Délmagyarország, 1981. június (71. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-14 / 138. szám

8 WLDM Vasárnap 1981. júnins 14. i9 Rejtélyes eset F eleségem mondogatta, hogv látott a kirakatban egv ka­lapot. pont olyat szeretne mar régen a lila ruha iához, ke­reste hetek óta most végre meg­látta. Az a kalap ilven meg olyan, nem is drága, meg kell venni, mert ha most nem. holnapra már eltűnik a boltból. talán évekig sem lesz megint olvan. Néha köz­beszóltam. hogy hát akikor vedd meg. hát akikor mire vársz. Csak nehezen esett le a tantusz, hogy hónap vége van. ilyenkor legfel­jebb az én zsebembem. lehet ta­lán annyit összekotorna, axnenv­nyibe egv kalap kerül. Én. a ió féri. mindig segítettem az efféle pénzügyi műveleteknél. Délután elindultunk, velünk jött kislányunk is. Lelkesedésről azért nem beszélhettem. Már sok­szor mentünk bevásárolni együtt de mindig hamar eluntam. Ne­jem soha. ö izgalomtól csillogó szemekkel, mint. aki doppingoló szert vett be. indult a számára kalandos útra. Most is boltról boltra vándoroltunk, és miközben én egvne hervadtabbnak éreztem magam feleségem annál inkább erőre kapott, minden boltban hosszabb időt töltött, ka pakol tatta a pultra a raktárkészletet, min­dent megnézett, megtapogatott megszagolt időnként halkan fel­sikoltott és rohant a róbafülkébe. ahonnét türelmet őrlő idők után került elő. fejét ingatva. 6zá.iát biggyesztve: nem ez a szám. nem ez a szín. ez hosszú, ez rövid, ez szűk. az bő. ennek az alia jó. de a dereka nem. a válla, az uiia. a hajtása, a berakása, a kivágása az esése, a vonala ... lassan szé­delegni kezdtem, mint az ötödik konyak után. üres fejjel bámul­tam a tarka, egyhangú, zsong) tó. álmosító, kavargóan összemosódó képet, a páros egvemruhás eladó­nők a levegőben úsztak, a hangok összeolvadtak egynemű duruzso­lássá. most rögtön elalszom, kel­lemes zsibbadás, milyen jó sem­mi nem érdekek csak hagyjanak aludni, — Arra riadtam fel. hogy leányom rángatja a kabátomat, indulunk: másik boltba, itt nincs semmi. . Hang mellkül botorkáltam velük, a hűvös levegőn kissé magamhoz tértem, még motyogtam is vala­mit hogv egv bizonyos kalapról volt szó egv bizonyos üzletben. Feleségem nem is figyelt rám. kislányommal csevegett színekről, méretekről, kalapokról, szoknyák­ról. A következő boltban minden kezdődött elölrőL Leroskadtam egv székbe, és ellenállhatatlanul sodródjam az álomba. Jól em­lékszem. megfogadtam, mint már olv sokszor, én legközelebb kima­radok ebből a játékból, ez nem nekem való. ebbe fogok bele­őszülni. inkább adok pénzt pari­pát fegyvert, de én bevásárolni többé nem jövök el. Ez volt az utolsó. Lányom költögetett, rángatta a karomat. Felriadtam. — Mi történt? — Anvu nem jött ki a próba­fülkéből. beneztem. de nem volt bent. — Micsoda szamárság ez? — mérgelődtem.- mert sajnáltam fel­ébredni. olyan ió. pihentető alvá­som esett — Biztosan másfelé figyeltél, és most másutt keresgél. — De. apu. én biztosan láttam volna, ha kijön. — Nézzünk hát be! — Félre­húztam az agvonfogdosott barna függönyt bent. vaskos combú nő éppen a szoknyájából Jépett ki, zavar nélkül pillantott rám. fog­lalt mondta kissé nyafogva, és nvugodtan vetkőzött tovább. Vé­gigsétáltunk a ..hajók" között, lá­nyom benézett minden fülkébe — nem találtuk. Utána a vécébe. Ott sincs. Még egvszer körülnéztünk, eladókat, kérdeztünk, nem. nem látták. Bekopogtam az üzletvezető iro­dájába. előadtam, amit leányom­tól hallottam. Mit tanácsol? — Furcsán nézett rám. udvariasan mosolygott — Ilven esetem még nem volt. nem tudom, mit tehet­nék — tárta szét kezeit. — Iga­za van. helyébe én sem mond­hatnék semmi értelmeset. A ki­járatnál álldogáltunk még egv darabig pedig éreztem, nem jön. Kislányom sírdogált, egyre hajto­gatta. anvia nem jött ká a fülké­ből. Visszamentünk még egyszer. A fülke most üres volt a függönv elhúzva, a lámpa leoltva. Belép­tem. körültapogattam a falakat, szemben a tükör homályosan mu-' tatta alakomat Csodálkozva fi­gyeltem a feiem mellett kirajzo­lódó foltot, egvre élesedett — ez hihetetlen — feleségem arca mo­solygott rám. halkan hallottam is a hangját: — Hogv tetszik az úi kalapom? — Valóban lila kalap volt a fején, tudtam, hogv csakis az a bizonvos kalap lehet. Le­gyűrve megdöbbenésemet, az el­képesztő helvzet folytán kóvály­gó fejjel megszólítottam: — Nem jönnél ki inkább? Ösz­szevissza keresünk a lánnval már legalább egv áráia! Miféle rossz vicc ez? — Csak menjetek haza. én még próbálok egv kicsit. — A tükör elhomályosodott, hiába meresz­tettem a szemem, csak saját ki­kerekedett szemű, tátott szájú arcmásomat láttam. — Na! Szólj már valamit! — De csak a bolt zsongását szűrték füleim, zavarodottan szédelegve. Kótyagosan hátráltam ki a fülké­ből. Kislányomat, kézen fogva, ki­léptünk az esti utcára, ahol bu­szok dübörögtek, autók száguldoz­tak, emberek siettek, színes fény­reklámok tarkították a lámpáik és a kirakatok ragyogását. Leányom hazáig hallgatott, de tudtam, in­kább nem mer kérdezni. Otthon csak annvit mondtam anyu most egv ideig nem jön haza nem. nem. nincs semmi baja. nyugtat­tam gyorsan, riadt szemeit látva, beszéltem vele. ott van a fülké­ben. a tükörben, még sok próbál­nivalóia van. A nap második cso­dájának véltem hogv szó nélkül elfogadta ezt a magyarázatot. A következő hetekben sokszor említette álmodozva, milyen jó anyunak zavartalanul próbálhat egy áruházban, sorra vehet, min­dent. válogathat kedvére. Miiven gyarló is az ember! Még egyetlen leánya lelkét sem ismeri. Megegyeztünk, hogv. mindenki­nek azt mondjuk. anvu hosszabb időre külföldi rokonaihoz utazott Minden héten benéztem az áru­házba . Lestem a fülkét, és mikor szabaddá vált. besurrantam, szó­longattam. Hamarosan előtűnt, mosolygott, láthatólag kitűnően érezte magát minden alkalom­mal más ruha. cipő. kalap volt rajta. Visszatérő kérdéseimre, hogy nem vágvik-e már haza. mindig azt válaszolta, még ma­rad egv kicsit. Szórakozottan, kalapiát igazgatva kérdezte, iól vagyunk-e aztán képe belemosó­dott a tükörbe. Lányom ügyesen vezette kis háztartásunkat, egészen jól meg­voltunk kettesben. Ám úgv ka­rácsony táján többször is rajta­kaptam. hogv könnyes a szeme, gyakran elrévedezett, kedvelt ba­rátnőit sem kereste fel. Magam is tenni akartam már valamit. A rendőrségen nem ielenthetem. hogv feleségem eltűnt egv áru­házi tükörben, bizonyosan elme­gyógyintézetbe csuknának. Ha meg hozzátenném, hogv beszél­getni is szoktam vele egv próba­fülkében. hát megnézhetném ma­gam. Még talán gyilkossággal is gyanúsítanának! Fogadtak ma­gánnyomozót? Ugyan mit tehet­ne? Kinevetve, és még ez lenne tán a legenyhébb. Menjek iósnő­höz? Badarság. Végre is csak én tudok mindent. Lassan egyre in­kább méregbe gurultam az osto­ba tehetetlenség felemésztette jó­zan gondolkodásom maradékát is. Aranyvasárnapon elsiettem az áruházba. Hatalmas tömeg hul­lámzott. tolongott, válogatott ke­resgélt cipekedett. Óriási hang­zavar kínozta a dobhártyámat. Nehezen, nyomakodva törtem utat a fülkéhez. Hosszú sor állt előttem. Kírtos t.oporgás után vég­re egv PillanatTa megüresedett fürgén beugrottam, azonnal szó­longattam. Néhány másodperc múlva eddig nem látott, úi ruhá­ban? nagv szélű kalap alól mo­solygott rám, — Gyere haza. karácsony lesz. lányod sokat sír. — Megyek nemsokára, még van egv kis dolgom. — Most rögtön iössz! — üvöl­töttem eszemet vesztve —. és a kis ülőkét felkapva, belevágtam a tükörbe. Csilingelő csörömpö­léssel hullott szilánkokra. Felesé­gem ott állt velem szemben, még mindig mosolygott csak a szem­öldökét vonta fel kissé csodálko­zóan. Előttem lépett ki. az ösz­szecsődült csoportnak odavetette, fériem nagvon ügyetlen, könyö­kévé! betörte a tükröt. Örömmel vállaltam az ügyetlen szerepét, készséggel fizettem a kárt — Az utcán hazafelé indultam de fele­ségem mintha csak tegnap vál­tunk volna el. megemlítette, hogv a szemközti boltban divatos kar­digánok kaphatók ... BÁNKI MIHÁLY KÖ PÁL: SZENT MARGIT Pályamódosulás L evelet írt egv szülő. Elpanaszolta. hogy gyermekének — aki az egyik középiskola negyedig osztályos tanulója — szinte az utolsó pillanatban kellett az elképzelt pályáján módosítani. Ugyanis, csupán a „Magyar felsőoktatási intézmények fel­vételi tájékoztató 1981" című könyv megjelenésekor, úgy ja­nuár táján derült ki, hogy az a szakpárosítás az egyetemen, amelyre már évek óta készül, az elkövetkező tanévben már nem indul. Nem tudom — ír­ja még a szülő —, hogy az én különben nagyon szorgalmas gyermekem ezek után hogyan állja meg a helyét a felvételi „küzdelemben" azokkal szem­ben. akik már évek óta rend­szeresen. sőt nagvon sokan korrepetitorral készülnek a felvételi vizsgára. Sajnos, a szakpárosításban szinte minden évben adódik egy-egy meglepetés. Az utolsó pillanatban kiderül, ez vagy az a szak nem indul, vagv a szakpárok összetétele módo­sul. S ezen különben azért is el lehet gondolkodni, mert a gimnázium második osztályá­ba az 1980/81. tanévtől heti 1 órában „Pályaorientáció" cím­mel új tantervet vezettek be. melynek elsődleges célja a pályaválasztási lehetőségek is­mertetése, a tanulóknak a ké­pességiek. hajlamaik, érdeklő­1 dési körük szerinti pályára irányítása stb. Tehát már a második osztály végén általá­ban kialakul a tanulókban, hogy milyen pályakörben kí­vánnak elhelyezkedni s en­nek alapján melyik tantárgy­ból kell felvételi vizsgát ten­niük stb. S ez így nagyon jó és értelmes dolog. Mit hasz­nál azonban minden tájékoz­tatás és igyekezet, ha a negye­dik osztályban, épp a pálya­választás idején ltell a tanuló­nak rádöbbennie, hogy arra a szakra, illetve szakpárra, ami­re készült, nem lehet az új tanévben jelentkezni. Pár év­vel ezelőtt például földrajz­angol szakpárosítással indult tanári szak a JATE-n. A fa­kultatív rendszerben dolgozó kísérleti osztályokban ennek megfelelően — mivel nagy érdeklődés mutatkozott iránta —. megszervezték a földrajz— angol tantárgycsoportot. Am, mire a tanulók elérték a ne­gyedik osztályban a félévet, kiderült, hogy a szakpárosítás megszűnik. Tavaly még volt Szegeden is földrajz—történe­lem szak. orosz és angol tol­mács- és fordítói szak. Most egyik sem indul. Ugyanez a helyzet a főiskolán a földrajz —biológia szakkal. Tudjuk jól, változásokra, változtatásokra szükség van. ezt magával hozza az élet. Ebben a formában azonban, hogy a tanuló szinte csak a végleges döntés előtti hetek­ben szerez róla tudomást — nem mondható szerencsésnek. Az utolsó pillanatban „pályát­módosítani" nem is olyan egyszerű. Hiába van esetleg egy másik egvetemen a jelent­kezésre lehetőség, nagyon sok fiatalt a lakóhelyhez is köti a pályaválasztása, s nem utolsó­sorban ilyen esetben még az anyagi kérdések is közreját­szanak. Épp azért egv-egy ilyen gyors változás néha a tanulók sikertelen életbe indu­lásához is vezethet. Nem ok nélkül tesszük fe! tehát a kérdést: va.ion előrelá­tóbb tervezéssel nem lehetne-e azt megoldani, hogv a felső­oktatási intézmények esetében legalább két évvel az érett­ségi előtt már tájékozottak legyenek a fiatalok, hogy mi­iven lehetőségek közül vá­laszthatnak? Annál is inkább, mert ha nem ezt tesszük, nemcsak a fiataloknak ártunk, hanem az újonnan bevezetett tar. tárgy csoport os rendszerű fakultatív oktatás is kárát vallja a máról-holnapra bekö­vetkező változásoknak. K. GY. Válás magyar módra Az ügyvéd fogadószoba iában ketten ülnek. Jobbra egy bordó kosztümös nő sikkesein átvetett lábakkal. Gvöngvházlakkos kör­mei idegesen dobolnak a bőrfotel karfáién. Időnként lopva az asz­tal másik oldalán feszes tartásba merevedett férfira pillant. aki fémkeretes szemüvege mögül ki­tartóan néz egv pontra. — Miiven mulya — állapítja meg. — Unalmas fickó lehet — könweti el magában, és túrel­metlenül hangosan sóhajt. — Szintén Patvárv ügyvédet vária? — szólal meg váratlanul a férfi. _ igen — válaszol meglepet­ten az asszony, s közben ezt gon­dolja: egész kellemes a hangja. Nvilik az aitó. Kontyos lány dugja ki fejét: — Az ügwéd úr ebédel. Uiból egyedül maradnak. — Én megvárom — mondta a férfi, s kinyitja a cigarettatárcá­ját. — Bocsánat, dohányzik? — nyújtja az asszony felé. — Nem. köszönöm — háiritia el finom kézmozdulattal, maid át­cseréli lábait szándékosan úgv. hogy a formás ívek előnyös hely­zetet kapianak. A férfi úiból kérdez: -L- Ha nem sértem meg szintén válik? — Igen. de én adtam be a vá­lókeresetet ... — Én is felperes vagyok... — Ne mondja! — Elárulná az okot? — Az ok: szenvedély. De talál­ja kl — s félszegen mosolyog az asszonyra. — Alkoholista ... Kártyás? — A világért se! — Szabad a vásár. — Félek, hogy megbotránkozik. — Mondja nvugodtan, sors­társak vagvunk. nem? — biztat­ja előrehajolva a nő. — Hát. jó. Tízéves koromban kezdődött, Apámtól névnapomra kaptam egv bélyegalbumot, s at­tól kezdve egvre lázasabban hó­doltam szenvedélyemnek. Ma már több mint háromszázezer forint értékű a gvűjteménvem. — Nem mondom! Ez már egv jó nvugatj kocsi ara — szalad ki a nő száján. — Viszont örültrég lenne eladni, legalább húszéves munka az amelyről az ezernvi kis apró rézmetszet mesél. Miket gvüit? Ritkaságokat vagv inkább a konstruktív filatéliának a hí­ve? — Igv ért hozzá? — csodálko­zik envhülten a férfi. — A papám szintén filatelista volt — hazudia az asszon v. — Akkor bizonyosan megért. Azért válok a feleségemtől, mert gyűlöli a bélvegeket. S egv napon rútul megcsalt. — És maga rajtakapta őket? — villanvozódott fel az asszony. — Épp a legjobbkor érkeztem! A férfi akkor alkudozott: 80 ezer forintot kínált készpénzben! — Oiiási! — Ez magának sok? Mondtam, hogv ötször ennvit ér! Lett volna szíve e'adni. Azonnal aitót nyi­tottam a bélveakupecnek. nejem viszont jelenetet, rendezett, s ki­provokálta belőlem a döntést Az albumot választottam. — Pedig boldog lehetett volna a felesége hogv ilven otthonülő szenvedélve van — dőlt hátra só­hajtva az asszonv. — Az én há­zasságomat szintén a hobbi ölte meg. A fériem horgász, öt éve. Mérgezést, kaptam a pecazsargon­tól. öt éven át... A bíró előtt a békítőn azzal védekezett hogv miért nem tartottam vele. — És a bíró mit mondott ez válóok? — érdeklődött élénken a férfi. — Természetesen. Az elhanya­golás mindig elhidegüléshez ve­zet. nemde? Most lesz a második tárgyalásunk. — Takács Árpád? Megjött az ügwéd úr — szól ki a férfinak a titkárnő és résnyire nyitva hagvia az ajtót — Menjen csak — mondia az asszonv az elsőség iogát minden­áron átadni akaró férfinak — Rendben van. de akkor meg­várom. amíg maga is végez. Ugve. meghívhatom a presszóba egv feketére? — Ugyan, hogv gondolia? Hol­nap lesz az utolsó tárgyalásom. De ha akaria utána találkozha­tunk ... HORVÁTH ANITA t

Next

/
Oldalképek
Tartalom