Pékkel történő ellátása terű- Az elmúlt időszakban a tagállamok kormányzata be lelén folytatandó együtt- KGST-titkársága. állandó bi­akar avatkozni a Lengyel működésről. zottságai jól szervezett mun­Népköztársaság belügyeibe, Az ülésen összegezték kával készítették elő a vb gazdasági és más megkülön- azoknak a munkáknak az ülését, megkönnyítették és böztető intézkedéseket al- eredményeit. amelyek a meggyorsították a valameny­kalmaz a beavatkozás, és a KGST-tagállamok valamint nyi tagállam számára nagy­politikai nyomás céljara. A a JSZSZK közötti folyó fontosságú határozatok ki­nyilatkozat szövegét külön ötéves tervidőszakra vonat- dolgozását. A KGST munká­tették közzé. koz.ó hosszú lejáratú keres- ía a követelményeknek meg­A tanács ülésszakának ha- kedelmi egyezmények meg- felelően korszerűsödik. a tározataiból eredő feladatok- kölesére irányulnak. A meg- végrehajtó bizottság tevé­től vezettetve a végrehajtó kötött egyezményeknek meg- kenysége a legfontosabb kér­bizottság áttekintette az felelően a kölcsönös árucse- désekre összpontosul, együttműködéssel kapcsola- re-forgalma 1985-re. 1980- Marjai József meleg sza­tcs munkák menetét több. a hoz képest, (összehasonlíthat- vakkal köszöntötte Nyikolaj testvéri országok gazdaság- tö árakon) 38 százalékkal Faggyejevet. a K-GST-titkác fejlesztése számára nagy- nő. Érmek során rendkívül r:'t 70; születésnapja ,-ílkaT­fontosságú gépipari ágazat- gyors ütemben növekszik a mából, méltatta érdemeit ban. szakosított termékek kölcsön amelyeket a szocialista or­Intézkedéseket iránvoztak nos szállítása: e szállítások szagok gazdasági együttmű­elő a KGST XXXV. üiéssza- volumene öt év alatt 48 szu­ka idején aláírt, az egysége- zalékkal emelkedik. A köl­csönös árucsere-forgalom kielégílésé­sitett elektronikai elembázis, illetve az annak gyártásához . , ,. , - ... szükséges technológiai be- "dvekedése hozza fog jarul­rendezések és anyagok lét- "i a KGST-tagállamok gaz­rehozásában való sokoldalú daságának tervszerű tovább­együttműködésről szóló álta- fejlesztéséhez, és a 1 a kossá­lános egyezmény megvalósí- s7Ükséeletek tására. Előirányozták azt, 21 szuKsegietek hogy meggyorsítják a kül- hez­színi fejtőberendezések koo­perációs gyártását, a csőtáv­vezetékek építéséhez, szüksé­ges berendezések gyártását, valamint számos energiata­karékos berendezés kialakí­tása megszervezésének meg­gyorsítását. A KGST szervei és az ágazati nemzetközi gazdasá­gi szervezetek konkrét meg­bír.ást kaptak arra. hogy a jelenlegi ötéves tervidőszak­ban közösen dolgozzák ki a kézi munka népgazdasági al­kalmazását csökkentő gépe­ket és berendezéseket, első­sorban a programvezérlésű ipari robotokat: a precíziós fémmegmunkáló és öntödei ködésének megvalósítása te1­rén szerzett. A végrehajtó bizottság nevében további :i kereket kívánt munkájúi­hoz. * » A KGST vb ülésén nvilat­kozatot fogadtak el a len­gyel helyzetről. A dokumen­tumot lapunk 2. oldalán is­mertetjük. Különleges kábel körülmények további iaví- hogy gazdaságunk a XII. tását. A termelés növekedés pártkongresszus és a VI. ütemét pedig a hatékonyság ötéves terv által meghata­javulásával arányban hatá- rozott irányban fejlődik. A roztuk meg. Hangsúlyozta: külgazdasági egvensúlv a a külgazdasági helyzet vál- tervhez közelállóan alakult tozása nélkül is rákénysze- és az elmúlt évben ielentő­rüllünk volna, hogv a nép- sen javult, bár a külgazda­gaztíasáe szerkezetét hozzá- sági feltételek és a nemzet­igazítsuk a követelménvek- közi helyzet az elmúlt év­hez. Ezt követően már nem ben nem volt kedvező. Igaz úgv valósíthatjuk meg a azonban, hogy a mennyiségi népgazdaság fejlődését, mint növekedési előirányzatokat korábban. Kimerülöben van- iparban és a mezőgazdaság­nak azok a források, ame­lyek évekkel ezelőtt rendel­kezésre álltak. Ahhoz, hogy bárhol az országban úi üze­met építsünk, és állítsunk munkába, egy sor járulékos kiadással is számolni kell Ezek pedig a termelés fej­lesztésének költségeit ese­tenként többszörösen is fe­lülmúlják. Ma már új té­ban nem teljesítettük, mégis pozitív do'og. hogy az. 1980. évi termelési visszaesés után 1981-ben a nemzeti iö­vedelem is úiból növeke­dett. A mezőgazdaságban elmaradtunk a tervtől és a? előző évhez képest is Eb­ben döntően közreiátszőtt a kedvezőtlen időjárás. De megállapíthatjuk, hogv 1981­be» le a népgazdaság az el­Lakáskorszerűsítés A bérlő is elvégezheti Az. épílésiigvi és városiéi- adó előzetes hozza iárulásá­lesztési miniszter a tanácsi val — házilagosan végezte bérlakást, korszerűsítő bér- e, akkor a beszámítani ki­lök számára kedvező intéz- köUséset nem kell kedesse] egeszitette ki a la­kások elosztásáról és a la- szamlaval igazolnia. Ilyen kásbérletről szóló rendelet esetekben a bérlő a ténvle­végrehajtási utasításait. «*sen felmerült és műszaki­Gyakran gondot okozott lag szükséges költségként — ugyanis, hogv akkor is szám- ha a kivitelezés az átlagos Iával kellett igazolni a kor- igénynek megfelel — a ..kis­szerűsítés költségeit, hogy ha iparosok építőipari árgvűi­a szakmailag hozzáértő bér- teménye" szerint megállaoft­16 maga végezte ezeket a ható összeg beszámítását kö munkákat. A most megjelent, vetelheti. kiegészítés szérint. ha a Az úi intézkedés január munkát a bérlő — a bérbe- 1-től lépett hatályba. i A Magyar Kábelművek szegedi gyárában dolgozik az az Ernst Thalmannról elnevezett brigád, amelynek tagjai a gép segítségével acélból készítik a kábelek burkolatát. Az így készülő kábé) folyók alatt, moesarakon is áthúzható, olyan nagy a szakítószilárdsága. Itt készültek például az Erzsébet-híd kábelei is t i

Next

/
Oldalképek
Tartalom