Délmagyarország, 1981. január (71. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-31 / 26. szám
I VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 71. évfolyam 26. szám 1981. január 31., szombat Ára: 1,40 forint Városkép A kommunális és szolgáltató vállalatok öt éve Néhány évvel ezelőtt ka- A legdinamikusabban — ban általánosan mutatkozó baréjelenetek, vicclapok — Szeged lakásépítési prog- nehézségek sajátos gondok magunkat se hagyjuk ki: na- ramjához kapcsolódóan — a elé állították a beruházási pilapok — állandóan vissza- távhőszolgáltatás fejlődött: vállalatokat is, a szegediek térő témája volt, miként ma már a Várpsgazdálko- főként az előkészítés színdolgozik a Patyolat. Tudni- dási Vállalat tevékenységé- vonalának emelésével, a kiülik,- hogy milyen hibákat nek hetven százalékát teszi sajátítási és bontási tevékövet el. A hetvenes évek ki. A konténeres szemét- kenység összhangjának megderekán az új lakásra várók szállítás alapját is maga a teremtésével, a megyei hamég azért imádkoztak, ne- vállalat teremtette meg: a táskörű intézmény pedig a hogy a kilencedik, tizedik konténerek gyártásával. S kivitelező vállalatokkal emeletre kelljen költözniük, hogy Szeged — a szó szoros való hatékonyabb együttmert akkor kánikulai napo- értelmében — virágzó vá- működésben mutathatott föl kon kádban, lavórban, mo- rossá lett. azt. a virágter- eredményeket, sófazékban gyűjthetik éjsza- mesztési és -árusítási tevé- A szegedi tömegközlekeka a nappalra szükséges kenység árbevételének 35 dés egyik felelőse, a villavízmennyiséget. De például százalékos növekedése is mosok és trolibuszok gazdá1975-ben kevesebb volt a mutatja. A Szegedi Vízmű- jaként ismert SZKV a jártávfűtéssel kapcsolatos rek- vek és Fürdők öt év alatt műpark és a hálózat korszelamáció — igaz kevesebb 105 millió köbméter víz ter- rüsítése mellett hozzákezdvolt a távhőszolgáltatásba melését tervezte — a hűvös hetett az új forgalmi telep kapcsolt lakosok száma is. nyarak miatt 4 millió köb- beruházásának előkészítéséHa kiragadott példáinkat méterrel kevesebbre volt hez. A trolibuszprogram ela mára aktualizáljuk, o vá- szükség. S időközben bebi- ső kísérleti vonalának kedroslakó közérzetének váltó- zonyosodott: a műszaki fel- vező tapasztalatai alapján a zását figyelhetjük meg: a tételek módosítására is. Üj hálózat. bővítésére is megPatyolatról már nem „sikk" kutak fúrása helyett ugyan- vannak már az elképzeléglosszát írni, 1980 nyarán is a szivattyús víztermelés- sek- A városi közlekedés janem kellett vízkorlátozást re kellett átállniuk. Két, vitásában a tanács szolgálelrendelni Szegeden, és a egyenként 2500 köbméteres ^tó üzeme is kapott szeretávfűtési panaszok szaporo- mélytároló is épült, elké- Pet: a parkolási gondok dásának végül is örvendetes szült a déli átemelő, s 65 megoldására a jelenlegi oka van: a város lakásai- kilométerrel hosszabb ma négyszáz fizető parkolóhely lományának tekintélyes ré- már a város vízhálózata, elegendőnek látszik, szében, csaknem 19 ezer mint öt évvel ezelőtt volt. A viszonylag kevéssé iscsaládi otthonban nem kell S akkor még nem szóltunk mert Csongrád megyei Te. olajoskannákat, gázpalacko- a fürdőfejlesztés ismert lepüléstisztasági Szolgáltató kat emelgetni, salakozni. eredményeiről, a perembe- Vállalat öt év alatt 30 napA mindennapi életünkben, rületek vízellátásának meg- ró1 18 napra csökkentette közérzetünk alakításában — oldásáról.., szolgáltatási határidejét, s a ha nem gondolunk is rá, A födémcserés és a fő- megye öt varosa" kívül már mégis — nagy szerepet ját- ,. . , 19 települést kapcsolt be szó kommunális és szolgál- "emesere nelkuh felújítások, környezetvédő tevékenységi tató vállalatok ötödik ötéves s a homlokzatok megfiatalí- körébe. A csak nevében szetervi munkáját mi, városla- tásának gazdája az Ingat- gedi Patyolat is arra törekók leginkább úgy érzékel- lankezelő Vállalat volt s ez fedett, hogy bővítse felvejük. hogv büszkélkedünk a . ' ', vőhálózatát: 68 Csongrád megfiatalított szegedi utca- m csupán nagyomanyos megyei település háziasszoképpel. a mutogatni való építőmesteri feladatokat nyainak munkáját könnyíti nevezetességek közé sorol- adott, hanem koordinációs ma má s egyre több tuk a szokokutakat, a troli- és irányítási programot is szoleáltatási formában. S buszt, a rendszeresen locsolt lévén a felújításokban tu- g t tormaDan. fc> virágos parkokat. Arra már catnyi partnerrel dolguk bogy ne csak nőkről essék ritkábban gondolunk, hogy Egyebek között a Szegedi szó, a Szegedi Fodrász Válmilyen erőfeszítések rejtőz- Magas- és Mélyépítőipari lalat elmúlt esztendejéből a hetnek a munkasikerek vállalattal is, melynek a legutóbbit emeliük ki- 1980mögött. Hogy úttisztítónak, tervidőszak alatt kellett emeljük ki. 1980 kéményseprőnek, csatornák feloldania az igények és a ban vezettek be "•) szolgalVersenyképes termékek öt esztendő dinamikus fejlesztő munkájával a korábbi hatvanszázalékosról nyolcvanszázalékosra növelte a versenyképes termékeinek arányát a kazincbarcikai Borsodi Vegyikombinát. A hazai pvc-alapanyaggyártás korszerű bázisává fejlődött nagyüzemben évente csaknem másfél milliárd forintot költöttek gyártmány- és avártásfejlesztésre. A következetes kutató és fejlesztő munka eredményeként az itt, előállított különböző típusú pvc-porok minden mutatójuk tekintetében a • világ élvonalához tartoznak. Az alapanyag-készítés mellett a Borsodi Vegyikombinátban nagy figyelmet fordítanak a magasabb értékű, feldolgozott termékek készítésére is. A gyárban jelenleg évente mar több mint húszezer tonna műanyag készterméket állítanak elő. (MTI) A Magyar Népköztársaság vek a. törvényes rendelkezéElnöki Tanácsa pénteken seknek megfelelően végezték ülést tartott. - munkájukat, az egyéni elbíAz Elnöki Tanács megerő-' rálás során figyelembe vették sítette a Magyar Népköztár- a szocialista humanizmus kösaság és a szocialista Etiópia, vetélményeit is. valamint a Magyar Népköz- Az Elnöki Tanács dr. Zsötársaság és a Mozambiki Né- gön Éva egészségügyi miniszpi Köztársaság között meg- tériumi államtitkárt — érdekötött barátsági és együtt- mei elismerésével, más munműködési szerződéseket, ame- kakörbe helyezése miatt — lyeket az elmúlt év őszén felmentette tisztségéből, ezLosonczi Pálnak, az, Elnöki, zel egyidejűleg dr. Medve Tanács elnökének az érintett Lászlót egészségügyi miniszafrikai országokban tett hi- tériumi államtitkárrá kinevatalos, baráti látogatása al- vezte. ka Imával írtak alá. Ezután az Elnöki Tanács Az Elnöki Tanács a belügy- bírákat — köztük legfelsőbb miniszter és az igazságügy- bírósági bírákat — választott miniszter tájékoztatója alap- meg és mentett fel, végül ján megtárgyalta az állam- egyéb folyamatban lévő polgársági és a kegyelmi ügyeket tárgyalt. ügyek elmúlt évi intézését. * Az Elnöki Tanács megállapí- A Minisztertanács dr. Medtotta. hogy a testület dönté- ve László egészségügyi misét előkészítő áüamigazgatá- niszterhelyeitest tisztségéből si és igazságszolgáltatási szer- felmentette. (MTI) doktorának lenni, az sem túl jövedelmező, sem túlzottan megbecsült hely a társadalmi ranglétrán. Mégsem veti fel a kosz a város közútjait, és ha olykor szennyvíz árasztja is el néhány lakóház alagsorát, az többnyire az építők vagy á lakók gondatlanságának következménye, nem a felületes karbantartás jelzője. A tanácsi kommunális és szolgáltató vállalatoknak ugyanúgy meg kellett vívniuk a maguk csatáját a gazdálkodást kedvezőtlenül befolyásoló tényezőkkel, mind az ipari vagy mezőgazdasági üzemeknek, a termelő vállalatoknak. A munkaerőhiány — hadd utaljunk újólag e munkakörök alacsony társadalmi presztízsére — az anyag, és energiaárak növekedése, az alkatrészellátásban mutatkozó nehézségek, de még azf'időjárás szélsőségei is befolyásolták az V. ötéves tervben meghatározott célok teljesítéseit. Mindazonáltal — s itt hadd idézzük a szolgáltatóvállalatok közös pártbizottságának állásfoglalását — az 1976 és 1980 közötti évek jelentős előrelépést hoztak. Mostani tallózásunk persze nem törekedhet teljességre, hisz csupán emlékezetfrissítőnek szánjuk. A tanácsi szolgáltató, és kommunális vállalatok elmúlt öt esztendejéből a városlakó közérzetére leginkább ható, a várospolitikát közvetlenül is, befolyásoló eredményeket vázoljuk fel. > vállalati lehetőségek közti tatásukat, a férfiarcápolást, ellentmondást. Az építőipar- P. K. IMszik a baromfiipar termelése Korszerűsítés az üzemekben sea Az elmúlt öt évben ötö- hozzájárulással további dével nőtt a baromfiipar gítséget adott azoknak termelése. Általában zavar- termelőüzemeknek, amelyek talán volt a hazai ellátás és eredeti szerződésükön fokozódott az export, amely- vállaltak többletszállítást., nek bevétele először haladta meg — 1980-ban — a 200 millió dollárt. Bár egy ízben, 1978-ban átmeneti visszaesés következett be, a termelők és a feldolgozók az időközben javuló értékesítési lehetőséget kinasználelérte a 140 ezer tonnát, és a lakossági ellátásban — az egy főre jutó fogyasztásban — a világelsők közé került az ország. A piaci viszonyok 1981Az ipar kapacitása növekvőben van. Az V. ötéves terv első időszakában . . . . , , . , , .... .1 i három közös tulajdonú va biztonságos alapokat te- ben varhatoan kedveznek a üzemben kezdték meg a remtettek a következő évek- baromfitermelőknek, legelő- alábbis erre lehet következtetni a szerződésekből. A belföldi fogyasztás a terv szerint 2—3 százalékkal növekszik. Az áru 75—80 ben tervezett további relépéshez. Az V. ötéves terv időszakának tapasztalatai azt bizonyítják, hogy egyetlen év visszaeséséből, a érdeklődés átmeneti lanyhulásából nem szabad mesz szemenő levonni, mivel az élelmipiaci százalékát a csirke adja. Az rukciója Hasonló munka 1 .Tiiir ni ttrvoL'cviLr q - _ .. ipar növelni igyekszik a grillcsirke arányát; a mind követeléseket j°bb£n • házta^" kezdődött sok kedvelt elelmiszere kul földön is az értékes hús szeriparnak ez az ágazata részeket adó árillcsirke_ és egyetlen ev alat akar 10 szómítanak. hogy 1981pzázalekos termelesnovelesre több fosta képes, és ez a nagyfokú rugalmassag lehetővé teszi a kereslethullámzáshoz vaA háztartás' mélyhűtőkbe is több csirkét ,, ,, , . ... . szán az ipar. Az ipar exo gyors alkalmazkodást. Az 1 várhatóan a ipar az exportra való ter- ^ melés fokozására tavaly tavalyi kiemelkedően mamintegy 100 millió forintos gas szintet ismét eléri. Müvelödéspoütikai kérdésekről, az ötnapos munkahétről Tanácselnöki értekezlet A minisztériumok: és a nyek működéséről. A követ- levő feladatokat. A mlmsatanácsolc együttműködésének kező évek egyik kiemelt ter a továbbiakban a munkatapasztalatairól cseréltek né- programja az általános isko- eröközvetítés új rendjéről es leményt három tárca, illetve Iák hálózatának fejlesztése, az ezzel összefüggő tanácsi á Fővárosi TanáCs és a me- amély számottevő feladata- teendőkről beszélt. Elmondotgyéi. megyei városi tanácsok kat ró a tanácsokra. Javul- ta, hogy a, munkaerő közvevezetői pénteken a Parla- nak az oktatási, művelődési, títesében, toborzásában, az mentben tartott tanácselnöki művészeti intézmények mű- állások meghirdetésében koértekezleten, ködósi feltételei, ezt szolgál- rabban fennálló kötöttségeElsőként Pozsgai Imre mű- ják azok a rekonstrukciók, ket azért kellett rendeletivelődési miniszter szólt a amelyek serán megújul a leg feloldani, mert a módoMűvelődési Minisztérium Marx Károly Közgazdaság- sult és tovább változó gazmegalakulásából eredő fela- tudományi Egyetem, az Eöt- dasági. és munkaerőhelyzetdatokról, egyszersmind a VI. vös Lóránd Tudományeeye- ben azok nehezítették a válötéves terv legfontosabb tem, a Magyar Állami Ope- lalatok tudatos munkaerőművelődéspolitikai célkitű- raház, megépül a Balettinté- gazdálkodását. A munkaerő zéseiről. Beszámolt a köz- zet. korszerűsítenek, bővíte- hasznos mozgását, az igéoktatás reformjának élőké- nek több iskolát. nyeknek megfelelő átrendeszüléteiről. a felsőoktatás Fontos eleme volt a vitá- ződését. Azt keU elérni, hogy távlati fejlesztésének teendői- nak, hogy az újjászervezett a munkaerő-közvetítés ne ről. a közművelődési törvény minisztérium - * -nt tervezi szabályozóként, hanem mavégrehajtásának tapasztala- kapcsolatait, együttmúködé- S^ színvonalú szolgáltató tetairól, a művészeti intézmé- Sgt a tanácsokkai. Ennek az vékenységként funkcionálösszehangolt munkának az i°n, egyaránt szolgálva az 1971-es tanácstörvényen kell állampolgárok és a vállalatok alapulnia, amely megszabja érdekeit, a teljes es hatéa tárca és a- tanácsi szak- konV foglalkoztatás egyideIgazgatás tennivalóit. Élénk to megvalósításával; A mivitát kiváltó kérdés volt az ntezter felhívta a tanácselnöiskolák általános és szakmai k°k figyelmét arra, hogy. a felügyelete* A miniszter be- területükön érvényben levő. jelentette, hogy szakértők be- munkaerő-közvetítésre vonatvonásával bizottságot hív- kozó tanácsi előírásokat vizslák életre az egész művelő- Eáliák felül és hangolják désügy irányításának átte- össze a központi — miniszkintésére. ütőképesebb szer- teri — rendelettel, vezetének megteremtésére Az Egyesült Nemzetek azzal a szándékkal, hogy a Szervezete az 1981-es évet a Hárca es a tanácsok együtt- rokkantak nemzetközi évéműködését még eredménve- nek nyilvánította. Trethon sebbé tegyék. A mimsztéri- Ferenc, mint a magyar neműm azokkal a feladatokkal, zeti szervező bizottság elnöamelyek nem államigazgaía- ke a továbbiakban rövid tási és hatósági természetűek, jékoztatást adott e testület olyan központi intézménye- célkitűzéseiről, az ügyben ket kíván megbízni, mint az jubontakozó állami es tárOktatasi Kutató Intezet, az sadalmi törekvésekről kiOrszagos Pedagógiai Intézet, térve a tanácsok feladataira, a Népművelési Intézet, a kü- Szocialista hazankban — lönböző vezetőképző intéze- mutatott rá — 35 esztendő tek- alatt a szociálpolitikai intézEzután Trethon Ferenc kedések kiemelten szolgálmunkaügyi miniszter emel- iák az egészségükben karasokedett szólásra. Elmondotta, dott állampolgárok társadalhogy a Munkaügyi Miniszté- mi beilleszkedését. A tanárium, közösen a Szakszerve- csok szakigazgatási szervei zetek Országos Tanácsával — ebben felelősségteljes és az MSZMP Központi Bízott- alapvető feladatokat látnak ságának 1980. december 2-i el, hiszen a társadalmi gonhatározatának alapján — doskodást jelentő egészségmegkezdte az ötnapos mun- ügyi. oktatási, speciális fogkahétre történő áttérés elő- lalkoztatási és szociális inkészítését. tézetek a felügyeletük alatt A végrehajtással kapcso- működnek. További aktív latos elgondolásokról tartott közreműködésük szükséges tájékoztatót követően a je- azonban a rokkantak képzélenlevők megvitatták a tárca sének, foglalkoztatásának tóéi a tanácsok együttműkö- 'nógatásában, lakás- és éleU désének módját, és a soron- körülményeik javításában. ötszáz üzemmel és egyre több kistermelővel van közvetlen, illetve közvetett felül kapcsolata a baromfifeldolgozó vállalatok trösztjének. lnon . , .. „ . Egyre-másra hozzák létre a 1980-ban a baromfiexport b^omfitársulásokat is a termelők és az ipari mek. munkát. Tavaly Zagyvarékason termelőszövetkezeti üzemet adtak át és az év végére befejeződött a szentesi és a kiskunhalasi állami baromfifeldolgozó rekonstvan folyamatban Békéscsabán és Debrecenben. Mega korszerűsítés Orosházán és Sárváron. Kapacitásbővítő rekonstrukcióra kerül sor a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát győri üzemében. Mindez a következő évekre választékban gazdagabb, és továbbra is kiegyensúlyozott baromfihús- és baromfitermékellátást ígér. (MTI) 4 lr