Délmagyarország, 1981. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-01 / 1. szám

Gáz van. Teherautó tolat a havas kapuhoz. Rakodója bújik a metsző széltől. Csendes Ferenc és Lorensz. Sándor a platóhoz tolja a palacktartó talicskát. Legörgetik a nehéz palackot, és betolják az udvarra. Gázt vezetnek Kisteleken. Az utcán keresztbe-hosszába mély árkok. Most arasznyira fagyva benne a víz. Korábban többször megbuggyant a szerelők gumicsizmája. Nem éppen irigylésre méltó munka. Faggyal, hóval, jéggel birkóznak Antal Istvánéit is. Szabó László, a DÉGÁZ szegedi üzemének vezetője mondja: — Kistelekre tavaly elvittük a gázt. Harminchat lakásban már azzal tüzelnek. A többire is megegyeztünk. — Határidőt is szabtak? — Erre az évre ígértük száz házhoz a bekötést. — A faluban mást mondanak? — Menet közben változtak a dolgok. Kéréssel házalták végig februárban az utcákat a kisteleki tanácstagok. Csak akkor lesz gázuk, ha segítenek a tanácsnak. Házanként négyezer forintért eljön az utcájukba a vezeték. Aki hamarabb fizet — gyorsabban kap. Az emberek töltötték a csekkeket. Mindenki számolt-kalkulált — ennyiért megéri. A lakás belső munkálataira ad kölcsönt az OTP — nem fillér a kiadás, de idővel visszatérül. A tanács hét utcát jelölt, ahová a lakók a maguk pénzén viszik el a gázt. A fűtés kezdetére kapták az ígéretet — akkorra mindenhol begyújthatnak a konvektorokba. Elindul a lavina... Rózsa Lajosné egy kazal levelet mutatna, ha kellene, s azt mondja. úgy járt a tanácsra, mint cukorra a légy. — Muszáj volt? — Sok pénzünk állt már benne. az uram rokkantnyugdíjas, telt. az idő, sehol semmi. Mi nyárra kértük a bekötést, mert a tanácstag azt is fölírta, ki mikorra szeretné a munkát. Jött is a papír, amikorra kértük. Nem láttunk semmi mozgást szeptemberig. Novemberben vonultak föl a gázosok. — Mennyit fizettek összesen? — Majdnem harminchétezer forintot, de végül venni kellett télire is tűzrevalót. Fél éjszakákat fagyoskodtunk a fatelepen, mire kaptunk. — Miből gondolták, hogy még ősszel bevezetik a gázt? • • • — Falugyűlésen mondták. Ott József tanácselnök nem is tagadja: — Elindítottuk mi idejében ezt az ügyet. Ígérték: a fűtés megkezdésére bekötik a gázt, ahová vállalták; köztük abba a hét utcába is, amelyet a lakóié fizettek. A tanács két megoldás közül választhatott. Vagy állami támogatással, vagy a lakók hozzájárulásával vezetteti a gázt. Akik tavaly szereltettek, meglovagolták szerencséjüket, mert nekik nem került pénzbe az utcai vezeték. A DÉGÁZ kifizette helyettük. Azt beszélik a faluban, ezt csak a bennfentesek tudták. Nem tudni, de az biztos, a múlt télen 36 lakásban már gázzal fűtöttek, köztük néhány „módosabb" ember szobájában is. Ügy határozott a testület, a Kossuth utca egyik oldalán költik az állam egymillió forintját, ott az orvosi rendelő, a szolgáltatóház, bölcsőde, gimnázium. Kalapol a tanács... A főút másik oldalán kalapolt a tanács. — Végül hány családhoz jutottak el a gázszerelők? — Hét utcában 200-an fizették be a kért összeget — válaszol a tanácselnök. — Becsapottnak érezhetik magukat? — Voltak szervezési hibák. A tanács vállalta a közvetítést a lakosság és a DÉGÁZ között. — Az ígéret, hogy ősszel gázzal fűthetnek, nem volt megalapozott? — Dehogynem. Mindenki így hitte. — Akkor miért nem lépett föl a tanács, mint megrendelő a határidő betartásáért? — Nagyon gubancos ügy ez ... Elég jóban vagyunk a vállalattal... Akkor se járunk jobban, ha bírósághoz fordulunk. Attól még nem ég a gáz ... — A lakosság kérése parancs, főleg ha a zsebére megy a játék... — Rengeteget tárgyaltunk, az országgyűlési képviselő is járt kint. Végül aztán év végére módosítottuk a megállapodást. Közben fiatalasszony türelmetlenkedik az elnök szobája előtt. Elnézést kér — benyit —. de a gyereke otthon egyedül van a Molnár János utcai lakásban, ahol nagy a fölfordulás, szerelik a gázt. Nem tudnak fűteni, a Karácsonyi tárlai Juhász Gyula ismeretlen cikke TÜZÉP-nél napok óta nincs szén... és a szerelők bent melegszenek az autóban. Kint fagyot vág a decemberi szél, aki csak teheti, otthon marad, vagy ha nagyon muszáj, feje búbjáig burkolózik a nagykabátba. A falu egyik része olyan, mint az elhagyott csatatér. Árkok mindenfelé, csődarabok meredeznek ijesztően a hó alól. Egy teherautóra recsegő, havas kábelt raknak az Ede és a Damjamch utca sarkán. A Molnár János utcában a szerelők káromkodnak; az egyik utca a falu szélén, a másik a közepén, a harmadik pontosan az ellenkező oldalon. Nem tudni, miért nem lehetett egymás mellett a hét. Utólagos telefon... Szabó László: — Október 13án vonultunk föl először, azóta dolgozunk, közben máshová is eljártunk. Baján voltunk ünnepélyen, Szegeden — dolgozni. A tanács írásban szeptemberben rendelte meg a gázvezetést, ami alapos murfkát kíván. Amit befizettek, az előlegezett összeg, a munka végén készítjük el a számlát, akkor derül ki a végső ár. Tóth János, a DÉGÁZ kisteleki műszaki átvevője: — A falu föl van háborodva. Engem állandóan zaklatnak az emberek, azt hiszik, a magam zsebére teszem el a pénzt. Amit beszedek, csekkem van róla. Abban a 36 lakásban, ahol kisiparos szerelte a belső vezetéket, oda eleinte nem jutott nyomásszabályzó. A tavaszszal mindenki megkapta az ígéretet, hogy bárki elvégezheti a belső szerélést, akit a vállalat elfogad. Most nem akarják kifizetni a vállalatnak az óraszerelési díjat, azt az 5—800 forintot. Azt mondják, így is jóval többet költöttek, mint aki a vállalattal csináltatta, s azoknak nem kell külön fizetni a szabályzó bekötéséért... Azért is engem okolnak, hogy a Molnár János utcát nem húzta végig a papíron a tervező, s most az a szakasz későbbre marad. A megegyezés arra is szólt... Már fáj a fejem, ha mondják: gáz van... gáz van ...? Epilógus: végül is meggyulladt a gáz, karácsonyra. Az örömre a k'steleki utca kínálja a példát. Egy pörgekalapos magyarázza, hidegtől piros orrú komájának: hozzám később jöttek a szerelök, mégis hamarébb gyújtottam lángot. Sunyi mosolya akár summázat is lehet... MAJORQS TIBOR Álláspontok Kedves szegedi hagyományt újított föl tavaly a Bartók Béla Művelődési Központ: helyi művészek alkotásaiból karácsonyi tárlatot rendezett. A művelődési központ idei, immár második tárlata december 31-ig várta a látogatókat Az egykori karácsonyi tárlatokon nyert a művész, nyert a közönség. Az alkotó „soron kívül" szerepelhetett és adhatott el, a vásárló kedvezményes áron juthatott a kiállított műtárgyakhoz. Ma sincs másként. Az 1920-1 karácsonyi tárlatot Juhász Gyula ismertette az SZDP szegedi lapiában, A Munka december 24-i pénteki számában. A cikk aláírás nélküli, de nincs kétségünk afelől, hogy Juhász tollából való. Bizonyítékul szolgálhat, hogy a lap képzőművészeti kritikáit a költő írta. Ennél is többet jelent, azonban hogy a cikkben föllelhetők Juhász prózájának jellegzetes stílusjegyei. Előfordulnak a költő kedvenc jelzői (becsületes, komoly, bensőséges, biztató) és a gyakori mellérendelések (eszmék és érzések, tájai és csendéletei, mélységét és finomságát). A rövid írás nem éri el Juhász prózájának a színvonalát, érezhetőn „egy ülésben" készült. A cikk a kritikai kiadás 6. kötetébe tartozik: 62 l/a. Karácsonyi tárlat a kultúrpalotában. A kultúrpalota nagytermében becsületes, komoly művészi alkotásokkal jelentkeznek szegedi és vásárhelyi képzőművészek. Mindenekelőtt Károlyi Lajos, ez a tiszta eszmék és érzések világában élő , kiváló festő, ajtinek önarcképei, portréi, tájai és csendéletei egy bensőséges lélek mélységét és finomságát mutatják, a' kifejező erő szinte tökéletesen egyszerű eszközeivel. Tornyai János, Munkácsy méltó tanítványa, néhány megragadóan magyar levegőjű képével szerepel, az Alföld e jeles festő-költője az erőteljes drámaiságot is hatásosan tudja éreztetni. Papp Gábor muzeális értékű erdélyi tájai mellett néhány portréja a polgári fölfogáshoz simuló modorával nekünk nem kedves, de Hegedűs Gyulát ábrázoló képében sok a jellemző készség. Dinnyés Ferenc és Bodzásy István szépen fejlődő tehetségüket bizonyitják -képeikkel, amelyekben a színek pompáznak, Vlasics dolgai is igen figyelemreméltó egyéniséget mutatnak, kivált paraszt Madonnája. Hódi Pál önarcképe, Mihály István tájai és Joachim József rajzai szintén sikerült művek, W. Kolhanek Mária csendéletei elmélyedő szeretetről és a tárgyak lelkének megérzéséről tesznek bizonyságot. Rutkay és Szolcsányi plasztikai művei biztató ígéretek, míg Endre Béláné (a férje egy erős csendélettel szerepel) népművészeti motívumú párnái és keramikai dolgai valóságos remekei a népies törekvésű magyar iparművészeinek. Az igen / nívós tárlatot olvasóink figyelmébe ajánljuk. Mi tagadás, néhány kiállítóművész nevével — Móra kifejezésével élve — már messzire jár az idők hajója. Viszont Tornyai János és Károlyi Lajos műveiről írt, rövidségük ellenére is jellemző sorok, megérdemlik a művészettörténeti kutatás érdeklődését. APRÓ FERENC HÖKÖM időnként vizslató pillantásokat vetett a történelemre. Szívós kitartással igyekezett föltárni a históriává merevedett múlt leglényegét. Sorra elvonultak előtte a tények: időszakonkénti békék, korlátozott tartamú háborúságok, győzelmek,, vereségek, romok, alkotások. Valamint korszakonként mindig egy ló. Rajta innen semmi. Túlfelén ellenben óriási tolongás. Nem sokkal később HÖKÖM is ott szorongott. m FÉKOM egy ideje azt kutatta, mi található a ' lovon innen. Óvatos volt, megfontolt, valamint — a körülményekhez képest — ravasz. Tulajdonképpen csak akkor határozta el magát a cselekvésre, amikor a lu túlfelén megpillantotta HÖKÖM-öt. — A tanulságok — jegyezte meg. — Most az a legfontosabb, hogy mindenekelőtt levonjuk a tanulságokat. S maga is meghökkent kissé, amikor látta, hányan és menynyire egyetértenek vele HÉ is megjelent a színen. HÉ egyáltalán nem volt a szavak embere, azonkívül veleszületett képességei huzamosan távol tartották az elmélettől is. —. A tanulságokat meg kék örökíteni — mondta. — Hogy látva lássák. Egy szobor kék. Az olyan szembetetsző BUMM a gyors észjáratúak közé tartozott, azon nyomban torkon ragadta a kínálkozó lehetőséget. — Mélységesen egyetértek — állt föl. — S vétek lenne akár csak egy napig is megrekednünk a puszta lehetőségnél. Itt tettekre van szükség. Rögtön, azonnal. Adjunk tehát máris megbízást valakinek a ló megmintázására. — Lóra? Miféle ló megmintázására? — kérdezték innen is, amonnan is. BUMM magabiztosan mosolygott. Ö ugyanis itt állt. A ló túlfele egyelőre még odaát volt. NONO nem igényelt külön magyarázatot. — Ám legyen — mondta. — Adjunk valakinek megbízást a szobor, azazhogy a ló megmintázására. De kinek? Kérdése elevenbe talált. Mélységes csönd támadt. A körülállók arcán kiütközött a töprengés. Nem mintha nem tudták volna, kinek kéne kapni a megbízást — mindenkinek megvolt a maga jelöltje —; várták azonban a legeslegkedvezőbb lélektani pillanatot. NONO megpróbálta áthidalni a csöndet. — Hogy kit bízunk meg, ugye, az attól is nagyban függ, külső formáit tekintve milyen legyen a szoborrá emelendő ló? Ilyen-e vagy amolyan? — Az utókornak dolgozunk — vágott közbe hirtelen NN, akinek volt ugyan teljes neve, ára azt egyelőre (részint tudatos önérdekből, részint tisztázatlan indoké szeméremből) igyelcczett eltitkolni. — A dolog nem ilyen egyszerű — mondta higgadtan NONO. — Elvégre ki tudhatja, milyen lesz majd az utókor ízlése? Egyáltalán : erkölcsös-e, megalapozott-e, tudományos-e, ildomos-e e tekintetben máris felelőtlen feltételezésekbe bocsátkoznunk? MI-MIND kért szót. — A ló azért ló, úgy 16, ahogy ló... MI-VISZONT érdes udvariassággal félbeszakította: — Pokolba a természeti hűséggel! Itt egy bizonyos konkrét tartalmai hordozó gondolati koncepció művészi tömörítéséről van szó! Torkig vagyunk már az egv-az-egyben való reprodukációkkal! Miután az esztétikai vonatkozású ellentétek egyeztetése kilátástalannak tűnt, a szemben álló felek más területeken próbálták a közöttük sötétlő szakadékot elmélyíteni. HÁT-AZTAN így érvelt: — Ideje szakítani ai. álromantikával! Nincs szükség torzításokra, hamisításokra! Hosszú távon le kéne már számolni az illúziókkal, nemde? — Hátrébb az agarakkal! — kiáltotta EZT-MÁR-AZÉRTMÉG-SE. — Van egy bizonyos határ. ahol. Egy bizonyos határ, amelyen túl... Ám mielőtt összeverekedtek volna, közbelépett NA-NA-NA. — Gondolkozzunk, emberek. Gondolkozzunk. UTÖLAG konkrétan föltette a kérdést: — Tulajdonképpen miről is folyik itt a vita, kérem? TÖBBEN pedig: — Tényleg: miről? — Ha jó! értettem, szeretnénk valami olyasmit megvalósítani, ami mindannyiunk egyetértésével találkozik — vetette közbe tagoltan KÉSŐBB. A kialakult szokásoknak megfelelően most VÉGÜL következett. — Elvileg, azt hiszem, az égvilágon semmi akadálya nincs annak, hogy az itt fölvetődött javaslatok megvalósuljanak. A legoptimálisabb megoldás persze az lenne, ha minimum két szobrot csinálhatnánk, de inkább talán hármat. Egy ilyet, egy olyat, meg egy amolyat is. Ám, mint tudják. Ezért azt javaslom, hogy... IT] Záróakkordként feketekávét, mustáros debrecenit, Kőbányai világost hordtak körül. SZINTÉN-JELEN előbb a feketét itta meg, utána látott neki a debreceninek. A kenyér kissé szikkadt, állapította meg, majd belemártotta a kolbász harapástól már sebzett végét a mustár sárga masszájába. A sört csak akkor kóstolta meg, mikorra végzett az első adaggal, és neki akar', látni a második pár debreceninek is. Közben foglalkozásszerűen járt az ágya. Vizslató pillantása mintegy átlényegítette a dolgokat: a tények így jelenségekké összeállva, sót már-már folyamattá rendeződve úsztak el előtte. A feltárt lényeg fókuszában pedig ott állt a ló. SZINTÉNJELEN nem szeretett kilógni a sorból. Lassan, komótosan átbaktatott ö is a túlfelére. PAPP ZOLTÁN