Délmagyarország, 1981. július (71. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-10 / 160. szám
F G E D VÁROS! B I Z O T ? S Á G Á N A K L A P ? A mm mm Összefognak kenyerünkért az aratók Kádár János fogadta Abdullah al-flhmart 71. évfolyam 160. szám 1981. július 10. péntek Ára: 1,40 forint Jó ütemben haladt a héten a gabona betakarítása. Csongrád megyében egy-két gazdaság kivételével befejezték az őszi árpa aratását. A búzának a 40 százaiéiba került eddig a magtárakba. A napokban megkezdték a tavaszi árpa. és a rozs aratását. Van olyan termelőszövetkezet a szegedi járásban, amely már learatta a búzát. A járás homokvidékein nagyobb területen termelnek rozsot, ennek az aratása el szokott húzódni. A kombájnok nyomában megfeszített erővel dolgoznak a bálázók, ahol már felszabadultak a traktorok és vezetőik az aratás, szalmahordás teendői alól. megkezdődött a tarlóhántás. Ha továbbra is zavartalan aratóidő marad, a jövő hét végére a gazdaságok többsége végez a kalászosok betakarításával. Lent a Rétben szedelőzködik az aratótabor. Kombájnok morognak, kékes lángot prüszkölnek, teherautók döccennek mellőlük. A parányi műhelykocsi végénél Laczkó István csaoot hegeszt Kisteleki Zoltán - Dominátoráhöz. Burkolót tesz a fogaskerekekre. Odébb egymással békésen acsarkodik tizenkét gépóriás. Karikában ülnek a kombái nosok. tarisznyából reggeliznek. Disznósajtot, zöldpaprikával kenyérrel. — Nem ad reggelit a téesz? — Jobb is ígv — nevetnék. Adnának két kiflit, meg egv bögre kakaót, mire mennénk vele? Az ebéd is olvan hatvan százalékos, ha a jóféle házi koszthoz mérjük. Ha nem is lehet a disznótoros vacsorához mérni az ebédet, legalább a kalória — pardon: a kiloioule — megvan benne, és helybe hozzák. — Harmattól harmatig csak enni állunk meg. ha bírják a gépek. A múltkori vihar miatt pihentünk ugyan egv napot, de azt is bepótoltuk vásárnap. Megázott a búza. ígv lett szabad a szombatunk. — Vasárnap is eshetett volna egv kicsi — teszi hozzá valaki. — Ki akartunk menni a vásárba. De a gépen vásároztunk helyette. Torma Tibor a sándorfalvi Magyar—Lengyel Barátság Tsz ágazatvezetője ad>a a parancsot, hogv most ki hová menjen, majd mond újságbavalót is: — Túl vagyunk a felén. A héten jól haladtunk, naponta learattunk 100 hektárt Körültekint az égen. mert a végső döntés, a legnagyobb szervezettség ellenére is onnan várható. .. Pásztor Gergely teherautójára ömlik a búza. Bárkányi István ereszti a garatot. Az erdő alatt bálázók csattognak. irányukkal ellent nagv port kavar a ...parancsnoki" autó. Lovas kocsik is fordulnak a tarlóra. odébb már nagy sárga rakománnyal billeg a traktor. Egy őz megtévedten keresi a helvét a végeláthatatlan bálasarok. között. Fölpakol a zöldbódés műhelykocsi és elindul a kombájnok nyomán. A dód téeszben és a felgyői Állami Gazdaságban is aratnak. Levelény közelében a kukoricás szélén a mikrobusz minden ajtaja tárvanyitva. — Ezzel hordjuk az embereket Csanyról, Baksról, Csongrádról, Felgyőről — mondja Petró Béla energetikus, aki még az aratóbrigád felelőse is ilyenkor. Szabó Oszkárt hívja segítségül, mikor a gabonáról beszélünk. — Sietünk — mutat a bajuszos fiatalember a Tiszára — mert itt hamarébb jön a harmat. Négy Dominátorral és egy SZK-val aratunk. — Az sem jelent semmit — veti közbe Papp Ferenc pihencs kombájnos —. hogy tavaly volt clyan nap, amikor este 11 óráig is tudtuk vágni a búzát. Erre mindhárman összenéznek : bár most se lenne másként. — Az állami gazdaságban más az aratás? — Lényegében nem, itt is három kom'oájnos kerül két gépre és teljesítményre és tarló minőségére kapják a pénzt. — Könnyű maguknak, jók a gépeik.., — Több rendszemek is tagjai vagyunk. Sajnos, csak így tudtunk összehozni — hogy ls mondjam —, egy kis tartalékalkatrész-raktárt — Segítenek masoknak, ha végeznek? Visszakérdez: — Ha kérik, miért neí? A szomszédos csanyiaknál balassagyarmati kombájnosok dolgoznak, maid a csanytelekiek is elmennek hozzájuk. Vajda Gáspár, volt nyolcadikos tanuló csigát fűz a szalmából. Apjától tanulta, aki most bent valahol, a tábla közepén kalitkából figyeli a kombájn kaszáját. _A gyerek a vízhordó. Sebők Zsuzsa másodikos „közgázos" szegedi diák Baksról, megírja a negyedik kocsi szállítólevelét. Az elején vagyunk — mondia —. mert naponta harminc is el szokott menni. Ömlik a búza Sándorfalváa Molnár József felvételei Forgatják a gabonát a pusztaszeri Hét vezcr Tsz-ben — Mit tehet ellene a kombájnos? — Lassabban megy. akkor az artás is lassabban halad. — Biztos kerülne. csak mi már ideszoktunk. Negyc~ dik éve rakjuk a szalmát. Itt a tavalyi is — lendít karjával az avas kazlak fele. Ez az ára a minőségi munkának. Ezt mindenhol így tudják. Mégis sok függ a gépek állapotától. Aratáskor semmi se drága. Sándorfal- Máshogy számolunk, általáván az egyik kombájnon ban 600 mázsát rakunk kényszerből hegesztették a egybe, kasza meghajtó csavarját... — Megszámolták már, mennyi bála fér be egy rakományba? — Csak az kellett volna! — Nekünk ott van szemben az „AGROKER" — mu— Lemérik? — Mielőtt bejön a kocsi a majorba, rááll a mázsára. , . , , , —— -1 «x IIIOJUI LÍO. icictll a Pimtoain. tat a gépudvarra Antal Bela Nemcsak a gabonai a szalma Bakson Kovács István azért büszke kombájnjára, mert négy éve ő hozta Győrből „lábon". Azóta volt már ölyan nap is, amikor négyszáz mázsát áteresztett a garaton. Igaz: jól adta a tábla és nem volt harmat se... Alacsony a búza, megszorult a szem a Magyar—Bolgár Barátság Tsz tábláján. A kombájnos leszáll a nyeregből, a szalma közt kutat, mint aki elvesztett valamit. — A szemszórást ellenőrzi — magyarázza társa. — Az SZK-kombájnokat nem ötven mázsás termésre csinálták. Mi is föltúrjuk a szalmát, de alig találunk pár satnya szemet. -T- Idén nem lesz ötven mázsa — mondják. — Tavaly sokat elszórtak a gépek. baksi traktoros. Kiselejtezett SZK-kombájnok állnak a szérű sarkában. is nagy érték. Látszatra minden aratás — Ha valami elromlik, először ott nézünk utána. egyforma. Valóban a tikkasztó meleg, a verítékkel keveredő szúrós tokiász, a hatalAz öreg gépek pedig gyak- mas por, meg a kenyerünran elromlanak. A szomszéd kért való aggodalom mintéeszekkel adnak-vesznek, den évben közös. kölcsönöznek alkatrészeket. Az SZK—4-esekhez patentszem. íélcollos lánc. csapágyak hiányoznak főként. Közel a műhely, a tarlón még nem kellett szerelni. A jövő hét szerdájára — ha váratlan esemény nem zavarja meg a munkát — végeznek az aratással Bakson. Pusztaszeren a Hét vezér Tsz-ben kanalazzák a szalmát. Harminc méter hosszú, hat méter széles aljat kerekítettek. Madzaggal mérték a sablont. Fülöp Pál irányítja a baksi bálarakókat. — Otthon nem akad munka? Majoros Tibor Tanács István Kádár János, a Magyar tott megbeszéléseket, elmonSzocialista Munkáspárt dotta: Központi Bizottságának első titkára csütörtökön, a KB székházában fogadta a szí— Áttekintettük pártjaink és országaink kapcsolatának helyzetét, együttműködésünk al-Ahmart. az Arab Újjászületés (Baath) Szocialista Pártjának főtitkárhelyettesét. A szívélyes, baráti légnézeteink valamennyi ©egvitatott' kérdésben megegyeztek. Az MSZMP és pártunk, illetve Magyarország és Szíria kapcsolata körű találkozón véleményt ídtűnőek, egyenletesen fejcseréltek a nemzetközi élet [gdnek mindkét nép javára időszerű kérdéséiről — ku- s kölcsönösen törekszün: lönös tekintettel a közel-ke- együttműködésünk tovább leti helyzet legutóbbi ese- erősítésére, kiszélesítésére ményeire —, valamint a két ^ párt kapcsolatáról. Kádár János az MSZMP, a ma- Ezt követően Abdullah algyar nép támogatásáról biz- Ahmar a közel-keleti helytosította a Szíriai Arab Köz- zet legújabb fejleményeivel társaság harcát, amelyet az összefüggésben hazájának imperialista beavatkozási az igazságos rendezésért kísérletek, az izraeli agresz- folytatott küzdelméről beszió ellen, az igazságos kö- szélt. Rámutatott, hogy a zel-keleti rendezésért foly- jelenlegi feszültség oka íztat. rael múltbeli és mái politikájában gyökeredzik: abA talalkozon reszt vett ban a folyamatos agresszióSami Atary, a párt nemzeti ban. amely az Egyesült Alvezetőségének tagja, a szer- 'atnok támogatásával a libavezési iroda vezetője. Ah- n?ni- a szírjai- a Dalesztlr' , „ , , nep, az arab nemzet egtmad Kabalan, a központi sze enen irányul bizottság tagja, a Damasz- _ ^ atnerjkaj külügv kusz megyei pártbizottság miniszternek a térségben titkára, Saddik Saddikni. a tett útja során az állítólagos Szíriai Arab Köztársaság szovjet fenyegetés hamis budapesti nagykövete. to- jelszavával szövetséget próvábbá Gyenes András. az bált létrehozni Izraelre és MSZMP Központi Bizottsá- Egyiptomra támaszkodva, gának titkára és Nagy Gá- hogv elterelje a figyelmet a bor, a KB külügyi osztályá- közel-keleti, helyzet alapvető nak helyettes vezetője. problémáiról. E sikertelen Délután Abdullah al-Ah- utat követően lendültek mar a magyar saitó házában mozgásba a libanoni falanhazaj és külföldi újságírók- gista hogy úiabb válkal találkozott. A sajtókon- kirobbantásával odázferencián — amelyet Fodor TÁk. el a sokat szenvedett László, az MSZMP KB agi- ország nemzeti megbékélés tációs és propagandaosztá- sének megteremtését lyának helyettes vezetője A szíriai pártküldöttség nyitott meg — bevezetőben csütörtökön este a KISZ eredményesnek minősítve a Központi Művészegyüttesémagyar vezetőkkel folyta- nek műsorát tekintette meg. Ölési tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási szabályozás fejlesztésének Hivataia közli: teendőit meghatározó munA Minisztertanács csütör- ^Programot Ennek érteitökön ülést tartott. Lázár meben .lavitani ' az arGyörgy. a Minisztertanács f* mmosegeüenorzés összelnöke tájékoztatta a kor- hangJ.at\ gondosabban kell mányt a KGST XXXV. ülés- vipgalni a minosegnek megszakáról. A Minisztertanács ,fe,le10 áralkalmazást. A szála tájékoztatót tudomásul vet- lltasl szerződesek megszegői, te és megbízta az illetékes a Zsenge minőségű. hibás állami szerveket, hogy tetermékek előállítói ellen haBudapestre érkezett a kambodzsai külügyminiszter Pu.ia Frigyes külügvmi- tója. Pu.ia Frigyes fogadta, niszter meghívására csütör- Jelem volt Khuon Ran. a tökön hivatalos baráti látó- Kambodzsai Népköztársaság gatásra hazánkba érkezett magyarországi nagykövete. Hun Sen. a Kambodzsai • Pu;ia Frigyes este a külNépköztársaság külügvmi- ügvminisztérium vendéghánisztere. A vendéget a Feri- zában vacsorát adott vendéhegyi repülőtéren vendéglá- ae tiszteletére gyék meg a szükséges in- szankciókat szükséges lézkedéseket az elfogadott alkalmazni- Kiemelt feladat ajánlások végrehajtására. az exportra kerülő termékek es a fogyasztási cikkek miA kormány — a gazdasági nőségének javítása a főbizottság állásfoglalása alap- _ 3 f0 ján — jóváhagyta a minőség- gyaszt01 erdekvedelem szervezeti és jogi rendszerének továbbfejlesztése. A Minisztertanács jelentést hallgatott meg a Magyar Hírlap szerkesztőségének munkájáróL A kormány felhívta az érintett minisztereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy vizsgálják meg az országgyűlés júniusi ülésszakán elhangzott képviselői javaslatok megvalósításának lehetőségeit, s tájékoztassák arról az országgyűlés elnökét, valamint az érdekelt képviselőket, (MID (k(Uffo VMÁG PR OlFTÁRíAt, EG YESEI.JETEK! t j