Délmagyarország, 1981. március (71. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-15 / 63. szám

II nemzeti egység jegyében: tanácskozik a népfront VII. kongresszusa S zombaton reggel az építők fellobogózott, ünnepi kön­töst öltött budapesti székházában megkezdte mun­káját a Hazafias Népfront VII. kongresszusa. A kongresszusi teremben a Magyar Népköztársaság címerével ékített vörös és nemzetiszínű mezőben Kölcsey sorai. „Hass, alkoss, gyarapits: s a haza fényre derül!", körben a karza­ton a mozgalom legfőbb céljait tükröző feliratok: „Nemze­ti összefogással a szocializmusért, a békéért!", „A nemzeti egység fejlődésünk legfőbb forrása!" és „Szocialista demok­rácia: közös gondolkodás, együttes cselekvés!" A tanácskozás 9 órai megnyitóján — Magyarország társadalmának osztályait, rétegeit képviselve — 1100 kül­dött és meghívott foglalt helyet. Az elnökségben ott voltak: Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első tit­kára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos 'Tanácsának főtitkára, a Politikai Bizottság tagjai. Kállai Gyula, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának elnöke, Apró Antal, az ország­gyűlés elnöke. Baranyai Tibor, az MSZMP Központi Bizott­sága osztályvezetője. Bartha Tibor, a tiszántúli református egyházkerület püspöke, ifj. Bartók Béla, Bánffy György színművész, Bencsik István, a HNF Országos Tanácsa el­nökségének tagja. Bíró Gyula, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára, dr. Bognár József akadémikus, az MTA Világgazdasági Kutató Intézetének igazgatója. Bondor Jó­zsef, a HNF Országos Tanácsa alelnöke. Postai Károlyné, a HNF budapesti bizottsága vezető titkára. Bogár Jánosné, a HNF Országos Tanácsa alelnöke. Dobi Sándorné téeszal­latgondozó (Borsod-Abaúj-Zemplén megye küldötte), dr. Dobos László, a HNF Bács-Kiskun megyei bizottsága elnö­ke, Dobozy Imre Kossuth-díjás író, a Magyar Írók Szövet­ségének elnöke, Duschek Lajosné, a Magyar Nők Országos Tanácsa elnöke. Farkas Ervinné kisiparos (Heves megye küldötte), ifj. Fazekas Lajos népművész (Hajdú-Bihar me­gye küldötte). Fehér Lajos, a Magyar Partizán Szövetség elnöke, Gál Jenöné tímár (Baranya megye küldötte). Gál László, a SZOT főtitkárhelyettese, dr. Gonda György ál­laimtitkár, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hi­vatal elnöke, dr. Gosztonyi János, a Magyarok Világszö­vetségének főtitkára, Györgyi Béla vezérőrnagy, az MSZMP néphadseregi bizottságának titkára, dr. Gyúró Ferenc, u Kertészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Hantos János, a Magyar Vöröskereszt főtitkára. Harmati Sándor, * Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke dr. Horváth Éva, a Békés megyei tanács főorvosa. Horváth Lászlóné varrónő (Budapest küldötte), Illyés Gyula Kossuth-díjas író. Juhász Ferenc Kossuth-<iíjas költő. Kovács Antalné. a HNF Pest megyei bizottságának titkára, dr. Kovács Béla, a HNF Or­szágos Tanácsának titkára, az OBT főtitkára. Kovács Kál­mán, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, Köpf Lász­lóné, a KISZ Központi Bizottsága titkára, Lakatos Menyhért író, dr. László Andor, a HNF OT pénzügyi ellenőrző bizott­sága elnöke, dr. Lékai László bíboros, esztergomi érsek, Marczinek István, a HNF Nógrád megyei bizottsága tit­kára, dr. Márta Ferenc akadémikus, az MTA Kémiai Ku­tató Intézete főigazgatója, dr. Márton János, az Agrárgaz­dasági Kutató Intézet főigazgatója, dr. Molnár Béla. a HNF Országos Tanácsa titkára. Molnáráé Kozma Erzsébet, a Magyar Űttörők Szövetsége Országos Tanácsának titkára, dr. Molnár Frigyes, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak alelnöke. Nagy György ezredes, a Munkásőrség országos parancsnokának első helyettese. Nagy István, a HNF Csong­rád megyei bizottsága elnöke. Nagy József né, a HNF Or­szágos Tanácsa alelnöke, Nagy László Diesel-lakatos (Vas megye küldötte), Nánási László, a SZÖVOSZ felügyelő bi­zottsága elnöke, Oppermann Imréné, az Egyesült Kapos­völgye Termelőszövetkezet tagja. dr. Papp Lajos államtit­kár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnöke. Pásztor Gabriella, a Munkaügyi Minisztérium személyzeti főosztá­lya vezetője, Pethő Tibor. a Magyar Nemzet főszerkesztője. dr. Polinszky Károly, a Magyar Tudományos Akadémia al­elnöke, Román Edit ápolónő (Budapest küldötte). Rónai Ru­dolf, a HNF Országos Tanácsa alelnöke. Sebestyén Nándor­né, az Országos Béketanács elnöke, S. Hegedűs László, . a HNF Országos Tanácsa titkára, Such János, a Magyaror­szági Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkára. Sze­mők József, az Egyesült Sárfehér Tsz elnöke, a HNF OT alelnöke, dr. Szentágothai János, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke dr. Szentistványi Gyuláné, a HNF Or­szágos Tanácsának titkára, dr. Szlamenicky István, a SZÖVOSZ elnöke, Szmolnik Éva technikus Tóth János, az MTESZ főtitkára, dr. Trautmann Rezső, a Magvar Népköz­társaság Elnöki Tanácsa helyettes elnöke Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész. Závodi Imre. a Fejér me­gyei tanács elnöke A Himnusz hangjait követően a mozgalom legfőbb fó­rumát Káljai Gyula a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak elnöke nyitotta meg. A megnyitót követően Sarlós Ist­ván. az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára terjesztette elő a HNF OT beszámolóját. (A beszámolót lapunk 2. oldalán is­mertetjük.) Az Országos Tanács beszámolóját követően László An­dor. az Országos Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság elnöke ter­jesztette elő a bizottság jelentését. Ezután megkezdődött a beszámoló és az előterjesztések feletti vita, amelyben felszólalt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára is. (Felszólalását és a vitát lapupk 3—5. oldalán ismertetjük.) A Hazafias Népfront kongresszusa na vasárra© foly­tatja munkáját. Sarlós István beszámolója Felszólalt Kádár János Az elnökség — Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke megnyitó beszédét tartja a kongresszus napirendje 1. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának beszámolója; .javaslat a működési irányelvek megerősítésére* Előadó: Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsának főtitkára. 2. Az Országos Pénz­ügyi Ellenőrző Bizottság beszámolója. Előadó: László Andor, a bizott­ság elnöke. 3. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az Országos Pénzügyi Ellen­őrző Bizottság megvá­lasztása. Kállai Gyula megnyitó beszéde A kongresszust Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke nyitotta meg. Szeretettel és tisztelettel köszöntötte a ta­nácskozás küldötteit, meghí­vott vendégeit, a népfront­mozgalomban részt vevő munkásokat, termelőszövet­kezeti parasztokat, értelmi­ségieket. társadalmunk min­den rétegét, magyarokat és nemzetiségieket, a művésze­tek és a tudományok műve­lőit, a közös ügy szolgálatá­ban együttműködő nemzedé­kek képviselőit, és a ma­gasztos emberi céljainkat szolgáló egyházi személye­ket Megemlékezett Kállai Gyula a Hazafias Népfront Országos Tanácsának 1976 óta elhunyt tagjairól; javas­latára néma felállással adóz­tak a kongresszus részive­vői dr. Bakos Lajos refor­mátus püspök. Dénes Leó. volt szegedi városi tanács­elnök. dr. Görgey Mihály, a Legfelsőbb Bíróság gazda­sági kollégiumának elnöke, dr. Hont Ferenc, a Színház­tudományi Intézet igazgató­ja, dr. Horváth Richárd, a Katolikus Szó főszerkesztő­je, Kovács Gyuláné a vasa­di szakszövetkezet elnöke. Legény József Szolnok me­gyei agronómus, dr. Ortutay Gyula akadémikus, Pav. lovszky Ferenc, a SZOT al­elnöke, Fátzay Pál szobrász­művész, Póti Jenő, a Haza­fias Népfront Heves megyei bizottságának titkára, Vass Istvánné. az országgyűlés nyugalmazott alelnöke, vala­mint Z. Nagy Ferenc, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság nyugalmazott el­nökhelyettese emlékének. — örökre eltávozott bará­tainkkal olyan áldozaticész küzdőtársakat veszítettünk el — hangoztatta —, akik kimagasló eredményeket ér­tek el a termelőmunkában, a művészeti, irodalmi, tu­dományos életben és a köz. életben. Elhunyt harcostár. saink a társadalom külön­böző osztályait és rétegeit képviselték, de mindannyiu­kat egybefűzte a népfront­mozgalomban vállalt közös munka és közös cél. — A Hazafias Népfront VII. kongresszusa élénk po­litikai légkörben ülésezik — folytatta Kállai Gyula. — Az elmúlt esztendőben, ha­zánk felszabadulásának 35. évfordulóján jóleső érzéssel állapíthattuk meg: ez az emberöltő — eredményeivel és gondjaival együtt — nemzeti történelmünk ma­gasba ívelő szakasza volt Évszázadok elmaradottságát leküzdve hazánk a Magyar Szocialista Munkáspárt út­mutatásai alapján sikeresen halad előre a fejlett szocia­lista társadalmi rend építé­sének útján. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa a párt — XII. kongresszu­sán megjelölt feladatokat nemzeti programmá emelte. Hiszem, hogy az Országos Tanácsnak ezt az állásfogla­lását a kongresszus, mozgal­munk legmagasabb fóruma a maga nagy erkölcsi és politikai súlyával ismétel­ten megerősíti és hitelesíti. A beszámolási időszakban jelentősen fejlődött és új vonásokkal gazdagodott ha­zánkban a szocialista nem­zeti egység. A demokratikus nemzeti összefogás, amely immár fél évszázada fejlő­désünknek egyik meghatá­rozó tényezője, a szocializ­mus építésének évtizedei alatt olyan tertós és meg­bonthatatlan szövetségi vi­szonnyá fejlődött, amely át­fogja, s közös cselekvésre készteti dolgozó népünket, az ország egész lakosságál. Szépen demonstrálták ezt a múlt évi tanácstagi és or­szággyűlési képviselői vá­lasztások, amikor a Haza­fias Népfront választási fel­hívásában foglaltaknak meg­felelően több mint hét és fél millió állampolgár tett hi­tet a párt iránti bizalom, a nemzeti egység, a fejlett szocializmus építésének programja mellett. A Ha­zafias Népfront választási felhívásában megfogalmazta azt is. hogy támogatja a S CSF.1Í**®' ­A NEMZ K'tAUSTA A kongresszus résztvevői az Építők Rózsa Ferenc Művelő­dési Házában Magyar Népköztársaság küV politikáját, amelynek célja továbbra is a béke megóvá­sa, a társadalmi haladás tér­hódításának elősegítése. Nemzeti érdekeinknek • internacionalista kötelezett­ségeinknek megfelelően erő­sítettük és erősítjük szövet­ségünket és barátságunkat a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. To­vábbra is i szilárdítjuk és bővítjük kapcsolatainkat a haladást és a béke védel­mét képviselő nemzeti erők­kel. Támogatjuk és minden fórumon képviseljük az eny­hülés, a békés egymás mel­lett élés politikáját. Ezért is fogadtuk mély egyetértéssel a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVI. kongresszu­sán tett békeja Vaslatokat. Az elnök indítványára á résztvevők elfogadták a kongresszus napirendjét. A küldöttek megválasztot­ták a kongresszus titkársá­gát. szerkesztő bizottságát és jelölő bizottságát, s döntöt­tek arról, hogy delegációval vesznek részt március 15-én az 1848—49-es forradalom és szabadságharc dicső napjai­ról megemlékező múzeum­kerti központi ünnepségen. — Kongresszusunk meg­tisztelő feladata — zárta megnyitóját Kállai Gyula —, hogy az elért eredme­nyekre támaszkodva megha­tározza a további tennivaló­kat. Meggyőződésem, hogy a Hazafias Népfront VII. kongresszusának tanácsko­zása sok hasznos útmuta­tást ad a már megalakult népfrontbizottságoknak, a sok lelkes aktivistának, a megválasztandó ú.1 országos testületeknek. Hagyománya­inkhoz híven újabb százez­rek. népünk egészének moz­gósításával a jövőben is méltó módon kívánunk részt venni az országépitő munkában, hazánk anyagi és szellemi felvirágoztatásában. rnAc meter/UgAt, s&rFs&LfETtKi 71. évfolyam 63. szám 1981. március 15., vasárnap Ára: 1,80 forint

Next

/
Oldalképek
Tartalom