Délmagyarország, 1981. április (71. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-12 / 86. szám

KÖLTÉSZET NAPJA—1981 Pabio Neiuaa Óda a költészethez Andrdssy Lafos Katona ludit A versek napján Esti könyörgés napomnak termőföldje, éveim vére t égi párája, hála néked, amiért kísérőmül szegődtél a legritkább magaslatoktól le a szegények egyszerű asztaláig, amért vasizzel és fagyos tüzekkel oltottad be a lelkem, és felemeltél az egyszerű kisember megtisztelő színéig. Hála néked, költészet, hogy amíg én egyre csak zsugorodom össze, te egyre jobban őrzöd romolhatatlan iideséged, kristály energiád, v mintha csak az idő, mely engem mindjobban elkever la földdel, apadhatatlan csobogást Ígérne énekem bő vizének. (Részlet.) És most: költészet, hála néked, te édesanya vagv klshúqocska. mátka vagy ifjú asszony, hála, tengeri hullám, zászló, narancs virága, szép nagy arany szirom te, tengermélyi morajlás, örökké teli hombár, hála néked, te minden HERCZEG KLÁRA PLAKETTJE JÖZSEP ATTILÁRÓL Pegazus és űrhajó Nagy László sima lapú spirál füzetében a sorok, verskezdemények, följegyzések mellett szinte állandóak a rajzok. Az újra és újra megjelenő szárnyas paripa mellett a füzet hasonmás-kiadásában, a Kísérlet a bánat ellen című posztumusz könyvben a pegazusokat az egyik lapon szárnyra kelt ember, a máslkon égnek feszülő repülő szerkezet kíséri. Már-már jelképnek tekinthetnénk, hisz a költészet napját, József Attila születésnapját egy nappal követi Gagarin űrrepülésének évfordulója, mely az idén a huszadik. Nem is olyan erőszakolt hót a párhuzam a szárnyas paripa és a kozmoszba induló űrhajó között. A költészet „mindifi a határtalan és a jövő határain harcol", mindig a csodával, a varázslatossal, a még el nem érhetővel, a még meg nem foghatóval jár jegyben —egyre tudatosabban. Ezért lehet korunkban az „adott világ varázsainak mérnöke", ezért jósolhatta meg mindenkinél hamarabb az ember győzelmét a természet fölött, segítette hozzá Gagarint úttörő vállalkozásához, a világűr titkainak megfejtéséhez. Nagy László tán minden pálya- és kortársánál pontosabban tudta: költészet és építés, művészet és a természet törvényeinek fürkószése nem egymást kizáró, hanem egymást feltételező oldalai életünknek. Egyik nélkül nem lehet, másik nélkül nem érdemes élnL Azt is világosan látta, hogy közönség nélkül a költészet félszárnyú madár: „de költészet nélkül az ember nem jut el az eszményi jövőbe, költészet nélkül félszárnyú lenne az ember is." • A hetven felé közeledő nyugdíjas bábaasszony említette föl néhány napja, hogy március lS-e körül többször hallotta Petőfi Nemzeti dalát, de nincs kibékülve a vers értelmezésével. Azt mond la. a második szakaszí nem lói hangsúlyozzák a színészek, tudnillik. ml vagyunk a kárhozottak, akik rabok voltak mostanáig. nem pedig ősapáink, kik szabadon éltek, haltak ... Ezt még elemiben magyarázta neki a tanító néni, valamikor a ízes évek végén. S az Idős aszszonynak — aki több mint fél évszázadon át a környék sok-sok ezer gyermekét segítette életre szakadni — volt és van füle a versekre, sót a versmondésra ls. Ügy tartja, • versek segítették át soksok emberi tragédián, megélhetési nehézségen, kínlódáson. Mint a skorbutosok a vitaminokat. úev Igénvltk a lélek, az emberi kapcsolatok sorvadásának idején a verseket az emberek. Ezért fogynak óriási példányszámban a verseskönyvek, ezért népszerűek a versműsorok, ezért van sikere művészek és érdeklődők körében az előadóművész fesztiváloknak, ezért születnek dallamok a verssorokra?! Voznyeszenszklj szerint „Korunkban valószínűleg az jelenti a költészetet, ami ellenszegül a szabványnak, a futószalagnak és e tekintetben ellensúlyozást nyújt az emberi léleknek." Eugene Cuillevic pedig azt íija: „A költő előkészíti az ünnepet. És felkészíti az embereket az ünnepre. Mert ez a költő dolga: megteremteni azt az órzésvílágot, amely italakuló társadalomban minden egyes ember életét naptól napra, óráról órára eposzizá hatványozza, mert életének minden eseménye, a legparányibb is, egy árnyék a falon, egy színfolt a tetőn, egy pillantás, egy rebbenő levél része lesz számára az ember és a világ vonulásának egy olyan élet felé, amelyet egyelőre egyedül a versekből lehet megsejteni. Költőknek: a tragikus öröm feltalálóinak és hordozóinak, a szent öröm feltalálóinak és hirdetőinek — épp elég tennivalónk van." Ml is a költészet? Művészet, hivatás, mesterség, tevékenység, választott pálya vagy elrendelt sors? Talán mindegyik szükséges ahhoz, hogy a költészet betöltse legfőbb történelmi küldetését és lehetőségét, tudtunkra adja a másképp el nem mondhatót, a másképp meg nem tudhatót; gondolat és nyelv, kéz és agy, papír és toll, ésí és szív, én és ml, ősök és holnapi unokák bonyolult pályarendszeréből kibontsa az igazat, az érvényest, a szépet. A magyar vers története példa arra, hogy költő nem vonhatja ki magát gyakorlati válaszadás alól, kora gyötrő kérdéseiből: nemzete, társadalma. történelmi környezete és emberi ség-környezete hétköznapjaiból". Hogy miért? Erre is az ünnepelt József Attila adja meg a választ. „Hót muszáj élni? Muszáj gondolkodni? Nyilvánvaló, hogv nekem nem és neked sem. De az étetnék muszáj, de az elmének muszáj, különben nem volna semmi az, ami. Nem szükséges, hogy én Írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers Írassék, különben meggörbülne a yilág gyémánttengelye". A gyémánttengely. amely közös gerince a pegazusnak és az űrhajónak T. L. A rádióból: ttóe halott barátom hangja rezzentett. felkaDom feiem. nézem: hol ül hogv olv távol s közel s hogv kézfogással mért nem üdvözöl?... Megváltoztam. Az eevformák közül kl se látszom... Legyintenék, de hát ennvíre mégsem én!... Vitatkozom, magammal. Kínos, kínos eev vita: egvik sem enged ... Űiráolvasom leveleit s az ismert verseket nézem a felfét Szárszón és emitt beszélgetünk Nem! Nem beszélgetünk: vitatkozunk! Keménven. véresen, asztalt verünk és ooharat törünk és lemarházzuk egvmást boldogan és kést rántunk és .. és: ölelkezünk — ez utóbbit csak három hét. után hogy addig égesse a tűz a lelkünk nehoev a béke olcsó s hís leeven s amiben ígv ls igazunk maradt feladiuk gvorsan! Sőt: amiben íev. csak ígv lehetett ieazunk. feladluk?! Aztán elölről... Nem. még nem elég! Csak hát tudod, ez nem is egyszerű: a rádióbői hangod halleatom s elfut belül a széeven. keserű, hogv mondanak! és hogy nem értenek! mert élni életed nem élhetik! Öklözni hát gverünk a fák möeé. íev békülésünk is titok marad. Ratkó József Esőgvöngv hull a maaánv bár.sonvára. Fogadd be csönd a költőt éjszakára, mikor gverek se sír és a lélek se moccan, csak gvfkfeiű-fénv búvik a sarokban Szorongva él mert foeia a sötét, ág-bogas uija bordáit szorítia. kicsüng húsából minden idege, fillére csörren hosszú a tele. hadd loboghasson önmagába zárva: fogadd be csönd a költőt élszakára! Nvűtt ereiben mész a hordalék. Idő rostái a rázza míg elég. A házfalaknál már március suhan szavak tolódnak maezat-.szurkosan szíve köré. mert nagyon maga van s állnak fölötte zizzenő-fehérben köldökzsinórt elkötő fák a fénvben. a teremtés naev öröm-kínla várla: fogadd be csönd a költőt, éjszakára! Herceg Árpád Hanyatt, üveghegyen Búcsú Szegődik az ember madárnalc, s dobnak utána követ. Szálukból fegwer szármarik, szívemre célzott gyűlölet Kitéve a foguk közül fútt förtelmes fagvnak rágalomnak Indulok melegebb hazát keresni ártatlan dalomnak Elhúzok Délnek, nem lövök ide többé soha. Fogadott földem fölött tündöklik szárnvam nvoma Haragod ellen nincs ió szavam: tengerfenekünk semmit nem ígér. Sehonnan hozott csomagomban nincs madárlátta kenvér. Vén ló noroszkál mögöttem: tanú la sok-sok vereségnek. Mért lőttem mégis vissza? Én nem. s te mégrúev se érted. Mert feküdtem hanvatt: üveghegven. Parázsba léotem: álltam. Sebekkel felékszerezve mégis: élnem kell halálra váltan. Papp Márió Amit átéltem Oláh fános Szerenád mióta minden ügy válik hogy nem válik valóra azóta minden szerelem egy másiknak a sója mióta minden igazság egy. másikba van oltva azóta minden szerelem saját vesztét koholja mióta minden új világ egy réginek adósa azóta minden szerelen a nemlevő bolondja Amit átéltem nem az envém holt és valódi vagyon de nem az envém építhetek rá használhatom de nem az envém utcáimban gödrök laknak tereimen harangzúsás dolgokat terel a szél egv ember szagát egv emberen át a világot a halált lakatlan szívemen át a mát és beléöltözőm azt mondom ez én vasvok és mégsem az envém