Délmagyarország, 1981. december (71. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-06 / 286. szám
3 Vasárnap, 1981. december 6: Sajtónapi ünnepség Aranytollak újságíróknak Szombaton — a magyar fotóriportere, fél évszázados sajtó napja alkalmából ünnepi ülést tartott a Magyar Újságírók Országos Szövetségének választmánya a MUOSZ székházában. Pálfy József elnök köszöntötte az ülés résztvevőit, majd Komját Irén. a szövetség alelnöke mondott be. szedet. Ezután Gyula, a szövetség to'.l-bizottságának elnöke át adta az Arany Emléktollakat, amelyekkel a MUOSZ választmánya a szocialista újságírásban kifejtett több évtizedes tevékenységet ismeri el. Az idén 13 újságíró kapott Arany Tollat: Benamy Sándor, a Magvar Rádió nyugdíjasa, hat évtizedes újságírói munkásságáért: Bencze Mihály, a HaidúBihari Napló nyugdíjas munkatársa. 59 éves újságírói tevékenységéért: Bereth Ferenc, az MTI nyugdíjas munkásságáért; Cserei Pál. a Békés megyei Népújság nyugdíjasa, főszerkesztői tevékenységéért ; Ránki Józsefné Farkas Klára. a Magyar Nemzet nyugdíjasa, fél évszázados újságírói - munkásságáért; Fehér Gyula, az agrárújságírás területén végKékesdi zett három évtizedes tevéarany- kenységéért; Földi Dezső, a Szövetkezeti Hírlap nyugdíjas főszerkesztője, több évtizedes munkásságáéit: Grandpierre Lajos, a HajdúBihari Napló nyugdíjasa három évtizedes újságírói tevékenységéért: Hegedús B. dor, a Család és Iskola nyugdíjas felelős szerkesztője. fél évszázados újságírói munkásságáért; Saád Béla. az Űj Ember nyugdíjasa, fél évszázados újságírói tevékenységéért. Ezután az újságíró-szövetség székházának Rózsa Fercnr-.ermében megkoszorúzik az első magvar legális kommunista lap. a Vörös Újság márvány emléktábláját. Az ünnepség után a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Dániel, az MTI nyugdíjasa, fogadást adott az ünnepség három évtizeden át végzett résztvevőinek. A fogadáson Összehívták az országgyűlést A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 22. paragrafusának 2. bekezdése a lap ián az országgyűlést december 17-én, csütörtök délelőtt 10 órára összehívta. A Minisztertanács javasolja, hogv az országgyűlés tűzze az ülésszak napirendjére a Magyar Népkötársaság 1982. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot., valamint a külügyminiszter beszámolóiát a kormány külpolitikai tevékenységéről. ú jságirói tevékenységéért: Hevesi Endre nyugdíjas, a magyar sajtó területén végzett több évtizedes tevékenységéért: Pető Béla négy évtizedes sportújságírói tevékenységéért: Török Sánrészt vett Győri Imre, az MSZMP KB osztályvezetője és Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, valamint a sajtószervek, a szerkesztőségek vezető munkatársai. (MTI) Őszintén, felelősséggel Beszámoló taggyűlés a gázüzemben A szegedi szénhidrogén- fiatakik munkáját. hogy medencéből kerül ki a ha- azok milyen nagy agilitásmilyen elnevezésű kategóriában. De ..egyéb" amikor zai földgáz termelésének sa; érdeklődnek e szép és pénzhez jutnak a béremelétöbb mint a fele. Ebből is érdekes, de közben veszékövetkezik, hogv a medence lyes szakma iránt. A mai „lelke" a gázüzem. Évente ifjúság számára valóban hárommilliárd köbméter vonzó lehet az itt végzett földgázt készítenek elő. in- munka, hiszen teljes emdítanak el a fogyasztókhoz. A gázüzemben 220 ember dolgozik, többségük jól kvalifikált szakmunkás. technikus és mérnök. A pártalapszervezetnek 36 tagja van, mindannyian férfiak. Az alapszervezet titkára bert kíván minden részlet, műveltséget, komolyságot, de viszonzásképpen megfelelő perspektívát. elfogadható jövedelmet kaphatnak. László Ferenc a pártcsoportok és az alapszervezet vezetőségének együttműködéRadics István, aki 33 éves. séről mondott el megszívleolajipari technikusi oklevél- lendőket. Szatmári András !el rendelkezik, s termelő- az üzemi demokrácia némesteri beosztásban dolgo- hány kérdését feszegette, gik. Sokan még zavarban var>A pártvezetőség beszámo- nak némely fóním vitá.iálóját élvezet volt hallgatni, ban, mások úgy vélik, hogy mert mentes volt mindenfé- csak akkor ..élő" a demokle frázistól. Kiderült abból, rácia. ha föltétlenül ellenvehogy nagyon lényegesnek lemény is elhangzik, ha tartották a gazdaságpoliti- kell. ha nem. Szalai József Icai munkát, a kezdeménye- megkérdezte, hogy mi törzökészséget. s a dolgozók tént azokkal a javaslatokcselelcvö részvételét. Ügy kai. melyeket a felsőbb párttűnt. hogy a gázüzem párt- szerveknek, illetve a gazdaelapszervezete igen nagy ön- sági vezetésnek címeztek állóságot vár a pártcsopor- korábban toktól. Érdekesen elemezte a Három műszakban dolgoz- párttagok szaicszervezeii fiak és folyamatosan. Ezért munkáját Györffy Tibor. A is jelent az ötnapos mun- bizalmiakról szólva inegjekahét megszervezése több gyezte, hogv sok esetben a gondot, a pártvezetőség be- döntések előtt nincs idejük számolója evvel is foglalko- véleményt kérni társaiktól, zott. S azt is hangsúlyozta, de az sem ritka, hogy olyan hogy megfelelő mennyiségű vaskos jelentéseket kell kézés minőségű terméket, kell bevenniük, hogv már az első előállítaniuk. Az idei év ed- oldalnál elmegy a kedvük riig eltelt, szakaszában már az ..arabul" írtaktól, s nem 20 ezer tonnával tetézték a is lapozzák tovább az anvafontosabb gáztermékek got. A fizetések is szóba kémen nyisegét. Szóba kerültek rültek. nem is annyira a olyan szakmai kérdések is. mennyiséget kifogásolták, melyek általában termelési, inkább az arányokat az vagy műszaki tanácskozáso- effves munkakörök között. A kon természetesek: a móra- műszakiak bérezése nem a seknél. mások a százalékok a különböző kategóriáknál. A legeigondol kodtatóbb ezen a területen az volt. hogy senki sem érti pontosan az előírásokat. Csak egyszerűen tabut látnak benne. Azt sem tudják, ki. vagy kik határoztak ígv. s ha netán másképp, másfajta megoldást követnének. ki. vagv kik ellenőriznék? Szólna-e, vétózna-e bárki is? Bár több mint két óra hosszáig tartott a taggyűlés, mégis olyan érzése volt az embernek, mintha csak tíz perccel előbb kezdték volna. Pergő volt, célratörő, érdekes és izgalmas, illő azokhoz. akik a teremben ültek. Kedves színfolttal zárult a tanácskozás: Nagy Lászlónak. aki huszonöt éve tagja a pártnak, átadták a Központi Bizottság oklevelét., mások pedig, akik példásan végezték társadalmi munkájukat, pártmunka iukat. ! Arannyal színezik az üvegeket Ajkán Színes üveg olvasztására építettek új kemencét az ajkai üveggyárban. A tervdokumentációt és a gyártási eljárást a nyugatnémet Tritschler cégtől vásárolták, s az NSZK-beli vállalat szakembereinek irányításával kezdték meg a próbaüzemelést is. A kemencében naponta hatszáz kilogramm aranypiros, rézpiros, aranysárga, lila, zöld és kék színű ólomkristályt olvasztanak. Az aranyban játszó színeket valóban a nemesfémtől kapja az üveg. Minden olvasztáshoz 10 dekagramm színaranyat használnak fel. Ez önmagában is jelzi, hogy különleges és igen értékes termékekről van szó. A tervek szerint főként külföldre szállítanak színes kelyheket, dísztárgyakat, Nagyjavítás azacéiinűben Az öt napig tartó falazatjavítás befejezése után szombaton ismét megkezdte a termelést a Dunai Vasmű konverter acélműve. A/úgynevezett konverter körte 65 centiméter vastag, tűzálló falazatát a szokásos két hét helyett öt nap alatt cserélte ki flz értelmes életért '"•"ndokolt szerénység vezérel bennünket, ha a magyar sajI tó napján nem önmagunkról, betűbillentyűkkel, mikrofonokkal, monitorokkal dolgozó újságírókról és nyomdászokról, rendezőkről és szerkesztőkről, hangmérnökökről és vágókról beszélünk, hanem az ügyről, amit szolgálunk és amelyre önkéntesen, nem formálisan, hanem szocialista kötelességtudattal felesküdtünk. Ez az ügy a szocialista tájékoztatás ügye. Volt, amikor talán okkal nevezték az újságírót hazánkban is hivatásos dilettánsnak, írókisiparosnak, ólomlángossütőnek, mert maga a politika volt megkérdőjelezhető. Ma már hitele van hazánkban és külföldön a magyar szocialista tájékoztatásnak, mert hitele van pártunk és kormányunk politikájának. Szakadatlan erőfeszítéssel igyekszünk megszabadulni a szellemi konfekciózástól. amely rossz és használhatatlan sablonokkal, leegyszerűsítő, valóságidegen képletekkel próbálja megmutatni az egváltalán nem egyszerű, formákba, dogmákba nem szorítható életmozgást. Miért beszélünk szakadatlan küzdelemről, amikor tudjuk, hogy a jó politika helyes tájékoztatáspolitikai elveket is vall; sehol és senkinél nem szívesség, hanem kötelesség a nyílt, az őszinte, a kellemetlen dolgokat sem megkerülő informálás, a beavatás. Azért, mert furcsa, elfogadhatatlan, de magyarázható módon még elég sokan vannak olyanok, akik szívesebben és könnyebben fogadják el a kényelmesen használható kész formulákat, semmint maguk is gondolkodásra kényszerüljenek. Jócskán akadnak olyanok is. akik kőnél keménvebb anyagba, valami különleges acélba vésett tízparancsolatokat követelnek a szocialista élet. a szocialista munka, magatartás fejlesztése érdekében a politikától, az újságírástól, a tájékoztatástól is. Mintha az élet. a szocialista építés olyan egyszerű volna, hogy idézetekkel. örökkévalónak minősített tételekkel mindent megmagyarázhatnánk, mindent megoldanánk. Pedig így semmit. Ha Lenin ma élne. sok mindent tenne, de egy dolgot aligha, önmagát sohasem idézné. Éppen ő tanít bennünket arra és ebben mutat leginkább példát a leninizmus, hogy a marxizmus nem más. mint tudományos válasz a kor új kérdéseire. Éppen Lenin emelte fel intőén az ujját: „A Szocializmust nem szabad ünnepi színekkel festett szentképként kezelni." Népünk, pártunk éppen annak köszönheti az elmúlt huszonöt esztendő sikereit. hogy folyamatosan visszatért ahhoz, amit látszólag már elvégzett, alaposan megbírálva a kísérletek gyengeségeit, gvatraságait. Alighanem legfőbb vívmányunk, hogy feltárjuk a hibáinkat és nyíltan beszélünk róluk, mert tudjuk: így. csak így van esélyünk a hibák leküzdésére is. Nincs szégvellnivalónk. Nem azért nem dicsekszünk, hogy ezzel pótoljuk vívmányainkat, ország-világ előtt nyilvánvaló sikereinket. Megteremtettük a hont. ahol „nem sir a bánat", ahol annyira a népé már az ország, a szocializmus, hogy „bárhová indul is. a cél felé halad". Tiszteljük ezeket a sikereket, de nem ragad el bennünket olyan mámorító érzés, miszerint már tökéletesek vagyunk. Nem képzeljük, hogy nincsenek új és nagyon nagy gondjaink, szorítóan nehéz feladataink. Nem hisszük, hogy könnyedén átj szökkenhetünk az új feszültséghalmokon és azt sem gondoljuk, hogy mi vagyunk a követendő csodamodell. Tudjuk — és ennek szellemében tájékoztatunk —. hogy az halad előre, akinek van képessége, rugalmassága figyelembe venni a szüntelenül és nem mindig kedvezően változó körülményeket, az eredménvekből származó új igényeket, a ma és a holnap reális lehetőségeit. Az tud érdemlegesen tenni, aki nem fojtja el vágyait, nem felejt el ember módjára álmodni, de aki soha nem téveszti össze a valóságot ábrándjaival. A korrekciós lépésekre, az önkontépités a Kohászati Gyárépítő Vállalat. A munka során 300 | rollra a hatalom megragadásakor és a szocialista könyvjutalomban tek. részesülGazdagh István I tonna hőálló téglát épített be. A kemenceépítést számos munkaszervezési intézkedéssel gyorsították. halmi kompresszortól a ferencszállási berendezésekig, a sarkadkeresztúri földgáztól a t.mk-munkákig. Beszéltek az üzemi demokrácia helyzetéről, a műszaki fejlegszerencsésebb — mondták. Fékezi a tehetséges, iól képzett fiatalok ambícióit, előbbrelépését. A munkakörök meghatározása sem mindig szerenlesztésről, az újításokról, az esés. Példákat mondtak el. anyag- és energiatakarékos- hogy a laboránsi teendőket ságról és általában a mun- a kútkezelők, vagy a terkakörülmén vekről. melók végzik, holott nem S amikor a pártcsoportve- az ő dolguk. Végh Gyula és zetök kiegészítették a beszá- Valastyán Pál is részletesen mólót minden párttagról elmondta fölszólalásában. névre szóló véleményt lehe- hogy néhány területen kitett hallani. Nem volt pardon. mindenki „megkapta a magáét". Nagyon alaposnak tűnt ag ilyenfajta értékelés, a gazdasági föladatok elvégzése mellett megemlítették a társadalmi tevékenységet, a tanulást, sőt még a magánélet egy-egy területe sem igazításokra van szükség. A pártbizottság titkára is szót kért. s barátságos hangon reagált több fölmerült kérdésre. Elismerte, hogy bérkérdésekben a legtöbb gondot valóban a műszakiak és a fizikai besorolásúak „léptéke" okozza, s a jelenlegi maradt ki. A szegedi olaj- szabályozók sem oldották medence pártbizottságának föl a korábbi anomáliákat titkára, Papp György jó mi- Kiderült, adódnak ellentnősítést hozott a gázüzep® mondások azért, mert a teralapszervezetének. metést. közvetlen irányítók A fölszólalókat hallgatni egy része a fizikai állománvélmény volt. Csányi István ban vart másik részük oeczép. szavakkal ecsetelte a dig műszaki, .vagy ki tudja Tanműhely épül Nagy László felvétele Ahhoz, hogy a szakmájukat magas szinten ismerő szakmunkásokat képezzenek, elengedhetetlen, hogy a munka gyakorlati részét is maradéktalanul elsajátíthassák a tanulók. Tudják ezt a 11. számú AFIT-nál is,.ezért saját erűből korszerű tanműhelyt építenek, amelyben karosszérialakato- I mindannyiunk élete érdekesebbé, értelmesebbé válhat, sok, autószerelők tanulhatják majd a szakmát. Modern diagnosztikai berendezésekkel is felszerelik a négyszáz négyzetméter alapterületű oktatóhelyiséget, amely szakmunkások továbbképzésére is alkalmas lesz. minden szakaszában ugyanúgy szüksége van a társadalomnak. mint az embernek a természetes mozgásra. Nem felejtjük el azt a történelmi tapasztalatot, hogy a baj akkor kezdődik, ha megakad a szocialista építés reformok útján való önfejlődése. A tájékoztatás is abból indul ki. hogv a szocializmus történelmi vitalitása az emberek tömegeiben, a szocializmusban egyenrangú szövetségesek- gondolkodó, vitatkozó és alkotóan cselekvő sokaságában gyökerezik. Hogv a szocializmus igazi megtartója és fejlesztője az emberek ióra fogott ereje Minél mélyrehatóbb a forradalmi átalakulás, minél nehezebb és szövevényesebb a feladat, annál több erőre, annál nagyobb demokráciára, tehát annál alaposabb, pontosabb és gyorsabb tájékoztatásra van szükség. De a tájékoztatás, a sattó nem akar senki helyett gondolkodni. Korunk új kérdéseire együtt kell keresnünk a választ, a megoldáson együtt kell töprengenünk, fáradoznunk. A tájékoztatás sürgető és nehéz felada'-' "°deni. információkkal megalapozni. vétetné"'»e serével - ilégossá tenni ezt a közös társadalmi gondolkodást az - kos és egységes cselekvés előfeltételét. Hisszük, hogv a sajtó is sokat segíthet abban, hogy az emberek iól érezzék magukat társadalmunkban, a szocializmusban — beleértve • munkahelyeket is — és ennek eredményeként készek '-gyének ( gondolkodni, cselekedni. Közös boldogulásunkért ne —mk j azt tegyék meg. amire kötelezik őket. hanem mindazt imii -o "ehetőségük van 1 tudia minden újságíró, szerkesztő, tévé- és réclióriporter. nyomdász és hangtechnikus, v' '-kézbesítő és tájékoztatási szervező, hogv a cikkek műsorok önmagukban nem váltják meg a világot, de az élteti hivatástudatukat, hogy a hiteles, a jót pártoló szocialista sajtó, az emberközpontú tájékoztatás ki tudia tágítani az ember életterét. És segítséget nyújthat ahhoz, hogy mindenki felkészültebbnek, egy kicsit erősebbnek is tudja magát napjaink próbára tevő küzdelmeiben. így J Soltész István, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese