Délmagyarország, 1981. május (71. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-31 / 126. szám

10 Vasárnap, 1981. május 31. Jn—52-es szállító-repülőgép. Ilyen típusú géppel repültek át Stifts­rék a szovjet hadsereghez Éjszakai repülés Több mint SS éwei ezelőtt tör­tént. 1945. január 9. A pápai repülő­téren lassan a szürkület homá­lyába tűnnek az egymástól távol álló repülőgépek. A szürkület vi­szont nem zavarja az éppen most leszállni készülő S—202 lajst­romjelű. zöldesszürke színű, há­rommotoros Ju—52 típusú szál­lító-repülőgépet. E gép mögött ezúttal csak pár percnyi repülő­út van. Közelről, Vészárról ér­kezett. A fasiszta hadvezetés az éjjelente bevetésre kerülő gépe­ket széttelepítette. Ezzel ls vé­dekezni akartak a szövetségesek vitathatatlan légttölónyéből szár­mazó állandó légitámadások el­len. Így az éjjeli bevetésekről visszatérő magyar és német piló­ták: a környék falvainak a lege­lőin szállnak le. majd gépkocsi­val áthozzák őket Pápára, ahon­nan a késő délutáni órákban el­mennek a gépeikért és azokat áthozzák a reptérre, ahol feltan­kolnak év felveszik szállítmá­nyukat. Az itt állomásozó szál­Utógépek feladata, hoev a kö­rülzárt Budapesten levő védők utánpótlását megpróbálják biz­tosítani. Szerencsésen földet ért S—203 Jelű gép parancsnoka Sttfter Já­nos (Zsóri) főhadnagy, beosztott­jai : Molnár János zászlós, Kis­kéri János, Szeghalmi Mihály és Pintér József. Feladatuk a mai napon is hasonló az előzőkhöz, azzal az eltéréssel hogy nem a lóversenytéren kell leszállniuk, hanem egy német ellentámadás által visszafoglalt csepeli repté­ren. A magyar sEáJütő század parancsnoka. Bánhidl Antal til­takozik, hivatkozva arra, ha a környéken elhelyezett szovjet tü­zérség észleli az első gépet, utá­na a többit könnyen megsemmi­fs'tL A német válasz rövid; jnem kendeztem!". A leszálló gép üzemanyagtartá­lyai* a szokástél eltérően telje­sen feltöltik. Sietve megkezdik a szállítmány felrakását. Ekkor gördül a rakodó gép mellé egy Focke-Wulf—58. A pilóta közli a gép parancsnokával, hogy Keksz Edgárnak — az akkori magyar légierő parancsnokának — az utasítása, az általa most hozott csomagokat vigyék be a körül­zárt városba, ptt kérjenek kocsit, és azzal vigyék el Wert Henrik tábornok rokonainak. A felrakandó csomagok meny­nyisége és tartalma meglepő. Csupa olyan élelmiszer, amit még ők. a kiemelten jó ellátás­ban részesülő pilóták is régen láttak. Szép, nagy parasztsonkák, szalonna oldalszámra, szalámik, boros- és pálinkásüvegek. A Weihe parancsnoka sietteti az átrakodást, fél egy esetleges támadástól, ugyanakkor azt is tudja, a parancsot kiválóan haj­totta végre. Ennek a gépnek a személyzete jól képzett, össze­szokott, minden esélyük megvan, hogy berepüljenek Budapestre. Stifterék viszont merőben más­ként gondolkodnak. Tudják, ez az utolsó útjuk, amit a fasiszta hadsereg kötelékében megtesz­nek. Hónapok óta készülnek er­re a napra. Régóta ismerik egy­mást, még a Maiért — 1945 előtt magyar polgári légitársaság — gépén együtt dolgoztak. Ez az ismeretség bizalmuk alapja. Un­ják, értelmetlennek tartják a há­borút Sikerült elintézniük, hogy a 15—20 bevetésre kerülő gépből az utolsónak induljanak. Éjfél körül emelkednek fel. Először keletnek repülnek, azután vissza. Magasságuk és sebességük azo­nos. Céljuk az, hogy reggeli vi­lágosban szálljanak le Szolnok térségében. Két alkalommal érin­tik Pápa légterét aztán Szolnok­nak veszik az irányt Magasságu­kat csökkenteni kezdik. Taksony tájékán 3000 méteren repülnek, amikor légvédelmi tüzet kapnak. Stifter megdönti és felhúzza a gépet Így sikerül megmenekül­niük. Lassan leszállóhely után néznek. Kémlelik az alattuk le­vő felhőzetet, hátha kibukkan belőle valahol a föld. Sajnos fel­hő. mindenütt felhő. Már azt ter­vezik, felrepülnek 1000 méter fölé. a ejtőernyővel kiugranak, gépiik ugyan lezuhan, de ők élet­ben maradnak. Már 80 méteren repülnek, amikor végre feltűnik alattuk a föld. A gép könnyen szállt le a fagyott talajon, pár ugrás után épen megáll. Tervük sikerült. Idegfáradsá­gukat a Wert csomagjából „rek­virált" pálinkával oldják fel. Iz­galmuk azonban nem múlik. Fi­gyelik a földet, hátha jön valaki, figyelik a légteret, ha esetleg egy repülő észreveszi őket, könnyen áldozatul eshetnek támadásának. Végre a távolban feltűnik egy idős parasztember. Köszönés he­lyett már kérdezik is. — Mi az a torony ott? — Jászkarajenő. — Hét a másik? — Tószeg — Vannak ott oroszok? — Vannak, de csak ketten, azok is híradósok. — Szóljon már nekik, hogy le­szálltunk, jöjjenek ide, ha lehet gyorsan. A kis csoport viszont kétségek között marad. Lassan telik az idő, hét körül értek földet, már dói körül jár, amikor feltűnik egy szovjet dzsip ós egy kis te­hergépkocsi. Sttfter felsorakoz­tatja embereit, és katonásan je­lent. A szovjet tiszt nem túlzot­tan értékeli ezt a „katonás" pil­lanatot. Megöleli és megcsókolja Stiftért, embereivel pedig kezet fog. Amíg a tolmács fordít, az egyik katona megnézi a gépet, annak rádióját, motorját, műsze­reit, Az ellenőrzés után közli, a gép jó, nem kényszerleszállás. Sttfter közli, Debrecenbe szeret­nének menni. A tiszt válasza, nincs akadálya, de előbb a mar­sallhoz kell menni. Stiftért beültetik a személy­gépkocsiba, a csomagok és az emberei pedig a teherautón kap­nak helyet. Szolnokon ebédelnek, maid mennek tovább Hevesre, a 'f. Ukrán Front parancsnokságá­ra. A főhadiszálláson egy udva­rias szovjet tiszt fogadja őket. Beszélgetnek, napjaikról, életük­ről. A szovjet tiszt mindent tud a pápai reptérről. Ismeri az el­látást a harci hangulatot a pa­rancsnokok neveit Egyben fel­világosításként, mi az a nagy „valami" a parancsnoki épület előtt Válaszukon mindkét fél mosolyog: az a felderítetlen tárgy a szemetesláda. Sötétedés után közlik velük, a marsall látni kívánja őket. Meg­illetődve érdeklődik lyogylétük felől, dicséri tettüket Stifter a társalgásuk végén te­szi meg ajánlatát. „Marsall úr, tiszteljen meg bennünket azzal, hogy elfogad tőlünk egy rúd sza­lámit és egy üveg barackpálin­kát. A pálinkát annak idején a walesi herceg is fenségesnek ta­lálta. remélem a marsallnak is ízlik." A marsall mosolyra de­rül, s bólint amikor elmondják neki, kinek szánták azt. Így ér véget találkozásunk a 2. Ukrán Front parancsnokával, Mali­novszkijjal, a Vörös Hadsereg marsalljával. A kis magyar csoport február végén indul el Debrecenbe, majd a kormánnyal Pestre jönnek. Ott különböző beosztást kapnak az éledő üj magyar repülésnél. A csoportot a miniszterelnök 1947-ben kitünteti. Stifter a Ma­gyar Szabadság Érdemérmet kap­ja meg. M. K. Radikalizmus és történelem R adikálisnak lenni annyi, mint a dolgot gyökerénél megfogni — írta az jfjú Marx. A radikalizmus ebben az értelemben a valóságos problé­mák lényegig, a látszat mögé ha­toló végiggondolását, majd az eb­bő! fakadó olyan cselekvést je­lenti, amely következetesen, a végsőkig érvényesíti a konzek- * venciékat. A radikalizmus így a félmegoldások, a látszatcselekvé­sek, elvtelen kompromisszumok, a valóság felszínes, sokszor kül­sődleges érdekek által befolyásolt megismerése elleni fellépés, e megoldási módozatok elutasítása. Annak a felismerésnek alapjan, hogy a társadalmi ellentmondá­sok tüneti kezelése érintetlenül hagyja ezek mélyen fekvő okát, s ennek következtében maga is további fennmaradásuk eszközévé válik. A radikalizmus fogalmának é« a mozzanata érintkezik azzal a jelentéssel, amellyel a politika ruházta fel azt. A politikai szó­használatban radikális az, aki a fennálló társadalmi rend, a fenn­álló erőviszonyok gyökeres meg­változtatását tűzi ki célul. A mű­ködő társadalmi rend felforgatá­sának követelése beleütközik a status qug fenntartásának, a tár­sadalmi rend védelmének törek­vésébe, • ez utóbbi állaspontjá­ról szélsőségesnek minősül. S a radikalizmus nem ritkán valóban az. Nem egyszerűen abban az ér­telemben, hogy a politikai erők kompromisszumkereső centrumá­hoz képest mindig kifelé, a szél­ső helyzetben találhatunk rá. Ha­nem úgy is, hogy a radikális tö­rekvés, bár a fennálló társada­lom talaján születik meg, prog­ramjában mégis esetenként meg­valósíthatatlan, vagy még nem időszerű elképzeléseket fogalmaz meg. A radikalizmus ekkor az utópiákkal kerül rokonságba, s valóságos tevékenysége sok vo­natkozásban a rombolásban, a tagadásban merül ki. Tekintsük például a nagy fran­cia forradalom történetét, A fran­cia forradalomban a polgárság a szabadság, egyenlőség és testvé­riség társadalmának programját állította szembe a feudális rendi társadalommal. A polgári átala­kulás győzelme azonban a gaz­dasági szabadság és politikai egyenlőség társadalmát terem­tette meg, egy új típusú, a pol­gári társadalom talajáról kinövő szabadságnélküliséget és társa­dalmi egyenlőtlenséget hozva lét­re. A társadalmi valóságnak és a hirdetett eszményeknek ezt az ellentmondását a forradalom ra­dikális szárnya ismerte fel, és próbálta feloldani oly módon, hogy a szabadság, egyenlőség, és testvériség eszméit most már a polgári társadalommal, a magán­érdekek világával szemben kísé­relte meg érvényre juttatni. A jakobinus diktatúrában a politi­kai állam, amely önállósult, el­különült a polgári társadalomtól, J z áruház lépcsőjén /i igyekszem az emeletre sokadmagammal. Elöl­tem térdig érő szoknya alól merészen ívelő ólábak mene­telnek, mellette sovány férfi baktat. A nő hangja sírósan vékony, erőszakosan nyávogó, a szóvégeket elnyújtó, nincs se vessző, sc pont, egyetlen ösz­szefolyó, se vége, se hossza szöveg, mint a hosszú szálú, napokon át tartó őszi eső, ma­kacs, kitartó, egyenletes. ... igazán Józsi ne legyél olyan mint a Jani volt ha kér­tem tőle valamit hát csak azért is nemet mondott ha meg mégis kértem tovább hát leordított ha meg aztán sír­tam meg is rúgott te nem vagy olyan tudod azért is mentem hozzád te olyan jó ember vagy Józsi hát vedd meg nekem azt a baby-dollt mindig szerettem volna egy olyat hát ne legyél te olyan mint a Jani volt ha mondtam neki ne menjél a kocsmába hát úgy eltaszított hogy a falnak estem és csak elment ha meg jött haza és mondtam neki mért iszol minden este meg az a sok pénz is hát be­lémrúgott még csak nem is Baby-doll szólt te nem vagy ilyen Józsi neked jó a szived hát ugye megveszed nekem a baby­dollt mindig annyira szeret­tem volna... Itt elvesztettem a panaszos hangot, mert elsodródtak va­lamerre, de nem hagytam ma­gam, addig ügyeskedtem, nyo­makodtam a nyüzsgő tömeg­ben. hogy hamarosan ismét a nyomukban lépdeltem. A nő kényeskedő, sipító, indulato­kat korbácsoló hanghordozása ugyan megremegtette védtelen idegeimet és vad menekülés­re késztetett, de kíváncsisá­gom győzött természetes ösz­töneim felett. A férfi edzett­ségét elismeréssel vettem tu­domásul. A rázúduló szóára­datot hősiesen viselte, arca, mint a kő. nem rezdült rajta egy izom sem. Megítélésem szerint érzései elfásultak, ki­merültek. közömbössé váltak, hasonlóan a frontkatona ide­geihez; jól alszik pergötüzben is. De lehet bölcs, aki tudja, hogy minden hiába: a vihar, a szökőár, a lavina nem tar­tóztatható fel. hát még a nő beszéde... csak kúszik, mtnt az inda. a lián, mint a kígyó az őserdőben, körülfonja, be­hálózza, mérgével elbóditja az embert, aki már mozdulni sem tud. ... mert tudod hogy a La­jos is mennyire odavolt ér­tem de te Józsi jó ember vagy hát ezért téged válasz­tottalak és én tudom hogy te milyen jó ember vagy meg azt is tudtam hogy megveszed ezt a baby-dollt de egy szan­dál az nagyon kell még ezt vedd meg Józsi aztán.,. Megálltam, csak bámultam, amint eltűntek a cipők irá­nyában. Még láttam, amint a sovány férfi a gyomrára szo­rította tenyerét. Lám! Mégis van még néhány érzékeny idegvégződése. Riadtan döbbentem rá. hogy bármennyire is sajnálom rez­zenéstelen arcú férfitársamat, ez a szánalom nem nagyobb mértékű, mint szimpátiám, mely a rúoós természetű Jani körül sűrűsödik. Sajnos, az pmber esendöen részrehajló; de ki tudhatja, hogy a sok kis igazság közül melyik 02 igazi? BANKI MIHÁLY szembefordult a magánemberek társadalmával, a politika eszkö­zeivel akarta leküzdeni annak ellentmondásait. A vállalt esz­mék megvalósításénak e radiká­lis kísérlete azonban eleve ku­darcra volt ítélve. Hiszen, mint Marx mondta, a politikai állam akkor, amikor a polgári társa­dalommal, a magánérdek műkö­dési terével lépett szembe, saját létezésének előfeltételébe ütkö­zött, A politikai közösség a pol­gári társadalom felszámolásával önmagát is megszüntetné: a pol­gári forradalom történeti vívmá­nya éppen az volt, hogy létre­hozta a magánérdekek szabad mozgásterét. A forradalom radi­kális szárnyának a társadalom magánszférája elleni fellépése ezért, noha szükségszerűen kö­vetkezett az adott társadalmi el­lentmondásokból, ugyanilyen szükségszerűen magában hordoz­ta végső kudarcát. A radikalizmus a fenti példá­ban mint a centrumhoz képest baloldali mozgalom jellemezhető. A radikalizmus azonban nem kapcsolódik feltétlenül a balol­dalhoz. A magyar törtenelemből is ismerjük a jobboldali radika­lizmus politikai képletét. A két világháború közötti magyar tár­sadalom politikai rendszerében létezett alapjában az úri közép­osztályra, a dzsentrikre támasz­kodó szélsőséges radikális poli­tikai áramjat, amely a hatalom­ból kiszorulva jobbról opponálta a fennálló társadalmi, politikai viszonyokat. Ez a jobboldali ra­dikalizmus részben a rendi tár­sadalom retrográd utópiáját állí­totta szembe a magyarországi ka­pitalizálódás társadalmi folyama­tával (amely kihúzta lába alól a talajt), részben pedig — igy pél­dául szociális demagógiájában — a fasizmussal mutatott rokonsá­got, annak vált bázisává. Azzal a fasizmussal, amely maga is a huszadik századi jobboldali radi­kalizmus alapvető megnyilvánu­lása. A radikalizmus, mint a fenn­álló társadalmi berendezkedéssel szélsőségesen, utópiába hajló mó­don szembehelyezkedő irányzat, nem csupán a kapitalizmus tala­ján jöhet létre. A szocialista mozgalmon belül és a szocialista társadalomban is vannak „radi­kális" árumlatok. Ilyenek azok, amelyeket Lenin a maga idejé­ben a kommunizmus gyermekbe­tegségeként jellemzett. Nem mondhatjuk, hogy ezeket minden vonatkozásban kinőttük már. Ma is létezik még a szocializmusnak az az absztrakt, és ezért „radi­kális" felfogása, amely a jelen­ben megvalósíthatónak gondolja el a távoli jövő feladatalt, amely nem számol azzal, hogy a létező szocializmus ma és még sokáig árutermelő társadalom, hogy tár­sadalmilag tagolt, különböző ér­dekekkel, s ezeknek az érdekek­nek a konfliktusával terhelt. Olyan társadalom, amelyből nem száműzhetők egyetlen forradalmi aktussal a különböző ellentmon­dások, amelyek létükkel egyben a szocialista fejlődés lehetséges dinamizmusának a forrását is jelentik. Ha tudatosítjuk azt, hogy a szocialista társadalomban az érdekek tagoltsága, konflik­tusa, az érdekérvényesítés poli­tikai mechanizmusának és gazda­sági intézményeinek a működte­tése a fejlődés elengedhetetlen előfeltétele, akkor fel kell ad­nunk azt az elképzelést, hogy az árutermelést megszüntető, a po­litikai államot felszámoló kom­munista társadalom megvalósí-. tása közvetlen napi feladat. Fel kell tehát adnunk a iövőbe való azonnali ugrás „forradalmian szép" és „radikális" követelését. Cserében viszont megragadhatjuk mai dolgaink, mai problémáink gyökerét, s az ezekből adódó ten­nivalókat, amelyek jelenlegi hely­zetünkben társadalmunk állandó megreformálását teszik felada­tunkká. Vagyis elérhetjük azt a valóságra orientált radikaliz­must, amelyet Marx szavaival jellemeztünk. Ezért mondjuk: a marxi értelemben radikálisnak lenni ma annyi, mint a szüksé­ges, a társadalom tagoltságát ki­fejező, a társadalmi fejlődést di­namizáló társadalmi reformokat következetesen végrehajtani. GEDEON PÉTER

Next

/
Oldalképek
Tartalom