Délmagyarország, 1981. február (71. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-12 / 36. szám

8 Csütörtök, 1981. február 12. 8 f A Lávahegy leve... Az Eger—Mátravidéki Borgazdasági Kombinát több mint 550 ezer hektoliter minőségi bort hoz forgalomba ebben az cvben. Legismertebb italaik — Egri bikavér, Egri leányka, Debrői hárslevelű — hazánkban és külföldön is igen ked­veltek. Termékeik több mint 30 százalékát exportálják. A képen: palackozzák a bort KITÜNTETETT NYUGDÍJASOK Vasárnap reggel a feleségem le­küldött kenyérért, a pékségbe. A sarkon, a kenyérbolt mellett két fér­fi megállított: — Próbáljon, kérem, természetes arcot vágni — mondta az egvik. és rám irányította a felvevő kamerát. Erőltetetten mosolyogtam. — Árulja el. kérem — kérte a másik, miközben mikrofont tartott a szám elé —. melyik évszak tetszik önnek a legjobban? — A tél — vágtam rá szinte gon­dolkodás nélkül, és bementem a pékségbe... Pontosan egy hét múlva az egyik televíziós adásban megláttam maga­nat a képernyőn. Előttem is férfia­kat mutattak be. Ok is ..évszakos" kérdésekre válaszoltak. Az egviknek a nyár tetszett, a másiknak az ősz. a harmadiknak a tavasz. Utánuk mutattak engem. Totálképben. Mes­terkélten mosolyogtam, és mondtam, hogv a „tél". Másnap reggel a feleségem rám förmedt: — Miért nem méltattál annyira, hogv szóljál. Mondhattad volna, hogv te leszel az egyes műsor sztár­ja! Hites feleséged vagvok. nemde?! — Mi nem jut eszedbe. Ljubocs­ka? — dadogtam. — Ez tiszta vélet­len. Én magam sem tudtam. — Az csak természetes, hogv ma­gad sem tudtad! — replikázott to­vább. — Te arról sem tudtál, hogv a drágalátos édesanyádnak színes te­levízióra is telik? — Tudtam — mondtam most már kissé ironikusan —, és akkor mi van? — Még hogv mi van? — fakadt sírva a feleségem. — Anvád. ha A véletlen meglát a színes televizióján kockás ingben, leszakadt gombbal... Ezt egy életen át nem bocsátja meg ne­kem! Hallgathatok! Ezt jól megren­dezted. az szent igaz! Ismerlek én, mint a tenyeremet. Ezzel jól rám uszítottad az anyádat. A munkahelyemen az intézet igaz­gatója kéretett magához. — No. mi van. barátocskám? — mondta sokat sejtetően. miközben valamiféle ügyiratot írt alá. — Lát­tam önt a televízióban ... Én az ön helyében nem állítottam volna ma­— Hát még csak tegnap volt az egész — feleltem. — Éppen ez az. hogy tegnap tör­tént — replikázott. — Te meg máris megfeledkezel a haverodról! Nem fair játék ez ígv. öreg! Nem fair... öt órakor megjött Olga Kirülovna. szakszervezeti titkárunk. — Szizov! — hadarta. — Ügy döntöttünk, hogy mától ön fogja irányítani az öntevékeny művészeti együttest. Mindenekelőtt a kórust... — De, drága elvtársnő, nekem nincs hallásom — tiltakoztam. — Ne akarjon a falhoz állítani, Szizov — recsegte a fülembe. — Nem vagyok én mai csirke. Nagvon jól tudom, hogy hallás nélkül még a konzervatóriumba sem vesznek fel gamat szembe munkatársaimmal, az jenkit, a televízióba meg még úgy se. egész kollektívával. Szóltam volna nekik. Van itt sok olyan dolgozó, aki többszörösen is rászolgált a te­levíziós szereplésre. Nem zavarja az ilyen kirívó viselkedés! Ebéd után Zotov a tervosztályról jött át hozzám. — Szeriózsa. barátocskám! — ölelt, át nyájaskodva. — Van hozzád egv kérésem: adj kölcsön ötezer ru­belt egv fél évre.Nem jött még ösz­sze a pénz a kocsimra. Hát mi az neked? Tudom, mennyit keres egy művész. Odaállsz néhányszor a ka­mera elé. és dől a pénz!» Nekem meg egv életen át kell gürizni eny­nyi pénzért.... Nem sokkal később a barátom te­lefonált rám: — Ezt már nevezem valaminek «­recsegte a telefonba. — Filmezünk, öreg. filmezünk?! Ráadásul olyan rátarti vagy. hogy még fel se hívsz! Este a szomszéd jött át. — No. Petrovics! Kitettél maga­dért! — kacsintott rám cinkosán. — Láttalak az este a televízióban! Nagyszerű fickó vagy' Mint egv iga­zi sztár. Mikor mutatják be a má­sodik részt? De szóljál ám előre! Éjjel csak vergődtem az ágyban. Sehogv sem jött álom q szememre. Másnap reggeL ahogy bementem a munkahelyemre, hívatott az osz­tályvezető: — Hát így állunk! — dörmögte morcosan az orra alá. — Most már értem, hogy miért nem adta még le a harmadik dekád jelentését. Ter­mészetesen. a szabad ideiét minden­ki úgy használja fel. ahogy akarja. De azt is látom, hogv qn. Szizov, kettős életet él!... Apropó: ha ön­nek úgv tetszik a tél. akkor vegye ki a szabadságát, és június helyett menjen el üdülni januárban. Ny. J. Nyugdíjba vonulásuk al­kalmából a Szegedi Posta­ELMARAD A SZOLNOKI SZÍNHÁZ VENDÉGSZEREPLÉSE 1 -5 Árhullámok a Körősökön Várható időjárás ma estig: A felhőátvonulásokból szór­ELÖADÖKST A KISZÖV­KLUBBAN Nyugdíjas-találkozót ren- A Körösök romániai víz- hatására szerdán délelőtt a deznek holnap, pénteken gyűjtő területén tovább foly- jég megindult. Békésben, a és ., , „ . , . A Szolnoki Szigligeti Szín- vanyos hózáporok. Sokfelé délután 3 órai kezdettel a tatódott az olvadás, és ki- Körös-vidéki Vízügyi Igaz­igazgatósag 44 dolgozojat haz holnapra, penteare ter- erős, helyenként viharos KISZÖV szegedi. Arany Já- sebb csapadék is hullott. En- gatóság területén 3? ezer búcsúztatták tegnap, szer- vezett szegedi fellépése a északnyugati, északi szél. A nos utcai klubjában. Azösz- nek hatására a Körösökön hektárt borít belvíz, ebből dan Szegeden. Az igazga- Bartók Bela Művelődési várható legmagasabb nappali szejövetel programján ezút- és a Berettyón árhullámok 18 ezer hektár a vetésterü­tósag vezetője, Rozsa István Kozpontban technikai okok hőmérséklet ma: 1 és 5° kö- tal Karádi Juditnak, a Sze- alakultak ki. A Sebes-Körös let. A mentesítési, védelmi tíz nyugdíjba menő dolgo- miatt elmarad. A jegyek a zött. zónák vezérigazgatói dicsé- színház jegyirodájában és a retet nyújtott át, 14-en let- művelődési központban visz- NÉPFRONT­tek a posta kiváló dolgozói, s szaválthatók. A szolnoki MFf Riszfi Es húszan kaptak igazgatói di- színház Harold Pintér: A cséretet. HANGVERSENY A Szegedi Szimfonikus Ze­nekar hangversenyét ren­dezi meg az Országos Fil­harmónia szimfonikus bér­letsorozatának hatodik kon­születésnap című drámáját valószínűleg áprilisban mu­tatja be Szegeden. ALLAMELMELETI SZABAD­EGYETEM Megbeszélést tartott teg­nap, szerdán a Hazafias Népfront megyei elnöksége a népfrontbizotlságqkba vá­lasztott egyházi személyek részére. Nagy István, a nép­front megyei elnöke üdvö­zölte a megjelenteket, majd gedi Nemzeti Színház mű- alsó védvonalain szerdán munkában több mint 500 vészének Boldogság szobra reggeltől harmadfokú, a Be- vízügyi, valamint közel 300 című előadóestje szerepel, rettyón másodfokú, a többi termelőszövetkezeti dolgozó Gitáron közreműködik folyószakaszokon elsőfokú vesz részt, 51 szivattyútelep Sztrain István. készültséget tartanak. Az ár- és 28 szivattyúállomás mű­hullám zavartalan levonulá- ködik. sát a Sebes-Körös torkola- A hirtelen olvadás több tától a szeghalmi közúti hí- Békés megyei települes bei­dig mintegy 80 cm_ vastag területén okoz gondot. A A TIT megyei szervezeté- Molnár Sándor megyei tit­certjeként ma, csütörtökön nek államéiméleti szabad- kár tartott tájékoztatót a este fél 8 orai kezdettel a egyeteme ma, csütörtökön VII. népfrontkongresszus Zenés Színházban. Közremű- délután 5 órakor rendezi előkészületeiről és az aktuá­ködik: Perényi Eszter (he- meg soron következő elő- lis feladatokról, gedű). A műsorban Bar- adását a Hazafias Népfront Vörösmarty u. 3. sz. alatti termében. Ezúttal dr. Czuth Béla egyetemi adjunktus tart előadást De civitate Dei — a középkori keresztény ál­lameszmény címmel. tók és Dvorák művei pelnek. NYÍLIK A KIKERICS ELZÁRÁS MUNKAKERÜLÉSÉRT Legritkább vadvirágunk, a magyar kikerics kibontotta halványlila szirmait a Szár­somlyó-hegy napsütötte lej­KISMAMAKNAK A Vöröskereszt Tavaly október 8. óta sem állandó, sem alkalmi mun­kát nem vállalt a 21 éves Farkas Marianna, gyöngyösi lakos. Az országot járta, kü­Bosszúság Ottó egy embermagas­ságú állóórát visz javít­tatni. Vállára veszi, és izzadva cipeli az utcá­kon keresztül. Az egyik kanyarnál egy kissé na­gyot lendül és az órá­val egy férfit alaposan fejbe talál. A férfi fel­fortyan: — A fene egye meg! Nem tudna ön is inkább karórát hordani, mint más normális ember? VÉDETT NÖVÉNYEK Miskolc város tanácsa jégtorlasz nehezíti Ezen a he, tanácsok ezekben szakaszon jegrobbantasokat . ' , , , végeznek és dolgoznak a jég- varosokban, kozsegekben ve­törő hajók is. A védekezés dekezési munkát folytatnak. Térképkiállítás Budapesten Érdekes kiállításra készül kozott' ilyen bemutató létre­a Budapesti Történeti Mú- hozására. zeum: a hajdani kartográfu- A kiállításra kerülő anyag­sok készítette dokumentu- ban szerepel Vásárhelyi Pal, mok segítségével kívánnak a hjres magyar vízmérnök képet adni a főváros fejlő- egy térképe is. A dokumen­déséről az elmúlt évszáza- tumok nemcsak a település­dókban. Február végén nyit- fejlődésről adnak informá­ják meg a régi térképek ciót, hanem a kor hangula­Pest-Budáról és környé- tát is idézik, hiszen a több­tariáni " -/T TTJ úiabb két természeti ér^ kér51 c£mű tárIatot' amely" "^e nagy műgonddal ké­tóin. A süveg alakú hegy- alapszervezete a gye^nTe- '^városokban, Z ket nyüvSttvéde^ aek SZÍtett' vizfestesse!, *Teze" csúcs ilyenkor lila ruhát ölt vő kismamák részére gyer- kozott Szegeden csavargott Ezek egyike a Lillafüred £e- T lí JH ITRT lapok számos U"szt™T magára. A nevében is a ki- mekruhavarró szakkört,, va- Az alkalmi ismerőseitől ka- lé vezető műút mentén, a k<?ebb — egyebek között korhű fi­keletet idéző kikerics az lamint házi betegápolási pott összegekből tartotta Szinva-patak partján te- " lött rendeztek térlíp- gurakat es Jeleneteket, fold­egész Kárpát-medencében tanfolyamot szervez. Az ér- fenn magát. Harmincnapiéi- égeres növénytársu- kiánítást Magvarországom s mérő es:*ozoket> budai lat­egyedul a 442 meter magas deklodoket minden heten _ lés. A területen mintegy Bud tj Történeti Múze- képeket őriztek meg szá­del-baranyai hegyen talal- szerdán délután 4-tol ' este J száznegyven atlagosan nyolc- H •-- ­ható, á legközelebbi lelő- 7-ig várják a Csongor téri veszélyes mumkakerülés mi- vanéves, 24—25 méter ma­helye az Adriai-tengerpart, pártházban. att — a rendőrség. gas égerfa található. um most első ízben vállal- munkra. .Megrendülten tudatjuk, hogy KADAR BELANE Feuer Mária örökre eltávozott. Temetése február 13-án, pénteken fél 12 órakor lesz a cinteremből. Rész­vétlátogntások mellőzését kéri a gyászoló család. Gyászközlemények 13-án 13 órakor lesz az Alsóvá­rosi temető kápolnájából. Min­den külön értesítés helyett. A gyászoló család. Remény u. 8. 10 842 Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, BANFAI.VAI JÓZSEF életének 74. évében elhunyt. BÚ­KOSA KÁROLYT. adományaikkal fájdalmunkon Köszönetet mondok jó szomszé- enyhíteni igyekeztek. A gyá­daimnak és mindazoknak, akik szóló család. Köszönetet mondunk mindazon ™éz bán^tombanV'vetem együtt^ Köszönetet mondunk mindazon csúztatósáról hamvasztás után rokonoknak, ismerősöknek, akik éreztek. Továbbá köszönet a két rokonoknak. ismerősöknek, értesítéssel leszünk. Gyászolo felejthetetlen halottunk, Jó barátjának, (a tanárnak és a szomszédoknak, akik felejthetet- felesége. 10 841 ÖZV. CSILLAG IMRENE szabómesternek), akik gyakori len IMRFNF Mély fájdalommal tudatjuk, temetésen megjelentek, részvé- látogatásukkal enyhíteni igye- „"o,",™ Lte hogy a felejthetetlen édesapa, tűkkel, virágaikkal fájdalmunkat keztek, kórházi ágyon fekvő, «"'«esen megjelentek reszve após, enyhíteni igyekeztek. Külön kö- szenvedő barátjuk fájdalmát halmunkat enyhíteni liSekeztok DÁVID LASZLO szünetet mondunk kezelöorvosá- Köszönet a Brüsszeli koruti oal™mKai enymtem igyeaeztea. él€tének 7, évében_ hosszú bé­nák. áldozatos munkájáért. A napközi otthon vezetőinek ís a " "y tegség után elhunyt. Temetése gyászoló család, Kiskundorozs- napközi otthon kis öregjeinek. Tudatom, hogy febr. 12-én tl órakor lesz a ma. akik betegen, bottal a kezükben CSIKÓS GYÖRGYNE tápéi temetó ravatalozójából. A . . .. . sántikálva is elkísérték utolsó Helmly Gizella gyászoló család. Dobozi u. 9. Mely fájdalommal tudatjuk, útjára a szeretett Karcsi báesit> végső búcsúztatása február 17-én 10 840 hogy a szeretett férj, apa, nagy- Gyászoló, fájó magányban ma- l5 órakor lesz a Belvárosi te- Köszönetünket fejezzük ki apa és dédapa, rudt özvegye. Kósa Károlyné, metö ravatalozójából. A gyá- mindazoknak a rokonoknak, is­' LACZI FERENC Tavasz u. 4. Részvétlátogatás BZoló család. 12 292 merösöknelt. lakótársaknak. a életének 82. évében, hosszú mellőzését kérem. hangszergyár kollektívájának, a szenvrúes után elhunyt. Terne- , , . . Mély fajdalommal tudatjuk, SzeHedj Rendőrkapitányság vizs­tofe msi február 12-én 14 óra- Köszönetet mondunk mind- hogy a felejthetetlen édesanya, "ff®01 , alosztálv dolHOzóinak I'^ttíJ2 temetőben, azoknak a rokonoknak szomszé- nagymama dédmama és anyós, f lele* fetten hatottunk? dóknak. ismerősöknek, akik DEIXLER ISTVANNE ÖZV SOKI ISTVANNE drága jó szerettünk, sánta Erzsébet temetésén megjelentek, virágaik­, , „ ÖZV. ACS JÁNOSNE életenek 86. eveben, hosszú kaI lájdalmunkat enyhíteni igye­A Szeged megyei városi Ta- temetósén megjelentek, sírjára szenvedés után elhunyt. Bucsuz- keztek Külon köszönetünket nács Kórhúz Rendelőintézet virágot helyeztek, részvétükkel tatása február 13-án 12 órakor fejezzük kl a n, körház belgyó­Bör-Nemibeteggondozó Intézet mélv fájdalmunkat enyhíteni lesz a Belvárosi temető ravata- gvászati osztálya orvosainak, dolgozói fájdalommal tudatják, :„vekeztek. A gyászoló család, lozójábói. A gyászoló csalad ápol6inak. akik munkáíukftal Tápé. . , , , , 12 -, élete megmentéséárt fáradoztak. Mély fájdalommal tudatjuk, . , Muesi család 10 830 Köszönetet mondunk mind- hogy felejthetetlen édesanya, A Byílszo10 MUCS1 csaIaa- 10 830 1981. február 9-én elhunyt. Em- azoknak a rokonoknak, ismerő- nagymama. Tudatjuk, hogy lékét kegyeletel megőrizzük. sültnek, akik felejthetetlen ha- OZV. SZALMA ISTVANNE ÖZV. GYOVAI ISTVANNÍ vx-,Sn»(rt mondok azoknak lőttünk, Vecsernyés Mária Engel Borbála akik ehttsérték utolsó útjára, OKBAN SZILVESZTERNÉ volt Répás utcai lakos, életének váratlanul elhunyt, hűséces imádott drága jó fér- Magyari Julianna 78. évében, hosszú szenvedés eltemettük. Gyászoló "eme*, temetésén megjelentek és virág- után elhunyt. Temetése febr. kor lesz a daszki Gyászoló felesége, unokái. leánya és hogy szeretett munkatársuk, DR. SZURGENT SÁNDOR Csendben eltartói. 10 828 Tűz a szállodában Harmincméteres lángnyel- hányan rekedtek szobáikbail vek és füstoszlopok csapnak A szálloda minden szobáji a magasba Las Vegasban, a foglalt és négy különbözí világ egyik legnagyobb szál- összejövetelt tartanak ter­lodájából és kaszinójából, a meiben. Kétségbeesett em­2783 szobás, harmincemele- berek másztak ki az épület tes Hilton-szállóból. A tűz ablakaira, mentésre várva, eddig ismeretlen okból ked- Az alsóbb emeletekről a ven­den este a nyolcadik emele- dégek lepedőkből font köte­ten tört ki, és emeletről len próbáltak menekülni, emeletre terjedt egészen a A szálIoda vezet6i az épü. 24. szintig A legújabb jelen- j elhagyására szólították tések sfn"t 3sz^ely rneg- vendégeket és a 900 ÜK„ vendéggei teli bárban a mű­szállítottak kórházba, több ségüket füstmérgezéssel. A tűzoltók jelentései szerint a tüzet sikerült lokalizálni. sor közepén szakadt félbe az előadás. A közeli kórházak felké­Az épület tetejéről három szültek a sebesültek fogadá­helikopter menti az embe- sára és a szálló közelében reket. A szálloda szóvivője egy szükségkórházat is be­szerint egyelőre nem tudni, rendeztek. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István — Főszerkesztő-helyettes: Sz. SimoD István — Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Ta­nácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 8710 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — 672*. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetést II) egy hónapra 34 (ertet, — Indexi ZS 003 — ISSN. 0133 -023 x

Next

/
Oldalképek
Tartalom