Délmagyarország, 1981. december (71. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-20 / 298. szám

y Vasárnap, 1981. SecemTwr Zikovék Gorkij-bemutató a Kisszínházban OLVASTAM egy kitűnő Csehov-drámát. Gorkij Irta, az a címe, hogy Zikovék, al­címe pedig: Jelenetek egy család életéből. Két részben — amit már a színlapon tesz hozzá szegedi (magyarorszá­gi) bemutatójának rendező­je, Ruszt József. Miért kör­nyékezett Csehov? Talán, mert itt is megjelenik az ominózus fegyver, aminek el kell sülnie, ha egyszer már előkerült? Vagy talán azért, mert Szofja olyanokat mond, hogy „az élet ködben, sem­miségekkel telik el", aztán „az ember mindig szeretne egy kis boldogságot", Pavla meg imígyen szűri a szót: „másképpen kellene élni"? Esetleg mert Antyipa Zikov akkorát, de akkorát tud só­hajtani a végén: „hej, ha én most nekidurálom magam, még a föld is beleremeg"? Tudhatom? Valami titkos szorongás, félelem neszez benne, szere­tetszomjúság lengedezi át. Van. aki az alkoholba me­nekül, más a cinizmusba menti magát — társadalmi nyomorúságok elől. nem Itt, nem először és nem utoljára. Amivel mégis más hang ez a Csehov-drómákénál, arra születésének dátuma és kö­rülményei szolgálnak ma­gyarázatul. Az 1905-ös orosz forradalom bukását követő­en. száműzetésében írta Gor­kij. Ezért hát a flegma er­dész fortyogása, hogy a for­radalom kinek kell már. S ezért bújkál a figurákban reménytelen ábránd, délibá­bos készület valami távoli, tán el sem jövendő nagy ünnepre. Vesztett illúziók értelmiségi depressziója? Ar­ra kell gondolni, hiszen el­lentmondásos. forradalminak nemigen mondható ideológi­ája szerint — ha jói hallom — nincsenek hasznavehetet­len emberek, csak kártéko­nyak. aztán „lehetetlen nem szeretni, minden öröm a sze­retetből fakad", ugyanakkor ,.a Jóságnak ebben az élet­ben nincs helye", s az igaz­ságot nem lehet kiötleni, hanem ki kell érdemelni, munkával. Ez a palló vezet a tülétéshez. a munka. S szegről.végről idesorol a ki­nézett Idegen, a német üz­letember Hewern finánclogi­kája: ..sehol sincs olyan nagy szükség arra. hogy gaz­dag legyen az ember, mint Oroszországban, ahol csakis a pénz ad függetlenséget és megbecsülést". Csak a szá­zadelőn? Csakis Oroszor­szágban? Dramaturgiája viszont me­gint csehovi. Amennyiben el­fogadjuk annak szellemes jellemzését, hogy egy eleve befejezettnek tűnő helyzet­ről derül ki a végén, tényleg befejezett. Szofja nem megy férjhez sem Muratovhoz, sem Hewemhez. de nem passzol Zlkovékhoz a Mar­kov család két hölgytagja, anya meg lánya sem, látja a vak is. az elején mindtárt. Há történik is valami kéz­zelfogható, mindössze az, hogy apa és fia közelebb ke­rülnek, holnap talán jobban megértik egymást, Misa pe­dig valószínűleg nem iszik majd annvit. Egyetlen igazi nagy kérdés marad csupán, egyszersmind az értelmezés szabadsága, ahol a rendező „önállósíthatná magát", kesz­tyűt dobhat bárminő kon­venciónak, akár a stílusta­lanságig: miért adja kezét Pavla a vőlegénye helyett az apának? (Isten ments, hogy szentségtörésre biztassak, csakhát részesít az esély: mit ki nem lehetne sütni az Ilyesmiből... színpadon .. manapság?) Föltehetően nincs messze az Igazságtól, hogy egyikükhöz sem fűlik a foga úgy igazán. Karrieris­ta hozományvadász? Vagy e'v-,nk~»6l<»e: annyira esen­dő. kls-el~á1»ntott. hogy plrZnn^n V4ovta1on titthlz'o­sí'nnl lövőié', mavát és az éd^sanviát? Gorkij már-már „csalődáskeltően" eldöntet­lenül hagyja e dilemmát. Legalábbis nem engedi ki­kötni ilyen végletek árboc­rúdjaihoB. Arról lehet szó núodössze, hogy a zárda A címszereplő Kopács Deák melegházi flórájában nevel­kedett lány nem rendelke­zik önálló akarattal, egészen egyszerűen az erősebb föllé­pésnek enged, az apáénak, vagyis hát élete nagy pilla­natát a könnyebb ellenállás felől közelíti. Ezért kényte len gyöngeségéért a legdrá­gább árral fizetni, előbb bű­nösen föltoluló vágyainak ki­elégitetetlenségével, utóbb a jövőjével, boldogságával: ki­köz.ösfttetik a Zikov famíliá­ból, mamástul. Eleven figurákat irt Gor­kij, nagyon orosz karaktere­ket. Ruszt ötleteit, emberis­meretét, fantáziáját is látha­tóan a darabnak ez az eré­nye rendezi csatasorba. Tisz­telt olvasó, ha eljutott idáig, sok vesztenivalója nem ma­radt: tartson velünk az elő­adásra is. Tudniillik. LÁTTAM egy kitűnő Gor­kij-drámát, amit úgy rende­zett Ruszt, kis híján, mint­ha Csehové volna. Itt van mindjárt Csikós Attila cúgos szobadíszlete: nyírfahuzalok erdei tisztásán deszkatákol­mány kapuszerűséggel, kerí­tésszerűséggel körülkanya­rítva, régies bútorokkal el­nehezítve; a nyírfákat kicse­rélni, s a Cseresznyéskerté lehetne akár. Nincs persze semmi szégyellnivaló ezen a rokonságon (bővebb magya­rázatát lásd fentebb.) Egy­szerűen csak arról van szó, hogy Ruszt ts tudomásul ve­szi, amikor előadásába kom­ponálja az orosz vidéki élet moccanatlanságát, fojtott le­vegőjét. és azokat a hatal­mas, mély, gondolatágyazó, titkos vágyakat szikráztató csöndeket, amelyek legin­kább Csehov színpadáról is­merszenek. Nincs rikító szín, egyetlen kihívó vonal Vág­völgyi Ilona jelmezein: állig begomboltak, diszkréten ele­gánsak. Hanem Ruszt szí­nészvezetése az most, ami rabul ejti a nézőt. Szemre­hányás eddig sem érhette, hogy érzéketlen az úgyneve­zett nagyrealista darabok iránt, ezúttal azonban mint­ha megbűvölte volna színé­szett (bár valószínűbb, ke­mény munkájuk eredménye köszön vissza). A címszereplő Kovács Já­nos például teljesen levet­kőzte korábbi szereparcait., melyek a sorozatban kapott hasonszőrű figurák termé­szetes lenyomataival kísérték sokáig. Pontosan az az ön­magát fólküzdő ember, self­made man, aki szereti, ha rnind-n egyszerre tárul föl előtte, s akinek volt is, ma­radt is a lelkében lóság, csak éppen nem találja annak helyét, noha keresi folyton. Húgát, Szofját Fekete Gizi játssza nagy lelki tartással, mint akit őszintén foglalkoz­tat a gondolat, miként sza­János a Pavlát alakító Cvával badíthatná meg az embere­ket félelmeiktől. Szalma Ta­mást dicséri, ha Misájáról előbb kedve támad az em­bernek töprengeni: valami mocorog benne, tehetség vagy kukac — s aztán ki­derül róla, legszűkebb kör­nyezete is félreimerte. Pav­lát Deák Éva rajzolja puha grafittal színpadra, nem sok kétséget hagyva afölött, hogy senkihez sem tartozik ebben a családban. Ahogy Safra­nek Károly eszköztelen, ri­deg Sohinja mondja: „homo­kot szórt a gépezetbe". Bar­ta Mária Celovanyevája ag­gódik érte az anya tanácsta­lanságával, aki jószerivel le­tudta szülői kötelmeit a ko­lostori neveltetéssel, aztán képtelen sorsukat kézbe venni, teng-leng a világban, odacsapódik, ahol befogad­ják. Muratov valamikor, hasznos ember volt, rőzsét adott a parasztoknak, meg­tisztította az erdőt, lecsapol­ta a mocsarat, később elva­kult, részegessé züllött. Ki­rály Levente tartásosan, ám kiüresedett, szkeptikus er­dészként hozza színpadra, mint aki elvből lopja a na­pot, s meggyőződése, korpa közé keveredett, becstelen, lusta, elvtelen emberek kö­zé. ahol már nem akar csi­nálni semmit — pláne az­után, hogy kosarat kap Szof­jától. Egyre szebb remények­re jogosító Gyürki István német precizitással kivasalt Hewernje: miután odahagyta régi nagytorkú stílusát, mind színesebb megoldásokra ké­pes. És eltalált figura Kato­na András nyíltszívű, zsém­bes Tarakanovja, Császár Gyöngyi tűzrőlpattant Sztyop­kája. Szabó Mária fölvágott nyelvű Pelagejáia is. Makai Imre fordítása jól mondható, ritmikus, szemléletes. A mindenkitől félő, unat­kozó Pavla sóhajtja vala­hol: azt szeretné, ha min­denki mosolyogna. Mint ün­nep előtt, amikor már min­dent előkészítettek, kitakarí­tottak, és fáradtan, csendes örömmel várják a nagy na­pot. Ilyen nosztalgikus ké­szület Gorkij Zikovékja a szegedi Kisszinházban. Nikolényl István Egyetemek együttműködése Dr. Antalffy György, h Jó­zsef Attila Tudományegye­tem rektora és dr. Krajkó Gyula tudományos rektorhe­lyettes a napokban a turkui j egyetemen tett látogatásuk során megállapodtak a két egyetem közötti együttműkö­dés továbbfejlesztésében. A testvéregyetemek rektorai aláírták az 1982—83-as évek­re szóló munkatervet. Az eseményen megjelent dr. Matusek Tivadar. hazánk finnországi nagykövete. Vers- és prózamondók megyei vetélkedője Tegnap, szombaton a Ju­hász Gyula Művelődési Köz­pontban rendezte meg a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsa, valamint az Építő-, Fa- é6 Építőanyag­ipari Dolgozók Szakszerveze­tének megyei bizottsága a Munkásfiatalok VI. Országos Vers- és Prózamondó Verse­nyének megyei döntőjét. Ko­rábban a vállalati, illetve megyebizottsági versenyeken összesen 275 fiatal mutatta be felkészültségét a klasszi­kus és a mai irodalom lírai és prózai műveinek tolmá­csolásával. s közülük a leg­jobb 25 vett részt Csongrád megye legjobbjainak sereg­szemléjén. A megyei döntő egyben válogatóverseny ls volt: a hat legszínvonalasabb telje­sítményt nyújtó fiatal kap­ta meg a zsűritől a jogot ar­ra, hogy 1982. február 6-án szintén a Juhász Gyula Mű­velődési Központban a terü­leti középdöntőn részt ve­gyen. A továbbjutók: Do­monkos Sándor (FIM Alföl­di Porcelángyár, Hódmező­vásárhely). Hati László (Sze­gedi Nyomda), Kákaj Erika (Szegedi Textilművek). Ko­vács Katalin (Szegedi Nyom­da). Nagy József né (Fonal­feldolgozó Vállalat. Szeged) és Tóth Lajosné (MÁV szen­tesi üzemfőnökség). Emlékezés Bodrogi Jánosra A hódmezővásárhelyi mun­kásmozgalom egyik leg­ismertebb személyisége volt Bodrogi János. Sokan ismerték, sokan tisztelték. Halálának tizedik évfordu­lóján a következő szép so­rokat írta róla a Könyvtáros című folyóiratba Kőszegfalvi Ferenc: „A jó könyvtáros két dolgot ismer alaposan:a könyvet és az embert. A könyvet, amit kézbe ad, saz embert, akinek kezébe ad­ja. Bodrogi János igazi könyvtáros és jó ember volt. Jól ismerte a könyveit, és jószerivel majd minden ol­vasóját... Jól ismerték őt is. micisapkája, kockás nyak­sálja, drótkeretes szemüvege, hangtalanul fütyörésző, du­dorászó sürgés-forgása a könyvtárat jelentette a vá­sárhelyi olvasók generációi­nak". Igen, generációinak, mivel negyvennégy évig volt könyvtáros. Kilencven évvel ezelőtt, 1891. december 20-án szü­letett! Hódmezővásárhelyen. Szülei tanyásbéresek voltak, „bekóborolták szinte az egész vásárhelyi határt" — írta önéletrajzában. Apja ké­sőbb vett két és fél hold földet, de a nyomor nem szűnt, hiszen hat gyermek volt a családban. Bodrogi János 6 elemit végzett, és 1904-ben, 13 éves korában lett inas. Kőműves­mesterséget tanult, és 1907­ben szabadult. Már szaba­dulása évében, 1907. novem­ber 10-én belépett az épí­tőmunkások szakszervezeté­be, 1908-ban pedig a Szoci­áldemokrata Pártba. Az első világháború előtt bejárta Erdélyt. Kőmíves­ként dolgozott Temesvárott és Sepsiszentgyörgyön. Az­után a Dunántúlt járta. Dol­gozott Esztergomban, Tata­bányán, Tokodon, míg végre munkát kapott Vásárhelyen, és hazatérhetett. Részt vett a szakszerve­zeti munkában, és ta­nult a Szociáldemokra­ta párt téli tanfolyamán. Az építőmunkások kultúrgárdá­jában tevékenykedett, a Tol­di utcai helyiségben. A kul­túrgárdában ismerkedett a Nyugattal és Ady költésze­tével. Nagyon szeretett ol­vasni, és nagyon sokat ol­vasott. A könyvtárosi mun­kával is azért foglalkozott később, hogy munkástár­sait is az olvasásra szok­tassa. Az I. világháborúban négy és fél évig volt ka­tona. 1918. novemberében jött haza a frontról. 1919­ben kapcsolódott be a moz­galmi munkába újra, az SzDP III. kerületi szerveze­tének jegyzője lett. 1920­ban társaival megalakította a Hódmezővásárhelyi Mun­kás Dalegyletet (a dalkör 1948. tavaszáig működött). Bodrogi János életének nagy élménye volt a Dalegvlet, történetét is megírta, titká­ri naplók és közgyűlési jegy­zőkönyvek alapján. A hód­mezővásárhelyt Németh László-könyvtár őrzi „A hód­mezővásárhelyi dolgozók* énekkarának története 1920 —1950" című munkájának kéziratát. Ebben — többek között — leírja, hogy a da­lárda első elnöke Szűcs Im­re ácssegéd volt, és nagy tisztelettel ír Láng István­ról, az első karmesterről és másokról. Maga Bodrogi Já­nos 20 évig volt a titkára, és 30 évig dalosa a munkás dalárdának. 1923. elején lett az Épí­tőmunkás Csoport könyvtá­rosa, 1937-ben pedig a szak­szervezetek könyvtárosi te­endőivel bízták meg. Nagyon óvta, becsülte a könyveket. Az olvasóktól elvárta, hogy csomagolják be, és ne ron­gálják a könyvet. A könyv­állomány fejlesztésére néha 10 fillérenként gyűjtötték a pénzt. Így tudták megvásá­rolni például Solohov Csen­des Don című könyvét, a könyvtár számára. Bodrogi János 1945. ápri­lisáig volt munkáskönyvtá­ros, akkor kinevezték a vá­rosi könyvtár vezetőjévé. Is­merősei elmondják, hogy rendkívüli olvasottsága volt. Mindenkinek szívesen segí­tett könyvet választani. Kü­lönös gonddal figyelte a diá­kok igényeit: kezükbe ad­ta a kötelező olvasmányo­kat. Sokszor megbeszélte az olvasókkal a könyvek tar­talmát is, vagy legalább azt, hogy mire érdemes, vagy mire kell figyelni benne. A diákok szívesen mentek hoz­zá tanácsért — szeretettel emlékeznek eligazításaira. 1952-ben alakult meg a Megyei Könyvtár Hódme­zővásárhelyen, ott dolgozott azután Bodrogi János, a kölcsönzési osztály vezetője­ként, 1958. novemberéig, nyugdíjazásáig. De tovább­ra is bejárt a könyvtárba, Volt munkatársai, a Né­meth László-könyvtár je­lenlegi dolgozói, Kardos Jó­zsefné, Kőszegfalvi Ferenc, nagy tisztelettel és szeretet­tel beszélnek róla. Gondo­san megőrizték és összegyűj­tötték a „Könyvtárosinak azokat a számait, amelyek­be Bodrogi János cikket írt — nagy felelősségérzettel, mindig a könyvtár érdeké­ben —, és azokat a számo­kat, amelyekben róla íré tak. Amikor Bodrogi János meghalt, Tóthpál József bú­csúzott tőle, cikke megjelent a Csongrád megyei Hírlap 1967. augusztus 30-i és a Könyvtáros 1967. évi II. szá­mában. B odrogi János 1944-ben belépett a Kommunista Pártba. Halálig «t könyvtár pártalapszervezeté­nek tagja volt. Sírját a Né­meth László városi könyv­tár pártszervezete gondozza. Emlékét őrzi a város könyv­tárlátogató, könyvet szerető közönsége. Maycr Gyuláné Burgonyapehelygyár Az ormánsági Vojszlón be­fejező szakaszába érkezett az ország első burgonyapelyhet gyártó üzemének építése. Megtörtént a technológiai szerelés és megkezdődött a gépek hideg bejáratása. A program szerint a berende­zést januárban adják át Pró­baüzemelésre. Ez szinte egyedülálló beruházási tem­póra vall. hiszen az építke­zés májusban kezdődött, é6 az attól számított egy éven belül már termelni fog az üzem, amely több mint százötven millió forintba ke­rül. Létrehozója az ország egyik legnagyobb és legjobb burgonyatermelő gazdasága: a Szentlőrinci Állami Gaz­daság. Évente kétezer tonna burgcmyapehely készül majd Vajszlón. Fiatalok tanácskozása a felsőoktatásról Vitával folytatódott szom­baton a kertészeti Egyete­men az egyetemi és főisko­lai fiatalok országos ifjúsági parlamentje; a délelőtti ple­náris ülésen az ösztöndijak és szociális támogatások el­osztásáról szóló tervezetet vitatták meg. Mint ismeretes, 1982. feb­ruár 1-től 150 millió forint­tal fölemelik az ösztöndí­jakra és szoclálfs juttatá­sokra fordítható összegeket. Ez 30 százalékos emelkedést jelent a jelenlegihez képest. A parlamenten felszólalók hangsúlyozták; a támogatási alapot úgy kell elosztani, hogy lehetőség legyen majd a juttatások rendszerének reformjára, korszerűsítésére. A felszólalók egyetértet­tek a javaslat főbb rendező elveivel. Eszerint változatla­nul két Jogcímen — ösztön­díjként és szociális támoga­tásként — ítélik oda a tá­mogatásokat. Lényeges azon­ban, hogy a tanulmányi tel­jesítményt és a szociális helyzetet külön elbírálási rendszerben kezelik. Többen hangoztatták, hogy az ösz­töndíjnak jobban kell hono­rálnia a kiemelkedő teljesít­ményeket. Azt is fontosnak tartották, hogy a helyi ösz­töndíj-politika kialakításá­ban növekedjék az intézmé­nyek önállósága — egyúttal természetesen a felelőssé­ge is. Délután hat szekcióban külön-külön beszélték meg az egyes szakmákban tanu­lók, illetve a felsőoktatás fiatal dolgozóinak sajátos problémáit. A felsőoktatási ifjúsági parlament vasárnap plenáris üléssel folytatódik. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom