Délmagyarország, 1981. május (71. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-21 / 117. szám

hti !0fi VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK ! 71. évfolyam 117. szám 1981. május 21., csütörtök Ára: 1,40 forint MSZMP SZEGED VÁRÓ S« B A PJ A 4^1$ • .V; ff:-:-?' -;'. lyíll i tavaszi 1886 vállalat mutatja be termékeit Huszonhat ország és csak akkor lesz képes vé- Ionban folytatódott, ahol Nyugat-Berlin csaknem 1900 gigjarnj a céíul kitűzött egyebek közt a finn fafel­kiállítójának részvételével megujuiás útját, ha mások dolgozó- és papíripari gép­szerda délelőtt ünnepélye- tapasztalatait technikai gyártók mutatkoztak be. Ez­sen megnyílt a Budapesti ereamenyeit párosítani tud- után Nagy-Britannia kiállí­Nemzetközi Vásár, a beru- juk celtudi^osabb, jobb tását keresték fel a C pavi­házási javak szakvására, munkánkkal. Ionban. Üzleti tárgyalásokra, a lá- — Fővárosunk ez évben A körséta résztvevői a togatók tájékoztatására fel- is segítőkész házigazdája kí- Csepel Művek szerszámgép­keszült több mint 7000 vál- ván lenni valamennyi küi- gyára standján megtekintet­lalati. gazdasági és műszaki földi vendégünknek — mon- ték a külföldi licenc algpján szakember foglalta el helyét dotta, majd sok sikert kí- gyártott CNC-vezérlésű esz­a tárgyalószobákban, a kiál- vánt a kiállítóknak, és meg- tergagépek most elkészült lított gépek, anyagok mel- nyitotta az 1981. évi tava- nullsorozatának egyik da­lett. szi Budapesti Nemzetközi rabját. A részt vevő országok Vásárt. A körséta befejezéseként a zászlói és a nemzetközi vá- A miniszter beszéde után vendegek a 23-as pavilon­sárok szövetsége emblémá- a vendegek korsétát tettek ban megtekintették az Al­ja díszíti a vásár főterét. Itt a vásáron. Első útjuk a kotó ifjúaág kiállítását ahol gyülekeztek a megnyitó ün- vegyipari es bányászát! a Klsz közelgő kongresszu­nepség vendégei: Havasi termekeket bemutató pavi- sc; tiszteletére az elmúlt öt Ferenc és Korom Mihály, az Ionba vezetett, majd a ka- év legsikeresebb páluamun­MSZMP Központi Bizottsá- nadai információs standon káit sorakoztatták fel gának titkárai. Méhes Lajos tájékoztatták a vendégeket Délután 2 órakor a nagy­ipari miniszter, az MSZMP a különböző kanadai válla- kőzönség számára is meg . Politikai Bizottságának tag- latok Magyarországra jrá- nvitötta kapuit a Budapesti ' TV^ndégek'látogat tettek •Í13Í ~M n-rö ni Irvyco-f n TV/Tí nvil fi kPt'PSH-AdAlmi " .. . , , t-» • _ n • i--.-i.-i_ • . Magyar­kolumbiai tárgyalások Az országgyűlés meghívá­sára —Ricardo Ramirez Oso­rionak. a kolumbiai képvi­selőház külügyi bizottsága el­nökének -vezetésével — ha­zánkban tartózkodó Darla­ment.1 küldöttség szerdán tárgyalásokat folyatott a Parlamentben. A megbeszé­lésed ' — amelyen a magvar képviselők csoportját ' Péter János, az országgyűlés alel­nöke vezette — az időszerű nemzetközi kérdéseket, a kétoldalú kapcsolatok fej­lesztését. ezen belül a két parlament' együttműködésé­nek lehetőségeit tekintették át. \ A kolumbiai küldöttséget fogadta Apró Antal, az or­szággyűlés elnöke. Ezt kö­vetően Péter János az Or­szágházban ebédet adott a delegáció tiszteletére, maid Púja Frigyes külügyminisz­ternél. A hétfőn este érkezett kül döttség kedden felkereste az Ikarus Karosszéria- és Jár­műgyárat. ahol Toldi József vezérigazgató tájékoztatta a vendégéket a vállalat mun­kájáról. maid gyárlátogatás­ra került sor. A kolumbiai parlamenti delegáció kedden látogatást tett Stadinger Istvánnál. a Fővárosi Tanács elnökhe­lyettesénél. A. találkozón a főváros tömegközlekedési problémáiról folytattak esz­mecserét. MsoffBicsSmi terucsBc tll éwntíá jaj, Marjai József, a Mi- nyúló kereskedelmi törek-' Nemzetközi Vásár nisztertanács elnökhelyette- véseiről. • , oe; a kormány több más tag- A Ganz Villamossági Mű- * ja, a diplomáciai képvisele- vek kiállításán a 750 kilo- Szerdán ünnepélyesen át­tek vezetői és tagjai, a ha- voltos egyfázisú transzfor- adtak az Alkotó ifjúság pá­zai és külföldi kiállítók kép- mátorokot mutatták be. lyázat díjait a BNV 23-as viselői. A vendégek az A pavilon- pavilonjában megrendezett A Himnusz elhangzása ban elsokent hazank legna- kiállításon. A díjakat Szekér utan Veress Péter külkeres- gyobb orvosi gyógyszergyá- Gyula, az OMFB elnöke kedelmi miniszter mondott rának a Medicornak a ter- nyújtotta át Hatan első dí­beszédet. Üdvözölte a meg- mékeivel ismerkedtek meg. jat> tízen második és tizen­nyitó ünnepség vendégeit, Ezt követően megtekintet- négyen harmadik díjat kap­majd így folytatta: tek a bolgár elektronikai tek_ Az Alkotó jfjúság pá­— A beruházási javak ta- műszerújdonságokat. Auszt- lyázatra összesen 1500 pá­vaszi seregszemléjén 26 or- fia kiállításánál elmondták, jya'munka érkezett be ebből szág 1886 vállalata mutatja hogy 190 osztrák cég vesz 296-ot a BNV-n is bémutát­be termékújdonságait. Ha- részt a tavaszi vásáron, ami nak A kiállított pályamun­zánkat 826 vállalat képvise- rekordot jelent. Az NSZK kak főként a munkaegész­li. Az idén is. erőteljes a' kiállítói arról adtak tájé- aég_ ^s környezetvédelem­szocialista országok részvé- koztatást a vendégeknek, mej az energiatakarékos tele. Csakúgy, mint a koráb- hogy 300 vállalatuk többse- megoldásokkal foglalkoznak bi években a mostani vásár ge kollektív bemutatót szer- A., országos kiállítással egy is számos példával igazolja vezett a BNV-n. id6ben az Állami Ifiúsági a szocialista integráció ere- A csehszlovák kiállítók Bizottság a KISZ Központi jét és sikereit. elmondták: arra számítanak, Bizottsága, az MTESZ, az — Nyugati partnereink hogy a vásáron több szerző- OMFB. a SZOT és az Or­közül elsősorban az NSZK, dést kötnek, amelyekkel ki- szagos' Találmányi Hivatal Ausztria és Svájc gazdasági töltik az ötéves tervidőszak- szakelőadásokat "és konfe­élete küldte el jelentős szá- ra szóló keretmegallapodá- renciát rendez a műszaki mú képviselőjét. A külföl- sokat. Az NDK kiállításán fejlesztés ötéves feladatairól, diek többsége kollektív és arról tájékoztatták a körsé- rv,jitftrmkfin tart iák a hivatalos kiállítóként vesz ta résztvevőit, hogy tíz kül- Mártják a részi. Egyéni kiállítók első- kereskedelmi vállalat 2000 fpV ^„vkSnJég ™k sorban Angliául, Ausztria- «^méte területen a T/órától tótogati^ bol, Belgiumból. Dániából, mutatkozik be. vásárvárost Franciaországból, Hollandiá- A Szovjetunió kiállításánJd d vásárvárost, bői, Japánból, Nyugat-Ber- a vendégek megismerked­linből, Liechtensteinből, tek a bemutató fotódoku­Kanadából. az NSZK-ból, mentációs kiállításával. A Olaszországból, Svájcból és vendégeknek elmondták, Svédországból érkeztek. Né- hogy 14 külkereskedelmi hány vállalat képviselete egyesülés 2000-féle gyárt­ótján mutatkozik be. példá- mányt mutat be, ul Luxemburgból és Spa- A körséta résztvevői ez­nyolországból. után az A pavilon előtti A miniszter azután arról szabad területen megtekin­szólt, hogy a vásárközpont- tették az amerikai exportra ban ezúttal nagyobb terüle- gyártott fiagydíjas Ikarus tet igényeltek a kiállítók, autóbuszt. Az új járműből mint az elmúlt években, s több mint 100-at már elad­egész sor korszerű terméket tak az USA-ban és legalább hoztak el a BNV-re a ma- még egyszer ennyire van gyar vállalatok és a külföldi szükségük, kiállítók egyaránt. A körséta résztvevői a — örülünk — mondotta szabadtéri kiállító területről —, hogy a nemzetközi poli- ismét az A pavilonba láto­tika és a világgazdaság el- gattak. ahol a külföldi kiál­lentmondáso;$. aggodalomra Utók standjait, tekintették okot adó változásai nem meg. A lengyel iparvállala­bátortalanították el a Buda- tok bemutatóján — egyebek pesti Nemzetközi Vásár közt. az Unitra vákuum- és iránt érdeklődő nyugati cé- világítástechnikai eszközei, geket.. Magyarország tovább- valamint a Pezetel cég új, ra is szívesen lát mindenkit, a korábbiaknál nagyobb akit a politikai enyhülés, a teljesítmenyü mezőgazdasági gazdasági együttműködés reDülőgépei, helikopterei, szándéka vezérel. A hátrá- vitorlázó repülői keltették nyos megkülönböztetés, a fel érdeklődésüket. Ezt kő­gazdasági kapcsolatok erő- vetően az olasz kiállítást Iá­szakos akadályozasa senki- togatták meg, melyen 34 nek sem válik hasznára. cég képviselteti magát. Ju­A magyar gazdaságra goszlávia 26 kiállítójának eddigi nemzetközi vásáraink gazdag bemutatóján meg­ösztönzöleg hatottak, s bí- szemlélték a Dinara cég zunk benne, hogy most sem NC-szerszámgépeit, a Jugo­lesz másképp. Mindenkitől elektro komplett adatfeldol­készséggel " tanulunk, aki gozó számitógépet, a Trepca nálunk többet tud. jobbra akkumulátorgyárnak az ed­képes és tudását, elért ered- r'igieknél kisebb súlyú sze­ménveit hajlandó velünk nély­megosztani a kölcsönös elő- kumulátorait. ; terméküket — ezt a kitűnő automata gépet — 220 ezer nyök alapján, Gazdasagunk A körséta az F—2 pavi.1 forintból állították elö Losonczi Pál látogatása a XII. kerületien Budapest XII. kerületébe ahol a nagyvállalat gazda­látogatott szerdán Losonczi sági tevékenységéről Posch Pál, az MSZMP Politikai Bi- Gyula vezérigazgató, politii­zottságának tagja, az Elnöki kai életéről Szita Ernő. a Tanács elnöke: tájékozódott pártbizottság titkára tájékoz­a 87 ezer lakosú városrész catta az Elnöki Tanács el­életéről, gazdasági eredmé- nőkét. A MOM —>ahol 1970­nyeiről, fejlesztési etképzelé- ben 600 különböző terméket seiről. Egésznapos ujjára el- állítottak elő, ma viszont már kísérte Somogyi Sándor, a csak 180 félét gyártanak — Budapesti Pártbizottság tit- az elmúlt öt évben 87 szá­kára. zalékkal növelte termelését. s ennek 70 százalékát a ter­A program a kerületi melékenység javításával ér­pártbizottság székházában tg eL Losonczi pál érdekl6. kezdődött. ahol Jassó Mihály. . désére elmondták, hogy a sebb, mint a korábbi évek­ben. Délután az Országos Or­a XII kerületi parttazottság . fizikai ók 65 százaléka első titkara és Matrai Rezső teljeslUr,,,nvbérben doigozik, kentletlf tanácselnök adott. J ,allkáSra 275 alkal­tajékoztatast. Elmondtak lényegesen keve­egyebek kozott, hogy ked- Jin+ Q óvek­vező politikai legkörben, a feladatok egyértelmű meg­jelölésével és a gondokat is yosi Rehabilitációs lmézEt­oszinten fettarva. gyumolcso- látogatással foly­zoen alakul a kerület vezete- L<Sonczi Pál prog­56 uf -^OSSaga „kOZOt1tl ramja. Dr. Borsav János, az egyuttmukodc* Hasonlo ^ főigazgató főorvosa nyíltság jellemzi a minden- házigazda az 544 ágy­napokat a kerületben mu- ,f. ..„. „..-„, ködő 70 vállalatnál, országos g^1 ™ukc>do syogymtezet­, ., ... ben ahol mozgásszervi be­intézménynél tudományos ekkel fokoznak. és kutatóbázisnál és a helybeli kizárólag orvosilag, ha­egeszsegugyi, oktatási intéz- inkább a tekin­menyekben ,ipari szövetkeze- tetbe % h segítsenek a teknél a termelő és más dol- társad;llmi beilleszkedésben, gozo kollektíváknál. A fej- a haszn tevékenySeg meg. iesztesi tervekből az egész- lalálásában segugy, es az oktatással^ a Az Elnöki Tanács elnöke szociális gondoskodássá! kap- x kerületi tanácsnal a csolatos beruhazasokat emel- városrész politikai ^ gaz. te l' dasági vezetőivel időszerű Losonczi Pál ellátogatott a politikai kérdésekről fcíTyta­Magyar Optikai Művek tott beszélgetéssel fejezte be Csörsz utcai központjába, szerdai munkanapját. (MTI) Itenek gep a gyufagyárban Somogyi Károlyné lelvétele Ez. a korszerű automata gép 4 és fél millió forintba kerül, azaz hogy. csak került volna, ha meg kellett volna vásárol­ni. Franciaországban készítenek hasonlót, a gyufásdobozok gyártásához szükséges kartontekercseket vág.ia szeletekre, s részenként föl is göngyölíti. A Szegedi Gyufagyár tmk­műhelyében két szocialista brigád dolgozik, az Ifjúsági és az Irinyi, tagjaik rendszeresen terveznek, a régieknél jobb. és tehergépkucsi-ak- i olcsóbb gépeket, amelyekkel könnyebb dolgozni. Legújabb Az óvodások a faluban ügyeletével busszal jár ki miszerbolt, ruházati és vas­laknak, az óvoda — leg- naponta több tucat kisgye- . műszaki bolt működik, két alábbis az egyik — kilómé- rek. Emiatt is lett központi hagyományos rendszerű élei­terekre Asotthalom központ- feladat a községnek a követ- miszerbolt is várja a vásár­jától, a volt halasteleki álta- kező középtávú tervidőszak-. lókat. lános iskola épületében mű- ra szóló terveiben a száz fé- . Évente átlagban harminc ködik. Az óvó nénik fel- rőhelyes új óvoda építése. családi ház épül a belterü­Az általános iskolában ieten. A lakosság 1,7 kilo­már egy műszakos a tanítás. méter járdát épített az el­Nemregen kapott ugyanis új múlt öt esztendő alatt. A szt­iskolát a falu. Délután nap- ]ard burkolatú utak a KPM közi otthoni foglalkozásokra kezelésében vannak. Terve­használják a termeket. A 2j/Cj hogy szélesítik a halas­napközis ellátás teljessé té- teleki gyermekotthonhoz ve­teléhez azonban szükség lesz zető kövesutat, s a kissori egy száz férőhelyes étkezde- uta( A gyermekotthon dol­re és egy négyszáz adagos gozóinak többsége a faluból konyhára is. A konyha és az jar ki; régi gondjuk oldódott étkezde epul fol az első lep- meg a közelmúltban: döntés csőben, ezek az általános is- született, hogy június 1-től kolásokat is kiszolgálják bejár a busz a gyermekott­majd. Az óvoda építését. hon kapujáig, nem kell a 1984-ben lehet indítani a jo- gondozónőknek hosszan gya­váhagyott tervek szerint. Ad- logolni a halasteleki útról, dig marad a jelenlegi álla­pot, a zsúfoltság, a kijárás, Ket alsótagozatos tanyai és az is, hogy jó néhány 'skola működik meg a köz­gyereket — tavaly például segben: a gátsori és a bogár­harmincnvolcat — el kell zoszéli. Gatsorról könnyen utasítani helvhiány miatt. Ha bejárhatnanak a gyerekek a minden a tervek szerint ha- faluba, a szülök azonban ra­lad, tájékoztatott Kazi Ist- gaszkodnak a helyi iskolá­ján vb-titkár, 1986-ban ve- hoz- Egyelőre tizenhét kis­hetik majd birtokukba az-S.verek ismerkedik a tudo­aoróságok a község új óvo- manyokkal ebben az iskolá­dajat ban. Bogárzószélen tizen­A jelenlegi napközi ott- egyen vannak, s bár ez -a , -J- , hely tavolesik a kozlekedes­honban bölcsödet szeretne- töl' vaiószinü, hogv sokáig nek kialakítani. Ehhez nem fennmarad még a tanítás. kellenek súlyos beruházási Szeretnék a sportpályát ki­összegek, az átalakítás tár- köUöztetni a falu központ­sadalmi munkaban is meg- ... ., valósítható. Az előzetes fel- jabo1' erre azonban egyelőre mérés szerint mintegy húsz- nincs pénz. A helyére a tá­harminc bölcsődei férőhely- volabbi jövőben többszintes re tenne szükség Asotthai- épületeket terveznek. Ugyan­csak szeretnének egy min­A kereskedelmi ellátás ki- den igényt kielégítő egész­elégétő a községben. A Mó- ségházat építeni. Mivel az rahalom és Vidéke ÁFÉSZ egészségügyi ellátás kielégí­hét boltot üzemeltet a kül- tő, erre is csak valamelyik terület alapvető ellátására, -későbbi ötéves terv idején A faluban önkiszolgáló élei- le&z majd iehetoseg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom