Délmagyarország, 1981. március (71. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-19 / 66. szám
I VILÁG PROLETÁRJAI, EC YES4M.JETE4C4 M S ZM P SZEG ED VÁROSI BIZO TTSÁGÁNAK L A P j A 71. évfolyam 66. szám 1981. március 19., csütörtök Ára: 1,40 forint Kádár János a magyar néphadsereg parancsnoki értekezletén Többet ésszel, mint munkaerővel A magyar néphadsereg parancsnokai számára a Honvédelmi Minisztériumban szerdán. tegnap vezetői értekezletet tartottak. Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter értékelte a legutóbbi öt évben végzett munkát, a kiképzési és harckészültségi feladatok végrehajtását, a gazdasági építőmunkában való részvételt, az eszmei-politikai nevelömunka eredményeit, majd ismertette azokat a feladatokat amelyek a következő években állnak a magyar néphadsereg előtt. Az értekezleten részt vett és felszólalt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Jelen volt Korom Mihály, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára. Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese és Rácz Sándor, a Központi Bizottság osztályvezetője. a KB tagjai. Ott volt Nyikolaj Szilcsenko vezérezredes, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokának magvarországi képviselője. Kádár János felszólalásában elismerését fejezte ki a magvar néphadsereg személyi állományának, a különböző területeken dolgozó kommunistáknak a végzett munkáért és tájékoztatást adott időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről. (MTI) ATI VÍZIG Országos szivattyújavító központ Most. amikor a tévéhíradó modern raktárépületet épí- többsége csak addig lakatos, filmkockáin elöntött földek- tettek, amely — mint rövi- még árvizvédekezesnél nem rol vízben álló házakról ér- desen beigazolódott — al- kell a víz alá merülni: közkeznek jelentések, egyre na- kalmas egy minden igényt tük vannak ugyanis a búgyobb figyelemmel kísér- kielégítő üzemcsarnok sze- várok. De így például a rakjük idehaza is a folyóink repkörére. annál is inkább, táros vízmester és darukezevízallásaról közölt híreket mert még magaspályas daru- ló is. a festő nehézgepkeze— különösen, ha azok is val is felszerelték. ló. a gépszerelő viszont lángemelkedést, elöntésveszéLvt Így aztán 1979-ben szer- hegesztésből. Styl-fürész szemutatnak. Víz alatt a sze- zödést kötöttek az Arvízvé- felesből ét, auto-motor szegedi rakpart, s a tavaszt delmi és Belvízvédelmi Köz- relesbol tud felmutatni érjelző. frissen kirakott úszó- ponti Szolgálat (ABKSZ) venyes bizonyítványt, ugyanházi hajóhidak árválkodnak szakembereivel az országos akkor van olyan targoncaa partfal tövében. Arad a szivattyújavító bázis létre- vezető. aki egyben kishajóTisza—amit mi csak akkor hozására. A tavalyi év pedig vezető ; és űszomunkagépveszünk tudomásul, amikor ennek a gyakorlati kivitele- kezelőként is megállja a hemar „kilöttyent" a medréből, zésének jegyében telt elt A míg a vízügyi dolgozók jó jó szervezömunka eredmé- Alighanem erre mondják, nyeként csatlakoztatták az hopy korszerű „lunkaeróakcióhoz a szivattyúk gyár- klhasznáJas_ vagy akár tásával foglalkozó vállalata- karékosságnak is nevezhetkat. így együttműködési nék_ csakligy mint a már kötöttek a említett együttműködési kiskunhala előre tudják már, mire számíthatnak. A múlt héten árvízvédelmi bejárást tartottak az ATIVIZIG szakemberei, s megállapodást ezen megvizsgálták a véd- Ganz-MÁVAG szerződéseknek köszönhető művek állapotát, a vizát- si gyárával, a Diósgyőri segítséget: a szivattyúgyártó emelő berendezések „hadra- Gépgyárral és a Vízgépésze- vállalatok a Ganz m_ foghatóságát". A korszerű ti Vállalat gyulai gyáregysé- G£p atadtak _ és még átér- és belvízvédekezésben gével. hogy a2 általuk készí- adnak _ olyan gépeket az rendkívül fontos szerep jut tett berendezések javítását, ATIVIZIG-nek amelyeket a nagy teljesítményű szivaty- felújítását. elvállalják. A kivontak a termelésből. Nem tyúknak, amelyek a vészé- gyártok többek között a a2prt mert hasznáihatatlalyeztetett helyek mielőbbi szükséges tervdokumentá- nok_ hanem mert ,dököz. víztelenítését szolgáliák. S cióval is ellátják a javító- bep leálltak a szivattyúk hogy mindig megfelelő mi- központot, amely így elvé- gyá^s^ s így a hozzá nőségben, arról egy nemrég gezheti a DIGÉP 300 Uter has2nált gépek is fölösiegesszületett határozat és az eh- másodpercenkénti teljesít- gé vajtak jtt pedig a léghez kapcsolódó megállapo- ményű TO-típusú szivattyú- fontosabbakká _ hiszen le_ dások gondoskodnak. jának. a Ganz-MÁVAG Ag- hetövé teszlk az alkatrészek Az Országos Arvízvédel- rofil átemelőjének javítasat, gyártását azaz a sziVattyúk mi és Belvízvédelmi Köz- amely az ár- és belvízvédel- élettartamának meghoszponti Szervezet, amely az- men kívül öntözésre ishasz- szabbítását. OVH közvetlen irányítása nálható. s másodpercenkent A tevalyi éy végén megin. alatt áll. három éve Pécsett 4—500 liter vizet továbbít- dult termelő munka eredrendezett tanácskozást an- hat, ezen kívül a Vesszösi- ményeként eddig 22 nagy nak érdekében, hogy fel- telepen létesült bázis a leg- teljesítményű szivattyú telmérjék melyik vízügyi igaz- nagyobb teljesítményű hor- jej. fejújítását végezték el. gatóság. mit tud tenni az dozható szivattyúk felújítá- A legüjabb Pedig: nemcsak ár- és belvízvédelmi eszkö- sát is el tudja látni, még- a vizügyi szoigálat. hanem a zök jó műszaki állapotának pedig a VÍZGÉP gyártotta mezőgazdasági . nagyüzemek biztosításáért. Akkor meg- FKT-típusokét. amelyek 800 számara is teljesítenek megállapodtak, hogy a jövőben és 1000 literes másodper- rendeléseket. Így teljes a szakosított, gépjavításra tér- cenkénti teljesítményre ké- körforgás: ha elmúlt az ármilliók nek át. hogy a közös cél pesek. érdekében ésszerűbben, gaz- „Három szakma nem akadaságosabban és főleg szer- dály" — mondja Korom Mivézettebben tudják haszno- hály mérnök, a telep vezesitani a rendelkezésre álló tője arról szólva, hogy az erőket. eredetileg csak raktárnak Az Alsótisza vidéki Vízügyi „indult" telep — amely tolgazgatóság ebben a munka- vábbra is maradéktalanul megosztásban a szivattyúk megtartotta eredeti funkciójavitását vállalta, melynek ját — szakemberei mi minszervezője, irányítója Dobi denhez értenek a szivattyúLászló. az ATIVIZIG gép- javításon kívül. Ök ugyanis üzemének vezetője. Az igaz- az igazgatóság műszaki végatóság Tápé fölötti. Vesz- delmi szolgálatának is tagszősi telepén a közelmúltban jai. így aztán a lakatosok vízveszély — lehet öntözni. I. Zs. A Szegedi Kéziszerszámgyár is hasonló cipőben járt, mint a magyar ipar jó része. Elavult technológiával, csökkenő létszámmal kellett eleget tennie az egyre komolyabb piaci követelményeknek. Hiszen árut eladni manapság már csak kifogástalan minőségben, esztétikus megjelenéssel lehet. Emellett természetesen versenyképesnek kell lenni az árakat tekintve is. Azaz: javuló • termelékenységgel viszonylag mind több terméket előállítani, mind kevesebb ráfordítással, s mindezt kifogástalan minőségben. Am amilyen egyszerű megfogalmazni e követelményeket, oly nehéz meg is felelni nekik. Hiszen az elavult technológia eleve lehetetlenné teszi a termelékenység javítását, a ráfordítások csökkentését, a minőségről már nem is beszélve. Márpedig a kéziszerszámgyár sem rendelkezett azokkal a milliókkal, amelyek szükségesek lettek volna a technológia fejlesztéséhez. Hiszen évente úgy 3 milliót fordíthatnak fejlesztésre, amiből jószerével semmire sem futja. Ha előre akartak lépni — márpedig akartak —, kénytelenek voltak a saját fejükhöz fordulni". Ügy három esztendeje kezdték meg elavult gépeik korszerűsítését. Tóth József főmérnök sorolja, mrt és hogyan oldottak meg. íme: 70—80 éves marógépeiket automatizálták. Vagy 30 ilyen gépet alakítottak át, amelyek már az első világháború idején is dolgoztak. Megoldották a munkadarabok pneumatikus befogását, az automatikus vezérlést, s így, a korábbi nehéz, időigényes, komoly szaktudást igénylő fizikai munkát már betanított munkásnők is végezhetik. Egy-egy gép átalakítására 20—25 ezer forintot költöttek. Ha új gépeket vásároltak volna, azok ára legalább félmillió lenne, s az átalakításokat azokon is el kellene végezniük. A megtakarítás tehát csak milliókkal mérhető. Vagy a fúrógépek, amiket a sorozatgyártásban használnak, és amelyekkel nagyon nehéz volt korábban dolgozni. Nyolc gépet alakítottak át úgy, hogy ellátták automatikus vezérléssel. s a munkadarabot pneumatika fogja be. Darabonként 35— 40 ezer forintot költöttek e gépekre, amelyek kezelése ma már könnyű munka. Az új gép mintegy 90 ezer forint lett volna, de azt is át kellett volna alakítaniuk. Vagy ott van a „fúr-sülylyeszt aggregát", egy komplikált célgép, amit a fogók gyártásánál használnak. A saját konstrukciójú gép automatikusan 9—10 müveletet végez, kezelése szinte gyerekjáték. Azelőtt három gépen végezték ezeket a müveleteket, amihez komoly szaktudás kellett, a minőség A saját konstrukciójú „fűr-süllyeszt aggregát", amely három gép munkáját végzi el egy munkamenetben. S a régi, nehéz, P9ntatlan fizikai munka helyett kiszolgálása szinte gyerekjáték Bartók-emlékház Szerdán megnyitotta ka- alakíttatta át a fővárosi tapuját a Bartók Béla emlék- nács. Az emlékházat — poház. A zeneszerző utolsó ma. litikai. társadalmi, kulturális gvarországi lakóhelyét. a életünk több jeles személylbudapesti II.. Csalán út 29. ségének. s a művész hozzászám alatti épületet születé- tartozóinak jelenlétében — sének 100. évfordulója alkal- Király Andrásné. az MSZMP mából emlékmúzeummá, s. budapesti bizottságának titközművelődési intézménnyé kára nyitotta meg) mégis egyenetlen volt. És hogy mibe került a fejlesztés. a gép előállítása? Mintegy 300 ezer forintba. Hasonló gépet csak tőkés importból szerezhettek volqa be, egymillió fölötti áron. S amellett, hogy gépük biztosítja az egyenletes, kifogástalan minőseget, mintegy 1Í>0 ezer fprjht bérköltséget takarít meg a gyárnak évente. . A Magyar Acélárugyár egyik mérnökének bevonásával oldották meg az egyik legfontosabb hninőségi problémájukat: fogóik élezésének biztosítását' Az általa konstruált, s' a' tervezett 500 ezer helyett 300 ezer forintból kihozott indukciós edzőberenüezés kifogástalan élminőséget biztosít. Fölszámölta a gáztüzelésű kemencés edzés nagyon nehéz fizikai munkáját, energiaköltséget takarít meg, s a jobb minőség- úgy 8—10 százalékkal magasabb árat hoz a tőkés piacokon. És ha ilyen gépet venni akartak volna? Úgy 15 éve vettek egy berendezést vagy 15 millió forintért, de nem vált be. A saját konstrukció kiváló, s tizedébe sem került a másfél évtizeddel ezelőtti beruházásnak. De megoldották a csőkulcsleszúrás és -kovácsolás technológiáját is, pneumatikus adagolással, automatikus vezérléssel. Mindezt 350 ezer forintból hozták ki. Ilyen gépet beszerezni sem tudtak volna. Nyugatnémet gyártmányú üregelögépeikhez például évente darabonként félmillió forintért kellett (tőkés importból!) tüskegarnitúrát behozniuk. Rájöttek,. ezt ők is meg tudják csinálni, garnitúránként úgy 150 ezer forintért. És évente legalább hat garnitúra kell. Mos-t újra nagy fába vágták fejszéjüket. A kovácsolás nehéz fizikai munkaját kívánják gépesíteni. A meglevő géphez automata adagolóval ellátott körkemencét szerkesztenek, amely — kizárva az emberi szubjektivitást — kifogástalan minőséget is biztosít majd, s 20 —30 százalékkal növeli a termelékenységet. A berendezést közösen fejlesztik ki a Tatabányai Szénbányák egyik üzemevei. Tatabányán a kemencét készítik el. Szegeden pedig a pneumatikus, automata adagolószerkezetet. Hasonló berendezést csak tókés piacról vásárolhatnának. Ara 2—3 eve 6 millió forint körül volt. Saját, fejlesztésben a tizedébe sem kerül — es forintban. Szóval a kéziszerszámgyár évente sok-sok milliót takarít meg a fejlesztésen. az anyag-, az energia-, s a munkaerő-takarékosságról nem is szólva. Arról sem, hogy termékeik minőségét így folyamatosan javítani képesek, s így eleget tesznek az egyre szigorúbb piaci követelményeknek is. S teszik mindezt úgy, hogy saját fejükből merítenek. Hiszen komoly fejlesztésekre más módon nem is tellne nekik.. • És hogy min múlik mindez? Nyilván mindenekelőtt a szakértelmen, a szakma szeretetén. A műszaki osztály vezetőjének, Nátyi Csabának. például hobbija a pneumatika, sokszor munkaidő után is bentmarad „bütykölni". Hobbijával még beosztottait is „megmérgezte". Így aztán a pneumatika, az automata vezérlés égyre megszokottabb dolog a gyárban. S van még egy szerencséjük. Sokféle technológiával dolgoznak. műszaki csapatuk tehát valóban univerzális, beleértve a tmk-s szakembereket is. így nemcsak megtervezni. kigondolni képesek egy-egy bonyolult berendezést, hanem el is tudják azt készíteni. A nyereség pedig nemcsak milliókban. Pianem jobb- munkakörülményekben. minőségben, piacképességben, mindegyre javuló termelékenységben is mérhető. * íme, még egy példa arra, hogy saját kútfőből merítve, az alkotó emberi energiák kibontakozását segítve hogyan lehet előre lépni egy olyan időszakban, amikor létkérdés a minőség, a hatékonyság, a piacképesség javítása, de amikor nem, vagy alig telik az ehhez szükséges technológiai fejlesztésre. Szávay István 12,