Délmagyarország, 1981. szeptember (71. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-06 / 209. szám
Vasárnap, 1981. szeptember 83 rmdrn Ötszáz éves kápolna Amikor tiz évvé! ezelőtt Hamuka Győző az Általános Hacacáré Művekhez került, szenzációs jövőt jósoltak neki a vállalat autodidakta zugcsillagászai. Azt mondták, Albert Einstein zsenialitása és Sherlock Holmes kitartó szorgalma ötvöződött össze benne. S ha még azt is számításba vesszük, hogy a bika jegyében született, akkor Hamuka Győzőnek tüneményes ívelésű élet? utat jövendölhettek az üzemi könyvtárban található álmoskönyvekalapján. És valóban, Hamuka mérnök úr zsenialitása hamar utat tört magának; csak úgy ontotta, szórta ki elméjéből a sziporkázóan szellemes műszaki megoldásokat, öreg, nyugdíjas hacacárésok füstös talponállókban még ma is legendaként me sélik, hogy Hamuka órák, napok alatt rájött olyan műszaki megoldásokra, amelyeket előtte hónapokig mérnökök, technikusok hada kutatott eredménytelenül. Egyszer aztán becsapott a bomba. Fontos szakmai tanácskozásra vitte magával az'igazgató a mindentudó Hamukát, és az elnök még javában mondta a megnyitó szöveget, amikor Hamuka hangosan horkolni kezdett. Ugyanis ebben a zseniális férfiúban az évek során sajátos védekezési mechanizmus alakult ki az idegrendszert károsító külső hatások ellen. Az üres, semmitmondó szöveg például az alvási reflexeit hozta működésbe, s a legképtelenebb testhelyzetben is tudott horkolni. A Hacacáré Műveket ért szégyen ellenére még egy-két alkalommal az Hamuka értekezleten megpróbálták Hamuka Győzőt ébren tartani, de minden kísérlet kudarcba fulladt. Egy vállalati bulin pedig, ahol kitudódott, hogy Hamuka nem iszik alkoholt, nem tagja a Vak Bottyán Vadásztársaságnak, és ráadásul a félkezes ulti szabályait sem ismeri, a félreismert zseni sorsa megpecsételődött, pedig főmérnököt akartak belőle csinálni. •— Túl kell adni ezen a hatökrön \ — mondta az igazgató egy elfogot! piros rebetli után bizalmasainak. A hatökör szó eléggé degradáló hangsúlyt kapott, de az ultizok nem mertek ellenkezni, mert a főnök volt a legképzettebb köztük: két éve summa cum laude minősítéssel végezte el levelező tagozaton az általános iskola nyolcadik-, osztályát. * — Van egy zseniális mérnököm, és el akarják csábítani! — panaszolta egy hajtóvadászat után rendezett halvacsorán a Hacacáré Művek főnöke tagtársainak, akik közt nem kevesebb mint tizenkét vezérigazgató lövöldözte a vadlibákat rangrejtve. Égre-földre dicsérte Hamukát, a kitalált mesére felfigyelt az egyik borgőzös lőtárs, és amikor kijózanodott, Hamuka Győzőt valóban átcsábította a vállalatéhoz. Mindössze hat hónapot töltött Hamuka új munkahelyén, az Országos Kötőanyaggyártó Vállalatnál Mivel kiderült róla, hogy nincs kocsija, szaunába se jár, s nem hajlandó vállalati anyagból többszintes hétvégi házat építeni a Duna-kanyarban, bizonyos vállalati körök kinézték maguk közül, túladtak rajta egy újabb vadvacsorán. Innét, a Hacacáré Művekből nem lehetett tovább követni Hamuka életűtját. Suttogták, hogy a harmadik munkahelyén már csak technikusként alkalmazták. Mondták azt is, hogy elment benzinkutasnak, meg- hogy benősült egy belvárosi kötődés családjába, és most vásárokra jár, pulóvereket árul. őszintén bevallom, én nem hittem ezeknek a rémhíreknek, és lám, nekem lett igazam. ' Most, hogy itt ülök az irodában, a központi folyosón külföldi delegációt kisérnek a Hacacáré Művek főkorifeusai. És kit látnak szemeim a kísérők között? Hamuka Győzőt! Hihetetlen, de igaz: visszajött' a Hacacáré Művekhez főosztályvezetői beosztásba. A vállalat autodidakta zugcsillagászai nagy karriert jósolnak neki. Nem csoda. Ő a jövő embere. Vezetőségi tag lett a Vak Bottyán Vadásztársaságban, vett egy telket a Duna-kanyarban, a piros terített durchmars húsz-száz ultit három aduval is meg tudja játszani. Állítólag az új igazgató bukkant rá a szaunában két vadlibavadászat között. K. S. Székesfehérvár történelmi városrészének egyetlen épségben maradt középkori, gótikus epülete a Szent Anna kápolna. amelyet fél évezrede építtetett a város nagy hírű humanista prépostja. Kálináncschi Domonkos. Feltételezések szerint ez volt Karakas pasa dzsámija. A kápolna belső falán török kori feliratok és falfestmények is láthatók. Kénünkön: a Szent Anna kápolna bejárata „SZOLIDARITÁS AZ ENYHÜLÉSÉRT, A BÉKÉÉRT" A világpolitika legújabb fejleményeinek tükrében tekinti át a nemzetközi békemozgalom mindinkább megélénkülő, s mind többeket cselekvő állásfoglalásra késztető tevékenységének legutóbbi állomásait a „Szolidaritás az enyhülésért, a békéért" című kiadvány. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Országos Béketanács és a Magyar Szolidaritási Bizottság gondozásában, az őszi szolidaritási akciósorozathoz kapcsolódóan megjelent kötet a jelenlegi nemzetközi helyzet veszélytényezőit elemzi, s összefoglalja azokat a törekvéseket, amelyek Földünk nyugodt, biztonságos jövőjének megalapozását szolgálják. ELŐADAS A szegedi olajos klubban szeptember 8-án, kedden 19 órai kezdettel Forgách Gábor, a Vidám Színpad művésze önálló előadóestjét tartja. Centrumhétfő 20%-os árengedmény, Különböző hfmzóés horgolófonalak rövidáruosztály unkon, a földszinten. „LÉGPÁRNÁS" BÜTORSZALLÍTAS Szinte teljesen megszűntek a szállítás közben megsérült bútorok miatti reklamációk a mátészalkai Szatmár Bútorgyár házatáján, amióta új módszert vezettek be termékeik szállításánál. Ennek lényege, hogy a vasúti kocsikba berakott bútorok közé kompresszorral felfújt párnákat helyeznek el, amelyek meggátolják a szekrénysorok és -garnitúrák sérülését. A gazdasági számitások szerint a módszer alkalmazásának költségei fél esztendő alatt megtérülnek. AZ ERÖS SEGÍTSE A GYENGÉT ötven Hajdú-Bihar megyei termelőszövetkezet kötött kétoldalú megálapodást az „Erős segítse a gyengét" mozgalom keretében. A Hajdúság valamennyi jól gazdálkodó, erős szövetkezete vállalta egy-egy gyenge adottságú termelőszövetkezet segítését. Az együttműködés kiterjed a rendszeres vezetői találkozásokra, a tapasztalatok átadására, valamint egyes szakembereknek meghatározott időre történő, vagy végleges átengedésére. VÉGREHAJTOTTAK A HALÁLOS ÍTÉLETET A kecskeméti megyei bíróság Morvái Ferencet (született 1956-ban) aljas indokból elkövetett emberölés és többek által azonos alkalommal elkövetett erőszakos nemi közösülés kísérlete miatt ez év január 23-án halálra ítélte. A többszörösen büntetett előéletű Morvái Ferenc tavaly július 20-án Soltvadkerten megtámadta és nadrágszíjjal megfojtotta Müller Horst NDK-beli férfit, hogy a vele levő szintén német nővel ő és két társa közösülhessen. A férfi halála után Morvái rátámadt a nőre. de a segélykiáltásokra időközben odaérkezők láttán elmenekült. A Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta a halálos ítéletet, amelyet szombaton végrehajtottak. Felszakadozó felhőzet A várható időjárás vasárnap estig: Az ország északi felén változóan felhős ég, számottevő eső nélkül. Délen eleinte borult, esős idő, később egyre kevesebb helyen lesz eső, és lassan felszakadozik a zárt felhőzet Napközben többfelé élénk, helyenként erős lökésekkel kísért keleti, északkeleti széL A várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20—25 fok között. ROTTERDAMBÓL SZEGEDRE — A SZEGEDBE Három hónapot töltött Rotterdamban a Szeged étterem négytagú cigányzenekara. Káté Kálmán és együttese (Virág Ferenc, Dobrai Ernő, Farkas Gábor) a város központjában levő Talicska csárdában muzsikált, közmegelégedésre. Minap érkeztek haza, s hétfőtől ismét játsszanak régi szegedi munkahelyükön, a Szegedben, ahol tíz év óta hallhatják őket a vendégek. LOTTÖTAJÉKOZTATÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 36. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: négytalálatos szelvénye 21 fogadónak volt, nyereményük egyenként 357 ezer 358 forint. Hármas találata 3067 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1223 forint. A kéttalálatos szelvények száma 127 652 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. KIÁLLÍT AJS Az olajipart dolgozók klubjában (Lenin körút 47.) szeptember 7-én. hétfőn 17 órai kezdettel Szanthoffer Imre SZOT-díjas grafikusművész tárlata nyílik. A kiállítás szeptember 12-ig tekinthető meg. Terítéken a marhahús Bemutató, áruvásárlással Bíróságon — Kihirdetem — mondja a bíró —, hogy a vádlott ártatlan. — Köszönöm tisztelt bíróság. Ez ugye azt jelenti, hogy megtarthatom a pénzt? SZOMBATI I PIACI ARAK Tegnap, szombaton a Marx téri piacon az élő csirke kilóját 44—46, a tyúkét 43—45, a kacsáét 44—46, a tojás darabja 2,20—2,70 forintért kínálták. A burgonya kilogrammja 6," a sárgarépáé 10, a perezselyemé 14—16, a vöröshagymáé 8. a fejeskáposztáé 8—10 forintba került. A kelkáposzát 12—14, a karalábét 6. a karfiolt 18—22, a paradicsomot 3—4, a zöldpaprikát 5—10 forintért kínálták. A főzőtök kilója 2— 3, az uborkáé 4—8, a csemege uborkáé 10—13, a zöldbabé 10—12, a zöldborsóé 30 forintba került. A fokhagymát 30—32, a parajt és a sóskát 10, a gombát 50—60, a tengeri darabját 1—1,20 forintért lehetett vásárolni. A téli alma kilója 10—12, a nyári almáé 8—10, a körtéé 10—16, az őszibaracké 10— 15. a szilváé 8—9, a szőlőé 10—18, a sárgadinnyéé 5, a görögé 4 forint volt. A málna kilogrammja 40, a dióé 30, a fejlett bab literje 20— 24 forintért kelt a szombati piacon. • Ha hét végén gyors közvélemény-kutatást végeznénk a bevásárló háziasszonyok között, mit eszik leggyakrabban. tehát legszívesebben a család, bizonyára a sertéshús nyerné a rögtönzött versenyt. A gomb, a karaj, sütve és természetesen rántva, ez az. amit többnyire hétről hétre megszavaz eléggé konzervatív magyar gyomrunk. Helytelen táplálkozási szokásainkról ennél szavahihetőbb statisztika is készült. A számok kimutatják ugyan azt is. hogy az utóbbi 40 esztendő alatt örvendetesen egyre többször került hús az asztalunkra, s emellett alig emelkedett napi táplálékunk kalóriatartalma. De ezek az adatok arról is vallanak, hogy a fejlett és közepesen fejlett országok lakóihoz képest aránytalanul kevesebb marhahúst eszünk, mint sertéshúsból készült ételt Hogy miért baj ez? Azért, mert nem táplálkozunk egészségesen. A kövér sertéshúsnak háromszor annyi a kalóriaértéke, mint a sovány marhahúsé, a sovány disznóhúsé is csaknem kétszerese a marhahúsénak. De a marhahús fehérjéi kedvezőbb összetételben tartalmazzák a nélkülözhetetlen, úgynevezett eszenciális aminosavakat is. Ezeket a szervezet önmaga nem képes fölépíteni, tehát csak táplálékunkkal juthatunk hózzájuk. Nem véletlenül kerül hát „terítékre" a marhahús témája a megyei KÖJÁL egészségnevelési osztályán sem. Az egészséges életmódra nevelés országos programjához kapcsolódva a táplálkozási szokások alakítása is egyik célkitűzésük. Munkájuk eredményessége érdekében együttműködési megállapodást kötöttek a Szeged Nagyáruház élelmiszerosztályával. A közös tevékenység első bizonyítékával már hétfőn találkozhatnak a szegediek. A nagyáruházban ugyanis egy bemutatósorozat első rendezvényeként vásárlással egybekötött árubemutató fogadja hétfőtől 12-éig. szombatig a vevőket, Terítéken a marhahús címmel. S aki tanácstalan, milyen ízletes étellel kedveltesse meg a marhahúst családjával, hasznos tanácsokat is kap, recept formájában. Az Országos Egészségnevelési Tntézet ízléses kiadványa sok háziasszonynak segítségére lehelMindenféle nevelés sikeréhez két ember szükségeltetik: az, aki nevel, és az. aki hagyja magát nevelni. Ez alkalommal is kár lenne ellenszegülni, s hogy így igaz, a finom ízek. a megőrizhető karcsú termet bárkit meggyőzhet róla. CH. A. MOZGÁSSÉRÜLTEKNEK A mozgássérültek Vöröskeresztes klubja (Székely sor 21.) szeptember 8-án, kedden délután 3 órakor tartja a nyári szünet utáni első klubfoglalkozását. A tagok a második félév programját beszélik meg. Kép, ékszer, numizmatika Gyászközlemények Mély hogy fájdalommal tudatjuk, fájdalommal tudatjuk, Mély hogy DANICSKA ISTVÁN KAMOCSAY JOZSEFNÉ nyugalmazott gátőr, életének 79. Bátky Gyöngyvér Katalin évében váratlanul elhunyt. Te- szeptember 2-án, 42 éves korában metése szeptember 8-án, de. 11 tragikus hirtelenséggel elhunyt, órakor lesz a Belvárosi temető Hamvasztás utáni búcsúztatásáravatalozójából. A gyászoló csa- nak időpontját később közöljük. Iád, Csongrádi sgt. 2/B- A gyászoló család. 13 788 . Tudatjuk, hogy Köszönetet mondunk a bará- BABUSKOV TESA toknak, Ismerősöknek, szomszé- hamvasztás utáni búcsúztatása dóknak, az Attila u. 15. sz. alatti ,9gl szeptember g_éni 14 érakor ház lakóinak, volt munkatársak- lesz a Belvárosi temető kupolának, az Elit cipőbolt dolgozóinak Jából. A gyászoló család. Csorba U 9 /B 13 785 és mindazoknak, akik felejthe- Mély- (6jdalommal tudatjuk, tetlen szerettünk. hogy a felejthetetlen férj, édesÖZV. FARKAS JOZSEFNÉ aPa. nagyspa, dédapa ,, , , , , , „ BAGAN ANDRAS temetesen megjelentek, viragaik- éIetének 73. évében, rövid szenkal, szóbeli és írásbeli részvétük- védés után hirtelen elhunyt, kel mély fájdalmunkat enyhíteni Búcsúztatása szeptember 7-én 15 , , , . ,, , órakor lesz a Belvárosi temető igyekeztek. A gyászoló Jung A gyászoló család, család, Korda u. 25/B. 13 786 . V - H * 0 \ CSJ % Szombaton a MOM Szakasits Árpád Művelődési Házában megnyílt a BÁV szeptember 15-én és 16-án sorra kerülő kép-, ékszerés numizmatikai árverésének anyagából rendezett kiállítás. A tárlatot szeptember 5-től 13-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Az öszszevont kiállítás délelőtt 10 órától 18 óráig tart nyitva. A képaukcióra szeptember 15-én, kedden délután 5 órakor kerül sor. Az ékszeraukcióra összegyűjtött anyag zömmel a múlt század közepéről származik. Ezekre szeptember 16-án 17 órakor lehet majd licitálni. A BÁV numizmatikai anyagot is bemutat. Az árverést szeptember 16-án és 17-én délután 5 órakor tartják. - mmmoaszÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház. 6740 - Telefon: 12-633 _ \ lapot oyomja: Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 2». » 6720, Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magyar Posta. ElőfIzetbeM s postahivataloknál és kézbesftöknél. Előfizetési dfj egy hónapra 34 forint, m Index; 25 053 m ISSN; 0134=025 a