Délmagyarország, 1981. február (71. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-01 / 27. szám

Katona ludn Bekerít szárnyas hatalom Varjak viszik a láng-napot, a rikoltó kapukat bezárják. Marad a kávé. nikotin, a lakbér e- a bolti számlák. J Körülállnák a versek. Kinn fagy ragyog. Gond m leeitem. Derkoronás madarat várok, gally-hiniaia még leng a kertben. Tar fák ujjai közt a hold. ma minden reménnyel teli. Párába szippant, fölvidul, fiam a fedőt emeli. Bekerít szárnyas hatalom, a rikoltó kaDukat bezárják: várom koronás madaram, zúzmarás, nagy csöndek királyát. A

z a szent és nagy igazság, hogy náiú.i >. .gcncsak minden magánügy vagy félhivatalos dolog így kezdődik: „Te, mondd, nem ismersz ott valakit?" S minthogy ezt a módit már eléggé kitanultuk, a három lehetséges válasszal már okosan és ravaszul gazdálkodunk. Három választ mondtam, ugyanis itt nemcsak igen éfc nem lehetséges. Aszerint, hogy ki kérdezi, le is tagadjuk olykor az ismeretséget. Csak ezzel még koránt sincsen vége. Ha ugyanis van ismerősünk, annak szólni kellene, hogy . .. Ám nem sokkal jobb a helyzet ismerős híján vagy az ismerős • letagadása esetón sem. Kicsi ez az ország, elfér a két tenyerünkön, pe-sze, hogy sok az ismerős, s ebből nő ki a magyar protekciózás egyszerűsített képlete. A képletben ugyan sok az ismeretlen tényező, de a végeredmény a fontos. Lesz színes tévé vagy nem lesz? Persze, hogy lesz! Nem. nem azért, mert valaki ismerősünk ismer egy boltvezetőt, egy nagykereskedelmi főnököt. Ez túl egyszerű lenne. Olyan folyamat ez, mint' egy búvópatak. Én ismerek valakit, akinek egyszer szívességet tettem, neki szólok hát, s ő majd e,>ndul valamilyen nyomon. Minthogy ő is tett szívességet, s akiknek kedvezett, azok is honoráltak már másokat szívességgel, megmozdul egy fél város. Lesz már benne állatorvos és Ariadné fonala kisiparos, hivatalnok és tévészerelő, vadász és társadalmi ellenőr, gépkocsioktató és egyetemi docens, postás és kőműves ... Lesz, mert az állatorvos soron kívül beoltotta a féeszgazda tyúkjait, akinek a fia autószerelő, és szerzett négy új radiálgumit, a hivatalnok ezért azonnal postázta az aktát, istenem, és hol van ínég a vége? Száz szónak is egy a vége: meglesz a színes tévé. És ne üsse meg a guta az embert? Nem a saját nevére, nem is a szomszédéra, hanem annak az utálatos Kengyelfinek a nevére, aki ezúttal most szintén beépül a láncreakcióba. és már mondja is a példázatot Krisztus koporsójáról, vagyishogy neki pedig egy kis szovjet atommáglya kellene, de a legsürgősebben... Számítógép nem dolgozik olyan pontosan, szépen, megbízhatóan, mint. ez a fogaskerék-rendszer. .gz mindig megtalálja az optimális megoldást, s ha nem is a legrövidebb, de a legbiztosabb utat. A labirintusrendszer Ariadne-fonala pedig a szívesség, amely nem vesz, nem enyészik el a láthatatlan alagutakon, csak átalakul — törlesztésköteles elvárássá. Jókedvemben beszélek ám én erről, nem morogva, nem zsörtölődve. Ugyanis így tudunk mindent megszerezni, ami kell: hiánycikket, kurrens árut, gyors ügyintézést, apró kis kedvezményt. S ne tessék azt gondolni, hogy valamiféle beavatottság. rang, hivatal kell hozzá. össznépi méretekben megy ez mindennap. Mert hogy mindenkinek van valahol valakije, akinek további valakijei vannak egyebütt, és igy tovább... Közel vagyunk egymáshoz, így a labda körbe-körbe jár. Vagyis: ezért nincs mondjuk színes tévé a boltban — de ugyanezért van mégis. Logikámat valaki megtámadta. Azt mondta rá: így azért mégis kimaradnak a körből a János bácsik, meg a Juliska nénik, mert azoknak nincs ismerősük. Majdnem igaz ez — de mégse! Mert én ismerem a János bácsikat meg a Juliska néniket. János bácsi történetesen apja egy miniszterünknek .. . Juliska néni pedig nagynénje egy államtitkárnak ... Én például hozzájuk szoktam fordulni. Nos, ha így van, nem lenne jobb természetes úton? — kérdezi a másik gondolkodó. Biztosan lehetne — mondom rá én. De mi lenne abban az öröm. Ha csak úgy ... Hiszen oly szép ez a nagy népi társasjáték... SZ. SIMON ISTVÁN Egy kanál víz A grafikus kártyái gádjából meg a fontolás higgadtsága, a tapasztalat. Azt tanítják okos tudorok, hogy az emberi cselekvést két dolog vezérli; a motívum meg a célképzet. Hogy is fordítható ez le a mi esetünkre? A képleteket, legyenek azok bárminők, értelmezni szükséges, ha lényegükig akarunk jutni. Munkált itt szobafestőink esetében kétféle érdek, de sainos. ket partikuláris érdek. A nem minden viszály nélkül való. hangos detonációval járó brigádrobbanás ugyanis nemcsak hőseink pénztárcáját csappantotta meg, hanem a szövetkezetét is. Ez pedig igazából már nem is magánügy. Itt azonban álljunk meg néhány pillanatra. Festőink esetéből ugyanis számos tanulság olvasható ki. Először is az, amit a filozófia tanításaból képletesen úgy tudunk: az egész a részek összege, ám mégsem teljesen azonos azzal. Vannak érdekek, egyéniek, csoportérdekek, s van ugyanakkor társadalmi érdek. Fekete és Fehér esete tehát legfőképp arra példa, amit mostanság az emberi tényező szerepenek, szokás emlegetni. Azokról a dolgokról van itt szó, amelyeket nem lehet rendeletbe, szabályba foglalni, amelyeket magunk között kellene elintézni. Hogy hol? Munkahelyen, vagy fehér asztal mellett? Mindegy. Nekünk kellene elintéznünk, csak! ez- a lényeg. Es egyszerű elvek alapján, mondjuk úgy, hogy jobban hallgatunk a saját józan eszünkre, hogy nem hirdetjük ki, hogy csak ez, vagy csak az a magatartás helyes, ha elhisszük, hogy egy húszesztendős embernek másféle szempontjai lehetnek, mint egy negyvenesztendősnek; mondjuk még olyan kardinális ügyekben is, hogy mivel célszerű eltölteni egy-egy nap estéiét. Mindehhez persze tudni kellene valamit; beszélgetni kellene tudni, és vitatkozni is tudni kellene, mert igazi viták alig vannak. Amit vitának nevezünk, az vagy „csatlakozom az előttem szólóhoz"-féle protokolláris bólogatás, vagy ideges hőbörgés. Sajnos. És minden érvelésben van is igazság. Kapcsoljuk le az Intézmények mellékhelyiségeiben a villanyt, ha nincs szükség a lámpafényre; ne főjünk haszonhat fokra fölfűtött szobákban, az irodákban, álmosak leszünk tőle! Jó. Igaz. Elhiszem. De ki óhajtom jelenteni, hogy voltam már Fehér, aki húszéves, és vagyok már majdnem annyi, mint Fekete, aki negyven, s hiszem, hogy hajdani szempontjaim nem különböznek alapvetően a mostaniaktól sem a nemzedéki kérdésben, sem másban, és hangsúlyozni óhajtom továbbá, hogy az egész ellentét valóban válság is. Mégha a makacs Fehérek és még makacsabb Feke- i ték ezért a véleményért bizonyos kanalakat is emlegetnek, melyeknek mélyedésében víz van, amibe belefojtatnának. Legyek cinikus? Azt, hogv a kanálban mélyedés is van. fölösleges feltalálni. A kanalak rendeltetésszerű használatáról volna inkább fontos eszmét cserélni i Magunk között t PETRI FERFNC F

ekete és Fehér brigádot alkottak. Fekete negyvenéves volt, Fehér feleannyi. Fekete — az ő korában már mértéktartóbb az ember — szerette a televízió főműsorát papucsban szemlélni családja köreben, es kedvenc karosszékéből; Fehér ebben az időszakban presszók asztalatainál üldögélt leginkább ifjú hölgyek társaságaban, ami érthető is, hiszen húszesztendős korában az ember ugyebár az igazit keresi. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Fehér és Fekete, a két szobafestő amolyan félig gebines rendszerben dolgozott egy szövetkezetben. Maguk vállalták fel a munkát, s számoltak el a bevétellel. Hogy mikor dolgoznak, senki sem kérdezte tőlük. A lényeg az volt, teljesítsék „bevételben", amit elvárnak tőlük... És teljesítették is. Csakhogy. Miután Fekete korán feküdt, korán is kelt. Fehér pedig inkább késő délutánig szeretett dolgozni, mert hajnalok hajnalán többnyire hangyaboly mászkált a koponyájában, feszültség támadt közöttük. Az igazit ugyanis kevés szobafestő keresi presszókban úgy, hogy legalább egy pohár sört ne inna meg közben. A példázat persze igaz az esztergályosokra, .a tanárokra és az üvegfúvókra is, hogy a többi ötezer szakma húszesztendős képviselőiről ne is beszéljünk. Ügy mondják, hogy mai napság szobafestőknek van mit. aprítaniuk tejbe. Sokan azt is állítják, hogy abban a rendszerben, amelyben Fekete és Fehér dolgozott. ahogyan mondani szokás: van fantázia. Szerintem is van. De...! Fekete és Fehér — egyébként szegről-végről rokonok is — összevesztek. Fekete egy kanalat emlegetett, mondván, legszívesebben belefojtaná Fehért, mert Fehér egyszerűen egy lehetetlen alak, aki még annyit sem tud. hogy jobb a munkával nem kés-' lekedni. meg hogy. aki korán kel. aranyat lel, s ő, mármint Fekete, nem hajlandó kora estig robotolni, mert Fehér valakik után szaladgál. Bezzeg az én időmben..., mondta mindig Fekete, s jelentőségteljesen körbepislogott. Felesége és gyermekei persze egyetértettek vele. Fehér azt magyarázta az ügyeletes igazinak, hogy Fokele sajnos nem tud aludni, mert nyilván öreg már, s az öregségtől ingerlékeny is az ember. Aztán ő is emlegetni kezdte azt a bizonyos evőeszközt. Fekete és Fehér tökéletesen kiegészítették egymást. Fekete alaposabb volt, Fehér fantáziadúsabb. Fekete a színek keveréséhez értett mesterfokon. Fehér olyan csíkokat, tudott húzni, hogy maga Euklidész sem talált volna bennük geometriai hibát... Manapság Fekete Kissel dolgozik. Fehér Naggyal. És majdnem csak a felét keresik meg annak, amit együtt. Igaz, békében ténykedik mindkét kétszemélyes brigád. Csakhogy az előbbiek a színkeveréshez értenek csupán, az utóbbiak a csíkokhoz. hiányzik valami ebből a két közösségből: s mindkettőből más; a Fekete vezette brigádból a fiatalos lendület, a Fehér bri-