Délmagyarország, 1981. augusztus (71. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-18 / 193. szám

8 Kedd, 1981. augusztus 18; Lengyelország Elhalasztották a „csilfapgiiete!" • Varsó (MTI) A varsói rádió hétfő dél­előtti jelentése szerint el­halasztották a tervezett — több városból kiinduló és Varsóba tartó — ötnapos „tüntető-" (csillag-) menetet. A rádióközleménvből kitű­nik, hogy a menetet szervező bizottság a Szolidaritás szak­szervezet által az elmúlt hé­ten közzétett felszólítás nyo­mán állt el a politikai elítél­tek szabadon bocsátását kö­vetelő akciótól. Ezt megelő­zően a lengyel kormány eré­lyes hangú nyilatkozatban követelte, hogy a Szolidari­tás hagyjon fel a kifejezet­ten politikai tartalmú, az alapszabályával ellentétes megmozdulások szervezésé­vel. A varsói vajdasági bírósá­gon hétfőn — két hét szünet után — folytatódott Leszek Moczulskinak és társainak pere. Moczulskinak, a „Függet­len Lengyelország Konföde­rációja" nevű szervezet veze­tőjének a bíróság előtt kifej­tett véleménye szerint a KPN tevékenysége nem ellentétes a lengyel alkotmánnyal. A vádlott a PAP jelentése sze­rint hozzákezdett a szervezet programjának taglalásához, jelezve, hogy ez négy-öt na­pig is eltarthat. * Nem tűrhetők tovább a pártellenes, az államellenes, a szovjetellenes nyílt táma­dások — ez az egvik fő megállapítása a LEMP kato­wlczei vajdasági bizottsága lapiában hétfőn megjelent írásnak. A Trybuna Robotnicza, a II párbeszéd BBC-je G eorgij Arbatov akadémi­kus, az SZKP Központi Bizottságának tagja, a vi­lághírű Amerika-kutató In­tézet Igazgatója interjút adott az ABC-nek, ez Egyesült Államok — és a földkerekség — egyik leg­nagyobb televíziós állomá­sának. Maga a tény épp­úgy nemzetközi figyelmet érdemel, mint az interjú nem akármilyen előzmé­nye. A szovjet akadémikus ugyanis ezt az interjút már régebben megígérte az ame­rikai televíziós konszernnek és nem rajta múlt, hogy arra nem korábban került sor: az Egyesült Államok hatóságai ugyanis példátla­nul ellenséges gesztusként egyszerűen megtagadták ví­zuma 5 meghosszabbítását Arbatov akkor természete­sen hazautazott, az ameri­kai kormányzat pedig ott folytatta barátságtalan, sőt kihívó lépéseinek riasztó so­rozatát a Szovjetunió irá­nyába — ahol abba sem hagyta. Amióta a profesz­szor hazautazott, Reagan — egyebek között — meghoz­ta hírhedt neutrondöntését, és van valami jelképesen szomorú abban is, amit az Egyesült Államok elnöke éppen az Arbatov-interjú napján tett. Miközben Nyu­gat-Európától Japánig a vi­lág hangos a keserű tilta­kozásoktól, miközben az éteren és az óceánon át szálltak a túlpart felé Ar­batov józanságra intó sza­vai, az amerikai elnök meglehetősen szokatlan mó­don, de annál látványosab­ban, megszakította kalifor­niai szabadságát, hogy „sür­gős fegyverkezési kérdések­ről" tárgyaljon Halg tábor­nok-külügyminiszterrel és más tanácsadóival. Mindez újabb adalék ah­hoz a régi igazsághoz, hogy a dolgokat sokféleképpen lehet megközelíteni, például konstruktív, vagy éppen a szakadékot szélesítő szán­dékkal. Arbatov vlzummeg­hosszabbításának megtaga­dása ez utóbbi jegyében született: minden vonatko­zásban sértő volt. Az aka­démikus, hazája alapállásá­nak megfelelően, mégis úgy döntött, hogy igent mond az ABC megismételt kérésére, mert hisz abban, hogy ma minden józan szóra szűkség van. Az interjú fó témája az. volt, milyen kilátásai van­nak a történtek után a szovjet—amerikai párbe­szédnek. A neutronfegyver­döntés, a katonai költség­vetés ugrásszerű növelése és az új fegyverkezési prog­ramok támogatása negatív hatással volt a két ország viszonyára. A rbatov tehát okkal bi­zonyult borúlátónak, de hangsúlyozta: a dialógusra szükség van, létrejöttéhez viszont kölcsönösség kell: az. hogy az asztal túlfelén is üliön valaki, aki tár­gvalnl. sót. meaegvezni kíván. Az ABC televíziónak adott Interjú mondandójá­ban, szellemében — és ez nem játék a szavakkal — valóban a párbeszéd abc-je volt. Harmat Endre sziléziai bányavidék kommu­nistáinak napilapja hangsú­lyozza: ma Lengyelországban a társadalmi és politikai megosztottság választóvonala aszerint húzódik, hogy ki áll a szocializmus mellett, ki van ellene, és ki az, aki nem fog­lal állást. A tartózkodók fi­gyelmét felhívja arra, hogy a kivárási taktika opportunista, és a jelenlegi helyzetben egy­re veszélyesebb. Az ország­ban tevékenykedő szocialista­ellenes erőkről a lap kifejti, hogy ezek a Szolidaritás szakszervezet egyes vezetői­nek árnyékában aktivizálód­nak. Nem kell nagy éléilá­tás annak felismeréséhez — mutat rá a Trybuna Robot­nicza —, hogy a „KOR" és különösen a „Független Len­gyelország Konföderációja" nevű szervezet szocialistael­lenes és ellenforradalmi te­vékenységet folytat. Leszek Moczulski is hívei a rend­szer megváltoztatására, a ha­talom megdöntésére töreksze­nek. A LEMP katowiczei vaj­dasági lapja leszögezi: Len­gyelország számára nincs más alternatíva, mint a szo­cialista fejlődés folytatása, a szocializmus gazdasági tör­vényszerűségeinek alkotó megvalósításával. A legfon­tosabbról, az ország érdekei­nek védelméről van szó. Itt a szocialista államhatalom tovább nem tud és nem is fog hátrálni. SZKP-IIATÁROZAT A párt- és állami ellenőr­zés munkájának megjavítá­sáról hozott határozatot az SZKP Központi Bizottsága. Mint a határozat a többi kö­zött rámutat az ipar néhánv ágazatában jelentkező elma­radás. a tervek nem teljesí­tése. a gazdasági szempon­tok figyelmen kívül hagvása. a félrevezető terv jelentések elkészítése részben annak Is következménye, hogv az il­letékes párt- és állami szer­vek nem fordítottak kellő fi­gyelmet az ellenőrzésre, nem mutattak rá időben a hi­bák'ra. nein vonták felelős­séere azokat akik miatt az ilven ielenséeek bekövetkez­tek. KIVÉGZÉSEK IRÁNBAN A teheráni rádió hétfőn hírül adta. hogv a fővárosi Evin-börtönben a Központi Iszlám Forradalmi Bíróság döntése alapián kivégezték a Modzsahedin Khalk elne­vezésű baloldali iszlám szer­vezet vezetőségének 23 tag­iát. KARMAL-BESZED A jelenlegi legfontosabb feladat az áprilisi forrada­lom vívmányainak íegvveres védelme, a béke és nvuga­lom biztosítása az országban, hogv a nép dolgozhasson — hangsúlyozta az afganisztáni fegweres erők pártmunkása­inak tanácskozásán Babrak Karmai, az Afganisztáni For. radalmi Tanács Elnökségé­nek elnöke. Egyíiázi tiltakozás a nukleáris fegyverkezés, a neutronbomha gyártása ellen 0 Budapest (MTI) A Magyarországi Egyhá­zak ökumenikus Tanácsa a hívőkhöz és az egyházak­hoz intézett felhívásban fe­jezte ki tiltakozását a kö­zép-hatósugarú nukleáris rakétarendszer terve, kifej­lesztése és telepítése ellen Nyugat-Európában, mert ez megbontja a már kialakult katonai egyensúlyt és veszé­lyezteti Európa és az egész világ jövőjét. Elítéli és rend­kívül veszélyesnek tartja a neutronfegyver gyártására vonatkozó legújabb ameri­kai terveket is a felhívás, amely hangoztatja: a jelen­legi feszült világhelyzetben nagy korszakváltás tanúi, cselekvő és szenvedő ré­szesel vagyunk. Ez a mély­reható folyamat szükségsze­rűen sok megpróbáltatással, a feszültségek és az ellen­tétek fokozódásával és az egész földünkre kiterjedő krízissel jár. Ebben a hely­zetben minden felelősen élő és gondolkodó hívő ember feladata a feszültségek csök­kentése. a közös és a kölcsö­nös érdekeket tiszteletben tartó, igazságos megoldások keresése. Keresztyének és egyházak! — fejeződik be a felhívás — fogjunk össze a világ békéje és élete érdekében. Közös ügyünk az emberiség jövője. Kérjük az egyháza­kat: készítsék elő és szer­vezzék meg az egész keresz­tyénség békezsinatát! Tanácskozás a fegyverzetfejlesztésről JÍ # Washington (MTI) A Los Angeles-i Century Plaza-hotelben hétfőn ta­nácskozásra ült össze az amerikai nemzetbiztonsági tanács, hogy Reagan elnök­letével döntéseket hozzon a nukleáris fegyverrendszerek ügyében. Vasárnap Reagan Haig külügyminiszterrel tárgyalt, aki a The New York Times értesülése szerint arra pró­bálta rábeszélni az elnököt, hogy az MX-rakétarendszert a Carter-féle eredeti elgon­dolásnak megfelelően alag­útrendszerbe telepítsék, ne pedig repülőgépekre, aho­gyan Weinberger hadügymi­niszter javasolta. A külügy­miniszter attól tart, hogyha az Egyesült Államok vona­kodik saját területén elhe­lyezni az új óriásrakétákat, az európai szövetségesek sem fognak beleegyezni a Per­shing-rakéták telepítésébe. A hétfői tanácskozásra Reagan is „lejött a hegyről", azaz két hétig tartó csaknem teljes kikapcsolódás Után Santa Barbara'-t birtokáról két napra Los Angelesbe utazott. A megbeszélés ÍŐ té­mája az MX-rendszer sorsa volt, de tárgyaltak a Tri­dent—2 tengeralattjáró-flot­ta építéséről, valamint a B—1 bombázó továbbfejlesztett változatának gyártásáról is. Weinberger hadügyminisz­ter a következő négy évben összesen mintegy 200 milli­árd dollárt kíván fordítania hadászati nukleáris fegyver­rendszerek fejlesztésére. A kormány más tagjai azonban figyelmezteték Reagant, ha a fegyverkezést ebben az ütemben folytatja, gazdasági programja kerül veszélybe. Közéleti napló ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT Losonczi Pál. az Elnöki Ta- iratban üdvözölte Suharto nács elnöke Indonézia nem­zeti ünnepe alkalmából táv- elnököt. ÜJ MAGVAR NAGYKÖVET TANZANIÁBAN Losonczi Pál, a Népköztár- tont, hazánknak a Tanzániai saság Elnöki Tanácsénak el- Egyesült Köztársaságba akk­nöke, Aczél György, a Minisz- reditált rendkívüli és megha­tertanács elnökhelyettese és tahnazott nagykövetét, aki a Apró Antal, az országgyűlés közeljövőben utazik állomás­elnöke fogadta Szabó Már- helyére. ÖVÁRI MIKLÖS FOGADTA SAM NUJOMAT óvári Miklós, az MSZMP Politikai Biáottságánka tagja, a Központi Bizottság titkára hétfőn fogad 1a a küldöttség­élén hazánkban tartózkodó Sam Nujomát, a Délnyugat­afrikai Népi Szervezet (SWAPO) elnökét. A baráti véleménycsere során Sam Nujoma tájékoztatást adott Afrika déli részének helyze­téről, a namíbiai népnek a gyarmatosítás és a fajüldözés elleni küzdelméről. Óvári Miklós megérősítéfté a ma­gyar kommunisták interna­cionalista szolidaritását a na­míbiai nép harcával, amelyet a SWAPO vezetésével az or­szág függetlenségének kivívá­sáért folytat. ELUTAZOTT « AZ ANGOLAI PARLAMENTI KÜLDÖTTSÉG Hivatalos, baráti látogatá- de Souzának. a parlament el­sát befejezve hétfőn elutazott só titkárának, az MBLA­Budapestről az Angolai Népi Munkapárt Központi Bízott­Köztársaság népi gyűlésének sága tagjának vezetésével küldöttsége, amely Bernardo tartózkodott Magyarországon. Vasúti szerencsétlenség 0 Bécs (MTI) Súlyos vasúti szerencsét­lenség történt hétfőn reggel Bécsben a Déli pályaudva­ron. A burgenlandi Nickels­dorf felől érkező, főként be­járó munkásokat szállító sze­mélyvonat nem állt meg a vágány végén, hanem mint­egy 30 kilométeres sebes­séggel nekiütközött a beton­falnak. Ennek következtében a mozdony és a szerelvény 11 személykocsija megron­gálódott, több közülük egy­másba csúszott. A szerencsétlenség három áldozata a helyszínen, egy negyedik a mentőautóban halt meg. A vonat utasai kö­zül 108 személyt szállítottak kórházba, közülük többnek az állapota életveszélyes. A szakértők és a rendőr­ség azonnal megkezdték a szerencsétlenség körülmé­nyeinek kivizsgálását. Az el­ső állásfoglalások szerint nem lehetetlen, hogy emberi mulasztás okozta a súlyos balesetet. Bizonyosat azon­ban csakis a jelenleg még sokkos állapotban levő vo­natvezető kihallgatása után lehet tudni. Rendkívüli OFOTÉRT­vásár a Centrumban augusztus 20-ig 20 százalék árengedmény. O . .ANIA" diavetítő 300 Ft „LOMO" filmfelvevő 1400 Ft „LOMO" filmfelvevő 1800 Ft „ASPECTÁR" diavetítő 900 Ft „MAL1COLOR" diavetítő 1250 Ft „SZMENA 8" fényképezőgép 330 Ft Keresse fel Kossuth L. sgt. 27. Szél u. 31. József A. sgt. 37. Borcss J. u. 15. Pásztor u. 44. Sárkány u. 15 Vadkerti tér 2. Cserzv M. u 14. Brüsszeli krt. 27. A SZEGEDI ÉLELMISZERKISKERESKEDELMI VÁLLALAT 1981. november 1-től 1985. december 31-ig terjedő időre szerződéses üzemeltetésre átadja a következő üzleteket: 144. sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged. 22. sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged. 27. sz. áruda (vegyes élelmiszerbolt) Szeged. 45 sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged, 72. sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged, 80. sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged. 81. sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged. 89. sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged, 97. sz. áruda (vegyes élelmiszerbolt) Szeged. Fenti árudák versenytárgyalása 1981. szeptember 22-én. reggel 8 órakor lesz 101 sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged. Szt. Antal u. 3. 30. sz. áruda (vegyes élelmiszerbolt) Szeged. Duna u. 10. 49 sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged. Acél u. 15. 115. sz. áruda (veaves élelmiszerbolt) Szeged. Juhász Gv. u. 17/A 11. sz. áruda (húsbolt) Szeged. Üttörő tér 1. 61. sz. áruda (húsbolt) Szeged. Sárkány u. 1. 128. sz. áruda (húsbolt) Szeged. Tisza L. u. 18. 141. sz. áruda (dohánybolt) Szeged. Oskola u. 27. 51. sz áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged. Molnár u. 15. Fenti árudák versenytárgyalása 1981. szeptember 24-én reggel 8 órakor 1 67 sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged. Vezér u. 6. 14. sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged. Petőfi S sgt. 09. 18. sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged. Gyapjas P. u. 21. 65 sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged, Baiai út 2. 99. sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged. Maros u. 28. 94. sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged. Cserepes sor 29. 33. sz. áruda (húsbolt) Szeged. Gyapias P u. 17. 136. sz áruda (dohánybolt) Szeged. Kossuth L. sgt. 85. Fenti árudák versenytárgyalása 1981 szeptember 29-én reggel 8 órakor lesz A pálvázatokat 1981. szeptember 10-is kell benyújtani a vállalat központlába (Szeged Híd o. 2.) A versenvtárgvaiást mindhárom naoon vállalatunk klubhelyiségében (Szeged. József A sgt 31.) tartluk meg. Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást a vállalat áruforgalmi osztálva ad (Jenei István. Szeged. Híd u. 2„ 12. sz:oba.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom