Délmagyarország, 1981. december (71. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-22 / 299. szám
6 Vasárnap, 1981. december 20. Kosárlabda NB I Drámai küzdelem, hosszabbítás után — SZEOL ÁK-győzelem Bajnokok fogadása Tegnap Papp Gyula, Szeged város tanácsának elnöke hivatalában fogadta 1981. év MBzágos bajnok szegedi sportolóit. Méltatta eredményeiket, majd átadta Szeged városának emlékpl;ikettjét. Név szerint Szabó Erzsébet, Szopori Erika, Petróczy Ágnes, Kósa Erika. Palócz Ibolya, Demecs Mária atlétáknak Kelemen Béla edzőnek. Darázs Antal és Darázs Ferenc autócross versenyzőknek, Tarnai Zoltán, Engi Zoltán. Gmczi Zoltán. Varga Lásztó evezősöknek, Remeg Sándor edzőnek, Petrooics Kálmán, Demeter Irén, Villám Ildikó kajakosoknak és edzőjüknek Svidró Józsefnek, Gyetvai Antal és Neu László motoresónakosoknak. Balázs Mihály, Balázsfi Zoltán, Illés János súlyemelőknek és ördögh István edzőnek, a DÉLÉP SC bajnoki női tekecsapatának (Kovácsné Kiss Erika, Baráth Andrásné. Jnhászné Balogh Erzsébet, Lórinczné Nasitz Katalin. Süli Józsefné, Kórász Anna, Chat Imréné) Török Tivadar edzőnek, Tóth Zsolt technikai vezetőnek, dr. Varga Jánosnak, a SZEOL AK elnökének. Kovács Jánosnak, a SZEOL AK ügyvezető elnökének, Major Gyulának, a DÉLÉP SC elnökének. Wolf Mihálynak, a Vízügyi SE elnökének és Dombi Mihálynak, az Építök-Spartacus elnökének. Vereség az idényzárón A SZEOL AK ifjúsági labdarúgócsapata szombaton délelőtt hazai pályán fogadta az Üjpesti Dózsa együttesét. Az őszi idényben várakozáson felül teljesített szegedi együttes nagy küzdelemben vereséget szenvedett az idei utolsó mérkőzésen: Ü. Dózsa—SZEOL AK 2-6 (1-6). Tisza-parti stadion, vezette: Bogyó. Ü. Dózsa: Brockhatwer fLipták) — Ivanovics, Paizer, Czető. Horváth — Jagodics (Gyimesi), Marosi, Karácsonyi, Vígh — Balogh, Gulyás (Batári). Edző:Schumann János. SZEOL AK: Csehó — Szélpál, Hurguly, Mező, Balogh — Csordás, Pásztor, Takó — Óvári, Kernen es, Becsei. Edző: dr. Bánáthy János. Az 55. percben 1-0-ás állásnál Csordás büntetőt hibázott. Góllövő: Paizer. Karácsonyi. Jók: Paizer, Marosi, Karácsonyi, Vigh, illetve Mező, Pásztor, Kemenes. NB I ifJutUMÖ bajnokság észl végeredménye L FTF 17 13 2 2 43-16 » 2. Bp. Honvéd 17 12 3 2 49-21 27 3. DMVSC 17 94 4 22-18 22 4. B.-csaba 17 83 6 32-27 19 5. C. Dózsa 17 7 5 5 28-23 19 6. SZEOL AK 17 9 1 7 19-18 19 7. Haladás 17 7 4 6 79-21 1* *. Vasas 17 7 4 6 23-19 J* 9. PMSC 17 6 1 8 30-23 17 10. FTC 17 7 2 8 39-36 16 11. Tatabánya 17 7 2 8 29-29 16 12. Rá ha KTO 17 6 4 7 24-26 16 12. Csepel 17 6 4 7 24-29 16 14. DVTK 17 4 7 6 24-341 15 15. NVVSSC 17 6 3 1 22-29 15 16. Videoton 17 4 4 9 23-36 12 17. fVrd 17 4 13 18-42 8 18. Valéa SC 17 • 912 12-49 a Lezárult az első szakasza kosárlabda NB I-ben. a folytatás 1982. január 16-án kezdődik. A SZEOL AK női és férficsapata nagyszerű fegyvertényt hajtott végre, a legjobb tíz együttes vetélkedőjében vehetnek részt, ami figyelemre méltó, komoly szakmai előrelépést jelent A hét végén három mérkőzésre került sor Szegeden, s kettő hazai sikerrel végződött. (A férfiak szombati győzelméről vasárnapi lapszámunkban már beszámoltunk.) A vasárnapi kosárlabda matinét a SZEOL AK női gárdája nyitotta meg. az ellenfél a DVTK volt. Álmos játszadozás vezette be a találkozót, a szegedi lányok bátortalanoknak bizonyultak, nehezen 'lendültek bele. Pontatlanul dobtak. ráadásul a táblák alatti csatározásokban a lepattanó labdák megszerzésében alul maradtak. A félidő végére összeszedte magát a társaság, két pontra csökkentette hátrányát. Fordulás után a nagy akarással küzdő hazaiak meglepték ellenfelüket, játékstílusuk ellenszerét hceszú percekig nem találták meg a diósgyőriek. Már 8 (!) ponttal vezetett a SZEOL, amikor olyan „rövidzárlat" következett, amely döntően hatott a végeredmény kialakulásában. A győzelem megszerzésének lehetősége nemhogy nyugtatóan, inkább idegesítően hatott, két perc alatt a kapkodás következtében az elemi hibák sorozatát követték el. A bravúrhoz azonban így sem sok hiányzott Nyugodtabb és határozottabb játékkal győzni lehetett volna, a fiaskó azonban mit sem von le a nagyszerű összteljesítmény értékéből. Ilyen előzmények — mintegy ráhangolás — után következett a férfiak KSC elleni összecsapása, ami dobópárbajjal indult. Gyors támadások alakultak ki mindkét oldalon, aki tehette, azonnal dobott, s legtöbbször célba is talált. A nagy iram következtében az átlagosnál többet hibáztak a mezőnyben a játékosok, és ezt a másik fél habozás nélkül kihasználta, jelentős előnyre viszont egyik sem tudott szert tenni. A második játékrészben hasonló volt a helyzet, a fejfej melletti küzdelemben felváltva estek a kosarak. Ahogy telt az idő, úgy fokozódtak az izgalmak, ' s mintha egy rendező koreografálta volna az eseményeket, a dráma az utolsó 10 (!) másodpercben csúcsosodott. Az eredményjelző tábla 74-74-es mérkőzésállást mutatott, amikor Székedi a palánk alól betalált a gyűrűbe, 2 ponttal vezetett a KSC, és 4 másodperc volt hátra. Guoth Iván, a szegediek edzője időt kért. Az eligazítást követően bedobás után Nóvák dr. Kecskést indította, aki oldalról eléggé kiszorított helyzetből. tempódobással juttatta a gyűrűbe a labdát: 76-76! Következett a hosszabbítás. Pattanásig feszülő idegek a pályán, valamint a nézőtéren. vibrál a lelátó és a kispadok környéke. Térfelet választanak a kapitányok, elkezdődik — vagy inkább folytatódik, de ebben az esetben most teljesen mindegy — az öt percbe sűrűsödő csata. Dobásra alig mernek vállalkozni a játékosok, a megszerzett labdát igyekeznek 30 mp.-ig birtokolni. Vezet a KSC 81-80-ra és nála a labda. Peregnek a másodpercek, fogy a szegediek reménye, a lehetőség azonban az utolsó pillanatokban ismét az övék. A labda Nováknál. ó igyekszik kibújni az acélkarlkaként szorító keeekből. tábla alatti, kísérletét csak szabálytalanság árán tudják megakadályozni. Három dobás jár érte, a játékidőből 3 másodperc van hátra. A szegedi játékos nem él a javítás lehetőségével, értékésíti az első két büntetőt: 82-81re győz a SZEOL AK! Leírhatatlan öröm az egyik, elszabadult a pokol a másik oldalon. A kecskeméti játékosok — élükön Tóth Attilával — vezetőik és a nézőtérről egy-két szurkolójuk. ámukfotóként rohannak a játékvezetők felé, hogy nyomdafestéket nem tűrő becsmérlésben részesítsék őket. mert bennük látják vereségük okát. Pedig nem volt igazuk. Nem, mert a SZEOL időnkénti könnyelműsködése révén kétszer (?) is „föladta" a labdát, és éppen a végjátékban, de képtelenek voltak élni az alkalommal, bukásuk így törvényszerű. Az viszont egyáltalán nem, hogy sportemberek olyannyira elragadtassák magukat, mint a kecskemétiek tették... A mérkőzések jegyzőkönyve. DVTK—SZEOL AK 69-66 (38-36). Női mérkőzés. Üjszegedi Sportcsarnok, 660 néző. Vezette: Weidinger, Bacsfay. DVTK: PAPP fi4). Molnár (8), MEGYESI (24). WINTER (13), Áronné (2). Csere: Tóth (—). Halmos (—), Jászka (6). Spisák (2). Edző: Beumann Gáspár. SZEOL AK: GONDÖCS (16), Molnár (15), LÁZÁR (21), Verasztó (6), Palotás (2). Csere: Borgulya (3), Kotormán (2), Kurucz (1). Edző: Pungor Miklós. / Az eredmény alakulása: 4. p.: 6-6. 8. p.: 20-12, 16. p.: 31-28, 23. p.: 40-42, 27. p.: 40-48 29. p.: 49-50 37. p.: 63-62. Ifjúsági mérkőzésen: SZEOL AK—DVTK 62-51 (30-26). Szeged. Vezette: Mustos, Kecskeméti G. Legjobb szegedi dobók: Zsemberi (18), Csonka (18), Szederkényi (17). Kátai (8). SZEOL AK—KSC 82-81 (34-32,76-76). Férfimérkőzés. Üjszegedi Sportcsarnok. 800 néző. Vezette: Faidt, Simó. SZEOL AK: Boros (5). DR. KECSKÉS (8), Dobi (12), LESTAR (22). Kovács (2). Csere: MOLNÁR (8), NÓVÁK (21), Reisz (2), Valaczkay (—), Varga (—). Edző: Gnóth Iván. KSC: FELFÖLDI (18). VERESS (18). Székedi (8). Tóth A. (15), VELKEY (18). Csere: Tóth V. (Zj, Gulyás (2) Edző: Rezák László. Az eredmény alakulása: 4. p.: 8-6, 10. p.: 18-16, 14. p.: 24-24, 25. p.: 44-43, 30. p.: 56-51, 34. p-: 64-59, 36. p.; 64-63. Gj. E. A női B-Cüopnn állása 1. Bp. V. Izzs 2. Bp. Spart. 3. Diósgyőr 4. Szegőd 5. TFSE 6. Ganz-M. 7. Recskem. 8. Szolnok 9. MAFC Itt. KSI is n 18 17 18 14 18 12 18 9 1 1. 4 6 9 18 8 10 18 6 12 18 4 14 18 3 13 18 -18 1880- 970 35 1418-1034 35 1540-119* 32 1211-1117 30 1255-1189 27 1113-1270 26 1125-1298 24 1130-1374 22 9*2-1298 21 945-1*33 18 A férfi B-csoport állása 1. G.-MAVAG 2. MAFC 3. Pécs 4. Szered 5. Csepel «. Baja 7. BSE 8. Eger 9. Kecskemét 10. AK Építők 17 15 17 15 18 12 18 10 18 18 18 18 » 18 2 2 s 8 9 9 8 10 7 11 5 13 4 14 4 M 1587-1197 32 1508-1257 32 1620-1508 30 1500-1489 28 149*-14*6 27 1407-1455 2* 1332-1514 25 1283-1433 23 1319-1490 22 M03-164C 22 Ausztriában is megválasztották az „év sportolóit". s nem okozott meglepetést, hogy az élen a téli versenyágak képviselői végeztek. A férfiaknál a síugró Ármin Kogler került az első helyre, a nőknél a műkorcsolyázó Ctaodia Kristofics-Binder lett a győztes. Mario Kempes góljával a River Pia te 1-0-ra győzött az argentin labdarúgókupa döntőjének visszavágóján a Ferrocarri! Oeste ellen, és a trófea védője lett, miután az első összecsapást hasonló arányban nyerte. Az utolsó VB-selejtezőt. az Üj-Zéland—Kína megismételt mérkőzést a szigetországi együttes Spanyolországban szeretné lejátszani — jelentette be Charles Dempsey, a csapat vezetője. Sepp Blatternak, a FIFA-főtitkárának véleménye szerint, ha a kínai válogatottnak i6 megfelel a választás, akkor semmi akadálya ennek a semleges helyszínnek. A hol t verseny ben végzett két csapat közül a győztes 24.ként kerül be a spanyolországi VB-döntóbe. A találkozót december 31-ig keh lejátszani. de a végső határidő állítólag január 7. Asztalitenisz VVK Jobb volt az ellenfél A DÉLÉP SC NB l-es férfi asztalitenisz-csapata a nyugat-németországi Saarbrückenben játszott a Vásár Városok Kupája mérkőzéssorozatában a legjobb nyolc közé jutásért. A szegediek szereplését nem kísérte szerencse, a világklasszisokat felvonultató hazaiak jobb-v nak bizonyultak, 5fl arányban győztek az egyébként tisztességesen helytálló DÉLÉP SC-veJ szemben. Eredmények. (Elöl a nyugatnémet asztaliteniszezők): Engel—Bei-ta 2i> (19. 17), Surbek—Pótári 2-9 (15. 12). Hilton—Tímár 2:6 (18. 15). Surbek—Berta 26 (21). 15). Az első játszmában Berta mar 11 :l-re (!) vezetett, a későbbiekben azonban Surbek felülkerekedett, csillogtatta kivételes képességeit. Emsei—Tímár 2 .0 (18, 13). Timár az első szettben 16:6-ra elhúzott, a folytatás -viszont Engelnek sikerült jobban. így kellett volna tippelni! Az 51. heti totónyeremények az illet ék levonása atan a következők : 13 találatos szelvény 18 darab, nyereményük egyenként 143 ezer 72* forint. Ezek közöl 13 pkjtra l találatos szelvény 7 darab. a nyeremény és a Jutalom egyfltt 3M ezer 924 forint. 11 *. - • • — - - - • lálPJaws !•« <»! HIJ 9M nyereményük egyenként 9884 forint. 11 találatos szelvény 498o darab, nyereményük egyenként 346 forint, A lé találatos szelvények száma 33 ezer 979 darab, nyereményük egyenként 7* forint. A telltaUlaMs szelvény a kővetkező: (,1,1,1,1,1,1,1,1, x, l, i, x, x 1981. DECEMBER 22., KEDD - NÉVNAP: ZÉNÓ A Nap kel 7 óra 38 perekor, és nyugszik 15 óra 56 perckor. A Hold kel 3 óra 20 perekor, és nyugszik 13 óra 53 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 605 cm (étló>SZÁZTÍZ ÉVE 20.15 született Bakó Gábor <18711948) neves növényvédelmi szakember, entomológus. Úttörő a munkássága a szőlő és a kukorica rovarkártevőt elleni vé- 20.25 dekezésben, de tudományos tevékenysége felölelte az egész mezőgazdasági rovartant. 20.45 MOZIK 21.«ö Fáklya: EmU, a komédiás (szines NDK. 14 éven felülieknek. háromnegyed 3, negyed 6 21.55 és fél 8 órakor). Vörös Csillag: délelőtt 10. délután negyed 4, fél 6 és három- 17.10 negyed 8 órakor: Hurrikán 17.40 (szines amerikai kalandfilm. 14 17.45 éven felülieknek. II. helyárral). 18.15 Szabadság: este 8 órakor: 19.15 Végső visszaszámlálás (szines 19.21 amerikai tudományos-fa ntasz- 19.27 likus). t9-30 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR 19.55 Dugonics tér 1. sz. (13/53-as) 20.00 este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. 20.55 BALESETI, SEBÉSZETI 21.00 ÉS IROLOGIAI FELVÉTELI ÜGYELET 22.40 Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Se- 18.00 bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti ügyeletet az I. sz. 18.30 Sebészeti Klinika tart. Urológiai 18.45 felvételi ügyeletes a Kórház (Tolbuhtn sgt. 57.). 19.15 GYERMEKORVOSI ÜGYELET 19.27 Ma 13 órától 19 óráig a Lenin 19.30 krt. 20. se ám alatti körzeti gyer- 19.55 mekorvosi rendelőben, 19 órától 20.00 24 óráig a Gyermekklinika am- 20.55 bulanciaján, I) óra és reggel 8 21.25 óra között a Gyermekklinikán 21.45 (Korányi fasor 18.) is a Városi 21.50 Gyermekkórházban (Újszeged, Odesszai krt. 37.) történik a sürgős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 19 órától reggel 7 óráig, munkaszüneti napokon reggel 7 órától este 19 óráig a felnőtt lakosság részére Szeged, Hunyadi János sgt. L sz. alatt. Telefon: 10-100. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 22 órától reggel 6 óráig. Munkaszüneti napokon: reggel 8-tól 16 óráig és _ :|u este 22 órától reggel 6 óráig 1() M Szeged, Zöld Sándor u. 1-3. Telefon: 14-420. S. O. S. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT Mindennap este 7-tól reggel 7 óráig Telefon: 11-OOtt ALLATORVOSI ÜGYELET DecembeT 27-ig, szombat 13 órától hétfő reggel 6 óráig, hétköznap este 6 órától reggel 6 óráig, munkaszüneti napon egesz nap. elsősegély és nehéz elles esetére ügyeletes: I. és III. kerület, Gyálarét, Kiakundorozsma területen: dr. 08.27 Palotás Gyula allatorvos. Lakása: f 9.02 Szeged, Partizán U. 7. Telefon. 9.44 10-563. 10 05 II. kerület. Algyő. Tápé terű- 10.J5 létén: dr. Bíró János állatorvos, u.44 Lakása: Szeged, Hóbiárt basa a. 37/A. Telefon: 15-642. Szőreg. Ujszentiván, Tlszaszt- 1220 get, Kübekháza. Deszk területén: 12-JS dr Lamper Elek állatorvos. La- 5* kása: Szeged. Mátyás tér 2S/A. Telefon: 20-719. ujo Az állalorvos kiszállításáról a 14 ^ hivó fél köteles gondoskodni. nor/j 8.00 8.05 8.25 8.46 9.50 10.30 1245 : Egészségünkért! — az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója cukorbetegéknek : Szülök klubja - a Szülök iskolaja elmü filmsorozathoz : Tévéhíradó 2. : Beszédtéma - beszeliiuníc róla - Balogh Maria műsora : Corey — m. b. amerikai tévéfilm BELGRÁD 1. : Magyar nyelvű tévénapló . Hírek : Kaland — gyermekműsor : Tévenaptar : Rajzfilm : Reklám : Ma este : Tévénapló : Reklám : Aktualitásuk — belpolitika : Reklám : Vékony tanai — amerikai játékfilm : Tévénapló BELGRÁD 2. . Beszeljünk az egeszségsöt — művelődési adás : Tévénapló : Népszerü-tudomanyos film : Kis koncert : Ma este : Tévénapló : Reklám : Külföldi szórakoztató tem : Dokumentumadás : Zágrábi kórkép : Reklám : Válogatás az iskolatelevízió műsorából SZERDÁN DÉLELŐTT BUDAPEST L : Tévétorna . Nas ekran - A m kepernyónk : Iskolatévé: Orosz nyelv : Szünidei matiné — kisfilm-összeállítás : Pályán maradni — kispályás focivetéLkedő : Delta : Minden róla szón — m. tal szovjet bünügyi filmsorozat 6'1. : A törtenelem lapja-író! —I francia dokumentumtttmsorozat BUDAPEST 1. 8.35: Tevetorna (ism.) 8.40: Iskolatévé: Orosz nyelv (áh. kik. f. oszt.) 9.Ott: Szünidei matiné kisf i 1 m - összea Uitáa Technika 5/1.: A gyúrható anyag 9.20: A banda ellen — m. b, angol filmsorozat 9.46: Egy kis nevetés — amerikai burleszkfihosorozat 1. 9.5(1: Mikrobi — magyar rajzfilmsorozat 12. itt.tttt: Beszélj velem! — szovjet kisfilm 19.20: Bélyegvilág (ism.) 10.30: Pályán maradni — kispályás focivetélkedő 11.80: Üdülőtáj születőben az Idegenforgalmi es Propaganda Vállalat filmje a Velencei-tóról 11.25: A fele sem Igaz — vetelkedómüsor (ism.) 15.22: Hírek ; 15.25: ltalia múzeumaiban — olasz filmsorozat 15.55: Gólyavárt esték 15/11. resz 16.35. Reklám 16.40: Sorstársak — a pécsi körzeti stúdió rehabilitációs fóruma 17.15: Slágerbazár 17.45: Reklám 17.50: Telesport — összefoglaló az Izvesztyija Kupa Jég korongtamárol 19.80: Reklám 19.10: Tövé-torna 19.15: Esti mese 19.30: Tévéhíradó 30.os Az Onethn család — m. b. angol tévéfiimsorooat 13/12. resz: Hazaiele 28.50: Énekeljünk 21.30. Stúdió 81 - a Televízió kulturális hetilapja 21.55: Felkínálom — népgazdasági hasznosításra 22.35: Tv-hiradó 3. BUDAPEST 2. 19.05: Nas ekran — A mi képernyőnk — a peesi körzet: stúdió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora 19.39: Tévéhíradó 2«.9«: Zenés egyveleg - a Romén Televízió szórakoztató 16-16: 16.95: 16.33: 17.07: 17.32: 17.45: 18.15: 18.26: 19.15: 28.12-: •21.05: 21.35: 22.30: 22.30. 22.5tt: 23.00. 8.05 8 20 8.33: 10.00: 12.25: 12.33: 13.38 14.00 18.80: 18.3S: 19.83 19.33-. 20.33: 30.51: 21.61: 21.51: KOSSUTH Távolról a Mosttia x. Nótacsokor Rímek és ritmusok MR 10-14 Operettrészletek Giemba — Csák Gyula regénye folytatasokban XV/5. rész Kis nyer ma? Törvénykönyv Kapcsuljuk a Magyar Nemzeti Galériát Magyaran szólva ... Totnay Klári sanzonfelveteleibol Kórusainknak aj ánijuk. Kodály: Táncnóta Elő világirodalom. Olaszorszag Amíg nem késő . .. Beszelgetes a környezet* j es természetvédelmi nevelésről hatarainicoB innen es túl Daloló, muzsikáló tájak. Heves j Palló Imre operaáriáfteart énekel „Harmadik típusú találkozások" — a konyvtaTfaari Vao-sanyi Gyula nportáa Kelen Péter két operettdalt énekel A Szabó család Hol volt, hol nem jj Mai könyvajánlatunk Világhírű előadómüvepzeHi Beethoven-lemezei bői Tudományt és gyakorlat. A szellemi munka hatékonysága Régi magyar dalok és táncok A Váias <s)z! — mellek-Jete Nem zavarok? A hallgató vendége: Rékai Gábor Párizs tíz év u-tán Elgar: Sev«m-i szvit Szakértelem. Rapcsanyl László műsora Perényi Eszter hegedűt Kiss Gyula g Szaboky Márta zongaRizik Freinreísz Karoly tancdalaiból PETŐFI Kórusművek magyar költők versesre Tiz perc külpolitika Tarsalgó Zenedélelőtt Gyermekek könyvespolca Melódiákoktól Éneklő ifjúság Kettőtől _ hatig.;; A Petőfi Rádió zenés délutánja Magyar slágerek a nagyvilágban Moszkvából érkezett Csermák-verbunkosok, Szentirmay nóták Csak fiataloknak! Magányos utazás. Goda Gábor regénve folytatásokban XII/18. A India története. Könyvismertetés A-tól Z-ig a popzene világában Ünnepi este sámándy Józseffé!