Délmagyarország, 1981. szeptember (71. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-10 / 212. szám

Csütörtök, 1981. szeptember 10. 5 Vezetékek műanyagból Nincs többé csőrepedés AJlg akad vizfoevasztó. aki és mint Tóth Sándor vezető valamikor, valamilyen körül- elmondta, a közel iövőben ménvek között ne érezte négv községben — Röszkén. volna a földalatti vízvezeté- Deszken. Kübekházán és Ti­kek elhasználódásából, töré- szaszigeten — megkezdik a 6éből származó szivárgás, bekötővezeték rekonstrukci­csőrepedés okozta kényszer­szünet átkos következménye­it Mindaddig, míg vascsö­vekben vezetik a vizet — különösen itt az Alföldön —, óját, ami egyet jelent a kor­rózióveszólyeztette csövek ellenálló műanyagra cserélé­sével. Tegnap délután erről írta a szulfatos talaisok károsító alá megállapodását és a szo­hatása íruatt —. hosszabb ciaUsta szerződést az üzem­tavon fennáll a kellemetlen mérnökség vezetősége, a fel­kóvetkezménvekkel laró hi- WJrolt községek tanácsainak, ba lehetősege. valamint. KlSZ-szervezetei­Ki lehet azonban küszöbö- képviselőivel, amelyben ni az agresszív talaisok ha- az üzemmérnökség KISZ­tását ha a vezeték nem vas­bóL hanem műanyagból ké­szül A debreceni Hungária Vegyiművek az utóbbi idő­ben kiváló műszaki iellem­zőkkel rendelkező műanvag csöveket gyárt amelvnek a alapszervczete is védnöksé­get vállalt az 1981-ben 1 millió 700 ezer forint össze­get képviselő, mintegy 000 bekötés felett. A munkálatok Röszkén és Deszken hétfőn indulnak, s itt, valamint a hazai tapasztalatok szerint másik két községben társá­tól alkalmazhatók vízhálózat da]mí munka is segíti a építésében. Ezt ismerte fel a , . ... „,„„_ „ ., Csongrád megvei Víz- és hosszu tavra ™gnvugtato­Csatornamű Vállalat mára- nak teérkező vízellátási re­halmi üzemmérnöksége is. konstrukciót. Környezet­védelmi napok, a megyében Csongrád megyei környe­zet- és természetvédelmi na­pokat rendez mától, csütör­töktől szeptember 24-ig a Hazafias Népfront megvei bizottsága, a megvei tanács vb környezet- és természet­védelmi bizottsága, a makói, a vásárhelvi tanács. az SZMT. a MTESZ környezet­védelmi bizottsága, a KISZ megvei bizottsága, a Szegedi Akadémiai Bizottság, az Al­sótiszavidéki Vízügy) Igaz­gatóság. az Országos Kör­nyezet. és Természetvé-tól­mi Hivatal Dél-Alföldi Fel­ügyelősége. valamint a Kör­nyezetvédelmi Intézet szege­di állomása. A rendezvénysorozatot ma délelőtt nvltin mez Makón a tanács elnöke, dr. Forgó Ist­ván. maid előadás hangzik el n környezetvédelem jogi kérdéseiről, valamint a szak­szervezet környezetvédelem­mel kapcsolatos feladatairól. A körnvezet- és teTné«ze+­védp'mi napok k öv rendezvénvéro 17-é". Szere­den. maid 24-én Hódmező­vásárhelyen kerül sor. Egyetlen a vidéken » Védőnőképző Újszegeden Oktatási fellegvárainkban, egyetemeken, főiskolákon többnyire nagyjainktól köl­csönzött, márványba vésett idézetek, esetenként a név­adó mellszobra szolgál a hallgatóknak útravalóul. Rendkívüli tehetségek örök érvényű gondolatai intő pél­daként állanak a követők­nek: a klasszikushoz mérd magad! Újszegeden, a védőnőkép­ző főiskola — hivatalos ne­vén az Orvostovábbképző Intézet Egészségügyi Főisko­lai karának Védőnőké pzö szaka — ápolt parkjában a szobor, szokatlanul könnyen teljesíthető „követelmény­vődik össze. Külső előadó­ink valamennyien tudomá­nyos fokozattal rendelkező, gyakorló — és ez nagyon fontos — orvosok, szakterü­letük kiváló ismerői. Bíz­vást mondhatom, a szüksé­ges ismereteket korszerű szinten sajátíthatják el a hallgatók. A gondunk, hogy — bár a tanács és a gyerek­kórház támogatását élvez­zük — kevés a betegbemuta­tási lehetőségünk. Az is probléma, hogy pillanatnyi­lag nincs elég erőnk tovább­képző tanfolyamokat hirdet­ni, több témakörben. Ugyan­is foglalkozunk okleveles vé­dőnőkkel : kiegészítő képzés re" utal: a csimpaszkodó kis- keretében diplomát szerez­lányfigura bizakodóan, re­ménykedve néz az őt védő nőre. Csak szeretetet, gon­doskodást kérve, a szakmai hozzáértés, a tudás nem az ő dolga... Fél évszázada, hogy az eredetileg kollégi­umnak épült és használt in­tézetben sok ezren kaptak ..jogosítványt", hogy szakmai ismereteik birtokában vé­dőnőként dolgozhassanak. A titulus messze nem gramma­tikai kérdés, még a szeretet is kevés. A megnöveltedéit társadalmi elvárások, a szak­tudományok fejlődése egyre magasabb követelményeket állít a képzővel és a hallga­tókkal szemben, akik hato­dik éve diplomát kapnak itt. A diplomás évelt, a főiskolai rang eme követelményeknek megfelel. Így van-e? Erről, valamint a gondokról, ne­hézségekről kérdeztük dr. Szél Évát, a főiskola igazga­tóját, főiskolai tanárt, — Az öreg, de jó állapot­ban lévő épületet nemcsak állagában, hanem funkcio­nálisan is felújítottuk. Új szemináriumi termekkel, szakkönyvtárral. folyóirat­olvasóval gazdagodtunk. Év­ről évre növeljük az oktatási segédeszközeink számát. A városi tanács segítségével elkészült egy kondicionáló terem, amely felszereltségé­vel speciális, úgynevezett terhességi tornatanfolyam el­végzését teszi lehetővé. S egy aktuális érdekesség! Tanévkezdéskor nálunk je­lentkezett legkevésbé a fel­sőoktatás általános betegsé­ge, a jegyzetellátásé. — A megfelelő tárgyi fel­tételek párosulnak-e ugyan­ilyen szintű személyi felte­telekkel? — Tantestületünk maga­san kvalifikált szaktanárok­ból, főállású orvosokból te­hetnek. Idén 150-en kezdték a kiegészítőképzőt, 90-en a nappalit. — A főiskolára nemcsak gimnáziumot, hanem egész­ségügyi szakközépiskolát végzettek is bekerülnek. Okoz-e ez feszültséget? tek. Egy ideig más temati­ka szerint is tanulnak. — El tudtak-e helyezked­ni a friss diplomások? — Értesüléseink szerint szeptemberre mindenki ka­pott állást. Egyedi problé­mák akadtak, és olyanok, mint a felsőoktatásban álta­lában. Nagy Csongrád me­gye és Szeged, de általában a városok vonzereje. Védő­nőink félnek a falutól. Sza­bolcs-Szatmár és Hajdú­Bihar megye rengeteg állást hirdetett. Szabolcsban pél­dául harminc üres állás volt. A végzett 68 hallgató közül hárman jelentkeztek oda. Nagy probléma az is, hogy a tanácsok nem küldik időben a pályázatokat, ame­lyek között pedig lényegesen több a lakással meghirdetett állások száma, mint a taná­roknak, orvosoknak, jogá­szoknak. Előfordult. hogy még júliusban is kaptunk pályázati kiírást. Az újszegedl főiskola hely­— Annak örülünk, hogy zete se nem jobb, se nem rosz­tanárok, diákok az egészség- szabb, mint általában a fel­ügyi szakközépiskola foly- söoktatási intézményeké. Két tatásának tekintik főisko­lánkat Sokan jelentkeznek tőlük és természetesen lé­nyegesen többet tudnak a szakmáról: megfelelő szem­lélettel rendelkeznek, a gya­korlatokon magabiztosak. Tapasztalataink szerint ne­gyedik fél évre ez a különb­ség kiegyenlítődik. Ennek ér­dekében külön csoportba tartoznak a gimnáziumot és a szakközépiskolát végzet­sajátossága azonban min­denképpen figyelemre mél­tó. Az egyik, tekinthető „belügyünknek": a kollégi­um és az iskola egy épület­ben kapott helyet. Az átlag­nál kevesebb hallgatói lét­szám és e helyzet adta előny családiasabb, közvetlenebb légkört teremt a tanárok és a hallgatók között. A másik, országos méretű: hazánk egyetlen vidéki intére*" ... Mag Edit Befejeződött az országos moziüzemi tanácskozás Országos együttműködés lehetőségét biztosító szakmai társulás alapítását határoz­ták el a filmforgalmazó vál­lalatok — jelentették be az országos moziüzemi tanács­kozás szerdai, befejező nap­ján, Szolnokon. A javasolt egyesülési forma, amelynek jogi vonatkozásait a közel­jövőben dolgozzák kí. meg­szünteti a forgalmazó válla­latok elszigeteltségét, és kö­zös érdekképviseletet bizto­sít valamennyi tagja számá­ra. összegyűjti a filmter­jesztés, -forgalmazás, -üze­meltetés és műszaki fejlesz­tés nemzetközi és hazai ta­pasztalatait, s azokat meg­felelő szakmai ajánlással a megyei vállalatok rendelke­zésére bocsátja. Gondosko­dik a megfelelő szakmai to­vábbképzésről, mert talán ezen a területen a legsúlyo­sabbak a gondok, hiányoz­nak a kellő népművelői is­azók társulása mei etekkel rendelkező mo- moziüzemi vállalatok szer­ziüzem-vezetők. Tervezik, vezetére, technikai bázisára hogy főleg a kisebb telepü- és szakembereire kellene léseden egy-egy mozi üze- építeni. Ez lehetővé tenné meltetésével. a vetítés meg- egységes közművelődési felelő feltételeinek biztosíta- filmtárak létrehozását, s ez. sával családokat bíznának által az iskolákkal, mflveló­meg. A kezdeményezés Haj- dési házakkal, üzemekkel. intézményekkel való jobb együttműködést. A tanácskozás technikai bemutatóin két újdonsággal ismerkedhettek meg a részt­vevők. Láthatták működés közben a filmtechnikai vál­lalat és a 11. számú Volán vetítőautóját, valamint a Bács-Kiskun megvei mozi­üzemi vállalat újító kollektí­váiénak mozibuazát. Az előbbivel építőtáborokban, Az a vélemény kempingekben, szabadidő­hogy a közokta- központokban szabadtéri ve­títések tarthatók, míg az au­tóbuszban működő mozi el­sőso-ban apró falvakba, ta­nyaközpontokba juttathatja el a filmet. (MTI) dú-Ilihar megyében már be­vált, ezeken a helyeken 30 —40 százalékkal növekedett a nézőszám. Fontos témája volt a ta­nácskozásnak a filmek dif­ferenciált terjesztése. Han­goztatták, hogy a filmfor­galmazásban a továbbiakban még jobban szem előtt kell tartani az alkotások várható nézettségi szintjét, a külön­böző társadalmi rétepek ér­deklődését. alakult ki. tás. közművelődés, a társa dalmj filmforgalmazás és a filmklubmozgalom szerve­zett fllmellátását, kizárólago­san a MOKÉP és a megyei Nemzetközi elismerés Az UNESCO irányításával a világ mintegy 120 állama vesz részt a föld vízkészle­tének gazdaságos hasznosítá­sát célzó nemzetközi hidro­lógiai program munkájában, amelynek vezető testülete a kormányközi tanács. Ma­gyarország is tagja a kor­mányközi tanácsnak, amely­nek megüresedett elnöki szé­kébe a testület párizsi ülésén dr. Kovács Györgyöt, az MTA levelező tagját, az Eöt­vös Loránd Tudományegye­tem címzetes egyetemi taná­rát, a Vízgazdálkodási Tu­dományos Kutató Központ főigazgatóját választották meg. A magyar vízügyi szakembereknek a nemzet­közi program megvalósítá­sában kifejtett közreműkö­désének elismerését jelenti, hogy közfelkiáltással bízták meg az elnöki teendők ellá­tásával dr. Kovács Györgyöt. A teljes egyetértést Jelzi, hogy egyetlen más szakem­bert sem jelöltek erre a posztra. Ezúttal került elő­ször szocialista országbeli szakember a kormánvközi tanács elnöki székébe három évre. A Vöröskereszt a tarjáoi öregekért Néhány éve még azt tar- mogatják. A nemes ..akció" tottuk Tarjámtól, hogy a fia- sikeréhez először is Jelent­talok városrésze. A változás kezőkre van szükség, akik azóta nemcsalt szemmel lát­ható, érzékelik a körzeti or­vosok, a társadalmi és tö­megszervezetek ott működő területi egységei ls: egyre több az idős ember a panel­falak között. Méghozzá olya­nok. akikre fölnőtt, munká­ba járó gyerekeik a kívánt­nál ritkábban nyitnak ajtót, s különösen fájdalmas a ma­gány a már 80 éven felüliek számba­A Vöröskereszt tarjánl alapszervezetéhez is mind gyakrabban fordulnak segít­ségért az idős emberek. Oly­kor napi szükségleteik ki­elégítése is gond számukra. Nehézségeiket igyékszik enyhíteni az alapszervezet, de szűkös anyagi lehetősé­geik határt szabnak a jó­szándéknak. Ezért határoz­tak úgy, hogy szabás-varrás tanfolyamot szerveznek, melynek bevételéből a rá­szoruló idős embereket tá­némi díj ellenében szívesen megtanulnák a szabás-var­rás fortélyait. Aki be akar iratkozni, még ma, csütör­tökön és holnap, pénteken megteheti az MSZMP Cson­por téri székházában. dél­után S-től 7 óráig. De emberszerető, ráérő — főként nyugdíjas — asszo. nyokat is vár a Vöröske. reszt, akik a humanitás je. gyében, csekély térítés elle­nében vállalnák, hogy meg. látogatnak idős embereket, időnként vagy rendszeresen ellátják, gondozzák a rászo­rulókat. Aki úgy érzi, ide­je. ereje engedné, hogv Jót tegyen, hogy valami hasz­nosat cselekedjék. minden szerdán, csütörtökön és pén­teken délután 5 és 7 őra kö­zött felajánlhatja segítségét a Vöröskeresztnek, a Cson­gor féri pártházban. Sok idős ember napjait könnyíthetnék így meg. Ismét zöldell a ?Ssso Békaíencse-áradat Még a nyár közepén — mint annak idején hírt ad­tunk róla — szokatlan nagy mennyiségű növényi eredetű zöldtömeg vonult le a Ti­sza alsó szakaszán. Az ala­csony vízállás, a lassú le­A megyei úttörőelnökség illése Tegnap, szerdán ülést tar- vezésű programok száma, de kerete volt a „Vár a termé­tott a megyei úttörőelnök­ség. A testület először az 1981/82. évre javasolt ren­dezvények tervezetét vitatta meg. Eszerint az idei moz­galmi évben harmincegy rendezvényre kerül sor. köz­tük kulturális szemlék, egészségügyi vetélkedők, ta­nulmányi- és sportversenyek úttörőknek és kisdobosok­nak. Az úttörőgárdisták idén is megvei szemlén ve­hetnek részt, s elkészült az úttörővezetők és ifivezetők továbbképző tanfolyamainak tervezete is. A javaslatokhoz Váriné Feró Mária megyei úttörőtitkár fűzött kiegészí­tést. Felhívta a figyelmet: ez nem jelenti azt, hogy az úttörőcsapatok csak ezeken a rendezvényeken vegyenek részt. Sőt, saját elképzelése­ik alapján bővíthetik, főleg a kis közösségeknek szerve­zett programokkal. A hibás mennyiségi szemlélet helyett tartalmas, minőségében ma­gasabb szintű közösségi munkára kell törekedni, job­ban mint az elmúlt évben. Ezután a táborozási szak­bizottság idei munkatervét tárgyalták meg. Hazánkban évről évre nő a központi szervezésű vándortáborok — és bővül a megyén belüli táborozási lehetőségek szá­ma. Tavaly az úttörők tábo­idén a tavalyinál kevesebb a rozási-túrisztikai tevékeny­szet!" központi szervezésű — és a megyei szakbizottság által hirdetett kerékpáros vándortábori akció. A me­gyei elnökság jóváhagyásá­val a szakbizottság idén is tervezi mindkét forma meg­valósítását. még több támo­gatást kérve a társszervek­től. többek között a KISZ­szervezeteklől. A csapatok­nak több lehetősége lesz cse­retáborozásra, a megyei el­nökség ehhez is segítséget nyújt, valamint támogatja a saiát szervezésű túrákat. Végül Zsleiné Horváth Sá­ra megyei úttörőelnök tájé­koztatta a testület tagjait a nyári örsvezető- és rajtitkár­képző táborokban végzett központi- és a megyei szer- ségének népszerű, közkedvelt munka tapasztalatairól. folyás miatt sokáig elhúzó­dott a békalencse-áradat el­oszlása, levonulása, amely helyenként szinte teljes szé­lességében elintette a folyót. Most lényegesen kisebb arányban és nem szétszó­ródva, hanem hosszú, kes­keny összefüggő sávot ké­pezve jelent meg a Tiszán — Szegednél például a sod­rásvonaltól kissé jobbra ha­ladva — a növényzet. Az üdezöld színű, egymáshoz tanadt béknlenrséket most is a Hármas-Körös szállítja. A Körösbe pedig a lecsapolt rizsföldekről került az. egyébként a tavakban, a folyók holtágaiban es egyéb állóvizekben termelődő nö­vény. Az Alsótiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság környezet­és vízminőség-védelmi osztá­lya. laboratóriumi vizsgála­tokkal rendszeresen ellenőr­zi a folyó vizének minősé­gét. A korábbi, a júliusi zöld áradat sem okozott szennye­ződést, a jelenleginél pedig — mivel ez sokkal kisebb mértékű — még kevésbé kell tartani ilyen veszélytől. Közlekedés­biztonsági verseny A folyton gvaraoodó jár­műállomány. az egyre na­gyobb közúti forgalom mel­lett mind nehezebb feladat a balesetek megelőzése. Már­pedig e célról semmikép­pen nem mondhatunk le. A Szeged Városi-Járási Közle­kedésbiztonsági Tanács szá­mos eszközzel próbálkozik elérni, hogv a balesetek szá­ma a lárműállornánv növe­kedése ellenére is csökken­ték. Egyebek között n kü­lönböző vetélkedők. ígv most. szentember 13-án. va­sárnap az évről-évre hagyo­mányosan visszatérő szegedi közlekedésbiztonsági versenv megrendezésével A mostani vetélkedőre reggel 7 és 8 óra között vár­ják n leientkezőket. a Ta­nácsköztársaság útján. a Sajtóház előtti parkolóban. Hivatásos és magán iármú­vezetői engedéllyel rendelke­ző személvautó-vezetők, mo­torkerékpárosok és segédmo­torjkerékpárosok nevezhet­nek a versenyre. Kijelölt út­vonalon forgalmi ismerete­ikről. külön e célra kialakí­tott pályán ügyességükről, a tesztek megoldásakor elmé­leti — KRESZ- — tudásuk­ból kell számot adniuk. A különböző kategóriák első helyezettiei értékes jutalmat kapnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom